Szabolcs Dániában - 13.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

2018. I. 31. (Sz) - még 334 nap

Hideg van, erősen fúj a szél, és többnyire esik. (Legalább lemosta a sár egy részét a cipőmről.) Az előrejelzés szerint ez pár napig még így marad; annyi változatosság lesz benne, hogy havazás vagy havas eső is várható. Hiába, még sűrű tél van.

Per ma is jött dolgozni, de még messze nem egészséges. Viszont megnézte az argonnyomást, és közölte, hogy néhány óra mérés még belefér. Ő az ICP-MS-sel mért, én az ICP-OES-sel, de igaza lett, estig nem fogyott ki a gáz.
A házinéni nem tudom, jár-e dolgozni, de ő is messze van az egészségestől.

Yiyaonak (az egyik kínai vendégkutatónak) ma járt le a 6 hónapja. Mindenkitől elbúcsúzott, a tőle megszokott módon mindenkivel fényképezkedett, holnap repül haza.
Ugyanakkor a 730-asban (ahol a szobánk is van) szinte naponta botlok új arcokba. Az elmúlt napokban többnyire oroszok érkeztek, de van egy új iráni hölgy is.

A havi összefoglalásban a jó hír, hogy a másfél-két hónapja kicincált bölcsességfogam helye már nem fáj. Igazából már az évváltáskor sem fájt, de akkor éppen nem született összefoglaló bejegyzés.
A rossz hír pedig az, hogy a Mo/Sb elválasztás nem megy, és kezdek kifogyni az ötletekből. (Egyébként sem volt olyan sok.) Ha Jixin visszajön (ui. most éppen Belgiumban van), megpróbálok találni egy nyugodt fél órát, és megmondom neki. (Megmondanám én bárki másnak is, de másnak nem érdemes.)

Vicces, hogy két közelgő választás közül az egyházin vagyok jelölt, de az államin tudok majd szavazni.

Négyen szerettem volna, de a betegség és egyebek miatt a hónap folyamán végül két tájfutóversenyen vettem részt. Ez is új rekord, még soha nem mentem el januárban két versenyre. Egyszer is csak egyszer. Tavaly. Mivel jövőre már nem leszek itt (otthon meg többnyire hidegebb van), vélhetően a halálomig nem is lesz több ilyen.

Meglátom, hogy az időjárás és a közlekedés mit enged vasárnapra. Migránsmise csak február 18-án lesz, addig a versenyek, az anglikánok és a Szász utcaiak között egyensúlyozok. A roskildei katedrálisban egyre inkább úgy néz ki, hogy nem lesz több angol nyelvű; és pillanatnyilag koncertjeik sincsenek. Talán majd böjtben.

Holnap lesz a második modultesztem írásbeli fordulója. Szerintem alaposan felkészültünk, de azért rendesen be vagyok gyulladva. Ennél rosszabb csak egy hét múlva, a szóbeli előtt lesz, ui. az összes eddigi nyelvvizsgámon (oroszból, németből és angolból is) a szóbeli ment rosszabbul. (Ha valakit érdekel: sorrendben bukás, másodszorra sikerült, elsőre, de feltűnően gyengén sikerült.)

Akárhogy is, holnap természetesen új oldalt kezdek.

2018. I. 30. (K) - még 335 nap

Az utolsó percig töprengtem, hogy este menjek-e edzésre, amiből végül "nem" lett. Úgyis csak a székház körül lettünk volna (persze nekem még az is tartogat meglepetéseket), és megfázni sem akarok a modulteszt előtt két nappal (ui. hideg szél fúj, bár ez januárban tulajdonképpen nem olyan meglepő). Ráadásul egyébként is eléggé el vagyok keseredve az antimon miatt. Per ma már jött (noha még látványosan beteg, de legalább már nem lázas), és talán argont is rendel, szóval egyszer majd lehet mérni, de nem nagyon van jó ötletem az elválasztásra (ahogyan a mérésre sem).
A jövő kedden viszont a kikötőben futunk, arra már be is neveztem; és talán a hétvége valamelyik versenyére is eljutok.
Északon a helyzet változatlan.

2018. I. 29. (H) - még 336 nap

A bal combomban kellemes érzés uralkodik (gy. k. izomláz), nyilván a tegnap következményeként. Délután részt vettünk Sven búcsúbuliján, ahol az ünnepi beszédek java dánul ment, így nem sokat értettem belőle, de a kivetített képek magukért beszéltek, és az ingyen kaja (bor, üdítő, fasírt, édesség, gyümölcs) is jólesett. Egyébként pedig küldök tovább az antimonnal.
Északon a helyzet változatlan.

2018. I. 28. (V) - még 337 nap

Az utolsó pillanatig nem tudtam, mi sül ki a mai napból, de azért a hátizsákomba még az este bekészítettem a tájfutós cuccaimat. Éjjel esett rendesen, de reggelre már nem sok maradt belőle (az aszfalton), csak a szél fújt egész nap bolondul. Úgyhogy megpróbáltam bátornak látszani, és a dupla sonkás tükörtojás után Amager-be utaztam (ez Koppenhága egy déli kerülete, egy metrómegállónyira az úszó EB helyszínétől).
A vk.-t (egy általános iskola auláját) simán megtaláltam, némi felárral utólag is tudtam nevezni (a rendes határidő szerdán járt le, de akkor még messze nem láttam a jövőt). Gyors átöltözés (a szerdai tapasztalatokból okulva a nindzsás futópólót, arra pedig a roskildés bozótot húztam), majd közös kivonulás a rajtba, ahol előbb elmenesztették az ultrahosszú, a hosszú és a közepes pályák futóit, majd mi (rövidesek) jöttünk (egyenként).

A kiírás direkt kérte, hogy ne tüskés cipőben menjünk. Ezt sokan nem tartották be, és a pálya első felét elnézve nekik volt igazuk. Tipikus dán erdő-mező-liget, ahol az éjszakai eső nélkül is lett volna víz jó kedvvel, bőséggel. A kiíráson felbuzdulva felavattam a csiriviri karácsonyi aszfaltfutó cipőmet, de a 3. és a 4. átmeneten ezerszer is megbántam ezt a döntést. Egy gyümölcsösnek jelzett mocsáron kellett többször is átkelnünk, ahol inkább víz volt, mint szárazföld (és persze a szárazföld is csurgásig átázva). Nyáron tájfutócipőben remélhetőleg bevállaltam volna a dagonyázást, de így tél közepén - az új cipő reménytelen féltésén túl - egészségügyi okokból sem akartam. Inkább a mocsárjárást gyakoroltam: kerülés, zsombék, kerülés, faág, kerülés, sár (legalább nem víz), kerülés, zsombék stb. Azon jártak jól (kevésbé rosszul), akik inkább a kerítésen kívül mentek, és csak a pont látósugarában jöttek be a iszapbirkózni. Hozzájuk képest kb. 8-10 percet vesztettem.
A sártengerből kikecmeregvén azon meditáltam, hogy ez nem volt egy nyerő verseny, hiszen városi sprintre számítottam, ehhez képest sarat dagasztottam; nem futottam, még csak el sem fáradtam, csak piszkos lettem. Ugyanakkor lassan kezdett gyanússá válni, hogy a pálya az 5. pontnál véget ér, még nagyon nem volt meg a 4,9 km, sehol egy cél - na szóval akkor tűnt fel, hogy a nejlon másik oldalán is van egy térkép, ráadásul egy sokkal hosszabb pályával. (Később leesett, hogy csak a méretarány változott, azért tűnt olyan hosszúnak.)
Az már az volt, amire számítottam (és amit szeretek, és amiért tulajdonképpen jöttem): sprintfutás egy lakótelepen. Nem tudom, mennyire számít drága környéknek, de a magam részéről nagyon jól el tudnék ott éldegélni: rengeteg park, játszótér, a dán szokásoknak megfelelően téglalap alakú mesterséges tavak (ha a 100 méterre lévő vízfolyás nem lenne elég), gördeszkapálya, sétálóutak, és kifejezetten emberléptékű lakóházak. Egy egyetemi kollégium is van, de inkább nézné az ember gazdag cégek irodaházának.
Ez a két markánsan eltérő terep egy pályán valószínűleg nagy élmény a pályakitűzőnek, de cipőcsere nélkül képtelenség jól megfutni. (Nekem legalábbis az volt.) Tényleg, miért nem rendeznek olyan "átöltözős" versenyeket, mint a triatlonosoknak? Ráadásul egy-két komolyabb forgalmú utat is kereszteznünk kellett. A magam részéről persze megvártam a zöldet, de nem értem, ilyen helyeket miért nem raknak "nem mért átmenet"-et az utca egyik oldaláról a másikig. Odahaza egy sima szerdai kisversenyen megoldják, itt meg szaladjak az autók közé?

