Szabolcs Dániában - 14.

Az első magyarországi választás hava

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

2018. II. 29.

Kedves Dani!
Isten éltessen sokáig a második születésnapodon! Sok boldogságot kívánok!

2018. II. 27. (K) - még 307 nap

Többnyire ma is a magyar nyelvű cikkel foglalatoskodtam (köszönet a társszerzőknek, akik időközben elküldték a szükséges adatokat), és délutánra nagyjából össze is állt a válasz a bírálatra.
Ennek örömére visszatértem az angol nyelvű cikkhez. Az sajnos nehezebb dió, még van vele tennivalóm dögivel.

Újra van dán, de kissé nyomasztó, hogy az én 2-3 héttel ez előtti produkcióm óta senki nem tartott előadást a saját hazájáról. Pedig Görögország és Törökország például kifejezetten érdekelne.
Megkaptam a második modultesztem bizonyítványát. Corrado csak egy percre ugrott be, ő is átvette a bizonyítványát, leadta a könyveit és elbúcsúzott.Őt többet nem látjuk, holnap végérvényesen visszarepül Velencébe. Érdekes, hogy alig vagyok túl az ittlétem felén, mégis hogy felszaporodtak ezek az "utoljára"-jellegű események. (Persze még sok mindent hozhat a jövő.)

Piszok hideg van, mínusz 5-8 fok körül, a szél is fúj, napközben szinte vízszintesen szállingózott a hó. Tudom, odahaza ennél lényegesen durvább a helyzet, de azért az itteni híradó is kemény képeket mutat.
Hazafelé a busz természetesen az orrom előtt ment el, de szerencsére Gunnar is épp akkor ment haza. Mivel neki tömegközlekedéssel (a rossz csatlakozások miatt) nagyon vacak lenne, autóval jár, és jófejségből elvitt a roskilde-i vasútállomásig. Akár hazáig is hozott volna (meglepően közel lakik), de épp nem volt itthon semmi kenyerem, így előbb el kellett mennem bevásárolni.

Ilyen időben értelemszerűen kihagytam az esti edzést, de holnap estére egy jó kis koncert néz ki a katedrálisban. Ha elmegyek rá, akkor a holnapi bejegyzés elmarad.
Ennek fényében most kéne valami havi összefoglalót rittyentenem, de nem sok mondanivalóm van. A tavasz közeledte egyértelmű (már világosban indulok, és hazafelé sem kell bekapcsolnom a bringán a lámpákat); voltak már kifejezetten langyos napjaink is, de a hideg újra meg újra visszatér. Néhány versenyre már eljutottam, de utána mindig kenegetnem kell az arcomat-orromat-számat, annyira kifújja a szél és a hideg. Kár, hogy Nikola még mindig nem akar mászni - épületen belül szívesebben sportolnék.
A munka most igazán a napsütötte oldalát mutatja; ki tudnám bírni, ha ez már így is maradna. Jó érzés, hogy (már majdnem) vannak használható eredményeim.
A hazautazások is szerveződnek, szóval mintha nagyjából rendben lennénk. Reméljük, nem lesz belőle nagy pofára esés.

2018. II. 26. (H) - még 308 nap

Egymást érik az emailek, végigolvasni is alig tudom őket, nemhogy elintézni illetve megválaszolni.
- Mikor legyek hol (és mit csináljak) a Dán Tavaszon (gy. k. ez egy világkupa-pontszerző tájfutóverseny az óraátállítás hétvégéjén, amit történetesen mi rendezünk);
- a magyar nyelvű cikkünk bírálata (nem súlyos, csak kell vele szöszögni pár napot);
- a (magyar) tájfutóegyesületünk éves bulija;
- esküvői meghívó (Enikő és Marci, Isten áldja meg gazdagon közös életüket!);
- a tegnapi események jegyzőkönyvei (az összes többi jelölthöz hasonlóan engem is beválasztottak a következő ciklus presbitériumába);
és más effélék. Megpróbálok visszaevickélni a víz fölé, de holnap még dán is lesz. Viszont az edzést (a hidegre való tekintettel) azt hiszem, kihagyom.

Délután osztályértekezleteink voltak. A fő téma annak megvitatása volt, hogy mit kéne tennünk annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat a munkahelyünkön, és kevesebbet legyünk betegek. Az a kolléga, aki (többnyire valamelyik gyermeke betegsége miatt) rengeteget hiányzik (és evvel lehúzza az átlagot), ezúttal sem volt jelen, így a több órányi okosságból csak pont a probléma lényegére nem lesz megoldás, de persze ez az én huhogásom. Egyébként igen tiszteletreméltó dolognak tartom, hogy egy munkahely igyekszik megtudni, és - lehetőség szerint - teljesíteni az alkalmazottak igényeit illetve szükségleteit.
Szombaton kigyulladt valami levegőszűrő-minta az egyik szárítószekrényben, állítólag tucatnyi illetékes hatóság cuppant rá az ügyre; valami régen ottfelejtett "ebben az épületben sugárzó anyagokkal dolgoznak" c. tábla miatt még a viking sugárvédelmi szervek is. Talán INES-besorolás nem lett még belőle. Hazafelé jövet megnéztem a tett helyszínét. Tagadhatatlanul kormos kissé, de semmi más (vagy a durvább részeket már elszállították).

2018. II. 25. (V) - még 309 nap

Tudtam, hogy hosszú utam lesz a verseny helyszínére, úgyhogy szalonna nélkül készítettem a tükörtojást. (Gy. k. a szalonna sós, arra sokat kell inni, akkor viszont vécére is kell menni, ami buszon és HÉV-en nem megoldható.) Ennek ellenére jól jött, hogy az első csatlakozásnál volt 10 percem, így el tudtam szaladni a Greve állomás Netto-jának a mellékhelyiségébe. Úgy érzem, nemcsak az kell az "otthon" fogalmához, hogy a gépünk automatikusan csatlakozzék az Internetre, hanem az is, hogy fejből ismerjük a nyilvános mosdókat. Na, hát egyre inkább megvan ez utóbbi is.
Nem akarom túlérzelgősködni, de rengeteg régi (max. 14 hónapos) emlék visszaköszönt ma. Ugyanott szálltam le a buszról, mint tavaly a Naerum indoor-ra menet, és visszafelé ugyanúgy a "vicinális" mellékvonali kishévvel jöttem. (Az útvonaltervező az odaútra is azt ajánlotta, de az internetes térkép alapján nem voltam biztos abban, hogy időben átjutok-e az erdőn, ami ráadásul a versenyterület, tehát etikailag is problémás lehetett volna.)

Amikor felkeléskor kinéztem az ablakon, kicsit nyugtalanított a szállingózó hó, de egy órával rajt előtt már szépen sütött a Nap - bár a levegő hőmérséklete egész nap fagypont alatt maradt. Ennek megfelelően víz nem volt a terepen, csak befagyott patakok, pocsolyák, tavak és mocsarak. A tömegrajt után felmerült bennem, hogy a balról és a jobbról kerülőket egyaránt leelőzhetném, ha irányban átvágnék a tavon, de végül nem volt hozzá merszem. Ha a hosszútávú versenyeken megszokott nagyon menő felszereléssel futó nagyon menő mezőnyből senki nem próbálja, akkor nyilván rossz ötlet.
Egyébként hoztam a formámat: a győztes idejének kétszeresén belül vagyok, a 11:24 min/km ebben a hidegben és taknyadzásban elfogadható, ráadásul az eredményfecniből az is világosan látszik, hogy a pálya feléig egész jól bírtam (9 min/km), de utána hol egy völggyel odébb, hol meg egy útkanyarral előbb kerestem a pontot, mint kellett volna. Azt nem tudom, hogy túl sokat kerültem úton, vagy túl sokat vágtam le irányban. Mivel a mi pályánk nem ment át a lakott vidékeken, tüskés cipőben mentem, ami a domboldalakon kétségtelenül jól jött, de ettől még egy faág elég rendesen megszúrt a sípcsontomnál. Még a célbafutás lett viszonylag a leggyorsabb, pedig ott mutattam be az egyetlen igazi keverésemet (egy kőfal takarásában nem vettem észre egy Y-elágazást, lelkesen szaladtam tovább a tó partján északnyugatnak, pedig a cél délnyugatra volt).
A hosszabb pályák egészen a Søllerød-i templom erdejéig elmentek. Kár, hogy a mi térképünkön az a rész már nem volt rajta (az az a templom, ahová már többször nem jutottam el migránsmisére).

