Szabolcs Dániában - 6.

Doki: Viszlát, talán még látjuk egymást valamikor a jövőben.
Doki (a jövőből): Vagy a múltban…

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

2017. VI. 30. (P) - még 549 nap

Bécsben a meteorológusképzéshez a "Wetterbeschprechung", azaz az aznapi időjárási helyzet megbeszélése is hozzátartozik. Amikor 2003-ban erasmusosként (Jé, én is voltam valaha Rasmus, de buli!) 3 hónapig kint voltam, igyekeztem mindegyiken részt venni, mert a szinoptikát (amihez az előrejelzések tudománya is tartozik) nagyon szeretem, noha soha nem ment igazán. (Azóta sem, pedig a hazaérkezésünk után idehaza is igyekeztem minél többször részt venni ilyen megbeszéléseken.) A megbeszélés előtt egy fél órával felmentünk a szomszéd épület tetejére észlelni. A portán elkértük a kulcsot, lifttel felmentünk a legfelső emeletre, be a fiúvécébe (ha csupa lánnyal voltam egy csoportban, akkor előrementem ellenőrizni, hogy tiszta-e a levegő), át a kézmosós és a piszoáros részen, hogy a vécéhelyiség hátsó ajtaját a kulccsal kinyitva a létrán kimásszunk a tetőre. A szóban forgó napon én mentem a sor végén, és magam után rendesen be is zártam az ajtót. A tetőn a többiek kicsit furán viselkedtek, a megbeszélésen pedig a tanszékvezető kicsit mérgesnek tűnt, de csak késő délután, a magashegységi meteorológia óra végére esett le, mi történt. A tanszékvezető néhány vendéget akart kihozni a tetőre, hogy megmutassa a kilátást és az észlelést, ez meg volt beszélve (rajtam kívül mindenki tudott róla), őket várták a többiek. Mivel én bezártam az ajtót (és akkoriban még nem volt mindenki zsebében mobiltelefon), nem tudtak kijönni, vélhetően tök ciki volt, ezért haragudott a prof. Miután leesett, miről volt szó, természetesen bocsánatot kértem (némi neheztelésen túl más bajom nem lett), és soha többé nem zártam be magam után az ajtót. (Mondjuk soha többé nem is engedték, hogy én legyek az utolsó.) Hát, így zártam be a tanszékvezetőt a fiúvécébe.

Ma ilyen zűr nem volt. Reggel a szokásos időben keltem, éhgyomorra indultam, úgyhogy jól meg is éheztem, mire az intézeti értekezleten reggelihez jutottunk. Az igazgató részletesen beszámolt a rektorral folytatott megbeszéléséről, és felvázolta a következő évek fő fejlesztési irányait.
Igyekeztem elvégezni a tegnap kitalált kísérleteket, és végigmérni az összes mintámat. A kiértékelésükre már nem maradt időm, de a hétvégén sem lesz, mert SMS-t kaptam, hogy van még hely (autóban is és szálláson is) egy hétvégi versenyre: http://vikingedyst.okhtf.dk/ Az esemény Jyllandon lesz (ott még úgysem voltam), közel valami Viking Verekedéshez: http://jelsvikingespil.dk/ Szerintem ez amolyan történelmi-hagyományápolós turistalátványosság, mint mondjuk a Visegrádi Várjátékok, vagy a pákozdi csata újrajátszása. Természetesen rohantam a konyhába (ott van egy szép nagy Dánia-térkép) megkeresni a helyszínt, majd a versenykiírás átfutása után visszaírtam, hogy szeretnék menni.
Ami ebből a jelen fórumot illeti: holnap nem lesz bejegyzés, mert laptopot nem viszek magammal. Majd vasárnap este beszámolok mindenről (új oldalon, mert új hónap következik).

Hazafelé megállapítottam, hogy a fesztiválozók többnyire gumicsizmát viselnek. Meg tudom érteni, mivel tegnap este óta szinte folyamatosan csöpörög (amikor nem, akkor rendesen esik). Az esti híradóban sártengernek tűnt az egész, bár ez a résztvevőket láthatóan nem zavarja - a riportalanyok úgy nyilatkoztak a víztócsa közepén lévő sátrukból, hogy amíg sörük van, őket nem zavarja az átázott hálózsákuk. Nekem valahogy nem tűnt különösebben vonzónak az a rengeteg elszórt szemét, de biztosan az a baj, hogy nem szeretem a sört.

