Szabolcs Dániában - 16.

A második magyarországi választás hava

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Havi összegzés

2018. IV. 30. (H) - még 245 nap

Állítólag a szakszervezetek megállapodtak a kormánnyal, és nem lesz sem sztrájk, sem kizárás. Ettől még mi ki vagyunk zárva a laborjainkból; nem csak a vegyifülkéinket tilos használnunk, hanem úgy általában belépnünk is. Minden ajtót olyan piros-fehér szalaggal "kordonoztak ki", amilyen a gyűjtőponttól a célig vezető utat szokta jelölni.
Persze a kialakult helyzetben ezt mélységesen meg lehet érteni. Még az elszenvedett gőz-expozíciót (gy. k. mennyit lélegeztünk be) is megpróbálják retrospektíven (gy. k. utólagosan) meghatározni; kaptunk rá kérdőívet (dánul).
Engem a lezárás nem nagyon érdekel, mert a Hevesyben próbáltam feloldani az újabb mintát (ami ismét csak feloldhatatlannak tűnik. Lehet, hogy ezentúl ezt fogja jelölni az "Északon a helyzet változatlan" kijelentés?) Úgyhogy a napi jelentésnél több teteje van az általános áttekintésnek.

Néha már-már egészen tavaszias az idő, és melegen süt a Nap, de a rossz idő - ha egyre szerényebb sikerekkel is, de - eddig még mindig visszatámadott. (Egy fél órája éppen a száradó ruhámat áztatta el.) A télikabátomnak a belsejét már kimostam és elpakoltam, és a külsejétől is szeretnék végre megválni, de még mindig nem lehet teljesen. A vikingek nagyjából ötletszerűen viselnek rövidnadrágot illetve sapkát-sálat.

A szájamba - változatos helyeken - harapott sebek begyógyultak, ahogyan a vízhólyag is a lábujjamon. Az orrom még mindig fáj, de már egyre kevésbé dugul. (Jó lenne végre kikecmeregni ebből a nyavajából - vagy ez valami allergia?) Kullancs idén még nem volt bennem, a bölcsességfogamat már jóformán el is felejtettem. A hétvégi talpalástól volt némi izomláz a combjaimban és a vádlijaimban, de jólestek.

Néhány hónapja a dán nem lelkesít annyira, mint korábban. Elmúlt a kezdeti lendület, vagy a csoport "ült le" kicsit? (Tényleg elment pár húzóember.) Talán csak az új tankönyv kevésbé szimpatikus, mint a régi (ez nálam általános jelenség). Legutóbb suttyomban megegyeztünk a tanárnővel, hogy még a nyári szünet kitörése (júni 21.) előtt nekiugrom a 3. modultesztnek. Állítólag az csak írásbeli, ami nekem jobban szokott menni (lásd orosz, német és angol nyelvvizsgák; de szerintem magyarul is).

Aalborgban tűnt föl, hogy - bármennyire furcsán is hangzik - a Szász utcai templomban ugyanúgy otthon érzem már magam, mint a roskildei tájfutók között. Névről persze senkit nem ismerek (az OKR-ben sem sokakat), de azért egy-egy köszönés egy-egy ismerős arctól sokat számít. Ma pedig az egyik (dán) doktorandusszal beszélgettünk úgy (kb. 2:1 arányban dánul és angolul), mintha milyen jól ismernénk egymást.

A munka erősen hullámzik, mint mindig. A hosszútávú cél (publikáció, vagy legalábbis néhány előadás) szűken, de meglesz. Ugyanakkor a rövidtávú célt (azaz a minták tényleges elemzését) is jó lenne elvégezni. (Az ón és a szelén most tök esélytelennek tűnik.)

Kissé nyomasztó belegondolni, hogy az itteni időm 2/3-ánál járok (16 hónap mögöttem, 8 előttem), ezt Jixin is mondta. Az ország bejárását (legalábbis az útikönyvek szerzői szerint elképzelt módon) nem tekintem célomnak, de ha egy messzebbi versenyre eljutok, akkor már keresek szállást, és városnézésre is szakítok időt. Ennek megfelelően nagyon örülök, hogy az Aalborg-i hétvége összejött (a Helsingoer-i elmaradása miatt meg ugyanilyen dühös vagyok, de oda még verseny nélkül is van esélyem eljutni). Nagyon elszomorít, hogy az idei Fyn Sprint (Middelfart és Faaborg) nem jön össze, de éppen pünkösdkor lesz - és ugyanennyire elszomorítana, ha az otthoni konfirmációról maradnék le.

Arccal a jövő felé már azt is listázom, hogy mit hagyok majd itt (mármint egy kukában): az amortizátorcipőt, az egyik pizsamámat (amin több a lyuk, mint a pizsama), a szakadt zsebkendőket, és (ha addig kapok végre egy jót, akkor) a fekete, kinyúlt és lyukas hosszú szárú bozótnadrágot.

A "bakancslistá"-kban nem nagyon hiszek, de a "leverpostej"-t (azaz a dán májpástétomot) még ki kéne próbálnom, mielőtt végleg elmegyek. Szerencsére az egyik közértben mindig kapható. (Talán a dánok sem szeretik annyira? A többi kaja, pl. a sült csirkecomb vagy a halfasírt az ebédidő végére már el szokott fogyni.)

2018. IV. 29. (V) - még 246 nap

Most, hogy a déli vonattal már hazafelé haladunk (valahol a döcögés és a száguldás között), természetesen véget ért a tegnap délutáni esőzés, és újra hétágra süt a nyári nap. (Na jó, most éppen befelhősödött.) A táj nagyon szép: felváltva erdő és rét, közben mindenütt víz (csatorna, tó, patak, belvíz), néhol az emberi tevékenység nyomai (települések, házak, tanyák, utak, szántóföldek).
Ugyan eszemben volt, de annak rendje és módja szerint elfelejtettem megnézni a szállás bejáratánál, hogy ma hány konfirmációi bulit tartanak. Kettőt mindenképpen, reggelire menet ennyi berendezett termet láttam.
Végül a Vor Frue-ban voltam, de it. után az állomásra menet a Budolfi előtt mentem el, és láttam a konfirmandusokra váró ünneplőket (akik valamiért nem akartak bemenni a templomba), meg a rikító színű sportautókat. Így utólag erősen örülök, hogy nekem ilyen nem volt.
A prédikációból természetesen nem sokat értettem, de a többit nagyjából tudtam követni (elő- és utóima, énekek, hitvallás, igeolvasás, imádság a királynőért és családjáért, úrvacsora, áldás). A Miatyánkot már az úrvacsorához kivonulva, az oltár körül állva mondtuk, de ezen túlmenően megrázó újdonság nem volt. Az átlagéletkor felülről súroltam a 65-öt, és a Szász utcai nyüzsihez képest kissé bágyadtnak és merevnek tűnt az egész (vagy csak fáradt voltam).
Még írhatnék talán pár apróságot, de inkább a tájat nézegetem. Szeretném kiélvezni, hogy végigvonatozom a fél (inkább háromnegyed) országot.

