Szabolcs Dániában - 7.

Doki: Viszlát, talán még látjuk egymást valamikor a jövőben.
Doki (a jövőből): Vagy a múltban…

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

2017. VII. 31. (H) - még 518 nap

Megrázóan izgalmas esemény ma sem történt. Végre jól kialudtam magam, elküldtem az eltervezett üdvözleteket, a cikkünk szerzői díszpéldányát körbeküldtem a társszerzőknek, a laborban pedig igyekeztem okos és hasznos kísérleteket végezni. Hazafelé hagytam magam rábeszélni a vadkapitalizmus vadhajtására, és 6 zsömlét vettem 20 koronáért, pedig eredetileg csak 5-öt akartam (de az 25-be került volna); továbbá dühöngtem egy sort (magamban) a buszon tomboló légkondi miatt (mert kint kifejezetten kellemes idő volt, és ha a szellőztetésre valóban szükség is volt, a levegő hőmérsékletének változtatására a világon semmi). Végül itthon szaladgáltam egyet.

A hónap utolsó napján lássuk a mérleget!
A három eredeti aggodalmam közül csak egy maradt talpon: a munkámmal (mármint a saját teljesítményemmel) nem vagyok igazán megelégedve. Shaolin még mindig Kínában van, így mostanában nem kapok negatív kritikát (pozitívat se, mert Per meg Franciaországban van), de azért félek rendesen, hogy mi sül ki ebből (és mikorra). Az állami adminisztrációval most már - a hazautazásomig - vélhetően (vagy remélhetőleg) nem lesz tennivalóm. Honvágyam persze van, de többnyire csak abban az értelemben, hogy hiányoztok. (Nagyságrendekkel több emailt is el bírnék olvasni.) Nagyon várom már az otthoni 3 hetet, ami után nyilván vacak lesz visszajönni, de addigra itt már újra beindul az élet (tájfutóversenyek, istentiszteletek), úgyhogy remélhetőleg hamar belerázódom.
A pénzemből bőven kijövök (ez mondjuk soha nem is volt kérdés). A szállásom biztosítva van (a szállásközvetítő honlapon még le kell papíroznunk 2018-ra, de ez csak formaság), a szállásadóimmal jól kijövünk. (Erre azért még a rend kedvéért majd rákérdezek, de szerintem egyértelmű a válaszuk.)
Egészségügyileg alapvetően rendben vagyok. Az utóbbi napokban éjjelente bedugul az orrom (ahogyan odahaza is menetrend szerint) - allergia, megfázás, ki tudja? A bal bokámat még mindig érzem, pedig a Danish Spring óta már több hónap is eltelt. Ez azért fura, de nem vészes. A térdeimet (főleg a jobbat) is érzem néha (konkrétan aszfalton futás után), ezen valószínűleg egy rendes aszfalton futós cipő segítene. Röhejes, hogy hány cipőm van itt a soha nem használt ünneplőtől a gyakorlatilag szintén soha nem használt szandálig, a laborba kaptam a saját régi elnyűtt bakancsfélém mellé egy cégeset, az amortizátor helyébe vettem a menő terepfutót - és még mindig úgy érzem, hogy egy (vagy több) új cipő sokat lendítene a helyzeten. Leginkább a fogamat kéne megcsináltatnom, ezt odahaza majd megpróbálom. Nem vészes, igazából nem is fáj, csak érezhetően nincs rendben.
Egy (igazi, menő, országúti) bringa jól jönne (a "Risoe bike" annyira tanyabájk, hogy azon egy örökkévalóság lenne Tunéig eljönni), de a magyarországit azért nem tervezem átcipelni fél Európán.
A kaját ki lehet bírni (vagy meg kéne tanulnom levest és főzeléket főzni...), ha gyakrabban rászánnám magam a bevásárlásra, akkor több friss és kevesebb félszáraz pékárut fogyaszthatnék. Viszont arra nagyon oda kell figyelnem, hogy a kaja változatos legyen, mert - magyar szemmel nézve - nehéz komoly választékot találni.
A tájfutás a legvérmesebb reményeim szerint alakul. Már eddig is rengeteg izgalmas helyre eljutottam, és most - hogy már előnevezni is tudok - ez remélhetőleg még jobb lesz. Talán még versenyrendezésben is lesz szerepem (sajnos a következőben pont nem, ui. az a magyarországi időszakomra esik). Hogy más sporttal próbálkozom-e (a falmászás és az úszás jöhet szóba), azt még nem tudom.
Végül a templomba járás. Annyira vagyok hiú, hogy a roskildei székesegyházat tekintsem a saját gyülekezetemnek, kár, hogy csak havonta egyszer van angol nyelvű. A (koppenhágai) németek és anglikánok között még vacillálok. Lehet, hogy az a - kissé lepukkant környéken lévő - Saxogade-i templom lesz a nyerő, ahol a (dán) it.-et minden héten szinkrontolmácsolják. Mindenesetre - terveim szerint - megveszem életem első fülbedugós fülhallgatós kütyüjét. (Legalább avval is fogy a Böske pénze.)

2017. VII. 30. (V) - még 519 nap

Nem sokkal éjfél előtt kaptam meg Tündéék köszöntését, amit ezúton is köszönök!
Isten éltessen Judit (tartok tőle, hogy nem olvasod, de majd elmeséljük)!

Mivel ma tényleg csak az anglikánoknál volt olyan nyelvű it., amit meg is értek, viszonylag egyértelmű volt a tükörtojás utáni program. (A "viszonylag" arra utal, hogy éjszaka az esőzés hangjaira felriadván felmerült bennem a gondolat, hogy otthon maradok, de reggelre elállt a zuhé.)
Ugyan már többedszerre voltam ott, pár dolog most tudatosult csak. Pl. az úrvacsoraosztás retrográd iránya (balról jobbra; gondolom az "utascsere" gyorsítására), hogy milyen muris, amikor a hivatalos befejező mondatot (Go in peace = menjetek békével) a nemhivatalos invitálás követi (maradjatok kávézni), illetve az orgonista megtapsolása az utójáték (postludium) után (errefelé nyilván nem akarta a párttitkár koncertteremmé alakítani a templomot).
Legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy két másik magyar is jár oda (némileg rendszeresebben, mint én). Lámcsak, mennyi haszna van a GYIO-s pólónak. (Rajtuk nem az volt, így nekem nem volt esélyem őket megszólítani.) Remélhetőleg szeptembertől újra összefutunk majd, de azt még jobban várom, hogy jövő vasárnap végre magyar nyelvű it.-en vegyek részt BHV-en. (Úgy érzem, nagyon nehezen tudok majd a munkára koncentrálni - pedig jaj, de nagy szükségem lenne rá! - annyira a "ki is vagyok", "hova is tartozom", "mihez is értek", "hol is vagyok otthon" kérdések tölti ki a gondolataimat.)

A délután igen vacakul sikerült. El akartam látogatni Helsingoerbe (részben, hogy a vonatpótló autóbuszt is kipróbáljam - természetesen a legkacifántosabb útvonalon közlekedőt), de ott akkora felhőszakadás fogadott, hogy gyakorlatilag csak az állomásépületet néztem meg. Arról legalább kiderült, hogy intermodális csomópont, a második emeletéről indulnak ugyanis a Svédországba menő kompok... beszállófolyosói. Más szóval a helsingoeri megnéznivalóim listája nemhogy csökkent volna, hanem direkt hosszabbodott, hiszen egy ilyen kompozást (csapadékmentes időben) muszáj lesz kipróbálnom.
A hazaútra kiszemelt kisvonat első néhány kilométerét is autóbusz helyettesíti. Átszálláskor már csak alig csöpögött, Hilleroedben pedig már a Nap is előbújt. Idehaza most már kifejezetten tűz, úgyhogy dühömben Tune-ban sétáltam egyet - és a messziről látszó szélmalmot természetesen most sem találtam meg. A csuda vigye el, ennyire rosszul sikerült délutánom már régen volt!

A háziak hazaértek Genovából. Most végre bevallhatom, hogy egy hétig egyedül voltam. (Ezt eddig biztonsági okokból nem akartam közhírré tenni, bár lehet, hogy a betörők nem az én naplómból gyűjtik a tippeket.) A szokásos felálláshoz képest annyi különbség volt, hogy egy-egy zacskó macskakaját kellett minden reggel és este kitennem a két bentlakó macskának. (Vagyis macskabajusz-aranyozó lettem.) Nem bánom, hogy vége, mert szerintem förtelmes szaga van ennek a tápláléknak. Persze még így is jobban jártam, mintha a lovat kaptam volna. :-) (A kutya Steen szüleinél volt.)

2017. VII. 29. (Szo) - 520 nap

A napokban támadt az az ötletem, hogy készítek egy rövid (13+1 kérdéses) vetélkedőt az itteni dolgokról, hátha jól jön az valamikor. (Táborokban szoktunk mindenféle vetélkedőket tartani, de a családi csúcstalálkozón is többször volt már - bár soha sem kizárólag rám fókuszálva.) Mivel volt, akinek tetszett az ötlet, kénytelen voltam komolyan nekilátni (hiszen egy hét múlva ilyenkor már azon fogok dühöngeni, hogy ha időben indult volna a gépem, akkor már otthon lennék - legalábbis Magyarország légterében). Evvel el is ment a nap nagy része (pedig még kettő kérdés hiányzik is), de nem bánom, mert szerencsés esetben ezen jókat mulathatunk majd. (Csak nehogy itt felejtsem valahogy ügyesen.)

