Szabolcs Dániában - 12.

"1. Ádventi hírnök, friss fenyőág,
Lobog az első gyertyaláng.
Karácsonyt várva lázban a Föld,
Isteni gyermeket köszönt.

(Refrén:) Ujjong a szívünk, dalra gyúl.
Nincs már messze az Úr.

2. Ádventi hírnök, friss fenyőág,
Lobog már két kis gyertyaláng.
Ha zörget Jézus, jól figyelj ám!
Betér a szívünk ajtaján.
(Refrén)

3. Ádventi hírnök, friss fenyőág,
Lobog már három gyertyaláng.
Múlnak az évek, életünk száll,
De utunk végén Jézus vár.
(Refrén)

4. Ádventi hírnök, friss fenyőág
lobog már négy kis gyertyaláng.
Azt mondta Jézus, visszajön még,
Újjá lesz akkor Föld és ég.
(Refrén)"

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Félidő

2017. XII. 22. (P) - még 374 nap

Ez a nap már a hazautazásról szól, úgyhogy előre ideírom a röptervemet:
"A" változat:
Tune--Roskilde: busz
Roskilde--Koppenhága H: vasút
"B" változat:
Tune--Greve: busz
Greve--Koppenhága H: HÉV
Innentől közös:
Koppenhága H--Malmö Central: vasút
Malmö Central--Malmö repülőtér (MMX): busz
MMX--BUD (gy. k. Budapest Liszt Feri-hegy): repülőgép
Liszt Feri-hegy -- haza: személyautó

De mivel odahaza nem írom a naplót (már csak a címe miatt sem lenne logikus), lényegében itt a hónap vége, ami ráadásul az év vége és az itt-tartózkodásom félideje. Úgyhogy illenék némi összefoglalóval szolgálnom. Hát kérem.

Alapvetően jól vagyok. Az utolsó heteket persze a szokásos téli takonykórság és a szokatlan bölcsességfog-műtét dominálta, de ezeket nem számítva jól vagyok. A taknyadzás nem olyan vészes, tavasszal majd elmúlik; a fogam helye meg egyre kevésbé fáj. Persze lehetne jobb is, de kis szerencsével néhány héten belül rendben lesz.

A helyzetem rendezett. Hatósági engedélyek, szállás, bankszámlák, adók, egészségbiztosítás stb. minden rendben. Ezt talán a legjobban az bizonyítja, hogy tudtam szavazni, noha eredetileg fogalmam sem volt a választójogomról. A szállásadóim és a kollégáim tök rendesek és segítőkészek, lásd a bölcsességfok kiszedésének a történetét. (Amikor eldöntöttem, hogy nekidurálom magam, fogalmam sem volt a rendszerről, és 48 óra múlva már simán kint is volt. Na jó, nem annyira simán, de az nem a rendszer hibája.)

A munka meglehetősen változatos sikerekkel zajlik, de talán sokkal többet nem is várnak el tőlem. Idén született egy poszterem és egy cikkem, ugyan mindkettő még otthoni munkából; de kedvező csillagállás esetén jövőre már az itteni eredményeimből lehet egy konferencia-előadás és talán egy cikk. Mondjuk eredetileg ennél többet vártam, de az evvel kapcsolatos következtetéseket majd a végső hazautazáskor lesz értelme levonni.

A munkám oldalvizén szerveződött rendezvényeket (szemináriumokat, konferenciákat) kifejezetten élveztem. Úgy néz ki, hogy ilyenek jövőre is lesznek, aminek nagyon örülök.

A dán nyelvet az elvárható tempóban tanulom (azaz még nem maradtam le a csoporttól). Nem feltétlenül lenne szükséges (nélküle is simán el lehet boldogulni), de segíti az itteni életet, a dánok többnyire díjazzák, ráadásul nagyon élvezem is. Érdekes kérdés, hogy életem hátralévő részében (kvázi odahaza) mire tudom majd használni, de ezen még kár rugózni. Az orosz meg a francia is jól jön néha, bár a tanulásukkor nem sok tetejüket láttam.

A tájfutás lényegében beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Jó poén kipróbálni, milyen egy nagy egyesület tagjaként versenyezni és versenyt rendezni. (Félreértések elkerülése végett azért szögezzük le, hogy eszem ágában sincs otthon egyesületet változtatni. Amíg nem szólítanak fel a távozásra, maradok a jól bevált kis létszámú féllegális egyesületünknél.)

Ha minden jól megy, jövőre a falmászás is bejön a képbe. Nikola mellett egy másik srácról (Daniel-ről, aki technikus a Hevesy gyógyszergyártó részlegében) is kiderült, hogy mászik. Ennél több sportnak az én esetemben nincsen realitása.

Végül a templomba járás. Hát igen, az átmeneti egészségügyi problémák és a munka erősen hullámzó sikerei-kudarcai mellett ez a leggyengébb láncszem a történetben. A németek kiejtését nem igazán értem, ráadásul ott úrvacsora sincsen minden nap. (Milyen fontos lett ez idekint! Odahaza talán ha 2-3 havonta veszek.) Az anglikán gyülekezet nekem kicsit túl arisztokratikus (olyan igazi angol), némi katolikus beütésekkel. A Szász utcaiaknál az első perctől otthon éreztem magam, de ott kétesélyes, hogy működik-e a high-techn angolra fordítás. A migráns-istentisztelet evangélikus is és angol is, de egy év után már kicsit laposnak érzem. Tök jó, hogy mindig másutt van, de valami rendszeresség jól esnék. Vagy csak finnyás vagyok, hogy ennyi lehetőség közül nem tudok választani?

Az ország egy részét már láttam; nagyjából azt is tudom, hogy jövőre mit (és főleg mikor meg hogyan) szeretnék megnézni. Svédországba valószínűleg nem sokat megyek majd át, de ez még változhat. Engem többnyire úgysem azok a dolgok érdekelnek, amelyekkel az útikönyvek tele vannak, úgyhogy nem igazán zavar, ha valami "muszáj megnézni" látnivaló végül kimarad.

Boriska, sok boldogságot kívánok! Isten éltessen a születésnapodon!
Minden kedves Olvasómnak áldott ünnepeket kívánok!
Legközelebb újévkor lesz bejegyzés (természetesen új lapon).

A legrövidebb nap

2017. XII. 21. (Cs) - még 375 nap

Ugyan lett volna mit (mondjuk a Mariánsé Lázné-i kivonatot megírni), de töredelmesen bevallom, nem sok hasznos munkát végeztem ma. Megmértem az idei utolsó mintáimat, és kiértékeltem az eredményüket. (A léc felett vannak, de nem vagyok büszke rájuk.) Viszont ezen kívül nem sok hasznot hajtottam. Vagy a szinte állandó sötétség okozza (hiába van fél kilenc és délután három között nappal, a köd miatt akkor is szürke minden), vagy a kialvatlanság. Talán a hazautazás és az ünnepek közeledte miatt izgulok, de lehet, hogy csak régen voltam szabadságon. Mindenesetre nem bírtam az antimon elleni küzdelemre koncentrálni, és csak pár fölösleges apróságot intéztem el.

Claus megmutatta a budapesti utazásukon készült fényképeiket. Mivel a felesége annyira élvezte azt a néhány napot (Claus szerint egy bőröndnyi ruhát vásárolt), jövő szeptemberben újra mennek (vagy jönnek - szemlélet kérdése). Már meg is van a repülőjegy, az lesz a nagy meglepetés a fa alatt. (Reméljük, Clauné nem olvassa ezt a fórumot a következő 72 órában.)

Ugyan össze tudnék állítani egy fél bőröndöt az itt már garantáltan fölösleges cuccaimból, de holnap csak 10 kg-ot vihetek magammal, úgyhogy lényegében csak az ajándékok lesznek a zsákomban. Meg persze a kinyomtatott jegyek. Remélhetőleg semmi nagy zűr nem jön közbe.

2017. XII. 20. (Sz) - még 376 nap

Isten éltesse a Violákat és a Tamásokat!

Aki bent van, az dolgozik, de már rengetegen vannak szabadságon. Megy a búcsúzkodás (mikor utazol haza, hol töltöd az ünnepeket), és egyébként is érezhető, hogy közel a vég. (Mármint az év vége.) A gyümölcs például alig fogy a kosarakból, olyan kevesen vagyunk. Az év utolsó méréséhez készítettem el(ő) a mintákat én is. A tegnapi sikertelen próbálkozások után Helle segítségével sikerült életre lehelni a Röntgent, és a spektrumom is előkerült a memóriájából. Nem bonyolult mutatvány, csak nagyjából fejjel lefelé kell bemászni hozzá egy lyukba a detektor termosza, a tápegységkeret és a fal között. Kár, hogy nem vagyok tornász, akkor könnyebben menne. Ezen kívül a jövő tavaszi Mariánské Lázné-i konferenciára (http://www.radchem.cz/index.php) írogatok valami jó kis előadás-tervet, ui. Jixin a tegnapi értekezleten rábólintott a kérésemre (hogy el szeretnék menni), és ezt ma négyszemközt is megerősítette. (Szerintem ő is jön, bár lehet, hogy még nem tud róla.)

Holnap már dán sem lesz, de ma még tartottunk egy kvázi évzáró bulit. Elvileg az összes Risoe-i csoport hivatalos volt, de alig töltöttük meg a tantermet, a többségnek nyilván más dolga volt. Volt némi kaja (szerintem tök fölöslegesen), énekeltünk pár dán karácsonyi dalt, esetleg beszélgettünk, kitöltöttünk egy tesztet a dán karácsonyi szokásokról, és néhányan most vették át az X. modultesztjük bizonyítványát. (Az ünnepélyességet talán az indokolta, hogy az 5.-et, ui. ez az állampolgárság egyik feltétele. Ez engem annyira nem érint, hiszen legvérmesebb reményeim szerint a 4.-ig jutok majd el jövő ilyenkorra, meg aztán uniós ország állampolgáraként mi a manóért akarjak egy másik uniós ország állampolgára lenni? De egy brazil vagy török esetében tökre érthető.)