Aalborg kipipálva

2018. IV. 28. (Szo) - még 247 nap

A part (a kikötők, a "matrózkocsmák", a vitorlásklubok és hasonlók) tegnap megvoltak, ma csak éppen kisétáltam megnézni a vizet (mert fjordparton még úgysem laktam). Sajnos minden jel arra mutat, hogy a Tengerészeti Múzeum elköltözött Jylland másik (gy. k. nyugati) oldalára, a helyén pedig egy általános háborús múzeum van, ami annyira nem érdekelt. Viszont végre leesett, hogy a buszfordulónkat a lóversenypályáról nevezték el.

A belvárosban van néhány fantasztikus sétálóutca régi (vagy legalábbis annak látszó) házakkal (tisztára az Abszol út), amelyekben ráadásul még laknak is. (Mekkora poén lehet!) Rögtön az jutott eszembe, milyen remek sprintversenyeket lehetne itt tartani. (Valószínűleg szoktak is, csak én még nem voltam rajtuk.) A Budolfi templomba éppen zárás előtt jutottam még be (készültek a holnapi 10 órás konfirmációra), egy német családdal "beszorultunk", úgy kellett kiengedtetnünk magunkat a hátsó ajtón. A Vor Frue Kirkében viszont sima it. lesz tízkor, lehet, hogy inkább azt választom.
Ebédig nagyjából készen is lettem a belvárossal meg a "rakpart"-tal, úgyhogy átbuszoztam Lindholm Høje-be. A múzeum nem nagy szám (eredetileg nem is néztem volna meg, hanem a kávézóban akartam enni egy süteményt, de ott éppen konfirmációs buli volt, viszont a vécét ciki lett volna "csak úgy" igénybe venni), ellenben a viking kori temető hihetetlen élmény! A valóságban persze csak egy füves domb legelő birkákkal és egy csomó nagy kővel, de elképesztő belegondolni, hogy a köveket a vaskorban rakták ki (a halotti máglya köré).

Sajnos ekkortájt elkezdett csöpögni, és ez azóta is tart. (Ettől még az egyik konfirmandus vígan sakkozgat az udvaron. (A tegnapi 3 helyett ma 4 konfirmációs buli van a házban, lövésem sincs, hol fér el ennyi független társaság. Lehet, hogy másutt nem akadt hely, a város minden második vendéglátóipari egységében konfirmációs buli van.)
Visszagyalogoltam és -vonatoztam, majd csavarogtam még egy ideig (tényleg nagyon szép régi házakat lehet itt látni); de az egyik kávézó kakasülőjén ücsörögve már minden gondolatom az egyik kanapé körül forgott, úgyhogy inkább hazajöttem. Hiába, tegnap is és ma is rengeteget talpaltam, tiszta röhej lehetett, amikor a vonat után futottam. (Rossz vágányra írták ki, de erre csak akkor derült fény, amikor már bejárt.) Mázli, hogy nem láttam magam.

A Nagy Imádkozós Nap

2018. IV. 27. (P) - még 248 nap

Mire tegnap este 10 felé megérkeztem a szállásomra, már régen bezárt a bazár (gy. k. a recepció), és az ablakában 4 papírlap tudatta, hogy melyik későn érkező vendég melyik szobát foglalja el. Így csak most tudtam beszerezni a legfontosabbakat (gy. k. néhány helyi térképet), és most derült ki, hogy a klubhelyiségben van Internet. Úgy tudom, 20 percen belül be is zár a klubszoba, de lehet, hogy ez ma nem így lesz, ugyanis 3 konfirmandusnak is itt tartják a családi ünnepségét. Meglepő, de szerintem jó ötlet: kulturált környezet, hatalmas zöldövezet, játszótér, víz, hajók.

Ma reggel a Fjerritslevbe menő buszt simán megtaláltam, nagyon logikusan szervezett az itteni autóbusz-állomás. A leszállás már nehezebben ment (mintha a kinézett megállóm időközben megszűnt volna), a versenyhelyszínre gyaloglásom pedig igencsak halott ötletnek bizonyult (bár jobbat most sem tudok); nagyjából az eredeti rajtidőm után egy órával érkeztem. Menet közben többször is feladtam a versenyzés reményét, és egyre kevésbé ambiciózus ötleteket próbáltam dánra fordítani (rövidebb pályát futok, jelentkezem pontfelszedésre, elkérem a térképemet és versenyen kívül futok vagy sétálok egyet). A cél előtti utolsó métereken egy fickó már a bójákat szedte össze (rommá zúzva utolsó reményeimet), majd a vigyorgó fejemet meglátva kapásból azt kérdezte: „Te vagy az a magyar Roskildéből?” Mint ahogyan életem első versenyén (akkor futás után) kérdezte egy másik versenyelnök: „Azt mondják, van itt egy új fiú, akit senki nem ismer, és láthatóan ő sem ismeri a térképet. Te vagy az?”
Szóval gyorsan átöltöztettek, és felajánlottak két rövidebb pályát. Természetesen a kevésbé technikásat választottam, ami szerencsés ötletnek bizonyult, ugyanis megnyertem. (A szerencse abban nyilvánult meg, hogy ezt a pályát csak egy ember futotta, míg a másikat tíz.) Nyíltban nincs eh., de most kivételesen mégis volt: kaptam egy Tobleronét.
A terep erősen emlékeztetett a Borókára (nem az unokahúgomra, hanem a Boróka Kupa bócsai futóhomokjára). Homokos hepehupa rengeteg növénnyel (a pontok felét nagyjából véletlenül találtam meg), de ettől eltekintve egy gyönyörű fenyvest képzeljetek el. A busz ablakából is hihetetlen volt a látvány, mintha Ausztráliában vagy Kanadában lennénk (mondom én, aki sosem voltam ezeken a helyeken).
Szegény srác, aki rosszul lett, nyilván nem élvezte ennyire. Hiába ült előre, nem bírta a hányingert. Utoljára pár éve záróvizsgáztatásra menet láttam buszon hányást, bár akkor közelebbről. Szerencsére a forró nyárban az ünneplőmet a hátizsákomban vittem, így a kissrác csak a rövidgatyám alatti pucér térdeimet hányta le.

Visszaérve Aalborg-ba a Limfjord partján jöttem vissza a szállásra. Nézegettem a nyitható hidakat, a hajókat (szárazon és vízen), a szabadidőparkokat, a strandokat (most még a vikingek sem fürdenek), meg mindent, ami még van. Holnapra egész napos csavargást tervezek, remélhetőleg még több mindent látok majd a városból (mert nagyon van mit).

2018. IV. 26. (Cs) - még 249 nap

Ma sem volt sok perc nyugtom; ehhez képest egészen rendben vagyok.
Reggel az előadásom látványos érdektelenség mellett zajlott le, ami nem feltétlenül baj. (Később kiderült, hogy több csoportnak is megbeszélése volt akkortájt. A csütörtöki péntek, azaz a napok átrendezése itt sem működik igazán.) Elhangzott néhány (nem túl szakmai) kérdés, és többen jelezték, hogy kifejezetten érthető voltam. Az igazgató állítólag nagyon örül, ha az intézet részhalmazai együttműködnek (valami statisztika szerint ebben el vagyunk maradva az egyetem átlagától), úgyhogy többször is kihangsúlyoztam, mennyire sok segítséget kaptam a többi csoporttól. (Ez egyébként még igaz is.)

