Szabolcs Dániában - 17.

A Csömöri úttól egészen a Filatorigátig

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

2018. V. 30. (Sz) - még 215 nap

A tegnapi munka végén mindenfajta térkép és menetrend nézegetése nélkül indultam el az edzésre, hiszen már elég régóta élek itt ahhoz, hogy fejből tudjam, mikor indul a busz, és hol kell róla leszállnom, ha a parkhoz akarok eljutni. Ebből nyilván mindenki kitalálta (mint Bulcsú Edináékról), hogy fölöslegesen vártam negyed órát a megállóban, a találkozó pedig a másik parkban volt.
A hőségre (25 C fok) való tekintettel akár elégedett is lehetnék a 9,4 min/km-es futásteljesítményemmel, bár a vasárnapi 6,2 jobb volt. Persze Hilleroed lapos, nálunk pedig van némi szint (legalábbis dán szemmel nézve) a kikötő és a katedrális között. Legalább sokat nem kevertem (ami azért a "hazai pályá"-ra való tekintettel igazán el is várható).

Ma kaptam a szomorú hírt, hogy egyik mozgássérült-táboros társunk (Évi avagy Mami) a napokban elhunyt. Számát sem tudom már, hányszor írtam ezt le az utóbbi másfél évben, de a gyászra való tekintettel a holnapi bejegyzés elmarad.
Ez viszont azt jelenti, hogy ebben a naplóban itt ér véget a hónap, következik tehát az összefoglaló értékelés.

A legfontosabb talán az, hogy végre rendesen tombol a nyár; a magam részéről sokkal komolyabb hőségre nem is nagyon vágyom. Az éjfél körüli néhány szűk órát nem számítva végig világos van, és emiatt úgy érzem, hogy kevesebb alvással is bírom. (A vélelem igazságtartalma még nem tisztázódott.) A télihez képest reggelente látványosan kevesen vannak a buszon, nyilván egyre többen tekernek. Lassan az orrom is rendbe jöhetne már végre.

A jó időt a versenynaptár is kihasználja, mostanában a hétvégék mindkét napján szaladgálunk. Nem tiltakozom ellene. Szegény Nikola térde megsérült (igen veszélyes sport a labdarúgás), így falat mászni már nem fogunk együtt. (Egyes pletykák szerint Nikola - a térdétől függetlenül - el is megy, ami nekünk nem jó, de neki nyilván jobb helye lesz az új munkahelyén.)

Bejártam Tolnát és Baranyát, jó eséllyel túl vagyok az év leghosszabb egybefüggő távollétén, és az ezalatt itthon felhalmozódott elmaradások zömét is sikerült mostanra már nagyjából felszámolnom. (A vasalás nem tartozik ezek közé, de a dánból már csak egy pici van hátra. Azt érdemes komolyan venni, mert júniusban meg akarom próbálni a következő modultesztet.) Nagyon örülök, hogy találkozhattam Rudiékkal, klassz volt átutazni fél Közép-Európán, és persze a konferencián is remekül éreztem magam.

A kétlaki lét jellegzetességeként a hónap folyamán persze rengeteg mindenről lemaradtam (Mo.-ról a ballagás, érettségi, gyermeknap, cserkésznap jutnak az eszembe; Dániát illetően a Fyn Sprint és a koronaherceg születésnapi futása fáj a legjobban), de ez nyilván kivédhetetlen. Cserébe viszont két konfirmáción is részt vettem (az egyiken kicsit közelebbről), aminek nagyon örültem.

2018. V. 28. (H) - még 217 nap

A gépem bekapcsoláskor valami misztikus módon mindig ausztrál keleti parti zónaidőre áll be. Hiába írom át budapesti (gy. k. egyenlő koppenhágai) időre, állandóan visszatéved Ausztráliába. Ott most hajnali 4 óra van (gy. k. holnap), de ez a bejegyzés dátumán nem látszik, mert az meg a (budapesti) téli időt mutatja.

Ma délelőtt ideiglenes jelleggel újra dán időnk volt (hideg és esős), de délutánra visszajött a nyár. Volt pár értekezletünk, ahol - egyebek mellett - elmondhattam, hogy a melegítőplatni után a kemence is tönkrement, pusztán attól, hogy használtam. Bemutatták az új tanszékvezetőt is. Úgy tűnik, minden ellenkező várakozással ellentétben mégiscsak sikerült találni egyet.

Holnap este szaladgálunk, úgyhogy ne nagyon várjatok bejegyzést!

Sprintváltó

2018. V. 27. (V) - még 218 nap

Minden elismerésem a versenyrendezőségé! Persze a FIF-esektől (gy. k. a főcsoport legjobb, és az ország második legjobb egyesülete) el is várható ilyen színvonalú verseny, de akkor is szép teljesítmény! A tegnapi pályám sem volt piskóta, de a mai igazi labirintusfutás volt. A szokásos utcasarkok és belső udvarok mellett parkolóházak tetején, csigalépcsőkön és árkok partján szaladgálhattunk. (Ez utóbbit el is rontottam, a 65-ös pontra menet egy árokkal tovább futottam, de a nyomok alapján evvel nem voltam egyedül.) A személyes kedvencem a bevásárlóközponton át vezető szakasz (31-32) volt, ahol az egyik mozgólépcső csak a mienk volt, a kissé meghökkent vásárlók csak a másikat használhatták. Pontőrök és csalipontok mindenütt; ahol kell, ott forgalomirányítók is (mondjuk az autós pont az én érkezésemkor nem volt hajlandó megállni a jelzésére). A legviccesebb talán az volt, hogy a "közönségpont"-ot (gy. k. az átfutópontot) több irányból is logikusnak tűnt támadni, így a vk. mellett kijelölt futófolyosón kétirányú forgalom zajlott.

