Szabolcs Dániában - 9.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Vezetői összefoglaló

2017. IX. 30. (Szo) - még 457 nap

Augusztusban (amikor odahaza sokatokkal volt szerencsém találkozni) személyesen, és azóta emailen feltűnően sokan jeleztétek, hogy nincs / nem volt / nem lesz (a nem kívánt szövegrész törlendő) időtök végigolvasni a teljes naplómat; ugyanakkor érdekel Benneteket, mi van velem. Ezért itt egy, a kormány-előterjesztésekhez hasonló rövidített (és emiatt bizonyos értelemben óhatatlanul gyagyásított) beszámolót olvashattok.
Felhívom ugyanakkor a figyelmet arra, hogy eddig is (és ezután is) minden hónap utolsó bejegyzése hasonló jellegzetességekkel bír(t); és 9 bejegyzés elolvasása talán még egy ültő helyben is megoldható.
Na szóval.

Alma: A hivatalos verzió szerint minden nap választhatunk egy gyümölcsöt a kosárból, azonban a kontraszelekció erősen érvényesül. Délután többnyire, másnap pedig már kizárólag csak alma van, az viszont gyakran még a következő héten sem fogy el. Úgyhogy rengeteg almát eszem.

Egészség: Nagy baj eddig még nem volt, a rossz fogam is tartja magát rendesen. Az utóbbi hetekben nagyon betaknyosodtam, de ez járványos, minden második ismerős így van vele. (Azért jó lenne már meggyógyulnom!) Van rendes nemzeti és uniós (sárga illetve kék) TAJ-kártyám egészségbiztosítással.

Elmaradás: Egyértelműen az ország felfedezése, utazgatás. "Nagy-Koppenhágát" (tehát ameddig - térben - a 24 órás jegy érvényes) már elég jól bejártam. Máshova többnyire verseny miatt keveredek, és szép idő esetén (ha meg tudom szervezni) ott maradok még egy kicsit. Persze, jövőre kell majd pár nap a "hivatalos" megnéznivalókhoz (vagy merészebben kell nevezgetnem a távolabbi versenyekre).

Hivatalok: A tervezési szakaszban kicsit aggódtam miattuk. Az első 3 hónap (amíg bekerültem a rendszerbe) tényleg macerás volt, de most már olajozottan mennek a dolgok (fizetés, bankkártya, médiaadó, hivatalos értesítések stb.). Az utolsó néhány hónap lesz még majd egy rémálom a kijelentkezés miatt, de ezen ráérek jövőre aggódni.

Időjárás és Kaja: A dán tankönyvünk két állandó motívuma, hogy a külföldiek nem tudják megszokni a dán időjárást és megszeretni a dán ételeket. Ennyire persze nem rossz a helyzet, az időjárás például nélkülözi az otthon megszokott szélsőségeket, de nagyjából minden nap felvonultatja a teljes repertoárt (napsütés, felhő, szél, csapadék). A kajából nekem hiányoznak a levesek és a főzelékek, a májpástétomot én sem szeretem (újabb visszatérő, de helyénvaló klisé a tankönyvből), de azért megoldható a viszonylag változatos és egészséges táplálkozás.

Közlekedés: Munkába menéshez van egy arcképes havibérletem, ami Tune (a lakóhelyem) és Risoe (a munklahelyem) közötti 4 zónára érvényes (evvel Roskilde teljes területén is mozoghatok). Egyébként meg távolságalapú rendszer van, amihez vettem mágneskártyát. Jól meg kell szerveznem előre minden utazást az Interneten, mert rendes vonaltérképet nem találtam még. Versenyekre többnyire valamelyik csapattárssal autózunk. A kampuszon belül bringázom (a munkahely biztosít egy tanya-bike-ot).

Megszólítás: Ezt valószínűleg elbaltáztam, de ki tudhatta volna előre, hogy a vikingeknél az Osvald egy tök elfogadott keresztnév. (Amely nem azonos Kennedy elnök gyilkosának családnevével, mert azt "w"-vel írják.) A legtöbb viking ennek hallja a nevemet, és kapásból így is szólít meg. Sokkal egyszerűbb lenne mindnyájunk élete, ha a munkahelyemen is eleve így mutatkoztam volna be. Ehelyett ott mindenki látványosan kínlódik a kiejthetetlen keresztnevemmel, nekem meg nem tűnik föl, hogy rólam van szó.

Munka a munkahelyen: Papíron egyetem, a gyakorlatban kutatóintézet (Niels Bohr 1956-ban annak is alapította, csak a kormánynak úgy nem tetszett). Nemzetközileg is kiemelkedő, magas színvonal, ami néha nyomasztó. Radioanalitikai eljárást fejlesztek (a részletek természetesen titkosak), talán egyszer sikerülni is fog. Eddig 3 kisebb munkám is volt óratartás egy tanfolyamon, és közreműködés egy nagy konferencia illetve egy viszonylag nagy szeminárium megszervezésében és lebonyolításában. Töredelmesen bevallom, hogy ezeket jobban élveztem.

Nyelvtanulás: Furán kétarcú. Nagyon jól kitalált tananyag, ami az esetünkben leggyakoribb helyzetekre fókuszál (pl. bemutatkozás, udvariaskodás, közlekedés), ugyanakkor a leggyakrabban elhangzó kérdést (mármint hogy kérjük-e a blokkot a közértben) csak most tanultuk. Iszonyatos tempóban haladunk, ami még mindig nem elég gyors (folyamatosan érezzük, hogy még nem tudjuk magunkat igazán jól kifejezni a legegyszerűbb helyzetekben sem), viszont a gyakorlás borzasztóan hiányzik. Tudom, hogy a modern nyelvtanítás elveti a klasszikus "fordítsunk mondatokat" megközelítését, de nekem a kisóvódás módszer mindig jobban bejött. Reálisa 3 modullal végzek, mire hazaérek, ami az európai rendszerben az A2 szintet jelenti. Nem sok (a magyar alapfokot nem éri el), de legalább lesz róla papírom. És persze szerintem egyértelműen jó buli.

Szabadidő: Ami a létfenntartáson (alvás, mosakodás, bevásárlás, táplálkozás stb.) felül marad, az kapcsolattartás Veletek (napló, email, Skype; esetleg hazai hírműsorok, de azok valahogy nem tudnak hiányozni), tájfutás és vallásgyakorlás. Szórakozás címen néha elmegyek moziba, koncertre, múzeumba, vagy itthon nézek filmeket, sorozatokat az Interneten.

Szállás: Most egy szimpatikus dán házaspár egyik vendégszobájában lakom. A mellettem lévő szobában lakó orosz srác nem sok vizet zavar, szinte sosincs itthon, csak aludni meg zuhanyozni. (Ilyenkor a fürdőszoba padlója és légtere igen nedves, tehát a szó szoros értelmében pont csak "vizet zavar".)

Templom: A németek és az anglikánok is jó fejek (voltam náluk is többször), de ha már Dániában vagyok, inkább a dán evangélikusokhoz járok dán liturgiájú it.-re, úgyhogy Koppenhágában a Szász utcai templom tűnik nyerőnek (ott minden vasárnap szinkrontolmácsolnak). A délutáni alkalmak kompatibilisek lennének a vasárnapi versenyekkel, de sajnos Roskildében most nincs angol nyelvű, így marad a rejtélyes "nemzetközi központ" havi egyszeri alkalma (ami legalább segít felfedezni Koppenhága templomait, mert mindig más helyen van).

Zsömle: Rengetegféle van, és mind igen finom.

2017. IX. 29. (P) - még 458 nap

Hajnalban meglehetős intenzitással esett, de mire kipucolódott az orrom és elindultam, szerencsére már elállt. Délre más szikrázóan sütött a Nap, csak az erős szél maradt meg.
Jixin javasolta, hogy menjünk az osztályautóval az intézeti értekezletre (gy. k. reggelizni). Csak fél perc után esett le, hogy nem a bicajozástól féltette az egészségemet, hanem pilótának kellek, ui. neki nincsen jogosítványa. Ahogyan a két kínai "cserediáknak" (azaz vendégkutatónak és vendégoktatónak, akik egyébként mindketten büszke párttagok) sincs, úgyhogy a kínai különítményt szállíthattam.

Anikó és Nóra emailjeit nagyon szépen köszönöm!
A kiesős verseny kapcsán ma már nemcsak email, hanem sms is jött. Erre egyébként szükség is volt, ugyanis a FIF Hilleroed-ösök (mi a manót jelenthet a nevükben a FIF?) hiába a főcsoport legmenőbb egyesülete, valamit csak elbénáztak a rajtlistákkal, úgyhogy tök újakat kellett készíteniük. Ha valakit esetleg érdekel, 11:44 helyett 12:02-re indulok.

A munkahelyi tanyabájkom első kereke fatális módon leeresztett. Ha hétfőn bent találom Clausot, megkérem, hogy szereltesse meg (valami spéci kerékről van szó, csak úgy nem lehet javítani).
A házinéni hazajött.

Az (egyik) előrejelzés szerint hűvös, de száraz szombatunk lesz. (A másik szerint egy hétig folyamatosan esni fog.) Szóval adott esetben holnap este bemegyek Roskildébe. Lesz valami koncert a katedrálisban, és talán azt is meg tudom kérdezni, hogy várható-e még angol nyelvű it.

Végre befejeztem a 12 nappal ez előtti bejegyzést (a divíziósról). Így holnap csak a havi összefoglalóval kell majd bajlódjak. Jeee!

2017. IX. 28. (Cs) - még 459 nap

A mai irományban senki ne keressen szervezőelvet (szövegszerűséget), mert nincs benne!

Apu emailjéből megtudtam, hogy Iolanda az ükunokatestvérem (gy. k. harmadfokú unokatestvérem). (Ez vajon telefonos segítségnek, számítógépes segítségnek, vagy a közönség segítségének számít?) Ugyan nem hiszem, hogy a közös génállományunk miatt dolgoznánk mindketten a nukleáris szakmában, de poénnak azért jó - mint a paksi születés.

Tegnap már az egyesületünk elnöke is frászoltatott minket a vasárnapi helyosztóval. Ha jól értettem az általa közzétett elemzést, akkor az egyik csapat egyértelműen jobb nálunk, a másik egyértelműen gyengébb, így a harmadikkal való küzdelmen múlik minden. Velük kapcsolatban az előrejelzés 124-124-es eredményt jósol (ami nyilvánvalóan döntetlen, tehát a végkifejlet még nyitott).

Az otthoni munkahelyemen a patkányok újra átvették a vezetést. Jelenleg 3:2-re állunk, azaz az emberek ugyan kétszer is kijavították, de ők harmadszorra is elrágták az internetkábelt. Úgyhogy aki elektronikus levelet küldene nekem, inkább a többi elérhetőségemet használja!

Reggel is 36,5 voltam, és felkelés után negyed órával az orrom is kitisztult, úgyhogy bementem dolgozni. Az a helyzet, hogy a saját testem működését néha még a molibdén és a nióbium kromatográfiás viselkedésénél is kevésbé értem.
A város hetek óta tele van az influenzaoltás plakátjaival, de itt sajnos csak 65 év felettieknek ingyenes. (Nem mintha a már meglévő kórságon segítene.)