Az állásinterjúm idején (gy. k. idestova 2 éve) újította fel egy külsős cég a laborokat. Már akkor szóba került, hogy igen silány munkát végeztek, és azóta is folyamatosan esnek ki a csontvázak a vegyifülkékből (pl. rozsdásodnak a saválló berendezések). Nem minden részletet értek, de nagyon emlékeztet egy központosított közbeszerzésre (pl. nem a vállalásnak megfelelő anyagot szerelték be, és arra számítottak, hogy mi majd nem vesszük észre).
Most kissé felgyorsultak az események, mert egyik éjjel Yusuf laborjában leszakadt a fülke teteje. Kihívtuk a "Campus Service"-t (az új munkavédelmisünk, Hanne nem a szívbajáról híres), akiknek a szakemberei elég durva hibákat találtak (pl. az elszívók csövei nem csatlakoznak mindenütt a légvezetékhez). Úgyhogy az igazgató annak rendje és módja szerint teljes leállást rendelt el, az épület laborjaiban nem dolgozhatunk. Más szóval elég komoly balhé néz ki.
Tiszta szerencse, hogy van még néhány épületünk, így a Hevesyben nyugodtan ügyködhettem. Munka címen feloldottam még valamennyit a feloldhatatlan anyagból, és evvel ezt a vasat (gy. k. mintát) félre is raktam. Hétfőn egy újabbal folytatom.

Dánon egyedül lettem volna (a tanárnőt nem számítva), de megjelent egy új srác. Ez igen pozitív jelenség, hiszen állandóan a fejünk fölött lebeg az újabb csoportösszevonás réme. Úgy vagyunk vele, mint az egri védők: "Minden ember aranyat ér itt."
Dán után dörgött meg villámlott rendesen, de szerencsére a zivatar java elkerült bennünket. Csapadék volt, de nem annyira vészes. A hátizsákom névlegesen cseppálló, a számítógépem és a kajám nejlonban van. (Igen, úgy érzem magam, mint egy málhás szamár.)

Roskilde vasútállomáson a vonatok többsége 5-15 percet késett, de lehet, hogy ez így normális (nem tudom, hiszen én többnyire csak hétvégente vonatozom), és a precíz utastájékoztató rendszernek köszönhetően igazából nem is okoz problémát.
Most már a vonaton ülök, és robogunk Aalborg felé. Az addig sem súlyos zsúfoltság még Sjaellandon megszűnt, mostanra már átértünk Jyllandra, és lassan félidőnél járunk. A táj kifejezetten szép. Lehet, hogy ha itt nőttem volna fel, akkor nem lennék ennyire oda érte, de így gyönyörűnek találom.

2018. IV. 25. (Sz) - még 250 nap

A hétfői felvetéseket figyelembe véve tegnap és ma alaposan átírtam a holnapi előadásomat. Másra nem nagyon maradt időm, de talán megérte. Be vagyok gyulladva rendesen, de talán Csehországban - harmadik nekifutásra - már nem lesz annyira rémes. (Nem emlékszem rá, de hogyhogy 8 éve nem izgultam?)
Nikola folyamatosan szállítja az adatokat, én sem akarok lemaradni, úgyhogy tovább küzdöttem a feloldhatatlan fekete pöttyök feloldásával.
Ezen kívül kipróbáltuk a gázpalackos légzőkészüléket (ha szennyezett levegőjű helyiségből kell valakit kimenteni); és valami titkos zűr is lehetett (estére kiderült: volt), mert elmaradt a déli szirénapróba.

Indulás előtt tök véletlenül megnéztem a pénteki verseny honlapját. Legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy nekem is adtak rajtidőt a nyílt kategóriámba. (Ez igen megtisztelő, de szerintem egy kicsit eltúlozták, hiszen csak ketten futjuk azt a pályát.) A gond az, hogy a napi első busszal nem érek oda időben, úgyhogy kellő mennyiségű térkép-nézegetés és menetrend-bogarászás után írtam a rendezőknek, és módosítást kértem. (Tegnap dánon virult is a fejem, mint a rohadt tök, amikor Anne hétvégére újabb írásbeli házit ígért. Jóval több éles emailt írok dánul, mint neki házinak...)
Kajafronton igyekeztem felkészülni a pénteki ünnepre (majdnem minden zárva lesz). Kicsit izgulok ezen a hosszú hétvégei kiránduláson, de hát kockázat nélkül nincs győzelem (ahogyan a tarokkban mondják). Mindenesetre még össze kell pakolnom, mert holnap reggel elmegyek, és (ha minden jól megy) csak vasárnap este érek vissza.
Megpróbálom magammal vinni a laptopomat, de azért ne izguljatok, ha vasárnap estig nem érkezik híradás! Sejtelmem sincs, mennyire lesz Internet.

2018. IV. 24. (K) - még 251 nap

Két érdekes beszámoló a vasárnapi versenyről.
http://www.okr.dk/nyheder18/dmultra18.htm Fényképek a dobogósainkról és a dobogóikról.
http://www.okr.dk/nyheder18/ultra_roede.htm Ez a 92 éves bácsi jóformán úgy ment végig a pályáján, mint Bungina testvér a hímzett járókeretével (a botja a képen is látszik, a jobb kezében tartja), de - teljesen megérdemelten - ugyanakkora tapsot kapott a befutóján, mint a világbajnok.

A mai edzés eredménye még nincs fönt, de azt még a helyszínen kiderítettem, hogy Adam 9 másodpercet vert rám. Ebből néhányat "benne hagytam" a befutóban (elnéztem egy ösvényt és a céldobozt), ahol ráadásul a győztes rám tapadt. Patrickkal egy jó darabig alig tudtam tartani a tempót, de a pálya felénél elnézett egy (valóban könnyen elnézhető) átmenetet. Jó móka volt jófej emberekkel egy igazi dán faluban. Végre van térképem Vindinge-ről is!

2018. IV. 23. (H) - még 252 nap

Az idő hűvösebb (vagy a felhősödés miatt annak érződik), mint tegnap, de a fejem búbja még erősen emlékeztet a tegnapi napsugárzásra. A szájam bal felén a seb szokatlanul gyorsan begyógyult, viszont most a jobb oldalába haraptam bele (attól tartok, némileg alaposabban). Az orrom ugyanúgy fáj, mint november óta, és a tegnapi vízhólyag is köszöni szépen, jól van.

Ma egész napos kemény munkával nem sikerült feloldanom a fekete rondaságot, amin (kellően elkeserítő módon) az aktivitás zöme van.
Az "A" értekezleten a többiek jó sok rosszat elmondtak az előadásomról, de meglepő módon végig érezhető volt a támogatásuk és a segítőkészségük. Remélhetőleg szerda estig sikerül összeraknom a csütörtök reggeli előadás javított változatát; utána majd nekieshetek a csehországi változatnak.

A holnapi edzés a szomszéd faluban, Vindingébe lesz (Allan rendezi), de ettől még elképzelhető, hogy hazaérkezéskor már nem lesz kapacitásom naplóírásra.