Viszont az egész napos gép előtt üléstől már annyira elegem lett mindenből, hogy este elmentem szaladgálni egy kicsit. Előtte alaposan megnéztem a környék térképét (kvázi nincs itt semmi), ennek megfelelően (amint azt mindenki nyilván kitalálta) sikerült remekül el is tévednem. Végül a Greve-i golfpályán lopakodtam keresztül hazafelé jövet. (Az említett sportlétesítmény hivatalosan zárva van, de azért jó páran golfoztak rajta - lehet, hogy ők mind klubtagok). Annyi eredménye legalább lett a dolognak, hogy kellően izzadtan hazaérkezve jól esett a zuhany és a hajmosás.
(Hajvágás majd jövő pénteken, hogy odahaza ne nagyon kelljen.) Egyébként megint valami zenés esemény zajlik a kultúrháznál, aminek a repertoárja remekül követhető a fürdőszobámból (talán a levegőkivezető szellőzőn jön be a hang).
Ezen kívül ma borotválkoztam, mostam, szárítottam (és lefekvés előtt még el is akarom pakolni a tiszta ruhát), voltam bevásárolni (a kialakult hagyománynak megfelelően pont abban az órában, amikor volt egy kis szitálás - előtte és utána barátságosan sütött a nap), továbbá bepakoltam, elindítottam, majd kipakoltam a mosogatógépet.

Egészen véletlenül derült ki számomra, hogy az Oktatóreaktor pár hete megkapta az üzemeltetési engedélyét; Réka és Zsolt (két OAH-s ismerős, akiket igen-igen nagyra tartok) pedig a tavalyi év végén valami elismerést. Minden érintettnek ezúton is gratulálok (amit persze hétfőn majd egy emailben is megismétlek)!
Ezen kívül Isten éltesse Flórát és minden Mártát, illetve nagyon szépen köszönöm a mai jókívánságokat (Annának és Ricsinek, továbbá Beusnak)!

2017. VII. 28. (P) - még 521 nap

Azok kedvéért, akik ezt kérték, fél év tapasztalatával a hátam mögött leszögezhetem: ez a közös reggelizősdi a vikingeknél stabilan és megbízhatóan működik. Ugyan ma Kristina volt a soros reggeliügyben, de Birgitte is - a szabadsága előtti utolsó munkanapjára tekintettel - hozott némi (bolti) süteményt. A szülési szabadságáról visszaérkezett kollegina ma, az első munkával töltött hetének végeztével zökkenőmentesen csatlakozott hozzánk. Rövidre lehet zárni néhány megbeszélnivalót, és számos, a nagyvilágról szóló izgalmas információhoz hozzá lehet jutni. Ma például megtudtam, hogy Kristina cserkészismerősei közül is volt valaki tavalyelőtt Japánban a dzsemborin.

A molibdén és a nióbium változatlanul nem akar feloldódni, pedig már több helyen is utánanéztem a lelkiviláguknak. Ezért bánatomban inkább a szeptemberi szemináriummal foglalkoztam. Birgittével készre szabtuk a tájékoztató köremailt, ami délután el is ment, hogy a résztvevők minél gyorsabban foglaljanak maguknak szállást, mert a végén minden betelik, és nem jut nekik. Igyekeztünk bolondbiztosan megfogalmazni azt is, hogyan jutnak el hozzánk. (Ezt - utoljára érkezett kollégaként - jelentős részben én forszíroztam, ugyanis még élénken emlékszem rá, újév napján mennyit keresgéltem a roskildei vasútállomás épülete előtt a buszmegállót - ami természetesen a sínek túloldalán van.)
Jixinnel az "absztaktfüzetet" (gy. k. a szemináriumon elhangzó előadások kivonatait, továbbá egyéb hasznos és haszontalan információt tartalmazó, házilagosan sokszorosítandó nyomdaterméket) iterálgattuk (gy. k. lépésről lépésre javítgattuk). Kissé eltér a koncepciónk, én pl. nem igazán érzem át a szükségét minden páratlan oldal bevonalkázásának (ti. hogy oda lehessen jegyzetelni), és Roskilde térképét sem másolnám be feltétlenül (ui. abból mindenki kap majd egy-egy példányt), de Jixin érezhetően ebben is biztosra akar menni: inkább háromszoros redundanciával legyen meg minden, mintsem valaki eltévedjen, és - mondjuk - ne találjon oda a díszvacsorára. Hát, ő a főnök. A lényeg, hogy a szakmai rész elkészült (kivéve az én előadásom kivonatát, amit igyekszem sürgősen pótolni), a térképpel meg majd eljátszom valamikor.

Ma is meglepően nyárias időnk volt. Ha nem nézek előrejelzést, a könnyebb cipőmet vettem volna, és talán eggyel kevesebb pólót. Na mindegy, késő bánat. Így jár az, aki meteorológus.
Nagyon szépen köszönök minden jókívánságot Anikónak és a fiúknak, Évának és Zolinak, Ervinnek, Csabának, Katinak és Istvánnak, Ildikónak, apunak és anyunak, továbbá Dórának (remélhetőleg senkit nem felejtettem ki)!
Ugyan még nem kaptam róla hivatalos értesítést, de véletlenül kiderült, hogy a cirkóniumos cikkünk ma jelent meg "online first", úgyhogy gyorsan be is pötyögtem az MTMT-be (gy. k. Magyar Tudományos Művek Tára).
A költő szavaival élve "Valami bűzlik Dániában", mégpedig konkrétan a szállásadóim hálója felől. Tartok tőle, hogy az egyik macska bent ment ki.

2017. VII. 27. (Cs) - még 522 nap

Ma leginkább az IPC-2017 szemináriumunkat szervezgettük, de Skype-hívás is volt, és néhány emailt is kaptam. Ezeknek természetesen nagyon örültem, igyekszem mihamarabb megválaszolni mindegyiket.
Északon a helyzet változatlan.

Boldog névnapok kívánok, anyu! Isten éltessen sokáig!

2017. VII. 26. (Sz) - még 523 nap

Hasonlóképpen kívánok komámasszonynak, ezen kívül MZ/A-nak, nemkülönben minden további érintettnek!

Tegnap lapzárta (a napijelentés elküldése) után kissé meglódultak az események. Egyrészt megjött a cirkóniumos cikkünk kefelevonata. Ilyen esetekben talán nem szokatlan, hogy ma reggel az első dolgom volt kinyomtatni; ezt követően pedig egész nap magammal hurcoltam. Szerencsére nem volt nehéz végigbogarászni, ui. sok hiba nem volt benne. Ahol egy mondatban többszörös zárójelezést használtam (nálam az ilyesmi nem ritka (ellenben gyakori - ezt gyakorlott olvasóim bizonyára megerősítik)), azt a tördelők következetesen félreértették; illetve a keresztnevem elején (továbbá társszerzőim nevében) szereplő kétjegyű betűk kezelése okozott jól láthatóan nehézséget nekik. Ezen túlmenően csak a nevét változtatgató magyarországi munkahelyemet kellett pontosítanom. Hazaindulás előtt el is küldtem a javítást (azóta már a visszaigazolás is megjött, hogy megkapták).
Sajnos ezenközben az igazi munkám csak igen döcögősen haladt. Szegény molibdén és nióbium hiába oldódik föl elsőre, a folysavas bepárlás után mindig marad valami oldási maradékuk.

A tegnap este másik nagy eseménye, hogy kikapcsolás előtt tök véletlenül elém került egy friss (-ensült) videó, ami a jövő nyári Szélrózsáról (2018. július 25-29., Bük) szól. (Gy. k.: Ebben az a vicc, hogy - tegnaphoz képest - pont egy év múlva kezdődik.) Hogy honnan tudta a gépem, hogy ez engem érdekel, az egy merő rejtély, de persze a kikapcsolás jelentős késedelmet szenvedett. Ugyan már megírtam nekik (már akinek tudtam az elérhetőségét), de ezúton is sok sikert és áldást kívánok a munkájukhoz!

A mai bevásárlásnál már szempont volt, hogy jövő szombatig mindent (vagy legalábbis ami megromlani képes) fel kell faljak. Azért ez tök jó érzés - még ha a molibdént is meg (fel) kéne oldani addig.
Az idő egészen enyhe volt, hosszúnadrágban és pulóverben nem is fáztam nagyon. De ennek holnap vége, ameddig az előrejelzés ellát, végig csapadék. Aludni egyébként sokkal jobb ebben a hűvösben, főleg, hogy kicsit lejjebb csavartam egy szelepet (ami remélhetőleg a szobám fűtését szabályozza).

2017. VII. 25. (K) - még 524 nap

Ugyan minimális csöpörgéssel megúsztuk, de kellemetlenül hideg volt. Ez az üzemszerűen 20 fok alatti napi legmagasabb hőmérséklet (vasárnap délben talán majd elérjük a húszat) most már a vikingeket is zavarja. (Bár a szülési szabadságról tegnap visszajött kollegina ettől még mezítláb flangál.) Ráadásul valaki (vagy valakik) a folyosóról (ki tudja, miféle meggondolás alapján) állandóan kitámasztják a hátsó ajtót, ahol dől be a zúg. Úgyhogy becsuktam a szobám ajtaját, és bekapcsoltam a radiátort.

Talán végre a második oszlop is rendesen működik, a harmadik viszont egy megfoghatatlan rejtély. Néha ott is jól mennek a dolgok, de többnyire csak akkor, ha az eddigi legőrültebb ötletet használom. Persze az egyetem egyik sokat hangoztatott alapelve, hogy minden őrültséget ki lehet próbálni (ahogy annak idején kolloidikából tanultuk: laborban mindent lehet. Bele is pisilhet a lombikba, lehet, hogy pont attól lesz jó), de ez azért nekem egy kicsit meredek.

A vágányfelújítás (ami Koppenhágában már hetek óta zajlik) hozzánk is elérkezett. Roskilde és Næstved között a héten vonatpótló autóbuszok járnak. Négy különféle van, mindegyik más és más megállókban áll meg, színkóddal lehet őket azonosítani. Ott lehet rájuk felszállni, ahol pár hete a fesztiválos buszokra. Most már legalább értem, hogy mit keres a parkoló közepén (mindenféle perontól igen-igen távol) 4 árva mágneskártya-csekkoló készülék.