Hazaindulás előtt rengeteg időm elment a beszállókártyám kinyomtatásával, ui. ez a légitársaság nagyon ügyesen elrejtette ezt a funkciót a honlapján. Mindegy, a lényeg, hogy megvan.

2017. XII. 19. (K) - még 377 nap

Reggel némileg elkeseredve állapítottam meg, hogy a bringám kereke (ezúttal a hátsó) lyukas. Tavasszal még végigkerekeztem a lapos kerékkel a fasoron, és csak leszálláskor vettem észre, hogy mitől mentem olyan lassan. Ma már tíz méter után feltűnt. Ebből mindenki arra következtet, amire akar.

A Röntgen-spektrométer ugyan bemondta az unalmast, de sikerült jobb belátásra bírnom, és meg tudtam menteni az éjszakai mérés eredményeit. Sajnos este már nem volt ekkora szerencsém, az általam ismert technikák (szétkapcsolás-összekapcsolás, újraindítás) sikertelennek bizonyultak.

A mai értekezletet Jixin két köremaillel is összehívta, azonban azokban eltérő téridő-koordináták szerepeltek, így csak telefonos segítséggel derült ki, hogy mégis hová kéne mennünk. Jixin becsületére legyen mondva, amikor megérkeztünk, kapásból szabadkozott, hogy ezt ő kavarta el. Többet ilyet nem tesz, mert jövőre a hosszú osztályértekezletek közvetlenül a rövid osztályértekezletek után lesznek. Az idei utolsó értekezlet intézeti szintű lesz péntek reggel. Fogadásokat kéne kötni, hogy a rengeteg szabadság és hazautazás miatt hányan lesznek rajta.

Az érintett csoporttársainknak ma reggel volt a szóbeli modultesztjük, de sajnos nem jöttek órára, így nem tudjuk, mi lett. Az én írásbelim sikerült volna, ha igaziból csinálom, úgyhogy amint lehet, megpróbálom. Anne szerint az 5-6. héten (február elején) lesz a következő lehetőség. Addig ismételek és gyakorlok (van mit). Ha így haladunk, hazamenetel előtt (azaz egy év múlva) kis szerencsével a negyedik (ami a mi alapfokú nyelvvizsgánknak felel meg) is meglehet. De azért ne kiabáljuk el. Reméljük, nincsenek a rendszerben kötelező várakozási idők, mint a keleti harcművészetek övfokozatainál, mert az fölösleges akadályt jelenthetne.

Liuchao ugyanúgy küzd a dán bürokrácia töménytelen furcsaságával, mint én 10 hónapja. Sajnos csak avval tudtam vigasztalni, hogy még két hónap, és túl lesz rajta. Sötétedés után mehettem volna még tájfutóedzésre az egyesületi székházhoz, vagy karácsonyi dalokat énekelni a "nemzetközi gyülekezettel" Koppenhágába, de ezeket ezúttal kihagytam.

2017. XII. 18. (H) - még 378 nap

A reggeli (croissant-os) értekezleten bejelentették az egyik osztályvezető távozását. Ennek örömére át is fogják szervezni azt a két osztályt, aminek pillanatnyilag nincsen osztályvezetője.

Mivel az időbeosztás sosem volt az erősségem, csak 12 után pár perccel kaptam észbe, és jöttem ki az aktív laborból. Mégsem maradtam le az ebédről, mert Shaolin szerencsére éppen akkor jött vissza a mi osztályunkról (ahol nélkülem is elegen voltak ahhoz, hogy megállapíthassák: az ő autójára is szükség legyen). Így ma én is az ő új autójában mehettem. Ami azt illeti, tényleg hipermodern: elképesztően csendes, és minden gombnyomásra működik, éppen csak a kormányt kell néha tekerni.

Az idei utolsó leszerelési értekezleten végre eredményről számolhattam be: megvan két a tiszta Mo-93 oldat. Nem sok, és még ellenőrizni kell, de azért lényegesen jobb érzés úgy befejezni az évet, hogy legalább van valami a kezünkben. Per nem volt, viszont megérkezett a májusi konferencia "proceedings"-e (gy. k. kiadványa).

Jixin még mindig folyamatosan köhög. Adtam neki két Negro cukorkát, rögtön rendelt belőle annyit, amennyit el bírok hozni visszafelé a repülőn. (A norvégokkal jövök, náluk kettő bőröndöt fel lehet adni, plusz a kézipoggyász.) Megvettem és kinyomtattam a jegyet a Malmö vasútállomás - Malmö repülőtér viszonylatra. Ugyan a bankkártyás fizetéshez kellett a kódkártyám, de annyira már elég jól értem az itteni logikát, hogy még reggel bepakoltam, tehát nálam volt.

Clausék nagyon jól érezték magukat Budapesten, holnap megmutatja a fényképeit, legközelebb nyár végén - ősz elején akarnak menni, de egy jó nagy üres bőrönddel, mert a felesége rengeteg ruhát akar vásárolni.

A szállásadóim a tegnapi családi bulin nem ették meg az összes almátlan almafánkot, viszont a kefíres-tojásos keveréket (magyar ésszel palacsintatészta-féleségnek nevezhetném) nem lehet sokáig eltenni, úgyhogy kisütötték, és engem is bevontak az elfogyasztás nehéz feladatába. (Gy. k.: megkínáltak.)

2017. XII. 17. (V) - még 379 nap

Ma reggelre ismét sikeresen behavazódtunk, és ezúttal nem jöttek olyan gyorsan a hóekék. A menetrend hivatalosan ugyan változott, de a vasárnap reggeli közlekedésben ez nem nagyon látszott; így a szalonnás tojás (ez a két tétel is kifújt, legközelebb jövőre veszek belőlük) után a már megszokott módon jutottam el a Szász utcaiakhoz, csak az utolsó szakaszon módosítottam annyit, hogy gyaloglás helyett buszra szálltam. (Tegnap délután vettem egy 24 órás Nagy-Koppenhága napijegyet, és alaposan ki akartam használni, bár zónán belül azt hiszem, tök mindegy.)
Sajnos a templomban az angol fordítás az igeolvasás után megszűnt. Egyszer-kétszer még bekapcsolták a kütyüt, de csak dán nyelvű pusmogást hallottam (mintha valaki a tolmáccsal értekeznék), utána pedig a kikapcsolás reccsenését. Őszintén szólva csalódott vagyok. Lényegében eltelt egy teljes év, és még mindig nem tudom, hova mehetnék templomba, ahol remélhetem, hogy megértem a prédikációt. Ilyen erővel a falu végére is járhatnék (úgy értem, a Tune-i templomba), vagy a Roskilde-i dómba, akkor legalább az utazásra nem költenék.
Hazafelé jól bevásároltam, és a főpályaudvaron kiderítettem, hogy a Rejsekortom a Svédországba átmenő vonatokra is érvényes. Ugyan csak Malmö központi állomásán lehet vele kicsekkolni, de én pont odáig megyek. Onnantól van busz a repülőtérre, ezt Ádám információi alapján már lenyomoztam, de ma Per (akinek csütörtökön a tanácsát kértem) is megírta. Szóval van rá némi esély, hogy még 5-öt alszom, és utána hazajutok.
Idehaza kivasaltam, amit kellett, és elpakoltam a tiszta ruháimat. Ez mind nagyon fontos és érdekes, de nyilván mindenkit jobban érdekel a tegnapi EB, úgyhogy inkább arról mesélek.

A helyszín egy szép új épület (Royal Arena, https://www.royalarena.dk/), amit gyorsan körbe is tudtam járni, mert már 3/4 4 tájékán odaértem, a jegyet sitty-sutty meg tudtam venni (senki nem állt sorba, hiszen rajtam kívül mindenki Interneten vette és nyomtatta ki, csak nekem ez nyomtató hiányában nehezen ment volna), a kapukat viszont csak 4-kor (azaz egy órával a kezdés előtt) nyitották. Természetesen beálltam egy sorba, amire semmi szükség nem volt (a többi kapun sorbaállás nélkül folyamatosan ment a beléptetés), csak egy kis tessék-lássék tapogatás volt (biztonsági ellenőrzés), és egy vonalkódos leolvasó (jegyellenőrzés). Nem vettem semmi szuvenírt (tapasztalatom szerint utólag nem igazán érzi fontosnak az ember), csak a zajkeltőket hoztam el.
Mivel sporteseményeken - a rajtokat és a himnuszokat kivéve - állandóan zajjal kell biztatni a versenyzőket, segédeszköz nélkül hamar kifáradnának a torkok és a tenyerek. Ezért nagyon praktikus papírharmonikákat kaptunk, amin - a viking gondolkodásnak megfelelően - az úszás fontosságát reklámozták. Egy olyan országban, amit víz vesz körül, ahol átlag másnaponta esik vagy csöpög, és aminek a földje mindig nedves (legalábbis a tájfutóversenyek terepein), ez tulajdonképpen teljesen érthető. Ha valakit érdekel: https://www.respektforvand.dk/
Az alsó két szint tele volt, de a harmadikon (ahová a jegyet kaptam) azért volt még szabad hely. A rajt vonalában, az 1. pálya felé eső oldalon ültem, és meglepő módon remekül láttam (bár volt, amikor nem a valóságot, hanem a kivetítőt néztem). Az állandó zaj ellenére kifejezetten kellemes élmény volt az egész. Most már meg tudom érteni, miért is járt nagyanyó - laza fél évszázaddal ez előtt - olyan lelkesen focimeccset nézni.
Egyébként sok nézőről nem tudtam megállapítani, hogy úszásrajongó lenne (a sorban előttem álló fiúk inkább mintha balettpozíciókat gyakoroltak volna), csak egy kissrácon láttam egy városi úszóegyesület melegítőjét. A többséget inkább kisgyermekes családok és fiatalok alkották, bár a jobbomon pont egy nyugdíjasnak látszó hölgy ült. Természetesen voltak mindenféle külföldi szurkolók is, de a legnagyobb üdvrivalgást értelemszerűen a vikingek kapták.

