Szabolcs Dániában - 21.

Akinek ennyi rossz kevés, azt érje gáncs és megvetés!
Akinek ennyi rossz kevés, azt érje gáncs és megvetés!
Akinek ennyi rossz kevés, azt érje gáncs és megvetés!
Akinek ennyi rossz kevés, az maradjon továbbra is vegyész!

(https://www.youtube.com/watch?v=MJ0UGvdSPDo)

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Már látjuk az alagút végét

Annyira persze nem sötét a helyzet, de tagadhatatlan, hogy egyre inkább a befejezés határozza meg a teendőket.

A Nagy Mű (gy. k. a Mo-93 és a Nb-94 elemzése - amiért tulajdonképpen idejöttem) a végéhez közeledik. A jövő héten valami eredményt kell produkálnom, ami egyébként jó eséllyel meg is lesz, csak a minősége kétséges. (Úgyhogy az egész két év értelmét ne nagyon firtassuk.)
Egyre gyakrabban kerül elő a bűvös kifejezés: "az utolsó". Pl.: Az utolsó simításokat végezzük az utolsó tudományos rendezvényünkön.
A Silkeborg-Viborg-i hétvége meg az Assens-i szombat minden bizonnyal az utolsó útjaim voltak a Nagy Belt Hídján át. Svédországba még egyszer-kétszer át kéne mennem (átváltani Dóriék koronáját és részt venni Lundban egy angol nyelvű esti áhítaton, a hazautazásról már nem is beszélve), de ezen túlmenően már nem valószínű, hogy elhagyom Sjaellandot.
Dánból is az utolsó modulomon vagyok (mondjuk ez augusztustól decemberig fennáll).

Rengetegen kérdezik, hogy vágom-e a centit. Nem, mert ez itt nem szokás, a magam részéről otthon sem szoktam, de a naplóm visszaszámlálója tagadhatatlanul átlépte a lélektani 100-as határt.
Egyre többet töröm azon a fejemet, hogyan fogom ezt a rengeteg cuccot (könyvet, papírt, térképet, ruhát - még nyári is van, cipőt, bringás bukósisakot és miegyebet) hazavinni. Kizártnak tartom, hogy mind beleférjen a két bőröndömbe, úgyhogy jó eséllyel néhány cipősdoboznyi cumót postán küldök majd haza. Még jó, hogy annyi cipőt vettem itt.

Október közepén (a rendezvényünk levonultával) közigazgatási szempontból is neki akarok állni az itteni életem felszámolásának. Ki kell derítenem, hogyan kell ezt meg azt a kártyát, igazolványt, számlát, engedélyt lemondanom, visszaadnom, töröltetnem; és utána az egészet végre is kell hajtanom.
Na meg a laborokban is vissza kell állítanom a "status quo ante"-t (gy. k. a megelőző helyzetet), ami kicsit sem lesz könnyű mulatság.
Jixin a "laborszakácskönyv"-et is véglegesíteni akarja decemberre; de ez nem rajtam múlik. Mindkét eddigi útmutatóm az ellenőrzéssel megbízott kollégáknál döglött le. Van rá egy tippem, hogy a harmadik is így jár majd.

A tájfutóegyesületünk a jövő hétvégén rendezi a dán éjszakai bajnokságot, és talán még egy téli versenyen is lesz valami szerepem. De szép is lenne, ha az utolsó divíziósomon még visszajutnánk a 2. divízióba!

2018. IX. 30. (V) - még 92 nap

A dupla tükörtojást amióta itt vagyok, először nem nagytányérból ettem, mert azok már mind szennyesek voltak. Kistányér még akadt, az íze és a tápértéke ugyanaz, és mire a templomból hazaértem, a mosogatás is lement. Pedig már arra számítottam, hogy ebédelni is kistányérból fogok (nem mintha különösebben számítana).
A Szász utcában éppen nem voltak megfelelő korú gyerekek, így a plüsskígyó kicipelését egyetlen felnőtt végezte el, ráadásul a prédikáció fordításából sem sokat értettem (csak annyi derült ki számomra, hogy a tolmács gyakran lemaradt).
A vágányfelújításról már írtam tegnap.
Itthon lemondtam a házastársam, az élettársam és a gyerekeim nyugdíját (nem mintha eddig tudtam volna, hogy fizetek ilyeneket), és szóltam a háziúrnak, aki éppen a bejárati ajtó korhadó fakeretével foglalatoskodott, hogy nem nagyon folyik le a víz a kézmosómból. Magam is ki tudnám pumpálni, de pumpa nincs, és a boltban dugulásoldó vegyszert sem találtam.
Valami gubanc van a lakbéremmel, de szerintem csak a napi limitemet értem el (ui. egy jó adag pénzt feltöltöttem az "elektronikus bérlet"-emre, hátha szükség lesz rá a jövő heti rendezvényen).
Más érdekes dolog nincsen, úgyhogy jöjjön a havi összefoglaló!

2018. IX. 29. (Szo) - még 93 nap

Végre-valahára a várva várt édes semmittevés. Avagy (a részletek kedvelői kedvéért): a két hete feladott dán házi (egy kissé kacifántos fogalmazás), porszívózás, mosás (szárítás, elpakolás), emailek megválaszolása (részlet), bevásárlás (csak egy fél kenyér meg némi sütemény, de legalább az üres műanyag flakonokat visszavittem), meg rengeteg kockulás a gép előtt (nehéz elhinni, de találtam néhány régi jó C64-es játékot).
A tiszta edények kezdenek elfogyni, a mosogatógép tömve, de a háziak valamiért nem indítják be. Nem az én dolgom, ők tudják miért.
Holnap végre újra a Szász utcában ér a vasárnap délelőtt. A HÉV vonalán valami vágányfelújítás van, ezért az utazásszervező roskildei átszállással dobta ki az útitervet, még jó, hogy megnéztem.

2018. IX. 28. (P) - még 94 nap

Az intézeti értekezlet oldalvizén felderítettük a két hét múlva esedékes esemény helyszínét: vetítéstechnika, mikrofonok, konnektorok, hány szék van, hova kerüljenek a poszterállványok, a kiállított tárgyak és az uzsonnázós cuccok. Ez utóbbi a legfontosabb, ugyanis az eddigi rendezvényeinkre érkezett nagyjából összes negatív kritika a "nem volt kávé", "nem volt elég a kávé", "nem akkor volt a kávé", "nem ott volt a kávé", "egy emelettel feljebb/lejjebb kellett mennem a kávéért" gondolat körül forgott. Úgyhogy most minden szünetre rendeltünk kávét - azt a nyavalyás alkaloidafüggőinek!
Kinyomtattam egy kazal papírt is; már csak a szónoki pulpitusra kell valami látványos eseményplakátot terveznem, hogy jól mutasson Xue fényképein. Különben labor.
Henrik elvileg ma búcsúzott volna, de még két hónapig marad, és az új tanszékvezető kedvéért betanítja az utódát.
Végre egy nyugis hétvége jön. Legfőbb ideje, mert már nagyon utol kéne érnem magamat.

Aki figyelt, az a hírekben is hallhatott rólunk, ui. a Rendőrség lezárta mindkét hidat, amik a szigetünkre vezetnek. Valami emberrablót keresnek.

2018. IX. 27. (Cs) - még 95 nap

Reggel másfél órán át értekeztünk; a "termelősök"-nek (gy. k. a radioaktív gyógyszereket előállító csoport tagjainak) úgy kellett kizavarniuk bennünket a teremből. Vicces volt, mert véletlenül én ültem az asztalfőn, így úgy tűnt, mintha én elnökölnék.
Viszont ennek a másfél órának volt értelme, mert jóformán minden kérdést tisztáztunk. Utána egymást érték a véglegesített listákról, táblázatokról, nyomtatnivalókról szóló körlevelek (bár néhány "végleges" irományt később még módosítani kell/ett. Mindenesetre úgy tűnik, hogy mindenki tudja a dolgát, és ráfordultunk a célegyenesre.

2018. IX. 26. (Sz) - még 96 nap

Helle újra a fedélzeten, ettől a problémák egy része megijedt, és gyorsan megoldódott (mint amikor a cápák meglátták a vízbe esett Piszkos Fredet, és inkább csalódottan visszafordultak). Persze az is igaz, hogy amikor (fél hat tájban) hazaindultam, még az irodájában dolgozott. (Nem Piszkos Fred, hanem Helle.)

2018. IX. 25. (K) - még 97 nap

Ma jelentős termodinamikai (hőtani), de az is lehet, hogy termohidraulikai (műszaki hőtani) felfedezést tettem. Megfigyeltem ugyanis, hogy a laborunkban a radiátorok hidegek, mert a szelepeik el vannak zárva. Feltételeztem, hogy ezért van olyan cudar hideg nálunk (míg a többi helyiségben egész elfogadható a helyzet. Kísérletképpen teljesen kinyitottam mindkét fűtőtest szelepét, és ennek eredményképpen egész rendesen felmelegedett a levegő. Délután már kapucnira sem volt szükségem.

