Szabolcs Dániában - 18.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

2018. VI. 30. (Szo) - még 184 nap

A létfenntartással kapcsolatos szokásos tevékenységek (gy. k. számítógépezés, alvás, bevásárlás, főzőcske, mosás, teregetés stb.) mellett csak egy kis szaladgálás fért bele a napba. Ebben a hőségben ez is elég volt, 51 és fél percig vacakoltam az ún. hosszú 5,6 km-en. HÉV-vel mentem a helyszínre (Værløse), de most is volt ott pár roskildei sporttárs, haza már Allanék hoztak.
Miután kipróbáltam az állomás melletti nyilvános vécét (aminek a férfi részlegében verseny után egy nénikét is találtam, de az ilyesmin hamar túlteszem magam), a főttér közepén megláttam a sort. Először azt hittem, hogy a Vöröskereszt sátrához állnak, de kiderült, hogy a tájfutás ennyire népszerű. Kár, hogy az eredménylistákat nem sietik el, így pontosabb adatokat (még) nem tudok.

A pálya eleje a belvárosban ment, a rajt után rögtön elfelejtettem dugni az első dobozt (de még időben visszaszaladtam). Utána kivittek minket a sportpályák felé, ott is bizonytalankodtam egy keveset. Ez után - városi versenytől némileg szokatlan módon - erdő jött, ahol sikerült a bal vállamat menetből felnyársalnom egy ágra. Nem komoly, Allan lábai a célban sokkal jobban néztek ki, pedig ő - érthetetlen módon - csak a közepes pályát futotta. A 16. volt az első szivatós átmenet, nem találtam rá igazán jó megoldást. (Tegyük hozzá, hogy a térkép minőségére ezúton is volt panasz jó kedvvel, bőséggel.) A tóban pecázgató fiú már nagyon unhatta, hogy percenként jön valaki, és ott rohangál mellette, mert kapásból mutatta a bóját. A mező és a közepén álló domb után újra az erdő következett. Természetesen a legkönnyebbnek látszó átmenetben (egy egyenes ösvényen kellett végigfutni) sikerült nagyjából 4 percet benne hagynom. Vagy a méretarány zavart meg, vagy a bója volt rossz helyen, vagy csak simán bénáztam. Kisebb túlfutásaim az ez utáni városi szakaszon is voltak, de itt már a hőség elég rendesen éreztette a hatását, úgyhogy gyakran lelassítottam vagy megálltam tájolni. (Ez azért a precizitáson nem rontott sokat.) Ugyan nem volt célom megismerkedni Værløse nevezetességeivel (ha vannak ilyenek), de azért a templomot természetesen megtaláltam. A célban most is kaptunk érmet, és talán már az értelme is világosodik: az aznapi település címerét matricázták rá. Frederik és Allan valamiért visszautasították, bár szerintem nekik - velem ellentétben - rendes versenyről is van olyan, amit a dobogón kaptak.

A szokásos havi összefoglalót már másnap írom hozzá:
Másfél év itt-tartózkodás után sok újdonsággal már nem szembesülök, azonban ez a meleg és csapadékmentes idő ilyen. Mi persze élvezzük a napsütést (főleg, hogy a tavalyi nyár még viking mércével is gyenge volt), de a mezőgazdaságnak nem tesz jót a szárazság. A Szent Iván-éji bulik többnyire máglya nélkül zajlottak, és Jeppe-ék még a fjord parti grillpartira is kicipeltek egy poroltót (ami szerintem igen felelősségteljes és biztonságtudatos gondolkodásra utal).
Véget ért a tanév. Ez engem közvetlenül csak a dánórák miatt érint, de tányérsapkás vikingekkel (itt ilyet kapnak, amikor leérettségiznek) naponta találkozom. Gratulálok az ittenieknek és az otthoniaknak a bizonyítványaikhoz, továbbá sok sikert kívánok az illetékeseknek a felvételijeikhez!
A versenyszezon is véget ért. Rengeteget futkorásztam, ami jó érzés volt. Az utcai használatra vett új futócipővel még nem alakult ki igazi barátság, de talán jó úton járunk.
A gépemen állítgattam ezt-azt, így néha már Közép-Európába képzeli magát.
Az otthoni eseményeket nagyon nem volt erőm követni. Isten éltessen minden születés- és névnaposat, és persze sok boldogságot kívánok Ilusnak és Gábornak!

Egyedül

2018. VI. 29. (P) - még 185 nap

Ugyanis Liuchao 4 hétre hazautazott valami munkára. Nem értettem teljesen, de persze nem is rám tartozik.

Holnap lejár a szállásfoglalásom. A háziakkal szóban persze már korábban megegyeztem, hogy maradhatok végig, de hivatalosan csak tegnap este foglaltam le a szobát a karácsonyig hátralevő időre. A házinéni hivatalosan is visszajelzett, úgyhogy evvel több dolgom - elvileg - már nem lesz. Persze, drága a hely és egy kicsit messze is van, de nem tudom, mennyi munkát kéne belefeccolnom, hogy valami jobbat találjak. Semmi kedvem nem volt keresgélni meg érdeklődni meg próbálkozni meg papírozni (meg pláne kockáztatni), úgyhogy inkább maradok.

Kristina előadása általános vélemény szerint nagyon jó volt. Nem volt olyan mélyenszántó és magasröptű, mint néhány korábbi; de a közérthetőség is egy hatalmas érték. Tudom, rengeteg baj származik abból, ha túlságosan leegyszerűsítünk valamit, de az sem szokott jobban elsülni, ha túlbonyolítunk.

A labormunkával el akartam jutni egy bizonyos pontig, de közben az októberi leszerelési szemináriumunkat is szerveztem gőzerővel. Holnap jár le a kivonat-beküldési határidő, de a jelentkező harmada sem küldte még el; úgyhogy a többieknek (Jixin utasítására) megírtam, hogy kapnak egy hónap haladékot. Ebben az a vicc, hogy az udvarias körítés közepette nem nagyon tűnik fel, amint megrugdosom őket, hogy írják már meg végre azt az egy oldalt.

Összességében fél hétig bent maradtam, de ennek van egy kellemes mellékhatása. Új viking szokásjog alapján a péntek este utoljára hazamenő/k megeheti/k a konyhában maradt összes romlandó kaját. Mivel a távozó kollégáknak köszönhetően rengeteg búcsúbuli és hasonló van mögöttünk, elég komoly mennyiségű süteményt tüntethettem el.

Hazafelé már nagyon feltűnő volt Dánia harmadik legnépesebb települése (gy. k. Koppenhága és Aarhus után a Roskilde Fesztivál).

2018. VI. 28. (Cs) - még 186 nap

A hőség tombol, az események zajlanak.
Kedden Mattia megvédte a doktoriját, érthetően jó hangulatban jött a parti partira (gy. k. beach party). Az elején tévedésből az aarhus-iak közé ültem, de ők egy idő után elmentek, és akkor már miénk volt a szín. (Addig többnyire a vízben tapicskoltunk, ha már fürdőruhát ezúttal sem hozott közülünk senki.) Jó sok kaját befaltunk, közben kellemesen elbeszélgettünk.