Ezeknek a téli versenyeknek egy komoly pozitívuma, hogy a vk.-ban (mely ezúttal is egy iskola tornaterme és öltözője volt (zuhanyzóval, hangsúlyozom, nem zuhanyzókkal, hanem egy zuhanyzóval) forró leves vár minket. Hát, a mai bizony nem papírdobozból készült! Leginkább az Edéről elnevezett tyúkhúslevesre hasonlított sajtgolyókkal. Szerencsére lehetett repetázni, közben néhány sporttárssal a a versenyt is megbeszéltük (dánul illetve jelnyelven - érdekes volt).
Mivel ugyanez az egyesület szervezte a tavalyi kedvenc versenyemet, kissé aggódva megkérdeztem a szakácsnőt, lesz-e idén Naerum indoor. Lesz bizony, a WMOC idején (azaz nem márciusban, hanem júliusban, azért nem találom még az O-service-ben), úgyhogy talán még Móni és Sulcék is eljönnek rá!

Hazafelé (térképpel) már lényegesen könnyebb volt átvágnom az erdőn, és a vadkacsákon kívül még egy vízimalmot is láttam!
Sajnos a derekam reggel óta fáj (sejtelmem sincs, mivel húzhattam meg tegnap, hiszen a lustálkodásnak nincsen ilyen mellékhatása), remélem, a másfél órás rohangálás a hideg levegőn nem tereli még kedvezőtlenebb irányba az egészségemet. (Dupla pólóra vettem a hosszúujjú bozótfelsőmet, alul meg harisnyára a kinyúlt bozótalsót. Ugyan a nagymenők közül páran 3/4-es bozótalsóban virítottak, de én egyrészt nem vagyok nagymenő, másrészt nem szeretnék harisnyára térdzoknit húzni.) A fejem is úgy fáj, mint ahogyan akkor szokott, amikor megfázott. (Pedig a szokásos zöld "futósapká"-m volt rajtam.)

Hazafelé megvásároltam az ajándékot Lillának. Ő az egyetlen, aki tippelt (ráadásul helyesen), hogy honnan idézgetek ezt-azt. Majd a Szélrózsán átadom Neki.
Odahaza megvolt a választás, vajon presbiter vagyok még? (Nem mintha annyira sokat számítana, nekem a munka számít, nem a címek és rangok.)
Tudom, hogy nagyon elmaradtam a névnapos köszöntésekkel, de higgyétek el: Mindnyájan eszembe juttok, csak gépelni nincs erőm annyit. Mindenesetre sok boldogságot kívánok; Isten éltessen Mindannyiótokat!

2018. II. 24. (Szo) - még 310 nap

Tegnap hazafelé vettem annyi kaját, ami a hétvégére elég (dobozos krumplileves, sajt és tejföl a tésztához, kenyér és szalámi), így ma porszívózás és némi dánozás után átmehettem utazásszervezőbe.

A Deutsche Bundesbahnen közvetlen autóbuszos (!) járatot üzemeltet Koppenhága és Berlin között, Gunnar mutatta a honlapjukat. Álomutazás lenne (egy csomót látnék Dániából és Németországból, ráadásul a tengeren komppal kelnénk át), de hajnali 8:30-kor indulnak, és mennybemenetel ünnepén (ami itt ugye piros betűs ünnep vasárnapi menetrenddel) olyan koránra csak igen neccesen érnék be a fővárosba. Ez Tune legnagyobb problémája (szerintem), vasárnap reggel nagyon későn jönnek az első buszok. Ráadásul összecsomagolnom is előző este kéne, ami garantáltan valaminek az itthon felejtését eredményezné. Úgyhogy inkább repülőre fanyalodtam, abból találtam egy kellemes kora délutáni járatot. A Schönefeld repülőtérnek saját HÉV-megállója van, remélhetőleg nem lesz gond a csatlakozással.
Berlinben megvan az álomszállás: ifjúsági szálló a Hauptbahnhof mellett. Semmi flanc, de minden, ami kell (remek elhelyezkedés, reggeli, 24 órás porta, mindez) tök olcsón. Már csak egy 48 órás összvonalas jegy kell, és garantáltam el tudom tölteni az időt. Hab a tortán, hogy a szállásadóim éppen kirámoltak egy szekrényt, amiben - egyebek mellett - egy régi szakadt berlini vonalhálózati térképük is volt. Azt rögtön kölcsön is kértem. (Természetesen Rudiék meglátogatása bír a legmagasabb prioritással, de azért marad majd időm másra is.)
Vasárnap vonattal tervezek eljutni Mariánské Lázné-be. Erre több szimpatikus - bár kétségtelenül nyakatekert - lehetőség is kínálkozik, ezt majd a Hauptbahnhof pénztáránál véglegesítem.

A pünkösdi hétvége talán kevésbé lesz bonyolult. A konferencia végén a szervezők (némi pénzért) bebuszoztatnak minket Prágába.
A központban (azaz a pályaudvartól pár percre) találtam egy remek ifjúsági szállást, ott foglaltam egy ágyat, és kellő hezitálás után végül repülőjegyet is vettem Budapestig. Drágább a vonatnál, de kétségkívül gyorsabb, a repülőtérre nem nagy ügy kijutni, a zavarérzékenységről pedig nincs információm (pedig az lenne a fő kérdés). Mindenesetre nagyon remélem, hogy odaérek a konfirmációi vizsgára. (Az első gikszer már megvolt: hiába állítottam át, a jegyvásárlós honlap valamiért nem bankkártyás, hanem átutalásos fizetést kért. A dán bankszámlámról valamiért nem sikerült, de szerencsére a magyar netbankom egy év kihagyás után is működött, csak a jelszavamat kellett frissítenem. Úgyhogy némi kínlódással, de a hibát elhárítottam.)
A pünkösd hétfői hazarepülés már rutinból ment (azt a jegyet vettem meg először).

Most már csak a holnapi versenyre való eljutáshoz kell a röptervet elkészítenem. Azt nem mondom, hogy ezek után már gyerekjáték, de legalább egyszerre csak egy útvonalkereső programmal kell bajlódni hozzá. Az is valami.

2018. II. 23. (P) - még 311 nap

Az intézeti reggeli után hirtelen felindulásból ott maradtam a tudományos előadáson is. Gyakorlatilag semmit nem értettem belőle (az Auger-elektronok energiáját leszámítva), és még csak azt sem tudom, hogy magyar nyelven mennyit fogtam volna fel az ugyanebből.
Az egész napos (azaz tulajdonképpen hetes) irkálás végén valami olyasmi körvonalazódott bennem, hogy teljesen más megközelítésben kellett volna megírnom (illetve kellene átírnom) a cikk irodalmi összefoglalóját. De este hat után már nem tudtam kitalálni, hogy mi is lenne az a jó megközelítés. Jó eséllyel az eddigi munkám egy része a kukában végzi, de sajnos ez a tudományos kutatásra úgy általában is igaz.
Reméljük, a holnapra tervezett menetrend-nézegetésekben sikeresebbnek bizonyulok. Északon a helyzet változatlan.

Hatalmas gratula a gyorskorcsolyás váltónak!

2018. II. 22. (Cs) - még 312 nap

Az ebédből visszaérve kezdett el derengeni, hogy ma van a nagy nap, de Liuchao addigra már behozott valami kínai sportcsatornát, úgyhogy azon néztük a futamot, ha minden igaz, élőben. (Kínaiul volt kiírva, úgy meg nem tudok.) Ugyan háromszor is újra kellett nyitni az oldalt, de azért a lényeg megvolt; az eredmény pedig a lehető legjobb lett, hiszen a mieink után a kínaiak értek be másodikként.
A sportághoz annyit értek, mint hajdú a harangöntéshez, de nagyon örülök az eredménynek, és minden elismerésem a váltóé (akik evvel alighanem sporttörténelmet írtak).