Kristófok, Isten éltessen Benneteket!

Északon a helyzet változatlan.

2017. VII. 24. (H) - még 525 nap

Ahhoz képest, hogy tegnap még egész hétre csapadékos időt jeleztek előre, ma egész jól elvoltunk a gyenge napsütésben. Hazafelé még pulcsi sem kellett, elég volt a dupla póló. Ráadásul a mai előrejelzések ugyanezt a 20 fokos hőséget adják csütörtökig.

Ebéd közben (hármasban) izgalmas beszélgetést folytattunk a vallás szerepéről az ember életében. Az a jó az itteni DTU (gy. k. ez az egyetem hivatalos és általánosan használt rövidítése) multikultiban, hogy ha nem is értünk egyet, nagyjából mindenki tiszteletben tartja a másik kultúráját és álláspontját.

A tehenek eltűntek, cserébe a víz tele volt valami madárral. (Péter biztos tudná, mivel, de ő nincs itt.) Ezen kívül a vasárnapi kiadós csapadék rengeteg meztelencsigát zavart ki a fűből az aszfaltra. Igen ronda látvány, de ha valami állat szeretné őket (megenni), az most jó kövérre hízhatnék.

Isten éltesse a Kingákat és a Kincsőket!

Egyebekben a helyzet északon változatlan.

2017. VII. 23. (V) - még 526 nap

Ugyan az egyetlen evangélikus lelkész, akiről tudtam, hogy biztosan követi ezt a fórumot, már nem olvassa (pontosabban ahol ő van, arról senki nem tudja, hogy ott olvasnak -e), azért elmesélem a mai istentiszteletet, mert több, mint érdekes.
Elvileg persze az lenne az igazi, ha találnék egy olyan templomot, ahova szisztematikusan járhatnék, de ilyen a közelben nincsen (mert a roskildei dómban csak iskolaidőben, és akkor is csak havonta egyszer van angol nyelvű, Tuneban vagy Vindingében, meg a környéken másutt tudtommal még akkor sem), a németeknél nyári szünet van, az anglikán meg mégsem egészen az én vallásom (nem mintha ez bárkinek olyan nagyon számítana). Meg persze tombol bennem a kalandvágy is, hogy minél több templomot megismerjek - sose lehet tudni. Szóval kiderült, hogy van Koppenhágában egy templom http://www.apostelkirken.dk/ , ahol minden vasárnapi it.-et fordítanak. Ma reggel a tükörtojás után oda mentem, menet közben megtapasztalva a piacgazdaság egy újabb fintorát: amíg Roskildében csak 2 korona a vasútállomáson a vécé használata, addig Koppenhága főpályaudvarán 5. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a szolgáltatás színvonalában is van különbség.

A zongorista és az énekesek már gyakoroltak, de (amint arról egy meglepően barátságos és szimpatikus kínai srác tájékoztatott) az it. fél órával később kezdődött, mint azt én - a prospektusom alapján - képzeltem, így jobb híján sétáltam egy kicsit. (Ha előre tudom, hogy még fél órát szunyálhatok!) A környék - itteni szemmel nézve - afféle lepukkant bérházas vidék, kvázi szegénynegyed, kellő mennyiségű falfirkával és a bokrok mögött alukáló hajléktalannal. Ettől még meghökkentő módon biztonságosnak tűnt, a játszótér mellett tárva-nyitva álló bódéból például senki nem lopta el az új tulajdonosukra váró, szabadon elvihető használt könyveket.
Belülről viszont a templom nagyon csinos - vagy csak én érzem így, mert emlékeztet a miénkre (odahaza). Orgona ugyan van a karzaton, de nem használták, helyette a szószék alá állított zongoráról ment a zenei alap, egyébként igen jól. A végén meg is tapsoltuk, ami odahaza furán vette volna ki magát, de itt valahogy senkit nem zavart. Szószék is van, de azt sem használták, a lelkész az oltárlépcsőről prédikált. (Volna, ha működött volna a mikrofonja. Többet is kipróbáltak, mire találtak egy működőképeset.)

Az angol és a fárszi fordításhoz helyes kis rádiós-fülhallgatós kézi készülékeket osztogattak. természetesen nehezen tudták leírni a nevemet (hiába betűztem dánul, a osztogatásfelelős úgy nem értette), és ismeretlen okból mindenáron fárszit akartak nekem adni. Csak az interlúdium alatt sikerült végre egy angolra elcserélnem. (Ha a kezdő zene a prelúdium, a záró pedig a posztlúdium, akkor az interlúdium az it. közepi zene, ami odahaza a prédikáció előtt, itt viszont utána van. Még soha nem hallottam rá ezt az elnevezést, ma viszont így hívták.)
Annak idején Obnyinszkban, az oroszországi NAÜ-tanfolyamon használtunk hasonlókat egy román sráccal (rajtunk kívül mindenki poszt-szovjet országból jött, és gond nélkül elboldogult az orosszal), és már akkor is baromira zavart, hogy csak az egyik fülemen hallom. Nem irigylem az uniós parlamenti képviselőket, hogy nekik állandóan ilyeneket kell viselniük. Ha többször megyek majd ide, talán veszek magamnak egy kétfüles fülhallgatót, amiben a menők a mobiljukról szoktak zenét hallgatni pl. futás közben. Ha jól láttam, a fent említett kínai srácnak is olyan van.
Ennek megfelelően baromi nehéz volt követni az it. menetét. Énekek (dánul) az énekeskönyvben. Ugyanannak egy másik részén az állandó szövegek (hitvallás, Miatyánk, szerzési igék stb.) dánul. A különleírásban (gy. k. papírlapon) az it. menete és néhány ének (többnyire dánul, de van közte angol meg mittudoménmilyen nyelvű is (arab betűkkel)). Az egyik fülemben a fordítás, amiről úgy nagyjából a hitvallás után kezdtem elhinni, hogy tényleg nem angol. (Van, hogy alig értem az angolt, de azért annál mindenképpen jobban.) A bibliaolvasásnál a fülesem teljesen leállt, hiába kapcsolgattam a hangerőt. Mint kiderült, a római levélből angolul és fársziul is felolvassák az igét. (Az evangéliumot rejtélyes okból csak dánul és fársziul.) Egyszer még a tolmács is panaszkodott a mikrofonjára, de ebből legalább nem lett gond.

Az it. forgatókönyve - a gyülekezet összetételéhez hasonlóan - igen vegyesnek tűnt, bár a dániai alapkoncepciót fel lehetett ismerni. Az elején és a végén megvolt a szokásos it. előtti és utáni ima (hátha magunktól nem mondanánk el), az igehirdetés utáni imádság pedig "templomima" vagy "az egyházi imája" néven futott. Ugyanakkor csak két bibliaolvasás volt, nem három. Az úrvacsorai rész elején felhívták a figyelmet a gyertyagyújtás és az imádságos cetlik lehetőségére. Ez nekem odahaza csak Tamás-miséről ismerős, de úgy tűnik, a vikingeknél általánosan elterjedt. Ennek megfelelően a gyertyagyújtós állvány ugyanolyan standard templombútor, mint az oltár, a szószék, a pad vagy az orgona. (Ambó - gy. k. olvasópult - itt pont nem volt.)
A lelkész az úrvacsorai részhez átöltözött: a szokásos fekete talár helyett fehéret vett fel, arra pedig egy zöld valamit (amilyet a katolikusok papok szoktak). Az úrvacsoraosztásban 3 - magyarországi fogalmak szerint - alulöltözött, és kissé remegő kezű egyháztag is részt vett, de ez szerintem egyáltalán nem vált az esemény kárára, ahogyan a kissé rendezetlen sorban állás sem. (Sorról szó sem volt). Aki nem vett úrvacsorát, de odatérdelt, az áldást kapott, méghozzá bal kézzel jobb vállra. (Na ennek mi lehet a liturgiai jelentősége?)

A gyülekezetben zakós-nyakkendós fickóktól kisgyermekes családokon át bevándorlónak látszó személyekig mindenki volt, de ez - amennyire meg tudtam állapítani - senkit nem zavart. Mondjuk amikor az egyik fickó pont az áldás alatt kezdett nyújtózkodni, azt azért kissé furcsálltam. Ami viszont nagyon feltűnt, hogy a nem-őslakos dánnak látszó személyek vastagon kivették a részüket a munkából, pl. az it. utáni teáztatás-sütiztetés résznél. Nem állítom, hogy némi gyülekezeti aktivitás megoldaná Európa összes migráns-beilleszkedési problémáját. Azt sem, hogy a templomok elnéptelenedésére és a társadalom elvallástalanodására a migráció a gyógyír. De azt azért nem tartom teljesen kizártnak, hogy itt (talán pont a mérsékelt anyagi lehetőségek miatt) sikerült a közös vallásgyakorlásra alapozva valamiféle működőképes rendszert kialakítani.
It. után eljöttem, mert nem akartam azt a látszatot kelteni, hogy csak a kajáért jöttem. De legközelebb talán ott maradok dumcsizni. (Ez nem jövő vasárnap lesz, mert akkor pont nyári szabadságra megy az egész templom, és nem lesz semmi.)

Hazafelé vettem 3 igen ízletes, ún. rusztikus zsömlét. Mivel a hazaúton kitört a zápor (és egyébként a zivatar), kifejezetten jó érzés volt ázottan-fázottan a lecsó maradékát megmelegíteni a rezsón. Tisztára, mint Almádiban.

Isten éltessen, Léna!

2017. VII. 22. (Szo) - még 527 nap

Igazság szerint pillanatnyilag jobban érdekel, hogy a következő hazautazásomig hányat kell még aludnom. (Megfejtés: 14-et.) Akármilyen jól is alakulnak most éppen a munkában a dolgok, azért erősen kibírnék már pár hét vakációt. Akármilyen klassz is ez az ország (egyébként tényleg), azért már jó lenne egy kicsit otthon lenni. Akármilyen remekül is működik az Internet, azért jó lenne már végre személyesen is találkoznunk. (Erősen biztató, hogy néhány email tanúsága szerint ezt mások is ugyanígy látják.)