A célban senki nem volt, ami kissé meglepett (ilyet se láttam még), de hamar megtaláltam a szalagozást, ami visszavezetett a vk.-ba (speciel az út másik oldalára). Amíg kifújtam magam, kicsit sétáltam az épületben. Lehet, hogy ez egy átlagnál gazdagabb környék iskolája, de nekem nagyon tetszett. Tartok tőle, hogy ide lelkesebben jártam volna. Éppen azon tűnődtem, hogy a hideg után (végig folyt az orrom, baromi vacak volt) milyen jól esnék egy kis forró leves, amikor közölték, hogy kész az ingyen ebéd, jó étvágyat a forró leveshez. Ugyan csak a 3 szokásos dobozleves közül volt 2, de tényleg jól esett (a gesztus is, meg a kaja is).
A versenyt alapvetően hosszútávúnak hirdették, így a rövid pálya eleve a "futottak még" versenyzőknek szólt. A középmezőnyben végeztem, a győztesidő kétszeresén belül, 10,50 min/km-rel, ami a mocsárjárást is figyelembe véve szerintem vállalható. Ráadásul (a mocsarazást és a taknyadzást leszámítva) tök jól is éreztem magam.
A (gépi mosástól, a gépi szárítástól, a 10 éves használattól vagy ezek kombinációjától) megnyúlt bozótalsóm még használható, de azért jól jönne egy olyan, ami a bokámig (és nem a talpamig) ér. Ha kapható náluk, akkor a tegnap kibontott ajándékutalványból megpróbálok egy ilyet venni.

2018. I. 27. (Szo) - még 338 nap

Alvás, emailek megválaszolgatása, mosás-szárítás-elpakolás, bevásárlás, ebéd (sült csirkecomb a boltból), olvasgatás, dán házi, Skype, és ezekhez hasonlók.
Beírtam magam a Dán Tavasz néhány (általam is elvégezhetőnek remélt) feladatához; a külképviseleti névjegyzékbe vétel sikerén fölbuzdulva pedig jelentkeztem külképviseleti megfigyelőnek. Ugyan nem annyira izgalmas, mint a szavazatszámláló bizottsági tagság, de itt csak ez van.
Felbontottam a csomagot, amit tegnap találtam az íróasztalomon: egy sportboltba szóló ajándékutalvány volt benne. (Még egy éve, az érkezésemkor beléptem az "ajándékkasszába". Időnként - mint például 3 napja - jön a körlevél, hogy fizessünk be egy százast; cserébe jeles alkalmakkor - esetemben most - kapunk valami ajándékot. Anyagilag természetesen nulla összegű a történet, de a figyelmesség nekem - és nyilván másoknak is - jólesik.)
A házinéni még mindig beteg egy kicsit (annyira persze nem, hogy a reggeli lovaglást kihagyja), a háziúr pedig nagyarányú takarítást rendezett. Alig ismertem rá a házra, amikor hazaértem a bevásárlásból.
Roskildében a polgármester átadta az év sportolói városi díjakat. Természetesen tájfutók is voltak köztük, sőt, a vándorkupát Andreas kapta.
Északon a helyzet változatlan.

Natcup 6

Lehet, hogy hivatalosan Tunehallerne-ben (községünk sportcsarnokában, ahol a szavazás is volt) lett volna az öltözés meg a csomagmegőrzés, de a táblákat és a szalagozást követve én a szomszédban, egy iskolának látszó épület folyosóján kötöttem ki, ami már be volt rendezve a verseny utáni táplálkozásra (asztalok, székek). Itt öltöztünk át, ami engem leginkább egy Borg karbantartó állomásra emlékeztetett (a menőbb fejlámpáktól a hátra szíjazott elemekig vezető villanyzsinórok miatt).
Az évszakhoz (és a korábbi napokhoz-hetekhez) képest szokatlanul meleg időnk volt (a napi maximum 10 fok körül alakult), ennek ellenére féltem, hogy séta közben fázni fogok (futást nem igazán terveztem, bár egész elfogadhatóan kaptam levegőt), úgyhogy szabadidőruhában és sapkában mentem. A többiek bezzeg bozótruhában feszítettek, persze ők rendesen futottak. Ahogy elnéztem, a mezőny (pontosabban a fiatalabb fele) jobbára elit meg válogatott versenyzőkből állt, vagy legalábbis nagyon menő egyesületek mezeit viselte.
Utólag sem tudom, hogy mi lett volna a legjobb öltözék. A rajtban még így is fáztam, de menet közben valószínűleg elég lett volna a futópólóra húzott bozótfelső, és alulra is csak a bozót. De nem mertem megkockáztatni, hogy tájfutóbbnak tűnjek, mint amennyire vagyok. Akkor már inkább nézzenek turistának, aki életében először megpróbál eljutni a legkönnyebb pálya végéig - ami egyébként stimmelt is, avval a kiegészítéssel, hogy külső segítség nélkül még most is a terepen lennék.

A rajt egy észak-dél irányú úton volt, ahova közösen mentünk ki (vicces hangokat adott a száz pár tüskés cipő az aszfalton), majd ötpercenként tömegrajtoltak a kategóriák. A pályánk (továbbá - amint arra vacsora közben fény derült - az összes többi pálya) eleje egy pillangó volt (mindegyik pályának más és más középponttal), a vége pedig egy B-C kategóriájú út a célba.
Rajtoláskor nagyjából annyit értettem meg a térképből, hogy nem kell felszaladni kelet felé az első dombra, az viszont csak 5-6 perccel később esett le, hogy nem is egy második dombot kell keresnem, hanem egy szurdokot (inverz dombot). A sötétben igen rosszul ment a szintvonalak dekódolása...
A második pontot John mutatta meg (bár a sötétben nem láttam, hogy John volt az, vacsora közben említette). Az eddigiek után szinte hihetetlen, hogy a következő 3 átmenetben egész elfogadható időket futottam (pedig megtörtént, elég volt hozzá egy előttem haladó lámpát követnem). A pillangós pont is könnyen ment, szerencsémre éppen csúcsforgalom volt ott (azt hittem, hogy ők már harmadszorra fogták, amikor én még csak másodszorra, de az eredmények alapján nem ez történt).
A 6. pontra menet sikeresen beleléptem valami mocsárba, és bokáig átáztam. Persze ha gondolkodom (csapadékos napok, belvíz mindenütt, versenyértesítő, Dánia), akkor tudhattam volna előre, hogy ez lesz - miért pont ebben lenne az éjszakai verseny jobb, mint a nappali? De én mégsem a tüskés cipőmet vettem fel, hanem az amortizátort, mondván hátha... Egyébként nem nagyon csúszkáltam, bár ez bizonyára inkább a menetsebességemnek köszönhető.
A következő két átmenetem volt a sebesség illetve az idő szerinti legrosszabb. A 6. pont dombocskájának a tetejéről még egészen jól láttam, hogy hová kéne eljutnom (hiszen egy csomó lámpa rohangált arrafelé), de menet közben valahogy fordult velem egyet a világ, és a tavacska keleti vége helyett a nyugatihoz értem el, majd némi töprengés után végigmásztam az egész völgyön (nem kelet, hanem nyugat felé). Egy gyönyörű, szinte analízistankönyvbe való nyeregbe jutottam, ahol volt is egy pont, ami az én térképemen természetesen nem szerepelt. (Másokén többször is, de ők éppen nem jártak arra - nem mintha egy elit versenyzőtől elvárható lenne, hogy megálljon nekem megmutatni, hol is vagyok.) Egy darabig tanácstalanul ácsorogtam, majd a terepet kettévágó villanyvezeték alapján azért csak megtaláltam a nyerget a térképen, és innentől már nagyjából jó voltam. Szinte hihetetlen, de a győztes még nálam is több időt töltött ennek a pontnak a keresésével.
8.-nak újra a pillangós pontot kellett megfognom, de semmit nem segített, hogy kétszer már jártam ott. Igazság szerint most sem tudom, hogy pontosan merre is tekeregtem. Jóformán egyedül bolyongtam egy irgalmatlanul nagy katlanban; körülbelül úgy érezve magam, mintha csak a Marson lennék. Egyszer ugyan hallottam, amint valaki belelép valami vízbe, de olyan nagyon ez sem vigasztalt. A térkép alapján csak egyetlen ekkora katlan volt a terepen (annak a közepén, avagy a legmélyén pedig a pont), de igazság szerint éppen föl akartam adni, és már a kiutat kerestem, amikor hátrafordulva megpillantottam a pálcát. (Bóják most sem voltak, de a dobozok tartópálcáin volt fényvisszaverő.) Szóval ez a pont totál véletlenül lett meg.
Viszont innentől kezdve már minden sokkal jobban alakult. A következő átmenetem még nagyon lassúra sikeredett, de csak azért, mert nem mertem irányba menni. Elegem is volt már "a lábam belesüllyed a sárba, a testem többi része pedig beleakad a tüskebozótba" felállásból, illetve a sötét és az aljnövényzet miatt az iránymenet egyébként is csak lépésben történhetett volna. (Hogy az igazi tájfutók hogyan tudják ilyen körülmények között is elkerülni a hasra esést, az számomra rejtély.) Inkább úton futottam, ami nagyjából kétszeres távolságot jelentett, de a többiek időadatait elnézve valószínűleg ez volt a jó döntés. Közben halványan el kezdett bennem derengeni, hogy én ezen a terepen már jártam. Nevezetesen amikor karácsony előtt a pályabontásban működtem közre. Mit ád az ég, a 9. pont felé menet ugyanazt a szakaszt kellett bejárnom, mint amit akkor már megtettem. Ez - legalábbis pszichikusan - azért segített.
A pont már meglepően messziről látszott, és (mivel a cipőmnek és a zoknimnak már úgyis mindegy volt), a 10.-et is vagányabban támadtam, mint ahogyan eredetileg terveztem. Egy nádason kellett áttörnöm magam, de érdekes módon nem volt vészes. Utána két igen könnyű pont jött (útkereszteződés és kerítés sarka - az előbbire menet én voltam a leggyorsabb), és az utolsó átmenet is inkább csak hosszú volt, mint nehéz. Viszont a célba vezető út szokatlanul nehéz volt, két (vagy akár három) logikus megoldás is kínálkozott a bozót megkerülésére, és persze sikerült is csőbe húznom magamat.