2018. IV. 22. (V) - még 253 nap

Amit sikerült a hétvégén: dán házi, mosás, teregetés (olyan szépen sütött a Nap, kár lett volna a szárítógépet használnom), elpakolás, bevásárlás (annyira jól esett eltekerni a boltig meg vissza, hogy direkt jó hosszú útvonalakat választottam), cikkbírálás, szállásfoglalás, néhány nevezés, karommentesítés.
Amit nem sikerült: vasalás, cikkírás, néhány további nevezés, a jövő hétvége alapos megszervezése.
Ami még kétesélyes: a holnapi előadás.

Patrick valamiért otthon maradt (az apja szerint lázadó tinédzser, de ez nem rám tartozik). Mivel előnevezett, lefuthattam volna az ő pályáját (bár nem tudom, ezt hogyan kell dánul elmagyarázni, de nyíltban úgyis mindent lehet). Csakhogy én menőzni akartam, ami a leghosszabb nyíltat (8 km) jelentette. (A saját pályám a 18 km-ével túl menő lett volna. Ezt egyébként nem csak én éreztem így. D21-ben csak egy versenyző vállalta be a 17,5 km-t - aki speciel világbajnok.)
Sokáig az utolsó helyen álltam, de végül páran mögém is beérkeztek. Hiába, az ultrahosszú nem az én távom. (Persze a többi sem igazán.)

A 12 min/km persze még magamhoz képest is gyér futásteljesítmény, de a térdig érő avarban, a rengeteg letört ág és élő tüskebokor között nem ment jobban. Ugyan nem véreztem annyira, mint egyesek, de azért összeszedtem pár látványos karcolást.
Egyébként komolyabb kavarást csak a 10. pontra követtem el: egy hosszú úton későn vettem észre, hogy túlfutottam a letérőn. Mentségemre szóljon, hogy nem nagyon volt semmi, aminek alapján (az én tudásszintemen) tájékozódhattam volna.
Sebesség szempontjából a legrosszabb átmenetem egy igen rövid, de annál bozótosabb iránymenet volt, a második legrosszabb pedig a "hogyan ússzunk meg szárazon egy mocsarat?" téma tévelygős-iránymenetes demonstrációja. (A helyes válasz egyébként az lett volna, hogy keletről kerülve az úton.)

A rajta menet a budi előtt sorban állva még azon aggódtam, hogy fázni fogok a 3/4-es nadrágomban (aminek a hővezetése lényegesen jobb, mint az - immáron a selejtezés határára került - feketéé); de az első pontnál már inkább a fejpántot hiányoltam (gy. k. annyira izzadtam).
Végül a jobb lábam legkisebb ujján született vízhólyag lett a nap nyertese (hacsak nem találok még a zuhany alatt kullancsot is).
Ugyan hivatalosan csak 15 fok volt, de a tűző napsütésben fantasztikusnak éreztem az időt. (Az esetleges leégésekről majd máskor.) Kifejezetten mázlinak éreztem, hogy közülünk (gy. k. az OKR egyesületből) olyan sokan dobogóra kerültek, így megvártuk az eh.-t. Sokkal jobb volt a mező közepén sütkérezni, mint hazajönni. (V)ettem két (kissé csípős) sült kolbászt, és igyekeztem okos beszélgetésekben részt venni (dánul). Kiderítettem például, hogy a sprint váltóra elég csak félig jelentkeznem (megtörtént), a csapatokat majd Johnék összeállítják.

Ugyan az esemény hivatalos dán bajnokság volt, de csak zászlók voltak, himnusz nem. Lehet, hogy itt nem szokás.
Az érmét persze mindenki egyesületi melegítőben vette át, de utána rögtön ki is bújt belőle.
Összefoglalva: gyönyörű időben és erdőben (Jægerspris Nordskov) futottunk. Az oda-vissza utazás is nagyon szép útvonalon (a Roskilde fjord két oldalán) ment. A vízhólyag ellen ki kell találnom valamit, de az kifejezetten jó érzés volt, amikor többen is rákérdeztek, hogyan jutok haza. (Érezhető volt a hátsó szándék, hogy adott esetben felajánlanak egy fuvart.)

2018. IV. 21. (Szo) - még 254 nap

Északon a helyzet változatlan.

2018. IV. 20. (P) - még 255 nap

Na ma éreztem azt, hogy összecsapnak a fejem fölött a hullámok, és rámomlik az egész. Pedig csak egy szokatlanul jól sikerült leszerelési értekezletet tartottunk, ahol persze rengeteg feladatot kaptam; de legalább világosakat és végrehajthatóakat, és nem csak általános okosságokkal traktáltak.
A közös reggeli után Perrel közösen nagy nehezen meggyőztük Shaolint arról, hogy az LSC spektrumban tényleg a Mo-93 jele látszik, majd értekeztünk, ebéd után megjött a Marianske Lazne-i program, és még egy korábban bírált cikk javított változatát is megnyertem (bár az nem tűnik vészesnek). Jaj, még a szabadságos papírommal is kéne foglalkoznom!
Kettőkor összeraktuk és felavattuk az osztály szép új pingpongasztalát. Volt hozzá fagyi is, mindenkinek kettő jutott, hátha - a dán időjárást ismerve - ez lesz az utolsó idei alkalom; de ahhoz képest, hogy mennyire az a pingpongasztal volt a kedvenc téma az utóbbi hónapokban, nem volt túl nagy a lelkesedés. (Persze a társaság egy része éppen szabadságon van.) A kínaiak tényleg ügyesen játszanak (nem véletlenül szokták megnyerni a világversenyeket), de nem mostak le minket annyira a pályáról, amennyire féltem tőle.
A jövő heti előadásommal csak a munkaidő vége felé kezdtem el foglalkozni, és messze nem vagyok megelégedve vele. Mire eljöttem, a szomszéd szobában már aludt valaki. (Persze lehet, hogy ez az üzemállapot korábban alakult ki.)
Tiszta szerencse, hogy a közös reggeliről maradék zsömlék másnak nem kellettek, így azokat elhozhattam, és nem kellett bevásárolnom (cserébe a falu másik végétől gyalog jöttem, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejemet). Maradt egy adag - az én ízlésemnek émelyítően édes - dán sütemény is, azt odaadtam az épületünk előtti gyepen focizóknak. Nekem elég lesz a dán répatorta, amit (ki tudja, milyen hátsó szándék nélkül) Claus adott.
Mivel itthon is halomban áll a tennivaló (dupla dán házi, mosás, a jövő hétvége megszervezése - pl. szállásfoglalás, ezerféle program átnézése - adott esetben jelentkezés stb. stb. stb.), a szobámat még ma este gyorsan kiporszívóztam.
Befejezésképpen pedig megöltem a szezon első szúnyogját, amelyik bemerészkedett a szobámba.

2018. IV. 19. (Cs) - még 256 nap

Napközben egy feloldhatatlan fémdarab feloldásával foglalatoskodtam (fehér kocsonya és halványzöld oldat); este pedig (már itthon) nekiálltam versenyekre nevezni. Így aztán naplóírásra nem maradt időm, bár nem is nagyon lenne mit. Északon a helyzet változatlan.

