Szabolcs Dániában - 19.

Roskilde Fesztivál, Veterán Világbajnokság, Szélrózsa

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Hol jártam eddig?

Az útikönyvemben kiemelten említett nagyvárosok - København (Koppenhága), Odense, Aalborg, Aarhus - kipipálva.
Ezen túlmenően Jyllandból láttam Fjerritslev és Haderslav környékét, és tervben vagy egy hétvégi "klubtur" (gy. k. egyesületi kirándulás) Viborg vidékére.
Fynön Nyborg és Odense megvolt. Middelfart és Faaborg kimaradt (szegény idei konfirmandusok, róluk mindig ez fog az eszembe jutni), de remélhetőleg lesz még egy látogatásom Assens-be.
Sjællandon meglátogattam Helsingør-t és Hillerød-t, továbbá egy csomó kisebb várost (Slagelse, Næstved, Køge). Na meg természetesen Roskilde-t. Itt még Rørvig (és ha jól rémlik, Sorø) esélyes még arra, hogy felkerüljön a listámra.
A kisebb szigetek közül jártam Falster-en (Nykøbing F) és Lolland-on. Ha az időm (gy. k. a munkám) engedi, akkor talán még eljutok Bornholmra is.

Rengeteget vonatoztam és buszoztam, háromszor kompoztam, néhányszor áthaladtam a Nagy-Belt és a Kis-Belt hídjain, egyszer még taxiztam is. Fürödtem a tengerben; jártam a viking kori, a középkori és az újkori Dániában. Viking hajózni még nem voltam, de azt szeptemberig lehet, talán az egyik hétvégébe még belefér.

A napló olvasóira nyilván nem az újdonság erejével hat annak megállapítása, hogy a legtöbb helyen tájfutni voltam (vagy fogok). Ez nyilván nem felel meg az útikönyvek standardjának, de engem a művészetek lapvetően nem érdekelnek. Ettől még az ország katedrálisai közül az aalborg-iban, a roskilde-iben, a helsingőr-iben, a koppenhágaiban, és az aarhus-iban jártam, a haderslev-it és az odense-it pedig kívülről láttam. Kimaradt Thorshavn (Færø), Maribo (Lolland), Ribe, Godthåb (Grønland), és még meglehet Viborg. Nyilván millió dolgot és helyet meg lehetne még nézni itt, de valljuk be: Budapesten is van olyan hely, ahová csak tájfutóként jutottam el.

Egyedül Svédország az, ami kockázatos, hogy kimarad, pedig jó lenne egy kicsit csavarogni Malmö-ben és Lund-ban. Remélem, be tudom tartani a Dóriéknak tett ígéretemet a régi pénzük beváltásáról.

[Előre megírtam 20-án, de 31-én (minimális mértékben) frissítettem, úgyhogy nyugodtan tekinthető havi összefoglalónak.]

2018. VII. 31. (K) - még 153 nap

Munkába álltam. Ez egy hajmeresztően meredek zuhanás, hiszen tegnapelőtt reggel még a Szélrózsán ébredtem, de ez a helyzet.
A hazai eseményekről ebben a naplóban általában nem írok (a Szélrózsára szerintem minden emberi szó kevés), de arról azért meg kell emlékeznem, hogy a naplóban található idézetek és célzások egyetlen megfejtője megkapta megérdemelt jutalmát (kérésének megfelelően egy éjfúriát).

Úgy érzem, a most véget ért utolsó hazalátogatásom sikerült a legrázósabbra. Már Koppenhágában lerobbant a vonat, amivel a repülőtérre mentem volna (utoljára - és életemben először - tavaly nyáron, a bringatúra után hazafelé menet Almádiban történt velem ilyen), szerencsére pár perc múlva indult a következő. A repülőgépem végül 80-90 perces késéssel indult, ami nem is komoly ahhoz képest, hogy tegnap 4 és fél órát kellett várnunk. Állítólag technikai probléma volt, ami megmagyarázná, miért változott óránként a várható indulási időpont. Ahogyan az lenni szokott, a másik légitársaság (menetrend szerint később induló) gépe végül hamarabb ideért; de ezt előre (a jegyvásárláskor) persze nem lehetett tudni. Mindegy, nincs szükségem több tanulságra, hiszen már csak egyetlen repülőút áll előttem, visszaút nélkül.
Éjfélkor landoltunk. Annyira fáradt voltam, hogy az út utolsó szakaszát taxival tettem meg. A taxiállomáson is hosszan kígyózott az utasok sora, de meglepően gyorsan járműhöz jutottam, és olyan nagyon nem is volt drága. Legalább ezt is kipróbáltam.

Nem csak a Mevisz kék kisbusza robbant le a múlt héten (bár számomra értelemszerűen az bírt a legnagyobb jelentőséggel). A "mi" laborjainkban megint valami zűr van a szellőzéssel, megint nem lehet használni a vegyifülkéket. Mázli, hogy én most a Hevesyben dolgozom. Ott csak az egyik gamma-spektrométer mondta be az unalmast.

Reggel egy órával tovább aludtam (így is annyira vagyok kipihent, mint Jack ügynök), és (az otthonról hozott szendvicseknek köszönhetően) a táplálkozás sem vett el jelentős időket. Ettől függetlenül nagyjából úgy érzem magam, mint egy középkategóriás zombi. Nyomasztó belegondolni, hogy ez lesz az utolsó, egyúttal a leghosszabb dániai tartózkodásom. Nem tudom, mi fáj jobban: hogy kis híján öt hónapig nem találkozom a barátaimmal (akikkel annyi mindenről beszélgethettünk Bükön, és akiknek annyi mindent köszönhetek), vagy hogy az öt hónap elmúltával soha többé nem látom már az itteni ismerőseimet (akiknek úgyszintén rengeteg élményt - és sok más egyebet - köszönhetek). A nyár (meg az ősz is, de az mellékes) a továbbiakban már csak a munkáról szól, és mire annak vége, már tél lesz. Na jó, inkább nem folytatom, mert még elbőgöm magam.