Léna mellett természetesen Magdinak és a Kedvesmamának is sok boldogságot kívánok!

Alvás, felkelés, borotválkozás, reggeli, mosás, szárítás, porszívózás, a cirkóniumos cikk legutóbbi változatának archiválása. Pénz- és hivatalos ügyekkel szerencsére most nem kell foglalkoznom (John tegnap jelezte, hogy megérkezett a bankszámlájára a pénz, amit a vikinges hétvége elszámolásaként küldtem).

A lecsót (konkrétan a hagymaszeletelős lépést) ezúttal is alaposan megkönnyeztem, de a kolbász határozottan ízesebbé tette az összművet. Utána a bevásárlás már nem volt ilyen sikeres. Sajnos a pékség pont ezen a héten tart szabadság miatt zárva, ezért kénytelen voltam beérni a Nettó zsömleválasztékával. (A vikingek közértjeiben minden kapható, háztartási cikk és némi ruhanemű is, de friss kenyér soha. Olyan csak a pékségben van.) Csakhogy addigra már csak csokis zsömlék maradtak, ami persze önmagában (és vajjal) tök jó, csak felvágotthoz nem az igazi. Szerencsére fél év alatt már megszoktam a sajtos-lekváros szendvicseket, így a sajtos-csokis sem okozott nagy problémát.

Zuhanyzás, körömvágás, esti ima, alvás.
Holnap egy villamosos közlekedési múzeumot szerettem volna megnézni, de tök messze van mindentől, tömegközlekedéssel szinte megközelíthetetlen. Ja, és lehet, hogy egy új (igazándiból persze régi, csak nekem új) templomba megyek, ahol ugyan dánul megy az it., de fordítják angolra (és természetesen fárszira, ami itt úgy tűnik, alapkövetelmény, csak az én szempontomból indifferens).

Lapzárta után érkezett (pontosabban még ebéd előtt, de csak most olvastam el), hogy az Acta Braunica elfogadta a cirkóniumos cikkünket. Kis szerencsével még a vakáció előtt megkapom és kijavíthatom a kefelevonatot. Szóval tök jó!

Isten éltessen, Dani! Sok boldogságot kívánok!

2017. VII. 21. (P) - még 528 nap

A fent említett Dani a keresztfiam, de persze minden más Dánielnek is (második unokaöcsnek, meviszes táborosnak, gyülekezeti tagnak, kollégának stb.) szívből gratulálok!

A mai reggelit Claus hozta. Kilencen voltunk, de ebédelni ma is csak hármasban mentünk.
Jixin elmesélte, hogy tegnap a nagykövetségen volt útlevelet csináltatni, ui. ő már majdnem 10 éve dolgozik itt, és nemsokára lejár neki. Nem árt észben tartanom, hogy nekem jövő tavasszal jár le. (Ami elvileg persze szóra sem érdemes, hiszen uniós állampolgár vagyok, de az itteni bürokrácia néha igen nehézkes, a bankban például valami misztikus okból a jogosítványom kellett nekik. Az egyébként pont nem jár le.)

Némi töprengés után ma három majdnem-párhuzamos kísérletet végeztem. Az egyik oszlop fehér maradt, a másik megbarnult, a harmadik - valahol a kettő között - reverzíbilisen (gy. k. visszafordíthatóan) besárgult. A róluk lecsöpögő oldatok is igen változatos színekben pompáztak, Gunnarral le is fényképeztettem. Ha egyszer majd kiderül, hogy mi is történik, akkor tök jó lesz majd színesíteni vele a beszámoló előadást.
Ezen kívül kiderült, hogy a vákuumkamrát nem kell vákuumra kapcsolni, anélkül is remekül működik. (Hogy mitől, arról fogalmam sincs.)

Egy régi magyar kolléga az új munkahelyéről érdeklődött az Őszi Radiokémiai Napok iránt. Ha valaki mást sem hagy hidegen ez a - többnyire tök jó - konferencia, akkor itt a honlapja: http://www.radiokemia.mke.org.hu/
A cirkóniumos cikket (remélhetőleg végső változatában) beküldtem; a másik cikkhez pedig immáron hatodszorra kértem az illetékes vezető jóváhagyását. Lehet, hogy én vagyok naiv, de fél éve valahogy azt reméltem, hogy ennél azért egy kicsinykét gyorsabban megkapom.

Hazafelé jövet bevásároltam, így vacsorára végre rendes tejet ihattam, holnap ebédre pedig kolbászos lecsót főzhetek. Mivel mától kezdve ameddig a prognózis ellát vacak idő ígérkezik, annyira nem bánom, hogy nem olyan éles a kajabeszerzési kényszer. Délutánra szeretnék valami rendes süteményt venni, de addig csak lesz egy óra csapadékmentes idő.

Isten éltessen, Illés! Sok boldogságot kívánok!

2017. VII. 20. (Cs) - még 529 nap

Reggel egy hatalmas pókot találtam a szobámban. Ugyan nem vagyok arachnofóbiás, mint Ron a Roxfortból, vagy - állítólag - a legújabb Pókember, de ez akkora volt, hogy csak papuccsal mertem agyonverni. (Van agya egy póknak? Szerintem nincs. De azért agyonvertem. Vagy legalábbis nem tudom máshogy kifejezni magamat.) Az ehhez szükséges időveszteség miatt majdnem lemaradtam a buszról, de már van akkora tapasztalatom, hogy erőltetett menetben ügettem ki a megállóba, és éppen elkaptam a 3 perccel korábban érkező járművet.

Odabent a szabadságok olyan szinten kulminálódnak, hogy csak hármasban mentünk ebédelni; amint (a dán családnevet viselő) Yvonne megjegyezte: a német különítmény. (Magyarként én is a németekhez számítok, mint a konstanzi zsinaton. Azt nem hiszem, hogy tudnának az anyai ági felmenőimről. Valószínűbb, hogy a nyelvtudásom számít. Ahhoz képest, hogy az egyetlen velük határos ország, a dánok többnyire nem tudnak németül. Angolul persze annál inkább.)

A nap fénypontja kétségtelenül az volt, amikor - ha jól számolom, ötödik próbálkozásra - az egyesületi adminisztrátor olyan instrukciókat adott, amikkel végre be tudtam lépni az itteni nevezőrendszerbe. Gyorsan frissítettem is a lakcímemet, így - tudtommal - minden dán adminisztrációban naprakész vagyok.
Hát, mit mondjak, fél év alatt sikerült minden itteni papírmunkát elintéznem. Nem kapkodtuk el. (Persze, legyünk őszinték, tájfutni nem kötelező, pláne nem rangsoroló kategóriában.) És a legidegesítőbb, hogy nem derült ki (talán soha nem is fog), eddig mi (minden) volt a baj, eddig miért nem működött a dolog.

Történik itt még valami, de arról csak a jövő hét végén írhatok.

2017. VII. 18. (K) és 19 (Sz) - még 530 nap

Névnapos Emilíát Isten éltesse sokáig!

Tegnap viszonylag hűvös idő volt (ki is készítettem magamnak egy sálat, amit természetesen ugyanavval a lendülettel itthon is felejtettem), ma viszont tombolt a kánikula: egyes helyeken állítólag 21 fok volt a napi maximum. Mivel a napszemüvegemet kivételesen nem felejtettem itthon, hazafelé jövet kimentem a mólóra, és percekig néztem a kék ég alatt a hullámzó vizet. Holnaptól viszont ameddig az előrejelzés ellát, csupa csapadékos napunk lesz.

Tegnap hatalmas tumultus volt a menzán. Mint kiderült, nem volt kapcsolat a bankkal, így bankkártyával nem lehetett fizetni. Mivel senkitől nem várható el, hogy pénzt hordjon magánál (és a három mérlegből különben is csak egyhez tartozik kassza), ezért mérlegelés után (a telefonszámunk kíséretében) szépen felírták, hogy ki mennyiért evett; ma pedig (kedvezőbb személy- és pénzforgalmi viszonyok közepette) kifizettük (legalábbis én).
Megígértem, hogy jelzem, ha felismerem az ételt. Hát kérem, ma rántott hal volt főtt újburgonyával és remuláddal (ami a dán majonéz, halhoz egyébként nekem nagyon ízlik). Ettem hozzá paradicsomsalátát is, mert amióta megnőttem, szeretem a zöldséget (gy. k. kiskoromban ki nem állhattam).

A tegnap még egy megrázó élményt tartogatott nekem, szintén táplálkozási vonalon: este negyed kilenckor már csak egy doboz 3,5-as tej volt a boltban, és az is csöpögött (talán megsérült a sarkánál). "Rendes" (gy. k. az otthon megszokott 2,8-as) tejük egyáltalán nincsen, így kénytelen voltam 1,5-öset venni (és inni). Túlélem, de azért nem szeretnék rendszert csinálni belőle.

Itthon valaki felállította a vasalódeszkát az előszobámként (és irodámként) funkcionáló folyosón (ami eredetileg valószínűleg raktár és varrószoba). Ez tök jó, mert így - mintegy futó gondolatként avagy hirtelen ötletként - megérdeklődhetem, hogy használhatom-e. (Nyilván igen, de azért udvarias dolog megkérdezni.)

2017. VII. 17. (H) - még 532 nap

Ma többnyire nyár volt. Ugyan a Nap pont szembe (és a szemembe) sütött, azért hazafelé pár percig a fjord széllovasaiban (gy. k. szörföseiben) gyönyörködtem, akik az élénk szélnek köszönhetően szép számban kint voltak.