A legfeltűnőbb a pára volt, ami úszóversenyen persze érthető, de cseppet sem kellemetlen. Kezdés előtt fél órával ültem be, így még láthattam, ahogyan a versenyzők melegítenek. Háromnegyedkor kiparancsolták őket, lenyomták a szponzorok kötelező reklámjait, bemutatták a versenybíróságot, majd percre pontosan kezdtek is. (Egyébként az egész programot nagyon jó tempóban, csúszás nélkül csinálták végig, minden tiszteletem a rendezőgárdáé.)
Nagyjából minden úgy ment, ahogyan a tévéközvetítések alapján el lehet képzelni, bár nagyon örültem, hogy azt is látom, amit a tévé sohasem mutat: a technikai személyzet munkáját (például akik a versenyzők ruhaládáit cserélik a futamok alatt). Nekem mindig ők a kedvenceim (ahogyan fúvószenekarok koncertjén is mindig a leghátul állókat, az ütősöket figyelem).
Az első futam névsorolvasásán kiderült, hogy mellettem egy litván társaság ül, akik eleinte kicsit óvodásan viselkedtek a söreikkel meg a szelfijeikkel, de azután egész jól összebarátkoztunk (gratuláltam az aranyukhoz, ők meg pacsiztak nekem minden magyar továbbjutónál). Általában 3-4 futam után volt egy-egy eredményhirdetés. Az első (a litván) és az utolsó (a holland) himnuszt nem, de a többit tudtam énekelni. (Mindet magyarul. Az orosz helyett persze a szovjetet, de a litvánokat nem zavarta. A Marseillaise-t énekórán tanultuk általánosban. A magyart nem tudom, honnan, de tudom.)
A híradások nyilván beszámoltak az eredményekről (Magyarország az éremtábla második helyén áll, és volt dupla magyar dobogó is) és az érdekességekről (a döntetlen 3. helyről és a kislánynak odaadott éremről). A helyszínen csak annyi volt más, hogy mindezt a helyszínen láthattam, de férfiasan bevallom, nagyon élveztem. (Ugyan jó eséllyel nem olvassák, de minden versenyzőnek gratulálok!)

Bejutottam a világbajnokságra

2017. XII. 16. (Szo) - még 380 nap

Természetesen nem versenyzőként (mert akkor azt írtam volna, hogy kijutottam), hanem nézőként, de így is nagyon klassz volt. Majd holnap elmesélem, mert most még le akarom vágni, és meg akarom mosni a hajamat.

Ezen kívül minimális mennyiségű dánozás, továbbá egy jó adag szennyes ruha mosása és szárítása fért bele a mai napba. Vasalás holnap, és templomból hazafelé jövet bevásárolnom sem ártana, mert erősen megcsappantak a készleteim.

2017. XII. 15. (P) - még 381 nap

A tegnapihoz képest a helyzet némileg konszolidálódott. Ma már kicsit gyorsabban ment a laborban a munka, bár a rendszer még ellenáll: a platni (amire nem voltak képesek egy sima tekerőt tenni, nem, nekik digitálisan programozható fűtési program kell) délben minden külön értesítés nélkül átváltott Celsius fokról Fahrenheit fokra. Állhattam neki számolgatni, hogy mennyi az annyi. (Annak idején az Egyesült Államokban valahogy kibírtam 3 hónapot a hőmérsékletre vonatkozó információk nélkül. Persze az nyáron volt.) A hiperszuper csőrendszert rendesen eszik a savgőzök: az eleje egyre vékonyabb, a vége egyre merevebb. Lehet tippelni, hogy az előbbi lyukad ki, vagy az utóbbi törik el előbb. Szerencsére még semmi nem ömlött ki, és a Röntgen-spektrométer is jó kedvében volt ma, úgyhogy méltóztatott dolgozni.

Miután Jixin osztályán egy év alatt nagyjából mindennek a tartózkodási helyét és mindenkit megismertem, most a nulláról kezdhetek újra mindent a "Hevesy"-ben. Nem tudom, hogy ezen örvendeznem vagy szomorkodnom kéne. A túlnyomó többség jó fejnek tűnik (páran odajöttek bemutatkozni, pár embert én szólítottam meg), de fárasztó állandóan magyarázkodni, hogy mit (és meddig) csinálok én itt. Úgy tűnik, én vagyok az egyetlen állandó vendég az aktív laborban, aki kicsit mindkét osztályhoz is tartozik, kicsit meg egyikhez sem. (Shaolin mostantájt irodai munkát végez.) Persze, ha belegondolok, ez egész életemben így volt. Soha nem tudtam mit kezdeni a mesterségesen kreált emberi struktúrákkal (mint mondjuk az iskolai osztályok vagy az őrsök). A korábbi munkahelyeimen is mindig én voltam az, aki a legtöbb időt töltöttem a többi szervezeti egységhez tartozó kollégákkal.
Egyébként a hevesysek ma tartották az évzáró értekezletüket; az egész folyosón lehetett érezni a forralt boruk illatát. Ennyi előnye kétségtelenül van a bifunkciós munkakörnek: munka után az övékből is ittam egy nagy bögrével. Ezen kívül nagy kutatói takarítónapot is tartottak, aminek a keretében vegyszert selejteztek. Amikor elindultam haza, a szobákban és a folyosón még halomban állt (bűzlött) mindenféle régi rejtelmes anyag.

Tegnap este elfelejtettem bevenni a fájdalomcsillapítót, de simán tudtam aludni nélküle is. Viszont nappal még fáj a szájam jobb hátsó része, és rágni sem kellemes. Pedig micsoda hihetetlenül finom zsömlék voltak a közös reggelin! Ráadásul mintha a jobb felső bölcsességfogammal is lenne valami zűr, bár remélhetőleg csak átsugárzik oda a fájdalom.

Shaolinnak pár napja új autója van. Tegnapelőtt a társaság szerencsésebbik fele avval mehetett ebédelni. Ma nem voltunk ennyire szerencsések: ugyan ő vezetett, de a céges autót. Azért az új kocsi hatása érezhető volt: több sikertelen próbálkozás után csak az én figyelmeztetésemre nyomta be a kuplungot, amikor hátramenetbe akart váltani. Nem értette, miért recseg, annyira megszokta már az automatát...

Csak most este esett le, hogy itt (mármint a szomszédban, Koppenhágában) pár napja megy az úszó-EB. Ugyan a minimálisnál is kisebb esélyem lett volna elmenni, de legalább jegyet vettem volna a hétvégére. (Itthon nincs nyomtató.) Így kénytelen leszek a helyszínen próbálkozni. Nagy nehezen megtaláltam a rajtlistákat is. Nagyjából bármikor mehetek, magyarok szinte mindig szerepelnek. (Hajrá, magyarok!)

Ugyanezt a hibát a jövő pénteki buszjeggyel nem kéne elkövetnem. A Malmö-i repülőtér jó messze van mindentől, és csak busszal lehet megközelíteni. Ugyan van direkt járat is Koppenhágából, de némi nyomozgatás után a vasút + busz kombó kivitelezhetőbbnek tűnik. Meg persze érdekesebbnek. Hiszen úgy a Malmö-i vasútállomást is meg tudom nézni, bár komolyabb belvárosi sétára jó eséllyel nem lesz időm.

2017. XII. 14. (Cs) - még 382 nap

Tartok tőle, hogy a mai napról egy nálam pozitívabb életszemléletű személy sem írna sok lelkesítőt. Reggel tipikus hideg dán esőre ébredtünk - csak hogy még vacakabb legyen végigbicajozni a szélfútta fasoron.

A nap nagy részét az aktív laborban, a mintám bepárolgatásával töltöttem. (Az egyes szám hangsúlyos: reggeltől estig egyetlen nyomorúsággal szerencsétlenkedtem, és messze nem vagyok biztos abban, hogy jól sikerült.) Shaolin szerint ez a gázátáramoltatásos-folysavelnyeletős varázslat meggyorsítja a bepárlást. Nem tudom, mire alapozza ezt a véleményét, de szerintem ebben sincs igaza. (Már megszoktam, hogy - másokhoz hasonlóan ő is - teljes meggyőződéssel állít olyan dolgokat, amelyeknek később az ellenkezője bizonyosodik be. Nem lennék meglepve, ha ez is egy ilyen kijelentés lenne.) Kicsit módosítottam a csőrendszeren, és talán a mágneses keverő (gy. k. a platni) lelki világát is kezdem megérteni, de ettől még a falat tudnám kaparni mérgemben. Itt vagyok a világ állítólag egyik legjobb kutatóintézetében, és egy normális vegyifülkéjük sincs.
Gondoltam, közben a tegnapi csapadékokról felveszek néhány Röntgen-spektrumot. A laboros Helle (mert az egyik titkárnőt is így hívják) nagyon együttműködő volt (egyébként is rengeteget segít), de a mérőrendszer természetesen rossz kedvében volt. Az újraindítása még sikerült, de a jelszó előkerítése újabb terven felüli nehézséget jelentett (és a gép természetesen még ekkor sem működött). Végül két spektrum összejött, de a harmadikat hazaindulás előtt sikeresen kitöröltem. (Eggyel a leállítás-mentés gomb mellé nyomtam.)