A győzelem örömére fél háromkor átosontunk a szomszéd épületbe, ahol az intézet másik tanszéke tartott (szerencsére rövid) értekezletet, ugyanis tudtuk, hogy az összejövetelen három torta is szerepel. Azért tudtuk, mert Kasper vette át őket a menzán, és mi is közreműködtünk a szállításukban. Az akció érdekességét az adta, hogy amikor vittük be őket az épületbe, leszakadt a plafon (álmennyezet) egy darabja, ráadásul éppen az orrom előtt. Nagyon közel járt, de én is és a torta is szerencsésen megúsztuk.
Az értekezlet hivatalos résztvevői két tortát sem ettek meg teljesen, a harmadikhoz hozzá sem nyúltak, szóval nem kellett szégyenlősködnünk, volt elég.

Rudi válaszolt az emailemre, szeretettel látnak, úgyhogy a hétvégén nekiugrom a jegyvásárlásnak (vagy legalábbis a menetrendek böngészésének). Lesz vele dolgom épp elég: Koppenhága--Berlin, Berlin--Mariánské Lázné, Mariánské Lázné--Prága, Prága--Budapest, Budapest--haza. (Illetve ha Budapest a haza, akkor hazulról ide.) Ezeken kívül szállás is kell Berlinben és talán Prágában. A Mariánké Lázné-it majd hivatalosan intézzük, úgyhogy az lesz a legnehezebb.

2018. II. 21. (Sz) - még 313 nap

A munkát nem számítva a mai napon csak annyi említésre méltó történt, hogy a boltban ismét rácsodálkoztam a vadkapitalizmus egy vadhajtására. Kifogyóban a tusfürdőm, és természetesen a nagyobbat (500 ml-est) akartam venni, de kiderült, hogy két kicsi (250 ml-es) olcsóbb, pedig így még két különféle illatút is kombinálhatok. (Nem mintha valaha is éreztem volna bármilyen különbséget kettő darab tetszőlegesen választott dezodor, borotvahab, szappan vagy bármi piperecucc illata között.)

Ezen kívül kiderült, hogy Rasmus (a tájfutóegyesületünk elnökének a fia) aranyérmet nyert valami rangos nemzetközi versenyen. Azért ez jó hír, még ha nem is igazán váratlan a sráctól. Még nem fordítottam le az irományt, itt van: http://www.okr.dk/nyheder18/rasmus_spanien.htm , megpróbálkozhat vele, aki akar.

Északon a helyzet változatlan.

2018. II. 20. (K) - még 314 nap

A fővárosi régióban (járásban) a múlt héten volt a "síszünet" (alias félévi szünet), de a mi körzetünkben most van. Annyira megszoktam már a reggeli buszokon a zsúfoltságot, hogy direkt ijesztő a kihalt jármű (bár tavaly nyáron természetesen heteken át ez ment).

Új kezdeményezésre közösen ebédeltünk a csoport konyháján. Ki-ki hozta a sajátját (volt, aki "csalt", és a menzai kaját hozta át dobozban), és ráadásnak Claus vett némi bolti süteményt.

Különben küzdök az elemekkel (ma éppen a cinkkel), és próbálok értelmesnek tűnő bevezetőt írni a cikkhez. Mindig ez a legnehezebb, hiszen nem a saját munkámról szól (amit legalább ismerek), hanem másokéról (amit nem).

Meghirdettünk egy újabb doktori helyet, ezúttal urános témában (izotópok, speciáció, transzmisszió modellezése - nagyon kemény!). Érdekes módon nem az itteni, hanem a magyar munkahelyi emailcímemre kaptam róla értesítést. Kíváncsi vagyok, most kit vesznek majd föl (és mely nemzet fiát / lányát).

Északon a helyzet változatlan.

2018. II. 19. (H) - még 315 nap

Ebéd közben felmerült a gondolat, hogy a molibdénes módszert a konferencia különszámába adjuk be. Nem tudom, ennek mi az előnye, de igazából akadálya sincs, úgyhogy hajrá.
Az egy hónapja beküldött magyar cikkem bírálata még nem érkezett meg, holnap talán rákérdezek.

A nap egyetlen feltűnő eseménye az volt, amikor a síelésből hazaérkezett Shaolin (akit az új hibrid autója úgy tűnik, nagyon elkényeztetett) megint kuplung nélkül próbálkozott vezetni. Sebaj, legalább megírhattam a tegnapi verseny beszámolóját.
Északon a helyzet változatlan.

2018. II. 18. (V) - még 316 nap

Rossz rágondolni, milyen későn érek haza, ha minden a terveim szerint alakul.
A reggeli procedúra, a csatlakozás és az utazás simán ment. A vk.-ba az első között érkeztünk, és az utolsók között távoztunk. Ennek alapvetően én voltam az oka. 98 percet sikerült eltöltenem a 6,5 km-es pályán. (15 min/km, ami ránézésre igen gyatra.) Ez a teljes mezőnyt nézve is antidobogós hely, csak két hölgynek a sikerült a hosszú pályával több időt eltöltenie.

A terep iszonyatosan részletgazdag volt, nagyjából percenként meg kellett állnom, és ellenőriznem, hogy melyik vizesárkot is ugrottam át. Menet közben nem számoltam, de így utólag végignézve összesen legalább 20 ilyen mutatványom volt. Szerencsére a tüskés cipőm volt rajtam, annak meg se kottyant a füves árokpartról saras árokpartra ugrabugrálás.
Mély volt az avar, és rengeteg a lehullott faág. Eleinte még kísérletezgettem a futással, de miután valahol az 5. átmenetben egy földön fekvő ág miatt úgy tettem, mint Tökfej professzor, és kereszteztem a jobb lábamat a ballal (az eredmény is azonos volt a viccben szereplővel), inkább az úton futással próbálkoztam. (Arra már nem emlékszem, hogy a kezem mit csinált az eséskor, de a bal hüvelykujjam azóta fáj. Pontosabban jobban fáj, mint előtte. Talán megüthettem az érkezéskor. Végül is soha nem tanultam cselgáncsozni, így nem igazán tudok jól esni.)
Az úton futás leginkább a 10. átmenetnél jelentett gondot (utcahosszal az tartott a legtovább), de így utólag sincs jó ötletem, hogyan lehetett volna hatékonyan megfutni, ugyanis egy vízfolt van útban (iránymenetben). Ennek egy része tó, más része mocsár, ráadásul rögtön mellette van még egy mocsár, tehát biztonságos kikerülésről szó sem lehet. Esetleg megpróbálhattam volna a két mocsár közét, hátha ott át lehet jutni száraz lábbal. Sajnos nem kérdeztem meg a többieket hazafelé, ők hogyan csinálták.
És végül persze az állandó taknyolás sem segített a gyors előrejutásban.

Őszintén szólva sejtelmem sincs, hogy a mezőny többi tagja hogyan küzdött meg ezekkel a kihívásokkal. A tájfutás egyik kellemetlen jellegzetessége, hogy legfeljebb csak az útvonalválasztást lehet utoljára megbeszélni; azt, hogy egy adott pillanatban ki mi alapján hogyan dönt, azt legfeljebb egy beszédes kedvű ráérős versenyzővel együtt futva lehetne.
Viszont az öltözetet egész jól eltaláltam. Fent a nindzsás futópólóra (kapucni a fejemen) húztam a hosszúujjú bozótfelsőmet, alul pedig a harisnyára a "kinőtt" bozótalsót. Meglepő módon a rengeteg víz és sár ellenére a cipőm nem ázott át.
Volt egy tagadhatatlan előnye is a hidegnek: a talaj és a vizek egy része fagyott volt. Előre persze nem lehetett tudni, hogy melyik kék jelzésen találok vizet, jeget vagy mindkettőt vegyesen (meg volt sár is dögivel), de néhány esetben talán meg is bírt volna a jég. Némi hezitálás után azonban mégsem próbáltam ki, mert eszembe jutott Dini esete a téli cserkésztáborból.