Egész nap bolond szél volt, és ez a változékony idő még a vikingeket is összezavarja. Az iskolába (illetve hazafelé) bicikliző gyerekek egy része rövidnadrágot, más részük sapkát és kesztyűt visel. (Nem bringakesztyűt, hanem rendeset).

Ma Vencel napja van. Egyetlen ismerősöm viseli ezt a nevet, akivel sajnos évek óta nem találkoztam, pedig egy rendkívül kedves srác.
Holnap Mihály napja lesz. Ilyen ismerősöm se sok van, de legalább én is majdnem az lettem (ui. a szüleim családfáiban ez az egyetlen közös fiúnév).

2017. IX. 27. (Sz) - még 460 nap

Elsőre nem voltam megelégedve a tegnap délutáni eredményemmel. Ahhoz képest, hogy ismerős terepen futkároztunk (Roskilde belterülete azért már annak számít) és érzésem szerint kihoztam magamból a maximumot, a 4,1 km-re a 49 perc még úgy is soknak tűnt, hogy pillangós pályám volt, aminek keretében a környék egyetlen dombocskájának tetejére háromszor is föl kellett másznom. Az eredményfecnim többszöri átolvasása után azonban leesett, hogy a 49 mértékegysége nem perc hanem másodperc, és ez nem a teljes versenyidőm, hanem a befutóidőm (gy. k. az utolsó ellenőrzőpont és a cél közötti időm).
Talán fél percet hagytam a pályában: a 17. pontomat a sövény rossz oldaláról támadtam, amikor ez kiderült, meg kellett kerülnöm egy kisebb bozótost. Ezen kívül az 5. pontomat a gép szerint nem fogtam meg, de erre már kiolvasáskor mondták, hogy nem számít. (A bója és a doboz nem a térkép szerinti helyén, hanem attól kb. 20 méterre volt. A bonyodalmat az okozta, hogy a térkép szerinti pozícióban egy "állandó bója" állt, a kiírásban pedig direkt felhívták a figyelmet arra, hogy nem minden ponton van doboz. Így lepacsiztam a faoszlopot, és teljes lelki nyugalommal szaladtam tovább. Rejtély, hogy a mezőny nagyja honnan tudta, hogy a bóját nem a térkép szerinti helyén kell keresni.)

Idehaza nagymosást rendeztem. A bozótruháimat kiteregettem, a többit a szárítógépre bíztam, de csak ma, mert a masina zörgése behallatszik a háziak hálószobájába, így Steen érthető okból megkért a tevékenység éjszakai mellőzésére. Mostanra egyébként már mind megszáradt. Úgy tűnik, az inget vasalni sem kell, ami igen kellemes meglepetés. (Dán földön eddig nem mostam inget, de miután az LSC konferencia fél napján (amikor a poszterem mellett álltam) és tegnap délután pár órát (az én előadásom szekciójának időtartamára) rajtam volt, úgy döntöttem, kimosom.)

Lefekvéskor már nagyon dugult az orrom, így sprickoltam bele egyet. Nem tudom, ez volt-e a kiváltó ok, de ma reggel a szokásosnál is vacakabbul voltam (fájt a torkom, fájt a nyelés stb.). Amikor jeleztem Jixinnek, hogy a helyzet súlyosbodása esetén a csütörtököt otthon tölteném (hoztam haza munkafeladatot), kiderült, hogy nemcsak Per (aki már hétfőn panaszkodott rá) és Nikola (akinek a hangján már tegnap érezhető volt), hanem Jixin is produkálja ugyanezeket a tüneteket. (Rajtuk kívül több más kollégán hallható az erőteljes szuszogás, orrfújás stb., csak az ő nevüket nem tudom.) Érdekes módon lázam nincsen, legalábbis az előbb 36,6-nak mértem. (Műszer nélkül lényegesen többnek tűnt.)

Tegnap sikerült félreérthetően hirdetni a mai kezdés helyszínét, így volt némi csúszás a kezdésnél. Ettől eltekintve szerintem most is kihoztunk mindent a helyzetből, amit lehetett. (Ilyen drága műszerhez nyilván nem engednek kezdőket, de a laborban elhelyezett monitorokon egész tűrhetően lehetett követni a mérési paramétereket és eredményeket.) Nem tudtam végig ott lenni (az ebédért is el kellett szaladnunk, meg az új kiküldetés-elszámolási rendszer bemutatója is mára ütött be), de így is rengeteget megértettem az egészből. (Vagy legalábbis azt hiszem.)
Ebédre tegnap is, ma is szendvics volt. (Ha holnap tényleg nem megyek be, akkor kifőzöm a maradék virslimet, hogy végre valami főtt étel is kerüljön a hasamba.) Ezen kívül rengeteg gyümölcs volt a szemináriumra, bőven jutott belőle nekünk is.
Matsnak valamiért ma délelőtt esett le, hogy engem ugyanúgy hívnak (családnévileg), mint az ő hajdani kollégáját Monacóban. Elmagyaráztam neki annyit a köztünk lévő családi kötelékről, amennyit tudok (= távoli rokonok vagyunk). Felvázoltam neki továbbá röviden a magyar-román határ tologatásának XX. századi történetét, mert nem értette, hogyan lehetek én magyar, amikor Iolanda román. Készített rólam egy fényképet is (igen autentikus módon a labor hűtőszekrénye előtt álltam laborköpenyben), amit majd megmutat Iolandának, akivel - ha jól értettem - a közeljövőben találkozik valami rendezvényen. Szóval apu, ne lepődj meg, ha telefonhívást vagy emailt kapsz az ügyben!

A szóbeli visszajelzések alapján a szeminárium jól sikerült. Az utómunkálatok nagyján túl vagyunk (előadások a szerveren, vetítő, vászon és drótok az informatikusoknál, szemét többnyire a kukákban).
Ezen túlmenően estére az eddig parkolópályán pihenő emailjeim nagyját is elintéztem.

A mai programban még egy "Hogyan kell a külföldi utazásokat elszámolni az új rendszerben?" című előadás is szerepelt. Igazából nem akarom letesztelni, de talán megértettem. A címre adandó válasz egyébként erősen hasonlít a hazaira, csak itt nem papíron, hanem elektronikusan megy az aktatologatás.
Ennél fontosabb, hogy a lelkes felkiáltások alapján számos - nálam tapasztaltabb és érintettebb - kolléga választ kapott az őt hetek óta foglalkoztató kérdésekre; például mit kell tenni, ha a kiküldetés országát nem találja a listában. Válasz: üresen kell hagyni a rubrikát, ilyenkor felugrik egy lista, aminek az elejéről ki kell választani az "egyéb országok" lehetőséget.
A hangulat egyébként egy igen fontos kérdés körül lángolt fel: hogyan kell elszámolni a céges bankkártyára vett sört. Erre nem született válasz, bár az igazgató szerint sört magánbankkártyáról kell venni. Ugyan nem iszom sört, de nálunk élelmiszermintaként is szóba jöhet a nevezett anyag - amint arról igen népszerű konferencia-előadásokat hallottam már.

Hu. A múlt vasárnapi kivételével behoztam az elmaradásomat. (Őszintén szólva nem hittem volna, hogy ma lefekvésig eljutok erre a pontra.) Elteszem magam holnapra, és megpróbálom kialudni ezt a kórságot. Nem a munka vonz, de holnap dánunk is lesz, arról pedig nem szívesen hiányzom. Jó éjt!

2017. IX. 26. (K) - még 461 nap

Mielott 3 napi elmaradasom gyulik ossze, kihasznalom azt a fel orat, ami a szeminarium (eloados reszenek) befejezese es a buszom indulasa kozott a rendelkezesemre all, es legalabb a mai naprol irok par sort.
Az egyetemi "irodamban" ulok, azert nincsenek ekezetes betuk a szovegben. (Dan betuket tudnek produkalni: æøå ÆØÅ, de azokra magyar szovegben nincsen szukseg.)

Aprobb nehezsegektol eltekintve (reggel a vetito nem volt hajlando eles kepet adni, es az IT technikus sem tudta jobb belatasra birni - vegul szekre allva kezzel fokuszaltunk; egyikuk a zsebeben felejtette a terem kulcsat, amikor visszajott a tanszekre, igy ebedre menet nem tudtuk bezarni a termet - valaki ott maradt, amig a kulcs elokerult) a szeminarium gond nelkul lement. Szerintunk (ez a szervezoket jelenti) jol sikerult, a resztveveok velemenyezolapjait majd holnap megnezzuk.

Oszinten szolva meglepett, hogy Jixin micsoda komoly szaktekintelyeket szedett ossze vendegeloadonak. Soha nem vontam ketsegbe a szakmai hozzaerteset, de nem volt vilagos, miert pont o a fonok (ami egyebkent nem is ram tartozik). Most mar kezdem megerteni. Ugy tunik, hogy egy nagyon ugyes menedzser, aki komolyan a sziven viseli a DTU, a Nutech, Risø (na tessek, itt a dan betu a magyar szovegben), a tanszek illetve a labor sorsat, es komolyan sokat tesz a hirnevunk oregbiteseert. Az egesz szeminariumon nagyon jol allt neki ez a fonokoskodes, remekul diszbazsajgott mindenkivel, akivel kellett, nekunk pedig rovid tanakodas utan vilagos utasitasokat adott, amikor az kellett. Meg olyan (hagyomanyosan) "ferfias" szituaciokban sem volt problema, mint amikor a tegnap esti diszvacsoran kellett poharkoszontot mondania.
Az meg kifejezetten jolesett, hogy egy-ket komoly nemzetkozi szaktekintely erkezeskor kapasbol megismert. "Ugye maga is ott volt az LSC konferencian?" es hasonlok. Persze inkabb nem szallok el magamtol, ez jo esellyel nem nekem, hanem a szerepemnek szolt: mind a ket rendezvenyen (nehany kollegaval) mi voltunk az ugribugrik, akik allandoan (de kulonosen az eloadasok vetitese idejen) lab alatt (es szem elott) voltunk, igy meglehetosen nehez lenne nem emlekezni rank. (Ettol meg erosen remelem, hogy kozmegelegedesre vegeztuk a munkankat.)

Csak most tudom elujsagolni, hogy megszuletett Eliza! Isten hozta ezen a vilagon, Isten aldasa legyen a kislanyon es Szulein!

Az ido a bolondjat jaratja velunk. Ejjel csoporeszos, reggel felhos, delelott hideg, deltajban egesz kellemes, most mar huvosodik, este meg mar kifejezetten vacak tud lenni. Tegnap a torkom is fajt, ma csak az orrom volt eldugulva. Ettol meg elmegyek szaladgalni, van nalam kello mennyisegu valtoruha (hajpant, fejkendo = cserkesznyakkendo, sapka es kapucni is) nem az atizzadt szerelesben megyek haza. Otthon lesz forro zuhany es meleg paplan (viszont ma mar tobb bejegyzes nem).

A hétfői beszámoló bepótlása

Ez sem volt rövid nap. Inkább hosszúnak nevezném.