Ebédre volt valami leves is. Jólesett, bár meg sem közelítette egy rendes májgombócleves vagy grízgombócleves ízélményét. Meglehetősen szerény űrmértékű tányérba kellett szedni, amit persze csurig töltöttem, és kapásból ki is lötyögtettem. (Evés közben figyeltem a többi embert: mindenki más is így járt.) Megértem, hogy sokat lehet spórolni, ha nincsenek tálcák (mert nem kell őket mosogatni, ez a hivatalos ideológia); de két tányér mellé a bankkártya (vagy a pénztárca), az evőeszközök meg a pohár víz már kicsit sok. (Nekem még egy táskám is volt a dán felszerelésemmel, de az már tényleg csak hab a tortán.)

A modulteszt is némileg zűrzavarosra sikeredett (Anne mondta is, hogy soha többet nem tart kihelyezett vizsgát). Az összekészített paksamétába a nyelviskola 2. helyett 4. modultesztes anyagot csomagolt; volt egy 3. tesztet író srác is, ráadásul mi nem ugyanazt írtuk játszásiból, mint a vizsgázók igaziból. Ehhez képest csak az egyik feladatunknak hiányzott a feladat-része (a szöveget megkaptuk, csak kérdések nem voltak hozzá), más komolyabb galiba nekem nem tűnt föl.
A végén a magnós részre csak az igazi vizsgázók maradhattak, amit mi úgy fogtunk fel, hogy ők jártak jobban. Ők valószínűleg ugyanezt gondolták rólunk. Viszont meg kell hagyni, hogy mindenki komolyan vette a dolgot: senki nem késett, senki nem mobilozott, senki nem dumált. Mindez annyira szokatlan volt, hogy szinte ijesztően hatott. Ki tudja, mi lett volna, ha még vizsgabiztos is van.

Tegnap este elfelejtettem sprickolni az orromba, így reggelre természetesen rendesen be volt dugulva. Érdekes módon ez a későbbiekben nem járt kellemetlen következményekkel. (Vagy legalábbis ilyet nem azonosítottam.) Az orrom és a szájam belső része néha természetesen fáj, de ez lehet a 8 nappal ez előtti fogászat következménye is. Reggel az utolsó dán C-vitaminomat vettem be, holnaptól a magyart szedem.

2017. XII. 13. (Sz) - még 383 nap

Tegnap délután előre megfontolt szándékkal a rövid pályát kértem, mert tudtam, hogy csak gyaloglásra telik tőlem. Utálom, hogy a hidegben állandóan csöpög az orrom, de nem tudok ellene mit tenni. Gimnazista korom óta ez van (esetleg még régebb óta, de arra valamiért nem emlékszem). Estére a sok törölgetéstől nagyon bepirosodott, de szerencsére a Nivea reggelre helyrehozta.
Akármilyen lassan is mentem, meghökkentő módon néhányan még nálam is több időt töltöttek ugyanavval a pályával.
http://www.okr.dk/loeb/bylob_1718/bylob_dec_res.htm Lehetséges volna, hogy ők - roskildei lakos létükre - még nálam is több időd töltöttek bámészkodással? Mert az óváros egyébként is nagyon szép, de így, hogy mindenféle mellékutcákba, sikátorokba, iskolák udvaraiba és egyéb rejtelmes helyekre is eljutottunk, különösen is sok volt a látnivaló. A kivilágított dóm pedig ... (hát igen. Erre nem igazán akad megfelelő szó. Mondjuk:) álomszép. Fura módon az Interneten alig van róla éjszakai kép, pedig szerintem igazán ötletesen oldották meg a kivilágítását. Ennél az esténél már tényleg csak az lehetett volna szebb, ha levegőt is kapok rendesen, és futni is tudok.
Az edzés utáni közös vacsora a versenyközpontban (Johnék házában) volt. Meleg fánkgolyó (ugyanaz, amit a közértben bundás almának néztem) lekvárral és porcukorral, hozzá meleg kakaó és kávé. Tudom, hogy a vikingeknél ez a hagyományos karácsonyi édesség (szerintem a fél ország másnaponta ezt eszi), de hogyan bírnak ennyi édeset enni? Ha rendesen tudnék rágni, akármit megennék, csak ne édes legyen!
A dántudásom kicsit ellentmondásosnak bizonyult az este folyamán. Egy idősebb sporttárs valamit mindenképpen el akart magyarázni a bepárásodott szemüvegeinkről, de sehogy nem értettem, mit akar. Egy fiatalabb viszont csupa olyasmit kérdezett, amire tudtam válaszolni, ő nagyon megdicsért. Henrik (ha ugyan ő volt az, mert az eredménylistában nem látom a nevét) az elnökkel értekezett, vele nem beszéltem; de John feleségétől udvariasan megkérdeztem, hogy a lekvár a sajátjuk-e (nem). Per (nem a kollégám, hanem John öccse) viszont teljesen félreértett, amikor arról érdeklődtem, hogy segítsek-e a pályabontásban. Végül John megértette, mit akarok, úgyhogy a gyerekpályát én szedtem össze. Vezértérképet most sem kaptam (nyilván nem is készítettek), ráadásul a 170-es egy háztömbnyivel odébb volt, mint a térkép szerint lennie kellett volna. Ha nem tudom előre, hogy a teljes mezőny (azaz mindhárom gyerek) panaszkodott rá, valószínűleg azt hiszem (magyar vagyok), hogy ellopták. Így persze sejtettem, hogy valami árulás van a dologban, és nagy nehezen meg is találtam a pontot - a szomszéd ház kertjében. (Per nagyot nézett, amikor ezt jelentettem neki, de miután leesett, rögtön elismerte, hogy ő tette ki rossz helyre.)
Mindent összevetve igazán jó érzés, hogy otthon érezhettem magam Roskilde óvárosában és egy egyesületi rendezvényen. Csak a névmemóriám ne lenne ennyire lyukas! Egy év után meglehetősen gáz, hogy a felét se tudom megszólítani annak a 20 embernek, akivel nagyjából hetente találkozom.

A mai napot (pontosabban a szakmailag hasznos részét) az aktív laborban töltöttem. Gyakorlatilag mindent tanulhatok újra: mit hol találok, mi hogyan működik, ki kicsoda és mivel foglalkozik. Ennél sokkal rosszabb, hogy meglehetősen fázom a helyiségben. Néhányan már kalimpálnak ellene, mert annyira hideg van, hogy megfagyott a vegyszerük (gy. k. a DMSO, azaz a dimetil-sziloxán olvadáspontja 16 C fok). Egy idő után már sapkában voltam (mert nem volt más), holnap beviszem a fejkendőmet.
Liuchao a kutatási programját igyekszik összeállítani. Rendes srác, kár, hogy eddig még nem nagyon tudtunk beszélgetni, mert odabent többnyire dolgozik (amikor nem, akkor értelemszerűen a kínaiakkal beszélget kínaiul), hazafelé meg másik busszal jár. Így még azt sem tudom pontosan, mi a témája, és miért pont ide jött. (Ez utóbbi kérdés kapcsán Shaolin azt mesélte, hogy ő annak idején a kutatóreaktorok miatt jött ide. Az ideérkezése után 2-3 évvel a reaktorokat véglegesen leállították és leszerelték, Shaolin pedig ez utóbbi kapcsán lett a radioanalitika egyik legnagyobb arca.)

Holnap írják a modultesztet az "új csoporttársaink" (akik már előrébb jártak a tananyagban, amikor összevonták őket a mi csoportunkkal). Mi is megírjuk, de nekünk csak próba. Tudom, perverz dolog egy dolgozat kapcsán ilyet mondani, de már várom. Végre valami objektív visszajelzést kaphatok a tudásomról.

2017. XII. 12. (K) - még 384 nap

Boldog névnapot kívánok az Árpádoknak és a Gabrielláknak! Isten éltesse őket!

Súlyemelő Elias (alias Műhelyes Illés) tegnapra elkészült a teflon főzőpoharaim kupakjaival. Ezt persze reggel nem vettem észre (hiába kezdtem rögtön náluk a napomat), mert egy új dobozba pakolta a holmit, én meg csak a régi dobozomat néztem, ami értelemszerűen üres volt. Mint ahogyan egy mozgássérült ismerősöm pár éve nem tudta azonosítani a kerekesszékét, mert valaki az ülésére tett néhány társasjátékos dobozt.
Kristina is kicuccolt a fülkéből, amit lelkesen kisuvickoltam, majd beköltöztem. Ma a csöveket is feldaraboltam, úgyhogy most már végre talán tényleg készen állok a feladatra. Ugyan frissen besugárzott fólia helyett valami régi port kaptunk, de gyakorlásnak az is megteszi.

Tegnap egész dánon a 2. modultesztre gyakoroltunk. Lesz magnós feladat is, de a magyarországi (hajdani állami) nyelvvizsgáéhoz képest nem tűnik nehéznek: 3-ból 1-et választós teszt és képecskék párosítása a szöveghez.

Ma reggelre sikeresen behavazódtunk. Nem vészes, éppen csak eltakarja a talajt, de a hókotró azért többet is fordult a mi zsákutcácskánkban. (Még félálomban hallottam, induláskor pedig jól látszott az eredmény.)
Délelőtt megnéztük Yusuffal a magyarországi orvosi egyetemek angol nyelvű képzéseit, ui. az egyik fia valamiért pont nálunk akar orvosnak tanulni. (Feltételezem, hogy akárhová szívesen menne Európában, de engem értelemszerűen a magyarországi lehetőségekről kérdeztek.)
Délután ünnepi szekcióértekezletünk volt. A közös ebéd (dán menü: szendvics késsel) után a jövőn aggódtunk vagy agyaltunk. (Nem volt teljesen tiszta, hogy mennyire kéne aggódnunk.) Azért nagyon nem volt nyomasztó a hangulat, hiszen Kristina (a mienk) hozott egy óriási adag forralt bort, amibe rengeteg ehető gyümölcsöt is belefőzött. (Tehát nem citrom, szegfűszeg és fahéj volt benne, mint nálunk, hanem dió, mazsola és meggy.) Mivel Jixin szerint én vagyok az osztály információtechnológusa, nekem volt szerencsém az esemény előtti napokban felderítenem a menza szép új különtermében (amit a jeles alkalomból kibéreltünk) a vetítési lehetőségeket. Nem volt vészes; annyira ugyanaz, mint a nagy auditóriumban, hogy még a használati utasítás is megegyezik az auditóriumival. Viszont a tevékenységem tökéletesen fölöslegesnek bizonyult, mire megérkeztem, már minden működött.