John már az elején izgatottan magyarázott nekem valamit, aminek szokás szerint a felét sem értettem. Később előkerült Martin (nem Luther King, de a monogram stimmel), és nagy nehezen kiderült, hogy az egyik váltónkból hiányzik egy ember (Maria valamiért nem tudott eljönni). Az ügy így utólag is messze van a világostól, ui. sem Amalie-t, sem Rasmust (az első két futónkat) nem láttam a versenyen; ráadásul Amalie idejénél jó eséllyel még én is jobbat futottam, ami képtelenség, a második futónk meg állítólag nem is OKR-es (gy. k. Rasmus - idehaza - az, hiszen az elnök fia). Ugyanakkor az eredménylistán ők szerepelnek, tehát valaki az ő dugókájukkal futott. (Vagy átírták a dugókaszámokat, de a neveket változatlanul hagyták?) Mindenesetre belekeveredtem 4. futónak abba a váltóba, amiben tegnapelőtt még Andreas is szerepelt - bár azóta szerintem mind a 4 név kicserélődött.
Mivel addigra már befizettem az árát, gyorsan lefutottam a nyílt pályámat. Ez nyilván kizárást von maga után a rendes versenyen (még ha a térképemet - misztikus okból - el is vették a célban); de mivel sem lány nem vagyok, sem nem engem neveztek, még egy kizárási okkal több vagy kevesebb már igazán nem számít. (Akinek a KFK-ból ez a "minden létező előírást megszegő váltó" motívum valahogy ismerősnek tűnik, az nem jár messze a valóságtól.) A lényeg, hogy elitben futottam, még ha nem is szándékosan.
A saját dugókámmal futottam, de kiolvasásakor nem tudtak mit kezdeni vele, így még a versenyidőmet sem ismerem. (Műholdas követő használatát az én szintemen kissé nevetségesnek érezném.) Végre tudtam azonosítani a három másik magyart (együtt futottak egy dánnal), de ők sem kerültek dobogóra. Viszont a legidősebb korcsoportban a mieink hozták el az első két helyet (ami - valljuk be - várható volt, tekintve, hogy az 5 váltóból 3 a miénk volt).

A dán sprintbajnokság

2018. V. 26. (Szo) - még 219 nap

Az elmúlt napokban tombolt a nyár (talán nem csak dán fogalmak szerint). A megfázós-orrdugulós-torokfájós tünetegyüttest is csak azért produkálom, mert a buszokon és a laborban eszetlen tempóban nyomatják a légkondit. Néhány nap alatt persze rájöttem, hogy a buszon egy sapka vagy kapucni, a laborban pedig egy kalózos fejkendő (gy. k. cserkésznyakkendő) megoldja a helyzetet, de addigra az időtlen idők óta meglévő, és Csehországban fokozódó kórság már jó alaposan továbbfejlődött.
Ehhez képest ma inkább felhős és fülledt volt az idő, amiben csak izzadni lehet. Volt egy kis zápor (talán zivatar) is, de azt szerencsére az autóban vészeltük át. A holnapi előrejelzés a futam idejére teszi a csapadékot - nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz.

Andreasnak (gy. k. a világbajnokunk) a lába még mindig rosszalkodik. Rettentően dühíti, hogy nem tudja megvédeni a tavalyi bajnoki címét (amit teljességgel érthető, hiszen pont a sprint az erőssége), így nem is jött el. (Mindezt tegnap írta meg egy - az én nyelvtanulásom szempontjából - remek levélben.) A többi elitünk rendesen küzdött, de dobogóra nem került. Ennek ellenére 6 érmet szedett össze az egyesület, ami talán nemcsak szerintem szép teljesítmény.
A magam részéről H40-ben 11-ből a 9. lettem, és legfeljebb egy helyet vesztettem azon, hogy elkéstem a rajtomról. Eddig is sok szamárságot csináltam már tájfutó életutam során, de ilyet még nem: a 17:27-es rajtidőm helyett 17:37-et jegyeztem meg, és ez csak 30 körül esett le (amikor is a rajtszemélyzet repülőrajttal elengedett). Ennek ellenére nem az 1., hanem a 10. átmenetem lett a leglassabb: két egymás melletti kapualj közül a rosszba mentem be, és majdnem egy percig ott keresgéltem. Ezen kívül csak két helyen lassultam be, de mindkét esetben igen közeli pontokról van szó, tehát időben alig számít.
Érdekesség, hogy a mezőnyben volt 3 magyar is (hozzám hasonlóan dán egyesületből, de engem valamiért dánnak nézett a rendszer).