Reggel előrelátóan egy fél órával tovább aludtam, mert sejtettem, hogy nem lesz sok dolgunk. Birgittével es Kristinával hamar előkészítettük a terepet. A terem be volt rendezve, a felszerelés a helyszínen. Bepaszíroztunk még 15-20 széket az asztalok közé, a szponzorok megkapták az asztalukat és szétpakolhatták a holmijaikat, előkészítettük a papírjainkat (névsor, kitűzők, programfüzet stb.), es "megterítettünk" a tízóraihoz. (A szeminárium jó helyi szokás szerint kávészünettel-kajaszünettel kezdődött.)

10 óra felé kezdtek el szállingózni a résztvevők, és 11-kor rendesen belecsaphattunk. Meglepően jól ment, aminek két okát tudom elképzelni. Egyrészt igen jó arcok jelentek meg, elsőre megértettek, hogy mi hol merre meddig (csak a ruhatárat nem voltak hajlandók eleinte használni, az egyébként is zsúfolt teremben néhány bőrönd-barikád és kabáthalom akadályozta a forgalmat). Másrészt merem remélni, hogy alaposan előkészítettük az egészet.

A hazai megszokásaimhoz képest szokatlan, de a technikusaink jó része is eljött (ha nem is végig). Nem ismerem annyira a munkájukat, hogy eldönthessem, mennyire kapcsolódnak az ő tevékenységükhöz az előadások; de itt a DTU Nutech-ben igen kellemes szokás, hogy nekünk (mármint az itt dolgozóknak) szabad bejárásunk van minden "saját" rendezvényünkre. Sőt, többnyire nagy erőkkel hirdetik is a programot, hogy mindenki megtalálhassa az őt érdeklő részeket.

Ebédre a menzán a szokásos menzakaját kaptuk, csak éppen a hátsó sarokban, és külön tálakból-fazekakból. Az önkiszolgálás kicsit nehézkesen ment, eltartott egy darabig, míg mindenki vett magának. Szerencsére a programban hagytunk rá időt bőven, így nem lett belőle csúszás.

A délutáni szekció végén laborlátogatásra vittük a résztvevőket. Nem bántam volna, ha többet megtudok a saját működésünkről, mire másoknak kell azt bemutatnom, ráadásul a négy helyett három csoport is egyenlőtlenül oszlott meg (természetesen nálam voltak a legtöbben). Szerencsére Nikola pont a legjobbkor került elő, így a műszerszobákban ő magyarázott.

Mire a tárlatvezetéssel végeztünk, nagyjából már indulhattunk is a díszvacsorára. Claus vitt minket (Jixint, Nikolát, Pert és engem) az autójával, így a Ro's Torv hátsó bejáratát és parkolóházát is megismerhettem.
A díszvacsora a Flammen nevű helyen volt, ami olyasmi itt, mint nálunk a Trófea. Levesből sajnos csak krumplileves volt, ami az ismert elvárással ellentétben nem krumplileves, hanem inkább krumplifőzelék volt. Ennek ellenére pukkadásig jóllaktunk, és az ilyen helyeken jellemző alapzajszint ellenére egészen jól el is beszélgettünk. (Szokás szerint sejtelmem sincs róla, mit ettem. Ugyan mondták az angol nevét a sült húsoknak, amikre rámutattam, de nem tudtam lefordítani.) Befejezésképpen egy desszertet is rendelhettünk, én az ún. régi dán almás süteményt próbáltam ki, ami almakompót volt üvegpohárban.

2017. IX. 25. (H) - még 462 nap

Hát kérem, volt ma is ez-az: szeminárium 50 résztvevővel a 40 fős teremben, színvonalas előadások és technikai ügyködés, laborbemutató és díszvacsora. Ezen kívül nem jelentkeztem a Nutech Outech-re és nem voltam az ordináción.
És minderről most nem írok, mert már fél 11 van, álmos vagyok, holnap viszont nem szabad elkésnem (ugyanis én zártam a termet, nálam van a kulcs, tehát holnap nekem kell kinyitnom).
Majd holnap megírom. Hogy hogyan, az még előttem is rejtély, mert a szeminárium befejezése után még vár rám egy "egyesületi edzés" a Népligetben = Folkeparken (ráadásul az én pályám át fog lógni a Városligetbe = Byparken is). Meg bevásárolnom sem ártana (a múlt vasárnapi történet befejezéséről már nem is beszélve).

2017. IX. 24. (V) - még 463 nap

Ugyan csak egy hagymát pucoltam meg, az is soknak bizonyult, így dupla tükörtojás helyett újra szimpla rántottát reggeliztem. A busz 3 perccel korábban ért a megállóba. Szerencsére én is. A csatlakozás Larssal simán ment. A 35 perces autóút (ami lényegesen rövidebb, tömegközlekedéssel lett volna) jó részét végigbeszélgettük. A furcsaság csak az volt, hogy ő angolul, amit én általában megértettem, én meg (többnyire) dánul, amit ő nem feltétlenül értett meg.

A helyszínen (a Koege-iek zászlójának árnyékában) találkoztunk még két roskildéssel: Jytte-vel (aki lassan beszél hozzám) és Henrikkel (aki az elnökhelyettesünk, szintén nagyon figyelmesen kommunikál velem, és civilben talán a világbajnoki bronzérmes apja). Mivel ez a verseny csak a harmadosztálytól lefelé helyosztó, kockázat nélkül bepróbálkozhattam egy nehéz pályával. Egész elfogadhatóan ment, csak az 5. pontra kavartam nagyon (5-8 percet).
Ez Lars kedvenc erdeje, és valóban szimpatikus hely. A jelleghatárok annyira szembeötlőek, hogy még én is könnyen rájuk találtam. Hepehupás erdő sok úttal, mindenféle bozótossal és persze rengeteg vízzel (alapértelmezésben is, nemcsak a reggeli szitálás miatt). A kedvencem egy mező volt, aminek a közepén hivatalosan is volt tavacska, de a gyakorlatban az ember bármelyik lépésével jó eséllyel vizet foghatott. (Az aljnövényzet miatt nem lehetett látni, hova lépünk. A térkép halványsárgával ábrázolta, de én inkább egyes zöldet adtam volna neki.) Ez után volt még egy kisebb eltévedésem, de annak nem lett komoly jelentősége (egy ösvénnyel később kanyarodtam el az autóút felé, de azt úgyis csak a hídon lehetett keresztezni, az pedig távolról is szembeötlik).
Az aljnövényzetnek és a rengeteg víznek köszönhetően nem haladtam valami gyorsan (73 perc kellett az 5,4 km-hez), de evvel - a győztest kivéve - az egész mezőny így volt. A kétharmadnál értem célba, és tök jól éreztem magamat.

Utána Lars kivitt az Alleroed-i állomásra. Mivel egy csomó időm volt, ott egy fél órát csavarogtam (pl. egy külföldinek megmutattam a jegyautomatát, továbbá fogkefét és fogkrémet vettem), majd 3/4 óra HÉV-ezés után egy kicsit kevesebbet napoztam Bispebjerg-ben (ui. akkor éppen nagyon sütött a nap. Ha nem pont tegnap pakolom el, akár rövidnadrágot is vehettem volna).
A Tagensbo Kirke egy igazi modern templom. Nem túl nagy, de még így is elvesztünk benne, noha az utolsó pillanatig (mármint a záró imádságig) érkeztek új emberek. Talán közvetlenül utánunk kezdődött valami másik alkalom. A kántor (zongorista) és az egyik hölgy gyanúsan ismerős volt, szerintem ők már egy másik helyszínen is részt vettek ilyen délutáni angol nyelvűn. (De az is lehet, hogy ők szervezik az egészet.) Volt bibliaolvasás 3-4 nyelven, néhány nem túl bonyolult ének angolul és talán arabusul, meg a szokásos. Nagyon örülök, hogy ide is eljutottam (mindig vacak dolog választani a tájfutás és a templom között, mert nekem mindkettő fontos), de valahogy a valódi gyülekezetben zajló délelőtti it.-ek nekem inkább bejönnek. A katedrálisban is az volt a klassz, hogy nem vendégeknek kezeltek minket. Na mindegy.

Mercit Isten éltesse!

2017. IX. 23. (Szo) - még 464 nap

Alexandru, a szomszéd szobában lakó orosz srác alig van itthon. Enni még nem láttam, mosni is csak egyszer. Az előszobában lógó bőrdzsekijén kívül igazából csak az utal a jelenlétére, hogy reggelente tiszta gőzben találom a fürdőszobánkat, ugyanis ő akkor zuhanyozik, amikor én még alszom (és mire megmosakszom, már el is indult). Természetesen az életvitele csak rá tartozik, és esténként én is párásan hagyom magam után a fürdőszobát. (Nyári hőségben - ami itt nem nagyon van - gond nélkül lezuhanyzom hideg vízzel, de mostanság azért elkél a meleg; az ajtót viszont nem lehet nyitva hagyni az állatvilág miatt.) Az egész csak onnan jutott eszembe, hogy reggel nehéz volt a párás tükörben megborotválkoznom.

Tegnap este lapzárta után kicsit utánanéztem a nyelvvizsgák európai rendszerének. Nagyjából egy 50 órás itteni modul felel meg egy szintnek. (A helyzet megértését és a tisztánlátást némileg nehezíti, hogy egy hazai nyelviskola honlapja száznál is több tanórát, azaz kb. egy heti 3 órás tantárgy egy tanévét) rendeli ugyanehhez.) Az alapfok a 3. szint, azaz a 4. itteni modul után helyezkedik el. (Eddig követhető?) Mivel az eddigiekből extrapolálva a harmadik modult csak órási szerencsével tudnám majd befejezni, szerintem kimatekozhatjuk, hogy még az alapfokú szint elérése előtt lejár a szerződésem és véget ér az itt-tartózkodásom. Tehát úgy néz ki, nem lesz dán nyelvvizsgám (Magyarországon). Kár, de azért nem tragédia. A nyelvtudás is jó poén.

Tegnap meglett az új jelszavam a magyarországi munkahelyi emailemhez (Hála és köszönet érte Nándinak!), úgyhogy végre letölthettem és elolvashattam az elmúlt hónap 40 emailjét. Próbáltam követni a munkahelyi eseményeket (a főigazgató jóváhagyásától a munkaértekezlet elmaradásáig), véleményeztem a Kamarának a mérnökök kötelező felelősségbiztosítását, örvendtem a cirkóniumos cikkünk oldalszámának (31-38. oldal a 314. folyam 1. kötetében) és egy csomó helyre be is könyveltem azt, végül szavaztam az Akadémia tudományos bizottságának összetételére.
Az Ügyfélkapum jelszavát is lecseréltem, mert megfenyegettek, hogy ha nem teszem meg október végéig, akkor felfüggesztik az azonosítómat, és csak személyesen tudom újra aktiválni. Na pont az kell most nekem!

Ezen túlmenően persze megírtam a dán házimat, és igyekeztem a kiejtést is gyakorolni. (Piszok nehéz.) Megpróbáltam egy kicsit előre is dolgozni, hiszen a keddi órára - a szeminárium miatt - jó eséllyel nem jutok majd el.

A nyelvtanulás a bevásárlás alatt folytatódott. Láttam ugyanis olyan halkészítményt, aminek a nevét ugyan nem tudom kiejteni, de a tankönyvünk minden második olvasmányában szerepel, mint igazi dán étel. (Avagy echte dán hungarikum kaja - mint a sztereotípiák szerint nálunk a gulyás.) Naná, hogy vettem egy üveggel. Az íz alapján talán könnyebben megtanulom majd a szót is.