A kihelyezett célban elmagyaráztattam magammal, hogyan jutok vissza a vk.-ba. Alapvetően jó poénnak tűnt, hogy végre keresztülvágok azokon a sportpályákon, amiket minden reggel és este látok a busz ablakából; de a talajviszonyok itt még elkeserítőbbnek bizonyultak, mint a terepen. Konkrétan egy felázott (gyakorlatilag vízzel átitatott, jóformán víz alatt álló) focipálya volt az egész, ráadásul szép vízszintes, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, úgyhogy esély sem volt arra, hogy találok valami magasabban fekvő részt, ami szárazabb a környezeténél. Mondhatom, maradandó élmény volt százegynéhány méter végigcuppogni.
A rendezőknek persze volt annyi eszük, hogy még az iskola bejáratánál levetették a cipőnket, a vk.-ba csak zokniban vagy mezítláb mehettünk be. Kiolvastam, és befaltam két adagot a levesből. (Volt hideg kaja is, de nekem a meleg leves jobban esett, még ha egy kicsit csípősre is sikerült.) A zsúfolt helyiségben eleinte nem nagyon tudtam leülni, de ez igazán nem zavart; a hangulat így is megvolt.
Annyira már ismerem Tune-t, hogy a vk.-ból "toronyiránt" indultam el, így pár percen belül a templomnál (pontosabban annak a buszmegállójánál) kötöttem ki. Mint tudjuk, az élethez mázli is kell: pár perc múlva jött a busz (pedig ilyen későn már csak fél óránként jár). Így a zuhanyzást is beleértve mindennel együtt a szokott időben le tudtam feküdni. Az már csak a meggy volt a habon, hogy az asztalon várt a Választási Iroda levele a külképviseleti (koppenhágai) névjegyzékbe való felvételemről.
Azóta egy elektronikus levélben már módosították a szavazókör címét, de ez egy másik történet, amit majd más alkalommal mesélünk el. (Na végre vége.)

2018. I. 26. (P) - még 339 nap

Reggel megvolt a hét utolsó értekezlete, majd megmértem a mintáimat. A manométer (gy. k. nyomásmérő) szerint ugyan már alig volt argon, de azért a mérés lement. Kiderült, hogy nem lehet komolyan venni az antimonkoncentrációkat, ami egyrészt persze szívderítő, hiszen ezek szerint az eddigi kísérleteim nem feltétlenül voltak sikertelenek. Viszont ha nem tudunk antimont mérni, akkor hogy a csudába fejlesszek molibdén-antimon elválasztást? Eddig se volt túl esélyes a dolog, de így már kezd a lehetetlenhez konvergálni. (Persze radioaktív nyomjelzéssel nem lenne gond, amihez minden feltétel adott is, de nem, azt nem lehet.)

Megjött elektronikusan is a Választási Iroda levele (papíralapon már szerdán este megkaptam), hogy átraktak a Koppenhágai névjegyzékbe. Csupán az a meghökkentő, hogy ma másik címet adtak meg, mint két napja. (A kísérőlevélben külön fel is hívták a figyelmemet a változásra.) Amikor két hete az űrlapon postai és elektronikus elérhetőséget is megadtam, nem hittem volna, hogy a két csatornán két különböző értesítést fogok kapni. Kíváncsi vagyok, jön-e még. Majd jelzem, ha igen.

A 40-hez többen gratuláltak, mások együttérzésükről biztosítottak. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm! Ismeretlen tettesek még az íróasztalomat is fellobogózták.
Ezen kívül úgy-ahogyan elvarrtam néhány, vészesen a ledöglés felé tendáló ügyet (kivonat a konferenciára, a folysavszabályzat, a dán nyelvtanfolyam naplója); de mindennél sokkal izgalmasabb a tegnapelőtti verseny, úgyhogy beszéljünk inkább arról (a könnyebb visszakereshetőség érdekében külön bejegyzésben)!

2018. I. 24-25. (Sz-Cs) - még 340 nap

Talán még víz felett van a fejem, de iszonyatos tempóban zajlanak az események. Hiába intézek el egy-két ügyet (összeírom és elküldöm Clausnak a Belváros környéki horgászboltok címeit, megírom és elküldöm az MKE-nak a beszámolót a szakcsoport tavalyi tevékenységéről, elküldöm a jelölő bizottságnak az elérhetőségeimet), ugyanannyi új támad helyettük (utaljak pénzt a Hevesy ajándékkasszájába, magyarázzam el Liuchaonak a médialicenszet (gy. k. a dán internetadót)). Közben a folysav-kezelési szabályzat hetek óta várja az íróasztalomon, hogy foglalkozzam vele. A múlt pénteken megvett ökorépa sajnos nem ilyen türelmes, úgyhogy ami abból nem romlott meg (és nem kente össze belülről a hátizsákomat - hajrá belső táskapucolás), azt sürgősen körbekínáltam az épületben. Tiszta szerencse, hogy pár dolog alig igényli a közreműködésemet, mint például a Radiokémiai Tudományos Bizottság újjáalakulása, vagy Marlena (egy 8 éve áttelepült lengyel kollegina) sikeres technikusi vizsgája. (Ez utóbbival összefüggésben csak néhány szelet süteményt kellett elfogyasztanom, miután az egyik dán technikus, Dara tájékoztatott az örömteli eseményről. Hiába, van előnye is, ha az ember 3-4 épületben 3-4 osztály munkatársaival haverkodik.)

A tegnap délelőttöt nagyjából végigértekeztük a svéd atomerőmű-leszerelőkkel. Pár dolog talán világosabb lett, bár nem feltétlenül az előnyére, pl. az antimon tényleg ott van, és tényleg meg kell szabadulni tőle. Sajnos ez nekem azóta sem sikerült, bár egyre gyanúsabb, hogy már a mérés sem megbízható. Holnap ezt is megpróbálom tisztázni, bár alig van már miben reménykednem. A megbeszélés után gyorsan körbevezettük a svédeket a laborjainkban, cserébe valamikor (talán húsvét után) mi is megnézhetjük az ő létesítményüket. Ez mondjuk tök jó lenne, félig leszerelt atomerőművet még úgysem láttam.

Dánon (kihagyva az utolsó előtti fejezetet, az időjárást - pont azt!) Dániáról volt szó. Bennem csak most tudatosult, hogy a XIX-XX. században ők is elvesztették a területük (illetve a területi befolyásuk) túlnyomó részét. Ha sok időm lesz, lehet, hogy majd utánanézek ennek alaposabban, már csak a mi közelgő 100. évfordulónk miatt is.
Nagy nehezen fény derült arra, hogy a tanárnő rendszeresen pakolgatja fel a nyelviskola elektronikus naplójába az órai és házi feladatokat, csak azokat én nem látom, hiába lépek be hetente kétszer-háromszor, amit viszont a tanárnő nem lát. Úgyhogy írtam a rendszergazdájuknak, hogy ez így nagyon nem jó, csináljon valamit. (Minek házi feladatként elképzelt szituációkban emaileket írogatni dánul, ha maga a valóság adja ugyanezt a feladatot?) Szerencsére Anne papíron is elhozta a modultesztem téridő-koordinátáit, így most már tudom, hogy mindkét forduló csütörtökön délelőtt lesz (az írásbeli 1, a szóbeli 2 hét múlva).
Egyébként mostantájt meglepően sokan járunk órára, és eléggé egy szinten is vagyunk ahhoz, hogy jól tudjunk haladni. (A leggyengébbek lesodródtak a következő csoportba, de mostanra már nekik is meglett az első modultesztjük.)

Na jó, azt hiszem, minden fontosabb ügyről legalábbis megemlékeztem. Egyedül a tegnap esti verseny maradt ki, de arról úgyis sokat akarok írni, úgyhogy az majd valószínűleg egy külön bejegyzés lesz.
Pált, Palit, Palit és Pali bácsit Isten éltesse sokáig!

2018. I. 23. (K) - még 342 nap

Reggel - bemelegítésképpen - megmértem a mintáimat. A kiértékelésükre már nem jutott időm - talán tudat alatt attól rettegek, hogy már megint nem sikerült az elválasztás?
Tíztől tíz óra négyig Claussal leszereltük a konyhai székek karfáit, megoldva evvel egy több éves problémát. Claus egy imbuszkulcsként is funkcionáló elektromos csavarhúzóval szerelt, én meg néztem. (A teljes szerepem ennél egy picit fontosabb volt, ugyanis Claus simán elfeledkezett az egészről, nélkülem még mindig útban lennének a karfák.) Most már mind a tizenkét szék (Na ez honnan van?) elfér az asztalok mellett, a látvány magáért beszél.
Ezután a dohányzós Helle megmutatta, hogyan dörzsmintázzam a mintatartó üvegeket. Ebédig nagyjából a felével végeztem, dán után pedig - immáron Nikolával kettesben - be is fejeztük. Mindegyik szennyezetlennek bizonyult, ami alapvetően jó hír.