2018. IV. 17-18. (K-Sz) - még 257 nap

Tegnap déltől várhatóan péntek estig nyár van, bár naplemente után azért tudtam fázni (persze abban az izzadtság is szerepet játszhatott). A helyzet Janus-arcúságát mutatja, hogy reggel sálat és nagykabátot ugyanúgy láttam a buszon, mint rövidnadrágot. A napszemüvegeket is értem, a bekapcsolt légkondikat kevésbé. A mérőszobában a műszerek sötétáramát, s ennélfogva a hátterüket csökkenti, de a buszokon ennek nem nagyon lehet szerepe; viszont a hideg levegő remekül gátolja a felsőlégúti gyógyulást. Úgyhogy még mindig fáj az orrom, meg taknyadzom.

Ha lesz sztrájk (ezt még nem lehet tudni), akkor állítólag vasárnap kezdik. Remélhetőleg úgy időzítik, hogy még hazaérjek a versenyről.
Tegnap este az utolsó előtti helyet szereztem meg. Lusta voltam utakon kerülni, inkább az aljnövényzeten csörtettem keresztül, ami természetesen csak lépésben ment. Ráadásul végig valami fura szagot éreztem, talán szerves trágyát. Az köztudott, hogy valami bűzlik Dániában, de az irodalmi műveltség nem javította a levegő élvezeti értékét.

A királynő születésnapja

2018. IV. 16. (H) - még 259 nap

Változatos napon vagyunk túl. Az egyik épületünkben tervezett áramszünet volt, a másikban terven kívüli vízszünet. (A fő-lefolyóval kellett csinálniuk valamit.) A mi szobánk egy harmadik épületben van, ott mindkét szolgáltatás zavartalan volt; de én többnyire a laborokban ügyködtem, és hazafelé jövet néhány érdekes kísérlet is az eszembe jutott.

Le sem merem írni, de végre javulni látszik az idő; és mintha az egészségem is kezdene magára találni. Az orrom már nem fáj (csak a torkom néha, egy kicsit), és spricni nélkül sem dugul annyira. (Azért a számat csak sikerült megharapnom vacsora közben.) A téli ruházatot folyamatosan cserélem valami tavaszibbra. (Legfőbb ideje.)

Holnap délután verseny, Allanék visznek (és remélhetőleg hoznak). Jó eséllyel nem lesz bejegyzés.
Holnapután pedig vagy kitör a sztrájk, vagy nem tudjuk. A híradó szerint 29 (most már csak 28) óra múlva lejár a határidő, de még bármi lehet belőle. Ettől még őfelsége (és a családja) lelkesen integettek az erkélyről. http://kongehuset.dk/foto-video/hm-dronningens-foedselsdag-0 Gondolom az unokáinak ilyenkor nem kell iskolába menniük.

2018. IV. 15. (V) - még 260 nap

Jó buli volt ez a mai futás, de nem bírtam volna többet a 4,2 km-nél. Az éppen csak véget ért (Végre véget ért?) betegség, a kényszerű pihenő és a reggelire bepuszilt dupla tükörtojás mind ellenem dolgozott; de persze legyünk őszinték: soha nem voltam (most sem vagyok, és vélhetően immár soha nem is leszek) komoly sportoló. Szerencsére ez itt nem is volt elvárás, a mi távunkat jelentős részben kisgyermekes családok és nyugdíjasok futották. A rajtnál beszorultam mögéjük, de egy lejtőn sikerült leelőznöm a "hátbolyt" (gy. olyan, mint az élboly, csak a mezőny végén). Utána az emelkedő kevéssé volt élvezetes, de onnantól a célig ugyanavval a hölggyel és két kissráccal mentem együtt. Az egyik útkereszteződésnél a hölgy rossz irányba fordult, akkor ráüvöltöttem; észrevette, visszafordult, (majd amikor kisvártatva leelőzött) megköszönte. A vége felé két emelkedőn is gyaloglásra váltottam, más probléma nem volt. Azt vártam, hogy a cipelnivaló (gy. k. térkép, tájoló, dugóka) hiánya lesz furcsa; de inkább az zavart, hogy a kijelölt útvonalon kellett menni, nem lehetett levágni (ahogyan tájfutóként kapásból tettem volna, hiszen a terep ismerős volt, hiszen voltam már itt világosban pontfelszedni és sötétben versenyezni). Kelő mennyiségű vacillálás után azt hiszem, még a ruházatot is egész jól eltaláltam (futócipő, tapinaci, kapucnis futófölső két ráadás pólóval). Kvantitatív (gy. mennyiség jellegű) eredmény még nincs, de a lényeget kvalitatíven (gy. k. minőségi jelleggel) tudom: a komoly sportemberek és a sportos családok tagjai (életkortól és mindentől függetlenül) jobbak nálam, de amit a tüdőm bírt, azt én is megtettem.

Utána egy fél órát nézegettem a sportcsarnokban a kézilabdázókat. (Abban a teremben játszottak, ahol annak idején szavaztunk.) Vajon miért nem jutott korábban eszembe, hogy az üres hétvégéimen elmehetnék szurkolni? Sima városi sportegyesületek küzdelme, de úgysem értek hozzá, nekem ez is éppen eléggé látványos. Mostantól Tunehallerne honlapját is nézegetnem kellene - csak sajnos semmi nincs rajta.
Nem mintha a tájfutós honlapokat a szükséges rendszerességgel nézném: a jövő vasárnapi verseny előjelentkezéséről is szépen lemaradtam. Mondjuk ez most nem nagyon komoly, hiszen a hivatalosan nekem járó 18,0 km-t nem vállaltam volna be (a királykategória 27,0-ját pláne nem), de egy kicsit a nyílt is olcsóbb lett volna, mint a helyszínen. Hát, ez van.
Hazafelé bevásároltam, lezuhanyoztam, ettem egy levest, befejeztem a dán házit, és meghallgattam egy koncertet Roskildében. Többet nem nagyon lehetett volna kihozni ebből a napból.

Frissítés
5,2 h/km-rel a kategóriánkban az 5. lettem. (Hangsúlyozom, a többség 30 évvel fiatalabb vagy idősebb volt nálam.) Allan (a mezőny másik OKR-es versenyzője) egy kicsit gyorsabb volt (4,2 h/km), és megnyerte a félmaratoni távot. Miért van az, hogy ez engem nem lep meg? Gyorsan írok is neki, hátha holnapután elvisz az edzésre (ami tömegközlekedéssel egy kicsit messze lenne).

Presbiteri csendesnap Piliscsabán

2018. IV. 14. (Szo) - még 261 nap

Bármilyen meghökkentő, a nap legnagyobb részét a címben szereplő esemény töltötte ki. Természetesen nem teleportálással vettem részt a rendezvényen, hanem a másodfelügyelőnk számítógépe segítségével. (Gy. k. Skype-on néztem a vetítést, hallgattam végig az előadásokat és a beszélgetéseket.) Meglepő módon majdnem mindent tök jól hallottam; pl. az esperesválasztáson Pálra adódtak gyülekezetünk szavazatai.
Ezen kívül még egy sonkás tésztát is össze tudtam dobni (olyan is lett), meg persze volt mosás, szárítás és elpakolás, sőt, még a dán házim egy része is belefért a napba. A tájfutóegyesületből jött a noszogató email, hogy nevezzünk a divíziósra. (Megtörtént.)
Nézegettem a hosszú hétvége péntekére (a nagy imádkozós napra) hirdetett verseny kiírását is. Kicsit még Aalborg-tól is odébb van, szóval messze nem annyira kézenfekvő, mint a múlt hétvége lett volna, de azért megpróbálom összehozni. (Egyébként úgysem jutnék el oda.)