Rendesen rontanom is csak egyszer sikerült, amikor a 10. pont után egy gyors lábú Soroe-i fiú követtem, aki - mint utóbb kiderült - egy egészen más pontra ment, mint én. Akkor garantáltan veszítettem pár percet, amíg diagnosztizáltam a kialakult helyzetet, és korrigáltam a szükséges másfél centit.
Még egy zűrös átmenet volt, a 14. A 13. és a 14. pont egyaránt a lap alján volt, szerintem a (szerintem) logikus átmenetet levágták a térképről. Így viszont ezt az átmenetet csak úgy sikerült teljesítenem, hogy közben érintettem a rajt helyét és a célt, továbbá elhaladtam a 16. és a 15. pont mellett is. (Így legalább azokkal könnyebb dolgom volt visszafelé.) A célban meg is kérdezték, hogy készen vagyok-e, mire kértem még 10 percet. Természetesen adtak, bár a rendes célba érkezésem és a gyors visszaöltözés után rögtön indultunk is haza.

Roskildébe visszaérve már erősen gyanús volt, hogy nem érek oda az angol nyelvű it.-re. Koppenhága főpályaudvarán ennek eggyel több oka lett: pont ezen a hétvégén van vágányzár a főpályaudvar és Oesterport között. (Tessék egy Székesfehérvár--Szabadbattyán viszonylatra gondolni, lehetőleg nyáron.) Úgyhogy rögtön ugrottam is a 3. napirendi pontra, irány a királyi kápolna.
Negyed háromkor álltam be a sor végére, és pontban ötkor jutottam be. A sor egész gyorsan haladt, de olyan hosszú volt, hogy a kastélyegyüttes belső udvarán is körbekígyózott. Alapvetően nyugdíjas öregeket vártam, de rajtuk kívül voltak fiatalok, sőt, kisgyermekes családok is rendesen (az esti híradó szerint ma összesen 4000-ren). Tiszteletreméltó szám, főleg, hogy a herceg állítólag nem volt igazán népszerű (francia akcentussal beszélte a dánt, és konzervatív nevelési elveket vallott). Nem akarom megtudni, mekkora tömeg lesz a királynő temetésén (akinek az újévi beszédét állítólag minden dán meghallgatja). Persze az is hozzá tartozik, hogy az egész uralkodócsalád rendkívül népszerű, amiért rendesen meg is dolgoznak. Nem vagyok monarchista (és nem is leszek, tök jó nekem egy köztársaság állampolgáraként), de a királynő és a családja kifejezetten példás életet élnek (legalábbis a sajtó szerint, a dohányzástól és a válástól eltekintve).
A templomból kirakták a padokat, csak a koporsó volt középen, lobogóval letakarva. Fegyveres díszőrség állt körülötte (amolyan viking módra, azaz tiszteletteljesen álltak, de néha meg-megmozdultak). Néhány koszorú volt a koporsó körül, a szalagon lévő nevek alapján a családtagoké. Virágot lényegében senki nem hozott (az előtérben lehetett volna letenni, de alig pár tucat volt ott). Úgy tűnik, ez itt nem szokás. Szép lassan megkerültük a koporsót, majd a hátsó ajtón kijöttünk. Erős a gyanúm, hogy sokan az épületben is most voltak először, legalábbis nagyon nézelődtek. Ezek szerint nagy mázlim volt, amikor egy éve tök véletlenül akkor jártam arra, amikor éppen nyitva volt.

Remélem, nem fáztam meg a több órás ácsorgásban (ui. mozogni értelemszerűen nem nagyon lehetett). Az első két óra nem volt vészes, de ahogyan ment lejjebb a Nap, egyre jobban dideregtünk. Veszek egy forró fürdőt, és utána bebújok a paplan alá. Jó éjt!

2018. II. 17. (Szo) - még 317 nap

A szükséges mértékben persze foglalkoztam a létfenntartással is. Tanultam dánt, befizettem a médiaadómat (csak azt nem sikerült kiderítenem, hogy az előző félévinek miért nincsen nyoma sehol), bevásároltam, meg persze lustultam dögivel.

Azonban az időm nagy része utazásszervezéssel telt. A holnap reggel is kapkodós lesz, hiszen az első busszal (7:53-kor) kell indulnom a megbeszélt találkára, de ha a versenyen időben végzek, akkor van esélyem odaérni a migránsmisére. Persze a legjobb az lenne, ha bekéredzkedhetnék egy Soelleroed-i sporttárs autójába. It. után pedig még jó lenne fejet hajtani a herceg koporsója előtt is.
Jövő vasárnapra két verseny is kinéz, az egyik innen északkelet, a másik déli irányba. Holnap ki kéne faggatnom a többieket, hogy legalább az egyikre megy-e szervezett különítmény tőlünk.
A húsvéti hazautazás elvileg rendben van (gy. k. már oda-vissza megvettem a repülőjegyeket).
Ugyanakkor a pünkösdi röpterv még a Holdban van. (Ez a képzavar kicsit űrhajósra sikeredett.) Előtte egy héttel vasárnap (ami itt egy hosszú hétvége utolsó napja a piros betűs mennybemenetel és az azt követő kötelező szabadság miatt) kéne eljutni Csehországba. Jixintől meg kell kérdeznem, hogy ezt közösen akarjuk-e tenni (hiszen négyen megyünk), vagy mindenki megy a saját feje után. Ez utóbbi esetben én lehet, hogy szombaton repülök, vagy akár vonatozom. Tagadhatatlanul messzebb van kissé, mint Budapestről, de mikor zavart engem a hosszú vonatozás? (Azért most lehet, hogy zavarni fog, ha megnézem a menetrendet.)
A konferencia után meg nem ide jönnék haza, hanem Budapestre. Találtam olyan szombat reggeli vonatot, amivel még éppen odaérnék a konfirmációi vizsgára; azt viszont csak úgy érem el, ha péntek éjjel már Prágában alszom. A konferencia a pénteki ebéddel véget szokott érni, úgyhogy ehhez csak valami olcsó szállás kell Prága szívében, ami úgy néztem, megoldható. Az Internet szerint van két "hostel" (gy. k. ifjúsági szállás) is a hlavni nadrazi (gy. k. a főpályaudvar) környékén, amelyek az én (véleményem szerint nem túlságosan komoly) igényeimnek simán megfelelnek. Persze végszükségtől hajtva valami drágább szállodát is ki tudok fizetni (az itten fizetésemből), de minek, ha nem muszáj. Főleg egy hét szálloda után.
A hazarepülésre (mármint hazulról ide, izé, Budapestről Dániába) a pünkösd hétfői gépek igen drágák, talán megéri keddre szabadságot kivennem, és aznap jönnöm. Bár akkor a húsvéti és a pünkösdi versenyhétvégék mellett a kedd esti edzésről is lemaradok.

Na, hát kábé itt tartok most a jövőm tervezgetésével.
A sógornőm jelezte, hogy két napnál is I. hó szerepelt II. hó helyett; ezeket javítottam.

2018. II. 15-16. (Cs-P) - még 318 nap

Nem sok újdonság történt az elmúlt 24 órában.
Éjjel havazott, de ma napközben kifejezetten kellemes idő volt. (Már persze az évszakhoz képest.) Azon már meg sem lepődök, hogy a vikingek zokni nélkül és térben lyukas nadrágban járnak iskolába.
Dánon olyan nyelvtant vettünk, hogy még most is ketté áll tőle a fülem. (Megnéztem a tankönyvet, lesz még rosszabb is.)
Értekeztünk is (a két hét múlva esedékes Concert kurzust kapcsán), bár nem sok teteje volt.

A kivonatot tegnap beküldtem, de még lehet rajta változtatni, ugyanis a beadási határidőt tovább tolták (a hó végére).
Végre úgy érzem, hogy a saját kísérleteimet valami koncepció alapján végzem, és ez nagyon jó érzés. Még ha az antimon mérése természetesen most is rosszul sült el.
Az aktív munka most mintha leült volna. Az egyik professzor még nem olvasta el a másik irományát (ami a munka rázósabb részeit részletezi), és természetesen senkinek sincs esze ágában sem megsürgetni (mert avval belemásznánk a kettejük között várhatóan kialakuló frontvonalba), úgyhogy megvárjuk, amíg a másik hazaér a síelésből.
Az így felszabaduló időben újra nekiálltam cikket írni. Még lövésem sincs, hogy mi sül ki belőle, de azért számos részén már lehet dolgozni rendesen.