Hónap végi összefoglalóként valami olyasmit írhatok, hogy szerintem beilleszkedtem. Végre a munka is kezdi a napsütötte arcát mutatni. Az élet nehézségeit (kaja beszerzése, bérletvásárlás, hivatalos ügyek intézése stb.) többnyire rutinból meg tudom oldani, új probléma már nem nagyon merül fel (az utolsó talán a lakcímváltoztatás volt).
A szállásadóim kifejezetten barátságosak és segítőkészek. Ha valami nagy zűr nem jön közbe, akár végig itt is maradnék.
A dán kaját nem tudom nagyra értékelni, de különösebb bajom sincs vele. Azt szoktam mondani, hogy lényegében mindent megeszek, kivéve a kelkáposzta-főzeléket. Na az itt pont nincs (ez jó), de másmilyen főzelék se (ami viszont rossz).
Az időjárás olyan, amilyen. A nagy hidegek és a nagy hőségek nem hiányoznak, bár némileg kevesebb csapadékkal is kiegyeznék.
Akad annyi szabadidős program, amennyinek szükségét érzem. Ha nem, akkor elmegyek csavarogni. Nem célom az ország minden csücskébe eljutni, de úgy érzem, időarányosan elég sok mindent láttam már.
Dánból szerintem alapfokú nyelvvizsgám sem lesz, mire hazaérek, de két-három modullal talán végzek, és a semminél az is több.
A teljesség kedvéért azért tegyük hozzá: hiányoztok (ez valószínűleg mindenkire igaz, aki olvassa ezeket a sorokat), de már csak egy hónap meg egy hét, és repülök haza a nagyvakációra.

2017. VI. 29. (Cs) - még 550 nap

Napközben a laborban esett le (gy. k. döbbennem rá), hogy a héten kifejezetten élvezem a kutatómunkát. Biztosan azért, mert végre kezd összeállni a kép (remélhetőleg), és talán még ki is jöhet belőle valami.
Hazafelé a buszon egy (sejtésem szerint kapatos (gy. k. részeg) hölgy valamiért engem tüntetett ki a bizalmával. Az nem zavart, hogy kissé bizonytalanul állt a lábán (néhány másik utastárssal néha el-el kellett kapnunk, leszállás után el is terült a megállóban), inkább azon balettoztam, hogy oldalt álljak neki, nehogy lehányjon. Eddig még csak egyszer hánytak le autóbuszon (egy kisfiú lett rosszul a 139-esen a Sasadi úti megálló előtt nem sokkal), de nem szívesen ismételnék. (Szerencsére akkor volt nálam váltás nadrág, ui. éppen záróvizsgáztatni mentem, de természetesen rövidgatya-póló kombóban voltam, és a hátizsákomban vittem az ünneplőmet. Micsoda szerencse.)

Időközben (a tegnapelőtti eset kapcsán) még 3 vécéajtós történet jutott az eszembe. A legrégebbiben 15-16 évesen még egy zugló csendesnapon vettem részt Piliscsabán, ahol a meghívott előadó arról beszélt, hogy az egyházban minden tevékenység szolgálat, és minden szolgálat szent. Ebéd előtt a női mellékhelyiség előtt még sor állt, amikor - a férfiak közül utolsóként - végeztem a mosdóban. Ahogyan az ilyen esetekben megszokott, szóltam, hogy üres a férfivécé, nyugodtam használják azt is a hölgyek, de mivel a zár elromlott, félreértések elkerülése érdekében vállaltam, hogy - természetesen kívülről - biztosítom a helyszínt. Egy később érkezett hölgy megkérdezte, hogy mit csinálok, mire én önérzetesen közöltem, hogy a vécéirányítás szent szolgálatával szolgálok.