218. IV. 13. (P) - még 262 nap

Nem vagyok templomos lovag (igazság szerint a XXI. században nem érzem át teljes mélységében a lovagrendek fontosságát), így semmi bajom nem származott a mai napból (gy. k. péntek 13-a). Sőt, tulajdonképpen jól jártam, mert reggel a sorompónál, este pedig a konyhánál összefutottam Gunnarral, és elvitt (illetve elhozott) a kocsiján. Rám fért, mert valamiért nagyon elfáradtam, alig tudom nyitva tartani a szememet. Ráadásul holnap (ha műszakilag sikerül) Skype-on bekapcsolódhatok a presbiteri hétvégébe. (A tegnapi frissítéstől a Skypeom egy kicsit megzakkant, de már helyrebillentettem.)

Jixinnel a megbeszélés alapvetően jó hangulatban telt. Ez alól kivételt képezett az a rész, amikor neki is leesett, hogy a kommunikációs problémák, illetve néhány kolléga szétszórtsága (vagy valami rosszabb, de azt őszintén szólva nem hiszem) mennyi fölösleges üresjáratot okoznak. (Érdekes kérdés, hogy lesz-e valami változás.)
Viszont szakmailag talán tényleg előrébb döccentünk egy picit. Azt hiszem, megértettem egy tavaly júliusi méréssorozat eredményeit (ami - magunk között szólva - nem semmi).

Két tegnapi gondolat (csak akkor nem jutottak eszembe):
Befejeztem a Pantherát. Nagyon tetszett, köszi szépen, Ági, hogy kölcsönadtátok!
De nem csak a mesében történhet ilyesmi. Nem szokásom az egyetemi hírekből idézni (meg nem is nagyon foglalkozom velük), de ez nagyon tetszett: http://www.dtu.dk/english/news/2018/04/pupil-wins-dtu-robocup-again?id=2... Az jutott róla eszembe, amikor Márton (vagy Marci? Mindig összekeverem) középiskolásként megnyerte az (egyetemi) előrejelzési vetélkedőt.

Szolgálati közlemény: A dán naptáromban is van visszaszámláló, és a segítségével észrevettem, hogy február közepén elszámoltam a napokat (kicsit súlyosabban, mint Willy Fogg). A hiba javítása folyamatban van.

2018. IV. 12. (Cs) - még 263 nap

"Jobb, ha kijön, mint ha bennmarad." Hagridnak nyilván igaza volt, bár az adott szituációban (gy. k. csigaböfögés) Ron nyilván nem rajongott a kialakult helyzetért. Ma én is így voltam evvel. Noha tapasztalatból tudom, hogy ez már a gyógyulás jele, azért nagyon nem élveztem az állandó orrfújást. Viszont - az egészségügyi és a meteorológiai előrejelzés ismeretében, magamhoz képest szokatlanul derűlátóan - beneveztem a vasárnapi rohangálásra. (Természetesen a legrövidebb távra.)
Nem feltétlenül zavar, ha mulatság tárgyává válok, de az azért egy kicsit sok volt, amikor Anne dánon a házimon viccelődött (amiben a betegség miatt elmaradt hétvégi kirándulásomról írtam). Az utolsó fél órát kettesben töltöttük (Anasztáziának valahová el kellett mennie, a többiek meg ki tudja, hol kódorogtak), akkor azért elmeséltem (természetesen dánul), hogy nekem mekkora csalódás volt az a hétvége.
Azt hiszem, a technéciumból kihoztam mindazt, amit lehetett. Holnap lesz a második, egyben utolsó MUS (munkavállaló fejlődése) interjúm Jixinnel; kíváncsi vagyok, mit tud kisütni belőle.

2018. IV. 11. (Sz) - még 264 nap

A labor ablaka mellett hőség van (a betűző Nap és az üvegházhatás következményeként), az elszívófülke mellett pedig értelemszerűen cúg (gy. k. légáram, azaz szél) van. A kettő között nagyjából 3 méter a távolság, amit átlagosan másfél percenként megteszek, ahogyan a laborban dolgozom. (Amióta itt munkába léptem, ma először csináltam olyasmit, amit szerintem egy radiokémikus csinál.) Na így próbáljak az időjárásnak megfelelően öltözködni.
A helyzet odakint és idehaza sem sokkal jobb (kint egyébként kifejezetten rosszabb). Normális esetben persze az emberi szervezet önszabályozó rendszerei lekezelik ezeket a különbségeket, de nálam pont ezek a rendszerek betegek. Tegnap lapzárta után (talán a vacsorára megivott tej miatt) a hőmérsékletem felmászott 37,0-ra (Neocitrán), ma pedig a torkom fájt. Fő a változatosság.
Északon a helyzet változatlan.

2018. IV. 10. (K) - még 265 nap

Az időjárás valahol a téli és a nyári között imbolyog, mintha maga sem gondolná komolyan; én pedig a betegség és az egészség között tántorgok, pedig nekem komolyan elegem van már ebből a kórságból. (Evvel egyébként Jixin is látványosan így van.)
A munka szerencsétlenkedik, a fekete szemcséket sehogy nem bírom feloldani, bár a nagy igyekezetben a teflon főzőpohár alját sikerült megolvasztanom. (Valami zűr lehetett a platni hőmérséklet-szabályozójával.) Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy az olvadó (és deformálódó) aljat szépen leszorítottam az asztalra, így újra vízszintessé vált, és maradandó károsodás nem szenvedett. (Ellentétben a rugókkal, legalábbis valamelyik oldalági ősöm szerint.)
A nap fénypontjaként online (gy. k. elektronikusan) jelentkeztem arra a szemináriumra, amit (természetesen másokkal együtt) én (is) szervezek. Ez majdnem akkora élmény volt, mint annak idején az egyetemnek leadni a tőlük kapott papír másolatát; de Helle megkért rá, és a titkárnőkkel jobb jóban lenni.

2018. IV. 9. (H) - még 266 nap

Folytatom, ahol abbahagytam.
Még templomba menet föltűnt, hogy valami nem stimmel a B vonal közlekedésében: mindkét irányban ugyanazt a vágányt használják a vonatok. Mint kiderült, az egyik sínpáron vágányzár van (láttam munkagépeket is, de az nem derült ki számomra, hogy mit csinálnak), így Valby és H (gy. k. a főpályaudvar) között csak felváltva közlekedhetnek a szerelvények, hol egyik, hol másik irányba. (Először azt akartam írni, hogy állomástávolságban közlekednek, de szerintem az nem egészen ezt jelenti.)
A film (Ready Player One) klassz volt, csak tovább tartott, mint vártam. Szerencsére a betegség kedvező mellékhatásaként nem nagyon van (gy. k. nincs) étvágyam, így ez nem nagyon zavart, csak simán jó késő lett, mire (a napot egy alapos bevásárlással berekesztve) hazaértem.