(Az első mondatot előre megírtam "helyfoglalónak", a többit tényleg 31-én írtam hozzá.)

2018. VII. 30. (H) - még 154 nap

Visszaérkeztem.

(Előre megírtam, de aznap (igaz, csak néhány perccel éjfél előtt) valóra vált.]

Isten éltessen, Illés! Sok boldogságot kívánok!

2018. VII. 20. (P) - még 164 nap

A háziak (mármint a valódi tulajdonosok) ma hazaérkeznek, én pedig elmegyek, úgyhogy a ház(tartás)ban kitört a takarítási láz. Tiszta szerencse, hogy az itteni biztosítéktábla bírja a mosógépet és a porszívót együtt, még a mosogatógéppel súlyosbítva is. (A szárítógép értelemszerűen csak akkor kapcsolódott be, amikor a mosógép már befejezte működését, a napsugár pedig nem terheli az áramköröket.)
Ha nagy zűr nem jön közbe, akkor olyan állapotban tudom hagyni a szobát, hogy 30-án este csak minimális tennivalóim lesznek, mielőtt 31-én újra munkába állnék. (Erre szükség is lesz, mert Shaolin legújabb emailje szerint a határidő december végéről előreugrott szeptember közepére, amit szerintem képtelenség lesz tartani - vagy legalábbis tartanom. Uram, irgalmazz!)

Tegnap levágtam a hajamat (azért apunak lesz még vele tennivalója), és igyekszem viszonylag üresre enni a hűtő legfölső polcát (az az enyém). Igazi nehézséget csak a pakolás okoz. Amiről nagy biztonsággal tudom állítani, hogy nem lesz rá szükségem a hátralévő 5 hónapban, az többségében már rég hazakerült. A mostani szállítmány csak nagy jóindulattal tölt meg egy bőröndöt, amely bőröndöt már vissza sem kéne hoznom. (Eszerint tök fölösleges volt jó pénzért a csomagomnak is jegyet váltanom a visszaútra, de ezt tényleg nem sejtettem előre. Azt hiszem, erre mondják, hogy az ördögnek tartoztam vele.)

Hazulról értelemszerűen nem jelentkezem be; bár értelme sem lenne, hiszen a legtöbb olvasómmal jó eséllyel személyesen találkozom Bükön. Erőltessék a békesség!

Aarhus

2018. VII. 17-18-19. (K-Sz-Cs) - még 165 nap

Az odaút az igen kacifántos menetrendi csatlakozások (busz-vonat-vonat-busz-komp) ellenére simán ment. Sajnos Saellands Odde-n éppen csöpögött az eső, nem nagyon, csak éppen annyira, hogy kellemetlen legyen a másfél órás várakozás alatt a parton sétálni. (Ettől még a vikingek persze megtették, de én nem.) A kompkikötő egy határállomásra, a kompolás pedig leginkább egy repülőútra emlékeztetett (a székek és a balesetvédelmi oktatás miatt), és jó pénzért annyit ehettem a menza jellegű büfépultról, amennyit akartam.
A szállásomat viszonylag könnyen megtaláltam, bár kissé megzavart, hogy (szerintem mérsékelt logikával) a recepció (és a kávézó, ahol a reggelit is kaptuk) az 5.-en, a szobák és a mosdók pedig a földszinten voltak. A 146. ágyon aludtam (alul), de a tömegszállás-jelleg meglepő módon nem volt zavaró. Minden ágynak volt baldachinja (gy. k. elhúzható függönye, mint a Torbágy utca ágyamon oly sokáig), mindenki kifejezetten csendesen viselkedett, és telt ház sem volt.
Mit ád az ég, Aarhusban is éppen tombolt egy jazzfesztivál, így a szokásosnál is jobb hangulatban lehetett az utcákon csavarogni. Este végigjártam a bulinegyedet (a szállásomtól északra), szerdán reggel pedig (a szállásomtól délre) a "főpályaudvar" felderítése közben betévedtem egy soknyelvű katolikus templomba.

A nap nagy részét "Az Öreg Város"-ban (https://www.dengamleby.dk/) töltöttem, ami egy városi skanzen. (Állítólag a skanzenek alapvetően falvakat mutatnak be, így ez kapásból különlegesnek számít.) Tudom, hogy már sokszor leírtam, jobban nem tudom megfogalmazni: ez egy fantasztikus hely. Az alkotmány kiadásától nagyjából a királynő trónra lépéséig mutatja be a városi fejlődést. Eredeti (de persze felújított) házak között lehet sétálgatni, a legtöbb be is van rendezve, azokba be is lehet menni. A legtöbb kiállítás a tipikus városi életet mutatja be: iparosműhelyek, irodák, boltok, kertek, iskola; de vannak tematikus kiállítások is: a gyerekjátékok, a karácsonyi díszek vagy éppen a plakátok változása az elmúlt kb. másfél évszázadban. Az időszakos kiállítás a királynő ruháit mutatja be. Egy csomó helyen lehet vásárolni (többnyire szuvenírt, de elküldhető képeslap meg ehető sütemény is akad), sőt, a sétakocsikázás is megoldható. A boltosok természetesen korhű ruhákat viselnek (néhol el sem fogadják a bankkártyát), de egyes épületekben találkozhatunk sima lakókkal is. Öreganyám a szövés közben megkínált bennünket zsíros kenyérrel, a könyvkereskedő elmagyarázta az eltérő méretű utcakövek jelentőségét; de időnként jeleneteket is előadnak. Szóval Hamlet kastélyának és a középkori falunak a keveréke. Annyira meghökkentően élethű volt a lakók régimódi köszönése, hogy ijedtemben magázódni akartam velük, amibe persze rögtön belezavarodtam, hiszen azt gyakorlatilag nem tanultuk (mára lényegében kiveszett, csak az uralkodócsalád tagjainak megszólítására használják).