Az egyesületi levelezőlistán üzenet jött Larstól (őszintén szólva nem tudom felidézni az arcát), hogy megy a holnapi versenyre, és van hely az autójában. Mivel az időjárás-előrejelzésből mára eltűnt a vasárnap délre napok óta prognosztizált fél napos eső, természetesen visszajeleztem, hogy szeretnék vele menni. Azóta már meg is állapodtunk a találkozás téridő-koordinátáiban.

A házinéni valahol Svédországban lovagol, a háziúr meg focimeccsre ment a fiával. Az állatok nagyon néztek, amikor kimentem a konyhába, de nem kaptam rá utasítást, úgyhogy nem adok nekik enni.

Az őszi napéjegyenlőség

2017. IX. 22. (P) - még 465 nap

Talán rendesen előkészültünk a jövő heti szemináriumra. Kellően túlszervezve, de a helyszínre szállítottuk az egész cumót. Mivel én jártam ott utoljára, gyorsan végig is néztem a 9 dobozt. Amiről szó volt, hogy kellhet, az mind megvan.
Nikola és Per már két képernyőnél és egy vetítőnél tartanak a laborban szerdán bekövetkezendő demonstráció élvezhetővé tételében.
Megbeszéltük, hogy hétfőn reggel ki mikor áll hadrendbe. Tisztára, mint amikor a több száz fős LSC konferenciát szerveztük. Pedig most csak nagyjából 50 ember lesz. (Persze az is igaz, hogy őket egy 40 fős terembe kell majd begyömöszölnünk valahogy. Most már van némi sejtésem, mi történik a Szélrózsák hetében hétfőn és kedden.)
Mindenesetre mindenki úgy indult haza, hogy mindenki tudja a dolgát (vagy legalábbis a többiek így tudják).

A saját előadásom is készen van. Lehetne jobb is, de nem lesz. Így is kibírható.
Legyártottam a résztvevők névsorát és emailcím-listáját.
Ebéd után (ahova vicces módon négy kínait fuvarozhattam, mert vezetni egyikük sem tud - vagy legalábbis nem szabad nekik) megmértem a tegnapi kísérlet mintáit, de a kiértékelésükkel már nem foglalkoztam. (Meg a romeltakarítással sem a laborban.)
Végül pihenésképpen fújtam egy adag levegőt a tanyabájkom kerekeibe.

Reggel és este erősen hűvös van, de déltájban azért kellemes a napsütés. Az utóbbi napokban tényleg láttuk a napot, felhő persze volt, de csapadék nem nagyon.
Jó lenne, ha így maradna. Holnapra nem tervezek semmi különöset (bőven elég lenne utolérnem magamat idehaza), de vasárnap szívesen elmennék a 3-4-5-6. osztály kiesős divíziósára. Kicsit messze van (tömegközlekedéssel kettő és fél óra), de utána még odaérnék az angol nyelvű it.-re (ui. holnapután lesz délután is). A Tagensbo Kirke-ben még úgysem voltam, és legalább nem két eltérő nyelven hallanám a két fülemben a mondandót.

A katedrális programjában hétfő estére szerepel egy ordináció. Gondolom lelkészavatás, amit nagyon szívesen végignéznék. Csak sajnos a szeminárium díszvacsorája is éppen akkor lesz. Azt pedig nem hagyhatom ki, mert az én telefonszámomat adtuk meg a programfüzetben az esetlegesen eltévedő résztvevők számára segélyhívó vonalként. Pech.

A mi divíziós versenyünkkel kapcsolatban (ahol vagy lejjebb csúszunk, vagy nem) a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. A mai pánikkeltés szerint a másik csapatból többen jelentkeztek, úgyhogy a verseny horror lesz. Szerintetek nagy baj, ha nem érzem át teljes mélységében ennek a borzalmát?

2017. IX. 21. (Cs) - még 466 nap

Isten éltesse a sok-sok Mátét!

Emlékszünk még a beragadt vécéajtóra (ami mögött szerencsére nem ragadt bent senki)? A zárat azóta megszerelték, cserébe a zsanér (gy. k. csuklóspánt) igen kísérteties hangon nyikorog. Az egész folyosón hallani lehet, ha valaki budira megy.

A szemináriumról maradt némi sütemény és egy csomó gyümölcs. Ebéd előtt (minden létező szabályt megszegve) ettem egy kókuszos süteményt. Utólag már tudom, hogy ez hiba volt. Kettőt kellett volna, ui. ebéd (és dán) után már nem volt. Dühömben ettem pár gyümölcsöt is.

Dánon eldöntöttük (irányított demokrácia), hogy október 3-án reggel megyünk modultesztre. Állítólag nem vészes, de azért igyekszem rendesen felkészülni rá. Mondjuk a többiekéhez képest talán jobbak az esélyeim, vagy legalábbis a lehetőségeim, hiszen idehaza és tájfutáson is tudok gyakorolni - csak ezt persze ki is kell használnom.
Nehéz ügy megítélni a tudásunkat és az erőfeszítéseinket. Anne (gy. k. a tanárnő) vágott ma néhányszor arcot, amikor egy-egy olyan szót nem ismertünk fel, amit már hónapokkal ez előtt tanultunk. Csak hát a korábbi dolgokat lényegében nem gyakoroljuk. Mert nincsen rá idő. Állítólag egy rendes tanfolyamnak heti 12 órája van, míg nekünk csak 4. Ez még akkor is kevés, ha egyetemistaként (vagy egyetemet végzett személyként) alaposan ki vagyunk képezve az önálló tanulásra. Ráadásul rengeteg a hiányzás is (hiába, ez is az egyetemisták egyik jellegzetessége).
Az eddigiekből interpolálva a 2. vagy esetleg a 3. modultesztet van esélyem letenni, mielőtt hazamennék (végleg). Ha - jobb híján - abból a munkahipotézisből indulunk ki, hogy értettem Anne magyarázatát (amiben azért ő maga sem volt biztos), akkor ez kevés (vagy több) jóindulattal a magyarországi alapfoknak felel meg.

Az október 1-jei kiesős versenyt olyan komolyan veszik, hogy az már szinte nyomasztó. Naponta jön egy új email vagy keletkezik egy új bejegyzés a témában. A lelkesítőek még csak hagyján, de a "nehogy már lecsússzunk az XY egyesület szintjére" jellegűek azért nekem egy kicsit erősek.

2017. IX. 19-20. (K-Sz) - még 467 nap

Attól tartok, új rekord, hogy még a vasárnapi beszámoló sincsen készen, de már a keddi is elmaradt. Nem mentség (bár jó kifogás), hogy tegnap a szokásosnál is később értem haza, ugyanis a verseny után még megkerestük Chrostophert. Nála viszonylag megszokott, hogy a pálya közepén leül pihenni, és úgy marad, amíg az apja össze nem szedi. Tegnap annyi nehézség volt az ügyben, hogy Allan nem találta meg. (Később velem együtt sem.)
Szerencsére nem volt semmi gond, mire feladtuk a keresgélést és visszaindultunk a célba, már ő is ott vigyorgott. (Allanon sem az aggódás látszott, hanem inkább a bosszankodás. Tapasztalat. Többször említette, hogy át fogja beszélni kicsi fiával a térképismeret alapjait és a sötétedéskor követendő tennivalókat.)

Egyébként a verseny Viby-ben volt, de ha keresitek, akkor írjátok mellé a szigetünk nevét, mert Fynön és a félszigeten is van ilyen nevű település. Vasúton mentem, egy megálló, izgalmat csak az okozott, hogy az előző vonatot törölték (cserébe a gyorsot állították meg több helyen), és a mi vonatunk is másik vágányról indult. Szerencsére már értem annyira a dán vasutak gondolkodásmódját, hogy nem vesztem el.
Természetesen pont az odaérkezésemkor kezdett el zuhogni (ami el is állt, mire beértem a versenyközpontba). Városi (vagy inkább falusi) verseny volt, sajnáltam is rá a szép új szöges talpú cipőmet, de volt szakasz a felázott parkokban és a patak parti bozótosban is, szóval aszfaltfutó cipőben sem lett volna az igazi. (Nem mintha lenne aszfaltfutó cipőm.) Természetesen a leghosszabb pályán mentem (4,4 km), amit sikerült is utolsóként teljesítenem: http://www.okr.dk/loeb/gronne_by17/resultat_1.htm

Ma reggel a szokásosnál eggyel későbbi busszal, pontosabban az az előtt egy kicsivel érkező mentesítő busszal mentem. Valahol a mi környékünkről indulhat, Risoeig megy, és rettenetesen zsúfolt. Ennél rosszabb csak az lehet, amit mentesít. Inkább igyekszem a reggelivel, de ez nem válik a hobbimmá. (Ülve nyilván kényelmesebb, de annyira még nem vagyok dán, hogy le akarjak ülni a buszon. Lehet, hogy azért olyan puhány mindenki a buszon, mert a kemény vikingek mind bringáznak?)

Risoeben - a mi szempontunkból - tegnap és ma a gammás szemináriumé volt a főszerep. Többnyire műszaki újdonságokról volt szó, ami engem annyira nem érdekel, úgyhogy csak a megnyitóra meg egy-két előadásra mentem be. Talán egy picit tudtam segíteni a hangosítás- és vetítéstechnika ellenállásának leküzdésében, egyébként meg potyáztam két süteményt, egy almát és a tegnapi ebédet. (Néhány kolléga lemaradt a repülőjéről, így volt pár felesleges adag. Nagyon előkelően tálaltak mindenféle finomságot, amikből kenyérszeletek hozzáadásával szendvicseket lehetett készíteni. Azért ma inkább saját pénzből ebédeltem meleget.)

Talán tudomány-vonalon is sikerült előre lépnem. A hétfő óta folytatott kísérleteim a mai mérés szerint eredményre vezettek. Ha Jixinnek igaza volt pénteken (és minden jel ebbe az irányba mutat), akkor eddig az volt a baj, hogy túl gyorsan csöpögött le a molibdénes oldat az aluminás oszlopról. Tegnap egy fél órán át a labor órájának másodperc-mutatóját lesve nyitottam-zártam az oszlopok szelepeit, hogy elegendően lassú legyen az elúció, és úgy tűnik, ez bejött. Örömömben gyorsan neki is láttam egy ellenőrző kísérletnek, remélhetőleg péntek estig az is meglesz.

Úgy tűnik, az égiek is örülnek, mert egy időre letudtuk a csapadékot, ma már szép, napsütéses napunk volt (bár inkább hűvös, mint enyhe). Dél-Afrikában ennél is jobb a helyzet, ott most langyos tavaszi idő van. (Naná, mert ott most tavasz van.) Ezt Zakieh mesélte, akit az elmúlt hetekben azért nem láttam, mert egy ottani konferencián vett részt. Tök jól érezte magát, bár az éjszakai közbiztonságot nem dicsérte túl. (Szerencsére ezúttal nem esett bántódása.)
Visszatért Corradó is, tegnap nagy vidoran jött dánra. Naná, neki már tavasszal megvolt (és meglett) a modultesztje. Egyébként mi is hamar túl leszünk rajta, Anne még az őszi szünet előtt el akar minket küldeni. Gunnar szerint sem nagy ügy, szóval annyira nem aggódom, bár tanulok cefetül. Úgyhogy be is fejezem.