Ma egy kínai delegáció érkezett, talán a fővárosi pártbizottságtól. Legnagyobb megdöbbenésemre Shaolin nekem is küldött meghívót az eseményre. Biztos voltam benne, hogy elgépelte (rajtam kívül csak Liuchao és Xue volt a címzett), úgyhogy nem mentem be, csak a környéken lődörögtem, hátha mégis kellek valamire. Mint kiderült, az osztály összes diplomás munkatársát meg akarta hívni, de a többiek mind távol vannak. Na de ha bemegyek, akkor miattam átváltanak angolra? Vagy hallgassam végig kínaiul a megbeszélést? Valószínűleg így sem vesztett senki semmit nélkülem.

Holnap Kristina ad elő az összintézetin. Hónapok óta együtt matatunk a labor két sarkában (meg alkudozunk, melyik gamma-spektrométert mikor melyikünk használhatja), végre megtudom talán, mivel is foglalkozik. Az egyik bringáját korábban már többször láttam, ma a másikat is megismertem. Hát igen jó cucc, mit nem mondjak! Talán Márkuszéval lehetne összemérni: 10 sebességet számoltam össze a hátsó kerekén.

Ráadásképpen a fesztivál is a nyakunkon van. Az ideiglenes útjelző táblák kint vannak, és a vasútállomás parkolójában is kiépítették már a fesztiválbusz megállóját. Szombaton indul a buli (bár én inkább a Værløse-i versenyt tervezem).

2018. VI. 27. (Sz) - még 187 nap

Az uj cipo a valtozatossag kedveert most a bal labfejemet szoritja, de legalabb tudom, hogyan reagaljak erre a helyzetre.
Nehany doktorandusz ma delutanra osszeroffentett egy "szocialis esemeny"-t, PhD hallgatok es posztdokok szamara grillpari lesz a beach-en (gy. k. a parton). Remelhetoleg jol fogjuk magunkat erezni.

2018. VI. 26. (K) - még 188 nap

Napközben tombol a nyár, de azért éjszakára mindig bedugul az orrom. Nehogy már azt hihessem, hogy tényleg elmúlt a náthám. Vagy az allergiám (ha van nekem olyan).
A cipő így (a jobb lábamon kvázi fűző nélkül) viszonylag rendben van, de azért remélem, hogy előbb-utóbb be tudom majd fűzni.
Északon a helyzet változatlan.

2018. VI. 25. (H) - még 189 nap

Megjött a másik francia diák is, egy szimpatikus lány. Nikolával fog tevékenykedni, aki ugyan hivatalosan már nem dolgozik nálunk, de augusztus végéig azért itt marad. A helyére szeptember elsejétől jön egy új kolléga.

Délután 3 órán keresztül zsibbasztóan unalmas értekezletek zajlottak. Az elsőn a külsős (HR-es) fickó szerencsétlenkedése annyira gyenge volt, hogy még Jixinnek is feltűnt, ui. a második értekezlet elején megkérdezte, hogy volt-e értelme az előzőnek. Valahogy úgy érzem, hogy nemcsak szerintem nem.
Utolsóként én is szót kaptam; elmondhattam, hogy (lassan egy éve) nem boldogulok az antimonnal. Erre mindenki a borítékolható módon reagált (Per: az antimon egy nagyon nehéz ügy; Shaolin: nem jó a módszered; Jixin: próbálkozz tovább, majd tartsatok egy megbeszélést). Azt hiszem, a szakmai segítségnyújtás hiányát nem a pingpongasztal meg a grillparti oldja meg, bár nyilván nem az én véleményem számít, hanem az állandó stábé.

2018. VI. 24. (V) - még 190 nap

Tegnap lapzárta után vettem észre, hogy igenis fent van az Interneten a rajtlista. (Mégis volt répatorta, nyuszika.) Most már semmi hasznát nem veszem, de ha korábban tudom, akkor megtalálhattam volna a srácot, akinek a tempóját érdemes lett volna követnem.

Éjjel megálmodtam, hogy még egy helyen lehet lazítani a cipőfűzőn. (Mint amikor a szarvasi Szélrózsán megálmodtam, hogy hol a zuhanyzó.) Megtettem, így valamelyest talán javult a helyzet. (Biztosra nem tudom, mert mostanra már mindkét térdem, vádlim, bokám és lábfejem sajog valahogyan (mind másképpen). Tiszta szerencse, hogy egy darabig nincs több verseny. Pontosabban nekem nincs információm róluk. Röhejes, hogy a teljesség igényével nincs országos, de még a keleti főcsoportra vonatkozó versenynaptár sem. Pontosabban én nem tudok róla.

Reggel el akartam használni az utolsó darab húsneműimet, így eredményül egy sonkás-kolbászos rántottát kaptam.
A Szász utcában keresztelő is volt, amit a kisbabának a lelkész nagyapja végzett. Keresztelési prédikációt nem tudtam azonosítani, de igazából keresztelési igét sem, csak az esemény után hangzott el pár (számomra kissé fantáziátlannak tűnő) gondolat. Ha jól láttam (nagyon messze ültem), a megkeresztelt csecsemő az úrvacsorából is kapott.

Utána elHÉVeztem Buddinge-ig, és a Gladsaxe-i városi (kerületi) tájfutóversenyen hirtelen felindulásból a 7,4 km-es pályát választottam. Csak egyet kavartam, de azt legalább nagyon (4-5 percnyit). A 3. pontomra menet gondolkodás nélkül követtem egy hölgyet. Amikor eszembe villant, hogy ő másik pályán fut, rájöttem, hogy már túlmentem az elágazásomon. A következő lehetőségnél elkanyarodtam, és nekiálltam a pontot keresni, ami persze nem volt sehol. Elég sokára láttam be, hogy mégsem mentem túl (csak azóta elkeveredtem), és vissza kell mennem az útra, majd azon tovább.
Nem mentség, csak tény, hogy a térkép még az én igényeimhez (és képességeimhez) képest is gyenge volt. Se északvonal, se szintvonal, a házak nagyjából ötletszerűen, a növényzet még ötletszerűbben (jóformán cinóberzöld - gy. k. tiltott terület - minden, ami nem út), tereptárgyak sehol, és ami a fő baj, az utak (ösvények) is csak minimalista igénnyel. Cserébe minden célba érkező kapott egy érmet a nyakába, úgyhogy most már olyanom is van.

2018. VI. 23. (Szo) - még 191 nap

Azt hiszem, a 25 percben benne voltam, de menet közben többször is le kellett állnom a futással, és pihenésképpen egy kicsit gyalogolnom. Talán túl gyorsan indultam az elején (nem volt senki, akinek a tempója kényelmesnek tűnt volna, így egy idő után egyedül futottam), vagy túl későn reggeliztem? Mintha tavaly is valami efféle történt volna, de nem néztem utána. Vicces egy napló ez, még az írója sem olvassa...

Kicsit nézegettem a helyi sportnapot (gy. k. a közért focikupáját), a célban megvártam Steen-t (gy. k. a családfő a szállásadóméknál), aki 10 km-t futott, hazajöttünk, végre lezuhanyoztam, és nekiálltam megválaszolni néhány elmaradt emailt (versenyjelentkezés az őszi divíziósra, jelentkezés az éjszakai OB rendezésére - mert azt mi rendezünk stb.).