Dánon furcsa kettősség volt megfigyelhető. Egyrészt kezdünk nagyon szétesni: a társaság fele nem írt házit, én most kaptam meg feladatnak, amit a többiek már beadtak, ráadásul ez a második múlt idő kifejezetten nehéznek tűnik, szinte úgy érzem, hogy egyetlen igéét sem tudom. Másrészt viszont a könyv utolsó oldalainál járunk, megoldottunk egy-két eddig elmaradt feladatot, nagyjából kezd összeállni az egész, és úgy általában azt érezzük, hogy talán már látjuk az alagút végét.
A tanárnő bejelentett modultesztre (ez jó), viszont a pontos téridő-koordinátákat sms-ben küldik majd. Evvel csak az a baj, hogy a nyelviskola sms-eit eddig még soha nem kaptam meg. Ha legkésőbb a csütörtöki dánig nem tudok meg többet, akkor írok nekik egy email, és megkérdezem. Sajnos a társaságból más most nem jön, csak Corradó szóbelire. (Az mondjuk nem lenne egy hátrány, ha a párbeszédes feladatokat egymással csinálhatnánk, ugyanis az elmúlt hónapokban egymás mellett ültünk, vagyis már egészen jól ismerjük a másikat.)

Hazafelé a busz az orrom előtt ment el, úgyhogy bosszúból egy másik járatra szálltam, ami csak a vasútállomásig vitt, viszont ott vettem pár finom, friss zsömlét.
Holnap délelőtt a svédekkel értekezünk, utána remélhetőleg jut időm pár sürgető, de mindeddig elmaradt feladatra is. Este pedig verseny, amit nem hagyhatok ki (még ha pontfelszedőnek nem is kellettem), hiszen a terep a mi falunk határa, a vk. pedig Tunehallerne (ahol a választás is volt). Szóval komoly esély van rá, hogy a holnapi bejegyzés elmarad!

Egyébként - ha minden terv szerint haladt - már megalakult az új Radiokémiai Tudományos Bizottság, és megvannak az új tisztségviselők. Ezúton kívánok mindnyájuknak sok sikert, jó erőt és egészséget a munkájukhoz!

2018. I. 22. (H) - még 343 nap

A 3 értekezlet majdhogynem kitöltötte a mai napot, de azért egy kísérletet még sikerült beleszuszakolnom. (Mérés majd holnap reggel.)

Délelőtt a Hevesysek aggódtak másfél órát (valljuk be: teljes joggal), hogy el fogjuk szennyezni a laborjukat a leszerelési mintákkal. Ez egy komoly szakmai megbeszélés volt, és pár dologban kétségtelenül előbbre léptünk. Holnap például végigdörzsmintázzuk a mintatartó üvegek külsejét.

Ebéd után a csoportértekezleten elővezettük a munkavédelmi ötleteinket, amire nem reagált senki, de legalább mindenkinek leesett (ha eddig nem), hogy mi ezt komolyan gondoljuk. Utána a munkavállalói elégedettséget próbáltuk meg javítani. Figyelembe véve, hogy az otthonihoz képest itt utcahosszal jobbak a munkakörülmények (és elégedettebbek a munkavállalók), szerintem erre semmi szükség, de azért töprengtünk rajta egy órát. Kíváncsi vagyok, hogy a most bevezetendő havi közös ebédek mit tudnak még hozzáadni egy olyan társasághoz, amelyik hetente közösen reggelizik, de lehet, hogy tényleg lesz valami teteje. Mindenesetre az én felvetésemet (miszerint kisebb székekkel könnyebben boldogulnánk a konyhában, nem kéne a jelenlegi fotelekkel sokobanozni) egyértelmű helyeslés fogadta. Claus rögtön szólt is, hogy holnap 10-kor leszereljük a székek karfáit (akkor legalább el fognak férni az asztalok körül). Ha korábban tudom, hogy ez ilyen egyszerűen megoldható, már egy éve szóltam volna!

Végül az akadémiai (pimaszabbul: a hosszú (még pimaszabbul: az unalmas)) értekezleten - egy órányi egyéb mellett - kiderült, hogy meghosszabbították a Mariánské Lázné-i kivonatok beküldési határidejét. (Milyen jó, hogy kollégák vagyunk a szekció szervezőjével!) Ettől még persze föl kéne kötnöm a fehérneműt, és végre rendesen megírnom azt az egy oldalt.

Próbálom az elmaradt emaileket megválaszolgatni. Ezúton is köszönöm a türelmeteket (és az emaileket)!

Isten éltessen a névnapodon, Ági!

2018. I. 21. (V) - még 344 nap

Dupla szimpla tükörtojás (gy. k. kettő darab egyszerű tükörtojás, ugyanis se szalonnám, se hagymám nincs itthon, sárgarépával meg nem szoktam), pakolás és indulás.
Az éjszaka szépen behavazódtunk. Mennyiségileg nem sok, éppen csak ápol és eltakar, de a busz és a vonat ablakából nagyon klasszul és kísértetiesen nézett ki a fekete-fehér táj. Mindenfelé köd gomolygott, a színek nem nagyon látszódtak napfelkelte előtt, viszont minden ág és bokor deres (vagy zúzmarás) volt. (Meteorológusként tök gáz, hogy nem tudom, melyik, de ez van.)
A mai verseny Tølløse-ben volt, ami vasúton 3 megálló és kb. negyed óra Kalundborg felé. A versenyközpont felé csak a szokásos mértékben (gy. k. egy kicsit) tévedtem el, és kívülről megnéztem a templomot is. (Állati jó volt a ködös temető.) Be nem mentem, mert éppen érkezett a lelkész, és kezdődött az it., úgy elég fura lett volna túracuccban nézelődnöm.

A versenyközpont sajnos nem a kastélyban volt (Tølløse Slot), amint azt az értesítőhöz csatolt térkép alapján reméltem, hanem csak a parkjának a végében; de ettől még az épület és a félig kidőlt kovácsoltvas kapuja így is remekül nézett ki. Ingyen mehettem, hiszen "mi" rendeztük, még ha nekem végül is nem lett benne szerepem.
Már nagyon vágytam egy versenyre, de futni nem akartam (ebben a hidegben még séta közben is folyamatosan folyik az orrom, futás és izzadás után garantált lenne a megfázás), ezért a sárga (középnehéz-középhosszú) pályát kértem. Azt hiszem, ez helyes döntés volt. Az értesítőnek (és az egy éves tapasztalataim alapján megfogalmazott várakozásaimnak) megfelelően a pálya csurom vizes volt, ami az ösvények közelében elhelyezett pontjaimmal kombinálva nem volt tragikus, de egy nehéz pályát a dzsuva közepén elhelyezett pontjaival nem úsztam volna meg szárazon. (Főleg, hogy a ködben még így is mindenem vizes lett a végére.) Másrészt 2-3 km-t úton sétálni mégsem akartam, ha már a vasúti megálló -- vk. átmenet ennél komolyabb kihívás volt.

Az első néhány pont rövid átmenetei szerintem csak arra kellettek, hogy ne tanulhassuk meg a térképet már az első pontra menet. A harmadik után kellett először érdemben dönteni, ugyanis a logikus útvonal egy tiltott (és döbbenetesen sötét) fenyvesen vezetett volna át. Az északi utat út nekem jobban tetszett (jóformán alagút a sötét erdőn át), azt választottam, noha a déli (így utólag) talán logikusabb lett volna. Két, térben és időben egyaránt kiemelkedően hosszú átmenet után az eset fénypontja, a 7. pont következett. Számos más ponthoz hasonlóan ez is egy vizesárok-elágazás volt, amihez talán túl hamar kanyarodtam le az ösvényről. Mindenesetre a pontot nem találtam (végül egy másik versenyző mutatta meg, aki korábban tőlem kérdezte, hol lehet), viszont perceken át attól féltem, hogy belesüllyedek valami mocsárba vagy pocsolyába. (Ez a fagypont körüli időben nem lett volna nagy élmény, még ha az egyetlen vízálló cipőm volt is rajtam.) Néhol kilátszott a szabad víz felszíne, de többnyire csak a lában süppedt az avarba (vagy az alatta lévő sárba), ami közben titokzatos (és nem különösebben biztató) hangokat adott ki. Értelemszerűen ennek a pontnak a keresése, és az innen való kikecmergés lett a 3-4. leglassabb átmenetem. Ugyan ez még csak a pálya fele volt, de evvel a komolyabb izgalmak lényegében véget is értek. A továbbiak tényleg azt hozták, amiért jöttem: egy kellemes séta a téli (magyar fogalmak szerint hideg őszi) erdőben. Végül 98 percem lett az 5 km-re (kb. 20 perc/km), ami természetesen az utolsó (esetemben a 3.) helyet jelentette (ui. egy kolléga rontott, a hölgyeket pedig külön számolták).

A hazaút simán ment, leszámítva, hogy a vonat meglepően tele volt; Tune Központi Pékségében a terveimnek megfelelően vettem pár sütit. Most még egy kicsit gépezek, egy kicsit dánozok, utána pedig talán hajvágás és hajmosás, mert már nagyon kéne kezdeni valamit a loboncommal.