A pálya ugyan a városban volt, de a parkoló, a vk. és a rajt közötti jövés-menés során többször is átmentünk Hillerød fő nevezetességén, a Frederiksborg Slot (kastély)-on, és a hozzá tartozó parkon. Gyönyörű épületegyüttes egy tó közepén, de talán jó, hogy futkározni nem ott kellett, mert a macskakő még gyalogos tempóban sem igazán kényelmes. A városból eddig csak a HÉV-állomást ismertem (ami itteni szokás szerint egyúttal az autóbusz-állomás is), de mivel a rajt pont ott volt, végre nagyjából sejtem, hogy mi merre van. Ez akkor is jó érzés, ha külön városnézésre várhatóan nem jövök majd ide.

2018. V. 25. (P) - még 220 nap

Északon a helyzet változatlan. Azaz még mindig utcahosszal le vagyok maradva a tennivalóimhoz képest.

2018. V. 23-24. (Sz-Cs) - még 221 nap

Mintha legalábbis a Holdról jöttem volna vissza, akkora kupacokban várnak a tennivalók. Persze ezek egy része már két hete is sorban állt (minták, banki átutalások, porszívózás), vagy legalábbis várható volt (emailezés a konferencián megismert kollégákkal, az előadásom rögzítése mindenféle adatbázisban). Néhányat már több hete halogatok (a dán közigazgatástól jövő levelek feldolgozása), vagy pont én sürgettem meg odahaza (meviszes-szélrózsás ügyek), de olyan is van, amiről most esett le, hogy foglalkoznom kell vele (repülőjegyek vásárlása a júliusi hazautazáshoz). Egy doktori szigorlatba is majdnem belekeveredtem (de a külföldön tartózkodó tag helyébe automatikusan a póttag lép), és a dánból a következő modulteszt is feltűnt a láthatáron. Ez még mind rendben is volna, de az azért övön aluli, hogy a Windowsnak pont tegnapra kellett időzítenie valami gigafrissítést (ami miatt nem tudtam naplózni).

Budapest és Tune: otthon, meg itthon

2018. V. 22. (K) - még 223 nap

Ennek a naplónak a legalapvetőbb kérdéseire (Mit jelent a haza? Hol van az otthonunk?) természetesen az elmúlt hetekben sem találtam meg a választ, de legalább még egy módon meg tudom fogalmazni ugyanazt a dilemmát: Hová tartozunk?
Csehországban még egyértelműen radiokémikusnak éreztem magamat (mintha mindig is az lettem volna), de Budahegyvidéken már inkább evangélikusnak. (Az legalább tényleg elég régóta vagyok.) Biztos vagyok benne, hogy júliusban ugyanilyen határozottan fogom érezni, hogy tájfutó, majd másfél héttel később újra azt, hogy evangélikus vagyok. De hogy ezek közül melyiket kéne tényleg elhinnem...? Az igazság odaát van.

Prágából - minden ellenkező aggodalmam ellenére - simán hazaértem, ráadásul egy légcsavaros géppel. (Úgyis újra divat a retró.) Viszont ma a 16:40-es repülőm sajnos rengeteget késett (a várható indulási idő volt már 18:10, 18:05, 21:00, 19:40; végül az események 19:35-ben kulminálódtak), de legalább a élelmiszersegélyt (azaz a "vacsorajegyet") már 1 óra várakozás után elkezdték osztani (gy. k. csak 2 óra után kötelességük), így tudtam enni valami húsgolyót rizzsel.
Egy darabig az emailjeimmel foglaltam el magam, meg a dániai versenynaptárat bogarásztam (a nevezéseim a következő néhány hétvégére most már nagyjából rendben vannak), de a repülőtéri ingyen wifi 2 óra után kiléptetett. Viszont váratlan fordulatként a repülőn is van ingyen wifi, most onnan gépelek.

Úgy néz ki, hogy nagyjából 22 órára jutok ki (szerencsés esetben csomagostul) Dánia szabad területére. Még nem tudom, hogy taxiba üljek, vagy tömegközlekedjek. Mindenesetre azt már eredménynek fogom tekinteni, ha éjfélre a saját ágyamba bújhatok (azaz matracomra feküdhetek).

Praha, azaz Praga

Nehez szavakba ontenem a bennem keringo gondolatokat, es nem csak azert, mert a szallason (egy kisse vicces es nemileg zsufolt, de igen kedves helyen) cseh billentyuzete van a szamitogepnek (de a cseh betukbol csak az ů mukodik).

Pragabol most sem lattam sokat es holnap sem fogok (kiveve termeszetesen a fopalyaudvart). Csehul (vagy oroszul?) megvettem a buszjegyet, ugyhogy holnap reggeli utan (a vajaskenyer is le van vajazva) elvileg kijutok a repuloterre.
Lehet, hogy nem birnam sokaig hazatlanul, de igy egy/ket (hol a kotojel?) hetig egesz jo kaland ez a vandorelet. A vasutallomasokon mindig kapni szendvicset, es a kartyamat is elfogadtak. (Remelem, a dan koronamat a gep atszamolja cseh koronara.) De ha meg 4 (8, 12, 16 stb.) is radiokemikus leszek es megoldhato a konferenciareszvetelem, akkor azert megprobalok egy rendes pragai hetveget raszervezni a dologra.