Dinit és Doriánt Isten éltesse!

2017. IX. 18. (H) - még 469 nap

Kezdem az itteni állatvilág egy új részhalmazát is megismerni. Az erdőben szaladgálás (na jó: téblábolás) közben látott vadak és a szállásadóim háziállatai után pár napja a helyi ízeltlábúaké a főszerep. Néhány napja szúnyogok kezdtek előfordulni a szobámban (de nem élik túl); ma reggel pedig újra igen pókhálós volt a bringám (noha emlékeim szerint pénteken lepucoltam). Akárhol hagyom, mindig ez van. Jó eséllyel van egy bentlakója.

A korábbi tanszékvezető ugyan jól érzi magát az új helyén (Belgiumban; állítólag már házat is vett), de azért ma reggel is volt tanszéki értekezlet. Az igazgató vezette, aki újabban tanszékvezető (és csoportvezető) is.
Készülünk a szemináriumra. Ennek keretében ebéd után elhoztuk az informatikáról a vetítőt, a drótokat és a vásznat, majd a nap hátralévő részében megpróbáltuk 10-15 fő oktatására alkalmassá tenni a labort. Mivel estefelé találtam a szobámban még egy zsinórt, a kalandot holnap folytatjuk.

Holnap (és holnapután) pihenésképpen lesz egy másik szeminárium. A programot elnézve engem inkább a szerda érdekel jobban. A helyzet az, hogy annyi a (színvonalas szakmai) program, hogy ha mindenre elmennék, akkor a saját feladataimmal sosem foglalkoznék.

Ezen túlmenően holnap este rohangálás ("egyesületi edzés") is lesz. Nagyon komolyan kell venni azt az osztályharcot! (Mármint a bennmaradásért lefolytatandó versenyt.) Új helyszín egy új településen, ahová egy új vasútvonalon tervezek eljutni. (Mindez persze csak számomra új, de ez egy szubjektív napló.) Ne lepődjünk meg, ha elmarad a bejegyzés!

Vesztettünk

2017. IX. 17. (V) - még 470 nap

Komolyabb tétben mernék fogadni, hogy ez sem lesz egy rövid bejegyzés. Jó eséllyel a megírása is több napot vesz majd igénybe. Jelzem, ha már nem változtatok rajta többet.

A szokásos versenynapi előkészületektől (váltóruha, gyümölcs, szendvics, szörp, tájoló, dugóka, mez, cipő stb.) csak a vasárnap legstabilabb pontjában volt eltérés. Mivel mindenképpen ellenőrizni akartam a tegnap pórul járt edény megpucoltságát, abban készítettem el a reggelimet, de abban tükörtojást még egy nálam ügyesebb személy sem feltétlenül tudnak készíteni. Úgyhogy hagymás-szalonnás tojásrántottát (vagy ha az arányokkal kapcsolatban megmaradunk a realitások talaján, akkor szalonnás-tojásos hagymát) ettem.

Hajnalban volt egy rendes zivatarunk (arra riadtam fel, hogy a csukott szemmel is látom a villámlást a sötétben), és rendesen esett, amikor felkeltem. Allanéknál (gy. k. a szomszéd faluban) ellenben minden száraz volt, és a versenyt is megúsztuk szárazon (a cipőnket kivéve, de az itt alapjelenség). Annyira nem bánom, bár tudom, hogy egyes tájfutók szerint akkor kell rajtolni, amikor jól-esik.
A 21 ezer maratoni futó Koppenhágában rosszabbul járt. Egy jégesős felhőszakadás úgy elmosta őket, hogy a versenyt (vicces módon a győztes szárazon történt beérkezése után) le kellett fújni. Este a tévé elég rémületes helyszíni riportot mutatott róla. Mi ebből csak egy komolyabb tócsát kaptunk hazafelé az autópálya egyik aluljárójában.

Ugyan többen panaszkodtak, hogy kevesen vagyunk, de én még így is láttam olyan csapattársakat, akiket korábban nem láttam. (Egy 200 fős egyesületben eltöltött mérsékelten aktív fél év után ez talán nem meglepő.) Arcról a társaság egy részét már felismerem (főleg, ha OKR bozót van rajtuk - bár az egyesület életkorának megfelelően annak is rengeteg változata van már forgalomban). A rajtlistákról, eredménylistákról a nevek egy része is ismerős már. De a kettőt összekapcsolni nagyon nem megy. (Mondjuk evvel Magyarországon is mindig így vagyok.)
A sátrat végül nem húzták fel (szükség sem volt rá), viszont a zászlónk árnyékában volt egy tepsi sütemény. Hiába, a vikingek tudják, mi az a hangulatjavító intézkedés!

H35B-ben (magyarul mondjuk F35BR-ben) futottam, de nem túl meggyőzően. A 3. pontra kavartam kb. 4 percet, egyébként elvi hibát alig vétettem. Ehhez képest a 11:25-ös inverz sebesség [min/km] igencsak gyengucinak tűnik.
A sok éves tapasztalatot alapul véve igyekeztem inkább úton futni. Az első két pontig nem is volt gond; a 3.-nál jött a fent említett eltévelyedés. A 4. egy térben hosszú, de elfogadhatóan teljesített átmenet volt annyi nehézséggel, hogy a pont környékén az erdő egy részét kiirtották (kvázi tarra vágták), csak ez a térképről nem derült ki. Utána egy kis mocsárjárás, majd kettő egészen barátságos (csatorna-)pont. (Ugyan itt minden mindig - de csapadékhullás után különösen - tele van vízzel, a csatornák és vizesárkok valahogy mégis stabilabb képződmények, mint az utak, ösvények, bringacsapások és fakihordó járatok állandóan változó követhetetlensége.) A 8.-ra még úgy is jó időben értem, hogy az aszfaltútról korán lekanyarodtam. (Szembe jött néhány vizesárok, és azok alapján nem volt nagy ügy korrigálni.) A 9.-re emlékeim szerint követtem valakit, de emiatt nem furdal a lelkiismeret, mert addigra már 2-3 helyen is segítettem valakinek. (Reméljük, nem balleruposnak, lásd alább.) A 10-re Mentor Jant követve jutottam el. Utána jött a kedvenc részem: egy kedves tavacska (meg mocsár) partján kecmereghettem ki az 1-es (szerintem volt az 2-es is) bozótból egy kerítés mentén, miközben langyosan sütött rám a gyönyörű nap. Sajnos a következő pont vidékén is mocsárjárás szerepelt a programban, ahol valamiért az erdő sötétjében az égtájat is félrenéztem, a második leglassabb átmenetemet produkálva. Utána nagyjából csak futni kellett, ami ennyi bozótolásból adódó pihenés után nem volt olyan rémes. Készült rólam (meg mindenki másról) célfotó is, de még nem tették fel sehova.

Patrick egy kicsit gyorsabb volt nálam, Adam pedig egy kicsit lassabb, bár ebben benne volt egy futás a térkép széléig, ui. elnézett egy kereszteződést. (Ezek szerint az úton futásnak is megvannak a maga kockázatai.) Sajnos a többi csapattársunkat, akikkel ugyanazt a pályát futottuk, nem tudtam azonosítani; és most (hogy még érdekel is) természetesen sehol nincsenek fenn a részidők. Nagyjából annyit tudok mondani, hogy - a győztestől eltekintve - pár perc eltérésekkel egy bolyban érkeztünk. Érdekes, a múlt héten is volt valaki, aki utcahosszal verte a kategóriáját. Persze, gratulálok a teljesítményéhez, de mi a manónak nem indul nehezebb kategóriában?

Bőven volt időm átöltözni és kajálni (a mellettünk lévő farakáson tanyázó idegenek - akiknek az egyesületét nem tudom, ui. végig "címeres mez"-ben voltak, biztos válogatottak - már haza is mentek), mire Morten megjelent az eredményekkel. A kategóriagyőzteseink (meg akik a múlt hétvégi dán bajnokságon nyertek) mindenféle nyereményeket - meg persze tapsot - kaptak; de azok is megkapták a zacskó gumicukrukat, akik először, 10., 25. stb. alkalommal futottak divízióson. Szerintem ez egy tök jó szisztéma, mert így bizonyos rendszerességgel azok is kapnak jutalmat, akik sohasem jutnak a dobogó közelébe. Egyébként pillanatnyilag a legsikeresebb versenyzőink a 10-12 éves kislányok.
Ugyanakkor a versenyt elvesztettük abban az értelemben, hogy az osztály második felében végeztünk, azaz két hét múlva nem az 1. osztályba felkerülésért, hanem a 3. osztályba lekerülés elkerüléséért kell majd küzdenünk. Személyesen nem mardos a lelkiismeret, mert a mi kategóriánkban minden roskildés gyorsabb volt minden balleruposnál. Ugyanakkor ez az eredmény valószínűleg többeknek csalódás.
Idehaza persze rögtön beneveztem a "helyosztóra". Láttam, hogy korábban már hatan neveztek, közülük hárman igen optimistán az 1-2. osztály küzdelmébe. Na őket Mortenék sürgősen átinstruálták másfél órával későbbre, a 2-3. osztály összecsapásába.

Idehaza (tök véletlenül) a szokásos papírszemét (gy. k. reklámok) mellett egy tájfutómagazin is volt a postaládában. Gyorsan el is kértem a háziaktól, hogy az igen izgalmas nyelviskolai könyvek helyett ezt olvasgathassam.

Talán még annyit érdemes idefűzni, hogy Rasmust (az elnök fiát) valami nagy dicsőség érte (talán bekerült a nemzeti válogatottba - nem bírtam jól lefordítani a szöveget), Andreas (az alelnök fia) pedig az egyik klubesten lesz meghívott vendég. Kár, hogy még nem tudok annyira dánul, hogy megérthessem. Nem minden nap hallgat az ember világbajnoki érmest.
Igazából megértem Johnékat, hogy ilyen büszkék a két fiú sikerére. Ha jól értem, mindketten "nálunk" (na jó: itt) kezdtek tájfutni, a családjuk most is itt van, és láthatóan ők is fenntartják az itteni egyesületi tagságukat, ha a továbbfejlődéshez máshova is kellett menniük (igazolniuk).

2017. IX. 16. (Szo) - még 471 nap

Egy kicsit már bosszantó, hogy minden éjjelre eldugul az orrom. Persze még bosszantóbb lenne, ha nappal (is) el lenne dugulva; így bizonyos értelemben még jól is jártam. Mint Perelín (der Nachtwald) és a sivatag. Ettől még meg fogom kérdezni a háziakat, hogy a szobám fűtését hol lehet szabályozni, mert néha már kezdek fázni.

Nagy nehezen teljesítettem a hetek óta magam előtt görgetett feladatot, és megvettem a karácsonyi hazautazás repülőjegyeit. Malmőből alig feleannyiba kerül, így az odaútra bevállaltam a svédországi kitérőt, mint egy ráadás kalandot. Reméljük, nem bánom meg. Ádámot már megkértem, hogy ossza meg velem a tapasztalatait.
Kár, hogy az Őszi Radiokémiai Napokra és a Nukleáris Üzemanyagciklus óráimra nem tudok hazamenni, de túlontúl le vagyok maradva a molibdén kutatásával.