[Folytatás este]

Lassan megzavarodok ettől az új cipőtől. Már annyira meglazítottam a jobb lábamon cipőfűzőt, hogy meg sem tudom csomózni (kissé sajátságosan is néz ki), mégis fáj tőle a lábam. Valahol, valahogyan nyom, de képtelen vagyok rájönni, pontosan mi a baj (és főleg hogyan tudnám megoldani). Rettenetesen idegesítő, hogy nincs egyetlen használható (gy. k. kényelmes) utcai cipő sem nálam. Borzasztóan hiányzik a megszokott mindennapi félcipőm. Nem sajnálnám a pénzt még egy újra, de honnan tudjam, melyikben nem fog fájni a lábam?

Különben késő délután voltam a viking hajós múzeumban (ahol ma délután ingyen nap van); kiderült, hogy az egyik Mads (tájfutó) (is) ott dolgozik. Szokás szerint fújt a szél, de azért nyaltam egy fagyit, és láttam az olimpiai láng megérkezését (azaz a hajó kikötését). Mivel (a többi roskildei sportegyesülethez hasonlóan) tőlünk is volt 2 fiatal sportoló, aki futhatott a lánggal (pontosabban utána), kellő mennyiségű sporttárssal illetve szülővel is találkoztam. Utána a Városligetben a sokadalommal együtt hallgattam egy kicsit a dóm lánykórusát. Máglya ott sem volt, csak egy boszorkány a színpadon, de nem hiszem, hogy azt elégetnék.

2018. VI. 22. (P) - még 192 nap

Yusuf (aki némileg elkésett a kenyérrel) reggeli közben elmondta, hogy a fiát felvették Koppenhága valamelyik egyetemére, úgyhogy mégsem Magyarországon fog orvosnak tanulni.
A kisgyermekes anyukáktól (Lise és Jixin) azt tudtam meg, hogy az itteni iskolák első néhány osztályában nincsen numerikus értékelés (gy. k. osztályzatok), hanem csak úgy általában (szövegesen) írják le, hogy miben mennyire jók a gyerekek. Nem vagyok biztos benne, de ez talán nálunk is terjedőben van - ami nem feltétlenül baj.

A nagy szárazságra (gy. k. hetente csak egyszer-kétszer esik) való tekintettel egy csomó helyen (de lehet, hogy az egész országban) betiltották a szentivánéji (Sankt Hans Aften) máglyákat. Állítólag nálunk sem lesz. Hazafelé láttam egy gallykupacot, de azt remélhetőleg tényleg nem gyújtják meg, ui. nagyon rossz helyen van, pont a fák lombja alatt. Viszont a zene most is elhallatszik idáig, egész kellemes.
A holnapi futáson az a kissrác is ott lesz (megnéztem a rajtlistát), akivel tavaly gyakorlatilag együtt futottuk körbe a falut, és egyszerre is értünk be. Nem pontosan ugyanazon a néven fut, mint tavaly, de azért beazonosítható. Kár, hogy az arcára nem emlékszem, jó lenne idén is együtt menni (nekem tavaly sokat segített a tempó tartásában). Viszont az a fickó, aki megelőzött minket, nem szerepelt a rajtlistán.

A leghosszabb nap

2018. VI. 21. (Cs) - még 193 nap

Megvolt az utolsó dánunk, Anne még a tankönyveinket is visszaszedte. Mondjuk lényegében meg is szűnt a csoportunk: Megha és én átkerültünk a 4. modulra (gy. k. mivel sikerült a 3. modultesztünk), Anastasiia (aki tényleg így írja át latin betűkre a cirill betűs nevét) holnap próbálkozik. A többieknek már hónapok óta se hírét, se hamvát nem láttuk. Tartok tőle, hogy augusztusban más felállásban folytatjuk.

Ha folytatjuk. Kissé elgondolkoztatott ugyanis a kérdés, amit kedd este tett föl nekem az egyik tájfutó ismerős. A velük való kényelmes kommunikációhoz (versenyjelentkezéshez, közös utazás megszervezéséhez, udvarias vagy érdeklődő társalgáshoz) elég jó vagyok (gy. k. harmadik próbálkozásra többnyire megértjük egymást), és ha nem maradok itt decembernél tovább, akkor minek strapáljam magam többel. (Átlag háromhetente egyszer valaki előjön evvel a "nem lehetne / tudnál / akarsz itt maradni?" témával, de nem.)
Igazság szerint az ország és a környék szép, nagyjából minden szükséges megvan, jól érzem magam, úgyhogy pár év múlva elvileg szívesen visszajönnék újabb néhány évre; de a munka(feladat) kifejezetten kudarc, illetve a munkahelyen sem sikerült úgy beilleszkednem, ahogyan arra szükségem lenne (pont avval a 2-3 emberrel vagyok képtelen megtalálni a közös hangot, akikkel kéne). Szóval nagyjából kizárt, hogy nekem bármiféle közeli vagy távoli jövőm legyen itt, más szakmát meg talán nem itt kéne kezdenem. (Vasárnap a H pékségében láttam egy álláshirdetést, de 18 évnél fiatalabbat kerestek.)

Ismeretlen okból délután valami nagy osztálybulit tartottunk. A konyha berendezését kicipelték a folyosóra, volt nagy eszem-iszom, közben meg a foci-vb-t néztük kivetítőn (gy. k. éppen a Dánia-Ausztrália ment). A Hevesy új főnökét is meghívták, aki sok vizet nem zavart (legalábbis az érkezésem után), de egyesek szerint ez egy nagyon pozitív vezetői tulajdonság.

2018. VI. 19-20. (K-Sz) - még 194 nap

Kezdenek kicsúszni a kezem közül a dolgok. Annyi mindenre derült fény az utóbbi napokban, hogy úgy érzem, nem vagyok ura a kialakult helyzetnek.
Vasárnap délután volt angol nyelvű it. a katedrálisban. Vajon egyszeri alkalom volt, vagy újrakezdték? Az autóbusz-menetrend már legalább egy hete változott, és nekem még nem tűnt föl. Két hete csütörtökönként zajlik egy nyári kupasorozat Ballerup-ban. Azt sem tudom, hol van.
Tegnap a menzán valaki odaköszönt, hogy ugye én vagyok Osvald (gy. k. ez az itteni nevem, mert ezt ki is tudják ejteni) a tájfutó-egyesületből, és jövök-e az edzésre. Ehhez képest este én képtelen voltam azonosítani az illetőt.
A múlt keddi parkváltó rajtjában rám köszönt egy tűzoltóruhás illető (aki akkor fejezte be), de a légzőkészülékétől nem láttam az arcát (meg hamar odébb is állt). Kiderült, hogy Adam volt az, aki valamiért tűzoltó-felszerelésben gyalogolta végig a távot. (Gy. k. az nem semmi.) Nikola cselgáncsos múltjáról tudtam, de arról nem, hogy eljutott a fekete övig. (Gy. k. az sem semmi.) Ebéd közben derült ki, amikor a francia srác kérdezgette, mert ő is tanult pár küzdősportot. (Hogy melyikben meddig vitte, az még nem tisztázódott.)
És hogy teljesen összezavarodjak, a ma esti koncerten (amit a templomi kórusok tartottak a kultúrházban) az ifjúsági kórus egyetlen fiú tagja mintha a buszról ismerős lett volna, de az állandó utánfutóját (gy. k. aki valószínűleg a húga) most nem láttam.
Ezek után már szinte meg sem lepődöm, amikor Shaolin valami olyasmit kérdezget tőlem, amiről eddig úgy volt, hogy ő fundálja ki.