2018. I. 20. (Szo) - még 345 nap

Elolvastam a hivatalos leveleimet (semmi komoly), kiporszívóztam a szobámat, megírtam a dán házimat (a szóbelit, azaz a "magnós" gyakorlatokat majd holnap csinálom), megettem a tegnap vett pizzámat (extra sajttal), és kiírtam pár verseny paramétereit (téridő-koordináták, odajutás, pályák stb.). Lassan kezdek visszarázódni a versenyszezonba, azaz kellően sokat nézegetem a különböző naptárakat.
Pillanatnyi elmeháborodásból kifolyólagosan az Országgyűlés honlapján olvasgattam a Nemzetbiztonsági Bizottság üléseinek jegyzőkönyvét. Utólag már elmondhatom: kár volt...
Északon a helyzet változatlan.

2018. I. 19. (P) - még 346 nap

Mielőtt megint elfelejtem: Isten éltesse Piroskát!

Birgitte igazán kitett magáért a mai reggelivel (bár a közös reggelikre még soha nem volt panasz): sonka, kétfajta sajt (egyik büdösebb, mint a másik), kenyér és zsömle, meg még wienerbroed is (mondjuk vaníliás csiga); csak a lekvárt felejtette a hűtőben (de én kivettem).
Napközben ment a kísérletezgetés, de megmérni már nem tudtam (újra kell gyártanom a kalibráló oldataimat), meg nem is mertem (ui. ha kiderül, hogy most sem működik, egész hétvégén csak idegeskednék). Oszlopnak való műanyag csőből senki nem tudott megfelelő hosszúságúról, úgyhogy újra beindult a sufnituning, és egy 5 ml-es Pasteur-pipettából (a végének a lefaragásával) gyártottam egyet. Lámcsak, mire nem jó, hogy majdnem egy éve már beszereztem a teflonforgácsot!

Claus meghozta a bringámat, meglátjuk, most meddig bírja.
Egy hét várakozás után késznek neveztem, és beküldtem a magyar nyelvű cikket. Azt is meglátjuk majd.
Késznek neveztem a gyülekezeti bemutatkozásomat is, ami a tisztújítás jelöltségéhez kell. Szintén meglátjuk (valószínűleg majd a honlapon).
Perrel beszélgettem egy kicsit a Mariánské Lázné-ba vivendő előadásomról. Jellemző módon ő sokkal jobb véleménnyel van azt eredményeimről, mint én magam (Shaolinról már nem is beszélve). A lényeg, hogy a kivonatot gyorsan meg kell írnom.

Munkába menet és jövet a dán házimmal foglalatoskodtam. A lelkem mélyén tökre kíváncsi vagyok, mit gondolhatnak ilyenkor a mellettem ülő dán iskolások.
Hazafelé be is vásároltam, hogy holnap ne kelljen. A Tune-i pékség süteményeiről viszont nem szívesen mondanék le, olyat majd vasárnap (szerencsés esetben a versenyről hazafelé jövet) vásárolok.

Északon a helyzet változatlan.

2018. I. 18. (Cs) - még 347 nap

Dumbledore se mondta többször, hogy "a szükségesnél eggyel kevesebb tanárunk van", mint ahányadszorra én ismétlem: Claus elvitte a műhelybe a bringát. Ígéretük szerint holnapra már készen is lesz, és nemcsak a belsőt cserélik ki, hanem új köpenyt is kap. Állítólag már nagyon megkopott, talán ezért is volt annyi lyukadásom.

Minden érdekelttel egyeztetve körbeküldtem a munkavédelemmel kapcsolatos bizottsági javaslatainkat (kíváncsi vagyok, hétfőn milyen reakciók születnek rá); és tucatnyi barátságos kérés után nem vacakoltam tovább: fogtam egy biankós köpenyt, és ráadtam Liuchao-ra.

A dánnak a feléről el kellett jöjjek, mert egy igazi nagy leszerelési értekezletet tartottunk, amin végre nem csak az én macerálásom volt a téma, hanem egy egészen értelmes és átgondolt terv állt össze az idei munkáról. Talán még az is kiderült, hogy a kalibráció hogyan legyen. (Ne legyen, mert azt használjuk, ami már megvan. Akkor persze mi a manónak küzdöttem vele majdnem fél évet?)

Tegnap este támadt egy használhatónak tűnő ötletem (ami már 10 éve benne van a szakmai köztudatban, ugyanis leírtam), kár, hogy ma reggel mégsem bizonyult annyira remeknek. Ugyanakkor tovább gondolkodva (és továbbolvasva a saját cikkemet) újabb remek ötletem született. Ennek eredményeképpen sikerült megsemmisítenem egy oszlopot, amiről még csak azt sem tudjuk, hogy üveg vagy műanyag. Ezt már a tavaly nyári szabadság után megtettem egyszer, de azt nem tudtam, hogy az effektus reprodukálható.
Holnap tovább folytatom. Kínkeservesen (és sok szerencsével) akár még az is kijöhet, amit már doktoranduszként felfedeztem. Persze akkor volt rendes témavezetésem. Ma, amikor elpanaszoltam, hogy nem boldogulok az antimonnal, kb. annyi szakmai segítséget kaptam, hogy "akkor foglalkozz vele, mert meg kell oldani".

Most éppen Steen jelent beteget, már három napja itthon próbál meggyógyulni. Végre értem, miért reggeliztem egész héten egyedül.

Északon a helyzet változatlan.

2018. I. 17. (Sz) - még 348 nap

A hidrogén-bromidos elúció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, viszont megjött az egyik teflon főzőpohár. Nem semmi reakcióidő! Most már azt is tudom, hol van az argonpalackos szekrény kulcsa. Onnan lehet felismerni, hogy svédül van a felirata. Északon a helyzet változatlan.

2018. I. 16. (K) - még 349 nap

Teflon főzőpoharak, összegző emlékeztető a munkavédelmi elképzelésekről, holnapi ICP-mérés előkészítése, dán, kivonatírás Mariánské Lázné-ra (de ha az kútba esik, akár másra is jó lehet), bevásárlás. Északon a helyzet változatlan.

2018. I. 15. (H) - még 350 nap

Érdekes, hogy az utóbbi hetekben ugyan több OKR-rendezésű tájfutóversennyel kapcsolatban is jöttek az újabb és újabb köremailek "légyszi jelentkezzetek, mert kell a segítség a rendezésben", de hiába írtam kettőnek is, mindkét rendezőtől azt a választ kaptam, hogy a pályabontásra van elég embere. (Pontfelvezetést nem tudok vállalni, ui. hétköznap délután még dolgozom, hétvégén reggel meg nincs olyan korai buszom, amivel odaérnék.) Valószínűleg korábban kellett volna jelentkeznem. Sebaj, így legalább versenyzőként mehetek végig mindkét pályán. (Futásról szó sem lehet ebben a hidegben. Ma például kifejezetten vacak, erős és hideg szél fújt egész nap.) A Dán Tavasszal kapcsolatban odáig fajult a dolog (ha jól fordítottam le), hogy tőlünk csak a 21 év alattiak nevezhetnek, afelett mindenki segítsen a rendezésben. (A jelenlegi állás szerint ott még rám is számítanak.)

Tegnap lapzárta után nekiduráltam magam, és megvettem a repülőjegyeket a húsvéti hazautazáshoz. Nagycsütörtökön este megyek haza, és húsvét keddjének délutánján jövök vissza. Az ésszerűen elérhető lehetőségek közül ezek voltak a legolcsóbbak.
Időközben eszembe villant, hogy elvileg még Timi konfirmációja is most tavasszal esedékes. Annak az időkoordinátáit ismerjük már?

Reggel elkeseredve vettem észre, hogy megint kilyukadt a bringám kereke. Ezúttal az első. Nagyon vacak, hogy egy hetet sem bírt ki. Már be sem merem vallani Clausnak. Ebben a hideg szélben nem tragédia, hogy nem tekerhetek, de azért az amortizációnak ez a tempója mégiscsak lelombozó.

A Hevesy értekezletén nem croissant-ok voltak, hanem jóféle dán zsömlék, vajjal és lekvárral. Evvel összefüggésben szóbeli elismerésemet fejeztem ki Birgittének (aki rendelte).
Rövidesen ki fogják írni Dennis tanszékvezetői állására a pályázatot, de előbb még tartanak két értekezletet, amiken összeírják az ideális jelölthöz fűzött elvárásokat. Nagyon kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből (hány jelentkező lesz, és mennyire közelítik meg az ideális jelöltet, ui. Dennis nagyon magasra tette a lécet).

A következő egy privát értekezlet volt (Hanne, Gunnar és én) munkavédelem-ügyben. Gyorsan ki kell találnunk, hogy mit is akarunk, mert nagyon közeleg a szekcióértekezlet. (Menni fog, estére már majdnem elkészültem az összefoglalóval.)
A harmadik értekezlet szerencsére csak a technikusoké volt, plusz Jixin és Gunnar; a helyi szlengben ez a B, mint "best" (gy. k. legjobb) értekezlet. Ezúttal a menza különtermében tartották egy ünnepi ebéd után. Ezt onnan tudom, hogy az ünnepi ebéd maradéka végül a konyhánkban landolt. Mivel már későre járt, és nem volt kedvem még bevásárlással húzni az időt, indulás előtt onnan hoztam pár szelet kenyeret vacsorára.