A konferencia veget ert, remek emberekkel talalkoztam. (Vajon ok mit gondolnak rolam?) Nehany radiokemikus zenel (nem is akarhogyan), van, aki triatlonozik (esetleg tajfut), es ha nem is het nyelven beszel (bar ez sem kizart, hat nekem is osszejon), de angolul kvazi anyanyelvi szinten (amit en ugye nem - bar masok se mind, es akkor meg udvarias voltam.) Es hat a cseh egyetemistak elkepesztoen magas szinvonalon szolgaltak ki a konferenciat. (Vajon rolunk is igy velekedtek egy eve?) Mar masodszorra jatszom el a gondolattal (az elso termeszetesen 8 eve volt), mi lett volna, ha a haboru vegen nagypapit nem dobjak at a Dunan (Eszak-Komarombol Del-Komaromba), hanem a katonatiszt igeretenek megfeleloen Csehszlovakiaban maradhat. Talan minden mas ugyanugy tortenik, ugyanugy radiokemikus lennek, csak az oklevelem keltezese nem Budapest, hanem Praga lenne.

Isten aldasa legyen az uj esperes szolgalatan es a konfirmandusaink eleten! Ha nagy zur nem jon kozbe, a kovetkezo bejegyzes kedden este szuletik.

Mariánské Lázné

Az utazás simán ment, ugyan volt egy kis késésünk, de azért elértük a csatlakozó vonatot.
A többes szám arra utal, hogy a vonaton megszólított egy régi kolléga, aki (a mostani kollégáival) szintén a konferenciára jött (meghívott előadónak). Azóta folyamatosan kerülnek elő az újabb és újabb régi ismerősök; illetve olyanok, akiknek csak a nevét ismertem (eddig - most ui. hatalmas erőkkel igyekszem összehaverkodni velük).
A hangosítás gyermekbetegségeitől eltekintve eddig jók vagyunk. Szakmailag nagyon színvonalas a program, és a kaja is jó.
Tök véletlenül ugyanott lakom, mint 8 éve. Még a berlini városmissziós szállásnál is bizarrabb: igazi szocreál vállalati üdülés (recsegő bútorok, lötyögő kilincsek, közös vécék és zuhanyzók a folyosón, ténsasszony főpincér a reggeliztetésen) - nagyon élvezem. Még ágyneműt sem adtak, de engem ez sem tud zavarni, mert hoztam magammal (viking tapasztalat).

Rengeteget eszünk és nagyon keményen tudománykodunk, bár ma kifejezetten keveset értettem az előadásokból. Ráadásul a felső légútjaim is egyre rosszabbul viselik a hideget (vagy valami hasonló inzultust). Remélhetőleg azért csütörtökön még beszédképes leszek.

Két nappal később még mindig az az érzésem, hogy a csehek hozzák a tőlük megszokott magas színvonalat. Az előadások után kérdésekre többnyire már nem marad idő, cserébe az ebéd- és kávészünetek kellemesen lazák. Egyébként is nagyon visszaszorultak a formalitások; még az előadók többsége sem köt nyakkendőt vagy húz zakót. (A magam részéről mindegyik változásnak kifejezetten örülök, bár én még puccparádban álltam ki.) Kaja már nem nagyon fér belém (pedig tegnap a monostorban nagyon hamar elfogyott), és egész nap álmos meg fáradt vagyok (talán a hideg szállodai szoba miatt, ahol nem tudok rendesen aludni), de azért - a nagy többséghez hasonlóan - minden szünet vagy szusszanás után én is rohanok vissza a csatatérre.
Talán jó, hogy az előadásomról (és az angolomról) nem készült hangfelvétel, de hát kicsit nehezebb is a helyzetem, mint az angol-cseh kétnyelvű srácnak. Viszont egy svájci fickó tegnap nagyon érdeklődött a munkám iránt (ui. ő is valami hasonlót akar, csak más céllal). Egy csomó más emberrel is jókat lehet dumálgatni Szibériától Új-Mexikóig (meg a régiig). A tegnapi kiránduláson is a legjobb arcokkal voltam együtt; mi voltunk az egyetlen csoport, amelyik nem kulturális látnivalókat (várost, kastélyt, múzeumot) nézegetett, hanem egy természetvédelmi területen sétált (és az előrejelzések ellenére majdnem megúsztuk szárazon).
A poszterverseny egyik győztese az egyetlen echte skandináv (egy svéd srác), a másik pedig a mi Xue-nk lett (a többi ötöt nem ismerem).

Berlin

Csütörtök:
Az első válasz a találós kérdésre a zsebkendő volt, de utána a rövidnadrág beelőzött. Pedig direkt megnéztem az időjárás-előrejelzést, de - mint kiderült - rosszul. Talán nem ok nélkül nem dolgozom meteorológusként.
Berlin eddig (repülőtér, tömegközlekedés, szállás) nagyon szimpatikus (bár a jegyvásárlást és a vonatozást okosabban is csinálhattam volna, de ez az én bénázásom); Rudiékkal a szombat délutánt töltjük együtt.