Mosakodtam, reggeliztem, porszívóztam, és nagyjából megírtam az összes emailt, amit akartam. (Azóta persze újabbak jöttek, amiknek nagyon örülök, és persze azokat is igyekszem megválaszolni.)

Dán házi, bevásárlás, főzés, ebéd. Akármennyi új kajaféleség nevét is tanulgatjuk, azért a személyes fogyasztás területén maradtam a jól bevált lecsónál, csak vettem hozzá virslit is. Sajnos sikerült némileg odakozmáltatnom. Ez az élvezeti értékét nem nagyon rontotta (a kozmás részt értelemszerűen kihagytam a menüből), de eltartott egy darabig, amíg elfogadható állapotúvá sikáltam a lábost. Dán, zuhany, borotválkozás, manikűr.

Mivel az időjárás-előrejelzés (és amennyire a mai alapján meg tudtam állapítani, maga az időjárás is) váratlan, ámde kedvező fordulatot vett, próbáltam felderíteni a jövő heti versenyek helykoordinátáit. Úgy tűnik, a kedd esti megoldható (legalábbis remélem, mert beneveztem rá). A vasárnapiban nem vagyok biztos. Meglehetősen elérhetetlen helyen van - legalábbis tömegközlekedéssel, márpedig tőlünk nem jelentkezett rá senki. Ennek megfelelően én se (bár ebben az is szerepet játszott, hogy a határidő tegnap lejárt).

De hát a lényeg pillanatnyilag a holnapi divíziós. Először fogok (a dán) egyesületi bozótban szaladgálni. Így egyrészt könnyen azonosíthatóvá válok, másrészt tényleg nagyon klassz anyagból van (pont, mint a KFK-s). Végül így kívülről is látható, hogy hova tartozom. Ez első hallásra persze csak váltóban olyan iszonyú fontos (meg ha dobogóra áll az ember, ami az én esetemben lényegében kizárható); de egy ekkora (200 fős) egyesületben bőven elképzelhető, hogy valaki számára (minden eddigi igyekezetem ellenére) még ismeretlen vagyok.
Ugyanakkor nekem igazából csak az számít, hogy rendelhettem (mint annak idején a kapucnis Bárka-pulcsiból), mert eszerint ők is úgy tartják, hogy közéjük tartozom. Az, hogy kaptam is, tulajdonképpen mellékes - bár azért jó. (Főleg odahaza milyen jó lesz emlékből ebben rohangálnom majd.)

Isten éltessen minden Kornélt, Enikőt, Editet és Zsófiát!

2017. IX. 15. (P) - még 472 nap

Sok meglepetést a mai nap sem hozott. Szerintem egész nap nem volt egyetlen esőmentes óra sem (de ez nagyjából az egész hétről elmondható).

Gunnar a közös reggelit kicsit túllőtte, a zsömléknek nagyjából a fele megmaradt. (A nap folyamán ez az arány csökkent, de még este is el tudtam hozni egyet.)

Jixin utasítására gyártottam egy összefoglaló táblázatot "Hogyan sikerült megkötnöm a molibdént alumínium-oxidon és hogyan nem?" címmel. A feladat (és a nap) végén pontosan láttam, amit addig is tudtam: hogy nem tudom. Szerencsére este újra beszéltünk Jixinnel, és támadt egy ötletünk, úgyhogy a jövő héten a kontaktidővel fogok játszani (az ICP-s szeminárium előkészítése, a saját előadásom megírása, a gammás szeminárium látogatása, egy doktori védés megtekintése és két értekezlet végigülése mellett - ha jól számolom. A dán nyelvtanfolyam a tájfutással egyetemben hobbinak számít).

Már indultam haza fél hét tájban, amikor az udvaron rohangáló Yvonne kért segítséget. Ugyanúgy kizárta magát, mint én pár hónapja. Azóta a kártyám működik is, és mindig nálam is van, de azt az épületet nem nyitja, amelyikben Yvonne szobája is van. Nyitja viszont a másikat, ahol Per még dolgozott, és az ő kártyája Yvonne épületét is nyitja - úgyhogy egyesült erővel megoldottuk a kialakult helyzetet.

Itthonról újult erővel küldözgettem a viking vetélkedős emaileket. Szóljon, aki még nem kapott, de kér! (Egyúttal nagyon szépen köszönök minden üzenetet!)

Talán említést érdemel még, milyen komolyan veszik egyesek a vasárnapi divíziós versenyt. Mentor Jan kérés nélkül írta, hogy még csak 3-an vannak az autójukban, én is beférek. Morten az elmúlt napokban több lelkesítő emait is küldött ("Ha nem akarjátok, hogy az X, Y és Z egyesülettel süllyedjünk egy divízióba, akkor sürgősen nevezzetek!"). A honlapon a közös utazás terve mellett szerepel egy biztatás, hogy ne féljünk a - lényegében garantált - csapadékhullástól, hozzák az egyesületi sátrat. Ma kaptunk egy részletes versenyelemzést: 64-en neveztünk, míg a Ballerup-iak csak 60-an, de a tavasszal ők voltak a jobbak, így 5 ponttal többet kell szereznünk, mint nekik, különben október 1-jén a bennmaradásért futhatunk. Kaptunk egy táblázatot is (ki hányszor volt már divízióson és hány pontot szerzett), végül megírták, hogy kit miért fogunk köszönteni vasárnap a célban. Tiszta szerencse, hogy van már egyesületi bozótfelsőm, így vasárnap hatalmas büszkeséggel feszíthetek majd benne egy ilyen céltudatos társaság tagjaként!

2017. IX. 14. (Cs) - még 473 nap

Akármilyen vacakul és sikertelenül is megy a kutatás (konkrétan: a mai mérés alapján a kísérleteim nehezen sülhettek volna el rosszabbul), azért a dán nyelvet illetően jól jártam, hiszen a munkatársaim, a szállásadóim és a tájfutók is kifejezetten segítőkészen állnak hozzám.
Ehhez képest Giovanni (egy olasz srác a nyelvtanfolyamról) arra panaszkodott, hogy a dán lakótársa folyamatosan gúnyolódik a kiejtésén. Anne (a tanárunk) szerint ez érthetetlen és bosszantó, de nem szokatlan. (Az teljes igazsághoz persze a lakótárs verzióját is ismernünk kellene...)
Na ilyesmit én senkitől nem tapasztaltam. A legrosszabb, ami velem történik, hogy nem tudom követni a dánok beszédtempóját. Amikor meg visszakérdezek, az idegenek esetleg áttérnek angolra - ami a kommunikáció szempontjából természetesen jó, csak a nyelvtudásom szempontjából nem az. Persze a pénztáros a közértben vagy a jegyvizsgáló a vonaton nyilván nem érdekelt a nyelvtanulási ambíciómban.

Ki kellett töltenem valami munkavállalói elégedettséget mérő kérdőívet. Ebben a Nutech tavaly állítólag átlagon alul teljesített - csak azt nem értettem, hogy a kitöltött kérdőívek száma (aránya) vagy a beírt eredmények voltak az átlag alatt. A magam részéről igyekeztem ragaszkodni az igazsághoz, azaz például töredelmesen bevallottam, hogy engem a nemem, a korom, a nemzetiségem, a vallásom illetve a szexuális érdeklődésem miatt sem ért hátrány.
A nyelviskola adminisztrátora gyakorlatilag emailfordultával adott egy új jelszót, most megint be tudok lépni az elektronikus osztálynaplónkba. Gunnar modultesztje a várakozásoknak (pontosabban az én várakozásaimnak) megfelelően sikeres lett. Mindezeknek örömére hazaindulás előtt ettem még egy szeletet Gunnar tegnapi csokitortájából, így itthon már nem kellett vacsoráznom. (Ez a szokás úgy tűnik, munkahelyeken és országokon is átível: akármilyen rendezvényről (pl. konferenciáról, értekezletről, doktori védésről stb.) marad valami kaja, az bekerül a munkahelyi hűtőbe, és utána annyit eszünk belőle, amennyit csak bírunk.)

A buszon hazafelé Per azt fejtegette, hogy korábban a dán technikusok beszéltek dánul, ezért szót kellett emelnie Svennél, az akkori (dán) osztályvezetőnél; most viszont a kínaiak beszélnek kínaiul, úgyhogy Jixinnél (a kínai osztályvezetőnél) fog szólni. Persze ez az ő döntése, de engem speciel nem zavart, amikor a múlt héten a négy kínaival együtt ebédelve végig kínai beszélgetést hallgathattam. Egyrészt ami nem magyar, azt a menza hangzavarában amúgy sem értem, másrészt úgyse nagyon hallottam még soha kínai beszélgetést. Poénkodtak is, hogy annyi nyelvet tudok már, tanuljak meg kínaiul is. Hát, igazán jól csak magyarul tudok, és a kínai nyelv annyira valamiért nem vonz...

2017. IX. 13. (Sz) - még 474 nap

A mai beszámolóm nagy részét lelkes olvasóim valószínűleg nagy pontossággal meg tudnák írni a következő szavak felhasználásával: eső, munka, molibdén, eső, bevásárlás, eső, borotválkozás, versenyadminisztráció.
Ezen kívül felderítettük a szemináriumok helyszíneit, kavartam a számítógépes jelszavaimmal (majd holnap kiderítem, hogyan lehet helyrehozni - nehogy már ne tudjam, mi a házi dánból), továbbá segítettem két technikusnak mérni az ICP-OES-en (azaz kinyitottam nekik a vízcsapot).
Gunnar pár hétre szabadságra megy (Észak-Amerika keleti partjainál fog vitorlázni). Ezért ma délutánra hozott egy csomó süteményt (a vikingek nagyon tudnak bulizni a munkahelyen), holnap pedig vizsgázik dánból. Nagyon érdekel, hogyan sül el, biztosan lehet tanulnom a tapasztalataiból.
Kaptam pár kedves emailt hazulról, amelyeket ezúton is nagyon köszönök!

2017. IX. 12. (K) - még 475 nap

Ma csak egy értekezletünk volt, de az legalább másfél órás. Ahhoz képest, hogy minden (azaz 9) kutató csak pár mondatot mond a folyó munkáiról (esetleg szakmai segítséget kér), szerintem ez szép teljesítmény.
Volt dán is, ahol lassan, de rendületlenül fogyunk. Ma csak hárman voltunk, és a másik két kolléga ("diák") mintha csak muszájból jött volna. Persze lehet, hogy csak fárasztó napjuk volt. Ehhez képest szerintem egész tűrhetően fejlődünk. Gunnar holnapután megy modultesztre, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit mesél majd.

Volt pár zuhé is napközben (holnap délután állítólag sokkal rosszabb lesz, bár az előrejelzések - mint rendesen - most is ellentmondásosak), de az esti szaladgáláson az erdő nem volt annyira tocsogós, mint vártam. Még néhány vizesároknak jelzett mélyedés is száraznak tűnt, de lehet, hogy csak az avar miatt. Annyi eszem már volt, hogy nem léptem beléjük.
Erdei sprinten (a mai edzést így hívták) emlékeim szerint még nem nagyon voltam odahaza sem. Két pályát is lefutottam, sajnos a második majdnem pontosan az első inverze volt. Szívesen mentem volna harmadszorra is, de ahhoz korábban kellett volna érkeznem, ami az óránként járó busszal (207-es) nehezen lett volna megoldható. Az eredmények még nincsenek meg.