Pár évvel később Gyenesdiáson, egy hittantábor alatt szorult be egy srác a vécébe. Mint kiderült, ez nem ritka jelenség annál a vécénél, de mégis sokáig tartott, amíg ki tudták szabadítani. Mivel az aznap esti áhítatot egy barátjával ketten tartották, a kényszerű pihenőt készülésre használták: Peti bentről diktálta a gondolatait, Gergő pedig kint jegyzetelt. Emlékeim szerint egész jó áhítat lett belőle végül.

A harmadik eset a Bécsi Egyetemen történt, ahol Erasmussal voltam meteorológusként, de ezt majd holnap mesélem el. Direkt a legizgalmasabb résznél hagyom abba, mint Seherezádé, bár nem kizárt, hogy holnapig még néhány vécébeszorulós eset eszembe jut.

2017. VI. 28. (Sz) - még 551 nap

A várakozásokhoz (és a reggeli 8 okta felhőzethez) képest egész kellemes, langyos napunk volt. Déltájban telefonos segítséget kértem (és kaptam) magyarországi kollégáktól. (Nagyon szépen köszönöm, Zsuzsa!) Az ötletet délután kipróbáltam, és még az is lehet, hogy bejött. Az ebédhez vettem egy adag epret, még holnapra is maradt belőle. És ami adminisztratíve talán a legfontosabb: megérkezett az új egészségbiztosítási ("sárga") kártyám (a Tune-i lakcímemmel).

Hazafelé megvettem a következő havi bérletemet, de volt annyi eszem, hogy augusztus 5-éig (gy. k. aznap repülök haza). A városban (és este a tévében) már egészen egyértelmű, hogy kitört a fesztivál (ha jól tudom, ma estétől van zene, bár az ablakból még nem hallom). Olvasói kérdést kaptam, hogy kimegyek-e. Az a helyzet, hogy ez a zene nem izgat, és társaság, ismerősök nélkül nincs kedvem odabent bóklászni. A kollégák - ki tudja, miért - nem akaródznak jönni. Szerintük részegek fetrengenek a sárban, amiből annyi mindenképpen igaz, hogy a megszokott termékek helyett a sör és a vodka veszik át a vezető szerepet az élelmiszer-kiskereskedelemben.
Önkéntes szívesen lennék (a dán ismerőseim többnyire így mennek a saját csapatukkal), de ahhoz pár nap szabadságot ki kéne vennem, és ezt idén még nem engedhetem meg magamnak. Jövőre talán megpróbálom.
Lehet, hogy hétvégén brahiból veszek a napijegyet. Vagy csak eltekerek a kerítésig, és körbenézek, milyen is ez (hátha kihallatszik valami). Majd az időjárás eldönti. (Egyelőre holnaptól hétvégéig végig zuhét jeleznek előre.)

Amikor elmeséltem Zakieh-nek a tegnapi vécéajtó-kinyitós történetet, eszembe jutott egy kis színes. Néhány éve Almádiban (gy. k. a nagycsaládi nyaralónkban) kiesett a fürdőszoba ajtajából a kilincs, és a kisebbik fele maradt a kezemben (amivel önmagában nem lehet kinyitni az ajtót). Néhány percig kiabáltam segítségért, de - mivel aznap én zuhanyoztam utoljára - már mindenki lefeküdt aludni (hallótávolságon kívül). Nem volt mit tenni, zuhanyzásra előkészülten (gy. k. pucéran) át kellett másznom a falon (ami szerencsére nem ér a plafonig), hogy a külső oldalon megkeressem a kilincs nagyobbik darabját, és ki tudjam nyitni az ajtót. Figyelembe véve a fal tetején lévő por és piszok mennyiségét, helyes döntésnek éreztem mindezt még a zuhanyzás előtt megtennem.

Boldog névnapot kívánok, apu! Isten éltessen!