Liuchao - teljesen érthetően - tegnap is és ma is hamar lelécelt ünnepelni.
Váratlan fordulatként az egyesületből többen elkezdtek közös autózást szervezni a vasárnapi versenyre, így (a pillanatnyi állás szerint) nekem sem kell majd vonatoznom, ami azért némi könnyebbség az odautazásban. A visszaúton még töprengek, mert aznap délután migránsmise (angolul), és talán még a halott hercegtől is búcsút veszek (ha addig megtalálom, hogy hol és mikor lehet ezt megtenni).
A sok távollévő kollégának köszönhetően rengeteg gyümölcs és pékáru maradt, így hazafelé nem kellett bevásárolnom. Majd holnap.

Északon a helyzet változatlan.

2018. II. 13-14. (K-Sz) - még 320 nap

A reggelek igen hidegek, Risoeben kellemetlenül fúj a szél, de napközben (amíg fönt van a Nap) egész kellemes az idő. Sajnos mire hazaindulok, a Nap már lemegy, így nem olyan élvezetes a mólóról bámészkodni.

Tegnap dánon furcsa mellékhatása lett annak, hogy rendesen járok órára: a csoportból elsőként nekem kellett kiselőadást tartanom a hazámról (gy. k. Magyarországról). A többiek vagy akkor hiányoztak, amikor Anne kiadta a feladatot (írjunk egy oldalnyit a hazánkról), vagy amikor be kellett adni, vagy amikor javítva visszakaptuk, így senki más nem jöhetett szóba. (De előbb-utóbb ők is sorra kerülnek.)

Az esti versenyt nagyon élveztem. Nem volt könnyű emlékezetből odatalálnom (meg nem is a legjobb buszmegállónál szálltam le), de a rohangálás jólesett. Persze, nem vagyok egy Newt vagy Thomas (pláne nem egy Minho), úgyhogy igencsak az eredménylista végén végeztem; de magamhoz képest a relatív (győztesidő másfélszerese) és az abszolút (8,7 km/min) teljesítményem is tök tetszetős. Lehet, hogy egy rendes tájfutónak az erdő az igazi terepe, de a téli éjszakában nem igazán vágyom oda; meg nekem különben is nagyon bejönnek a városi versenyek (pláne a dán lakóövezetek útvesztői).
Menet közben a hideg sem zavart annyira (az orrfolyás már lassan fel sem tűnik), csak utána itthon volt kellemetlen, hogy mennyire "kicsípődött" az orrom és a szám környéke. Valami ihlettől vezérelve a ruhát is egész jól választottam meg (póló és a nindzsás futópóló, harisnya és a kinyúlt bozótalsó, meg az új aszfaltfutó cipő); a fagyott talaj pedig kifejezetten szerencsés körülménynek bizonyult, mert így száraz lábbal juthattam át a mocsaras területeken és a pocsolyákon.

Liuchao holnapra szabadságot szeretett volna kérni, hogy valami hagyományos kajával megünnepelhesse a kínai új évet (holdújévet avagy tavaszünnepet). Náluk ez a legfontosabb ünnep, emlékszünk, Yiyao is erre készítette a soknyelvű köszöntős videóját. Sajnos a karácsony és az (európai) újév közötti kötelező szabadságokra elment az összes eddigi szabadsága, így mégis kénytelen lesz dolgozni. (De én legalább megértettem végre, hogy miért ezen a héten tűnt el Jixin, Shaolin és Xue is.)
Egyébként mindenki más valami svéd delegációval volt elfoglalva, úgyhogy kettesben ebédeltünk. Ő vezetett (az út felén egyesben, csak néha váltott kettesbe, és az indexen is spórolni akart), és kaja közben jól elbeszélgettünk a gyorskorcsolyabajnok honfitársainkról.

Magam is meglepődöm, az utóbbi napokban mennyire élvezem a labormunkát. Remélhetőleg a holnapi mérési eredmények sem bontják le a kedvemet.
Nagy nehezen sikerült egy vállalható kivonatot összeollóznom Mariánské Lázné-re. Legfőbb ideje volt, mert holnap van a beadási határidő.

Reggel a háziak szokás szerint a tévé előtt reggeliztek, de a szokásos butyutáskodás helyett rendkívüli hírek mentek, ugyanis éjfél előtt nem sokkal meghalt Henrik herceg (a királynő férje). Mire beértem, Risoeben már félárbócon volt a lobogó (bár ott egyébként sem húzzák mindig teljesen föl). Az állami tévécsatorna nagyjából folyamatosan a hercegre emlékezik. Állítólag nem volt nagyon népszerű, de a tévé elég sok gyászolót mutat, és nagyjából a búcsúztatás rendje is összeállt már. (Ha jól értettem, hétvégén a királyi kápolnában lesz felravatalozva.) Azt nem tudom, hogy hivatalosan nemzeti gyász van-e (az államfő házastársának jogállása - mint oly sok országban - itt is vita tárgya), de a naplómban a holnapi bejegyzés a kialakult rendnek megfelelően természetesen elmarad.

2018. II. 12. (H) - még 322 nap

Itt még mindig borzasztó hosszúak az éjszakák, bár a nappalok többnyire gyönyörűek. Legalábbis az ablakból a tiszta levegőn átsütő Nap látszik. Odakint persze a bolond szélfújás a feltűnőbb.
Ha még világosban elindulok a munkából hazafelé, újabban kikanyarodok a mólónkhoz, és egy picit nézem a túlpartot, meg hallgatom a hullámokat. 
Most már valahogy meg merem tenni, mert a mai mérési eredmények alapján akár még sikerülhet is az egész kutatómunka. Ettől még persze rengeteg a bizonytalanság, bár talán azokból is lehet valamit írni, ha összerendezem őket. Csak persze meg is kéne értenem az egészet, amire egyelőre semmi jel nem utal.

Mostantól nem az osztályos borítékban kapom az "egésztest"-dózismérőmet, hanem a gyűrűhöz hasonlóan a Hevesy laborjának a bejáratánál találom. Megnéztem, tényleg ott van. Mint a nagyoké.
Megjött Per, és megígérte, hogy este átnézi a kivonatokat (Shaolinét és az enyémet), úgyhogy reményeim szerint holnap már be tudom küldeni.
Megpróbáltuk kideríteni, hogy mi is okozta az argonpalackos kavarodást, de csak odáig jutottunk, hogy Per még két hete pénteken elküldte a rendelést, amit azóta sem igazoltak vissza, de jó eséllyel azokat hozták meg kedd este. Helle (a titkárnő) szerint csak egy készlet palackot számláztak ki eddig (a mi kedd délelőtti - ezek szerint fölösleges - rendelésünket reményeim szerint jó eséllyel annulálták), vagyis tulajdonképpen rendben vagyunk.
Néha meghökkentően ismerős ám a beszállítók körüli káosz. Valaki mesélte, hogy pár éve egy komoly - irreálisan (ha úgy tetszik: komolytalanul) komoly - összeget számláztak ki folyékony nitrogénre. Miután kvázi megreklamálták (részletes elszámolást kértek, hogy mikor hány liter érkezett), a javított számla már a fele összegről szólt (de részletes adatokat továbbra sem tartalmazott).
A titkárság pár hónapja jelentette be, hogy megpróbálják áttekinthető formába rendezni az összes beszállítói szerződést. Így talán kapásból kiderül majd, hogy melyik szállító mit mennyiért ígért - mert különben ezek a paraméterek igencsak ötletszerűen alakulnak.

Holnap verseny (na jó, ne nagyképűsködjünk: edzés), úgyhogy valószínűleg nem lesz bejegyzés. Mondjuk írni sem lesz nagyon miről: munka (molibdén, antimon, kísérletek, írogatás), dán, tájfutás. Északon a helyzet változatlan.

2018. II. 11. (V) - még 323 nap

Lassan ennek a hétvégének is vége, és szokás szerint azt érzem, hogy nem csináltam semmit. Persze annak idején pszichológiából tanultuk, hogy kikapcsolódáskor (vagy lustálkodáskor?) olyan hormonok termelődnek, amelyek egyébként soha; tehát létfontosságú, hogy időnként ne csináljunk semmi fontosan. Ha jól emlékszem (és a tanár is jól mondta)...