Mi a szokásos rendszerben ebédeltünk, és - szintén a már megszokott módon - a bankkártya-leolvasó rosszkedvében volt. A bankkártyám háromszor-négyszer is kudarcot vallott a, de egy év tapasztalatával a hátam mögött ötödjére már sikerült kifizetnem a kajámat. Az ételt egyébként égető szerelemnek hívják, pedig csak közönséges krumplipüré pirított szalonnával.

Sublerrel (gy. k. nóniuszskálás tolómérővel) felszerelkezve megmértem a meglévő teflon főzőpoharainkat, és a különböző szállítók honlapjain bogarásztam nagyobbat. Ha minden igaz, megvan, milyet kell rendelnünk.

Küzdöttem az egy éve parkolópályán lévő magyar cikkünkkel (például megkértem a szomszéd szobában dolgozó igazi angol lányt, hogy olvassa el az angol nyelvű összefoglalót), és igyekeztem képbe kerülni a sugárvédelem hazai helyzetét illetően.

Végül megnéztem Yiyao újévi köszöntős videóját. Az emailszerver spamnak jelölte, de a feladó és a téma gyanús volt, úgyhogy némi kérdezősködés után letöltöttem, és meg tudtam nézni. Yiyao azt találta ki, hogy az otthoni kollégáinak egy videóval köszönti a (kínai) újév alkalmából. A mobiltelefonjával felvette, ahogy néhányan (a saját anyanyelvünkön, vagy más, általunk beszélt nyelven) boldog új évet kívánunk, és abból csinált (állítólag egy éjszaka alatt) egy kétperces összeállítást. Tényleg egész jó lett.

Az otthoni tisztújítással majd máskor foglalkozom.

2018. I. 14. (V) - még 351 nap

A reggeli tennivalókkal meglepő gyorsan végeztem, így a szokásosnál egy busznyival hamarabb indulhattam. Ezt kihasználva végül is az Albánékhoz mentem, ahol szokatlanul kevesen voltak. (Állítólag a korábbi lelkészük, Darren távozása óta mutat csökkenő tendenciát az érdeklődés.) A másik két magyar ott volt, aminek nagyon örültem, szerettem volna egy kicsit beszélgetni velük. (Az arcmemóriámra jellemző módon én nem ismertem fel őket, de amikor V. magyarul mondta a "békesség néked"-et, akkor persze nekem is leesett.) Mivel viszonylag elöl ültünk, szerencsésen beszorultunk a templom közepére (az evangélium-felolvasó origóba) felállított kávés-süteményes asztal előtt kialakuló sor mögé; de balszerencsémre egy perc nyugtunk nem volt. Valami megfoghatatlan okból 3-4 angol is feltétlenül szükségét érezte, hogy feltűnően (és hosszasan) érdeklődjék az új arcok (ezek voltunk mi) kilétéről és mibenlétéről. Természetesen eszem ágában sincs kétségbe vonni a derék britek jó szándékukat, de tényleg jó lett volna pár perc nyugi és magyar nyelvű beszélgetés. Mivel V. és I. már régebb óta itt vannak, engem kifejezetten érdekelt volna például, hogy milyen tervekkel és szándékkal jöttek ide annak idején, azok mennyiben valósultak meg, hogyan és mennyire illeszkedtek be, végleg itt szándékoznak-e maradni vagy gondolnak-e a majdani hazatérésre, stb. Hát mindebből sajnos semmit nem tudtam megkérdezni. Értem én, hogy egyes ideológiák szerint foglalkozni kell a templomba betérő idegenekkel, de ennek az intenzitása (legalábbis az én ízlésem szerint) kevésbé letámadós is lehetne.

A parkban lévő régi jó ismerős vécémet télire kivonják a forgalomból, de az elvileg használható mozgássérült-vécé is zárva volt. Viszont a visszaúti vonatom a Helsingoer felőli oldalról indult Roskilde felé, ami kifejezetten érdekes eseménynek számít. Az oda-vissza utazás (továbbá az itthon töltött idő jelentős része) alatt keményen dánoztam, illetve a naptáromba írogattam be a már ismertté vált idei programokat. Sajnos a Fyn Sprint pont egybeesik a budahegyvidéki konfirmációval, a Naerum Indoor kiírását pedig sehol nem találtam. Pedig az lenne (lett volna?) az első (és minden bizonnyal az utolsó) lehetőségem, hogy elit kategóriába nevezzek (és teljesítsem is a pályát).
Ezen kívül kimostam a szennyest (már megszáradt és el is van pakolva), majdhogynem teljesen ledolgoztam az email-elmaradásomat (nagyon szépen köszönök minden üzenetet!), neveztem egy versenyre, és jelentkeztem egy másiknak a rendezésére (ufónyom-megsemmisítőnek - gy. k. pályabontónak).
Most már - a munkahelyi ügyeket nem számítva - csak a húsvéti hazautazás repülőjegyeivel kellene foglalkoznom. De avval viszonylag sürgősen.

2018. I. 13. (Szo) - még 352 nap

Tegnap este egész tisztességes időben feküdtem le, ehhez képest ma reggel csak fél tíz tájban vakartam ki magam az ágyból (azaz a matracomból). Mi történt, talán ellustultam?
Hogy valamit behozzak a késésből, reggeli közben (valami ráksaláta, leárazva vettem pár napja) a dán házival (is) foglalatoskodtam. (A nap további részében is meglehetősen sokat foglalkoztam még vele, ám mi tagadás, ennek ellenére sincs még készen. Ha minden jól megy, holnap még ugyanennyit dánozom, és akkor nagyjából elégedett leszek magammal.)

A nap első szabadon választott, komoly programpontjaként átutaltam az egyházfenntartói járulékomat és a WMOC nevezési díjat. A szakmai szervezetek (MKE, ELFT) még ugyanúgy nem küldtek pénzkérő levelet, mint ahogyan a tájfutóegyesületek sem. Valószínűsítem, hogy előbb az éves közgyűléseiknek kell megszavazniuk az összeget. A Mérnöki Kamara már jelentkezett, ott viszont egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy szükségem van a tagságra. Eddig is csak a sugárvédelmi szakértői papír miatt fizettem nekik - az meg ahhoz kellett (volna), hogy tanfolyami vizsgán elnökölhessek. A hatóság ugyan megkérdezte, hogy akarok-e vizsgaelnökösködni, de hiába írtam meg nekik (a biztonság kedvéért 3-szor), hogy igen, a fülük botját sem mozdították. Pillanatnyilag a kérdés nem aktuális, mire pedig hazamegyek, az új rendszerben kell(ene) szakértősíteni magamat. Hogy annak lenne-e értelme, természetesen nem tudom, de a régit fenntartanom szinte biztos, hogy nincs.

Az emailjeim olvasása (és fordítgatása) után tök véletlenül vettem észre, hogy az elnök már tegnapelőtt kitűzte a választást (gy. k. 2018. április 8-ra). A brummogóját, hogy erről nekem eddig senki sem szólt! Természetesen rögtön félredobtam minden mást, és nekiestem a Választási Iroda meg a koppenhágai nagykövetség honlapjának. A korrekt és részletes tájékoztatás ellenére volt némi küzdelem a rendszerrel (először mindenáron a határon túli magyarok regisztrációját akarták velem elvégeztetni, majd kiderült, hogy tavaly a nagykövetség is elköltözött), de nem adtam fel, és végül csak sikerült elküldenem a kérvényt, hogy a külképviseleten szavazhassak. Kár, hogy oda választott szavazatszámlálónak nem lehet jelentkezni (gy. k. ui. az urnákat becsomagolva hazaküldik, és odahaza számolnak). Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből, ui. az otthoni lakcímem például nem érdekelte őket. Persze a személyi számomból ki tudják keresni - lehet, hogy pont ez az egészben a vicc.
Az ügyiratkezelés mellékhatásaként az is kiderült, hogy a magyar konzulátus szerint a magyar jogosítványomat itt nem használhatom, amíg nem adminisztrálok vele valamit. (Az sajnos nem derült ki pontosan, hogy mit és hol.) Szerencsére (a kampusz kivételével) eddig sem vezettem, és ezután sem tervezek. Megjegyzendő, hogy amikor a dán hatóságnál érdeklődtem ugyanerről, ennek a szöges ellentétét mondták (bár tagadhatatlan, hogy a hivatali néni nem nagyon értette, hogy miről is van szó). Érdekességképpen megnéztem a dán hatóság honlapját is; ott igen részletes és nyakatekert szabályok alapján oda jutottam, hogy nem értem. Na jó, evvel még vagy foglalkozom majd, vagy nem. (Így látatlanban az utóbbira tippelnék.)

Ebédre ettem egy kis sajtos-tejfölös tésztát (a tejföl volt a minor komponens), majd egy kis lekvárosat is. Eltekertem a központba kenyérért és pár apróságért (tej, vaj, csipsz), majd tovább küzdöttem a dán nyelvvel. Túrtam az Internetet is - nagyon szépen köszönöm az emaileket!

Ugyan már megvan a migránsistentiszteletek listája, de holnap pont nem lesz, úgyhogy terv szerint (szalonnás tükörtojással a hasamban) 10:30-ra megyek Koppenhágába. Azt még nem tudom, hogy a Szász utcába (ahol többnyire nem működik az angol tolmácsgép) vagy az anglikánokhoz (ami nekem kicsit előkelő, de legalább élőben nem szoktam érteni az angolt).