Kint ettől még hűvös van, úgyhogy inkább ellustultam a mai edzést (pedig a Népligetben volt), helyette bevásároltam (azt mondjuk futás után is kellett volna), és vettem egy doboz maxi kiszerelésű C vitamint. Ugyan a gyógyszertár (a táblája szerint) már zárva volt, de az "eladó" (nem tudom, hogy gyógyszerész vagy asszisztens) barátságosan kiszolgált.

Jixin is elküldte az előadásának a kivonatát, Xue-val és Liuchao-val pedig tartottunk egy röpgyűlést, hogy miben kell majd ügyesnek lennünk, hogyan kell majd helytállnunk két hét múlva. Holnap végre megjön Helle, holnapután reggel pedig nagy haditanács.
Sokadik próbálkozásra végül a 42. mintát is sikerült rendesen feloldanom. Ha nagy szerencsém van, akkor az utolsó kísérletsorozatot kezdtem el ma.
Északon a helyzet változatlan.

2018. IX. 24. (H) - még 98 nap

Shaolin visszajött a szabadságáról, Helle nem. Mint amikor az apátságban az új celláriust megválasztják, az új könyvtárost nem. Sajnos Helle nélkül (a lejárt jelszó miatt) még mindig nem férek hozzá a rendezvényszervező honlaphoz, viszont Shaolin megjelenésével összefüggésben rögtön pánikba estem a határidő miatt. Emiatt délelőtt kapásból kihagytam a dánt, a délután viszont negyed óra híján 3 órányi értekezéssel telt el. Szokás szerint zsibbasztóan unalmas volt, a közepén kis híján bealudtam. Mázlisták akik most Izlandon értekeznek. Mondjuk Shaolin fényképei a Szemipalatyinszk-i hajdani szovjet kísérleti atombomba-robbantási területről érdekesek voltak. Ebéd közben azt is elmesélte, hogy a fia megnősült, egy Hongkong-i lányt vett el, és Bali szigetén tartották a lagzit. Olyan sokáig dolgoztam, hogy hazafelé vásárlásra már nem gondolhattam. Szerencsére a Hevesy reggelijéből maradt egy csomó kenyér, abból Andreas adott.

Jævndøgn

2018. IX. 23. (V) - még 99 nap

A napló alapvetően magyarul van, de ennek remek dán szónak nem tudtam ellenállni. Természetesen a napéjegyenlőséget jelenti, de a kiejtésével meg sem próbálkozom.

Meglehetősen vacak éjszakám volt. Végre aludhattam (volna) 10 órát, de nem sok köszönet volt benne, annyira dugult az orrom. Tartok tőle, hogy a tegnapi izzadás a hideg szélben nem tett jót a fejemnek.

Egyesületi szinten a mai divíziósat jóformán már a nevezéskor megnyertük a 69 nevezőnkkel; a többi három egyesület 52, 35 illetve 16 versenyzőt tudott kiállítani. (Ez utóbbiról, Helsingør-ről hangzott el az a poén, hogy egy kisbusszal jöttek.) A pályán majdnem úgy éreztem magam, mint egy egyesületi edzésen, hiszen a látótávolságon belüli futóknak nagyjából a fele roskildés volt. (Gy. k. ez jó érzés.)
A 69 főből ugyan jó páran mégsem jöttek el (másik verseny, betegség, sérülés stb. miatt), a szokásos záró szeánszon (gy. k. sorsolással egybekötött egyesületi eredményhirdetésen) Morten mégis hosszan sorolhatta (mi meg hosszan tapsolhattuk) a kategóriagyőzteseinket. A "királykategóriából" (gy. k. H20) pl. Rasmus és Jakob is elmaradt (így mindössze egyetlen versenyző indult), viszont a H21-et egy Christian nyerte meg tőlünk, akit még soha nem láttam. (Mads sem. Tök véletlenül hármasban rajtoltunk, és megkérdeztem tőle.) Ebből is látszik, hogy itt igazából a divíziós versenyt a legkomolyabban. Aki évente csak egy-két versenyre jön el, az a divíziósra jön. (Tömbérdek.) Képtelenség lenne minden eredményt felsorolni, akit érdekel: http://www.xn--oksor-zua.dk/divisionsmatch-2018

Menet közben tök elégedett voltam magammal, két kisebb kavarásom volt csak. A 2. pontomon egy kicsit túlfutottam (mocsár közepén jellegfa, és pont a túloldalán volt a bója, fél perccel később visszafelé tökéletesen látszott); a 14.-től elfelé pedig dél helyett kicsit délnyugatra sodródtam, bele egy kiadós csalánerdőbe. Mivel hamar föltűnt, hogy (az előzetes híresztelésekkel ellentétben) egy remekül futható erdőben igen barátságos pontjaink vannak (na ja, H35B), egyre több iránymenetet vállaltam be, komolyabb zűrök nélkül. A 10:46 min/km-et is vállalhatónak érzem.
A kiolvasás utáni dumcsizáson persze annak rendje és módja szerint kiderült, hogy aki közülünk ugyanazt a pályát futotta, az többnyire (Adam, Patrick és Morten) szép időket vert rám. Mogens megelégedett 9 másodperccel; míg Henriknél és egy Magnus nevű (számomra újnak látszó, de szimpatikus H20B-s srácnál) én voltam a jobb. Mondta is Linda (aki 2. lett) hazafelé az autóban, hogy hiába, a fiatalság!

Ebéd címén vettem két szép szelet süteményt (emlékszünk, ugye, hogy a kaja a tájfutóknál a legolcsóbb), és a sorsoláson is rám mosolygott a szerencse: kihúzták a számomat, így kaptam egy üveg vörösbort. (Választhattam volna a gumicukrot is, de akkor már inkább a vörösbor. Ez a dán gumicukor keserű, mint a csizmatalp.)

Végül némi kellemetlen: eléggé vacakul vagyok. Néha forrónak érzem a testem, néha a nyakam fáj, néha a torkom. Délután hőmérőztem egyet, 36,9 jött ki, ami persze még nem láz, de nem is normális. Most megyek zuhanyozni, és lefekvéskor még majd mérek egy lázat. Sajnos tavasszal olyan lelkesen szedtem a C-vitamint, hogy egy darab sem maradt. Ha holnap elmegyek itthonról (akár csak a boltba, ha beteget jelentve a munkahelyemre nem is), mindenképpen veszek egy nagy dobozzal.

Fyn Sprint Special

2018. IX. 22. (Szo) - még 100 nap

Amennyire lehetett, bepótoltam a pünkösdkor kihagyott Fyn Sprintet: Assens kipipálva.
Oda- és visszabuszoztomban egy-egy órán át nézegethettem a fyni tájat (nem akkora szám, mint az útikönyv alapján vártam; de visszafele volt egy gyönyörű szivárvány is). Keresztül-kasul 27 percet szaladgáltam a belvárosban, aminek a kövezett utcácskái (a várakozásoknak megfelelően) tele vannak mesébe illő régi házakkal. Verseny után benéztem a templomba, ami nem székesegyház (és persze nem egy roskildei), de ettől még lenyűgöző; kívülről vörös, belülről fehér (gy. k. mint az aarhusi), és hihetetlenül tágas (meg kis túlzással akadálymentes - de jó lenne itt mozgássérültekkel passiózni!). Végül egy szalonnás virslivel a hasamban, amíg a buszomra vártam, sétáltam egy kicsit a kikötőben. Szárazföldi ország lakosaként két év alatt még nem tudtam beleunni a tengerbe.
Hogy aztán ez megérte-e az egész napot (és az útiköltséget), az már más tészta. Nem kell vigasztalni, nem komoly; de ebéd (csirkemelles-camembertes rusztikus zsömle) közben kitaláltam, hogy a beszámolót a negatívumok felől írom meg.