A tájfutók adminisztrátora nem adja föl, ma már a belépési kódom mellé jelszót is küldött. Sajnos a rendszer így sem enged be. Most már kezd engem is érdekelni, hogy mi a csuda lehet a baj.

Shaolin szabadságon van. Az értekezlet igen jó hangulatban telt el. (Direkt írtam két külön mondatba, hogy a kötőszóból ne lehessen következtetni az esetleges ok-okozati viszony létére vagy nemlétére.) Egy csomó jó ötletet kaptam, igyekszem még a héten mindet kipróbálni.

A cirkóniumos cikkhez is megjöttek a javítások Nórától és Mátéról. Azt reméltem, hogy estére készen is leszek az egésszel, de a bírálónak egy (szerintem már így is túlmagyarázott) fejezet nem eléggé világos, oda még kéne egy-két mondat. Na ezen agyaltam vagy egy órát, de még mindig nem vagyok vele elégedett.

Sajnos egy-két élelmiszerem tönkrement, azokat ki kellett dobnom. Ennél csak az a rosszabb, amikor nem veszem észre, hogy valami megromlott, és megeszem. Tartok tőle, hogy a Pistitől örökölt dán majonézzel (az ún. remuláddal) ez történt. (Az üggyel kapcsolatos, az emésztésemre vonatkozó tapasztalatokat inkább nem ismertetem.)

A háziak egyre furábban viselkednek. Ma is az asztalnál vacsoráztak, ráadásul egy lószállító is parkolt a ház előtt. Oké, hogy a hölgyek egy része lelkes lovas, de azt azért nem hittem volna, hogy haza is hozzák a lovat! (Igazság szerint nem láttam, hogy volt-e állat a lószállítóban, vagy sem.)

Ha holnap este nincs bejegyzés, akkor moziba mentem.

2017. VII. 16. (V) - még 533 nap

A tegnapi kánikulához képest (ami itt 20 Celsius fokot jelent) ma jelentősen lehűlt az idő, reggel még némi eső is csöpörészett. Még mindig nem érzem magam teljesen egészségesnek, és ez baromira zavar.

Kellő mennyiségű kialvás és lustulás után szalonnás tükörtojás és mosás következett. Az időjárásra való tekintettel a ruháim a szárítógépben folytatják pályafutásukat.

Tegnap óta itt van a házinéni édesanyja, egy kedves idős nagymama, aki pont annyira hall rosszul, ahogyan azt az ember egy kedves idős nagymamától elvárja. Most éppen (11 órakor) nagy erőkkel megy a szokásos családi tévézés, természetesen valami lovas versenyt néznek (a jégtánc alapján lótáncnak, a műkorcsolya alapján műlovaglásnak kellene hívni, de lövésem sincs, mi az igazi neve).
Közben a háziúr füvet nyír a ház előtti téren. Ő szokta, mert ő a közös képviselő az utcában. Már két hete is foglalatoskodott evvel, de akkor menet közben elromlott a fűnyíró kistraktor. Néhány szomszéddal keményen nekiálltak megszerelni, de nem sikerült. Azóta nyilván megjárt valami szervízt, mindenesetre most működik.

[Folytatás este]

Hónapok óta nem a januárban beszerzett "Mikor hol van angol nyelvű it.?" című papír alapján szerveztem a vasárnapjaimat. Ma visszatértem emez alapdokumentumhoz, így egy új templomba jutottam el. Úgy tűnik, itt még soha (vagy nagyon régen) nem volt "nemzetközi szertartás", mert a dolog néha nehézkesen döcögött: a mikrofon nehezen jutott el a felolvasókhoz, akik nem igazán tudták, hogy az angol után arab vagy fárszi nyelven olvassák előbb az Igét; a prédikáció fárszi nyelvre fordítását kérőket többször máshová ültették (hogy a tolmács hallja az angol szöveget, a hallgatósága hallja a fordítást, de minket ne nagyon zavarjon).
Ettől még nagyon örülök, hogy eljutottam ide. Mindenki nagyon kedvesen viselkedett, a lelkész végig fehér ruhában volt (zöld stólával súlyosbítva), és klasszul lehetett érteni a prédikációját. Volt néhány dzsesszes ének (tekintettel a ma befejeződött koppenhágai dzsesszfesztiválra), de volt egy arab nyelvű is (ez utóbbit értelemszerűen csak az arabul tudók énekelték, bár a szöveget - természetesen arab írásjegyekkel - mi is megkaptuk). A legszokatlanabb a végére maradt: az úrvacsoraosztásnál a lelkész kiskanállal mérte ki a bort a kiskelyheinkbe. Sajnos a végén a vécét az útbaigazítás ellenére sem találtam meg.

Hazafelé autóbuszos városnézést is tettem (na nem a drága turistáknak való látnivaló-megmutató busszal, hanem a 14-es helyi járattal), így Koppenhága némileg új arcát is megismerhettem. Kár, hogy nem vagyok egy nagy gördeszkaőrült, mert például néhány gördeszkás pályát is láttam.

Begyűjtöttem a szárítógépből az - immáron száraz - ruháimat (azóta már a nap is kisütött), elpakolásuk folyamatban. Csütörtökön megjött a Jylland-i hétvége elszámolása, némi noszogatásra Aksel bankszámlaszáma is, úgyhogy végre átutalhattam a pénzt. (Utálok adósságban lenni.)
John ismét megpróbált intézkedni az O-service-es hozzáférésem ügyében. Ma már egy magasabb rangú adminisztrátortól kaptam levelet, hogy mindjárt jön az email a jelszavammal. (Ami természetesen azóta sem jött meg. Ez a kaland is eltart majd még egy darabig.)

2017. VII. 15. (Szo) - még 534 nap

Tünde és Pisti gépe csak este indult, így a megbeszéltek szerint (megbeszélés = éjféli sms) délelőtt találkoztunk Koppenhágában. Addigra ők már túl voltak (még) egy hajós városnézésen (amit nagyon ajánlanak minden ide látogatónak), a nap maradékát pedig közös csavargással töltöttük együtt. Terítékre került szinte minden, amit ők még nem láttak, de én már igen: néhány templom (melyek orgonáit csodálva gyakran emlegettük Gergőt), a bevásárlóutca részlete, a testőrség múzeuma, a botanikus kert, a Kastellet, a Kis Hableány, a négyes metróépítése és hasonlók.
Menet közben nem tűnt fel, hogy most a tapasztalt helyit játszom (egyik kedvenc szerepem), de nagyon hálás vagyok kettejüknek ezért a szép napáért. Egyedül azt fájlalom, hogy a Rejsekortom valamiért nem engedte őket meghívnom a metrózásra.
A repülőtéren búcsúztunk el, azóta remélhetőleg már épségben haza is értek. Nekem sajnos addigra már kezdett rendesen fájni a fejem (még mindig nem százas az egészségem), de most már itthon vagyok, bevásárolva (egy új közértet próbáltam ki, ami a koppenhágai főpályaudvar csarnokában van: jó drága, de legalább van mivel elütni az időt, ha csak negyed óra múlva indul a csatlakozás), lefürödve, ágyban (matracon), párnák (párnahuzatok) között.
Remélem, a szezon első táborai (melyek mostanság értek-érnek véget) jól sikerültek. További kellemes nyarat kívánok mindenkinek, akinek jut belőle!

2017. VII. 14. (P) - még 535 nap

Szerdán szerintem sikerült megfáznom. Akármennyi ruhát is vettem fel, a szobámban és a laborban is fáztam, majd folyamatosan vécére jártam.

Csütörtökön már a torkom is fájt, meg a hangomon is érződött (legalábbis belülről). Tünde és Pisti nem említették, hogy furcsa lenne.
Munka után a katedrális mellett találtam meg őket. Vettünk, majd magunkhoz vettünk némi táplálékot, sétáltunk a belvárosban, meséltem nekik az itteni életemről, ők meg az otthoni eseményekről. Falrengetően érdekes dolgokat nem tudtam nekik mutatni, de talán nem bánták meg, hogy együtt töltöttünk pár órát. Az orgonakoncert után az állomásig együtt mentünk, onnan ők vonattal, én pedig busszal haza.

Ma reggel is igen taknyosan keltem, a délelőtt vacak is volt, de délutánra már egészen jól lettem. Igyekszem hamar ágyba bújni, hátha az segít.
Yvonne egy-két dinnyét is hozott a közös reggelire - általános vélemény szerint igen magasra tette a lécet.
Próbálok valami szívderítő beszámolót készíteni hétfőre, de nem igazán sikeredik. Én legalábbis nem nagyon tudok komolyan hinni a sikerben.

2017. VII. 13. (Cs) - még 536 nap

Kedves Felügyelő Úr, Professzor úr és - újabban ismét - Elnök Úr, Isten éltesse a névnapján! Sok boldogságot kívánok!

Ma [illetve mivel tegnap gépeltem be, igazság szerint holnap] terv szerint Tündével és Pistivel a katedrális esti orgonakoncertjére megyek, ezért bejegyzés nem lesz.

2017. VII. 12. (Sz) - még 537 nap

Kedves Izabella (gy. k. Zizi), Isten éltessen a névnapodon! Sok boldogságot kívánok!

Reggel (munkába menet) és délután (munkából jövet) is az utolsó pillanatban, némi rohanás után, de sikerült elkapnom a buszt.
Ennél meglepőbb talán csak az volt, hogy a szállásadóim (amióta itt lakom náluk, első alkalommal) az ebédlőasztalnál táplálkoztak. Két férfi volt vendégségben vacsorára, de ilyesmi eddig még nem adott okot arra, hogy ne a tévé előtti kanapékon ülve (feküdve) egyenek.
Mindezen furcsaságok ellenére északon a helyzet változatlan.