Péntek:
Terv: Alexanderplatz (TV-torony), Bernauer Stra3e (falmaradvány), köztük jó sok magasvasutazás.
Megvalósulás: Brandenburger Tor, Reichstag (gy. k. ami ég, mint a Reichstag), Deutscher Dom és Berliner Dom. (Ezek nem azonosak, az előbbiben egy kiállítás van a parlamentarizmus történetéről, mellette a téren pedig kolbászsütők, az utóbbiban egy esti áhítaton vettem részt. Drezda óta úgy viselkedek, mint egy sóher zarándok: templomba nem fizetek belépőjegyet, hanem inkább misézek.) Az idő szerencsésen lehűlt (nem kellett rövidnadrág), a rossz látási viszonyok miatt a TV-tornyot elnapoltam. Jó sokat falaztam (Bernauer Straße és a hurokvágány; Checkpoint Charlie, ahol a lejárt útlevelem pont jól jött volna a kamupecsétekhez, de hát azt is otthon hagytam), rengeteget metróztam meg HÉV-eztem (gy. k.: U-Bahn und S-Bahn, de nem a nevétől függ, hogy a földön, a föld alatt vagy a föld felett halad).
A kedvencem a Wittenbergplatz állomás lett, ahol 3 vonal találkozik, közülük 2 egyesül, tehát az 5 útirány az 5 vágányra pont kiosztható lenne. Ehhez képest az elágazó vonalak vonatai ugyanazt a vágányt használják, viszont visszafelé (amikor egyesülnek) külön peronokról elérhető külön vágányokra érkeznek. Úgy tűnt, hogy ez még a helyieknek is bonyolult. Az ezüstérmes a Nollendorfplatz, ahol a 3 vonal 3 szinten osztozik: az U2 megy fönt, középen egyik oldalt az U1 és az U3 használja nyugat felé, a másik oldalon az U4 fordul (annak ez a végállomása), alul pedig az U1 és az U3 megy kelet felé (a másik vágányt nem használják). A 3. helyet az U55 szerezte meg, aminek az egyetlen szerelvénye 3 állomás között ingázva csak az egyik sínpárt használja. A középállomás a Bundestag, szóval nem lennék meglepve, ha ezt az Unió kohéziós alapjából finanszírozták volna.
Az igazi szokatlan érzést mégis az okozta, hogy posztkommunista ország állampolgáraként bejárhattam Nyugat-Berlint (igazából a szállásom is ott volt), és a falon (illetve a helyén) is bárhol-bármikor átkelhettem. Azért az jó, hogy a hidegháború véget ért (legalábbis itt mifelénk).

Szombat:
Terv: Rudiék (a Schloss Charlottenburg parkja) és jegyvásárlás (ML-be)
Megvalósulás = a Terv + az Alexanderplatz TV-tornya

Vasárnap (terv szerint, folyamatban):
az ország átutazása (és egy kicsi Csehországból, ML-ig)

2018. V. 10. (Cs) - még 235 nap

A fehér éjszakák kellemetlen mellékhatása, hogy még délben is álmos vagyok. Tegnap kis híján éjfélig fenn maradtam (zuhany, manikűr, pedikűr, dán házi), ma délelőtt bepakoltam (kíváncsi vagyok, ezúttal mit felejtek itthon); borotválkozás, mosás, szárítás és elpakolás is letudva. Gyorsan kieszem a hűtőt (hiszen majdnem két hét, mire visszajövök, addig nem sok kaja bírja ki), majd irány a repülőtér.

A következő 12 napban csak rendszertelenül lesznek bejegyzések, hiszen sem Berlin, sem Mariánské Lázné, sem Prága, de még Budapest sem Dániában található. (Gy. k. Lásd a napló címét!) Addig is a legjobbakat kívánom minden kedves Olvasómnak!

2018. V. 8-9. (K-Sz) - még 236 nap

Lassan 11 óra (gy. k. éjjel), de odakint még világos az ég alja. Tegnap dánon Ozan a fehér éjszakákról beszélt. Állítólag akkor van ilyen, ha a Nap legfeljebb 18 fokkal süllyed a látóhatár alá - és hát itt és most ez van. Sajnos a részleteknek még nem néztem utána, pedig tökre érdekel, és az Ég és Földben túl sok gömbgeometria részlet nem volt.

A tegnapi futkorászás alatt végig úgy éreztem magamat, mint egy visszatérő rossz álmomban: gyorsabban akarok haladni, de akárhogyan erőlködöm, csak lassan jutok előbbre. Ehhez képest a középmezőnyben végeztem, és - ahogyan azt Béla versenyein szoktuk - szívesen lefutottam volna a másik pályát is, de sajnos pár perccel a startablak bezárulta után értem vissza. Legközelebb jobban csinálom (pl. hamarabb rajtolok).
Viszont utána (és egy jóleső zuhanyzás után) maradtam az egyesületi vacsorán. Jó is volt a kaja, meg még a menzához képest is olcsó, de leginkább nem kellett a készítésével küszködnöm. Ráadásul Finn (aki a nevével ellentétben dán, de elmesélte, hogy sokáig Svédországban élt) odajött hozzám, és kellemesen elbeszélgettünk. Vacsora alatt John kissé meglepődött, hogy neveztem a veterán VB-re - talán nem nézett elég öregnek hozzá, pedig 35 évesen már nevezhet az ember. De azért persze örült, szerinte is jó móka lesz. De addig még van egy-két váltónk.