Most éppen a jobb lábfejem fáj, a remek új cipőm szorítja. Hogy hogyan, az rejtély, mert már annyit lazítottam a cipőfűzőn, hogy kis híján leesik a lábomról. A másik megoldás, hogy a lábam egyébként is fáj, de véletlenül pont csak akkor veszem észre, amikor az új cipő van rajtam.
Az itt vett bozótnadrágomról (ami túl nagy, ezért ki szeretném cserélni) kiderült, hogy nem is bozótnadrág, hanem melegítőalsó.
Thorsten felmondós búcsúsüteményéből sajnos kimaradtam, mert csak helyileg dolgozom az ő osztályukon, szervezetileg nem.

Ja igen, a versenybeszámoló. A tegnap esti móka egy kastélyféleség kertjében volt, itt vannak róla a képek (hátha pl. Móninak kelleni fognak): https://photos.google.com/share/AF1QipOPm25jIgu6DEe6jbHv1iF26Otd5YiOs823... A tök egyszerű terepen egyet sikerült bénáznom, amikor a kerülőútról túl hamar, nem a második, hanem az első keresztezésnél kanyarodtam le. (Henrik szerint ez klasszikus hiba.) Egyébként kerülgetni csak a tavakat kellett, az árkokban jóformán nem volt víz. Az eset fénypontja az volt, amikor az egyik vízparti bozót felől mocorgást hallottam. Csendben várakoztam, hátha előmászik egy mocsárlakó szörny, amelyik az ágakat rázza, de csak Jytte volt az, aki egy térben rövidebbnek látszó, de időben hosszabb átmenetet választott a hídon való átkelés helyett.

2018. VI. 18. (H) - még 196 nap

Újrakezdtem a küzdelmet a nagy ellenféllel, az antimonnal, de - az eddigiektől eltérően - ezúttal némi esélyem is van, ugyanis (a gamma-sugárzásának köszönhetően) végre látom is, hogy merre jár az ellen. Ennyivel jobb a radiokémia (Sb-125) a sima kémiánál (Sb-nat).

Holnap este edzés; ha jól sejtem, szezonzáró (szentivánéj valami kastélynál). Súlyosbító körülményként megpróbáljuk felzabálni a Dán Tavaszról maradt élelmiszerkészleteket. (Ez utóbbinak nem teljesen értem a motivációját, ui. októberben mi rendezzük az Éjszakai Dán Bajnokságot, most kezdték a toborzást a rendezői gárdába. Lehet, hogy addig nem állna el a kaja.)
Mindenesetre jó későn érek majd haza, úgyhogy bejegyzés nem lesz.

2018. VI. 17. (V) - még 197 nap

Végre rendesen kialudtam magam. Pünkösd óta nem volt ilyen.
A Szász utcában is olyan régen voltam, hogy az it. végén a mellettem ülő lány megkérdezte, hogy új vagyok-e. (Azért Tamás bátya emlékezett rám. Ő az énekeskönyv-osztogató, akit nyilván nem így hívnak, de engem kunyhó nélkül is őrá emlékeztet.)
Egyébként szokatlanul kevesen voltak, nyilván a mostanság kitörő nyári vakáció miatt. Viszont az angol tolmács a nagyon szépen beszélő lány volt.

Hazafelé - önhibámon kívül - három külföldinek nem segítettem. A boltban annyira meglepett, hogy a pénztáros tőlem kérdezi a nektarin nevét, hogy hirtelen csak a narancs jutott eszembe dánul. A vonaton a mellettem állótól kérdezte meg egy srác, hogy mikor érünk a repülőtérre. Jó, hogy megkérdezte, mert a vonat Aalborg-ig közlekedett (bár a mi kocsink csak Aarhusig). Végül a buszra várva a parkoló fizetési rendszere iránt érdeklődött egy autós, de sajnos pont az nem volt kiírva (vagy én nem értettem).

Tükörtojás, rebarbarás táska, dobozos dán paradicsomleves, eper. Emailek, versenyjelentkezések, videók, egy kis dánozás. (Többet nem kellett, mert pár hete - tévedésből - előre megoldottam pár oldalnyi feladatot. Nem volt bejegyzés az elektronikus naplóban, úgyhogy megsaccoltam, mennyit haladhattak, csakhogy a valóságban senki nem volt órán.)
A gépem nagyjából ötletszerűen ugrabugrál Közép-Európa és Kelet-Ausztrália között.

2018. VI. 16. (Szo) - még 198 nap

A koránkeléstől eltekintve szerintem jól sikerült ez a nap. Egyszer talán még odahaza is elmegyek majd egy Trail-O versenyre - ha már egyszer (helyesbítés: kétszer) rendeztem itt. Bjørn (akinek a neve medvét jelent) ezúttal Holbæk-be, a saját házuk környékére tervezte a eseményt. A kiskertjük volt a vk., a pálya átvezetett a lakóparkon, az erdőn és a kettő közötti mezőn is (ahol a tó partján éppen egy szülinapi ünnepség zajlott). Ugyan az érdeklődés még a tavalyinak is csak töredéke volt, de valljuk be, nekünk (Johnnak és nekem) olyan sok macerával a rendezősködés sem járt; a pontfelvezetés (és esetemben az ufónyom-megsemmisítés) egy kellemes séta volt, Medvéné pedig számolatlanul tömte belém a szendvicseit (meg a sütijeit). Egyébként - legnagyobb meglepetésemre - kis híján az egész napot megúsztam egyetlen angol szó nélkül.

Hazafelé bevásároltam a törökök bazárjában, ahol disznóhúst természetesen nem árulnak, de egy egész érdekes (és rendkívül ragadós) süteményt is vettem. Itthon gyorsan kiporszívóztam, elpakoltam a múlt hétvégi mosás utolsó pólóit (lassan egy újabb mosásra való szennyes összejön); este pedig a keresztfiaimék hívtak Skype-on.

2018. VI. 15. (P) - még 199 nap

Északon a helyzet változatlan.
De a gépem órája már megint megint nem itt van.

2018. VI. 14. (Cs) - még 200 nap

A tegnap esti (megsúgom: várva várt) frissítés hatására a gépem végre rájött, hogy nem Kelet-Ausztráliában vagyunk, hanem Észak-Európában, és ennek megfelelően írja ki az időt. Azért ez egy kicsit könnyít az életemen.

A Risoe-i szúnyogok nagyon élvezik az életet. Mi az ő társaságukat már kevésbé. Az oké, hogy napközben nyitva ajtó-ablak, de néhány kolléga éjszakára sem csukja be eme nyílászárókat, ráadásul a villanyt sem mindig kapcsolják le (pedig arra aztán a világon semmi szükség).