Az odensei csatlakozás majdnem nem sikerült. A buszom indulásának csak az idejét írtam ki, a helyét nem (a számát sem, de arra nagyjából emlékeztem); és a sínek (továbbá az állomásépület) mindkét oldalán volt néhány kocsiállás. A leszállás még bénábbra sikerült, de ez a versenyrendezőség hibája: nem írták meg rendesen a vk. helyét, csak annyit, hogy melyik körforgalomtól van jelölve. A jelölés sem volt igazán követhető (gyalog), de a fő gond a távolság volt: mintha azt írták volna, hogy a Népstadionnál szálljak le a metróról, ők meg majd mutatják az utat az Országházig.
Fél óra menetelés után kezdett aggasztani a dolog, szerencsére akkor egy rajtnak látszó, ám néptelen létesítményhez értem. Azt tudtam, hogy a mi futásunk csak a kísérőversenye valami komolynak ("Euromeeting", ami nagyon keményen hangzik) - talán már véget is ért az igazi, és megint utolsóként bolyonghatok a kihalt terepen? Szerencsére találtam két illetőt, akik útbaigazítottak; így eljutottam egy betonépülethez, ahol már legalább tájfutók nyüzsögtek. Sajnos a rengeteg kiírást (és az általuk közvetíteni akart koncepciót) alapvetően nem értettem, úgyhogy nézegetéses módszerrel a betonépületnek abba részébe mentem be, ahol hozzám hasonló (tehát nem rendező és nem nemzetközi elit) személyek szöszmötöltek. Kicsit megnyugtatott, amikor megláttam Rasmust és Valdemart (a rajtlistából tudtam, hogy ők is ugyanarra a versenyre neveztek, mint én).
A hodály kicsit piszkos volt, de különben tökéletesen megfelelt a célnak. Átöltöztem, és dühösen észleltem, hogy a szép új pótszimbóltartómat (aminek pont egy városi sprinten venném hasznát) mégiscsak sikerült otthon felejtenem. (Az éjszaka közepén eszembe villant, de nem keltem fel, hogy kikészítsem. Egyébként hiába is tettem volna, mert most, azaz este sem találom. Vajon hova a manóba tudtam így elsüllyeszteni?)
A rajta vezető szalagozás pont a másik irányba vezetett, mint ahonnan jöttem. És nem is ahhoz a rajthoz. (Ezek szerint a kihalt rajt az európai találkozóké.) Melegítés, rajtprocedúra, futás. Erdőfolt (tavacskával), szabadidőparkká rehabilitált gyárterület (kéménnyel), óváros (árkádokon át elérhető belső udvarokkal), templom (talán násznéppel), térképcsere (megfordítani), még város (egyre furmányosabb átmenetekkel), cél (elegáns befutókordonokkal - nyilván az európaiak is ezt használják) és tetőpont (avagy mélypont): a térkép elvétele.
Világos, hogy egy komoly versenyen nem jöhet ki térkép a célból addig, amíg mindenki be nem ment a karanténba (illetve el nem rajtolt); ráadásul az európaiak nem csak hogy ugyanazon a terepen futottak, hanem még a pontjaik is (legalábbis részben) azonosak voltak a mieinkkel. Szóval tökre megértem, csak éppen rossz érzés. 18 órakor adták (volna) vissza, de ha megvárom, még most is a vonaton ülnék. Remélhetőleg föl fogják tölteni a honlapjukra. Nem hiszek a tárgyakban (legalábbis remélem, hogy nagyjából kinőttem belőle), de a térképekben igen. Úgy értem, ez a tájfutásban az (egyik) legszebb: míg mások fényképeket készítenek a városról vagy hűtőmágneseket vesznek emléknek (gy. k. szuvenírnek), addig nekünk térképünk van minden helyről, amit befutottunk. (Gy. k. Ez a szó a "bejártunk" mintájára készült. Ugyanazt jelenti, csak nagyobb sebességgel.) Jól tud az jönni, ha egyszer még visszatérünk oda az életben. Arról nem is beszélve, milyen jól jön (jött volna) a verseny után a városnézéshez.
Úgyhogy a térkép elvételén annyira feldühödtem, hogy csakazértis tettem egy sétát a már beszaladgált területen. (A templomtoronyra és a gyárkéményre nagyjából emlékeztem, a kikötőben az egyik hajó már jó messziről látszott, az autóbusz-állomás meg mázliból lett meg. (Bár az elhelyezkedése tök logikus: egy vízparti városban hol másutt kéne lennie, mint a kompkikötő mellett?)

[Holnap folytatom, mert a poén még hátravan, de most már késő van, és holnap is verseny. Ráadásul divíziós, ami az egyetlen, amit tényleg komolyan veszünk.]

[Folytatás másnap]
Szóval a poén. Az otthonról hozott zsömle majszolása közben, immár civilben visszasétáltam a befutó kordonhoz, ahol nemcsak a mi (még erősen félkész) eredménylistánkat találtam meg, hanem a "nagyok" versenyének eredménylistáját is. Így tudtam meg, hogy Andreas is fut. (Végre, hiszen valami sérülés miatt vagy a sportorvosa tanácsára több versenyt is ki kellett idén hagynia, ami -az emailjei alapján - rendesen dühítette. Mondjuk meg tudom érteni.) Ez volt a döntő motívum, ezért nem rohantam a következő buszhoz, hanem csavarogtam egy kicsit, majd (térkép nélkül, a velem született tájékozódási ösztönre, továbbá a pár órával korábbi emlékekre hagyatkozva) megkerestem az ő rajtjukat. (Micsoda mázli, hogy délelőtt véletlenül odatévedtem, nem igaz?) Az útjuktól tisztes távolságban figyeltem őket, de felém indultak, így jóformán az orrom előtt rohantak el, egy kivételével egyenesen föl a meredélyen. Egyedül Andreas nézegette pár pillanatig a térképet, majd megindult a jobbra vezető úton. Úgyhogy most már azt is elmondhatom magamról, hogy egy komoly (vagy annak látszani akaró) nemzetközi versenyen voltam néző. Aki az eredményekre kíváncsi, az próbálkozzék a http://www.woc2020.dk/euromeeting/ oldalon, mert én nem tudom onnan kihámozni a lényeget.

2018. IX.21. (P) - még 101 nap

Tegnap estére már Jixinnek is összeállhatott, hogy kezdünk nagyon elcsúszni a két hét múlva beütő rendezvényünk feladataival; és (a rá jellemző rendkívül udvarias és visszafogott stílusban, de azért elég világos üzenettel) ráírt Perre meg Shaolinra, hogy csipkedjék már meg egy kicsit magukat. (Birgitte is mocorog, hogy mikor kezdheti végre a nyomtatásat.)
Ami engem illet, megtettem, amit tudtam (a szállodafoglalás majdhogynem naprakész); de legfőbb ideje, hogy Helle visszajöjjön hétfőn, mert pár dolgot csak ő tud elintézni. Jövő csütörtökön tartunk megbeszélést, már két papírt teleírtam a tisztázandó kérdésekkel illetve megoldandó ügyekkel.
A reggelit Yvonne hozta, volt rendesen habzsi-dőzsi. Léa-nak ez volt az utolsó napja, ami nagy kár, mert igen jó társaságnak bizonyult. Cserébe délután megjött az ősz: komoly lehűlés és bolond szél.

Itt a hétvégén verseny agyba-főbe, de már a hazatelepülésre is készülök (átutaltam Pistinek a két ünnep közötti kirándulás előlegét).

2018. IX. 20. (Cs) - még 102 nap

Legnagyobb megdöbbenésemre ma reggel átment a fax. Alig hihetem, hogy Pekingben éjszaka nincs áram vagy telefon. Talán a dánok éjszakára kikapcsolják a faxgépüket? Mindenesetre így X, Y és Z mellett W professzort is vendégül láthatjuk majd. (Ne tessék röhögni, tényleg ezekkel a betűkkel kezdődnek a neveik.)
Befejeztem a magyar nyelvű közszolgálati önéletrajzaim nyomtatgatását, szkennelgetését és küldözgetését is; elvileg készen állok október elsejére.
Ezeken felbuzdulva megpróbáltam a laborbeosztást is véglegesíteni a várólista alapján (meglepően könnyen ment); majd - miután szálloda visszaigazolta a tegnapi kéréseimet - gyorsan két újabb (azóta beérkezett) kívánságot továbbítottam.
A Hevesyben a SIS (az itteni sugárvédelmi hatóság) tartott ellenőrzést, úgyhogy kénytelenek voltunk szabályosan viselkedni, azaz Jacobus (aki állítólag még egyáltalán nem tanult sugárvédelmet) nem jöhetett be. Helyette én indíthattam egy mérést.
A saját mintám sajnos semmilyen ráhatásra nem volt hajlandó zöld színű maradni, minden igyekezetem ellenére valahol a narancssárga és a barna között van. De legalább feloldódott (ha jól láttam).
Északon a helyzet változatlan.

2018. IX. 19. (Sz) - még 103 nap

Rendezvényszervezői feladatkörömben megpróbáltam tisztázni a szállodai szobafoglalásokat. Ettől a szálloda annyira megijedt, hogy még nem válaszolt.
Sajnos Helle emailben küldött meghívólevele nem ért célba, legalábbis (az) a kínai kolléga még nem kapott vízumot. Ez természetesen nem a tegnapi konzulátus, hanem maga a nagykövetség, amihez két fax-számunk is van, de egyik sem működik.