A szalonnás tojás régi ismerős, a délelőtt forgatókönyvén annyit újítottam, hogy egy megállóval hamarabb szálltam le a HÉV-ről, így egy másik útvonalon jutottam el a Szász utcába. Ott ma keresztelő is volt, a tolmácsgépem pedig annyira recsegett, hogy a szokásosnál is levesebbet értettem az elhangzottakból. A pad szélén ültem, a prédikáció elején hátrasompolyogtam másik fülhallgatóért, de az is ugyanúgy recsegett. Ettől még a hangulat és az énekek igazán tetszettek, néhány gyerek (és gybk-vezető) a farsangra tekintettel jelmezt viselt.

Az ámen (pontosabban a záróének, a hirdetés, a záróimádság és a postludium (gy. k. záró orgonajáték) után még nem is kellett nagyon erőltetett menetet produkálnom, hogy odaérjek a moziba. Mint tudjuk, az élethez mázli is kell: a Dybboelsbro megálló másik oldalán van egy bevásárlóközpont, aminek a mozijában 12:30-kor (is) vetítették) a labirintusos-vírusos sorozat utolsó részét (Na ezt vajon kitalálja valaki?); és mindezt még it.-re menet fel is tudtam deríteni. Akármilyen népszerűek (és akár könnyen el is képzelhetőek) manapság az emberiség végvonaglását bemutató poszt-apokaliptikus világvége-művek, azt hiszem, sohasem lesznek a kedvenceim. Legalábbis az angolszászok nem.
A bent töltött két és fél óra alatt lemerült a mobilom (ezek szerint annyira gyenge már az aksija, hogy kétnaponta tölteni kell), és egy havas esőt hozó csapadékzóna átvonult a szigeten. Öröm volt nézni a HÉV-en a térképet, ami az országos havazást mutatta. Szerintem azóta már a fele elolvadt.

Mostanra már a budahegyvidékiek is haza kellett érjenek Szárszóról. Kár, hogy nem lehettem velük, de ettől még bizonyára jól érezték magukat.
Még kiderítem, hogy az olimpián történt-e valami érdekes.

2018. II. 10. (Szo) - még 324 nap

Porszívózás, dán házi, bevásárlás meg ilyesmik. Kicsit a téli olimpiát is nézegettem, szerintem például a hódeszka (gy. k. snowboard) kifejezetten látványos. Északon a helyzet változatlan.

2018. II. 9. (P) - még 325 nap

Ha jól értettem, Claus (aki betegen fekszik otthon) felhívta Gunnart, hogy vegyen helyette kenyeret a közös reggelire. Mivel a stáb fele beteg vagy nyaral (telel, pedig a szünidő hivatalosan a jövő héten lesz, bár a dánunk két hét múlva marad majd el), Gunnar nem vitte túlzásba a pékárut, bár még így is maradt. Azt én ettem meg illetve hoztam el (természetesen Gunnar engedélyével), így a bevásárlás holnapra marad. Ennek megfelelően tejem már alig van, de legalább megbonthattam a szilvalekvárt (ami közismerten nem túl kompatibilis a tejjel, és) amiről kiderült, hogy inkább fekete ribizliből van, de amúgy is jobban szeretem a savanyú lekvárokat.

Ennél kellemetlenebb, hogy Shaolin nem jött, és a jövő héten (a kivonat beadási határidejéig) nem is jön majd. Úgyhogy hétfőn be kell fejeznem a kísérletet, utána mérés és kiértékelés (előkészítettem, amennyire tudtam), majd Perrel (ő remélhetőleg lesz) muszáj lesz majdnem készre írnom a kivonatot. Persze elküldöm majd Shaolinnak (ő állítólag még síelés közben is olvas munkahelyi emaileket), de azért ez így akkor is rázós, bár lehet, hogy az ittenieket egyáltalán nem zavarja. Sajnos még egy év után sem ismerem és értem őket igazán.

Az imént hajat is mostam; a padlóra holnap ráfér majd egy porszívózás. A hétvégén nincs elérhető helyen verseny, úgyhogy talán elmegyek moziba. Falat mászni is jó lenne, már szóltam róla Nikola-nak, de ő előtte még erősíteni akar pár hetet. Tekintve, hogy utcahosszal sportosabb (izmosabb, meg egyébként magasabb, bár nehezebb is) nálam, én ennek nem látom a szakmai indokoltságát, de persze az ő döntése (meg nem is tudok ellene mit tenni).

Északon a helyzet változatlan.

2018. II. 8. (Cs) - még 326 nap

Tegnap természetesen elfelejtettem megírni ezt-azt. Például azt, hogy immár papíron is megjött a javított átjelentkezési értesítőm a külképviseleti szavazásomhoz. Szerencsére ugyanaz a cím szerepel benne, mint amelyik az emailben.
A másik választási ügy, hogy annak a pártnak, amelyiknél jelentkeztem, van elegendő külképviseleti megfigyelője, így rám nincsen szükségük. Ez talán nem is baj.

Hasonlóképpen kimaradt, hogy mindkét Mária hercegnének (először a trónörökös ausztrál feleségének, majd utána az öccse mostani (nem a hongkongi, hanem a francia) nejének) a héten volt a születésnapja. Ennek persze (a buszok fellobogózottságán túl) olyan komoly közvetlen jelentősége rám nézve nincsen.
Mint ahogyan annak sem, hogy ma lehetett utoljára visszaváltani a régi "gyűjtőjegyeket". Soha nem volt a kezemben ilyen (prognosztizálható, hogy nem is lesz), csak a "lyukasztásuk"-hoz szükséges szerkentyűket látom még néhány vasútállomáson. Most már legalább tudom, hogy mi hasznuk (volt).

Ezekről a gyűjtőjegyekről kapta a nevét az új dántanulási törvény is. Ez rám nézve ma lép életbe (ugyanis ma tettem le a modultesztet), és úgy rendelkezik, hogy a 3. modult 7 hónap alatt kell teljesítenem. Munkahipotézisként szerintem induljunk ki abból, hogy ez azért sikerülhet!
Az új szabály az első modulra 4, a másodikra 5 hónapot ad. Ehhez képest mi 6 hónap után futottunk neki az elsőnek, de vastagon túlbiztosítottuk a dolgot (akik 4 hónap után megpróbálták, azok is simán letették), ahogyan egyébként a mostani is majdhogynem sikerülhetett volna akár decemberben is (és még így is behoztunk rajta egy hónapot).

A fentiekből már kiderült, hogy reggel sikerült a második modultesztem szóbeli rész is. Anasztázia nem jött (legalábbis amíg mi ott voltunk), így Corradóval kettesben mentünk be. Kellően be voltam gyulladva, de szerencsére Corradó kezdte. Őszintén szólva nem sokat értettem a mondanivalójából, nagy mázli, hogy nem arra kellett reagálnom. Az én monológom után párbeszédes jelleggel kellett diskurálnunk a "hétvége" témakörben. A tegnapi próbának köszönhetően ez sem volt különösebben megerőltető; volt annyi eszünk, hogy egymás alá dolgozzunk. Corradó tök rendesen belekeverte a kérdésébe a tájfutást, én meg már azon töprengtem, hogy hogyan viszonozzam a kedvességét, amikor a vizsgáztató már meg is állított bennünket, hogy ennyi elég, tök jók voltunk. Alaposan megdicsért bennünket; negatívumként a kiejtésünket említette, de hát az pokoli nehéz (szerintem speciel tanulhatatlan).

Lassan kezd hagyománnyá válni, hogy modulteszt után csak én megyek órára, de töredelmesen bevallom, nagyon élvezem, amikor gratulálnak.
Ezen túlmenően persze dolgoztam is, de az már nem olyan érdekes.

2018. II. 6-7. (K-Sz) - még 327 nap

Mielőtt a naplóm behozhatatlanul lemarad az élethez képest, megpróbálom összeszedni az utolsó 48 óra eseményeit.