Végül tájfutóedzés a sötétben. Ugyan futásról (esetemben) szó sincs, de nem akarom kihagyni, mert a vk. Johnéknál, azaz a dómtól egy sarokra lesz, vagyis végre saját térképem lehet a dóm környékéről. (Ha már egy bő évtizede - érthetően - nem voltam érdekelt a világbajnokságban...)

2017. XII. 10. (V) - még 386 nap

Hajnalban borzasztó erős hascsikarásra ébredtem. Nem tudom, mi okozhatta, hacsak nem az a néhány szem szilva, amit azért (v)ettem, mert már nagyon vágytam valami gyümölcsre.
Sajnos a folytatás még rosszabb lett: azt az üzenetet kaptam az egyik legkedvesebb barátomtól, hogy az édesanyja meghalt. Sejtettem, hogy a betegségének a kiújulása áll amögött, hogy a barátom az utóbbi időkben egyre ritkábban és egyre kevesebbet írt; de persze reménykedtem a jobb kimenetben. Párszor találkoztunk, kedves hölgy volt. Isten adjon neki nyugalmat, és az örök világosság fényeskedjék neki! A gyászra tekintettel holnap nem lesz bejegyzés.
Egy tapasztalt barátom avval biztat, hogy hetekig is eltart majd, amíg az íny benövi a fog helyét, megszűnik a fájdalom, és újra rendesen tudok majd enni. Szép kilátások, de legalább tudom (és nem kell aggódnom, hiszen a jelenlegi állapotom a normális).

Mivel előzetesen nem egyeztettünk, hogy mikorra menjek bontani, kissé eltúloztam a dolgot, és a (szimpla, "rágfájós") tükörtojás után rögtön elindultam Hedeland-be (pedig még az egész istentisztelet is belefért volna a Tune-i templomban - persze abból semmit sem értettem volna). A fagypont körüli hőmérséklet, a hószállingózás és (az egyetlen komoly kellemetlenség) az erős szél ellenére 133 rajtoló volt, ami igazán remek dolog, csak emiatt jó későn (pár perccel negyed egy után) tudtunk csak elindulni. Addig persze sétálgattam egy kicsit a környéken (ami még ilyenkor télen is gyönyörű, milyen lehet nyáron), és meglehetősen át is fáztam.
A versenyközpont a kisvasút végállomása mellett volt, így a két szem váltójukat és a főút feletti gyaloghídon is átvezető síneket megtudtam nézni, de vonat (a honlap és az állomási hirdetmény ellenére) sajnos nem közlekedett. Láttam viszont lovaglóutat. Az alapos vikingek a ligetben nemcsak a kerékpáros forgalmat szabályozzák, hanem a lovasat is. Valami fekete hamu- vagy agyagszerű anyagból külön lovaglóutakat alakítottak ki, amiket táblák jeleznek. Így a gyalogosok, a kerékpárosok, a lovasok, az autósok és a vasutasok egymást nem zavarva tudnak közlekedni. Nem semmi!
A pontfelszedést nem bonyolították túl. Vezértérkép nem volt (én legalábbis nem láttam), simán a kezembe nyomtak egy szatyrot és a zöld (a kezdő) pálya egy reprocesszált térképét avval, hogy hozzam be mind a hét pontját. (Természetesen mindegyik útelágazásban volt.) Ugyan a 2. és a 3. között a domboldalon gyönyörűen látszott egy bója, amit minimális kitérővel még simán be tudtam volna hozni, de nem akartam megszegni az utasítást. Megköszönték, én meg hazajöttem.

Itthon megettem a paradicsomleves maradékát, és a melegben még egy kicsit dánozok, hiszen a jövő héten várhatóan szinte semmi időm nem lesz rá. És a betegállománnyal meghosszabbított ádventi hétvége evvel lényegében el is telt.

Bárkarácsony

2017. XII. 9. (Szo) - még 387 nap

Akármennyire is az ellenkezőjét vártam (hiszen szinte állandóan időhiánnyal küszködöm), a mai nap kissé unalmasra sikeredett. Persze volt porszívózás (ráfért már), bevásárlás (nem lett volna feltétlenül szükséges, de inkább ma, mint holnap), főzőcske (paradicsomleves megmikrózása, majd a mikró kipucolása), némi dánozás (azért nem túl sok), némi tudomány (még kevesebb), és sok lustulás.
De mivel nyilván mindenkit az egészségi állapotom érdekel, inkább arról írok.

Az állandó téli probléma (azaz az orrdugulás és az orrfújás-orrkidörgölés miatti orrfájás) a tegnapi gyenge javulás után ma erősen visszaesett. Lelkesen áztatom a törölközőt, hadd párásítsa a szobát, de mást nem nagyon tudok tenni.
A fogam helye is fáj még, bár igen változó intenzitással. Ha elfoglalom magamat, akkor nem olyan zavaró, de lefekvéskor mindig beerősít. Úgy érzem, hogy az esti fájdalomcsillapító egy darabig állandó tétel lesz a menüsoromon. Ha lehajolok, vagy felemelek valamit (vagyis a várnyomás megnő a fejemben), akkor a fájdalom is rákapcsol. Tudom, ne hajolgassak és ne emelgessek. Az alapproblémához ma már egyértelműen hozzájött, hogy a féloldalas rágástól az állkapcsi izmaim is fájnak. Óriási mázli, hogy minimális kajával kibírom napok óta, mert a táplálkozás (a rágás miatt) nagyon vacak. Amit nem kell rágni (tejberizs, joghurt), azok meg többnyire édesek, és már elegem van belőlük.
Lázam már nincs. Vagy a fájdalomcsillapító miatt (ami persze egyben lázcsillapító is, de nehezen hiszem, hogy a lefekvés előtti egy szem még másnap késő délután is hatna), vagy legyőztem az influenzát, vagy nem is influenza volt (esetleg az egész csak a fogműtét következményeként jött elő).
Viszont a hangom nagyon vacak. Akkor tűnt fel, amikor a dán magnószövegeket mondtam vissza. Jómagam persze nem tudom pontosan megítélni, de kicsit olyan, mintha megfájdult volna a torkom (mondjuk a hangszalagjaim). Csak azt nem értem, mitől. Az utóbbi 48 órában alig voltam kint, hideget alig ettem. (Számos embert a világból ki lehetne vele kergetni, de én gond nélkül megiszom a meleg tejet.) Egyébként a torkom nem fáj.

2017. XII. 8. (P) - még 388 nap

A mai napot - saját gyógyulásom érdekében - minimálprogramon valósítottam meg. Ugyan tudtak róla, de a rend kedvéért küldtem egy emailt a titkárságra, amiben beteget jelentettem. Így természetesen az intézet karácsonyi ebédjéről (a valóságban vacsorájáról) is lemaradtam. Ugyan eleinte nem hittem, hogy engem érdekelhet egy ilyen nyakkendős buli, de később kiderült, hogy messze nem köt mindenki nyakkendőt. Úgyhogy akár jól is érezhettem volna magam, ki tudja? Talán találtak valakit, aki beugrott a helyemre.
Egész nap itthon maradtam, a táplálkozásomat joghurttal, banánnal, mandarinnal, lágy tojással, pirítóssal, zsömlével, fánkkal, teával és szörppel biztosítottam. Azért nagyon nem unatkoztam, mert tegnap előrelátóan hazahoztam egy adag munkát (nyugi, nem vegyszert vagy radioaktív anyagot, csak fájlokat), és a keddi bejegyzést is befejeztem.

A szállásadóim sem dolgoztak, és késő délutánra a gyermekeik is beállítottak. Az előző napokban felhalmozott ajándékokat most adták át. Azt tudom (mert mondták), hogy az egyik lányuknak a napokban volt a szülinapja, de az nem tiszta, hogy akkor a fiuk miért kapott. (Persze nem rám tartozik.)

Tegnap megpróbáltam gyógyszer nélkül elaludni, de nem sikerült, úgyhogy éjfél után pár perccel (tehát már ma) bekaptam egy szemet. (Az unokahúgaimhoz és az unokaöcséimhez hasonlóan itt nekem is mindig van egy kis flakon víz a matracom mellett.) Ez jó eséllyel ma este is így lesz.
Viszont lázam nincsen, délután hatkor is csak 36,7-et mértem, ami lényegében normális. A szájam még fáj (valószínűleg egy-két hétig még fog is), de attól még vasárnap kimehetek ufónyom-megsemmisítőnek (gy. k. pontfelszedőnek). Nem mondom, hogy ez az egyetlen életcélom, de egyrészt érdekel, milyen az, másrészt szeretnék fontos lenni egy versenyen, harmadrészt ennél közelebb nem nagyon lehetne, negyedrészt ha már megígértem, igyekszem betartani. Úgyhogy ennek érdekében holnap is teljes erőbedobással igyekszem lustulni, bízva a tevékenység gyógyhatásában.

Egyébként holnap lesz a Bárkarácsony (gy. k. Budapesten). Minden résztvevőt üdvözlök, és áldott ádventi együttlétet kívánok!