Nikola megvédte

2018. I. 12. (P) - még 353 nap
(természetesen a doktoriját; hiszen a barátnőjét senki nem támadta.)

Tegnap éjféltájban jött meg az utolsó társszerzői hozzájárulás egy 2016-os cikkünkhöz. Jobb később, mint még később; de igazából nem bánom, hiszen így a cikkben javasolt javító intézkedéseket már múlt időben lehet emlegetni, ami (legalábbis ideológiailag) mégiscsak jobban mutat.

Reggel (miután itthon bepakoltam a rávalókat) a Tune Központi Pékségben vettem 3 különböző, de egységesen friss és ropogós (magyar fogalmak szerint félbarna) kenyeret. Véletlenül Liuchao is ugyanavval a busszal jött, így együtt siettünk végig a fasoron, majd a terítésben is segített. Az előzetes várakozásokhoz képest kevesen jelentek meg a reggelin (és abból is ketten éhségsztrájkoltak), így a kenyértömegnek jóformán a fele (kb. másfél kiló) megmaradt. Szerencsére a nap folyamán többen rájártak a maradékra (a Camambert sajt el is fogyott), úgyhogy este csak egy jókora csücsköt kellett hazahoznom, azt meg holnapig egyedül is el tudom tüntetni.

Délelőtt az oszlopokkal, a hulladékokkal és a mosatlannal küzdöttem a laborban. Ebédre - néhány jó kaja mellett - volt valami undormány is. Olyan illata volt, mint a kelkáposztafőzeléknek. Borzalmas élmény volt.

Egy órakor kezdődött Nikola védése, amire persze az osztály nagyja kivonult (még az intézet többi részéből is jöttek páran).
Az eleje hasonlított a miénkhez, annyi különbséggel, hogy a jelölt nem 15-20, hanem 45 percig beszélhet az eredményeiről, és az előadásával kapcsolatban senki nem kérdez semmit. Utána viszont a 3 bíráló nagyjából akármit kérdezhet; lényegében egy nyilvános vizsga történik, kicsit olyan, mint a mi doktori szigorlatunk. A végén a bizottság elvonul (természetesen inverz módon - gy. k. ők maradnak, mindenki más kijön a teremből), mi pedig nekilátunk elfogyasztani az asztal kínálatát (üdítő, bor, falatkák, sütemény, gyümölcs).
Az eredményhirdetés is az előtérben zajlott, természetesen agyba-főbe dicsérték (teljes joggal), és a témavezetőitől némi ajándékot is kapott. Az egész procedúra a munkaidő lejárta után ért véget, úgyhogy sokat már nem strapáltam magam a munka frontján.

A tanyabájkom első lámpája pár napja kissé szeszélyesen viselkedett, ezért tegnap délután szétszedtem megigazítani. Azt hiszem, az volt a baja, hogy beázott, és a víztől néha zárlatossá váltak az áramkörei. Éjjel szépen megszáradt, ma már rendben világított. A történet szépséghibája, hogy tegnap este és ma reggel gyalogolnom kellett, ami - a viszonylag jó időre tekintettel - nem zavart különösebben.

2018. I. 11. (Cs) - még 354 nap

Megjött a hidrogén-bromid-oldat, vettem némi vajkrémet és sajtot holnapra, skypeoltam Péterrel. Minden más marad holnap estére. Északon a helyzet változatlan.

2018. I. 10. (Sz) - még 355 nap

Hazafelé ugyan szerencsém van a buszokkal (tegnap indulás után az útkereszteződés közepén állt meg a kedvemért, ma éppen befutóra értem ki a megállóba), de reggel lemaradtam a mentesítő járatról. Ugyan a menetrend szerinti 1-2 perccel utána jön, azt simán elértem, de a mentesítőn nincs félhomály (ellenben egészen világos van), azon lehet(ett volna) dánt tanulni.
Megmértem a mintáimat és kiértékelten az eredményeket, a helyzet nem sokkal rosszabb, mint vártam (ui. tudatában voltam, hogy nem fog sikerülni). Reméljük, a HBr majd javít a helyzeten, mert ha az sem, akkor nem tudom, mihez kezdjek.
Ilyen régen hallottam a szirénát (idén először), hogy szinte megijesztett.
Idehaza megírtam a dán házimat, korteskedtem a Bizottságban, és jelentkeztem az öregek tájfutó vb-jére (WMOC, ha már egyszer itt rendezik). El ne felejtsem holnap átutalni a nevezési díjat és az egyházi adómat (egyházfenntartói járulékomat)! Hazafelé vásárolnom is kell némi vajat meg talán sajtot, mert péntek reggel én vagyok a közös reggeli felelőse.
Északon a helyzet változatlan.

2018. I. 9. (K) - még 356 nap

Az ezüst-antimonát csapadék nem vált le, az év első dánján pedig kiderült, hogy most már a nyelviskola elektronikus naplóját is a TAJ-számommal érhetem el. Péntek éjfélig kell nevezni a szenior világbajnokságra, és új elnökséget választunk a Tudományos Bizottságba. Északon a helyzet változatlan.

2018. I. 8. (H) - még 357 nap

Nappal munka (kísérletezgetés), este hajmosás. Szinte felhőtlen az ég, vagyis reggel piszok hideg van, de nappal egész kellemes. Claus meghozta a javított bringámat, ami igen szerencsés fordulat, tekintve, hogy holnap már van dán. Feltűnő, hogy a környékünkön itt-ott még meg lehet találni a szilveszteri mulatság maradványait (gy. k. szemetet), de ez egy éve Himmelev-ben is így volt.
Északon a helyzet változatlan.

2018. I. 7. (V) - még 358 nap

Tegnap este lapzárta után kis híján a kezemben maradt a folyosóm kilincse. Szerencsére szerszám nélkül is vissza tudtam tekerni a csavarokat, de ezek szerint itt én vagyok a fő ajtóhasználó, hogy csak nálam jelentkezik ez a probléma.

A ma reggel szalonnás tükörtojással indult, majd meghallgattam a refi it.-t a rádióban. Utána ismét nekiveselkedtem a dánozásnak, ami a délutáni séta alatt is folytatódott. (Olyan szépen idő volt, hogy eredeti szándékomtól eltérően elmentem egy órára, Tune Kurzuscenter-ig meg vissza. Mivel kifejezetten unalmas környéken lakunk - a dombos vidék egy kicsit messze van - leginkább a következő modulteszt szóbeli tételeit igyekeztem föl-fölmondogatni.) Ebédre dobozos paradicsomlevest melegítettem. Szörnyű, de kezdek hozzászokni. Mi lesz velem, ha egy év múlva nem ízlik majd az igazi magyar változat?

Holnap a ciklus utolsó presbiteri ülése lesz odahaza. Bevallom, a tisztújítás izgat a legkevésbé. A gyülekezetünkben címektől és rangoktól függetlenül jól érzem magam. Akármi lesz, jó lesz. Bár a szakmámról és a munkámról is el tudnám mondani ugyanezt!

2018. I. 6. (Szo) - még 359 nap

A mai nap pár szóban összefoglalható: porszívózás, bevásárlás és főzés (sajtos tészta sok tejföllel, bár majdnem tejszínt vettem helyette, mert dánul majdnem ugyanaz a nevük), mosás és szárítás (ez utóbbi még mindig zajlik, a gép valamiért rossz kedvében van). A dánnal is küszködtem egy sort, de akárhogy iparkodom (gy. k. nem nagyon), nagyon érződik a két hét kihagyás. Meg hát a tananyag helyett inkább tájfutós cikket fordítgatok.
Reggel volt egy kis havas eső, de lényegében rögtön elolvadt. A házinéni ugyan mindenképpen február 6-ára képzelte a vízkeresztet (hiába győzködtem, hogy ma van), a háziúr akkor is szétvágta a fenyőfát (ami egyébként már az érkezésemkor is a teraszon figyelt). [Az ünnep kapcsán tavaly leírtakat nem ismétlem meg. Lapozzon vissza, ha valakit érdekel.]

A tegnap ennél megrázóbb volt. Kristina valóban nem készített reggeli-beosztást, de egyesek ennek ellenére reménykedtek, ui. többeknek eszébe jutott, hogy takarítós péntekeken (tegnap az volt) a cég fizeti a kaját. Csakhogy Helléhez (az illetékes titkárnőhöz) nem jutott el időben a beosztás, így nem rendelte meg. Éhesen persze nem álltunk neki a pucolósdinak (ez volt az ún. éhségsztrájk), de szerencsére most is akadtak (ezúttal Nikola és Kasper), akik bevállalták a rendkívüli helyzet kezelését, és 3/4 óra késéssel ugyan, de mégis lakomáztunk.
A takarítónapok éves beosztása sem készült még el rendesen, de folysavügyben már nem nagyon volt tennivalóm, így a tengervizes tartályok takarításában (és tartalmuk archiválásában) működtem közre. Ugyan eredetileg csak Clausnak akartam bevallani, hogy még karácsony előtt kipukkadt a tanyabájkom gumija, legyen szíves javíttassa meg, de mindenki azt hitte, hogy dolgozni akarok. Egyébként szerintem hatékonyak voltunk, és elég jól is szórakoztunk. Ugyan nyáron jobban esnék a slagra szerelt vízipisztollyal a tartályok külső mosását végezni az udvaron, de így sem volt annyira rossz. Jixin megjegyezte, hogy mennyire élveznék ezt a fiai, de láthatóan ő sem bánta a dolgot. Legalábbis nem adta át a vízipisztolyt, végig ő akart vízinindzsázni.