Tegnap megvolt a második értekezés az új tanszékvezetővel kapcsolatos ábrándokról. (Az elsőre minek mentem volna, az dánul volt, erre is csak érdeklődésből mentem.) Egyrészt az igazgató figyelmesen meghallgatja minden kolléga (5-6 fiatal kutató volt jelen) nagyon határozott elképzeléseit; másrészt mindenki belátja, hogy minden szempontból tökéletes jelölt nem lesz (vagy lesz, de nem annyi pénzért, amit adni tudunk). Dennis 3 korábbi sapkájából csak a legnagyobbra koncentrálunk, a többin majd akkor töprengünk, ha a fő pozíciót valaki (pl. egy, a versenyszféra hajtásába már belefáradt, vagy az egészségügybe beleunt személy) már betölti.

A nap további részében Shaolin módosítgatásait próbáltam megérteni. Néhány gépelési illetve fordítási hibát (pl. angol helyett dánul volt) könnyen megfejtettem, de néhol - állítmány hiányában - az érdemi mondanivaló a kérdéses. Pár helyen azt nem tudom, hogy Shaolin félreértette az én koncepciómat (pl. rosszul emlékszik egy-egy megbeszélés konklúziójára), vagy felül akarja bírálni azt. Globálisan világos, hogy mit akar (és teljesen igaza is van), de néhány részletet muszáj lesz személyesen tisztáznunk. Állítólag holnap már jön (eddig vagy síelt, vagy szakmázott, de távol volt).

Tegnap dánon ünnepélyes keretek mellőzésével elkezdtük az új könyvet. A holnapi modulteszt előtt ma délután tartottunk egy "utolsó edzést" Corradóval (gyakorlásképpen a várható párbeszédes vizsgatémákról beszélgettünk dánul). Egyrészt érdekes volt látni az ő épületüket; másrészt eszembe juttatta a hajdani gyakorlótanításunk megbeszéléseit, amikor a vezetőtanárral és a többi oktatóval lefolytatott (egymást agyba-főbe dicsérő) hivatalos megbeszélés után mi (tanárjelöltek) magunk között "na most komolyan, milyen volt?" felkiáltással rendesen is megbeszéltük egymás óráit.

Hideg van, ami napközben nem olyan borzasztó (elég jól tűz a nap), de este (és pláne reggel) lehet fázni rendesen. Ehhez képest a tegnap esti futkorászás egészen jól sült el. Nem minden nap van a versenyközpont a viking hajós múzeum műhelyében, és menet közben annyira nem is fáztam. (Csak az orrom folyt folyamatosan, mint rendesen, de úgyis minden, mert ami rajtam volt, az mind ment a mosásba, azóta már a szárítógép küzd velük.)
Ezúttal is sikerült új környékeket felfedeznem Roskildéből, bár néhány helyen ismerős tájnak örülhettem. A pálya felén hármasban kergettük egymást (ami mindhármunk teljesítményének jót tett), de egy hosszú átmeneten rosszul döntöttem (irányban keresztülvágtam egy libalegelőn, ami leginkább a hadsereg robbantási területének tűnt, úgyhogy hiába volt térben rövidebb, időben mégis lassabbnak bizonyult), és azt már nem tudtam behozni. Meg persze fizikailag sem bírtam már.
A csúcs ezúttal az egyik kikötőmóló közepére helyezett pont volt, bár a szárazra kivont hajók alatt rohangálást sem sikerült még megunnom. És hát a kivilágított katedrálist akárhonnan nézem, mindig gyönyörűnek találom. Az eredményem a középmezőny közepébe juttatott. A 11:07 min/km reciprok sebesség kevésbé hidegben (jeges útszakaszok nélkül, és pláne világosban) lesz még bőven jobb is.

Verseny után elkapott az egyesület pénztárosa, hogy erősen mínuszos az egyesületi számlám, ideje lenne fizetnem. Őszintén szólva az lepett meg, hogy eddig nem szóltak, nyilván a holnapi közgyűlésre rovancsoltak. (Van valami rendszer, amiről nekem természetesen lövésem nem volt, bár állítólag egy éve írtak róla; és annak alapján követhetném, hogy mizujs az anyagiakkal.) Mindenesetre megbeszéltük, hogy Max átküldi a "számlakivonatomat", én meg átutalok egy jó adag pénzt. (Azóta mindkettő megtörtént.)

Ma (elérkezve a laborfüzetem utolsó oldalára) nekilendültem egy végső ellenőrző kísérletnek, aminek eredménye persze talán csak a jövő hétre lesz, de az máris kellemes érzéssel tölt el, hogy milyen gyorsan ment az oszlopozás. Menet közben ugyanakkor rájöttem, hogy egy másik változatban sokkal érdekesebb eredményekhez juthatnék (a publikálásra is gondolnom kell, és a konferenciakivonat beküldési határideje nagyon közel van már), holnap (vagy holnapután) azt is megcsinálom (vagy legalábbis elkezdem).

Tegnap Liuchao még tudott valamit mérni, de avval ki is fogyasztotta az argont. Némi tanakodás után Jixin ötletére Ligával megrendeltük a 12 új palackot, amiket mára ígértek. Meg is hoztak kettőt, csakhogy a nálunk lévő palackokban még tök sok gáz volt. Némi fejvesztett kapkodás után derült csak ki, hogy már tegnap kicseréltek 10 palackot (Jixin látta, amikor meghozták), ma már csak a maradék érkezett - csak éppen erről senki nem tudott. Legkevésbé a szállító, akinek azért talán illett volna tudnia a dologról, bár ha a tegnapi ember nekünk nem szólt, akkor miért pont a cégénél szólt volna? Nem tudom, mi lett a történet kimenetele (hová lett a két mai palack), de legalább tudunk mérni.

Most még egy picit dánozok (a házim már kész), holnap reggel modulteszt, utána munka, meg persze dán. A jövő hétig gatyába kell rázni ezt a konferenciakivonatot, remélem, Shaolinnal meg tudjuk valamikor beszélni. Sok puszi Dórinak és Dorkának!

2018. II. 5. (H) - még 329 nap

Liuchao hidrogén-peroxidot és perklórsavat keresett. Az előbbit hamar megtaláltuk az egyik hűtőben (nem abban, amelyikben tavaly volt, mert azt a pénteki fridzsidertakarítás címén ismeretlen tettes kirámolta); de az utóbbihoz föl kellett túrnunk a savszekrényt, és átnéznünk egypár üveget, ami (a rajtuk lévő por vastagságából ítélve) akár az Öreg Gorm (gy. k. Dánia első királya, jóval a mi Szent Istvánunk előtt) óta ott állhatott. Végül a perklórsav is meglett, de a régészeti akció oldalvizén találtunk egy flakon folysavat is. (Az egérrágta papírdobozából ítélve az se II. Margit uralkodása alatt került oda.) Ahhoz képest, hogy (Per dugikészletét leszámítva) én kezdtem el itt a folysavazást, ez már talán a harmadik adag, ami valami penészes sarokból rámvigyorodik.

Ebéd közben kiderült, hogy egész sokan készülünk Csehországba. Jixin alapvetően egyetértett az irományommal (alaposabb átolvasásra nem volt és nem is lesz ideje), de Shaolin jóformán az egészet átírta. Csak néhány szó (meg persze az egész gondolatmenet) maradt meg az én eredetimből. Ilyen még nem történt velem, de tulajdonképpen nem bánom; hiszen ő mégiscsak jobban ért hozzá (meg aztán ő a szervezőbizottságban is benne van, a mi témáinknak ő az illetékese). Holnap lesz időm végigbogarászni az egészet, ui. ami kísérletet el akartam végezni, az ma megvolt; viszont argon nincsen, tehát mérni nem tudok.

Egész héten fagypont alatt marad a hőmérséklet, de azért a felhőtlen égboltról napközben remekül tűzött a nap, és a kilátás (azaz a fjord látványa) is remek volt.
A háziak egyik lánya kimosónapot tart.
Holnap dán és tájfutás, úgyhogy ne aggódjatok, ha nincs bejegyzés!