Megvolt és megvan a modulteszt. Amíg a levelet írtuk (tipikus nyelvvizsga-feladat; szokás szerint az volt az utolsó), a tanárnő kijavította a többit, tehát azok biztosan jók lettek; a levél meg - szvsz - messze könnyebb (vagy csak értelmesebb volt) volt, mint amiket gyakoroltunk, szóval nagy valószínűséggel az is sikerült.
Szükség is van rá, mert július elsejétől fizetőssé válik a képzés, de így még gyorsan (gy. k. ingyenesen) be tudnak minket regisztrálni a következő (az én szempontomból utolsó) modulra.

2018. VI. 12-13. (K-Sz) - még 201 nap

Tovább küzdök az elemekkel; tegnap a számítógép előtt a tavalyi kísérleti eredményeimmel, ma a laborban pedig az ideiekkel. Sajnos annyi eszem nem volt, hogy bevigyem magammal a dán tankönyvemet (pedig holnap modulteszt), de hosszas szerencsétlenkedések (törött műanyag állvány megragasztatása Henrikkel, savrágta slag kicserélése, nióbium feloldása barna gázfellegek közepette, idegtépő számolgatások) után végre talán sejtem, merre van az előre.

Reggelente még ősz van, de délutánra azért megjön a nyár. A buszon alig lézengünk, valószínűleg már kitört a nyári szünet (vagy legalábbis közeledik). Nekem ugyan nem a dán okozza a fő terhelést, de azért egy kicsit könnyebb lesz, ha (a jövő hét végén) ott is beüt a leállás.
Ezúton is gratulálok Zizinek és Kittinek tanulmányaik (ezen tanévre szóló részének) sikeres befejezéséhez; illetve ugyanezt kívánom az összes többi érintettnek is! Találkozunk 41 nap múlva (gy. k. a Szélrózsán)!

A tegnapi versenyen nekem nagyjából két célom volt: kvalitatíven (gy. k. minőségileg) végig futni (azaz nem megállni, és még csak nem is gyalogolni), kvantitatíven (azaz mennyiségileg) pedig 25 percen belül lefutni az 5 km-t (gy. k. <5 min/km). Az első sikerült, és - ha jól értelmezem a kissé nyakatekert eredmény-adatbázist, akkor - a második is (23:54 perc 04:47 min/km-rel). Többet nem bírtam volna. Legalább negyed órát szuszogtam (meg nyeltem a vizet), mire valamennyire magamhoz tértem, de utána jól esett a vacsora a nevezési ételcsomagból. Meg lehet keresni a képet, amelyiken éppen Jan-nal vörösborozunk: http://www.okr.dk/nyheder18/parkstafet18_res.htm Ja, és a lányok másodikok lettek a kategóriájukban!

2018. VI. 11. (H) - még 203 nap

Elkeserítő. Cikkírás címén egész nap a tudományos eredményeimmel piszmogtam, mígnem estére kiderült, hogy nem léteznek. Egyre inkább úgy érzem, hogy egy tök nagy tévedés volt ez az egész idejövetelem. Az ország meg a városok meg a táj meg a futás meg az emberek klasszak meg szépek meg jók, de a legszívesebben most rögtön hagynám a pokolba ezt az egész tudománykodást. (A hazamenetelem után valószínűleg tényleg ezt teszem vele.)

Megjött a francia srác, Ulysse-nek hívják, jó fejnek tűnik.
Holnap este lesz a nagy városi parkfutás váltóverseny, és mivel az utolsó vagyok a váltóban, még gondolni sem merek rá, mikorra érek majd utána haza. Úgyhogy bejegyzés nem lesz.

Az egyetlen jó hír, hogy odahaza megjelent (valószínűleg már korábban, de én csak ma tudtam meg) annak a sorozatnak a folytatása, amelyikből ennek a naplónak az ötletét kölcsönöztem.

2018. VI. 10. (V) - még 204 nap

Tegnap zuhanyzás közben sikeresen találtam magamban egy kullancsot. Ma egy kicsit magasabbra emeltem a lécet, ui. egy szúnyog repült a szemembe (ami elég szép teljesítmény tőle, figyelembe véve a szemüvegemet. Azóta természetesen már mindkét jószágot eltávolítottam.
Tegnap ez még képtelenségnek tűnt, de mintha mára az idő fülledtebbé, a szúnyogpopuláció pedig népesebbé vált volna. Páran el sem jöttek, és volt olyan tegnapi győztes is (Valdemar), aki ma utolsó lett.

A rajt pillanatában nem értettem, miért szalad mindenki az ellenkező irányba, de utána szerencsére megfordítottam a térképet. Ugyan a hetek óta tartó csapadékmentes idő miatt döbbenetesen száraz az erdő (gy. k. itt ez azt jelenti, hogy nincsenek tele a vizesárkok), de az első 100 méter után sikerült térdig belegyalogolnom egy mocsárba. Azt nem tudom, hogy az iszappakolásnak vagy a ragtapasznak köszönhetően, de a jobb lábam kisujja ma jól bírta.
Az első 3 átmenetet nagyjából egyformán csináltam: úgy-ahogy irányban elfutottam egy jól azonosítható útig, utána ösvényen a pont közelébe, végül bóklászás irányban. A sebesség is nagyjából egyenletesre sikeredett, pedig a 3.-ba egy igen szerencsétlen erdő-mező határ plusz mocsaras vizesárok levágást is beletettem (amire még így utólag sem tudok jobbat). Az eredményfecni szerint a 4. már gyengébb lett, bár az egy rövid átmenet volt, és azok nekem mindig rosszabbul mennek.
Cserébe az 5. jó hosszú volt, és viszonylag jól is ment. Nagyjából egy mountainbike-os ösvényt követtem, de azért igyekeztem levágni a fölösleges kanyarokat. Volt egy rész, ahol már kezdtem volna aggódni, de szerencsére addigra elértem az utat. Itt repült a szemembe a szúnyog; a nagy pislogás és szemdörzsölés közben annak rendje és módja szerint túl is futottam az elágazásomon, de ez szerencsére hamar leesett, így gyorsan korrigáltam. Ezen a ponton igen belevaló srácnak képzeltem magam, és az úton kerülés helyett bevállaltam egy igazi bozótharcot - ahogyan valószínűleg a pálya összes többi futója is. A 6. pontig előtt és után volt még némi mocsárkerülés is, de azt - mások nyomát követve - sikerült szárazon megúsznom. (Micsoda lehetőségek adódnak, ha az ember utolsóként rajtol!)
Addigra már egészen jó irányfutónak képzeltem magam, és komolyabb kavarásom nem is volt. (A sebességadataim egyre romlottak, de ezt akkor nem tudhattam.) A 8. pontunk itatós volt, ott egy sporttársnak megmutattam, merre járunk (köze nem volt az ő pontjaihoz, bár logikus átmenet ettől még éppen lehetett), és néhány pohár vízzel valamennyire kimostam a szememet. (Megkérdeztem a sporttársat, de ő nem látta benne az állatot, mert az állat igen hátul volt.)
A nagy mosogatás miatti időveszteség természetesen az eredményfecnimen is látszik, de utána - magamhoz képest - egészen begyorsultam. A 9. és a 10. pont is könnyen megvolt, majd következett a pálya leghosszabb átmenete, amit inkább a ponttól távolodva kezdtem, de csak úton mertem bevállalni. Így legalább nézelődhettem is , de a végén a keresgélést nem úsztam meg; talán pár méterrel mehettem túl a ponton.
A 12. átmenet jóformán végig úton ment, de utána gyakorlatilag összeomlottam (gy. k. 7 km-nél járhattunk, és elfogyott minden erőm), így a 13. pontig szinte végig gyalogoltam. A megrázó az, hogy ez ugyanúgy 13:30-as km-időt eredményezett, mint amit a pálya nagy részén produkáltam, tehát pihenten is olyan lassan vánszorgok, mint egy kimerült személy!? Igencsak lelombozó.
Az utolsó pont és a befutó szokás szerint jól ment, az eredményhirdetés közepére értem be. Megittam vagy egy liter szörpöt, közben még éppen meg tudtam tapsolni Rasmust, aki a másfélszer olyan hosszú pályáját 7/9-ed annyi idő alatt teljesítette (és megnyerte vele a H20-at).