Átgépeltem az önéletrajzomat az új magyar munkahelyemnek tetsző formátumba. Annak idején nem hittem volna, hogy a "kitűnő" eredmény - magyar billentyűzet hiányában - külön problémát jelent majd.

A tegnapi eredmények ( http://www.okr.dk/loeb/gronne_by18/resultat_1.htm ) nem olyan rémesek, mint gondoltam.

A nap híre viszont kétségkívül az unokatestvérem doktori védésére szóló meghívó. Gratulálok az eddigiekhez, és nagyon sok sikert kívánok az eseményhez, Dóri!

Mivel többen kérdeztétek, hogy "vágom-e már a centit" (vagy valami hasonlót), ezért mindenki okulására idemásolom a választ.
Centit itt nem vágnak. Vonalzóm és zollstockom van, de azokat nem tördelem.
Igazság szerint ellentétes érzelmek vannak bennem. Jó lesz újra otthon a rég nem látott barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal programozni; de azért az itteni táj, a rengeteg tó meg erdő meg rét, egy csomó jófej ember hiányozni fog. Még nagyon nem tudom, melyik érzés erősebb bennem.
Néhány viking mar jelezte, hogy meg akar majd látogatni (érdeklődésüknek megfelelően az egyik városnéző körútra, a másik tájfutóversenyre vágyik).

Csapataink harcban állnak

2018. IX. 18. (K) - még 104 nap

A Nap kél 6 óra 48 perckor, és nyugszik 19:18-kor. (Valamelyikőtök megkérdezte emailben, és szerencsére benne van a naptáromban.)

Ugyan nem terveztem mára bejegyzést, de mégis lett (Ahogyan nyuszika mondta: Mégis volt répatorta!), ui. edzés után Linda hazahozott.

A cím a munkahelyi ostromállapotra utal.
Mintha nem lett volna elég tennivalóm, Jixin küldött 3 kínai kollégának szóló meghívólevelet, hogy faxoljam már el a dán külképviseletre. (Az nem világos, hogy miért nem lehet emailen küldeni - ha már egyszer pdf fájlokról van szó. Állítólag dán telefon- (avagy fax-)számról kell érkezzék, mert úgy hiteles(ebb). Néhány hete Helle ugyanezt játszhatta el egy negyedik kínai vendéggel.)
Birgitténél kezdtem a titkárságon, de ő felvilágosított, hogy az intézet (vagy a tanszék) egyetlen faxgépe az izotópgyártók papírgyártós szobájában van, ami a laborfolyosóról nyílik. Szerencsére a másik Birgitte (a legcsinosabb technikus) éppen hallótávolságon belül volt, és szívesen segített. A szám, amit Jixin adott, természetesen nem stimmelt, úgyhogy állhattunk neki megérteni a kínai telefonszámokat. Odáig jutottunk, hogy Kína nemzetközi távhívószáma 86, de evvel kiegészítve sem ment a dolog, hiába próbálkoztunk egy-két 0 beszúrásával vagy kihagyásával. (Ahogyan Hellének sem ment, ő végül mégis emailen küldte.)
Egy idő után feladtuk, visszamentem a szobánkba, és a gépem mellől (Liuchao közreműködésével) próbáltam megfejteni, hogy a Dán Királyságnak a Kínai Népköztársaságban működő külképviseletei közül melyiké is lehet az a (hibás) telefonszám. Természetesen a listán utolsóként szereplő Sanghaj volt az. A történetnek ezen a pontján rontott be Birgitte, hogy az egyik számra mégis elment a fax (úgy tűnik, a gép időnként magától újra próbálkozik). Hab a tortán, hogy ugyanaz a szám működött (a kísérlet szerint), mint amelyiket mi is (elméleti úton) belőttük. Hiába, ez az alap- és az alkalmazott kutatás szinergiája!
Innentől már csak olyan apróbb technikai problémák adódtak, mint a papír beragadása a szerkentyűbe, meg a továbbító henger pozicionálása. Azért ebédkor jeleztem Jixinnek, hogy hasonló kihívások esetén szerencsés volna, ha nem a Kínán belül használatos telefonszámot adná meg, hanem a nemzetközit. Persze nem ő tehet róla, a kedves kínai vendégek küldték rosszul.

Csapatainknak a haza fronton is volt tennivalójuk. Kicsit nehezen esett le, hogy a munkahelyem átalakulása kapcsán kitöltendő hatféle különböző nyilatkozat meg önéletrajz rám is vonatkozik, hiába vagyok fizetés nélküli szabadságon. Szerencsére a titkárságról barátságosan emlékeztettek erre (amit ezúton is köszönök), úgyhogy nekiállhattam újra megírni a kormánynak mindazt, amit már legalább ezerszer bejelentettem nekik. Aki már próbált "ő" meg "ű" betűket gépelni dán billentyűzeten, az tudja, mekkora kaland.

Mindezek után a tegnapi feladatok szépen mind átcsoportosultak holnapra, mert a munkaidő végén én elindultam edzésre. Elvonatoztam Havdrup-ba (a Naestved via Koege c. mellékvonalon két megálló és 11 perc), az állomástól kb. negyed óra séta volt a vk. Tavaly már volt itt egy (éjszakai) edzésünk, így nagyon nem aggódtam a terep miatt. Ehhez képest sikerült remek bénázásokat bemutatnom, bár sprintversenyen valószínűleg bárhol össze tudok keverni két egymás melletti épületet (9. pont) illetve ösvényt (20. pont). A szép hosszú 5.átmenetnél nagyon okosnak képzeltem magam, hogy nem nyugat, hanem kelet felé kerülök; csak a célban mutatták meg, hogy volt út középen is, két kerítés között. (Gy. k. mindenki más azt választotta.) A 20. ponttól nagyjából együtt futottam Jannével (gy. k. a 70 éves sprint-világbajnokunkkal), a 22.-nél még le is tudtam előzni, de az utolsó pontot és a céldobozt következetesen elbaltáztam.
Mielőtt kijön az eredménylista, komoly tétekben (gy. k. egynél több Túró Rudiban - ha lenne itt olyan) fogadnék, hogy én leszek az utolsó; annak ellenére, hogy Oliver is ugyanazt a pályát futotta. Hogy futás-állóképességileg mennyire van edzésben azt nem tudom (a felszerelése alapján valószínűleg elég rendesen, de majd megkérdezem tőle), viszont neki ez hazai terep volt: a térkép közepén lévő házban laknak.

2018. IX. 17. (H) - még 105 nap

Kezd komolyan elfajulni ez a rendezvényszervezés.
Anita (a műhely titkárnője) megfejtette a bankszámlaszámos rejtélyt. A megoldást megírtam a NAÜ-nek (akik rögtön elkezdtek sopánkodni, hogy hát így, meg hogy úgy), közben érkezett egy szállodafoglalós probléma. Birgitte segítségével azt is megoldottam, de a visszajelzés alapján úgy tűnik, valami nagy kavar van a foglalásokkal. Beszéltem Jixinnel, holnap állhatok neki a rejtély kibogozásának. Ezen kívül az utoljára meghívott német előadóval értekeztem a repülőjegyéről, és meg kéne győznöm a NAÜ-söket, hogy ne egyenek túl drága ételeket, mert akkor nem tudjuk kifizetni.
A laborba már csak pihenésképpen mentem be (pedig Per és Jakobus éppen ott ügyködnek). Gunnartól megkaptam a második LSC-s méréssorozat eredményeit is, de egyre távolabbinak tűnik, hogy azoknak mikor tudok nekiállni.
Dánon (ki hitte volna) a dániai földrengés mellett a magyarországi helyzetről volt szó.

Tegnap - a dánok nagy többségéhez hasonlóan - a tapinacimban szaladgáltam, de kifejezetten melegem volt benne. Versenyen kívül viszont kifejezetten hiányzott valami sapka. Ma (egy hajnyírással és hajvágással később) volt nálam sapka, de nem éreztem a szükségét. Holnapra napos, piszok meleg, ámde szeles időt prognosztizálnak (gy. k. jeleznek előre). Tudnám mit vegyek föl reggel, és mit vigyek magammal a délutáni rohangálásra!
Bejegyzés értelemszerűen nem lesz.

2018. IX. 16. (V) - még 106 nap

Dupla tükörtojás, utána végre befejeztem a múlt hétvége történetét. Nyilván jobban (és gyorsabban is) meg lehetett volna írni, de így sikerült. Kicsit átírtam a tegnapi (hirtelen felindulásból született) tegnapi bejegyzést is, úgyhogy legalább ezen a fronton egyenesbe jöttem.