Lényegében végigjártam az egészet, meg már zártak is, mégis fájt a szívem, amikor otthagytam, de a dómban ötkor kezdődött egy orgonakoncert, és az tűnt az egyetlen lehetőségnek az épület megtekintésére. Nem akarom leszólni őket, de nekem a mienk (gy. k. a roskildei) jobban tetszik. Az aarhusi olyan üresnek tűnik belülről a fehér falaival.
Mivel már nagyon untam a virslit (Az Öreg Városban iszonyú zsúfolt volt az egyetlen hely, ahol mást is adtak volna), megkerestem az útikönyv szerint nekem illő vendéglőt (gy. k. ahova nem kell nyakkendő). Hát az éppen bezárt, de odafelé menet láttam egy laza helyet, ahol szintén volt tömeg rendesen, de a menü ígéretesnek (és meglepően olcsónak) tűnt. Odabent kiderült, hogy valami francia helyről van szó, de ez inkább előny volt, ui. adtak levest is.
Ugyanakkor az időveszteség miatt lemaradtam az esti ájtatatosságról, amiből persze nem sokat értettem volna, viszont láttam volna még egy templomot. Na mindegy, inkább sétáltam még egyet a kikötőben. Immár harmadszorra, de ez egy remekül felújított hely, ami mindig tartogatott újdonságot: sporttelep, büfé, a kikötő bejáratának fényei, örökpanorámás lakóházak, sétányok, pecások. Éppen csak strandolni nem lehet, mert a "strand" szó itt egyszerűen a vízpartot jelenti.

A térképeken a Kalundborgba induló komp kikötőhelye is szerepel, a valóságban viszont - amint az csütörtökön reggel kiderült - ilyesmi nem létezik. Úgyhogy elvillamosoztam a vasútállomásra, és vonattal indultam haza. Így egyrészt dán villamoson is ültem (ami engem a mi Cafkánkra (gy. k. a "fonódó" vonalon közlekedő jármű) emlékeztet), másrészt hazafelé megállhattam Odense-ben (ahol egyébként is át kellett szállnom), és megnézhettem a tavaly elmaradt Dán Vasúttörténeti Múzeumot.
Hát, talán nem baj, hogy a Vasúttudományi Kirándulásokban érintett többi Kuzín ide nem jött el (hanem ifjú feleségeikkel maradtak). Klassz meg érdekes (és nagyon örülök, hogy rászántam azt a két és fél órát), de inkább kisgyerekekre tervezték. Bár mások is találhatnak itt kedvükre valót: számos idősebb látogató is örömét lelte a kiállított járművekben, és nyilván apunak is nagy élmény lett volna az a narancssárga "traktor" nevezetű gép, amellyel Egon és bandája a sorozat 7. részében sínre kerültek.

A középkorban

2018. VII. 16. (H) - még 168 nap

A hétvégi internetmentesség miatt nem igazán volt lehetőségem előre megszervezni egyetlen "dániai nyaralós" hetemet (gy. k. ezt), így a mai nap kicsit úgy zajlott, mint Jack ügynöké, de ezt nem panaszkodásból mondom.
Reggel lefoglaltam két éjszakára valami szállást Aarhusban. Kedden megyek, csütörtökön jövök. A város hivatalos nevezetességeire nyilván több idő kéne, de engem azok egy napnál tovább nem érdekelnek. Inkább az utazás miatt csinálom az egészet: oda és vissza is megpróbálok kompolni (Sjaellands Odde-n illetve Kalundborgon keresztül). Ha nem sikerül, akkor a vasutazást még mindig megszakíthatom Odense-ben, hogy megnézzem a vasúti múzeumot (gy. k.: ami tavaly pünkösdkor kimaradt).

Ma Nykøbing Falster-be mentem (amire egy sima szombat is jó lenne, de eddig mégsem került rá sor). A vonatról leszállva megláttam, hogy pár perc múlva indul busz a Középkori Központba (http://www.middelaldercentret.dk/), úgyhogy sutba dobva korábbi terveimet ott kezdtem. (Végül is időutazással kezdődött ez a napló, ha nem is emlékszünk már rá.) Mint később kiderült, ott is fejeztem be, ui. visszafelé már csak egy fél órás gyors sétát tettem a belvárosban: az útikönyvek alapján turistáskodók kedvéért elmentem a Cár Házig meg vissza. Tagadhatatlanul szép a belváros, de nem sokban különbözik az eddig látott szép belvárosokból.