Lett még néhány érmünk, de csak az idősebb korosztályban. (Konkrétan engem speciel nem érint, de tény, hogy nagyon magas az egyesületünkben az átlagéletkor.) Szokás szerint az utolsó helyet szereztem meg, de valahol a pályagyőztes idejének a másfélszerese és a kétszerese között vagyok, ami nálam jónak számít. Jytte és Henrik hozott haza, ami tök jó volt (gy. k. Jonas után ők beszélnek a legérthetőbben), de sajnos nagyon fújatták a hideget az autójukban. Ancsa autójának hatalmas előnye, hogy - legalábbis most - rossz benne a légkondi.

Az iskolaidőszak, és vele együtt a versenyszezon nagyjából véget ért. Nagyon élveztem, de azért jó lesz már végre templomba is menni vasárnap. Kedden lesz a nagy városi váltófutás a parkban, jövő szombaton meg precíziós (gy. k. kerekesszékes) versenyt rendezünk. A nyári tájfutótáborokban értelemszerűen nem vagyok érintett (gy. k. elmúltam 16).

2018. VI. 9. (Szo) - még 205 nap

Éjjel dugult az orrom, most meg lüktet a fejem. Mint mindig "fejfázás" után, gyakorlatilag előre tudom jelezni, de képtelen vagyok kivédeni. Tűz a Nap (ma állítólag 29 fok volt, és holnap is lesz legalább 25), leégés ellen hordanom kell a napsapkámat, de utána az izzadt fejem a szélben (az itt mindig fúj) és vagy a túlerőltetett légkondiktól (autóbusz, áruházak) persze, hogy megfázik.
A bal térdem fájása lassan megszokottá válik, de a jobb lábamon a kisujjam vízhólyagja igazán bosszant. Miért nem tetszik neki a tájfutózokni + tájfutócipő összeállítás? Ragtapaszozzam le?
Az egészségügyi panaszkodás evvel (mára) kész.

Jó poén volt a vk.-ban piknikezni (lassan elfogy a hazai kolbász), tapsolni a rajtolóknak, kurjongatni az átfutóknak és várni a befutókat, de evvel nagyjából el is ment a nap. (Pedig még meg kéne írnom a dán házit.) Ma is harmadik futó voltam, és mivel a leghosszabb pályákon mentünk, a Nap már túljutott a delelőjén, a rajtban pedig jóformán már nem volt térkép, mire elindultam. Az átfutópontom előtt már pontfelszedőkkel is találkoztam, és mire beértem, már az eh. is megvolt, a versenyzők java már elindult, a rendezők meg már a célt bontották. Ez azért tök nyomasztó, és holnap sem lesz jobb, mert akkor is az utolsók között rajtolok. Viszont tök jófej módon többen is megvártak, hogy esetleg hazaszállítsanak.

Maga a futás is mérsékelten ment, csak 4 versenyző volt képes több időd elvacakolni az erdőben, mint én (bár lehet, hogy nekik rövidebb pályáik voltak). Valahogy nem tudtam ráérezni az egészre. A terep viszonylag áttekinthető volt, de - a lehetőségek határán belül - nehéz pályát kaptunk. A kategória 3 váltója közül másodikként indultam, de már az elején "feldolgoztam" azt a 10 perc előnyt, amit Casper és Frederik összeszedett nekem, a pálya vége felé pedig teljesen elúsztam. (A két srác ezt kicsit sem tette szóvá, Frederik - egyedüliként - még biztatott is az átfutón meg a befutón.)
Ugyanakkor komolyabb kavarásom csak a 4. és a 12. pontomra volt. Az előbbinél valószínűleg annál bokorcsoportnál fordultam vissza, és kezdtem másfelé a keresgélést, amelynek a másik oldalán a pontom volt. Az utóbbinál pedig teljesen elkeveredtem (a terepen nagyságrendekkel több ösvény és árok volt, mint a térképen), és már nem is a pontot kerestem, hanem a terep szélén menő utat (hogy visszataláljak a kályhához), amikor véletlenül megláttam a tavat, és onnantól már sínen voltam. Mindkét eset kb. 6-6 perc veszteséget jelentett (azok nélkül egész vállalható lenne a teljesítményem).

Vicces módon az utolsó átmeneten és a befutón én lettem a leggyorsabb. A váltónk - miattam - utolsó lett, de nem kaptunk bronzérmet (részben, mert az eh. alatt még bőven a pályán voltam, részben, mert a szenioroknak most is csak az aranyat adták oda, ezüstöt és bronzot csak 21-ig kaptak). Összességében 3 érmes váltónk lett (plusz mi); a fiúk a helyieket is leelőzték, ami azért nem piskóta.

Hazafelé megálltunk epret venni, ami tök drága volt, de jó poén volt az autóban eszegetni. Roskildében egy (szintén nem olcsó, de elképesztően puha) cipőt is beszereztem, sőt, a közértben még Jyttével és Henrikkel is összefutottam.
A háziak beszereztek egy csomó pezsgőt, mert a Caroline (a nagylányuk) kedden záróvizsgázik MSc-n.
Holnap iktatják Palit esperesnek. Isten áldja meg őt az új munkában is!

2018. VI. 8. (P) - még 206 nap

Gunnar éjféltájban küldött egy sms-t, hogy ő hozza a kenyeret reggelire. Valamiért azt hitte, hogy én is ezt forgatom a buksimban, pedig bennem föl sem merült. Kenyérrevalók (sajt és lekvár) voltak (gy. k. megmért minták), tehát nem maradtunk éhen.
A pingpongfelszerelés is előkerült, úgyhogy este még játszani is tudtunk. (Liuchao és Jixin egyaránt 21-11-re vert meg.)
Délelőtt megkaptam a doziméteremet (állítólag simán csak elfeledkezett róla valaki), így végre szabályosan tudtam dolgozni: feloldottam az utolsó mintát az ürességtől kongó laborban, a hevesysek ugyanis valami osztálybulit tartottak.
Mivel egyre többen bringáznak a munkába, hazafelé én is kipróbáltam. Demonstrációnak bejött (háztól házig egy óra), de nem hiszem, hogy rendszert csinálok belőle. Egyrészt busszal gyorsabb, másrészt nagyon idegesítő evvel a lassú járművel keresztültekerni a fél régión (gy. k. megyén).
Holnap Annamáriáékkal megyek a versenyre, harmadik vagyok a váltónkban, de hazafelé megpróbálok venni egy kényelmes cipőt. A "majdnem tornacipő" már a végét járja (kezd tropára menni a sarka), a "musztángos" (amit most hoztam hazulról) meg hosszútávon kényelmetlen, mert nagyon merev. Hátha kapok valami puhábbat.