Ma (néhány szárított minta elpakolásakor) sikeresen lefejeltem a forrókamra ajtajának mozgatásában szerepet játszó fogaslécet. Mondjuk legfőbb ideje volt már valamit összeszednem, hiszen az orrom szinte üzemszerűen működik (csak éjszakánként dugul, és akkor sem olyan tragikusan), a lábamra vasárnap összeszedett tüskekarcolások egyre jobban néznek ki, a térdeim is csak a szokásos mértékben szerencsétlenkednek, a szájamba harapott sebeim is begyógyultak, tehát már csak a derekam fáj (pontosabban ahová az kisugárzik, vagyis mindkét combom). De egy kicsit túllőttem a célon, ui. a fogasléc fogtávolságát állítólag egész jól le lehet olvasni a fejem búbjáról. Danielt (a Hevesy egyik legrendesebb fickóját) kértem meg, hogy nézze meg a búrámat (ő ugyanis kb. másfél fejjel magasabb nálam), de meglehetősen zavarosan mondtam el a történetet (hiszen a fogasléces fejbeverés elmagyarázásához szükségese szavakat sem angolul, sem dánul, de még németül, oroszul vagy franciául sem tudom), így aztán az eset némileg súlyosabbnak hangzott, mint valójában volt, és a következő órában több technikus jött lelkesen szemlézni a buksimat.
Ez persze azt jelenti, hogy a kollégák figyelnek egymásra, ami alapvetően jó dolog. Ha a munkámmal is boldogulnék (mint ahogyan nem), egész szívesen dolgoznék itt.

2018. V. 7. (H) - még 238 nap

Péntek dél óta már itt is tombol a nyár. Reggel még egy kicsit erős a rövidnadrág, de délben a 19-20 fokot is eléri a hőmérséklet. Ha a buszvezetők nem erőltetnék a légkondicionálót (népszerű, ámde szakmailag rendkívül helytelen szóval a "klímát" - a mi a valóságban éghajlatot jelent), hazafelé már pulóver sem lenne rajtam.
Liuchao bringával jött dolgozni. Egy szép napon (pünkösd után, ha ilyen marad az idő) én is kipróbálom, bár én nála lényegesen messzebb lakom.
Szakmailag tovább szerencsétlenkedek, de azt már vigyorogva nyugtázom, hogy a hónap eleji cserén a Hevesy technikusa gyűjti be a régi dózismérőmet, viszont a Radioökológián tudom átvenni az újat. Érdekes, de előbb-utóbb minden szervezetnél kilógok a rendszerből (pl. egyszerre több csoporthoz tartozom).
Kristinával lementünk a tengervizes labor pincéjébe 100 ml-es műanyag flakonokért (ui. a padláson nem voltak). Ugyan megfelelő flakonból lent is csak 3-at találtunk, de legalább megtudtam, milyen lehetett a Szükség Szobájában a korábbi évszázadok roxfortosainak kacatai között a diadámot keresni.

Holnap jó későn érek haza (bejelentkeztem az edzés utáni közös kajálásra), úgyhogy naplóbejegyzés legközelebb csak szerdán lesz.

Ballagás, konfirmáció, anyák napja, győzelem

2018. V. 5-6. (Szo-V) - még 239 nap

Nem tudom, feltűnt-e valakinek, de tegnap nem volt bejegyzés. A magyarázat igen egyszerű: a olyan intenzíven vetettem bele magam a délutáni programba (gy. k. lustulás), hogy a napló teljesen kiment a fejemből.
Nem sok érintett jut az eszembe (így hirtelen Kata, Anna, Andi, és valamelyik Lóci), de nekik (továbbá természetesen minden érintett ballagónak) sok sikert, no meg persze kéz- és lábtörést kívánok az érettségihez!
Ma pedig Isten éltesse az édesanyákat (leginkább persze a sajátomat)!

Miután némi utánajárással (gy. k. beírtam a nevét az internetes keresőbe) kiderítettem, hogy a 10 órás alkalmon érintett, szombaton elmentem Adam (osztályának vagy évfolyamának a) konfirmációjára. A dóm tele volt, és az éneklap alapján pontosan lehetett követni, hogy hol is tartunk, és a végén a kapunyitás-kivonulás is nagyon klassz. A prédikációból persze semmit nem értettem, úrvacsora nem volt, de ettől még örülök, hogy ott lehettem egy ismerősöm ünnepén. Kedden úgy tűnt, hogy örül neki, amikor mondtam, hogy megyek, és ha a bevonulásnál nem is látott (pedig pont jó helyre ültem), utána találkoztam Annamáriával, szükség esetén majd ő elmondja.
Utána sétáltam egy kicsit, gyönyörködtem a kilátásban, vásároltam a bolhapiacon, ebédeltem; majd itthon "minimálprogramon" megírtam a dán házimat, és (amint fentebb már céloztam rá) lustultam. A szokatlanul húzós (és eredménytelen) hét után úgy éreztem, hogy rám fér.

Péntek délután óta meglehetősen nyár van, és várhatóan csak mennybemenetel után romlik el újra az idő - de az már engem nem érint. Ezért aztán a tükörtojás után eleve versenyfelszerelésben vártam Martint. (Allan is felajánlotta, hogy elvisz - ami igen rendes tőle -, de Martin még nála is közelebb lakik.)
Végre volt annyi eszem, hogy fejpántban fussak, és napsapkát is vittem. Annyi eszem viszont már nem volt, hogy hosszú szárú nadrágot, vagy legalábbis zoknit vegyek (az előbbit már a legszívesebben kihajítanám, az utóbbi meg a vízhólyag miatt nem a kedvencem); így a térdemtől a bokámig meglehetősen tájfutósan néz ki a lábam. (Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen Flint kapitány szerint a boldogság után a második legjobb dolog a világon boldognak látszani. Ennek megfelelően a "tájfutónak lenni" után a "tájfutónak látszani" következik.)
Szóval kifejezetten tüskebokros volt a terep, és hiába futottam "B" pályát, a pontjaim csak a térkép szerint voltak az úthoz közel, a valóságban kemény bozótharc ment mindegyikért. Jut eszembe, tegnap délután óta baromira fáj a derekam - arra a csalán nem gyógymód? Mert az is volt dögivel. Ezen kívül a Dániára megszokott sártömeg jellemezte a terepet.