Viszont a Középkori Központ szerintem óriási ötlet! Nagyjából egy interaktív skanzen és egy szabadtéri díszlet keverékeként lehet elképzelni. Végigjártam a babonák ösvényét, kipróbáltam a vízemelő szerkezeteket, hallgattam a kakasok kukorékolását, és szurkoltam a lovagi tornán. (Soma kedvéért írom, hogy a sárga zászlós Ulrik Lilje lovag győzött a piros zászlós Henrik "Szvénö" lovag ellen.)
Csak nagy sokára esett le, hogy a középkori ruhában tevékenykedő népek nem (mind) múzeumi tárlatvezetők, hanem hosszabb-rövidebb ideig tényleg ott élnek. Afféle élőszereplős kísérletként modellezik, milyen volt a középkorban mezítláb fát vágni, cserépedényben főzni, fatálból enni, vízzel mosogatni, padláson vagy szalmán aludni, szőni, fonni; de az egyik fa alatt egy fiú még udvarolt is egy lánynak (bár az a kísérlet valószínűleg nem a középkorra vonatkozik). Errefelé nagy divat az ilyesmi, bár főleg a vikingekről szól (lásd pl. a viking hajós múzeum műhelyeit), és amellett, hogy nyilván nagy buli, állítólag komoly tudományos értéke is van.
Az eset fénypontjaként a kőhajítógépet üzemeltettük. Mivel éppen nem volt elegendő személyzet, mi (gy. k. a belépődíjat kifizető turisták) húztuk a kötelet. Nyilván ez is olyan, mint Robi kedvezménye: mindig alkalommal mindenkinek; de ettől még remek móka volt. A biztonság miatt (jogosan) aggódók megnyugtatására írom, hogy a tóba lőttünk (hajítottunk), miután ellenőriztük, hogy sem fürdőző, sem hajó nem közeledik.

Aarhusban állítólag lesz ingyen wifink, de nem vagyok biztos benne, hogy viszem a gépemet, úgyhogy csütörtök estig nem ér aggódni, ha nincs bejegyzés!

Újra online

2018. VII. 14-15. (Szo-V) - még 169 nap

Tegnap reggel kaptam a hírt, hogy megszületett a kisebbik keresztfiam öccse. Isten hozta Gergőt; jó egészséget és sok boldogságot kívánok neki és családjának!
Vele 3-ra nőtt a naplómban szereplő születések száma. Sajnos a holtak még mindig erősen vezetnek az élők ellen, emlékeim szerint eddig 7 halálesetről emlékeztem meg.

Móni egy Koege-i barátnőjénél töltötte a napot (Greve HÉV-állomásig együtt mentünk, már egészen jól tudok "lyukasztani" 2 embernek), én pedig a koppenhágai dzsesszfesztivál egy szabadtéri előadását hallgattam meg a Trinitatis Kirke (gy. k. aminek a Kerek-torony a harangtornya) melletti utcában. Szokásom szerint nem szemből, hanem eleinte hátulról, majd oldalról (mert úgy sokkal érdekesebb). Két együttes egymást váltva zenélt összesen két órán keresztül. Köztudottan nem értek hozzá, de nagyon tetszett, szerintem piszkosul tudnak a zenészek (talán zeneakadémisták, bár ki tudja).

Internetmentességre értem haza, ami nem szokatlan, de meglepően sokáig tartott. (Unalmamban a dédiről szóló, korábban elküldött tudományos értekezéseket olvasgattam.) Este segítséget kértem a szállásadóimat helyettesítő Caroline-éktől, de a kütyü (gy. k. rooter) újraindításán túl ők sem tudtak segíteni (pedig annak idején az anglikánoknál volt olyan prédikáció, mely szerint némi kikapcsolás után szinte minden jobban működik - magunkat is beleértve). A tegnapi bejegyzés ezért maradt el.

Ma reggel már nem kicsit zavart az offline-lét, hiszen a jövő héten utazgatni szeretnék, amihez menetrend, és még inkább szállásfoglalás kellene.
Mónival bementünk Koppenhágába, a nagy hátizsákját beraktuk a csomagmegőrzőbe, mi pedig folytattuk az egy hete megkezdett turistáskodást: templomok, kastélyok, Kerek torony, Kastellet, hableány. Nekem nem sok újat mondott, de kísérőnek talán jó voltam. A vízben lubickoló (vagy csónakázó) vikingek láttán bennem is megfogalmazódott, hogy ezeket én is szívesen kipróbálnám, de egyedül pont nem az igaziak.

Délután a Strøget forgatagában elbúcsúztunk (mint Alex Smitherstől), és még időben "hazaértem" a roskildei katedrálisba ahhoz, hogy vécézhessek egyet az it. előtt (ui. a fő téri nyilvános budi korábban soha nem tapasztalt módon zárva volt).
Messze nem voltunk annyian, mint egy éve, a kórust csak 4 fő helyettesítette (szerintem négyen a négy különböző kórusból), a felolvasásokat a lelkésznő maga végezte, és a "forgatókönyvön" (azaz az éneklapon) tényleg csak az énekek szerepeltek, így a Hitvallás és a Miatyánk is monológnak tűnt. (Az előbbit magyarul rebegtem, az utóbbit azért tudom angolul is.) Reméljük, ez nem veszi el a kedvüket, és legalább decemberig folytatják (bár persze kicsit nagyobb gyülekezet sem ártana).

Mivel itthon még mindig nem volt net, kénytelen voltam személyesen kézbe venni a dolgokat és a ruhásszekrény tetején porosodó rootereket. Némi vizsgálódás után gyanakodva ellenőriztem az áramlikat (gy. k. a konnektort), ahol megdöbbenve (bár nem kis megnyugvással) tapasztaltam, hogy nincsen benne delej. Ekkor a háziak segítségét kértem, akik felkapcsolásos módszerrel áram alá helyezték az elosztót, így a 30-egynéhány órás üzemszünet rövidesen véget ért.
Hiába, nem ez az első műszaki egyetem, ahol dolgozom.