2017. XII. 7. (Cs) - még 389 nap

Az elmúlt 24 órában szerintem minden általam ismert tünetet sikerült produkálnom (kivéve, hogy "jól vagyok").
Ahogy ment ki belőlem a zsibbasztó, úgy fájt egyre jobban a hajdani fogam helye. Egy darabig a hűtőből kivett lekvárral kezeltem (mármint a pofámat hűtöttem a hideg üveggel), majd elmentem zuhanyozni. Hidegnek éreztem a vizet, de ez nem volt szokatlan (sokáig tart, amíg a csövön eljut hozzám a meleg víz). Lefekvés előtt bevettem egy Bayer Aspirint, az szép lassan hatott, úgyhogy egy idő után már csak a szokásos orrdugulás zavarta az alvást, az állkapcsom lüktetése fokozatosan eltompult.
Reggel volt némi kínlódás a zsömledarabokkal egyoldali megrágásával (talán több értelme lett volna a joghurtot választani), de utána simán eljutottam a munkahelyemre (jött a mentesítő járat, talán véget ért a sztrájk). Odabent viszont rámjött a hasmenés, és ugyan sikerült pár dolgot elintéznem (Kristina, Helle, Yusuf, Per, Mikael professzor meg Henrik szaki ezúttal is tök segítőkésznek bizonyultak), de egyre jobban fáztam (az egyre több ruha ellenére), és kezdtem érezni az ízületeimet meg a végtagjaimat. Mivel erről nekem is az influenza jutott az eszembe (akár az oltás ellenére, akár pont amiatt), ebéd alatt megkérdeztem Jixint, hazamehetnék-e. Természetesen elengedett, és megbeszéltük, hogy ha úgy érzem, akkor holnap se menjek. Azóta a lázmérő úgy döntött, hogy úgy érzem (a maximum 37,4 volt). Állítólag többen betegek, én csak Shaolinról tudok.
Lehet, hogy az ebédnél is hibát követtem el: nem a sütőtöklevest választottam, hanem húst krumplival. A szokásosnál is tovább piszmogtam vele (nem könnyű féloldalasan rágni), de eleve keveset vettem, úgyhogy a többiek megvártak. Hazafelé viszont nem csak zsömlét, hanem fánkot is vettem, az (meg a banán) egész elviselhető. Nagyjából olyan érzés, mint amikor az ember beleharap a saját szájába vagy nyelvébe, és napokig meg hetekig tart, amíg meggyógyul a seb. Ezúttal nem én haraptam, de a többi nagyjából stimmel. Ráadásul (mint lázasan általában) minden ízt olyan vacak kesernyésnek érzek.
Nagyjából itt tartunk. Nem tudom, hogy a tegnapi procedúra nélkül is támadnának-e a vírusok, de tulajdonképpen mindegy is. A délutáni alvás jót tett, lefekvés előtt még majd hőmérőzök, és az eredmény függvényében talán ma éjjelre is beveszek egy Bayer Aszpirint.

Mikulás és fogtündér

2017. XII. 6. (Sz) - még 390 nap

[Risoeben írom reggel]

Eddigi életemben két műtétem volt. Egyszer a combomból vettek ki valamit. Hogy mit, azt senki sem tudta megmondani, de a szövettani vizsgálat szerint legalább nem volt rákos. Ez azért jó. A történet szépséghibája, hogy az orvos kétszer rendelt vissza varratszedésre, de még így is sikerült benne(m) felejtenie valamit, azt egy másik orvos vette ki.
A másik műtétem akkor volt, amikor a füleim (szintúgy mindmáig tisztázatlan módon) megsérültek és bedagadtak. Kellemesnek azt sem mondanám, de legalább a munkahelyemen hetekig jól szórakoztunk azon a turbánon (gy. k. kötésen), amit a fejemen viseltem. Akkor kaptam néhány becenevet ("Füles" és hasonlók), amelyek azóta sajnos feledésbe merültek.
Ma lesz a harmadik. Tudom, hogy egy bölcsességfog kivétele ma már rutin beavatkozásnak számít, de nekem ez lesz az első, úgyhogy be vagyok gyulladva rendesen. Szerencsére a fogam nincsen, ez azért kedvező körülmény.
Tegnap este fölvettem a szentséget (nem a betegek kenetét, mert az nálunk nincsen, csak a katolikusoknál; hanem az úrvacsorát), és végrendelkeztem a szállásadóimnál (azért mégis tudjanak róla, hogy mi bajom, ha pl. egy fél napig nem fogok tudni beszélni az érzéstelenítőtől).

Idefelé a buszon a szokásosnál is nagyobb nyomorgás volt. Mint Kristinától megtudtam, sztrájk van, azért nem járnak a helyi buszok (vagy legalábbis egy részük). Eső is van, meg kellemetlen szél, szóval ideális körülmények egy fogműtéthez. Délelőtt még megpróbálok dolgozni, de ebéd után már nem jövök vissza, hanem buszra szállok, és irány a rendelő.
Tényleg nem tudom, mennyire leszek estére kiütve; úgyhogy első körben légyszi ne aggódjatok, ha holnap estig nincs folytatás!

[Otthon folytatom még aznap este]

Egyetlen hibát követtem el: magamon felejtettem a pulóveremet. Korábban eszemben volt, hogy anélkül kéne befeküdnöm a székbe, de a pillanat hevében kiment a fejemből. Így aztán melegebb helyzetbe kerültem, mint feltétlenül szükséges.
A másik hiba az lehetett volna, ha nézem, miféle szerszámokkal közelítenek a számhoz, ezért még az injekció előtt gyorsan becsuktam a szememet (és néhány megszakítással végig úgy is tartottam). A szúrás nem volt kellemes (valljuk be férfiasan: a véradás jobb), de az érzéstelenítő gyorsan hatott (most, azaz 2,5-3 órával később kezd elmúlni a hatása). Zsibbadt tőle a nyelvemtől az ajkamig mindenem (talán pont ez a jó), forrónak és duzzadtnak éreztem tőle a jobb felemet, mint egy kiadós rovarcsípéstől, de legalább tényleg nem fájt (olyan nagyon) a procedúra.
Egy srófhúzónak tűnő eszközzel estek nekem (a többes szám arra utal, hogy a doktornő erősítésképpen behívatott egy másikat, de egyikük sem boldogult), majd negyed óra sikertelen próbálkozás után furkálták is egy kicsit. Utána megint cibálgatták és feszegették (én legalábbis így éreztem belülről), végül a 2-es rajtszámú versenyző kiemelte az első darabbot. Utána már gyorsabban jött a többi. Az ellenőrző röntgen szerint maradt bent valami az egyik gyökér aljából, de az állítólag nem baj. (Nem spórolnak a röntgensugarakkal, meg kell hagyni. Furdalt ugyan a szakmai kíváncsiság, de nem érdeklődtem a páciensdózis nagyságáról.)
Kétszer bedugtak valami gézt (gondolom, amíg véreztem), kivették, majd nagyjából készen is voltunk. Kaptam hazulra is gézt (ha újra vérezni kezdene), és van fájdalomcsillapítóm. Fogkefével ne pucoljam (mert ott már nincsen fog), ma még ne egyek-igyak meleget (hideget se fogok), és ne erőltessem meg magamat (nem szokásom). Állítólag pár hét alatt majd benő a lyuk. Reméljük.
Összességében nem volt vészes (főleg így utólag), bár biztos, hogy sosem válik hobbimmá. Végig azon paráztam, hogy mi lesz, ha megcsúszik a légkalapács, és a torkomba szalad. (Valószínűnek tartom, hogy ilyesmi nem szokott előfordulni, de én azért féltem). A végén megnéztem ugyan hajdani fogam darabkáit, de nem volt gusztusom elkérni őket. Még arra sem szántam rá magam, hogy tükörben megnézzem az eredményt. Ráér az. A számla összege is elmarad a várakozásoktól: 1510 korona és 38 őre. Az utóbbi (mivel nem engedték kipróbálnom a bankkártyámat) felkerekedett 50-re.
Remélhetőleg ezen a csatornán több szó nem esik majd a témáról. Aki mégis többre vágyik, annak ajánlom egy igen nagyra tartott barátom írásait: http://fogdolog-blog.blogspot.dk/

(A főszereplő fog szemszögéből nézve utolsó) ebéd után természetesen pont kimaradt egy busz (hiába ácsorogtunk a megállóban, a jelző váltott, de a fizikai valóságban nem jött busz); viszont hazafelé az autóbusz-végállomás tábláján már csak elvétve volt "járat törölve" jelzés. Véget ért volna a sztrájk? Lehet, hogy megállapodtak?

2017. XII. 5. (K) - még 391 nap

A naplóbejegyzés vázlata:
- Reggel
- A tömegközlekedés változásai
- A fogászaton
- Dánon
- Az izotóplaboratórium
- Az esti istentisztelet
- Este

A naplóbejegyzés szövege:

Reggel a folysav elleni papírháborúval kezdtem a munkát, majd körbejártam az osztályt, hátha találok egy megbízható dán kollégát, aki ismer egy megbízható fogorvost. Sven segítőkészen megadta annak a rendelőnek a honlapcímét, ahova ő jár. Nem szeretek elsőre dönteni, de minőségileg több információt képtelenségnek tűnt beszerezni, mennyiségileg többel pedig nem vagyok beljebb. Úgyhogy telefonon felhívtam a rendelőt, és valami angol-dán keverék nyelven időpontot kértem. Legnagyobb meglepetésemre közölték, hogy másfél óra múlva várnak. Gyorsan körbeszaladtam (elkértem magam Jixintől), fogat mostam és elindultam.

Azt tudtam, hogy 10-étől új menetrend lép életbe, de azt nem, hogy az autóbuszvezetők sztrájkolnak, így kissé idegesen állapítottam meg, hogy a buszom kimaradt. A következő szerencsére jött, én meg nyomhattam a szokásos városi sprintedzésemet (a körforgalom melletti autóbusz-megálló, az autóbusz-végállomás melletti közért és a dóm melletti fogászat között).