2018. II. 4. (V) - még 330 nap

A kérdést végül nem az agyam, hanem a hólyagom döntötte el. A sajtos omlettnek induló (és azonosíthatatlan végállapotú) reggeli után Greve felé indultam, márpedig a HÉV-en nincsen vécé. Az anglikánoknál a legutóbb lelkesen hirdették, hogy nem 1, nem is 2, hanem egyenesen 3 mellékhelyiséget akarnak építeni (és a vécéépítő bizottságba várják lelkese egyháztagok jelentkezését), ami közvetve azt jelenti, hogy jelenleg nincsen - tömeges használatra való - vécéjük. Oesterporton csak mobilfizetésű van (gy. k. az én kőfonomon nincsen ilyen alkalmazás), a kikötői mosdóba pedig már a múltkor sem jutottam be. Esetleg a Kastellet jöhetett volna szóba, de inkább biztosra és a Szász utcába mentem, ahol megbízhatóak a mellékhelyiségek, és ahol most meglepő módon működött a tolmácsgép, bár csak a kezdő ima magasságában kezdték el osztani a kütyüket. A záró hirdetősdit - ha jól értettem a dán szöveg angol fordítását - a templomi tanács elnöke (gy. k. a felügyelő) konferálta, aki ránézésre még nálam is fiatalabb. Mindig felüdülés tapasztalni, hogy mennyire nem tekintélyelvűek.
Egyébként hideg van (a napi legmagasabb hőmérséklet fagypont környékén alakul, de mivel a délután nagy részét olvasással meg videózással töltöttem, az esti zuhany előtt elmentem futkározni (a szép új nadrágomban és a szép új cipőmben), ami meglepően jólesett.

2018. II. 3. (Szo) - még 331 nap

Ugyan volt verseny ma is, ráadásul viszonylag elérhető helyen (valahol Birkeroed-ben), de ilyen hidegben (fagypont környékén) nekem a boltba bringázás is elég volt. Közben volt valami a havazás és a havas eső között, de nem komoly.
Leszek kint eleget holnap templomba menet és vissza; bár még nem tudom, hogy (kockáztatva) a kétesélyes Szász utcába, vagy a megbízható (de nekem kissé merev) anglikánokhoz menjek.

Szóval ma tipikus pihenőnapot tartottam. Lustulás, számítógépezés, olvasás, dán házi, és hasonlók.
Egy, az asztalon hagyott üdvözlőkártyából kiderítettem, hogy tegnap a házinéni születésnapja volt.
Ebéd (virsli, zsömle, saláta) után pár órára belebújtam az új tapinaciba. Tök kényelmes, de nem sok kellene neki ahhoz, hogy szorítson, úgyhogy valószínűleg jó, hogy nem az eggyel kisebbet választottam. A következő lépés terveim szerint az lesz, hogy kedden a kikötői hajszára (fejlámpás esti egyesületi edzés) is ezt húzom föl.

Északon a helyzet változatlan.

2018. II. 2. (P) - még 332 nap

Odáig fajult a dolog, hogy ma már többen hiányoztak az osztályról, mint ahányan voltunk. Még akkor is vesztésre állunk a vírusokkal szemben, ha az előre bejelentett szabadságokat és a hazautazott Yiyao-t nem számoljuk. Yusuf például bejött, de még annyira köhögött, hogy a közös reggelinél a félig üres konyha másik végébe ültettük, majd még délelőtt haza is ment.

Kristina még tegnap megmutatta, hogy mely hűtőkkel és fagyasztókkal kell ma a nagyszabású, ünnepélyes takarítónap alkalmából foglalkoznunk. Yvonne-nak dolgoztunk együtt, és szerintem elég jó munkát végeztünk. Alapvetően csak jégmentesítést végeztünk, de a jég leolvasztására használt meleg víz, illetve annak kitörlése végeredményben a teljes kisuvickoláshoz tette hasonlatossá a munkánkat.

Délután egy kicsit tudománykodtam. Minél tovább nézem az antimonkoncentrációkat, annál kevésbé tudom elhinni azokat; úgyhogy inkább cikkírást szimuláltam.

Hazafele jövet bementem a sportboltba, és az ajándék vásárlási utalványért vettem egy futónadrágot, ami bizony eltartott egy darabig. Először kiderítettem, hogy melyek a téli illetve nyári darabok, majd tisztáztam, hogy a leárazottak (amellett, hogy többnyire téliek) pont azért vannak leárazva, mert már csak nagyon kicsi és nagyon nagy méretű példányok vannak belőlük. Ez után az egyik eladótól megtudtam, hogy a két szimpatikus darab között semmi érdemi különbség nincsen (a gyártójukon kívül). Próbálgatásos módszerrel megállapítottam, hogy az M-es méret (amit bozótnadrágból hordok) ezekből rám sem megy, végül rengeteg vacillálás után egy XL-est vettem, mert bizony még az L-es is kellemetlenül szorította a vádlimat.

Itthon szokatlan helyzet fogadott. Nyolcan vannak: a háziak, a három gyermekük, és még hárman - még soha nem láttam itt ekkora tömeget. Ráadásul az ebédlőasztalnál ülnek, ami szintén igen ritka. A szobát díszítő dán zászlókból arra tippelek, hogy valakinek születésnapja van. Vagy esetleg házassági évforduló. Holnap megkérdezem.

A hébe-hóba eső eső estére havas esővé alakult, és az időjárás-előrejelzés szerint nagyjából ilyen is marad az idő. Hideg (jelentős mértékben fagyos), szeles és többnyire nedves hétvégénk lesz, úgyhogy nem megyek rohangálni. Ugyan jött két köremail Johntól és Finntől a vasárnapi versenyre utazással kapcsolatban, de talán inkább valamelyik templomot választom. Olyat is kell néha.

2018. II. 1. (Cs) - még 333 nap

Erről a számról természetesen eszembe jut a 333 olvasógyakorlat, de az most már szerencsére nem aktuális. (Hú, mennyire utáltam!) A mai nap sokkal inkább a második modulteszt első feléről szólt.
A szokásos álmatlan forgolódás után jól esett egy fél órával tovább aludni (ui. a modulteszt csak 9-kor kezdődött), majd egy, a szokásosaknál későbbi busz fedélzetéről is megcsodálni a földi világot (ui. a telihold addigra már nem látszott). Természetesen össze-vissza izgultam magam, de azért rendben odaértem (csak fáztam a hideg szélben).

Anasztázián (az ukrán csoporttársamon) kívül idegenekkel vizsgáztunk, akik igen vegyes háttérrel rendelkezhettek (a végén a fogalmazáshoz arab, perzsa és francia szótár is került elő az angolon kívül). A feladatok megnyugtatóan könnyen mentek, bár nem kizárt, hogy mindegyikben követtem el egy-két hibát. Sajnos nem valószínű, hogy a kijavított feladatlapokat megnézhetjük, pedig érdekelne. Azt viszont már tudjuk, hogy a "hallgatós" és az "olvasós" rész mindkettőnknek sikerült; ui. azokat a vizsgafelügyelő tanárnő sitty-sutty ki is javította, amíg mi a levélírással (pontosabban - a modernség jegyében - az emailírással) szöszögtünk,

A vizsgától kimerülve Anasztázia gyorsan haza is vonatozott, de én bebuszoztam Risoebe, és még pont belefért egy ebéd a dánóra előtt. A menza remek találmánya, hogy a brokkolikrémleves fényét jelentősen emeli az apróra kockázott sonka. (Szerintem parizerrel is jó lehet.)

Sejtelmem sincs róla, Anne hogyan tudja még követni, hogy kik járnak az órájára, hiszen szinte hetente változik a csoport összetétele. Ehhez képest szerintem tök jól elvagyunk, és még haladunk is. Ma például végigbeszélgettük az órát, amit kifejezetten jó felkészülésnek éreztem a modulteszt jövő csütörtöki (szóbeli) fordulójára.

A mai napot szabadságnak könyvelem (hiszen fél három tájban láttam munkához), így egy hét múlva lelkiismeretfurdalás nélkül fogok késve (a modulteszt után) megérkezni. A tegnapi mérés eredményei több, mint hajmeresztőek. Olyan szinten képtelenek a számok, hogy azt sem tudom, hol keressem a hibát. (Ettől még kerestem, csak persze nem találtam meg). Mindegy, az anioncserélő oszlop láthatóan nem hajlandó nekem segíteni, úgyhogy nem kínlódom vele tovább, jöjjön a Patricia-féle Elveszett Módszer. Mert az már egyszer segített, akár még most is működhet, csak ne kiabáljuk el.