Hosszútáv

2018. VII. 13. (P) - még 171 nap

A versenyrendezőség (nyilván a rendőrséggel vagy a közútkezelővel egyeztetve) kerek perec lezárta a 227-es utat, úgyhogy a parkolótól (egy végeláthatatlan mezőtől) a vk.-ig teljes szélességében mienk volt az aszfalt. Ugyanakkor a távolság nem igazán felelt meg a sillabuszban szereplőnek; egyesek szerint ez már a sokadik súlyos rendezői hiba. Hozzáértés és tapasztalat hiányában nyilván nem igazán foglalhatok állást; a mai térkép szerintem sem volt az igazi (pl. a katonai bunkerek következetesen hiányoztak), de nagyon élveztem ezt a hetet (naponta még pár órát el tudtam volna tölteni a vk.-kban), és nagyra értékelem a rendezőség erőfeszítéseit. Ha nem versenyeztem volna, akkor biztosan jelentkezem rendezőnek. Úgy vagyok vele, mint a passiókörúttal: ha csinálom, akkor nem tűnik olyan rendkívülinek, de ha csak nézem, akkor igazán remek.

A rajtban találkoztam egy prágai Spartan hölggyel, akinek a meze (az egyesület jelvényétől és nevétől eltekintve) megegyezett a miénkkel. Hogy mik vannak...
A legnagyobb bénázást rögtön az első pontra bemutattam, onnantól már csak javult a helyzet. Mivel az úton futás általában aránytalanul hosszabb lett volna (és a 10 km nekem ráadás nélkül is elegendőnek tűnt), általában a csatornákat (vagy néha a dpmborzatot) próbáltam követni, esetleg irányban mentem. A legtöbbször az itatópontok alapján sikerült tájékozódnom, ilyenkor persze vedeltem is rendesen. (Ehhez képest a célban is be tudtam nyakalni egy liter vizet. A végén már azon aggódtam, hogy felborul a szervezetem sóháztartása, úgyhogy hazafelé a szokásos tej meg zsömle mellé - biztos ami sicher alapon - egy zacskó chips-et is vettem.)
Komolyabb kavarást még az utolsó pontra mutattam be (a palánknál csápoló szurkolótábor nagy mulatságára), de azt már nem volt nagy cucc korrigálni. Ettől a kettőtől eltekintve szerintem vállalható teljesítményt nyújtottam (persze csak magamhoz képest), a végére 13 min/km-es átlag jött ki, amivel két főt is megelőztem. Kettő és egynegyed órát voltam kint, a célban már a térképemet sem vették el.

Többen felajánlották, hogy hazavisznek, de mivel mindnyájuknál csak egy hely volt (nekem pedig Móni miatt kettőre lett volna szükségem), végül a rendezők által szervezett buszra vettünk jegyet. Így messze az utolsó roskildeiként (de legalább teli hassal) hagytam el a helyszínt. Egy sporttársnak segítettünk eljutni a repülőtérre (ő azóta remélhetőleg már a Liszt Feri-hegyet is elhagyta), mi pedig kipróbáltuk, milyen két embernek egy Rejsekort-tal utaznia. (Gy. k.: Ez az, ami annak idején Pistiékkel nem sikerült, de - abból tanulva - most direkt jó sok pénzt töltöttem föl.)

Részösszefoglalás (hiszen még a hónap közepén sem tartunk): az utazásokkal kapcsolatos aggodalmaim ellenére tök jól sült el a dolog. Az utolsó helyeimen nem izgatom magamat, hiszen valakinek ott is kell lennie. Jól éreztem magam, nem sérültem meg (bár ma volt egy látványos hasra esésem), jól elfáradtam, és ez a lényeg. Azt persze sajnálom, hogy nem voltam a rendezői csapat tagja, de rendezőként meg nyilván azt bánnám, hogy nem futottam. A kettő együtt sajnos nem nagyon megy.

Turistaként Roskildében

A vasalás (vasalódeszka hiányában) ismét csak késleltetést szenvedett. Az aggódó olvasók megnyugtatására közlöm, hogy délutánra hazaértek Caroline-ék, akik a nyaraló szülők távollétében a házat őrzik (gy. k. az állatokat etetik), és visszaadták. Már délelőtt sejtettem, hogy az ő szobájukban van, de természetesen nem nyitottam be.

Móniékkal (számos más ide látogató turistához hasonlóan) a viking hajós múzeumot és a katedrálist néztük meg (amint az várható volt). Nagyon furcsa érzés volt ezekre a helyekre jegyet venni. Nem a pénzbeli érték miatt (az messze megérte, a katedrálisban egy tartalmas prospektus is jár a jegyhez) - bár esetemben nyilván szükségtelen kiadásról volt szó, hiszen nyílt napokon ingyen voltam már bent.
Egyrészt elvesztettem a "szüzességemet", azaz turistáskodtam a saját városomban, ami kissé vacak érzés. Másrészt a Véresen Komolytalan Viking Vetélkedőben át kellene írnom a 7. kérdést (amit nem fogok). Harmadrészt (és ez az igazán nyomasztó) valahogyan az az érzésem támadt a jegyvásárlásoktól, hogy meg vannak számlálva az itt töltött napjaim, és nemsokára hazamegyek. Ennek persze nincs sok teteje, hiszen (amint azt ennek a naplónak az olvasói nyilván tudják) a napjaim az elejétől kezdve meg vannak számlálva. De másfél év után (lesz az a végére kettő is) már rossz érzés lesz "örökre" itt hagyni az immáron ismerőssé vált helyeket és embereket.