A rendelő igen modern (ahogy vélhetően az utcában található további 10-20 fogászat is), és a késés ellenére sitty-sutty fogadtak. A doktornővel angolul megbeszéltük, melyik a problémás fogam (amit eddig minden fogász első ránézésre megtalált, valószínűleg nem véletlenül), némi nézegetés után lőttek rá egy röntgent, majd amikor azon nem látszott a gyökér vége, lőttek rá még egyet. Utána áthívtak konzultálni egy másik doktornőt - na én itt kezdtem aggódni, hogy ennyire problémás eset lennék. Közölték, hogy a fog menthetetlen (ezt is számos fogorvos kijelentette már), és nem sokat lacafacázva megkérdezték, hogy szerdán 14:15-től van-e 60 percem, mert akkor kivennék. A helyzet az, hogy ennek a fognak a kálváriája már hosszú évek óta húzódik (tömés-kiesik-tömés-kiesik rengetegszer, szóval kvázi javíthatatlan), de idén elkezdett fokozódni és hétfőn már komolyan kellett vennem (gy. k. egyre gyakrabban tört le belőle ez-az). Másrészt a karácsonyi menüt szeretném végigenni (élvezettel), úgyhogy minden érv amellett szólt, hogy ugorjak bele. Kissé dobogó szívvel, de beleugrottam.
Mivel még nem sok ilyen súlyú döntést hoztam életemben, visszafelé kissé lassabban ballagtam - amivel természetesen pont lekéstem egy buszt, és várhattam a következőre, de Risoeben még így is belefért egy rohamtempójú ebéd. (Nem voltam ám mindig ilyen lassan táplálkozó. Egyetemista koromban már egy fél óra is elég volt az "előadás vége - rohanás a menzára - kajavásárlás - evés - visszarohanás - átöltözés - rohanás a laborba" szekvencia végrehajtására. Csak a diploma ellustított.)

Dánon a tanárnő avval a sokkoló hírrel fogadott bennünket, hogy a nyelviskola valamilyen nyilvántartása szerint itt az ideje a következő modultesztünknek, és a jövő hétre már be is írtak bennünket. Ez -egyebek mellett - azért kellemetlen, mert a keddi órára az osztály karácsonyi díszebédje, a csütörtökire pedig egy elsősegély-tanfolyam miatt nem tudok menni. Szerencsére Anne az én vizsgámat lendületből áttolta januárra, de a többiek (akik nálam korábban tették le az előző modultesztet), úgy tűnik, jövő csütörtökön megpróbálják a másodikat. Mivel az elsősegélyesdit végül szintén elhalasztották, én is ott tudok lenni, vagyis megírhatom próbatesztként. Őszintén szólva nem nagyon csípem, amilyen rohamtempóban haladunk előre a tananyagban (kifejezetten hiányzik a gyakorlás), úgyhogy összességében kimondottan örülök a kialakult helyzetnek.

Ennyi megpróbáltatás után jóformán pihenésszámba ment, hogy bemehettem az izotóplaborba, és a saját tempómban szépen lassan nekiállhattam felderíteni mindennek a tartózkodási helyét. Nagyjából az is körvonalazódik, hogy mi nincs, azokat a napokban elkezdem összeszedni és átszállítani.

Munka után vonatra pattantam, és irány a Vor Frue Kirke. Utazás közben elkezdtem megírni a dán házit, de nem jutottam sokáig. Viszont elég korán érkeztem ahhoz, hogy még vegyek (és egyek) egy szendvicset vacsora címén.
A templom (kábé Deák tér kétszer) mondjuk kétharmadig volt tele, de töredelmesen bevallom, a szertartással olyan nagyon nem tudtam azonosulni. Nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy az egészet kirakatból csinálják. Mint a tavalyi Szélrózsa záróján.
Alapvetően a menekültekről szólt az egész (ahogyan az általam látogatott dán liturgiájú angol nyelvű istentiszteletek mind), ami természetesen nem baj, hiszen a túlpolitizált migránsmizériától függetlenül tagadhatatlanul van rengeteg valódi menekült is a világon. Még csak a migránsügyekben illetékes polgármester beszéde sem zavart, hiszen (itt) államegyház van, amibe ez is belefér. (Ahogyan a választási pártgyűlés is a himmelevi gyülekezeti teremben - ha még emlékszünk rá.)
De az országok listája (amiknek az üldözötteiért gyertyán gyújtottak) nekem politikailag erősen motiváltnak tűnt. Vagy legalábbis magyarázatra szorult volna (ami sajnos nem volt).
Természetesen az is okés, hogy az igét akárhány nyelven felolvassák. De ha már ekkora felhajtást csinálnak (ami egyébként igen tiszteletreméltó erőfeszítés), nem lett volna 10 percük a felolvasókkal elgyakorolni, hogy mikor hova álljanak és hogyan beszéljenek?
Bevonulni és kivonulni normális esetben a "stáb", azaz teológiai szakkifejezéssel a "szolgálattevők" szoktak. Itt meg úgy tűnt, mintha összeszedtek volna annyi lakót a menekülttáborokból, ahány fehér klepetyusuk volt (illetve néhánnyal többet, mert az utolsóknak nem jutott), és az elején bevonultatták, a végén meg kivonultatták őket. A kettő között semmi szerepük nem volt (legalábbis én nem tudtam ilyet azonosítani).
És hát ádvent első hetében még kissé korainak éreztem a Csendes éjt is.
Az átgondolatlanság a leglátványosabban a Miatyánknál jött ki. Egy iraki illető elénekelte, eddig oké, de a dán nyelvű forgatókönyv szerint ez után közösen elmondtuk volna (mindenki a maga anyanyelvén, ahogyan az ilyenkor szokásos). Viszont a püspök az angol nyelvű verzió szerint rögtön elkezdte a szerzési igéket (dánul), aminek csak a harmada táján jöttünk rá, hogy fel kéne állnunk.
Szóval érzelem (vagy érzelgés) volt dögivel, de szerintem némi szervezettség és logikus mondanivaló is jól jött volna. (Azt viszont el kell ismernem, hogy legalább az arab nyelvű korál az volt, amit már hónapok óta éneklünk - ami speciel tényleg értelmes döntés volt.) Jó, persze, lehet, hogy rajtam kívül mindenkinek adott valamit ez a másfél óra (ez esetben természetesen minden rendben van), de én meglehetősen csalódottan jöttem ki.

Hazafelé egyszerűbbnek tűnt HÉV-re szállni, mint vonatozni. (A HÉV-en nincsen mosdó, ezért még felszállás előtt a megállóban elmentem.) Ugyan ilyen későn már csak fél óránkért jár a busz, de az átszállásra a végre-valahára elkészült (vagy felújított) Greve-i autóbusz-állomáson várakozhattam, és gyorsan még két joghurtért is elszaladhattam. A leszállásnál kiderült, hogy csúcsidőn kívül tényleg olcsóbb a tömegközlekedés.

2017. XII. 4. (H) - még 392 nap

Tavasszal olyan jól elpakoltam a barna (kevésbé meleg) kesztyűmet, hogy hónapokon át hiába kerestem. Csak tegnapelőtt bukkantam rá, amikor a mosásban elveszett fél pár szürke zoknimat kerestem. (Mivel közvetlenül egymás után mostuk és szárítottuk a ruháinkat, először azt hittem, hogy valaki másnak a csomagjába keveredett, de amikor nekiálltam összehajtogatni a pólóimat, véletlenül az is meglett.)
Ma ez a kesztyű volt rajtam, ugyanis egész normális időt kaptunk. Ugyan egész nap minden vizes volt (mint szinte mindig), de nem esett, és a szél sem tombolt annyira. Ezt nagyon tudtam értékelni, hiszen a nap folyamán ugyan visszakaptam a sokadszorra megjavított bringámat, de reggel még értelemszerűen még gyalogoltam.
A fasorban nyugat felé haladva előttem a még mindig igen tetszetős Hold, balra pedig a dóm teteje és tornyai látszottak. A tegnapi padlássétáról (konkrétan a harangjátékról) eszembe jutott A leleményes Hugó; de később már azon töprengtem, hogy vajon a hulladékégető tényleg annyival nagyobb-e a dómnál. (Risoeből lényegesen nagyobbnak látszik, pedig a térkép szerint nagyjából ugyanolyan messze vannak - szóval valószínűleg tényleg az a nagyobb.)

Claus a jövő héten a feleségével Budapestre látogat. Ugyan ő maga inkább a vadont szereti (olyan helyeken járt már, hogy engem az említésétől is kiráz a hideg), de most a feleség akarata győzött. Amikor visszaadta a kerékpárt, ajánlottam neki néhány magyar bort, amit talán érdemes megkóstolniuk.

A leszerelési értekezlet egész higgadtan zajlott (talán azért, mert fél délelőtt arra készültem, talán annak ellenére). Ugyan most is több ellentmondásos dolog hangzott el, de azt hiszem, azért a végére sikerült tisztázni mindazt, ami rám vonatkozik.
A kedvencem az "amint megvolt a besugárzás, rögtön el kell kezdened a kémiai elválasztást" volt, ekkor ugyanis visszakérdeztem az aktivitásra, és amint Per kibökte a GBq-t (gy. k. gigabecquerelt), rögtön "avval nem lehet dolgozni, azt előtte napokig pihentetni kell" lett az utasítás. Mivel a besugárzást az a Mikael professzor végzi, aki most a sugárvédelmi megbízott, vélhetően nem is kapom meg a mintát addig, amíg egy kissé le nem lohad (gy. k. bomlik).

Értekezlet után Shaolin is megmutatta az aktív labort, így most már végre (nagyjából) azt is tudom, amit nekem tudnom kell ott. Holnap még tisztába teszek pár apróságot (az értekezleten elhangzottak alapján véglegesítem a receptet), majd ebédig beköltözöm a laborba. Egyrészt, hogy szokjam, másrészt, hogy kiderítsem, mi van és mi nincs, mi működik és hogyan.