2017. VII. 11. (K) - még 538 nap

Ma némileg napsütöttebb arcát mutatta a világ (persze csak képletesen, hajnalban és délután fél ötkor is volt egy-egy kiadós zuhé).
A BHV bicajtúra névsorában feltűnt néhány igen szimpatikus név, amiknek a viselőivel régóta szerettem volna nyugodt körülmények között hosszasan beszélgetni. Talán idén ez is megadatik. Persze a listáról hiányzik is néhány - számomra fontos - név, de nyilván mindenkinek korlátos a szabadsága.
Jött az értesítés, hogy elfogadták a Zr-93-as cikkünket. A bíráló úgy állítja be, mintha az ő tanácsai alapján sikerült volna egy gyenge próbálkozásból egy színvonalas dolgozatot összehozni. Szerintem még most sem fogta föl, hogy miről is szólt a kutatás, de most már szerencsére nem kell tovább magyaráznunk neki.
Ma tudtam meg, hogy egy nagyon-nagyon tisztelt ismerősömet megválasztották az ELFT elnökének. Ha minden jól megy, holnapután találkozom a lányával, akkor majd gratulálok neki.
A tegnap és ma megismételt kísérletek eredményeit délután megmértem. Első ránézésre tök jó a helyzet. Pedig csak annyi történt, hogy ezúttal igazi sósavat használtam (nem azt a gyanús sárga furcsaságot, amit az egyik sósavas üveg alján találtam), és az oszlopot etanollal mostam (amiről többen állították, hogy kell, csak éppen senki sem tudta megmondani, hogy miért is).

2017. VII. 10. (H) - még 539 nap

A mai munkanap (a szokásoknak megfelelően) látványos kudarcokat és szerény sikereket hozott. Északon a helyzet változatlan.

2017. VII. 9. (V) - még 540 nap

A németek már a reformátusokkal összevonva tartják az it.-eiket, ami önmagában persze nem lenne baj, de még nem tudom, hogy hol és mikor. Ugyan a hónap 2. vasárnapja van, de a nyárra tekintettel a katedrálisban nincsen angol nyelvű (legyünk őszinték, már júniusban is nagyon kevesen voltunk). Így kizárásos alapon maradtak az anglikánok, a szalonnás tükörtojás után hozzájuk mentem. Náluk annyi fejlődés van, hogy végre nem a templomban kávézgatnak, hanem a kertben (ami igen romantikus, tekintve, hogy két irányból kerítés helyett a Kastellet vizesárka van.
Utána megnéztem a Kastellet múzeumát (nem egy nagy szám, bár az ágyúgolyók érdekesek), majd egy régi tervemet megvalósítva elsétáltam az óceánjáró hajók kikötője felé, egészen a móló végéig, egy kis világítótornyocskáig. A rakpartról a kilátás (szigetek, mindenféle csónakok) érdekes, de a nagy hajókon (a méretüket leszámítva) nem láttam semmi lenyűgözőt. Persze, belülről nyilván érdekesebbek.
A főpályaudvaron átállíttattam a Rejsekortomat. Véletlenül kiderült, hogy az enyém csak Sjaelland-ra érvényes (nyilván mondták a vásárláskor, csak nem értettem, vagy már elfelejtettem), ez volt a gubanc, amikor Fyn-re akartam vele utazni. Na hát ilyen többet nem lesz, most már az egész országra érvényes.
HÉV-vel elmentem Køge-be (amit úgy kell kiejteni, hogy "kő"). Szorgos olvasóim tudják, hogy már voltam itt sprintversenyen, de kicsit lassabban is meg akartam nézni a várost. Van egy csomó fantaszikus régi favázas házuk (a belvárosban több utca ilyenekkel van tele), de nagyjából ennyi. A templom sajnos zárva volt, és a kikötő is inkább nyomasztó, mint érdekes. A strandjuk valószínűleg megfelel az ott lakóknak, de még zászlót sem láttam (hivatalosan avval jelzik a vízminőséget). Szóval olyan lepukkantnak tűnik az egész, messze nem olyan izgalmas, mint amit az északi parton láttam. Persze ettől még lehet pancsolni a vízben, napozni meg labdázni a homokban - még ha a háló nagyjából úgy is néz ki, amit Sámson (gy. k. a szállásadóim kutyája) már évek óta rágcsál, de nem volt nagy élet. A fagylaltjuk is a vizezett jégre emlékeztetett.
A nap folyamán 3 lezárásba is sikerült belebotlanom: a HÉV-et Oesterporttól északra vágányfelújítás miatt busz helyettesíti, a Koege-i vasútállomás környékén hatalmas építkezés van, és a Greve-i állomáson is máshogy van az építési terület, mint legutóbb láttam.

2017. VII. 8. (Szo) - még 541 nap

Ha helyesek az értesüléseim, odahaza véget ért egy néptánctábor, kezdődik egy hittantábor és egy mozgássérült-tábor. Minden résztvevőnek szép időt, kellemes időtöltést és áldott együttlétet kívánok!

Jó lenne a Skagen-i versenyen is részt vennem (http://www.skaw-dysten.dk/) Dánia legészakibb pontján, de iszonyú messze van. Meg persze úgy lenne az igazi, ha előneveznék valami rendes kategóriába (mait ugyebár nem tudok), péntekre szabadságot vennék ki, és mind a 3 napot ott tölteném. Állítólag nagyon szép vidék (Gunnar ott volt a múlt hétvégén), de ottalvás nélkül esélytelen.

Idehaza romeltakarítást végzek. Végre rendesen kialudtam magam, és befejeztem a múlt hétvége beszámolóját. Bajvágás, horotválás (de az is lehet, hogy hajvágás, borotválkozás), hajmosás, és a terepcipőm nagyjábóli sármentesítése. (Zuhanyzás közben egy percre elment az áram, ami csak azért volt kellemetlen, mert a helyiségnek nincsen ablaka.) Ebédre kifőztem egy kis tésztát, majd bevásároltam, és végre elpakoltam a múlt vasárnap kimosott ruhák utolsó példányait.
Emailezgettem is egy adagot, például kiderült, hogy egyik ismerősömnek van egy másik ismerőse, aki ugyanazt a nevet viseli (vezetéknév + keresztnév), mint én. És persze jó sokat lustultam a gép előtt.

2017. VII. 7. (P) - még 542 nap

A közös reggelin mindössze hatan vettünk részt (tombol a nyár, sokan vannak szabadságon). Napközben megmértem minden megmérendőt, de a kiértékelést csak elkezdtem, majd a hétvégén vagy hétfőn befejezem. Jixin szól, hogy kezdjem el a szeptemberi ICP-szeminárium ügyeinek intézését, ami kellemes változatosságot jelent a munkámban. A boltból hazafelé jövet a szállásadóim éppen arra autóztak, így jófejségből felvettek és elhoztak. Északon a helyzet változatlan.

Este Péterrel skypolván tudtam meg, hogy ma volt az ő utolsó munkanapja nálunk, továbbá a tragikusan fiatalon elhunyt kolleginánk temetése.

2017. VII. 6. (Cs) - még 543 nap

Isten éltesse Csaba bácsit, továbbá az øsszes tøbbi Csaba nevű ismerősømet!
Hétfőn (a Somák árnyékában) elfelejtkeztem a Kornélokról. Természetesen nekik is sok boldogságot kívánok!

Tombol a dán nyár, reggel a póló és a pulóver følé dzsekit nem veszek (a hátizsákomban marad), délután néha a póló magában is elég. Napkøzben sokakat látok mezítláb, bár Benjamin (a francia srác) még nem mutatkozott sál nélkül. Persze lehet, hogy csak a leégéstől félti a nyakát.
A munka lendületlenül megy tovább. Ma végeztem egy kísérletsorozattal, holnap megmérem és kiértékelem. így a hétvégére már sajnos/szerencsére (a nem kívánt kifejezés tørlendő) tudni fogom, hogyan állunk.
Északon a helyzet változatlan.

Ezen a csatornán általában nem foglalkozom sajtóhírekkel, hiszen ez nem køzéleti felület, hanem napló és élménybeszámoló, hogy ne kelljen minden rokonomnak, barátomnak, munkatársamnak, ismerősømnek százszámra megírnom ugyanazt. Most azonban kivételt teszek, hiszen a Billy Elliot Musical az utolsó három magyarországi emlékem egyike, melyek annyi nehéz pillanatban nyújtanak vigaszt. (A másik kettő a tájfutó edzőtáborba is belebotló két ünnep køzøtti bükki kirándulás, illetve az óév esti istentisztelet.) http://tanc.reblog.hu/billy-elliot-visszatert-ujra-az-erkel-szinhazban-a...

2017. VII. 5. (Sz) - még 544 nap

Pali a Pireneusokból megköszönte lelkesítő soraimat (melyeket Szilvi ezek szerint még időben megkapott és továbbított), Juditék pedig elújságolták 3. gyermekük születését. (Isten éltesse jó egészségben!)
Borotválkoztam és porszívóztam. A háziúr megkapta az útlevelét, ami nagyon hasonlít az enyémre. (Nem csoda, mindkettő uniós.)
Az idő reggel hideg, de egyébként egész kellemes. Kínlódom a tudománnyal. Északon a helyzet változatlan.

2017. VII. 4. (K) - még 545 nap

Ma temették H. Andrist Cellben, és ünneplik a függetlenség napját az Egyesült Államokban. (A kettő közül számomra az első a megrázóbb.)
Részemről befejeztem a pénteki mérések kiértékelését, és a korábbinál is sötétebben látom a dolgot. Nagyon nem való nekem ez a kutatói pálya, ebben egyre biztosabb vagyok. Persze, próbálkozom tovább (megint fogmosás közben jött egy használható ötlet), de nem akarom ezt életem végéig.
Reggel az orrom előtt ment el a busz, a tehénkék békésen legelésznek Risoben, a reggeli csöpögésből délutánra kellemes napsütés lett. Északon a helyzet változatlan.

Boldog névnapot kívánok, Soma! Isten éltessen sokáig!