Holnap péntek lesz és 13-a, maradandó élménynek ígérkezik a hosszútáv 10 km-ét lefutni!
Zizit Isten éltesse a neve napján!

2018. VII. 12. (Cs) - még 172 nap

Az elmúlt éjszakára volt egy (vagy két) szállóvendég a másik szobába, de úgy tűnik, hogy már továbbállt(ak). Lehet, hogy a nagy takarítás (folyosó, fürdőszoba) ennek szólt?
Tegnap este és ma reggel megválaszoltam néhány változatos emailt (Shaolin nem találta a 35. mintát, vezessek kisbuszt Budapest--Bük viszonylaton túr-retúr), továbbá végignéztem a vb. hivatalos fényképeit (nem sokon láttam ismerőst, de ennyi ember között ez érthető). A holnapi rajtidőket (számomra kissé misztikus okból) csak estére ígérik - eszerint nem ússzuk meg az éjszakába hajló fejvesztett utazásszervezést. Pedig már reméltem.
Tegnap kimostam; és amit lehetett (gy. k. megszáradt), azt már el is pakoltam. Mára közös programot terveztünk a magyar egyesületi társakkal, de még nem jelentkeztek, úgyhogy saját hatáskörben nekiállok vasalni (az már úgyis hónapok óta elmaradásban van).

Tegnapelőtti és tegnapi tengerparti történetek

Megpróbálom - legalább felületesen - utolérni magamat a naplóban.
Azt viszont (újabb olvasói kérdésre) az elején szögezzük le: az év végével végleg hazamegyek.

2018. VII. 9. (H) - még 175 nap

A vágányzár miatt ismét pótlóbusszal jutottam el Helsingőrbe, de még így is időben érkeztem ahhoz, hogy megnézzem a székesegyházat (Szent Olaf) meg a kolostort (Szent Mária), mielőtt csatlakoztam volna a többiekhez. A kettő közötti sarkon egy kerítésfestmény a reformáció előtti és utáni egyházat mutatja be - nem semmi!
Az idő nagy részét Hamlet kastélyában töltöttük, bejártuk a kazamatáktól a kilátótoronyig (bár a gobelineket én kihagytam). Közben (hol véletlenül, hol készakarva) belecsöppentünk az ismert drámába is. A legnagyobb érdeklődéssel a koronázást vártuk, de szerintem a szellem jobb volt.
Utána átkompoztunk Svédországba, amiből engem a hajózás jobban érdekelt, mint a másik ország, de legalább vettem csokit (ami ott állítólag olcsóbb).
Este olvastam az emailt, hogy az egyik futótársnak van egy nyaralója Asserbo-ban (gy. k. a vk. közelében), ahol bárkit szívesen lát. Mivel az alváshiány mellett amúgy is az utazgatás (szervezése) a legproblémásabb ezen a vb.-n, némi hezitálás után lecsaptam a lehetőségre, és lóhalálában nekiálltam csomagolni (fogkefe, pizsama, hálózsák helyett ágynemű - na ebből lett az összeomlás).

2018. VII. 10. (K) - még 174 nap

A tengerparti terepen vizenyős talajra számítottam, ehhez képest jóformán mindenütt futóhomok volt. (Aki még nem próbálta, nem tudja, milyen érzés a futóhomokban futni. Természetesen tüskés cipőben.)
A sok apró városi rajtocska után itt az egész mezőny egy mezőről indult. Akkora volt a tolongás, mint a brüsszeli repülőtér központi utasbiztonsági ellenőrzésén.
A pályám többnyire gyönyörű, ám nem túl könnyen futható, és (számomra) semmilyen tájékozódási támpontot nem nyújtó erdőben vezetett. Kivéve, amikor kidöntött fákkal teli mezőn keresztül. Nem mertem, egy idő után meg már nem is bírtam futni. A rajt környéki tolongás egy idő után lecsengett, egyedül bolyongva fogtam néhány ráadás pontot is (vigaszképpen, amikor a sajátomat nem találtam); és végül az utolsó helyet szereztem meg, nagyjából a győztes idejének két és félszeresével. Még az a magyar sporttárs is megelőzött, aki egy útkereszteződésben tőlem kérdezte meg, hogy hol vagyunk. (Ezért hivatalosan diszkó járna, de nincs mit vesztenem.) Hát ja, ez mégiscsak vb, ha veterán is, úgyhogy igazán technikás pályákat kaptunk. Majd megkérdezem valami szakértőtől, hogy ő minek sorolná be (szerintem "B", de csak a gazdag úthálózat miatt, egyébként "A" is lehetne).

A célban - a dánok közül - már csak Mogens várt. Elvitt a házához, lezuhanyoztunk, kicsit szusszantunk, majd eltekertünk a strandra (gy. k. a tengerpartra), és kicsit fázósan, de nyakig belemerültünk. (Az édesvízben zuhanyzás és a tengerben úszás sorrendiségét már akkor sem értettem, de nyilván nem vitatkoztam.) Észak felé a látóhatáron van egy apró sziget, Hesselø. A víz mellől nem látszik, de a "gát"-ról (a part menti homokbuckák tetejéről) igen. Következtetés: bolygónk, a Föld gömbölyű. Legalábbis a Liseleje-i strandnál. Este még egy kis záport is kaptunk (másfél hónapja nem volt ilyen), de addigra már hazaértünk.