Az egyéni eredményem igen siralmas. Jól indult, de a 3. pontra menet összekevertem két "duplautat". Mivel az erdő igen népszerű a gyalogosok, a kerékpárosok és a lovasok között is, több utat megkettőztek: az egyiket leaszfaltozták a gyalogosoknak, a másikat pedig - az itteni szokás szerint - valami hamuszerű anyaggal szórták fel a lovasoknak. (A bringások választhatnak.) Két ilyen duplautat is kereszteznem kellett, és az elsőnél már azt hittem, hogy a másodiknál vagyok; innentől kezdve persze minden máshol volt. Kellő mennyiségű szerencsétlenkedés (és kb. 5 perc elvesztése) után végül a 4. pontom lett meg előbb, és onnan navigáltam vissza a 3.-ra.
Nagyjából itt értem utol egy Holbaek-i srácot, akinek esze ágában sem volt futnia, inkább szép komótosan sétált, mégis együtt fogtuk a következő néhány pontot. Hiába rohantam (többnyire rossz irányba), ő jobban tájékozódott, és mindig beért. Nagyjából ugyanezt egy csapat lány is bemutatta (róluk a Tátra turbólányai jutottak az eszembe).
A sok tévelygésnek (és tüskekarmolás okozta vérveszteségnek) köszönhetően a 9. pontra már kifejezetten elővigyázatosan, hatalmas kerülővel mentem. A 10.-et egy csapattársam mutatta meg, cserébe én azt mutattam meg neki, hogy hol vagyunk (jó messze az ő pontjától).
A 11.-re is kevertem. Próbáltam számolni a keresztösvényeket, de annyi vadcsapás, bringaösvény, árok, nyiladék és futásnyom volt a terepen (ellenben a térképen nem feltétlenül), hogy csak sikerült túlfutnom a pontomon. Itt is vesztettem 2 percet.
A 12. pontra egy álruhás elitet követtem. A srác "civil" ruhát viselt, de olyan tempóban ment a bozótosban, hogy én az ösvényen alig tudtam követni. A 14. pontot egy másik csapattárs mutatta meg (cserébe én a helyünket neki - az ő pontja szerencsére a közelben volt); majd a 15.-re menet több butaságot is csináltam. Egyrészt a nyilvánvaló (kerülő) útvonal helyett nekivágtam irányban a kettes zöldnek (belülről inkább hármasnak tűnt), majd - miután kibukkantam egy ösvényre - természetesen fogalmam sem volt, hol is vagyok. Itt a megoldás annak felfedezésében rejlett, hogy a duplaút igazából triplaút volt, közte egy patakkal, aminek a hídját még én is képes voltam azonosítani. A pontig még volt némi bizonytalanság, de ott szerencsém volt, és - tök véletlenül - jó helyen fordultam be. Az eredményfecni szerint ez lett a legvacakabb átmenetem. Utána már csak egy egyértelmű ösvényen kellett futni.

Menet közben összeszedtem egy kullancsot is, ezt a versenyrendezőség igen szofisztikált technológiával, a két koszos körmével szedte ki. A verseny honlapján meghirdetett krumplisaláta már korábban, a virsli nagyjából az odaérkezésemkor fogyott el, úgyhogy meleg kaját (zacskós levest) itthon ettem, ott beértem két süteménnyel. (A divíziós verseny egyik jellegzetessége, hogy néhány sporttárs hoz néhány tepsi süteményt.)
Csapatszinten jól teljesítettünk. Ahogyan a pártirodában mondták, amikor (az egyik független, de a párt által támogatott jelölt megbízott szavazatszámlálójaként) beszállítottam az eredményt: "Megnyertük. Nem kicsit." Persze a 2. divízióból lecsúszott (és oda visszajutni szándékozó) egyesülettől ez úgy nagyjából el is várható; de a legtöbb kategóriában a teljes dobogót elfoglaltuk, ami szerintem szép teljesítmény (még ha szerepem nem is lett benne). Úgyhogy szeptemberben jó eséllyel a feljutásért játszhatunk, nem a lebukás elkerüléséért. Ebben az a vicc, hogy világbajnok Andreasunk (egyebek mellett, amelyek most nem ide tartoznak) megírta a levlistára, hogy szeptember 4-ét már beírta a naptárába, jön ő is divíziózni. Csakhogy aznap a 3.-tól "lefele" eső divíziók helyosztó futama lesz; a "felbucskázós" versenyt 3-án rendezik. Alig hiszem, hogy ennyire rossz véleménnyel lenne az egyesületről, nyilván csak elnézte a naptárat, de a poén akkor is tetszik. (Persze megtartottam magamnak, bár egy kicsit motoszkált a fejemben, hogy elmondom a szüleinek - pusztán csak a dánt gyakorolandó -, de letettem róla.)