2018. VI. 7. (Cs) - még 207 nap

Este kezdodik a szokasos nyari koncertsorozat a katedralisban. Ugyan az orgonazene annyira nem kot le, de ma korusok lesznek, az viszont erdekel (es talan nem is alszom el rajta). Ennek megfeleloen most gyorsan (gy. k. meg Risø-bol) irok valamit, mert otthon mar nem lesz ra erom.
Az idojaras a bolondjat jaratja velunk. Tuz a Nap, es huvos (tegnap kifejezetten hideg) szel fuj(t). De legalabb nem esik.
Kinlodok a tudomannyal. Eppen cikket irok, de sejtelmem sincs, mi legyen a bevezetoben. Per szerint ertekes, amit kikiserleteztem, Shaolintol viszont csak negativ kritikat kapok.
Danon egyedul voltam. Kijavitottuk es atbeszeltuk a tegnapelott elkovetett iromanyaimat, egy het mulva modulteszt. Kicsit unom mar, hogy allandoan allaspalyazat a feladat, ami a bevandorlok integralasa szempontjabol nyilvan remek es celtudatos gondolat, csak a mi esetunkben ertelmetlen. Vagy lehet, hogy nem kutatokent kene itt dolgoznom, es akkor minden tok jo lenne?
Holnap Yusufnak kene hoznia a reggelit, de o szabadsagon van. Lehet, hogy ehen maradunk?

2018. VI. 6. (Sz) - még 208 nap

Északon a helyzet változatlan.

Az Alaptörvény Napja

2018. VI. 5. (K) - még 209 nap

VII. Frederik (civilben egyeduralkodó) nem akarta megkockáztatni, hogy a XIX. sz. közepének forradalmi szezonja (amit mi márc. 15-én ünnepelünk) Dániába is begyűrűzik, inkább önszántából kiadott egy alkotmányt. Azóta (1849. VI. 5.) Dánia alkotmányos királyság, a nap pedig az Alaptörvény Napja (kvázi az Alkotmány Ünnepe, amit mi aug. 20-án ünnepeltünk). [Nálunk bezzeg egy trónkövetelő (hajdani történelemtanárom szavaival: politikai dinoszaurusz) bitorolta el a hatalmat, aki végül az egész országot sikeresen elpusztította - amit tegnap nem ünnepeltünk.]

Mindennek örömére ma - munka helyett - modulteszt-feladatsorokkal kínlódtam (a fogalmazós részek meglepően nehezek), kivasaltam (mindent, amit kellett), majd ebéd után (mire nem jó némi maradék a hűtőben) elmentem a strandra. Váltónadrágot természetesen elfelejtettem magammal vinni, de azért térdig így is jól összevizeztem magamat. Végül edzés Boserupban, amiben lelkileg a tömegrajtot volt nehéz feldolgozni, testileg pedig a töménytelen szúnyogcsípést. (Egy csalánerdőn is átküzdöttem magamat, de az nem olyan vészes.) Oké, hogy pont a tömegrajt gyakorlása volt a lényeg, de komolyan, honnan tudják egyesek annál a tempónál még a térképet is nézni? Nekem a sebesség önmagában is teljesíthetetlennek tűnik, nemhogy navigálással együtt.

"Terjed az átok a házban! Már a személyzeti lépcsőnél tart!"

2018. VI. 4. (H) - még 210 nap

Az eltűnt asztalitenisz-felszerelés nem került elő, de legalább a júniusi egésztest-doziméterem sincs meg. A májusit rendesen bevonták, de az újat sehol nem találom.
A bringám kereke még szombat reggelre leeresztett, úgyhogy Karin semmire nem ment vele a hétvégén. Ma délelőtt Claussal elmentek érte a vasútállomásra, és megjavíttatták. Természetesen a holnapi munkaszünetes napra is nála hagytam a jószágot, legalább egy napot hadd tekerjen vele, ha már kettőt nem sikerült.
Délelőtt nem működött a Hevesy szellőzése, így a konferencia utómunkálataival foglalatoskodtam. Fényképek letöltése (ha valakit esetleg érdekel: http://www.radchem.cz/fotogallery.php ), a publikációs listám simogatása (elvileg most naprakész), és a pénzügyi elszámolás elkészítése. Délután aztán küzdöttem az elemekkel (pontosabban a nuklidokkal is), de még ők vezetnek.

Holnap (az Alkotmány Napján) a jófej munkaadók (a DTU az) szabadon engedik az alkalmazottaikat. Messzire nem nagyon lenne értelme elutaznom (egész nap a vonaton ülnék), de ebben a remek időben elmehetnék strandolni - busszal nagyjából 15 perc a tengerpart. Meg persze kéne gyakorolnom a modultesztre.
Küzd bennem a jó és a rossz, de remélhetőleg a jó győz. Nyaranta igen jó a tengerben fürdeni. (Azért senki ne aggódjon, ma kinyomtattam pár gyakorló feladatot, azok persze nálam lesznek.)

2018. VI. 3. (V) - még 211 nap

A vk. lényegében ugyanott volt, mint tavaly, és költözni sem kellett. A tűző napra tekintettel mindenki a sportpálya szélén, a fák árnyékában telepedett le; de azt nem tudom, zászlót miért nem hozott senki.
Először Sjælland sprintbajnokságát tartottuk meg, utána a tegnap kezdődött sorozat harmadik (utolsó) fordulóját, végül a bajnokság eh.-ját. Roskilde négy érmet szerzett, de lehetett volna több is, ha 1. Allan nem hagy ki egy pontot, 2. Ana-t nem zárják ki (áthatolt egy áthatolhatatlan sövényen, ami sprintben egyértelműen tilos, csak a térképen nem volt igazán jól látható), 3. Inge nem ront neki valami drótkerítésnek (lehet, hogy nem Ingének hívják és nem ez történt vele, de jobb híján ezt saccolom), 4. Freja nem megy haza még az eh. előtt, 5. nemcsak a 2-3 fős junior, hanem a lényegesen népesebb szenior kategóriákban is osztanak ezüstöt és bronzot.