2018. VII. 11. (Sz) - még 173 nap

Bemelegítésképpen bringával mentünk a vk.-ig, majd megleptem magamat egy pótszimbóltartóval. Igazából csak sprinten érzem a szükségét, de azért természetesen felavattam. (Bozótruha, hüvelyujjas tájoló, fejpánt, tüskés cipő, szimbóltartó - nem hittem volna, de mindegyik kütyünek érzem a hasznát.)
A pályám könnyebb nem lett, csak rövidebb és zsúfoltabb. Néhány pontot tök véletlenül találtam meg (még egész messzire képzeltem magamat), néhányra mások vezettek rá, de ezúttal is segítettem egy sporttársnak. Nagy mázli, hogy tegnap este már jártunk a tengerparton, különben elállt volna a lélegzetem a látványtól.
A hivatalos eredmények még nincsenek fönn, de olyan nagyon úgysem érdekel. Jól éreztem magam, jól megizzadtam, és van térképem a tengerpartról. Ezek megszerzése volt a nap mélypontja. Ugyan a szervezők is csinálhatták volna kicsit jobban, de a fő problémát azok a drága(látos) sporttársak jelentették, akik úgy képzelik, hogy rájuk nem vonatkozik a sorban állás. Rájuk borzasztó dühös voltam. Ugyanakkor legalább nem új térképeket kaptunk (a régi meg a környezetet szennyezi hulladékként), hanem a korábbiakat vettük vissza, ha nem is éppen a sajátunkat.

Írhatnék még rengeteget, hiszen élménydús napok vannak mögöttem, de minden akkor sem férne bele. A lényeg, hogy több régi álmom teljesült: kompoltam Helsingőr és Helsingborg között, rendesen megfürödtem a tengerben, és lett egy szimbóltartóm.
A WMOC honlapján (http://www.wmoc2018.dk) rengeteg fénykép van, a töredékét se néztem végig, de néhányon még én is szerepelek. Ráadásul valami helyi hírműsorba is bekerültünk: https://www.tv2lorry.dk/nyheder/08-07-2018/1930/orientering-veteraner?au... Nézegesse bátran, akit érdekel!

2018. VII. 9. (H) - még 175 nap

Na jó, összeomlás van. Képtelen vagyok a vb. és a magyarokkal közös programok (ma pl. Helsingőr és Helsingborg) mellett még naplózni is, mert akkor soha nem alszom. Pár napig ne aggódjatok, ha nincs bejegyzés, mert valószínűleg tényleg nem lesz. Különben jól vagyok.

Újra turistaként Koppenhágában

2018. VII. 8. (V) - még 176 nap

Kicsit megcsúsztam a tükörtojással, így a vk.-ba érve csak levágtam a zsákomat az első alkalmas helyen (a roskildeieknél), öltöztem és mentem a rajtomba. Még pótszimbóltartót sem vettem, pedig szombaton meggyőztem magamat, hogy sprintem még én is tudnám használni. (NB. Abban a nagy zsúfoltságban az árusokat sem találtam, bár talán ott sem voltak.)
A pálya jó buli volt, csak rövid (2,9 km). Lehet, hogy ráadásképpen délután bevállalhattam volna egy nyíltat is, de most már mindegy.
Úgy nézett ki, hogy lemaradok az eh. bennünket érdeklő részéről (Janne aranyáról), de Jytte és Henrik pont a legjobb pillanatban találtak meg, szóval még ez is megvolt.

A verseny után a KFK-s magyarokkal turistáskodtunk: ebéd (16h körül), majd városnéző hajókázás. Edina megtalálta a legolcsóbb céget, egy óra, és szerintem láttunk mindent, amit érdemes. Nagyon örülök, hogy ez is megvolt, ráadásul milyen jó társaságban! (Eddig nem akartam, mert egyedül nem poén.) Befejezésképpen még csavarogtunk egy sort (néhány kastély, kert és templom); nagy kaland volt eljátszanom a várost jól ismerő helyi lakost.

Ma (mert mindezeket már hétfőn reggel gépelem be) Helsingør. Újra megpróbálom az elátkozott várost...

Éljen az ifjú pár!

2018. VII. 7. (Szo) - még 177 nap

Gratulálok és sok boldogságot kívánok Enikőnek és Marcinak! Isten éltesse őket sokáig!

Az autóbuszközlekedés szempontjából ez nem igazán volt az én napom. Reggel kis híján lemaradtam a buszról (8:83 helyett 8:58-at írtam ki magamnak; szerencse, hogy rendesen be voltam gyulladva, így 10 perccel korábban már kint voltam), hazafelé meg elfelejtettem leszálláskor "kicsekkolni" (szerencsére itthon vécézéskor eszembe villant, így visszamentem, és a következő busszal mentem egy megállónyit, hogy újra kiszállhassak).

A vb a több ezer versenyző ellenére nem olyan nyomasztó (sokkal rosszabbra számítottam), csak a büfésátor árai magasabbak a megszokottnál (bár még így is kedvezőbbek, mint másutt). A szervezők eddig remekül teljesítettek, a legnagyobb sorban állás (a célban elvett térképek helyett szűz újak adása) is percek alatt lement. A futkorászást élveztem, bár a hazai pálya előnye nem jött ki (egy DTU kampuszon szaladgáltunk): a 22 és fél percemmel meg a 6 min/km-emmel a 45. helyet szereztem meg (az 53-ból), így teljes nyugalommal várhatom a holnapi döntőt.
Délután a tűző nap ellenére (vagy éppen pont azért) Mónival elsétáltunk a tengerhez (ami kicsit messzebb volt, mint gondoltam). Szokás szerint áztattuk a lábainkat, és láttuk talán valami motorcsónakverseny rajtját.