A Boserup-i rengetegben (gy. k. a Roskilde nyugati határában fekvő kiserdőben) zajlott a Keleti Főcsoport 1. és 2. divíziójának versenye. Ebben mi (idén) ugyebár nem vagyunk érdekeltek (akkor nem a mi "hazai pályánk" lenne a terep), de a rendezők jóvoltából a kitűzött pályákon a divíziós után lebonyolíthattuk az egyesületi bajnokságunkat.
H35-ben (ó bohó fiatalság) ketten voltunk. Frederik rajtolt később, de már a 2. pontnál leelőzött, alig egy óra alatt célba is ért (nekem erre huszonegynéhány perccel több kellett), és - a várakozásoknak megfelelően - ő lett az egyesületi kategóriabajnok. A reciprok sebességem (11:24 min/km) nem valami frenetikus, de elfogadható. Egyetlen komoly tévelygésem volt, az erdőnek abban a csücskében, ahol eddig mindig eltévedtem.
Oliver az apjával jött, aki (osztálytárs-szülőtársként) rögtön elkezdett érdeklődni Allan-nél "milyen cipőt érdemes venni" témában. Allan az enyémmel illusztrálta a magyarázatot (az hevert éppen a keze ügyében), de rögtön kitört a nevetés, amikor megmutattam a jobb lábam bevörösödött kisujját (azóta vízhólyag). Pedig direkt másik zokni volt rajtam, nem a szokásos vízhólyagosító. Úgy tűnik, a cipő a lényeges trigger (gy. k. okozó). (Nem a kísérlet kedvéért mellőztem a ragtapaszt, egyszerűen elfelejtettem.)
Érdeklődtem Martinnál és Lindánál, de nem tudok velük menni az éjszakai bajnokságra, mert ők a nyaralójukból jönnek majd. Nem tragédia, de jó tudni.

Délután angol nyelvű it. a dómban, egy - számomra - új lelkész vezette. Meglepően sokan voltunk (majdnem annyian, mint tavaly, a szünet előtt), de úgy érzem, hogy a részt vevők egy része dán konfirmandus volt. (Ez persze nem baj.)

2018. IX. 15. (Szo) - még 107 nap

Megírtam a dán házimat és a múlt hétvégi események egy jó részét. Ezen túlmenően masszív lustulással töltöttem a napot, mert abban már nagyon régen nem volt részem.
A napokban megtudtam (csak még megírnom nem sikerült), hogy a Teológián megkezdődött a tanév. Sok sikert kívánok sok - ott érdekelt - ismerősömnek!
Derült égből csapott le rám, hogy a hazai munkahelyem ismét átalakul. Tiszta szerencse, hogy eddig még nem fárasztottam magam a tavalyi átalakulás után hatályba léptetett szabályzatok elolvasásával (pedig megkaptam mindet), hiszen mire hazaérek, addigra hatályukat vesztik.
Ami meg a legjobb érzéseket keltette bennem: Andris és Marci egyaránt jelezték, hogy hazaérkezésem után folytatni szeretnék a Vasútbolond Kuzínok Kirándulásait. Ha az új (nevű) munkahelyért nem is, de ezért mindenképpen érdemes hazatérnem!

2018. IX. 14. (P) - még 108 nap

Tegnap délután megint rámjött a hasmenés, éjszakára már semmi nem maradt odabent. Reggel elpusztítottam egy fenevadat, folyt a vér rendesen - kár, hogy nem az övé, hanem az enyém, amit a vérengzést megelőzően kiszívott belőlem.
Reggeli és ebéd közben többen tájékoztatást kértek a jogállam magyarországi fenyegetettségéről. Elmondtam, amit tudok illetve gondolok az ügyről, szerintem értelmesebb vitát tudtunk folytatni, mint az EP. A haza védelmének mellékhatásaként sajnos sikerült beleharapnom a számba (mint rendesen, ha evés közben beszélek).
Ma csak egy értekezletünk volt, azon Léa tartott előadást a nálunk végzett munkájáról. Különben párolgattam a folysavas molibdén-frakciókat (ez az egész eljárás legidegesítőbb lépése), a fennmaradó időben pedig tovább kajtattam a bankszámlaszámot. Nagyjából annyi eredményt tudok felmutatni, hogy az egyik (ötletszerűen kiválasztott) titkárnő elküldött egy másikhoz, aki állítólag járatosabb a témában. (Kizárásos alapon az kell legyen, mert a többiek mind nem azok.)

Kijött a vasárnap bekövetkező "egyesületi bajnokság" rajlistája. Kicsit nagyképűnek tűnik, hiszen a legnépesebb kategóriákban szereplő 6 fő 2 perces indítási időközökkel számolva 10 perces rajtablakot jelent, de valaki nyilván fontosnak érezte, hogy megadjuk a módját. Oliver is nevezett (nem semmi a srác), a H12-ben futó Rasmushoz "árnyék" (kísérő) kerestetik a levlistán, én pedig jó eséllyel második leszek (gy. k. ketten vagyunk H35-ben).

2018. IX. 13. (Cs) - még 109 nap

Ma kettő, egyenként egy és negyed órás értekezletet volt szerencsénk végigülni. Kibírtam, de a másodikon (ahol még kaja sem volt) kis híján bealudtam.
A kettő között bringával mentünk ebédelni. Ebben a meglepően kellemes, napos időn túl az is szerepet játszott, hogy néhány kolléga fél tizenkettőkor lelécelt az autóval.
A munka mellett (pihenésképpen) a cég bankszálma-adatait kutatom, mert a NAÜ csak kellő bürokráciával körítve fizeti ki a részvételi díjat.
A Hevesy konyhájában még mindig van a hétfői kenyerükből, így ma sem kell feltétlenül vásárolnom.
Északon a helyzet változatlan.

2018. IX. 11-12. (K-Sz) - még 110 nap

A tegnapi bejegyzés az esti verseny és a közös vacsora miatt maradt el. Remélem, erre mindenki rájött, és senki nem aggódott.
Ugyanakor itthon halmokban áll a tennivaló (a tiszta ruha esetében ez szó szerint; az elolvasandó, lefordítandó és megválaszolandó emailek esetében képletesen értendő), úgyhogy ma is csak röviden írok. (Meg igyekszem folytatni a hétvégit.)

Az idő: Még a vikingek sem tudnak vele mit kezdeni. Mezítláb ugyanúgy látni embert az utcán, mint sapkában és sálban. Az ég felhős, és meglehetősen gyakran esik, vagy legalábbis szemerkél.

A tegnap este: A hűvös és vizes időben nem volt kedvem az eredetileg tervezett 4,2 km-es "hosszú" pályához, csak a 3,0 km-es "rövid nehezet" futottam végig (26 és fél perc alatt (ami 8,9-es reciprok sebesség (ami nálam jónak számít))). Ugyanott voltunk, mint ahol Andreas előadásának estéjén olyan szépen eltévedtem és ronggyá áztam. Az előbbi nem (világosban mégiscsak könnyebb, mint sötétben), de az utóbbi most is összejött, úgyhogy futás után jólesett a meleg zuhany és étel. Nem meglepő módon a célban és hazainduláskor is Jytte-ék ajánlották fel, hogy elvisznek.

A munka frontján: A műtét nem sikerült, de a beteg köszöni, jól van. A csapnivaló visszanyerések ellenére a legtöbb LSC mérés nulladik ránézésre használhatónak tűnik. A határidő közeledtével Per és Jakobus (a dél-afrikai új srác) is nekidurálták magukat, ma már ők is a ...-i (az eredet ugyebár titkos) mintákkal foglalatoskodtak. Közben a rendezvényünk kacifáántosabbnál kacifántosabb problémáit is igyekszem kordában tartani - mondjuk úgy, korlátozott sikerrel.

Dánon: A hétvégén kénytelen leszek megírni a múlt heti házit, mert egyre cikisebb az állandó halasztgatásom. Még úgy is, hogy ma megjelent Megha (akivel együtt tettük le a 3. modultesztünket), és ő csak ma kapta meg ugyanazt a feladatot.

Egészség: A hétfőn kulminálódó hasmenésem után kedden nem volt semmi (nem csoda, belülről nézve üres voltam), ma viszont újra rosszalkodnak odabent. Hogy ez ugyanaz a kórság (ami nem tudom, mitől volt), vagy egy újabb (amiről szintén nem tudom, hogy mitől lenne), azt nem tudom.

2018. IX. 10. (H) - még 112 nap

A mérési eredmények lelombozóak (bár lehet, hogy holnapra még rosszabb lesz a helyzet), és még egy kiadós hasmenés is elkapott. Már tegnap sem voltam százas, de ma lényegesen rosszabb. Most gyorsan dánozok egy kicsit (abból is szép elmaradás jött össze), utána pedig nekiállok a hétvége elmesélésének.