Délelőtt a tőlem megszokott és elvárható utolsó helyet hoztam; ebben az utolsó előtti pont hosszas keresgélése talán csak egy-két helyezést jelentett. Valdemar, aki ugyanazon a pályán megnyerte a H16-ot, három perccel gyorsabban fogta azt a pontot (gy. k. tehát nagyjából ennyit "hagytam benne"), és a kategóriámban előttem álló fickó pedig 2 percet vert rám. Délután (és összetettben) az utolsó előtti helyen végeztem. Nem hibáztam (esetleg az utolsó pontra menet veszítettem fél percet), egyszerűen ennyit bírok. Ugyanakkor egyre inkább érzem, hogy ilyen rövid és zsúfolt pályán rengeteget vacakolok a pontok sorszámának a keresgélésével. Azt hiszem, a következő tájfutós beruházásom egy szimboltartó lesz.
A terep nekem kifejezetten tetszett. Családi házas lakóparkok kellő mennyiségű játszótérrel, parkkal, bozótfolttal, utcával és parkolóval, tavacskával, mocsárral, lenyírt és nyakig érő fűvel, és ami a legfontosabb: a kerítéseket helyettesítő sövények közötti ösvényekkel. Igazi útvesztőpálya, amit nagyon szeretek. A rajt például egy öregotthon hátsó udvarában volt, az egyik lakó kérdezte is csodálkozva, hogy mi történik.
Pusztán csak a hecc kedvéért írom, hogy a gép szerint a hétvége négy pályáját egyre gyorsabban futottam le: 11,18 - 10,46 - 8,54 - 6,25 min/km. A tegnap említett fenntartásaimmal együtt is vicces, hiszen hamarabb hinném el, hogy egyre fáradok.

Hazafelé megálltunk a tengerparton. Nem fürödtünk, de kimentünk megnézni a vizet. A forró homok egy kicsit égette a lábamat, de azért megérte. Dán mértékkel (Allan szerint) sokan voltak a parton, nekem inkább gyenge előszezonnak tűnt. Persze a lakosságszám-törve-vízpart hossza hányados értéke (mint viszonyítási alap) jelentősen eltér a két országban.
Pocsék érzés, hogy a tomboló nyárban is a megfázásommal küzdök. Munkanapokon a labor légkondija, hétvégente az izzadtság- szellő kombó. Pedig annyit törölgetem a fejemet, mint még soha életemben.

2018. VI. 2. (Szo) - még 212 nap

Erősen bízom benne, hogy ennek a naplónak az olvasói a részletek ismertetése nélkül is el tudják képzelni a mai nap főbb eseményeit: a vásárlást (zsömle már nem volt, úgyhogy egy fél Valhalla-kenyeret vettem), a mosást, a teregetést (ha már egész nap tüzesen süt a nyári Nap sugára), a dánozást, a hajnyírást (ebben a 28 fokos hőségben már nagyon rámfért) és a hajmosást, meg a háziak grillpartiját. Úgyhogy nekem elég a versenyről írnom.

Tavaly már szaladgáltunk Næstved-ben, de akkor a kertvárosi részekben. A mai első menet a város pihenőterületén (kiserdő, park), illetve a környékbeli utcákban (kórház és óvoda udvarán) ment; míg délután bementünk a belvárosba, és a lakóházak-parkolóházak-üzletházak között, a kertek alatt, meg a város parkjaiban szaladgáltunk. Ez utóbbit jobban élveztem, ui. itt is van néhány gyönyörű vöröstéglás épület. (A templom előtt éppen egy igen elegáns esküvői társaság gyülekezett, úgyhogy izzadságtól lucskosan inkább nem mentem be körbenézni.) Ha valakit érdekel, milyen nyomasztó képeket lehet készíteni egy egyébként szép környéken, az itt nézelődhet: http://www.herlufsholm-orientering.dk/foto/sjallandssprinten%202018/sjae...

Akármennyire is szeretnék rettenthetetlen bozótharcosnak látszani, töredelmesen be kell vallanom, hogy nekem az utcai futás egyértelműen jobban ment. A hivatalos menetsebességem szerint is, de azt nem annyira hiszem el, mert a 2,5 km-es pályám térképére simán ráírták, hogy "legrövidebb útvonal: 3,8 km". Ugyanakkor Allan (aki szokása szerint most is megnyerte a kategóriánkat) az első körben még 10 percet vert rám, míg a másodikban csak 4-et. Hiába volt 1:3000 méretarányú (gy. k. a szokásosnál jobb felbontású) a térképlepedő, az incifinci vonalkákról még állva sem tudtam megállapítani (futva pedig pláne nem), hogy áthatolható, vagy áthatolhatatlan akadályt jelentenek. Szabálytalankodni meg (amellett, hogy sportszerűtlen, etikátlan és helytelen) nem lett volna célszerű, ui. rengeteg gyanús személy unatkozott nagyon feltűnően a pontok környékén. Néhányuk a kezében lévő térképpel legyezte magát. (Gy. k.: pontőrök voltak, akik járókelőknek álcázták magukat.)

Holnap lesz a harmadik (egyben befejező) futam, de előttem még egy másik versenyt tartanak ugyanott (amit iszonyú komolynak állítanak be, még rögzített rajtidőnk is van). Ahogy elnézem, egész sok dobogósunk lesz (főleg a 35 év alattiaknál, ahol a kategóriák átlaglétszáma 2,4 fő).

2018. VI. 1. (P) - még 213 nap

Az utolsó (előtti) feloldhatatlan rémség feloldásával küzdök, de azért néhány izgalmas dolog is történt a napokban.
Dánon kiderült, hogy Megha igen régen volt már modulteszten, és emiatt (az új szabályok értelmében) sürgősen le kell tennie a következőt. Mivel pillanatnyilag csak ketten járunk (és néhány hete én is rágom a tanárnő fülét, hogy még a nyári szünet előtt meg szeretném próbálni), hirtelen átálltunk "tesztre felkészülős" üzemmódba, és nagyon sok házink lett.
Tegnap Mikael (a másik professzor, aki most éppen a sugárvédelmi megbízott, és végre kiköltözött az "enyém" melletti fülkéből) megmutatta a ciklotront, amivel a radiofarmakonokat (gy. k. radioaktív gyógyszereket) gyártják. Jól néz ki, de igazából nem a külseje az izgi, hanem hogy a belsejében mi történik. (Mikael szupernova-robbanást emlegetett, de a pontos magyarázatra már nem emlékszem.)
Ma Liuchao mutatványát tekintettem meg, aki a vörösizzás hőmérsékletén grafittégelyben lítium-metaboráttal ömlesztette a talajmintáit. Ez látványra legalább annyira elképesztő, mint a mondat szövegtanilag. Tényleg vörösen izzik a grafit, de nem gyullad meg. El is neveztem Liuchaot napharcosnak. (Angolul jobban hangzik: sun fighter, de dánul se rossz: sol dyster - ha ugyan tényleg így kéne mondani.)
Néhány napra van egy vendégünk Jénából. Karinnak hívják, és a hétvégére kölcsönkapta a céges tanyabájkomat, mert szeretne egy kicsit teker(eg)ni Roskildében (vagy a környékén).
A sok megpróbáltatás végén egy kicsit pingpongozni akartunk. Az asztal megvolt, de a többi (háló, ütők, labdák) nem. Jó eséllyel a havi takarítónap alkalmából rendezett (és a balesetvédelmi bejárás okosságait megvalósítani akaró) délelőtti rendrakás során sikerült ismeretlen tettesnek nagyon elraknia, azért nem találtuk sehol.