Jó volt végre magyar ismerősök magyar kérdéseire magyarul válaszolgatni (és közben a dántudásommal felvágni), de (reményeim szerint) holnap még jobb lesz Koppenhágában idegenvezetőt játszani.

Kezdődik a VB!

2018. VII. 6. (P) - még 178 nap

Vigyázat, vázolva!

Itthon: kialvás, borotválkozás
Utazás: 24 órás jeggyel (Mikor volt nekem utoljára olyanom?) Nørreport-nál pont akkor szálltam át, amikor a testőrség indult a palotához - azt még úgysem láttam.
Nærum: (nem egészen) beltéri 3D labirintusverseny (meglepően szerény érdeklődés mellett), pedig óriási volt (idén is)!
Farum: az akkreditációs csomagom (ilyenem se volt még soha) átvétele, modellesemény (nevezzük mondjuk szabadedzésnek), megnyitó (a zászlók bevonulása)
Kastrup (gy. k. repülőtér): Móni (magyarországi tájfutó ismerős), Vera (magyarországi tájfutó ismeretlen) és a trappista sajt fogadása
Hillerød: Vera leadása
Itthon: éjféltájban fejes az ágyba (holnap korán kell kelni)

2018. VII. 5. (Cs) - még 179 nap

Az idő minden bizonnyal megérezte, hogy ma dolgozom utoljára. A levegő egész nap hűvös, az ég pedig felhős volt; már a bevásárlásból jöttem hazafelé, amikor kisütött a nap.
Holnap már nem akarok a munkára gondolni, ezért az új főnök reggelijét is kihagyom; noha mélységesen értékelem a gesztust (és egyetértek a látványosan nyilvánvaló céllal), hogy minél hamarabb meg akar ismerkedni a beosztottjaival és azok munkájával.
Úgy érzem, odabent nagyjából mindent elrendeztem, most már strapálják mások magukat a leszerelési kísérletekkel. Érdekességképpen a minták pakolása közben sikerült (az immáron szokásosnak nevezhető módon) újra bevernem a fejemet a forrókamra ajtajának fogaslécébe. Ideje is volt valami balesetnek, hiszen a szájamba a hétvégén harapott seb már begyógyult, a térdem meg a lábfejem mindenféle bajai pedig már megszokottnak mondhatók.

2018. VII. 4. (Sz) - még 180 nap

A függetlenség napján lelkesen készültem a vakációra. A munka mindkét frontján (szemináriumi előkészületek, labor) próbáltam vállalható helyzetet létrehozni; egyébként pedig a vb és a Szélrózsa "ki kivel hova hogyan jut el" rejtvényével foglalatoskodtam.
Északon a helyzet változatlan.

2018. VII. 3. (K) - még 181 nap

Északon a helyzet változatlan.

2018. VII. 2. (H) - még 182 nap

Ma reggel is volt egy értekezlet (ezúttal "nagy-Hevesy" szintű), ahol croissant-t ettünk, és megmutatták a két új kollégát (egy technikust, aki az idősebbik Daniel helyére jött, meg az új tanszékvezetőt). Tartalmas értekezlet volt, más nem történt.
Munka címen lavírozok a labor és az októberi szeminárium szervezése között (szerencsére ez utóbbi még nem különösebben sürgős). A maradék időmben a hétvégén kitörő veterán vb-t próbálom megérteni (mikor hova hogyan kivel jutok el). A napi kedvencem az "akkreditációs táska átvétele".

2018. VII. 1. (V) - még 183 nap

Tegnap elmagyaráztam Allan-nek, mire jó a póréhagyma, cserébe ő is mutatott valami remek dán terméket. Ma vettem belőle, de nekem annyira nem jön be. Olyasminek képzeltem, mint a Trinkmoltke (azt Bécsben szerettem meg nagyon), de nem az.

Az it.-n énekeltünk egy angol (nyelvű) éneket, amit valószínűleg az Egyesült Államokban tanultam, de már nem nagyon emlékeztem rá. Mindenesetre itt egy remek példánya, ha valakit érdekel, szerintem nagyon szép: https://www.youtube.com/watch?v=gcL9S5a3weU
Erről jut eszembe, a dómban újraindultak az angol nyelvű (de dán liturgiájú) esti istentiszteletek. A következő két hét múlva lesz - már alig várom!

Hazafelé direkt vonattal jöttem, hogy lássam, hogy állunk a fesztiválhelyzettel. Hát, nagyon szervezetten csinálják! Már H-ban külön sátorban árulják a (vonat)jegyet a fesztiválozóknak (bár valamiért csak éjszaka. Nappal nyilván az igazi jegypénztár használatára buzdítják őket). Roskildéből nem csak bérelt buszok járnak a helyszínre; hanem az állomás 6-7. vágányának peronja is le van zárva, onnan egy különvonat ingázik félóránként a sűrűjébe (ugyanis a fesztivál területét a vasút kettévágja, általában egy hídon lehet átmenni fölötte). Ha itt nőttem volna fel vikingként, biztosan a fesztiváli önkénteskedés lenne a kedvenc nyári munkám.

Most megyek cseresznyét szedni, mert (bármilyen hihetetlen) az incifinci kertben van egy cseresznyefa is, ami történetesen rogyadozik a remek, érett, sötétvörös gyümölcsöktől.