2017. VII. 3. (H) - még 546 nap

Valljuk be, mindez túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Ma délelőtt, amikor nekiálltam kiértékelni a pénteki mérés eredményeit, ki is derült, hogy tényleg nem az.
Néhány mérési eredmény egész elfogadható, néhány viszont igen vacak. Ez utóbbiak egy részéről szerencsére kiderült (vagy legalábbis sejthető), hogy mi okozza a galibát, de a többinél nem - és ez a nagyobb baj.
Volt leszerelési értekezlet is, amire nem volt időm rendes vetítményt készíteni, bénát meg nem akartam. (Jixin szerint azt is megérte volna. Legközelebb kipróbálom.) Kicsit úgy érzem, hogy hárman háromfélét képzelnek ezekről a megbeszélésekről (én igyekszem semmit nem képzelni rólunk); mert egyikük meglehetősen számonkérősen viselkedett (abban nem foglalnék állást, hogy mennyire megalapozottan), másikuk (négyszemközt) biztatott, hogy ne pánikoljak, harmadikuk meg segítőkészen korrekt, de kicsit sablonos tanácsokat adott. Ahhoz képest, hogy nem volt egy különösebben élvezetes esemény, szakmailag szerintem volt értelme.

Volt két zápor, sok felhő, de több óra napsütés is. Igazi dán nyár. Északon a helyzet változatlan.

(A hétvégi események megírása folyamatban van, de még nem látom, mikorra tudom befejezni. Majd szólok, ha elkészültem vele.)

2017. VII. 1-2. (Szo-V) - még 547 nap

Ahhoz képest, hogy harmadfél (gy. k. kettős és fél) napja még egy unalmas semmittevős hétvége nézett ki, igen sok esemény sűrűsödött bele az elmúlt 36 órába. Kíváncsi vagyok, mennyi időmbe telik leírnom; de a hagyományos (időrend szerinti) megközelítéssel most szakítok, és tematikus elrendezésre váltok.

Az utazás
A felszerelés javát már péntek este bepakoltam, de szombaton is elszöszögtem egy csomó időt a hátizsákommal, mire elindultam. A csatlakozások zökkenőmentesen zajlottak, John összeszedett engem a Roskilde-i kórház bejáratánál, majd a Ringsted-i csomópont egy elhagyatott parkolójában (ahol egy kiégett autó a fő látványosság, és a vécé remekül működik) beszállt Aksel is. Onnantól elvileg autópályán mentünk volna végig, de Aksel a táblagépéből (szinte végig azon matatott) menet közben kiderítette, hogy két baleset miatt beállt a forgalom. Ezeket alsóbbrendű utakon ügyesen elkerültük, ráadásul láttam Kolding kikötőjét is.
A dán vidék változatlanul nagyon tetszik (zöld hepehupa, birkák és tehenek, időnként egy-egy vöröstéglás templom vagy majorság), de a 3 órás úton azért be-bealudtam. (A Nagy és Kis Belt-en átkelésnél természetesen ébren voltam, ott a tengerben és a hajókban gyönyörködtem.) Vissza ugyanez (balesetek nélkül).

Roskilde Fesztivál
Állítólag szombatról vasárnapra virradó éjjel 2-kor fejeződött be. Tegnap az autópályáról élőben is láttam néhány színpadot és rengeteg sátrat, továbbá ma a városban egy csomó hazafelé utazó résztvevőt. Saját szórakozásból nem hiszem, hogy valaha kipróbálom, de ha valaki hív, önkéntesnek jövőre elmennék. Természetesen csakis gumicsizmában.
Itthon (kissé bizarr ezt a szót használni a szállásadóim házára, de a gépem itt magától csatlakozik az Internetre, és mai felfogásban ez az "otthon" definíciója) néhány zsáknyi ruha határozta meg a nappali látképét. A szennyes mosásra várt, a kimosott pedig elpakolásra. A szállásadóim gyermekei + baráti körük hazafelé menet megálltak itt kimosni. (John mesélte, hogy az ő gyermekei is ilyesformán csinálják: délelőtt a szülői házban alszanak, egyébként meg fesztiváloznak.) Valahonnan kerítettek egy sátrat is, ami majdnem tök ugyanolyan, mint az enyém (amit én is fesztiválon használok, csak éppen azt Szélrózsának hívják - örök hála érte Áginak), így viszonylag könnyen kitaláltam, hogyan kell összehajtani.

Szálláshelyek Haderslev-ben
Jylland eme szép városából gyakorlatilag csak a Danhostelt (a már jól ismert ifjúsági szálláshelyhálózat helyi létesítményét) láttam, de az olyan közel van a tóhoz (Dam), hogy már a kilátás miatt is megérte. Ma reggel a versenyre menet megpróbáltuk megtalálni a híres (a mienknél azért kevésbé híres) katedrálist, de nem sikerült. Akinek sok ideje van, nézegessen a városról képeket az Interneten!
A szállás a szokott, számomra tökéletesen kielégítő színvonalat hozta, a reggeli is nagyon változatos és bőséges volt. A sátrazás (a péntek estétől szombat hajnalig tartó folyamatos esőzés miatt nyilván nem jött szóba (bár páran bevállalták), de talán poén lett volna kipróbálni a "tornatermi" szállást, ahogyan U-ék tették. (Az én igényeimnek simán megfelelt volna.) Szombaton a versenyrendezőség szervezésében grillezős vacsora volt a versenyközppontként szolgáló iskola udvarában, akkor meg tudtam nézni, milyen egy dán iskola belülről. (Én elfogadnám.)

A névtelen család
Nem csak mi hárman voltunk az OKR-ből (gy. a Roskilde-i Tájfutóegyesület dán nevének betűszava), a "versenyközpontban" (az út menti fűre letett táskák mellett) találkoztunk F/U-ékkel. Nagyon kedves család, apuka (Jesper), anyuka (Runa - jó név egy vikingnek), Kristina és Jonas (ikrek), továbbá Melissa, az anyuka első férjétől (hogy elvált vagy megözvegyült, az nem rám tartozik). Van még egy Alexander is (ő szintén az első férjtől van, de élőben nem volt ott, később bukkantam rá az OKR honlapján).
Ők már a pénteki versenynapon is futottak, John vélhetően nekik írta péntek este azt az sms-t, amit először úgy értelmeztem, hogy mégsem utazunk. Szerencsére este a szállásadóim lefordították, és kiderült, hogy megyünk, csak sátrazni nem megyünk (hanem danhostelezünk).
Nevük természetesen van (bár családneveket ebben a naplóban ugyebár nem írok ki), de az ő esetükben kissé elbonyolítja a helyzetet, hogy mind a négy gyereknek úgy van három neve, hogy a keresztnevük után mindkét szülőjük egy-egy családnevét viselik (nem kötőjellel, hanem külön). Magyarul nincs olyan név, amit mindnyájan viselnének. (Mi többnyire az anyuka nevén hivatkoztunk rájuk, az van meg a legtöbbjüknél.) A vikingeknél ilyet is lehet, bár a két keresztnév plusz egy családnév összeállítás gyakoribb.
Ugyan tősgyökeres OKR-esek (mind egyesületi szerelésben voltak), de a szülők az ikrekkel az elmúlt tanévet Belgiumban töltötték. A gyerekek skandináv iskolába jártak, részben dánul, részben angolul tanultak. (Tényleg ennyi világjáró személlyel futok össze újabban, vagy csak nekem tűnik fel - amióta én is külföldön élek?) Természetesen Belgiumban is tájfutottak; Jonas mesélte, hogy valami versenyen érmet is szerzett. Ezen a hétvégén is jó termésük volt, mind az öten dobogóra állhattak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem mindegyik kategóriában indult 3-nál több versenyző, például én is garantáltan dobogós lehettem volna akár H21K-ban, akár H35-ben, ha előre nevezek (amit még mindig nem tudok, mert az O-service fedőnevű dán tájfutó-nevezőrendszerhez még mindig nincsen jelszavam. Ez is olyan nehézkesen halad, mint a bankszámlák meg a risoi beléptetőkártya).
És ami az egészben számomra a legfontosabb: az összes dán ismerősöm közül (a kollégáktól a tájfutókon át a közértpénztárosokig) egyértelműen Jonas a legtürelmesebb beszélgetőpartner. Nem vált át kapásból angolra, hanem a kedvemért lelassít, és szépen, tagoltan akár kétszer-háromszor is megismétli a mondandóját. Hogy ez a külföldi (idegennyelvű) környezettel függ össze, vagy azért van, mert ő a legkisebb a családban (ahogyan az ikrek általában, ők is pontosan tudják, hogy Kristina huszonvalahány perccel hamarább született), esetleg más oka van, természetesen nem tudom, de egyértelműen hálás vagyok érte, hogy megmutatta: így is lehet(ne).