A nap fénypontja egyértelműen az volt, hogy az egyik sporttársnő szépen lassan, tagoltan és érthetően beszélt hozzám dánul. (Emlékeztetőül: eddig egyedül Jonas tett így.) Örömömben meg is kérdeztem, hogy visszahozna-e autóval a "klubházig" (ahol ők közösen vacsoráztak, én meg buszra szálltam.

2017. IX. 11. (H) - még 476 nap

Négy "akváriumban" voltam a Földön: először Észak-Amerikában, kétszer (vagy többször?) odahaza Budafokon, Japánban (2007-ben, talán Oszakában vagy Kyotóban) és tegnap. Emlékeim szerint a Chicago, IL-i a legnagyobb létesítmény (persze a többi sem feltétlenül piskóta), de a 2000-es emlékeim már nem tökéletesek.
Tegnap nagyon klassz volt, hogy félóránként tartottak valami magyarázattal egybekötött bemutatót (többnyire etetést). A dán szövegből persze nem sokat értettem, de a lényeget elismételték angolul is.
A polip alig volt egy méteres, de szerintem az első, amit életemben élőben láttam. Amazonas-i édesvízi hal sem rémlik korábbról (az sem kisebb). Meg mertem simogatni néhány tengeri csillagot (lepényhalat nem), és a közönség kedvencei, a tengeri vidrák is jópofák. A cápaalagút már ismerős hazulról; a legszebb pedig talán a nagy korallzátonyt (gy. k. lásd Ausztrália) bemutató akvárium volt.

Ma csak kettő értekezletünk volt, így kellő mennyiségű irodai szöszmötölés mellett kísérletezni is tudtam.
Azt már megszoktam, hogy a megbeszéléseken olyan javaslatok is elhangoznak, amiket hetekkel korábban már én is megfogalmaztam, csak akkor elvetették őket. (Ez részben a kommunikációs nehézségeknek tudható be, részben pedig talán annak, hogy némi gondolkodás után rájönnek, hogy nem is mondtam akkora szamárságot.) De ma újdonság is volt, nevezetesen az aktív labor elszívófülkéjében semmilyen bepárlás nem végezhető, mert nem bírná a ventilátor. Hát kérem, így szép kaland lesz savas bepárlást végezni!

Odahaza talán már véget is érte a presbiteri ülés. Most is elkértem a jegyzőkönyvet Pali bácsitól, hadd okosodjak!

2017. IX. 10. (V) - még 477 nap

Borotválkozás, tükörtojás, busz és HÉV. A Greve-i parkolóban szokás szerint bolhapiac, átszálláskor gyorsan végigjártam, de semmi igazán érdekes. (Mindenféle sportcsapatok sáljai nélkül igen jól megvagyok. Egyedül a Titkok Kamrájának dán fordítása tűnt érdekesnek, de - egyelőre - nem vettem meg.)

Amint azt néhányatoknak már említettem, pillanatnyilag a Szász utcai templom tűnik a legesélyesebbnek arra, hogy üzemszerűen oda járva valamennyire jól (avagy otthon) érezzem ott magam; így oda mentem (ezúttal a hátsó ajtón át). Nem tudok (pláne nem is akarok) semmit felhozni a németek, vagy az anglikánok ellen. Tök jó fejek vannak ott is, csak éppen Dániában valahogy egy dán gyülekezetbe szeretnék járni, még ha egy kicsit amolyan "nyócker"-esbe is.
Nem tudom megfogalmazni, mitől is tetszett meg. Fiatalok (kisgyerekes családok) másutt is vannak, a korfa másutt is hasonló. Hagyományoknak, mondvacsinált (és szerintem értelmetlen) viselkedési szabályoknak (pl. a ruhának) másutt sem tulajdonítanak jelentőséget. Beharangozásra a templom másutt is megtelik.
A dán liturgiát (ehelyütt) valahogy tényleg "helyénvalóbb"-nak érzem a németnél vagy az angolnál, és jó érzés igazi dánok között ülni, de nem létkérdés. Az énekek között volt orgonás és "ifjúsági" is (nem gitárral, hanem zongorával és fúvósokkal), ami kissé tagadhatatlanul tempósabban ment, mint amikor a nyugdíjas lelkészné vezeti a nyugdíjaskórust. Kimenőnek (ami alatt senki nem indult el kifelé) ismeretlen okokból a "Hull a pelyhes fehér hó" dallamát trombitálták.
Ez egy tagadhatatlanul missziókat, menekülteket, migránsokat tutujgató gyülekezet, aminek az oldalvizén ének is, igeolvasás is volt (a dán mellett) fársziul meg angolul. Odahaza nekem kifejezetten nem jön be az ilyesmi, de itt valamiért tetszett. Egy kicsit Tamás-misés volt az egész, de csak szolid lehetőségként merült fel a gyertyagyújtás meg az imádságírás (ami egyébként a legtöbb délutáni angol nyelvűn is megvan), nem vett el plusz időt.

Szóval tényleg nem tudok egy-két világos szempontot megfogalmazni, de jól éreztem magamat - két zűrös motívum volt csak. Egyrészt nagyon nehezen tudtam követni az énekeskönyv szertartásrendjét, hiszen többször át kellett lapoznom az kitűzött számú énekhez, plusz a liturgia papírlapját is tartanom kellett valahol. (Ezen valószínűleg az segítene, ha a Miatyánkot és a Hiszekegyet megtanulnám dánul. Tartok tőle, hogy ezt a javító intézkedést hosszútávon nem úszom meg.) Másrészt az otthonról hozott mobiltelefon-fülhallgatók csatlakozója nem kompatibilis a tolmácskütyüvel, így ma is csak egy fülön hallottam az angol fordítást. Azt hiszem, apunak volt igaza, amikor az eggyel nagyobb méretű (talán a számítógépekbe dugható) csatlakozóval felszerelt fülhallgatót ajánlotta. Sürgősen szereznem kéne egy olyat.

It. után pár percig még maradtam teázgatni, majd némi séta után elmetróztam Dánia Nemzeti Akváriumáig. Addigra már a pulcsim sem volt rajtam (a reggel még szükségesnek tűnő dzsekimet még a HÉV-en elpakoltam). Erről is sokat lehetne mesélni, talán fogok is holnap, de most már későre jár. Addig is itt a honlapjuk: https://denblaaplanet.dk/

Isten éltesse az Ádámokat (tegnap) és a korábbi Mevisz-elnökök elsőszülötteit! (Gy. k. ma Hunor napja van.)
Végül (de talán elsősorban) Isten áldása legyen a ma konfirmáltakon! (Ben10 - vagy talán 14?)

2017. IX. 9. (Szo) - még 478 nap

Reggel megírtam a dán házimat, majd viszonylag hamar eltekertem bevásárolni, mert már 11-től zuhét ígértek (ami némi késéssel be is jött). Megválaszoltam illetve megírtam néhány fontosabbnak szánt emailt is, de a napot alapvetően lustálkodással töltöttem. Mivel a mosás már tegnap volt, mára a hajvágás és a hajmosás maradt.

2017. IX. 8. (P) - még 479 nap

Odahaza a teológusok számára is megkezdődött a tanév (ami engem csak annyiban érint, hogy két barátom is az elsősök között van).
Itt a nap eseménye Yusuf késése volt, ami miatt pár perccel később kezdtük a közös reggelit.
Északon a helyzet változatlan.

2017. IX. 7. (Cs) - még 480 nap

Ritka pocsék időnk van, egész nap esett vagy szemerkélt.
A tegnap (szerencsére nem teljesen) bedugult oszlopokról estére talán sikerült lecsalogatnom a molibdént. Ahhoz képest, hogy egész délelőtt a laborban sürögtem, délután az egyik kínai vendég megjegyezte, hogy ma ma még nem látott :-)
Dánon a múlt időt gyakoroltuk, aminek a kiejtése még a jelen időénél is borzalmasabb. Attól tartok, megvan, mivel töltöm a szombat nagy részét.
Megtartottuk a második (egyben vélhetően utolsó) szemináriumszervező szeánszot. Mire hazaindultam, már a "kiadvány" is készen állt. Nekem nagyon tetszik, bár nyilván elfogult vagyok, hiszen a nagyja az én munkám. Még ha csak egy kb. 35 fős eseményről van is szó, menő érzés, hogy már megint szakmai rendezvényt szervezünk. (Jól mutat majd az önéletrajzomban.)

2017. IX. 6. (Sz) - még 481 nap

Úgy tűnik, beköszöntött az esős évszak. Ameddig az előrejelzés ellát, addig marad is. Kicsit le is hűlt a levegő, de még nem vészes. (A dzsekimet azért hadrendbe állítom.)
A nap nagy részét a laborban töltöttem munkával. Nem úgy tűnik, hogy bármi sikerült volna, de azért ne kiabáljuk el. Egyébként lelkesen szerkesztem a szeminárium füzetecskéjét (remélhetőleg az utolsó változatot, ui. a holnapi megbeszélésen jó lenne mindent véglegesíteni).
Északon a helyzet változatlan.

2017. IX. 5. (K) - még 482 nap

Ma is sok mindenről írhatnék (Alexander fiáról, a folysavas megbeszélésről, a szeminárium alakulásáról, a női futóversenyről, az enyhe és igen párás időről stb.), de ma is kaptam egy "mi van veled röviden, mert túl hosszú a naplód" levelet, úgyhogy csak egyetlen rossz hírt osztok meg veletek: A székesegyházban nem lesz angol nyelvű it. Nem úgy értem, hogy soha, de a szeptemberi programban nem szerepel. (Mindig a havi események-rendezvények szerepelnek a hirdetőtáblán.)
Korábban meséltem, hogy a lelkésznő, aki pár éve kitalálta, idén tavasszal máshová került. Feltételezem, hogy ez neki volt a szívügye, másoknak nem annyira, így nem is forszírozzák.

Szó sincs arról, hogy nekem csak a katedrális jó, de egyrészt az esti időpont tök kényelmes volt, másrészt tényleg egy gyönyörű épület, amibe mindig élmény volt ellátogatni. Meg hát igen, kicsit beképzeltség, de jó érzés volt a Világörökség egy darabját "hazai pályá"-nak tekinteni. Végül Koppenhága (ahol minden vasárnap van angol nyelvű és angol fordítású it.) kb. egy órányi utazásra van. (Ettől még persze lehet, hogy jól fogom magam érezni a Saxogade Apostelkirken-ben. Reméljük.)

2017. IX. 4. (H) - még 483 nap

Na akkor csak tömören!