Az egyesületi kirándulás (ami dánul rövidebb: klubturen)

2018. IX. 8-9. (Szo) - még 113 nap

Kellő intenzitású szervezkedés után (gy. k. levéldömping e levlistán, amit alig győztem lefordítani, a nem-sürgősek közül egy csomó azóta is olvasatlanul hever) Annamáriával, Ádámmal és Johnnal utaztam. Nem volt benne szerepem (elég volt azt megértenem, hogy melyik lány a melyik barátnőjével akar együtt utazni), de jobb társaságot magam sem tudtam volna összeválogatni.
Induláskor a roskilde-i vasútállomás parkolójában összefutottam Yvonne-nal, aki valami templomi ünnepségre vitt süteményt; így kiderült, hogy a koppenhágai baptistákhoz jár.
Volt olyan terv, hogy kompolunk, de kiderült, hogy hosszabb is és drágább is, úgyhogy szombaton és vasárnap is a hídon (gy. k. a Nagy Belt Hídján) mentünk. Érdekes módon Fyn elhagyásakor mindkét alkalommal volt némi torlódás, de egyébként az utazás eseménytelenül telt.

Immár elmondhatom, hogy összességében szárazon megúsztuk a hétvégét, ami azért meghökkentő, mert rengeteget esett - bár ugyanannyit a Nap is tűzött. A vasárnapi parkolóban lokális sártengerek alakultak ki, az erdőben mindkét nap vizes szivacsnak éreztem a mohaszőnyeget, a levelekről (ideértve a tűleveleket is) minden mozdulatunkra pergett a víz, a cipőnk pedig már öltözéskor átázott, szóval a célban nem csak az izzadságunktól voltunk lucskosak. Evvel együtt mázlim volt, ui. a futásaim alatt éppen nem esett (kivéve vasárnap a 15. pontomat, de csak ijesztegetésképpen); azon kívül pedig szombaton (Harrild Hede Syd) egyesületileg betelepültünk valami fedett színbe, vasárnap (Ulbjerg Plantage) meg fölállították a nagyobbik sátrat.

Szombaton természetesen az esélytelenek nyugalmas váltójába kerülve nyíltban futottunk (amit odahaza mix-nek mondunk) - bár Kim, az első futónk, azt hiszem, korábban igen jó eredményeket ért el, és most is jól ment neki. Kvantitatív eredmények még nincsenek (a hétre ígérik), mert - ha jól értem - a számítógép valamelyik rádiós pontot nézte céldoboznak, és ezt még valahogyan ki kell bogozniuk a rendezőknek. [Ez a mondat hétfőn született.]
Lelkesen végigszurkoltam a rajtokat, majd kiderítettem, hogy ki a második futónk (Finn, de nem az, amelyiket már ismertem). Ő egyébként sem a sebességvektoráról híres, de még az átfutása után is meglepően sokat kellett várnom rá a rajtban. (Mert a híresztelésekkel ellentétben a "kis köre" nem 400, hanem 2000 méter volt.) Végül már csak öten ácsorogtunk a kordonok között, mire elindulhattam.
Szerencsémre a pálya nem tájékozódásilag volt nehéz, jóformán minden pontom menetből megvolt (a nyílt terepen remekül látszott a többi futó, elég volt őket követnem). Ugyanakkor a mezőnek látszó (valójában eltérő színárnyalatú, de ezt csak utólag értettem meg) sárga térdig érő bokrokat, és a sok gizgaz alatt ismeretlen domborzatú, de igen hepehupás talajt jelentett. A pálya felét-harmadát magas térdemeléssel kellett (volna) végigfutnom. Egy idő után már inkább kerültem, de lehet, hogy nem eleget. A 7. pontomra kifejezetten büszke vagyok: előre láttam, hogy kerülnöm kell, és meg is tettem. Kissé meghökkentett, amikor szembetalálkoztam Valdemarékkal, de mire kigondoltam magamban egy jó kérdést (Nyílt pályát futtok, vagy Ti vagytok a pontfelszedők?), már túl is futottam rajtuk. A 8. pont kis keresgélésre, a maradék simán (és egész jó időeredménnyel) meglett.
Kedden végre eredménylisták is születtek. A 8:57 min/km-em nekem megfelel, a 33:21 percem a 6. helyre volt elegendő (a 10-ból). Ha minden igaz (mert a többi adatot nem könnyű értelmezni), az idősebb korosztály szerzett néhány érmet, de a fiatalabbak is nagyon keményen küzdöttek (nálam legalábbis keményebben).

Silkeborgban aludtunk. Volt olyan változat is, hogy magunk főzünk a szállásunkon (a Danhostelnél ez is egy bevett opció), de végül a közhangulat egy kínai vendéglő mellett döntött. Odafelé menet elsétáltunk egy kajakszlalom-pálya, továbbá a Hjejlen (egy ma is üzemelő lapátkerekes gőzhajó) mellett. (A környék másik nevezetességét, a mocsári hullát (hivatalosan: tollundi férfi) csak képen láttuk.
Mindenki "büfét" evett (gy. k. egy adott - viszonylag komoly - összegért annyit eszünk a kitett kajákból, amennyit bírunk), ami a felfedezővágyunk kielégítése szempontjából jó döntésnek bizonyult. Patrick, Christopher (akik még Thaiföldön tanultak kínaiul) és Oliver (az új fiú, aki az előző iskolájában ismerkedett a legtöbb humanoid által beszélt nyelvvel) nem győztek mulatni rajta, hogy a kínai vendéglőben japán sushi és vaníliafagylalt is volt. (Ettől még ők is a kényszerevés jeleit produkálták.)
Ez az Oliver egy Boserup-i szabadedzésen első látásra beleszeretett a tájfutásba, az aznapi nyíltja volt a második életében. Ez nekem kifejezetten jól jött, mert a vacsoránál egymás közelében ültünk, és a srác hajlandó volt a kedvemért lelassítani a beszédtempóját (megszerezve az 5. helyet ezen a listán). Az nem világos, miért az angol tanítási nyelvű tagozatra jár (Patrick osztálytársa), de valljuk be, nem is rá tartozik. (Mint később megtudtam a kollégáimtól, Dániában is vannak, akik a kéttannyelvű iskolákra esküsznek.) Mindenesetre érdekes, hogy eddig többnyire azok a legsegítőkészebbek a dán nyelvű próbálkozásaimmal kapcsolatban, akik maguk is idegen nyelvű környezetben (gy. k. iskolában) töltik életük jelentős részét.

Vasárnap a már jól ismert (és szeretett) Danhostel-es reggelin a kemény tojás pótolta a tükröt. (Ahogy Dicksonné mondta Susannak: a legtöbb ember nem jut tovább a kemény tojásnál.)
Annak rendje és módja szerint az utolsók között kaptam rajtidőt; Ádám már régen visszaérkezett, mire én elkezdtem lehámozni magamról a melegítőt. Andreasunk is felbukkant (természetesen odajött dumálni a sátrunkhoz), a finn (talán ifjúsági) válogatottat kísérte (edzőként), akik gyakorlásképpen testületileg kivonultak (mint a magyarok augusztusban a DM Mellem-re, amire - itt nem részletezendő bénázásaim miatt - nem mentem, pedig nyilván jó poén lett volna). Így került Rasmus a 7. helyével a dobogóra (gy. k. 4 finn is volt előtte, akik nem lehetnek dán bajnokok), lásd http://www.okr.dk/nyheder18/dmweekend.htm .
A hosszú várakozás alatt leesett, hogy a nevezést is elszúrtam: az SI dugókám számát írtam be az EMIT lapka helyébe (ami nekem nincs, ellenben Jyllandon többnyire azt használják). Egy ideig gondolkodtam, hogy továbbviszem a bénaságomat (még úgysem volt olyan verseny, amit már a nevezésnél elvesztettem volna), de aztán 20 koronáért mégis kértem egy bér-"lapkát".