A verseny
Az elmúlt napok esőzéseinek köszönhetően a terep egy merő dagonya volt, melyen többnyire a legvizesebb pontokat kellett felkeresnünk: a 39 ellenőrzőpontom közül 28 "hivatalosan" is vizes volt (vizesárok, gát, mocsár), a többi csak a valóságban. Szombaton a szép új (egyébként kényelmes és tényleg remekül tapadó, alig csúszó) cipőm védelme érdekében a második pontomig igyekeztem száraz lábbal megúszni (nem sikerült). Vasárnap a pályakitűző megkönnyítette a dolgomat, az első bója kapásból egy tócsa közepén volt, innentől nem volt komoly szempont a nedvesedés. Egyébként igaza volt az eladónak, a cipőm (még nem neveztem el) tényleg pillanatok alatt szárad; a végére pedig egészen úgy néztem ki, mint egy igazi tájfutó.
A térkép ugyan rengeteg utat és ösvényt jelzett, a valóságban azonban futni alig lehetett a rengeteg gallytól és az aljnövényzettől. Időnként derékig vagy nyakig érő csalánon is át kellett törni, nem tudom, Jonas hogyan oldotta ezt meg (ő ugyanis - egyébként tökéletesen alkalmazkodva a fülledt és dunsztos levegőhöz - trikóban futott (természetesen OKR-esben, neki olyan is van)). Még leginkább a csatornákat lehetett követni, bár néhol azok is átvertek: volt olyan (kb. 3-4 perces) átmenetem, aminek a végén 12 perc alatt találtam meg a pontomat. Cserébe láttam valami nagyvadat (talán őzet) és néhány békát is. Ahogy Pi mondta: lassan jöttem, volt időm észrevenni olyasmit, amit a gyorsan közlekedők nem szoktak látni. (Néhányszor pusztán a kilátás kedvéért letértem az optimálisnak gondolt útvonalról, és perceik csak néztem ki a fejemből.)
A rengeteg jól azonosítható út és csatorna miatt olyan sokszor nem tévedtem el. Ahhoz képest, hogy technikailag nehéznek titulálták a pályát, én olyan C és BR közé sorolnám (vagyis nekem való). Úgy rendesen csak egyszer tévedtem el (szombaton a 18-asomba tényleg tök véletlenül botlottam bele), továbbá vasárnap két pontot is csak többedik támadásra találtam meg. Olyan viszont gyakran előfordult, hogy semmi értelmes koncepció nem volt a fejemben, csak igyekeztem közeledni a ponthoz, afféle "ott meg majd meglátjuk" alapon. A legidegesítőbb az volt, hogy egy csomóaknak ezekre az átmenetekre is kapásból volt működőképes elképzelésük.
A víz, a sár és az aljnövényzet mellett a verseny további jellegzetessége a mérsékelt létszám volt; azon belül az idősebbek és a nyugdíjasok uralták a mezőnyt. Ez viszont a gyakorlatban azt jelentette, hogy meglepően olcsó és változatos volt a kaja, és nagyon kényelmesen elfértünk a büfésátorban (ahova az eső megindulásakor bemenekítették az én cuccomat is, ami látványos előrelépés június 6-ához képest).
Ahhoz képest, hogy milyen vad terepen kínlódtunk, mindkét vk. egészen közel esett a civilizációhoz. Szombaton valami katonai terület mellett voltunk, vasárnap pedig vízierőművet jeleztek a táblák. Természetesen megnéztem közelről, szerintem inkább vízimalom.
Az érdeklődők kedvéért néhány fénykép (melyek egyikén sem szerepelek): http://vikingedyst.okhtf.dk/?visaar=2017

A Viking Játék: http://jelsvikingespil.dk/
A dánok nagy élvezettel ápolják viking örökségüket, az útikönyv több ilyen témájú vásárt, harci játékot, ünnepséget és hasonlót felsorol. Ezek egyikén vettünk részt szombat este.
Szabadtéri színpad, állítólag egyike a legszebbeknek, ami akár még igaz is lehet, ui. a háttérben ott a Dam (gy. k. a tó), amin időnként (a történetnek megfelelően) egy-egy viking hajó úszik át. Július elején egy hétig minden este előadnak valami zenés-énekes-táncos vikinges színművet. Mivel a párbeszédeket nem értettem, részemről több zenés-énekes-táncos rész is jöhetett volna.
A szereplők szerintem többnyire amatőrök (nők, férfiak, lányok, fiúk, mindenki), de ettől még jól csinálják. A cigánykerekező, szaltózó gyerekek például kifejezetten ügyesek voltak. (Csak a magasságukból saccolom, hogy gyerekek, ui. álarcban voltak.)
A hangosítás is remek volt - szerintem túlságosan is. Mivel senkin nem láttam mikrofont, és néha a szöveg elcsúszott a mozgástól, tartok tőle, hogy az egész színdarab magnóról ment (ami egyébként az élvezeti értékét egyáltalán nem rontotta).
Maga a történet valószínűleg nem hordott különösebben mély mondanivalót, de senki nem is vágyott ilyesmire. Inkább a helyzetkomikum volt a lényeg (a bokorba rejtett fickót lepisilik, a nőnek álcázott férfi harcost elveszik feleségül, a vak öreg többnyire nem az ellenséget veri a botjával stb.), és kellő mennyiségben akadt szekér és ló, kötelek segítségével röpködő szereplő, mindenféle díszlet, tűz és füst - szóval volt látvány rendesen. Néhány kép ízelítőül: http://jelsvikingespil.dk/stykker/2017-thor-hammer-og-kaerlighed/
A szereplők (és a díszletpakolók, meg a csokiárusok) természetesen viking cuccokban voltak, de nekem a legjobban az tetszett, hogy a nézők közül is sokan beöltöztek; ugyanis az egész előadás egy viking falu utánzatában zajlott, ahol az időben érkezők (mi nem érkeztünk időben) sok mindent kipróbálhattak a régi szép időkből. (Megjegyzem, voltak bőven, akik a XXI. századi szerelésükben is igen furcsán festettek, de persze ez az ő dolguk.)
Mindenesetre nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyenre is eljutottam. Még az is lehet, hogy megpróbálok eljutni még egy-két ilyen viking mulatságra.

A világbajnokság
Hazafelé John meghívott, hogy ha kedvem van, nézzem meg náluk a vb aznapi futamát (éppen akkor kezdődik, amikor megérkezünk, és előfizetnek valami spéci sportcsatornára, ami közvetíti). Ugyan szilárd meggyőződésem, hogy a tájfutás kifejezetten látványsport (csak éppen nem a nézők, hanem a versenyzők számára), de elképzelni sem tudtam, hogyan lehet tévében közvetíteni, még ha sprintváltó is. Eddig csak ilyesmikkel találkoztam: https://www.youtube.com/watch?v=XnRzj0OSSt4 https://www.youtube.com/watch?v=NuOgpJYF-og ami tévéközvetítésben még szakkommentárral is furcsán hatna.
Persze volt ilyen is, de a rajt-célnál és a pontok közelében elhelyezett álló kamerák, továbbá néhány futó operatőr segítségével egész látványos volt az az egy óra. (Némi hezitálás után természetesen elfogadtam a meghívást, ilyen klassz lehetőséget nem hagy ki az ember, főleg, hogy Johnék a katedrális mellett laknak, a hazautazás szempontjából az egyik legjobb helyen.) John közben igyekezett magyarázni, én meg a magyarokat kerestem (megpróbáltam megsaccolni, milyen lehet a mezük), mert rajtuk vagy nem volt jeladó, vagy csak a tévé nem mutatta, mert dán csatornaként a skandinávok, az oroszok és pár esélyes ország, pl. Svájc állottak érdeklődésük homlokterében.
A dának harmadikok lettek, John lelkesen magyarázta, hogy Maja (a 4. futójuk) milyen nagyszerű. Bennem úgy rendesen csak estére állt össze a kép (amikor a levlistánkon megjött az ujjongó levél): a dán váltó 3. futója (Andreas) a mi egyesületünk tagja. (Bár más források szerint PAN Aarhus-os.) Valljuk be, ez sem mindennapi élmény a számomra, bár alig hinném, hogy a legcsekélyebb mértékben is kihatna az életemre. Viszont ha már így alakult, egyesületi büszkeségtől hajtva néhány házi cikk a srácról: http://www.okr.dk/nyheder17/andreas_vm17.htm http://www.okr.dk/nyheder17/andreas_vmsolv.htm http://www.okr.dk/nyheder17/andreas_vmhilsen.htm http://www.okr.dk/nyheder17/andreas_vmfano.htm (A büszkeség szó egyesek szerint csak akkor alkalmazható, ha az ember tett is valamit a sikerért. Esetemben erről nyilván nincsen szó, azonban a büszkeség jelenthet egyszerűen örömöt is, ami talán megengedett a számomra. A kifejezés harmadik értelme ("fennhordja az orrát, beképzelt, nagyképű") remélhetőleg egyébként sem túlságosan jellemző rám.)
A rend kedvéért szögezzük le: én természetesen a magyaroknak szurkoltam, és ezúton is szívből gratulálok nekik (meg az ifjúsági EB-seknek)!

Eredmények
Amint a mellékelt ábra https://www.webscorer.com/race?raceid=105103 mutatja, nagy nehezen legyártották a múlt hétvégi futás (Tune Fest Loebet) eredményeit. Eszerint a kategóriámban 2. lettem (a számomra szimpatikus 5 perc/km-es reciprok sebességgel), de azért ezt nagyon ne vegyük komolyan, hiszen ott voltam múlt vasárnap az eh.-n, és az én nevemet nem olvasták fel (hasonlót se). Viszont annyi tagadhatatlanul stimmel, hogy az eredménylistán pár másodperccel utánam szerepel egy név, márpedig - amint azt múlt hétfőn megírtam - egyszerre értem célba egy félmaratonos pólós sráccal.
Amint az sejthető volt, most hétvégén következetesen az utolsó helyeket szereztem meg, bár mindkét napon volt egy hölgy, aki (a saját kategóriájában) később ért célba. Melissával mindkét napon ugyanazt a pályát futottuk, naponta fél órát vert rám. (Ezúton is szívből gratulálok neki, ahogyan a többi OKR-esnek is!) A 19 perec/km-es reciprok sebességem magárt beszél (kíváncsi vagyok, alul tudom-e múlni valaha), ugyanakkor a saját algoritmusom szerint rendben vagyok (azaz a győztesidő kétszeresén belül célba értem).
Szombaton kimostam a sarat a szöges cipőmből, vasárnap inkább megvártam, amíg rászárad és leverhető. (Nem verhető le rendesen, úgyhogy kinéz még egy cipőmosás.)
Hétfőn este zuhanyzáskor két kullancsot is találtam a lábomban. Szerencsére a háziaknak van néhány kivevőcsipeszük (és most már azt is tudom, hol).

(Az elején megfogalmazott kérdésre a válasz: szombat délre lettem készen.)