Ma már majdhogynem visszajutottam a nullára (gy. k. csak egy kicsit vagyok rosszabbul, mint múlt szerdán, mielőtt ez az egész kórság kijött volna rajtam). Nem akarok visszaesni, ezért jóformán folyamatosan öltözködöm; mert az állandóan változó időnek (szeles napsütés) és a kórságnak köszönhetően hol kicsit fázom, hol meg nagyon melegem van. Egyébként Jixin is megbetegedett. A munka a szokásos kínlódós tempóban megyeget tovább, viszont váratlan (és kedvező) fordulat, hogy Yusufnak van egy friss technogenerátora, amit szerdán fej. Addig igyekszem kitalálni, hogy milyen kísérleteket is akarok elvégezni a Tc-99m-mel.

A hazai választás eredménye az itteni tévében is vezető hír volt reggel (végül innen tudtam meg az eredményt, mert tegnap este már túl fáradt voltam ahhoz, hogy tovább várjam a nem érkező eredményeket); néhány kolléga szóba is hozta a dolgot. A vicc az, hogy a mi választókerületünk a 6. legingatagabb az országban, úgyhogy a mi (még meg nem számolt illetve külképviseleteken leadott) szavazataink akár meg is fordíthatják a mandátum sorsát.

Az elátkozott város

2018. IV. 7. (Szo) és 8. (V) - még 267 nap

Szombat reggel csomagolás, majd vonatozás Helsingőrbe. Ott egy kiadós csavargás (templomok, parkok, kikötők), majd komptúra Svédországba és vissza. Késő délután a szálláshely felkeresése (nem bonyolult, csak a "kisvasút" és a tenger között kell maradni), majd esti andalgás a parton.
Vasárnap a Danhosteltől megszokott bőséges és ízletes reggeli, majd pakolás, és irány a verseny helyszíne. Találkozás a többi roskildéssel, nevezés, rohangálás, ebéd (sült virsli, mint minden versenyen), majd indulás vissza. Útközben megállás Hellerupnál, és szavazás a nagykövetségen.
Micsoda remek hétvége... lett volna. De a Magashegy tetején lévő Lettvolna Táborral ellentétben (amely Titty kújának köszönhetően tényleg tábor lett) mindebből jóformán semmi nem valósult meg.

Pedig az idő végre egészen elfogadható. Mindkét nap hűvös volt, és gyenge szél fújt, de a Nap végig langyosan sütött. A kialakult helyzet bonyolultságát jól mutatja, hogy nagyjából ugyanannyi vikingen láttam napszemüveget, mint amennyin sapkát. A Dán Tavasszal pedig a szezon is rendesen beindult, ma például Helsingőrön kívül Viby Sj-on is volt egy verseny.

A péntek éjszaka persze rosszabb is lehetett volna, de azért így is elég vacak volt (nagyjából hajnali háromig izzadtam, mint egy ló, utána pedig fáztam - de azon legalább betakarózásos módszerrel lehetett segíteni). Reggel már egészen érdekes dolgok jöttek az orromból - végre fölfogtam, mit is értett azon Bulcsú, hogy "a saját testnedveimmel sem vagyok kibékülve".
A 36,8-as kezdőhőmérsékletem délre 37,0-ig emelkedett, akkor bevettem egy Neocitránt. Étvágyam jóformán egyáltalán nem volt (de azért leküzdöttem darált sonkás kenyeret), viszont többnyire szomjas voltam. Mivel még szörpért sem voltam hajlandó kimozdulni itthonról, kénytelen voltam citromos gyümölcsteával beérni, az legalább még kitartott.
Mivel a vészhelyzeti élelmezési tervemet alapvetően műzlire építettem (ami viszont a hozzá tartozó tej miatt lázasan ellenjavallt), kajailag a nap fénypontja a zacskós leves volt. Ahogyan Kismukk írta a Panthera oldalában "Hogy milyen leves volt, nem tudnám megmondani, de sós volt, meleg, és jólesett, ennél többet pedig egyikünk sem várt el...".
Tudományos szempontból persze megnyugtató, hogy jól döntöttem (hiszen ha itthon ilyen vacakul voltam, még rosszabb lett volna, ha elutazom), de azért sovány vigasznak érzem, hogy néhány elfelejtett, elmaradt emailt be tudtam pótolni. Már másodszorra nem tudtam megnézni Helsingőrt. Úgy tűnik, ez az én elátkozott városom.

Vasárnap viszont már elég jól voltam ahhoz, hogy felkerekedjek. (Csak a fejem szaggatott majdhogynem egész nap.) A kialakult helyzet rendkívüliségét jól jellemzi, hogy reggelire az utolsó palacsintáimat ettem meg (lekvárosan). A templomban oldalt ültem, hogy minél kevésbé fertőzzek (éppen elég, hogy az összes kollégám a betegség határán lavírozik - vagy lavíroz, még ha nem is feltétlenül miattam), így legalább láttam a háttérmunkát (az asszisztencia, a felolvasók illetve a kántori stáb mozgását).
A nagykövetséget kicsit nehezen találtam meg (éppen nincs rajta a térképemen), de odafelé menet meg visszafelé jövet annyi magyarral találkoztam (a HÉV-en meg a környező utcákban), mint még soha Dániában. Az épület előtt viszonylag sokan tébláboltak (valakik még egy kamerát is felállítottak), de csak nagyjából 10-15 percet kellett sorban állnom, noha valószínűleg éppen akkor (13 óra után pár perccel) kulminálódtak az események. (Odahaza is déltájban szokott lenni a legnagyobb roham, és sokaknak feltétlenül a szavazókörben kell megvárniuk, amíg az összes családtagjuk, illetve a haveri körük leszavaz.) Végre megtudtam, hogy ilyenkor a szavazólapjainkra "külképviseleti szavazás" pecsétet kapunk, így utólag sem deríthető ki, hogy ki-hol-kire szavazott. Pusztán érdekességképpen írom le, hogy - amennyire meg tudtam állapítani - a nagykövetség munkatársai segítőkészen viselkedtek és korrektül végezték a dolgukat; a választópolgárok zöme pedig nálam fiatalabb ("ránézésre" diák vagy huszonéves) volt.
Szavazás után felkerestem a partot, mert még nem jártam ott, de ez a szakasz inkább csak a környéken lakók és a hajótulajdonosok számára érdekes.

A folytatásban a H--Valby vágányzár és a mozi szerepelt, de ezt majd máskor írom meg, mert a Bocskai 80.-ban állítólag végre (21:50) befejeződött a szavazás, és engem is érdekelnek az eredmények.