Maga a futás terv szerint zajlott. A 10,3 km-re 15 min/km-es reciprok sebességgel számolva 155 perces versenyidő jön ki (amit Annamáriának előre meg is mondtam, hogy ne várjanak rám fölöslegesen, ha esetleg hamarabb haza kell indulniuk) - ehhez képest 148 percet voltam a pályán. Ezt az egész mezőnyből mindössze 5-en tudták felülmúlni, köztük egy 90 éves bácsi, a Tisvilde Hegn-i Andreas és Christopher. A versenyrendezőség ugyan már aggódott miattam, de a mieink megnyugtatták őket. (Nem tudom, mivel: hogy tőlem ennyi telik, hogy előbb-utóbb csak visszatalálok, vagy hogy értem nem kár.)
A nehézségek a rajtban kezdődtek (nem számítva a fent említett dugóka-bonyodalmat), sehol nem találtam ugyanis a térképrajt bójáját. Mind utóbb kiderült, rögtön ott volt az időrajtban. Az első pontom után a pálya leghosszabb átmenete még értelmesen megvolt, de utána legalább negyed órát vesztettem a 2. pont keresgélésével. A nagy keresgélésnek az vetett véget, hogy kibukkantam az erdő másik végén, majd (miután nagyjából összeállt, hogy hol vagyok) a 3.-ról találtam meg a 2.-at. Innentől nagyon (tartok tőle, hogy túlságosan is) óvatosan haladtam. A 4. könnyen megvolt (sréhen át a mezőn), hosszú időre (a 20. átmenetemig) ott láttam utoljára élő embert.
Az erdő a rengeteg leesett ág miatt számomra futhatatlan volt (az elit persze gyönyörű iránymeneteket produkált, öröm nézni őket: http://3drerun.worldofo.com/2d/?server=www.o-track.dk&eventid=7095&livei... ), a kevés kivétel egyike az 5. átmenetem volt. Utána viszont még az utak is tele voltak hordva kidőlt fákkal (mintha kifejezetten az ellenség feltartóztatására készültek volna), gyakorlatilag lépésben botorkáltam, a 7. átmenetet még át is terveztem emiatt.
A 7-11. pontokból álló klaszter (állítólag ez még nem honosodott meg a magyarban, és "cluster"-nek írandó, de én nem értek evvel egyet) tetszett és viszonylag könnyen is ment. (A 10.-nél volt egy kis bizonytalanság, végül két út közé belőttem a szögfelezőt, és ez sikerre vezetett.)
A 12.-en újabb tévelygést mutattam be, de ez csak 6-7 perc késést eredményezett. Miután átverekedtem magam némi dzsungelen, menetirányból eljutottam a pont környékére (ezt az emberi civilizáció nyoma, egy eldobott tápzselés zacskó jelezte), de hiába keresgéltem, az a két domb, ami között a pont volt, nem lett meg. Végül a szemközti erdőszéltől "hátrametszéssel" találtam meg (valószínűleg eredetileg is valami ilyesmit kellett volna tennem). Mint már oly sokszor, ezúttal is az itatót (a felfüggesztett fehér kannának) vettem észre, az árulta el a pont (a bója) helyét.
A pálya második fele érezhetően jobban ment. A 13. egy könnyű pont volt: mező közepén két domb között. Amikor megálltam tanakodni, hogy hol is lehet (hiszen ott kell legyen tőlem pár lépésre), akkor megfordulva meg is pillantottam egy bokor mögötti gödörben. A 14.-et ugyanúgy egy bozótsor mögé dugták, mint a 12.-et, de ezúttal ez ki is derült a térképből. A 15.-re menet már egy kis levágást is megengedtem magamnak a nagy úton futás közben. Itt jött egy kis zuhé, de szerencsére csak ijesztegetésképpen. A 16.-ra és a 17.-re a elég volt követnem a csurom vizes fűben világosan látszódó nyomokat. Ez az egy előnye volt a kései rajtidőmnek, egyébként rohadt rossz érzés, hogy egy kihaltnak tűnő bolygón tévelygek. Mindig attól rettegek, hogy már lebontották fölülem a pályát - amint az néhányszor már meg is történt velem.
A 18. volt az utolsó hosszú átmenetem. Ekkor már érezhetően fáradtam, jóformán kétszer annyi időmbe telt, mint az alig rövidebb 4. (Jólesett irányban csörtetnem a mellig érő fűben, de választhattam volna szerencsésebben is útvonalat.) Szerencsére gondolkodni itt már nem nagyon kellett. A térkép szerinti elsősegély-ponton meg akartam kérdezni a pontos időt (hátha ideje feladnom a versenyt), de nem volt ott senki, csak egy összecsomagolt sátor. Ez nem sokat lendített a hangulatomon, az viszont igen, hogy a 20. pont után az útkereszteződésben egy tanácstalannak látszó versenyzővel találkoztam. Utólag (a műholdas nyomkövető alapján és a részletes eredményadatokból) úgy nézem, hogy addigra már 10 perce tanácstalankodott - mindenesetre akkor megindult utánam. A célig bőven sikerült lehajráznom, de ettől még ő lett a jobb (ui. a 2. pontra 10 perccel kevesebbet szerencsétlenkedett). Ugyan korábban egészen másutt kereste, mint ahol volt, azért az illető védelmében szögezzük le: a 21. pont pokoli nehéz volt (mélyedéspont az úttól csak pár lépésnyire beljebb, de láthatatlanul, sűrű bozót mélyén). Mázliból bukkantam rá, és őszintén szólva azóta sem tudom, hogy hivatalosan hogy lehetett volna megtalálnom.
Innentől viszont (Gyula szavaival élve) tényleg méznyalás ment: lejtmenetben tök egyértelmű pontok. A célban már javában zajlott az éremátadás (a mieink már mind megkapták), a sátrak is lebontva (hiszen a felhők elvonultak), de Annamáriáék még csak akkor kezdtek szedelődzködni az induláshoz, úgyhogy tulajdonképpen nem is késtem el (bár természetesen jó lett volna tapsolni az érmeseinknek).

Zárszó: Vicces összevetni, hogy az elit (H20) mennyi idő alatt (és milyen útvonalon) tette meg azokat az átmeneteket, amelyek azonosak voltak az enyémmel. Azt hiszem, nem baj, hogy rajtam nincsen nyomkövető...

2018. IX. 7. (P) - még 115 nap

Most éppen őszies időnk van (hűvös és esős), és ez sajnos a hétvégére is így marad. Nem jó, de mit csináljunk.

Először hozattuk az új menzáról a közös reggelit, nem sokban különbözik az eddigitől. Ezt az ebédről is el lehet mondani, igazi változás csak a fizetésnél van: kétszer annyi adminisztratív teendőnk lett. Az eddigi "étel tányéron" és "fizetés" gombok mellett meg kell nyomni az "ebéd" és a "blokkot kérek / nem kérek" menüpontokat is, továbbá a bankkártya mellett le kell olvastatni az egyetemi belépőkártyánkat is. Mint kiderült, ez a nagy változás lényege: így a "külsősök" (vendégek, a Dán Leszerelők vagy az Aarhusi Egyetem alkalmazottjai) drágábban kapják a kaját; és a mi egyetemünk vezetése (ami a menzával szerződik és mi táplálkozásunkat támogatja) pont ezt akarta. Egyelőre nagyon látványos az eredmény: a kaszákhoz álló sok körbeéri az ételes asztalokat (némi képzavarral: a svédasztalokat).

A mai takarítónapot szerencsésen megúsztam, cserébe a laborban lett négy zöld oldatom (még nem tudom, hogy ennek van-e jelentősége, de az eddigiek jelentős része sárga volt), és Gunnar segítségével 15 mintát föltettem az LSC-re (keddig mérődnek). A tegnapi mérést is elkezdtem kiértékelni, eddig négy darab 10% alatti visszanyerésem van (gy. k. ez a siralmasnál egy kategóriával jobb).
Dánból is elkészültem egy paksaméta házival, de abból még van rengeteg, pedig a laborablaktól a buszmegállóig mindenütt avval piszmogok.

Odahaza holnap tartják a Családi Csúcstalálkozót. Szerintem ez lesz az első alkalom, hogy nélkülem. Sokszor puszilok minden kedves résztvevőt (és majd írjátok meg, kivel mi újság)!
[Későn - szombaton este - jutott eszembe, így már nem tudtam időben szólni, és csak utólag kérdezem: Ugye a "zártkörű rendezvény" táblát nem felejtettétek otthon?]

2018. IX. 6. (Cs) - még 116 nap

Néhány minta végre eljutott odáig, hogy megmérjem (kiértékelés holnap), de már néhány újnak a feldolgozási is előrehaladott állapotba került. Közben jönnek az emailek: rendezvényfronton most egy kicsit csillapul a helyzet, cserébe tájfutóvonalon hatalmas erőkkel szerveződik a hétvége (ki kivel utazik, mikor indulunk reggel és hol vacsorázunk este). Jyllandon lesz bajnokság, ezért egyesületi kirándulás címen ("klubtur") ott alszunk. Jó bulinak ígérkezik (szombaton nem lesz bejegyzés!), talán látok majd valamit Silkeborg-ból illetve Viborg-ból. Hab a tortán Pistiék szokásos büki kirándulása karácsony és Szilveszter között. Hogy a dán házimat mikor fogom megírni, arról még lövésem sincs. De legalább a párduc hazatért.

2018. IX. 4-5. (K-Sz) - még 117 nap

Hétfőn (csak akkor elfelejtettem megírni) Claus újra jött dolgozni, és természetesen lelkesen beszámolt a budapesti nyaralásukról. Minden nagyon tetszett nekik, kivéve a hőséget, ezért jövőre ősszel mennek. Illetve akkor már jönnek.