Az orosz srác a szomszédból késő este ugyan előkerült, de reggelre megint eltűnt, már csak a zuhanyzása hűlt helyét találtam a fürdőszobánkban.
Risoebe megjött egyrészt a másik kínai szobaszomszédom, másrészt az argon, így mérni is tudtam. (Sajnos Sanyi éppen akkor telefonált, így a 4. kalibráló oldat mérését kapásból elrontottam. Szerencsére utólag ki tudtam törölni a rossz adatot, bár a jó így sincs meg.)
Az ebédnél sietnünk kellett, valami konferencia miatt fél egykor kitör a záróra.
Az egyik laborban találtam két idegent. A lefolyószerelős eset (gy. k. lásd 2017. VI. 21., Sz) óta szabály, hogy ilyen esetben kiderítjük, kik ők és mit akarnak. Evvel sikerült egy kisebbfajta balhét generálnom; ugyanis ők (egyébként valódi szellőzőrendszer-szerelők) már félig szétszedték az egyik vegyifülkénket, mire észrevettem őket. Ezt azért testületileg nehezményeztük, Jixin talán még a főnöküknek is írt, hogy legközelebb talán szóljanak, mielőtt elkezdenek ügyködni.

Némi utánajárással kiderült, miért nem kapok aug. 14. óta emailt az otthoni munkahelyemről. (Megoldás: valami elrágta az internetvezetéket.) Azóta odahaza a helyzet megjavult, csak én nem tudom reprodukálni az ottani jelszavamat, így én még mindig el vagyok vágva (rágva)...
A bal bokám már csak egész ritkán és egyre kevésbé fáj.
A tegnapi nyár után ma meglehetősen ősz volt. Sajnos egész hétre vacak idő néz ki,
(Ennek ellenére holnap este lesz egy női futóverseny, amit mi (OKR) rendezünk. Ennek megfelelően nem kizárt, hogy nagyon későn érek haza, és nem lesz erőm írni.)

2017. IX. 3. (V) - még 484 nap

Ez sem lesz rövid, de majd behozom az unalmas munkanapokon (amelyek most már csak minimális mértékben hoznak megírható újdonságot)...

Ébredéskor gyakorlatilag egészségesnek éreztem magam, úgyhogy némi töprengés után (de még a tükörtojás előtt) jeleztem Allannak, hogy mégis megyek velük a versenyre. Tegnap a Vindinge-i templomnál váltunk el (ami - tekintettel a parkolóra, a buszmegállóra és a közértre - ideális csatlakozási pont), ma ott találkoztunk. (Délután ott is búcsúztunk el. A busz indulásáig még a templomot is meg tudtam nézni, ahol egyébként ma iktatták az új gyülekezeti lelkészt.)

A verseny Külső-Koppenhágában (Storekoebenhavn) volt, egy Virum (Geel skov és Ravneholm) nevű helyen, ami szerintem ideális versenyhelyszín. A HÉV-től pár perc gyalog, egy irodaház-együttesnek köszönhetően rengeteg parkolóhely áll rendelkezésre, és nekem az erdő is nagyon tetszett. (A vikingeknél szabály, hogy akárki akármit épít, összefüggő zöldterületnek lennie kell. Talán ettől ilyen emberszabású és élhető ez az ország?)
Gyakorlatilag végig autópályán mentünk, ami azért volt tanulságos, mert abba az irányba eddig csak sínen és tengelyen (gy. k. vasúton) mentem. Lehet, hogy meg lehet érteni az autópályák rendszerét, de nekem így elsőre nem sikerült. Viszont megtudtam (igaz, még tegnap), hogy a Káosz Templomát Allan unokatestvére tervezte. (Emlékszünk még a Káosz Templomára? A napló első hónapjaiban sok szó esett róla.) Vicces volt őszinte elismerő szavakat hallani arról az építményről, amit eddig többnyire csak szidtak.

Mivel ez a Keleti Főcsoport 3-4-5-6. divízióinak a rangsoroló versenye volt, mi (roskildeiek) eleve csak nyíltban indulhattunk. Viszont a vikingeknél nem 2-3 nyílt kategória van (mint odahaza szokásos), hanem - ha jól saccolom - jóformán minden pályát meghirdetnek nyíltban is. (Jelen esetben a 10-ből 6-ot.) Így én a közepesen nehéz, de azért viszonylag hosszún mentem. (Patrick ugyanolyan hosszú, de nehéz pályájának térképét elnézve jól döntöttem.) Sajnos összkategóriás eredménylista nem készült, így csak annyit tudok, hogy a Nyílt4-ben második lettem, míg az azonos pályát futó rangsoroló kategóriákat is figyelembe véve valahol a középmezőnyben végeztem.
Két hibát sikerült összehoznom. Az első esetben félrenéztem a 4. pontom számát (38), és a 48. pontot kerestem. Csak jó pár kereszteződés végigbogarászása után esett le, hogy nekem az a 38. kell, ami már percekkel korábban megvolt. A másodiknál egy elágazásnál rossz felé mentem, korrigáltam, majd (amikor elértem a nyugatra lévő autópályát) rájöttem, hogy mégis az eredeti (déli) irány volt a jó. Ehhez képest a 9:14 min/km-es reciprok sebesség meglepően jónak tűnik.
A szép új egyesületi bozótomat nem vittem (a mi - két hét múlva esetékes - divíziósunkon akarok benne először futni), de a fejpántot igen. Erősen viccesen nézek ki benne, de nagyon kényelmes és praktikus. Lehet, hogy csak nekem tűnt így, de mintha a mezőny szokatlanul kis hányada futott volna bozótruhában. Inkább az "utcai" futópólók voltak a jellemzőek.

Hazafelé bevásárlás (már nagyon vágytam valami gyümölcsre, a versenyen a szokásos sült virsli + házi sütemény menü volt), majd itthon a bejövő emailes elmaradás felszámolása, gépezés.
A 3. parancsolat jegyében elolvastam Andris két utolsó áhítatát, továbbá a Láthatóan Evangélikus néhány gondolatát.

2017. IX. 2. (Szo) - még 485 nap

[Délelőtt] A manó tudja, mi bajom van. Egyszerre fázom és melegem van, éjszakára meg eldugul az orrom. (Következetesen mindig a jobb oldal.) A hétvége mindkét napján szaladgálni akartam, de ez így nem tűnik túlságosan jó ötletnek.

A program nagyjából két részre osztható. Maradni nullán (gy. k. a folyamatosan jelentkező feladatok elintézése, pl. fizetési szalag letöltése, bevásárlás, az aktuális dán házi megírása), és vissza nullára (gy. k. az elmaradások bepótlása, pl. korábbi levelek olvasása, korábban megígért válaszok megírása, korábbi dán házik megírása).
Beni konfirmációjára hónapok óta akarok üdvözlőlapot küldeni. Szerencsére a nevezett esemény csak egy hét múlva lesz, így (ebben az esetben) még nem beszélhetünk elmaradásról. Ha esetleg Te (vagy valamelyik testvéred) is olvasod: Isten áldása legyen rajtad!

[Esti folytatás]

Végül mégis elmentem Boserupba (a "szombati szabdedzés"-re), de nem futni, hanem hátsó szándékkal (lásd később). Odafele a közértben (mert ott van a postapult) feladtam a Beninek szóló üdvözlőkártyát, majd a gyógyszertárban vettem egy doboz C-vitamint, aminek az oldalvizén felváltottam az egyik ezresemet. A gyógyszerésznő (vagy asszisztensnő) gond nélkül tudott visszaadni, de szerinte ritka az ilyen nagy címlet, a dán politikusok vitatkoznak is, van-e értelme. (Mivel az állomási vécéken kívül tényleg mindenütt bankkártyával fizetünk, elárulom: nincs.)

Boserupban sétáltam egy kicsit (térképpel a kezemben), ami nagyon jól esett. (Friss levegő, napsütés, laza mozgás.) Elmentem a partig, ahol bambultam és ábrándoztam egy kicsit. Idehaza ellenőriztem: lehetséges, hogy tényleg Risoeig elláttam.
A szedelődzködéskor (hátsó szándékkal) találtam olyan klubtagot (Allant), aki a "klubház"-ba (székházba?) igyekezett. Betársultam hozzá, hogy elhozzam a szép új saját egyesületi bozótfelsőmet. Mint a helyszínen kiderült, ráadásként egy egyesületi (és dán zászlós) hajpántot is kaptam.
Nem tudom, mennyit megyek még majd a "klubhuset"-be, ezért gyorsan leírom, hogy egy igen jól felszerelt létesítményről van szó. Öltözők, zuhanyzók, konditerem (ami azért kissé meglepett), irodahelyiség, konyha, szép nagy étkező, és persze egy-két raktárhelyiség. Elképesztő mennyiségű versenyfelszerelés van raktáron, de tegyük hozzá, hogy ez egy nagy (kb. 200 fős) egyesület, rengeteg edzéssel és versennyel. Ha jól értettem, pl. jövőre a Danish Spring egyik napját is mi rendezzük (ami azért egy világranglistás verseny).

Hazafelé bevásároltam, és estebédre készítettem egy adag sajtos-tejfölös tésztát. Utána folytattam emailfronton a romeltakarítást, majd eszembe jutott, hogy van nálam pár gyógyszer. (Az életben igen praktikus tud lenni, ha az ember anyja gyógyszerész, és az enyém ugyebár az.) Mint kiderült, C vitamin is van a zacskóban. Meg egy lázmérő. Ez utóbbi most (kicsivel este 8 előtt) 37,1-et mutat. Nem tragédia, de azért nem az igazi. Mindjárt egy Aszpirint is beveszek.

A holnapi versenyt nagyon sajnálnám kihagyni, de így még az sem biztos, hogy templomba van értelme elmennem. Majd reggel (az egészségi állapotom fényében) eldöntöm, de most inkább az itthon maradós semmittevésre szavaznék.

2017. IX. 1. (P) - még 486 nap

Odahaza kitört a tanév, de itt is meglódult pár dolog.

A mellettem lévő szobába megjött az egyik kínai vendég. Reggeli közben szóba került pár beilleszkedési-ügyintézési feladat, amiben talán tudok neki segíteni, majd röviddel ezután a srác eltűnt. Valószínűleg ment ügyintézni.
Hónap első péntekje van, úgyhogy ünnepélyes takarítónapot tartottunk. Az ICP laborra rá sem lehet ismerni: annyi régi mintát dobáltunk ki, hogy látszik az asztal lapja. Ezt követően volt raklaptargoncázás meg kemence-porszívózgatás is.

Lelkesen szervezzük az IPC-szemináriumot is. A "programfüzet"-tel elkészültem, és várom a többiek kifogásait. (Már jönnek.) Ezen kívül töprengünk, hogyan lehetne a műszer képernyőképét valahogyan 10-15 fő számára láthatóvá tenni. Voltam az IT részlegen is vetítőről, drótokról meg vászonról egyeztetni.

Végül megismételtem egy korábban félreértett és emiatt elrontott kísérletet. Természetesen most is félreértettem és most is elrontottam, úgyhogy dühömben még egyszer elkezdtem. Tiszta szerencse, hogy csak hétfőn jön az argon, addig nem lehet mérni.

Hazaérve nekiálltam feldolgozni az emailhátralékomat (dán üzeneteket próbálok megérteni, és magyarokat írni). Igyekszem bepótolni az elmaradásomat dánból, és nekiveselkedtem, hogy végigbogarásszam az őszi versenyeket.
Az orosz srác reggel (inkább hajnalban) elment (még láttam az ablakból), azóta még nem jött vissza.