2018. IV. 6. (P) - még 269 nap

Ma már kifejezetten pocsékul voltam. Reggelre kelve rendesen fájt a torkom, de lázam nem volt (megmértem), így elmentem dolgozni. (Ki tudja, hogyan alakultak volna a dolgok, ha már tegnap este hőmérőzök.)
Nem tudom pontosan megfogalmazni, mi a bajom. A fájós torok miatt nehéz nyelnem, összevissza izzadok illetve fázom, a szívem rendesen kalapál, de még igazi hányingerem sincs. A fejem sem fáj, csak fáradt és levert (meg szomjas) vagyok. Igazán lázam csak estére lett (37,0), addigra szerencsére eszembe jutott, hogy van nálam gyógyszer, és bevettem egy Neocitránt.
Még kevésbé tudom, hogy mi okozza a bajomat, bár annak a szerencsétlen egybeesésnek nyilván szerepe volt benne, hogy tegnap (a hét leghidegebb napján) volt rajtam a legkevesebb ruha. (Ma - a hideg reggel után - egészen elfogadható, napsütéses (de még hűvös) napunk volt.) Légyszi, higgyétek el, az elméleti ideológiát én is tudom, hogy az időjárásnak megfelelően kell öltözködni. A gond csak az, hogy itt egyrészt igen változékony és nehezen előrejelezhető az időjárás, másrészt a szobánkban is összevissza változnak a hőmérsékleti viszonyok, annak megfelelően, hogy mennyire tűz be a Nap, és mennyit nyitogatják (mások) a folyosó végi ajtót. Ráadásul - tapasztalatom szerint - többnyire csak későn veszem észre, hogy fázom.

A közös reggeli után takarítónap címén kiürítettünk és kimostunk néhány tartályt a tengervizes laborban. Egészségesen még jó mókának is számítana az ilyesmi. Utána befejeztem egy cikk bírálat, elintéztem mindazt, amit a legszükségesebbnek éreztem, majd - mivel úgysem tudtam rendesen koncentrálni - másfél órával a munkaidő vége előtt leléptem. (Jixint nem tudtam megkérdezni, mert szabadságon van, de nyilván elengedett volna.)
Nagy kérdés, hogy mi legyen holnap. Ha muszáj, akkor nyilván hagyom veszni a befizetett szállást (most persze jól jön, hogy a versenyre nem tudtam előre nevezni), de azért holnap reggelig adok magamnak egy esélyt.
Ti viszont csak vasárnap este tudjátok majd meg az eredményt, mert az előbb olvastam a szomorú hírt Miklós bácsi (hajdani felügyelőnk) haláláról. A kialakult rendnek megfelelően (a gyász jeleként) a holnapi bejegyzés elmarad.

2018. IV. 5. (Cs) - még 270 nap

A tegnapi gyenge javulás után az időjárás ma erősen visszaesett. Oké, hogy szeszélyes az április, na de ennyire? Majdhogynem visszajött a tél, és már a torkom is kezd fájni (mintha az orrom nem lett volna elég). Szerencsére lusta voltam elpakolni a télikabátomat, így nem kell újra elővennem.

Dánon megjelent egy új lány (Indiából), így ma 4-en voltunk. Többnyire ennyien vagyunk, ami nem egy nagy teljesítmény, figyelembe véve, hogy 8 fő a minimális csoportlétszám. Ha ez a nyelviskola vezetőségének is feltűnik, megint összevonnak bennünket.

Csak a politikában mutatkozott némi fejlődés. Korábban kizárólag magnós kampányszövegeket hallgathattam a telefonomon, de tegnap már egy élő ember jelentkezett. Ráadásul ma este a magyar választási kampányról tudósítottak a (dán) híradóban. Mivel itt a külföldi szövegeket nem szinkronizálják, hanem feliratozzák, a hangzó szöveg magyarul ment. Fura érzés volt.

2018. IV. 4. (Sz) - még 271 nap

Hazánk felszabadúúúlásának ünnepén a dánok vagy sztrájkoltak vagy nem (nem tudom); mi mindenesetre dolgoztunk. Ennek keretében és ezen túlmenően próbálom utolérni magamat (munka, beszámolók, emailek, dán házik stb.), ami egyelőre még nem igazán sikeredik, de azért hátha...
Az orrom még vacakul van, viszont az idő mintha (csigalassúsággal, de érezhetően) elkezdene javulni.

Idehaza megkínáltam a háziakat a házikolbászból (amit hazulról hoztam), majd szállást foglaltam a hétvégére. Mivel már igen tapasztalt vagyok a rosszul működő bankkártyákkal elvégzendő online pénzműveletekben (lásd az első fél év bejegyzéseit), 5-6 próbálkozás után undorral félredobtam a dán kártyámat, és előkotortam a magyart. (Avval rögtön ment.)
Sajnos az előnevezés (a vasárnapi futásra) múlt pénteken lezárult, de úgyis csak nyíltban mehetnék (ui. ez a verseny azoknak a divíziósa, ahonnan mi tavaly kiestünk), az meg a helyszínen is nevezhető. (Bukok az ügyön 10 koronát, ami persze nem jó, de túlélhető.) És ha jól értettem a térképet, a vk. egész közel lesz a szállásomhoz. Csak aztán odataláljak...

2018. IV. 3. (K) - még 272 nap

Tiszta mázli, hogy az otthoni (áthúzva; helyesbítés:) magyarországi események nem tartoznak ebbe a naplóba, mert akkor éjfélig se végeznénk. (Ettől még persze nagyon-nagyon örülök, hogy találkozhattam néhány családtagommal, barátommal és kollégámmal.) Remélhetőleg elhoztam mindent, amit szerettem volna (kivéve cseh pénzt, ami teljesen kiment a fejemből, bár sejtelmem sincs róla, hogy van-e nekem olyan), sőt, Ágiéktól még egy remek könyvet is kaptam kölcsönbe. Szóval klassz volt hazalátogatni, bár közben az itteniek agyba-főbe nyerték magukat a húsvéti versenyen (lásd http://www.okr.dk/nyheder18/paaske18.htm).
Semmittevés nem sok volt (vagy legalábbis nem elég), cserébe újabb feladatok halmozódtak föl (pl. elvállaltam egy cirkóniumos cikk bírálatát). Úgyhogy a tennivalók listája nem rövidült, ellenben hosszabbodott. (Tarokkban lenne jó az ilyen.)

5 napja hóesésben indultam (valami vakító fényesen világító jószággal még jégmentesítették is a repülőgépünk szárnyait), ma este ködös-szemerkélős időben érkeztem (mint majdhogynem mindig), a kettő között pedig odahaza viszonylag jó meleg volt (pláne ma). Itt - az előrejelzések szerint - még két esőáztatta nap vár ránk, utána a hétvége állítólag már száraz és (viszonylag) meleg lesz, úgyhogy titkos terveim szerint a hétvégét Helsingør-ben töltöm. Kultúra (templomok, múzeumok, kastélyok), kompolás Svédországba (és értelemszerűen vissza), ottalvás (amihez persze még szállást kell szereznem), tájfutóverseny (nevezni), hazafelé pedig szavazás.

Egyébként a bőröndöm kitámasztója valahol Európában leszakadt. Nem tragikus, bár kicsit kényelmetlen veszteség. A hányatott sorsú bőröndben az egyik borotválkozószeszem is kiömlött, most szárítom a kabátbélést (amire ömlött). Messze nem olyan durva a helyzet, mint életem első mozgássérült-táborában (ahol egy hétig bármelyik pólómat vettem föl, messziről felismerhető voltam), de most már nem Shamshon (gy. k. Sámson, a bentlakó kutya) illata dominál. Az "after shave" lassan elnyomja.