A késői reggelinek és az eltúlzott vágyaimnak (meg talán a betegségem utóhatásának) köszönhetően nem tudtam megenni az egész ebédemet. Utálok kaját kidobni, de féltem, hogy rosszul leszek. Jobban oda kell figyelnem, és kevesebbet raknom a tányérra. Meg persze nem ezt a vacak ízű trutyit...
A nap további része a reménytelennek tűnő kutatásról szólt, arról inkább nem beszélek.

Éhségsztrájk és vízharcos (na jó: víznindzsa)

2018. I. 5. (P) - még 360 nap

Még ebéd előtt kitaláltam ezt a hatásvadász címet, de megírni csak holnap fogom, mert ma már lusta vagyok rá.

2018. I. 4. (Cs) - még 361 nap

Tegnap este már csak 36,8-at mértem (ahogyan egyébként most is; úgy tűnik, újabban ez az esti hőmérsékletem), úgyhogy ma már mentem dolgozni. Nem vagyok róla teljesen meggyőződve, hogy megérte.
Az elején a fonálfelvétel még rendben ment, lepapíroztam a két nap betegséget, Jixin köszöni a Negro cukorkákat, és a lassan munkavédelemmé fajuló folysav-legalizálási küzdelmek is előrefele haladnak (bár nem az én érdememből). Ez utóbbiból egyébként még lehet, hogy lesz némi sértődés, de kivételesen ártatlan vagyok az ügyben, és talán megússzuk az osztályon belüli balhét. Még decemberben eszembe jutott egy vegyszert, ami talán segíthet az antimon ellen, azt megrendeltük. Estére két másik használhatónak tűnő ötletet is találtam; sok reményt nem fűzök hozzájuk, de legalább van mit kísérletezgetnem.
Viszont a kalibrálós történet, amiről azt hittem, hogy a célegyenesben van, és már konferenciára akartam vele jelentkezni, hirtelen nagyon besötétedett. Per azt mondta (ha jól értettem), hogy mindazt, amit a legutolsó leszerelési értekezleten elhangzottak alapján Shaolin útmutatásai szerint el akarok végezni, azt ő (mármint Per) már régen megcsinálta. Nyilván nem nyúlom le az eredményeit, tehát fuccs a konferencián bemutatandó eljárásnak. Ugyanakkor amit őszerinte kéne, az Shaolin szerint esélytelen. Őszintén szólva egy kicsit már fárasztó, hogy a két (egyébként valóban hatalmas szaktudással rendelkező, és szakmán belül méltán világhírű) szaktekintély nekem osztja az észt, de egymás között nem tudják végre megbeszélni, hogy akkor most mit is kéne.
Ehhez képest már csak hab volt a tortán az a bűzölgés, ami itthon fogadott. Valamelyik állat megint bent ment ki. Szerencsére tegnapelőtt óta újra következetesen csukogatom a folyosóajtót is, úgyhogy a szobámig nem jutott el.
Most már csak az a kérdés, hogy holnapra hoz-e valaki reggelit. Ugyanis az a Kristina, aki minden év elején elkészíti a beosztást, ezen a héten szabadságon van.

2018. I. 3. (Sz) - még 362 nap

Hát nem jött be. (Gy. k. a tegnap esti prognózisom az egészségi állapotomról.) A napijelentés feltöltése után elszaladtam zuhanyozni, majd lefeküdtem, de aludnom nem sikerült. Hol az izzadtság dőlt rólam, hol a hideg rázott. (Magunk közt szólva persze inkább ez a kettő, mint az émelygés, ha már választani kell közülük. Betakarózni illetve kitakarózni nem olyan nagy kihívás, viszont a hányinger ellen 40 év alatt nem találtam megbízhatóan működő technológiát.)
Éjféltájban tudatosult bennem, hogy nem úszom meg a hőmérőzést. 38,6 (új egyéni rekord ebben az évben - kár, hogy a teljes életpályámra nincsenek megbízható adatok), naná, hogy Algopyrin. Úgy éreztem, mintha az egész éjjelt átvirrasztottam volna, bár a valóság nyilván nem ez volt. Valószínűleg akkor tudtam elaludni, amikor hatni kezdett a lázcsillapító.

Reggelre kelve már csak 36,2 voltam, de persze otthon maradtam. Az egyetemre megírtam, hogy még gyengélkedem, a szállásadóimat pedig megkértem, hogy légyszi vegyenek nekem vacsorára pár zsömlét. (Rávaló még akad a készletemben, de a hidegbe még az éhség se hajtott volna ki.) Ebédre az Elfelejtett Pizzát ettem. (Milyen jó, hogy 32 nappal ez előtt megtaláltam! Na meg hogy a kicincált fogam helye már egészen megközelítette a gyógyult állapotot.)
Hogy valami hasznom is legyen, elvégeztem néhány nagy fontosságú, távolból is megoldható, év eleji feladatot, pl. nyugtáztam az összes meghívót az év értekezleteire, és a naptáramba is lelkesen bekörmöltem mindet. Ahogyan azt Shaolin előre megmondta (nyilván van rá pár évtized tapasztalata), menetrendszerűen megérkezett az igazgatói dörgedelem is a publikációs listánk frissítéséről, na avval is megtettem, amit tudtam. (A csatolt használati utasítás természetesen nem volt mindenben kompatibilis a linkelt felülettel.)

Nem tudom, mitől jött ez a visszaesés, mint ahogy az egész kórság eredeti okát sem tudom azonosítani. A zuhanyzás (amit egyébként némileg problémás lett volna tovább halogatnom)? A Szilveszter estéjén elfogyasztott szokatlan mennyiségű alkohol (két kis pohár pezsgő, egy pohár bor és egy aperitif)? Vagy a hazasétálás a Budafoki Kocsiszíntől? Kézenfekvő magyarázatok, de számomra egyik sem meggyőző. Egyébként több ismerősöm is elkapott valamit, úgyhogy lehet, hogy csak járvány van.

Második félidő

2018. I. 1. (H) - még 364 nap
2018. II. 2. (K) - még 363 nap

A hazautazás az "A" terv szerint zajlott le. A Malmö Central nevű vasútállomáson kicsit keresgélnem kellett azt a "kékpontos" kártyaleolvasó masinát, amellyel a dán rejsekortomat ki tudtam csekkolni, és a repülőm is laza 45 percet késett, de nagy zűr nem volt.

Nagyon örültem, hogy az odahaza töltött idő alatt olyan sokatokkal találkozhattam. Természetesen így is rengetegen kimaradtak (Dóriék a lejárt svéd pénzükkel, tájfutós kirándulás, MZ/E keresztelője), de attól tartok, több aligha fért volna bele ebbe a 10 napba.

Sajnos újév napja meglehetősen mélypontosra sikeredett (gy. k. akár az év legrosszabb napjának is megtette volna, ami magunk között szólva szép teljesítmény). Már a reggelit (szalonnás tükörtojás) is csak nagy erőfeszítéssel tudtam legyűrni, és a repülőtérig vezető úton az émelygés is rám jött. A szokásosnál némileg hosszadalmasabb sorban állás és az UB ellenőrzés után úgy érzetem, muszáj leülnöm, majd ugyanez volt a becsekkolás után is. A betonra felhúzott sátorból szálltunk be, ami érdekes új kalandnak is elment volna, de akkor már egyre rosszabbul éreztem magam.
A repülőút maga volt a borzalom, és nem a körülöttem ülő kitetovált testépítő (vagy valami efféle) svédek miatt. Gyakorlatilag végig a kezemben szorongattam a hányós zacskómat, az egyik utaskísérő többször meg is kérdezte, hogy jól vagyok-e (Válasz: nem). Azt hitte, hogy a repüléstől félek, pedig "csak" émelyegtem, ráadásul minden elképzelhető testhelyzet kifejezetten kényelmetlennek bizonyult.
Fel is merült bennem, hogy a repülőtérről taxival menjek haza (amiről azután sóherségből letettem), de odahaza jóformán lendületből zuhantam a matracomra. Csak pár óra múlva szedtem magam annyira össze, hogy egyáltalán lázat mérjek. 38,4 C, bár amennyire a testem lángolt, a 40-et is kapásból elhittem volna. Szerencsére az Algopyrintől kicsit jobban lettem, és 10 óra tájban még egy átöltözésre és fogmosásra is képes voltam.

Ma reggel 37,2 C jött össze (újabb Algopyrin), és természetesen itthon maradtam. A "beteg vagyok" jelzést szabályosan elküldtem, az osztályról jobbulást kívántak. Étvágyam ugyan nem volt (az ilyenkor szokásos állandó keserű íz van a számban), de a 24 órás böjt után muszáj volt valamit ennem. Reggel valahogy leküzdöttem pár falat kenyeret (azt hoztam hazulról), és szerencsére még december közepén vettem egy üveg meggybefőttet, az jól esett ebédre. Este már csak 36,6 voltam, úgyhogy holnap talán megkockáztathatom a munkát.
Igazából csak a Veddelev-i versenyt sajnálom. Klassz lett volna az év második napján felavatni az új asztfaltfutó cipőmet. Így annyit tehettem, hogy Morten emailje alapján beírtam a naptáromba az idei divíziós versenyek időpontjait.