Kedden fontos emberekkel találkoztam. A menzán szembejött a rektor, délután pedig a polgármester tőlem vette át a pólóját.
Mi, mármint a tájfutóegyesület rendeztük a Szép Női Futóversenyt. Engem a pólók kiosztásához osztottak be, és Joy véletlenül pont hozzám került. A nevét és az arcát ismertem már a választási plakátokból, a Roskilde-i újságokból meg a tévéből (a fesztivál idején értelemszerűen sokat nyilatkozik), de személyesen csak most találkoztunk. Valami talán rémlett, de nem esett le, hogy ő az, csak a többiek súgták meg utólag. A pólóméretét nem árulom el (nehogy az ellenzék felhasználhassa), de a rajtszámát igen: 84. Aki akarja, megkeresheti az eseményről készült képeken:
https://photos.google.com/share/AF1QipOAjD4FLcT5CRlPLCfXMMBsvhtiXDgAHhUl...
Alapvetően jó poén volt a rendezőgárdához tartozni. Egy kellemes délutánt-estét töltöttünk el, és elegen voltunk ahhoz, hogy ne kelljen túlstrapálnom magam a munkával. Még egy megmaradt lazacos szendvics is belefért a sátor szétszedése közben.

Szerdán (azaz ma) már több ismerős arc volt dánon, mint új. Az októberi rendezvényünkkel kapcsolatos emaileket is mind elintéztem (volt, aki most kezdett el töprengeni azon, hogy esetleg eljöjjön, és volt, aki az utasbiztosítását akarta velünk kifizettetni); az egy (vagy kettő) meghívott német előadón kívül már csak a nálunk dolgozók nem küldték el az előadásuk kivonatát.

Olyan melegek a napok (délben rendesen tűz a Nap), hogy (számos vikinghez hasonlóan) újra rövidnadrágban járok (de - a vikingektől eltérően - rajtam nem strandpapucs van). Reggelente még hideg van, de megfázni nem attól fogok, hanem mert a Hevesyben megint döngetik a légkondit.
Éjjelente sajnos két vérszomjas fenevad kőröz a szobámban, még nem tudtam szúnyogriasztót venni.

Peti áll a ház előtt

2018. IX. 3. (H) - még 119 nap

Kissé zsúfoltra sikeredett ez a nap. Helle helyetteseként annyi nyakatekert rendezvényszervezői feladattal talált meg, hogy a laborban nem jutottam különösebben messzire (miután összeszedtem a saját dozimétereimet, és lemondtam Nikoláéit). A jelentkezési honlapon átállítottam a regisztrációs határidőt, kinyomoztam a laborgyakorlatokon használandó műszereket, megfizethető szállást ajánlottam Zsuzsinak, és természetesen nagy erőkkel szerkesztgettem a programfüzetet. Ez utóbbi oldalvizén találtam néhány újabb hibát az időbeosztásban). A kedvencem a norvég nyelvű email megválaszolása volt (angolul).

Dánon két új fiúval voltam, az egyikük 3., a másikuk 5. modulos (gy. k.: én a 4.-en vagyok). Eddig egyetlen csoporttárs volt egynél többször (történetesen kétszer); ő már el is utazott Valenciába (és nem jön vissza, amíg én itt vagyok - de nincs oksági kapcsolat!). Persze hozzá kell tennem, hogy az órák feléről én is hiányoztam. Mindenesetre Annemette halad keményen előre a tananyaggal (ami nekem tulajdonképpen jó), úgyhogy nem panaszkodom, de most már kezd érdekelni, hogy hányan is vagyunk a 824-esben. (Azért muris, hogy a kezdetektől ez a csoportom sorszáma, de egyedül én vagyok tagja a kezdetektől.)

A menzán első ránézésre látható az új arculat: újrapapírra nyomtatják a napi menüt, újrapapír-szalvétát adnak, és új számítógépek kötik össze a mérlegeket a (szintén új) bankkártya-leolvasókkal. Ennek megfelelően szép hosszú sorok alakultak ki a fizetésnél. A főszakács a régi, és szerintem a receptek sem változtak, de volt ingyen csokis süti. Lesz ez még így se!

Kristina bemutatott a Hevesy új dán posztdok lányának; de az osztályunk új fiúját csak futólag láttam, amikor a gyümölcskosarat vittem be a konyhánkba, ahol éppen "B"-típusú (hétkezdő technikusi) értekezlet zajlott. Később Jixin körbekísérte őt az osztályon, de én akkor éppen a Hevesyben voltam (vagy dánon).

Holnap rendezzük a szép női futóversenyt, emiatt jó eséllyel későn érek haza, és nem lesz időm (illetve kedvem) naplózni.

2018. IX. 1-2. (Szo-V) - még 120 nap

Tegnap este jött egy Skype-hívásom, így a naplózást már ellustultam. Most pótolom, de mivel a hétvége legtöbb eseménye (ágyneműcsere, mosás, porszívózás, dupla tükörtojás, emailek megválaszolgatása, bevásárlás) feltételezéseim szerint nagy érdeklődésre nem tart számot, talán elegendő a tegnapi tájfutásról és a mai it.-ről írnom.

Ringsted-től északra (a tavon túl), a Haraldsted erdőben (skov) szaladgáltunk; John vitt (Roskildétől, ahol éppen felújítják az állomás vécéjét) és hozott (Tunéig) autóval. Erősen magánverseny volt, afféle mínuszos egyesületi edzés (még eredménylistája sincs), de ingyen programot nem cikizünk.
A térképen jelzettekkel ellentétben a terep (számomra) futhatatlan bozót volt, kivéve, ahol még futhatatlanabb csalánrengeteg. (Általános iskolás koromban órákig vagy napokig viszkettek a csaláncsípéseim, most már legfeljebb fél percig. Az öregségnek is megvannak a maga előnyei.) Cserébe rengeteg (a térképen nem szereplő) út és ösvény szelte át az erdőt. A talaj leginkább egy vizes szivacsra emlékeztetett, mély avarral és sok letört ággal.
A 18 pontból az első 7 (látványos szerencsétlenkedésekkel és méretes kerülőkkel, de) simán megvolt. Utána két "csalánerdő közepén vizesárok" c. pont következett, majd viszonylag futható erdő. Utcahosszal a legjobb átmenetem a 12. lett, amikor egyszerűen csak Allant követtem. A 13. könnyű volt, de a 14.-et nagyon elkavartam, két szurdoknyit tök fölöslegesen futottam a műúton (egyébként rossz irányba). Innentől nagyon vigyáztam, de már csak könnyű pontok voltak hátra.
Összességében a leghosszabb (4,5 km-es) pályán sikerült 69 percet eltöltenem; ami majdnem Allan (feltételezhetően győztes) idejének a duplája, tehát nem is olyan borzasztó, bár a 15,4 perc/km-es átlag meglehetősen durva. Még Morten sem tudott rá semmi biztatót mondani, amikor a jövő hét végi bajnokságot szóba hozta.

A templomban a kameruni egyház "elnök"-e (nem világos, hogy püspök vagy felügyelő) volt a vendégünk, aki pár percig beszélt a kameruni helyzetről. (Az ebéd után tartott egy hosszabb előadást is, de arra én már nem maradtam.)
Egyebekben a szokott forgatókönyv szerint zajlott az it., de - bármily meglepő - még másfél év után is tudtam újdonságot felfedezni: az úrvacsoraosztók az oltárhoz állás előtt azért tűnnek el fél percre a sekrestyében, hogy valami fertőtlenítőt kenjenek a kezükre. Tulajdonképpen helyes megfontolás. (Azóta értékelem nagyra az úrvacsorai higiéniát, amióta az ezredfordulón egy ifjúsági tábor után a többi 120 résztvevővel együtt nekem is fertőző májgyulladás elleni szérumot kellett kapnom.)
Az "ámen" után (talán a tanévkezdés jegyében) a templomi "akciócsoportok" (imádságolvasók, bibliaolvasók, gyerekekre vigyázók, tolmácsok, éneklők-zenélők, konyhások stb.) munkájáról lehetett érdeklődni. Egyrészt nyilván új önkénteseket akartak toborozni, másrészt (az úrvacsorásoknál, akikkel beszélgettem) kerek perec bevallották, hogy ezekkel a feladatokkal is az embereknek a gyülekezethez való kötődését szeretnék erősíteni (állítólag ókeresztyén ősegyházi mintára). Szerintem van benne logika. Nyilván annál fontosabbá válik számomra a templom, minél több hasznos és értelmes munkát végzek benne; meg talán a véleményemet is könnyebben elmondom, ha mélyebben belelátok a működésébe. Mindenki szeret(ne) fontos lenni (vagy fontoskodni) - hát miért ne csinálhatná értelmes módon, úgy, hogy még valami haszna is legyen?