Rudi javasolt néhány remek berlini látnivalót. Nézegetem a térképet, és próbálom kitalálni, hogy mi mindent tudok majd megnézni pénteken és szombaton. Addig még kedd este edzés (a "klubhus"-nál), és talán a közös kajálásra is maradok. Általában igen jó leveseket adnak, ami itt ritkaságszámba megy.
Már csak a munka frontján kéne valami kedvező fordulat. Mint mindig.

Az Erő legyen veletek!

2018. V. 4. (P) - még 241 nap

Gy. k.: A címben szereplő legendás köszöntés angol eredetije erősen emlékeztet a mai dátumra, ezért egy bizonyos filmsorozat rajongói tábora különös jelentőséget tulajdonít ennek a napnak.

A lezárás miatti frusztráció ugyan engem (a Hevesyben) nem nagyon érint, de azért én is nagyon el vagyok keseredve. Szinte semmi eredmény, hiába küszködtem a hét több napján is - a költő szavaival élve - virradattól késő estig.
Kudarc persze más vonalon is volt, például a Katinak küldött névnapi üdvözletemet háromszor is kézbesíthetetlennek jelezte az email. Úgyhogy meglehetősen fáradt és csalódott vagyok.

Tegnap este koncerten voltam a Tune-i templomban, az egész jó volt.
Ma (a fenyegető emailek hatására) megnéztem a magyar és a dán kormányszervek üzeneteit, továbbá végre levágtam (és megmostam) a hajamat. A magyar adóhatóság a 2016-os (!) adóm 1%-ának átutalásáról tájékoztatott (végül is jobb később, mint még később), a dán pedig 10 korona adóhátralékot követelt rajtam. Arra nem jöttem rá, hogy ezt a frenetikus összeget hogyan sikerült kihozniuk, de azért befizettem.
Holnap konfirmáció. Na meg bevásárlás, dán házi, és még ami belefér.
Vasárnap divíziós verseny, amit - egyebek mellett - az jelez, hogy nagyon megszaporodtak a dán tájfutó-egyesületem levelezőlistáján a köremailek (többnyire lelkesítés és utazásszervezés). (Azért a magyar egyesületem fényképes versenybeszámolóit is igyekszem végignézni.)

2018. V. 3. (Cs) - még 242 nap

Északon a helyzet változatlan.

2018. V. 2. (Sz) - még 243 nap

Remélhetőleg mindenkinek leesett (legalábbis azok közül, akik ezt a naplót olvassák), hogy
(a) új hónapban új oldal kezdődik, és
(b) kedden (azaz tegnap) a keddi edzés miatt nem garantált a bejegyzés.

A fent említett keddi edzés meglehetősen dánra sikeredett. A Risoeben megszokott, ám egyébként is kellemetlen szél délutánra viharossá fokozódott, és jelentős mennyiségű csapadék is lehullott. Ha nem levelezem le előre Johnnal, hogy kivisz a helyszínre, magamtól jó eséllyel a laborban maradok (és folytatom egyre elkeseredettebb harcomat a feloldhatatlan fekete kosz feloldása c. témában). Így viszont megtudtam, hogy Adam azért nem jön vasárnap a divíziósra, mert szombaton konfirmál (a logikai lánc nekem sem teljesen tiszta, de nem is tartozik rám); hazafelé pedig Allanék újabb bevásárlását élvezhettem (a csúcspont a mosószeres flakonokból rakott torony ledöntése volt).
Mire kiértünk, a szél és a zuhé is elállt, de - amint utaltam rá - egy csatakosra ázott erdőben rohangálhattunk. Ha mást nem, legalább az átázott cipő és zokni viselését gyakoroltam. Mást nem is nagyon, ui. a bozótosokon nem volt kedvem átvergődni, az ázott salátaföldeken pedig tökéletesen kivehető volt az előttem futók nyoma, így az iránnyal sem kellett sokat foglalkoznom. Állóképességi edzés lehetett volna, de a hideg miatt vacakul ment (hamar kifulladtam, ráadásul orrdugulásilag visszaestem vagy két hetet).
Csak a közepes pályát mertem bevállalni, azt is pulóverben és kabátban; de azért annyira nem fáztam, úgyhogy a felsőruházatot félúton (ami az edzésközpontként szolgáló pad mellett vezetett el) lecseréltem bozótruhára. Persze, hogy az egész társaság rajtam mulatott. Az eredményemet nem tudom, annyira szabadedzés volt, hogy senki nem mérte helyettem (én meg se előtte, se utána nem néztem meg a mobilomat).

Dánon meglepően sokan voltunk (5+1 fő). Megemlékeztünk a nagy imádkozós napról (amit az akkor már evangélikus ország királya vezetett be 5 katolikus ünnepnap kiváltására) és munka ünnepéről. Utóbbi itt ugyan nem munkaszünetes nap, de azért számon tartják, tehát a kultúrához hozzátartozik. (Főleg, hogy - egyesek szerint - a szakszervezetek nyertek "sztrájk és kizárás"a tárgyalásokon.)

Ma már egy fokkal jobb idő volt, sőt, egyre melegszünk, ami tagadhatatlanul kellemes, bár igazán csak a vasárnap számít.

Északon a helyzet változatlan.