A fogam (az, amelyik több fogorvos szerint is menthetetlen, mert már több benne a tömés, mint a fog, és tavasz óta mindkettő folyamatosan törik le és esik ki belőle) egyre vacakabbul van. Nem tragikus, de tovább halasztani sem akarom már a dolgot. A házinéni fogász-asszisztens; ugyan csak kisgyereket fogszabályozásával foglalkoznak, de elmagyarázta a fontosabb szabályokat. Csak magánrendelő van, fizetni mindenképpen kell (az árak kint vannak a honlapokon, a bölcsességfog kiműtése nem is vészes), de a TAJ-kártyám is legyen nálam, hátha kapok rá kedvezményt (mint a fodrász Robinál). Holnap megkérdezem néhány dán kollégámat, van-e kedvenc fogászuk, ennek hiányában véletlenszerűen választok egyet.

Holnap este angol nyelvű püspöki it. lesz Koppenhága nagytemplomában. Kicsit nagyképű leszek, és megpróbálok eljutni rá. Ne ijedjetek meg, ha este nem lesz bejegyzés!

Barbarát Isten éltesse a neve napján!

Végre ádvent!

2017. XII. 3. (V) - még 393 nap

Tavaly a lehető leghosszabb ádventünk volt, idén a lehető legrövidebb. És már nagyon vártam, hogy végre elkezdődjék!
Verseny volt ma is, de az eddigi szokástól eltérően nem "autóval megyek, ki jön velem?", hanem "ki megy autóval, szívesen mennék vele" jellegű köremailek jöttek.
Elza névnapi köszöntése tegnapelőtt elmaradt. Elnézést kérek, de még nem teljesen szoktam hozzá, hogy a világon van. Isten éltesse sokáig!
Tegnap a felhők miatt nem láthattuk a "szuperholdat" (innen), de ma gyönyörű. Persze már nem teli, de szinte észrevehetetlen, hogy a jobb széléből hiányzik egy leheletnyi.
Pénteken le volt árazva néhány doboz előre felkockázott szalonna, hát csak nem hagyhattam ott? Úgyhogy ma dupla szalonnás tojás volt reggelire. Mivel gyorsan be akartam puszilni, inkább rántotta lett, nem tükörtojás.

A Szász utcaiaknál keresztelő is volt - olyat még úgysem láttam itt. Nem nagyon különbözött a mieinktől, talán csak annyiban, hogy a szerzési igét felállva hallgattuk (ahogyan az úrvacsoránál is), de lehet, hogy ez csak helyi szokás.
A tolmács ma nagyon halk volt, végig a fülemre kellett szorítanom a fülest, hogy halljam az angol szöveget (a dán alapból igen jól van kihangosítva). Az Ó jöjj, ó jöjj Immánuel-t ismertem, a többi éneket nem.
Az it.-et a szokásos lelkész vezette (a talárja természetesen már nem zöld volt, hanem lila), viszont egy másik prédikált. (Ha valakit nagyon érdekel, elárulom: nem olvasta.)

Utána a "karácsonyi" vásáron igazán megrázó dolgokat nem találtam, de azért vettem ezt-azt (a bevétel természetesen jótékony célra megy). A kisvasutat kihagytam (remélhetőleg a jövő vagy az azutáni hétvégén még belefér); az ajándékbeszerzés Roskilde sétálóutcáján folytatódott, ahol természetesen tombol a hosszított nyitva tartás. A fő téren újra üzemel a virslisütő, és az ádventi vásárban a tejberizs mellett (ami itt karácsonyi desszertnek számít és a menzán már hetek óta a fő helyen szerepel) talán még forralt bor is kapható. Ezt nem tudom pontosan, mert még nem sikerült lefordítanom a nevét. Egyébként messze nem akkora a felfordulás, mint amit tavaly tapasztaltam Drezdában, de nem nagyon bánom.

A dóm nyílt napján benéztem pár királysírba (izé, kriptába), majd az orgonanézőkhöz csatlakoztam. Ez alapvetően hibás döntésnek bizonyult, ugyanis hatvan perc folyamatos dumát jelentett. A szemközti karzaton leültünk le, onnan néztük az orgonát, a főkántor pedig beszélt. Biztos érdekes dolgokat mondott, de szinte csak az évszámokat értettem. Az oltárzónát (és I. Margitot) kellett volna választanom, de most már mindegy. (Annak idején Péter tartott egy kifejezetten érdekes orgonabemutatót Kelenföldön. Valami olyasmi kellett volna ide is.)
Szerencsére a padlástúra - várakozásaimnak megfelelően - a nap fénypontja volt. Az egyik torony szűk csigalépcsőjén felmásztunk (útközben megnéztük az óraművet), a másik toronyén lejöttünk, de a kettő között végigjártuk a dóm padlását. A téglafalak és a kupolák a lábaink alatt voltak, mi a fából ácsolt tetőszerkezet járófolyosóin gyalogoltunk. 1968-ban egy tűzvészben leégett a tető (vagy csak egy része), nagyjából egy évtizede pedig volt egy nagy felújítás. Az épület közepe táján világosan látszik a régi és az új ácsolat határa, de nem tudom, a régi mennyire régi (illetve az új mennyire új). A kilátás viszont egyértelműen fantasztikus.
Mire visszakeveredtünk, már kezdődött is az esti it. Természetesen messze nem volt tele a templom, de (számomra) meglepően sokan voltak. Talán itt is úgy megy, mint Pécsett, hogy a gyülekezet egy része alapjáraton az estire jár. Voltak rendesen fiatalok is, és néhányan a túrás csapatból is énekeskönyvet ragadva beültek a kezdő énekre. (Tovább nem tudom, mert megállapítottam, hogy néhány ének azonos a Szász utcaiakkal, majd a harmadik versszaknál eljöttem.)

2017. XII. 2. (Szo) - még 394 nap

A tegnap legvéletlenebb eseménye az volt, amikor munkába buszozván az egyik piros lámpánál Patrick pont az ablakom alatt állt meg a bringájával. Érdekes módon sem sapkát, sem bukósisakot nem viselt. Oké, hogy neki lényegesen több haja van, mint nekem, de az azért meglepett, hogy műholdas nyomkövető órája van (versenyre menet rendszeresen otthon felejti), de fejvédője nincs.
A közös reggeli közben sokat megtudtam a kínai nevekről. A példának okáért "Csicsin Csaó"-t a munkahelyén "Csaó"-nak (azaz a családnevén) szólítanák, míg a becézése a családjában "Csin", azaz a saját neve (gy. k. keresztneve avagy utóneve, de egy kínai esetében egyik sem helyénvaló) második fele.
Claus elvitte a műhelybe a bringámat (és Yvonne-ét, mert avval is van valami).
A nagy takarítónap programjában elvileg nem szerepeltem, de újra felütötte a fejét a folysavpánik, és abból értelemszerűen nem maradhatok ki. De legalább ennek a farvizén az egész csoport munkavédelmét is gatyába rázzuk valamilyen szinten. Fura érzés volt nyugtatgatni a többieket, hogy akármilyen vacak is a helyzet, azért ezt hamar rendbe lehet tenni. Hiába, a tapasztalat... (Gy.k. Nem először csinálom.)
Ezen túlmenően még a céges autót is megtankoltuk (a céges kártyával a céges benzinkúton - nem semmi).

Úgy éreztem, hogy az orrom a korábbinál kevésbé fáj, úgyhogy idehaza továbbra is veszettül párásítok (hátha az segít, azon túl, hogy az ablak a korábbinál is nedvesebb), és ma egész nap itthon maradtam (hátha mégis a kinti hidegben keresendő a probléma gyökere). Az utolsó zacskós leves felhasználásával, mosással, szárítással, dán házival, számítógépezéssel és hasonlókkal simán el is ment a nap. A bevásárlást még tegnap hazafelé jövet elintéztem. Először pizzára gondoltam, de a közért kínálatát mustrálva elcsábultam, és vettem egy zacskó mirelit bundás almát, amiről természetesen kiderült, hogy a valóságban egészen más. Talán gömb alakú fánkként lehet a legkönnyebben elképzelni, de szörppel illetve lekvárral (szerencsére mindkettőből van - azaz volt - itthon) egész jó kaja lett belőle. Ráadásul afféle mellékhatásként (amikor betettem a fagyasztóba) megtaláltam a júniusban vásárolt dupla pizzám második felét. Eleinte nem emlékeztem rá tisztán; de amikor a nagy karácsonyi vásárlásból megérkeztek (szerintem semmi üres hely nem maradt az autójuk csomagtartójában), megkérdeztem a háziakat, és ők állítják, hogy soha nem volt mirelit pizzájuk. Úgyhogy kizárásos alapon az enyém.

Holnapra a dóm rengeteg jó programmal készül, bár nyilván nem úgy gondolják, hogy valaki végigül egymás után 3 it.-t. Úgyhogy délelőtt a Szász utcaiakhoz megyek. Itt az ádvent, muszáj végre beszereznem néhány karácsonyi ajándékot, és remélem, hogy az it. utáni karácsonyi vásáron vehetek néhány holmit. (Azért sokat ne reméljetek.)
Délután pedig elmegyek a dómba. Ha jól fordítottam, most végre igazi tárlatvezetés is lesz. Bevallom, nem annyira a királyok koporsói érdekelnek (azokat bármikor megnézhetem, bár még nem tettem meg, ui. akkora tartogatom, amikor valaki meglátogat), hanem a karzat. Mert még nem tudom, hogy oda hogyan lehet feljutni, noha egyenruhás gyerekeket (nyilván kórustagok) már láttam ott párszor.
Ha pedig még mindig lesz időm, akkor kipróbálom a kisvasutat; bár az nem annyira sürgős, hiszen a két következő hétvégén is jár.
Ádvent 4. hétvégéjét pedig reménység szerint már otthon töltöm.

2017. XII. 1. (P) - még 395 nap

Északon a helyzet változatlan.