2017. VI. 27. (K) - még 552 nap

Reggel még a két póló, a pulóver és a dzseki együtt is kevés volt, de déltájban már jó időnk volt, most meg tűz a Nap (bár a levegő persze már hűl. Sajnos a szúnyogok újra szaporodásba lendültek. Dolgoztam lelkesen; az eredményességre majd holnap derül fény.
Napközben ismeretlen módon bezárult a vécéajtó. Amikor már órák óra zárva volt, és a kopogtatásra, szólongatásra sem felelt senki, elkezdtünk aggódni, hátha valaki rosszul lett bent. Egy ügyes kis csavarhúzóval néhány próbálkozás után kinyitottuk a zárat, de nem volt ott senki. Rejtély, hogyan záródott be kívülről a csak belül lévő zár (avagy vált köddé odabent az illető).
A fesztiválozódás fokozódik, egyre több busz viszi a résztvevőket a fesztiválra.
Északon a helyzet változatlan.

2017. VI. 26. (H) - még 553 nap

Tegnap a hagymás-szalonnás rántotta után neveztem, végignéztem a bringások rajtjait, majd mi is nekiiramodtunk. Fura volt, hogy semmit nem kellett cipelnem; az utolsó kilométernél jöttem rá, hogy nem kell szorítanom az öklömet, hiszen nincs benne se térkép, se semmi. Végig egy tizenévesforma sráccal futottam együtt (erre igen büszke vagyok, mert félmaratonos póló volt rajta, szóval nagyon nem kezdő), eleinte ő volt előrébb 15 méterrel, később én 5-tel. A célba egyszerre érkeztünk, de időeredményeket sehol nem találok (pedig tegnapra ígérték).
Utána lezuhanyoztam és hajat mostam - lehet, hogy azért fáj már másfél napja a fejem. Kimentem délután is a vursliba (egy virslis kifliért, magyarul hot dogért), de az eredményhirdetésből szinte semmit nem értettem, a tornászok bemutatója pedig sajna elmaradt.

Ma munka címen a múlt hét végén savban feloldott saválló acélokat oldogattam fel folysavban. A végén már egész jól ment.
A hazaihoz képest itt meglepően hideg van. A rövidnadrág okés, de olyan erősen fúj a szél, hogy a póló és a pulcsi kevés (munkába menet kis híján felborított bringástul. Holnap dupla pólót, pulcsit és sapkát veszek). Szerdától csapadékhullás is várható, a fesztivál szépen szét fog ázni, de ez (egyelőre még) nem zavarja az érkezőket. A vasútállomásról külön fesztiválbuszok szállítják őket - mint minket tavaly a Szélrózsára, csak több. Az én szempontomból a legörvendetesebb, hogy a szúnyoginvázió majdhogynem megszűnt, bár elképzelhető, hogy még nem véglegesen.

Halálhír

http://evangelikus.hu/gyaszhir-halasi-andras-jozsef
Most értesültem, hogy délelőtt meghalt egy kedves barátom (hajdani albérlőm, a Mevisz korábbi elnöke), akinek a honlapja fontos magyarországi és evangélikus kapocs volt számomra.

A gyászra tekintettel holnap nem írok beszámolót.

2017. VI. 24. (Szo) - még 555 nap

A nap első felében borult idő volt, de csapadék nem esett, kivéve, amikor elindultam boltba (akkor kb. másfél perc alatt sikeresen bőrig áztam). Késő délután viszont kiderült az ég, és most is felhőtlen. A nyitott ablakomon át behallatszanak a koncertek, éppen csak akkor tartottak szünetet, amikor kimentem élőben is meghallgatni őket.
Elolvastam a hivatalos leveleimet (küldik az új sárga kártyámat - ennek örömére kiírtuk a nevemet a postaládára). Tanultam egy kis dánt, és jó sokat lustultam (pl. videók nézegetése, honlapok olvasgatása). Délidőben (a szakadó záporban) természetesen nem találtam meg a falunap virslisütős bódéját, úgyhogy pizzát ebédeltem. Meg persze alaposan bevásároltam.
Láttam néhány teherautót is, amin a végzett gimnazisták utazzák be a környéket, természetesen sörözve és jó nagy zajjal. Itt ez van érettségi bankett helyett.

Ugyan a Gazdagrét Kupán értelemszerűen nem lehettem ott, de véletlenül láttam egy plakáton, hogy holnap itt is (az itteni lakóhelyemtől kb. bemelegítésnyi távolságban) futóverseny is lesz. A háziúr szerint a környék kiserdőjébe vezet a pálya, úgyhogy azt hiszem, benevezek.
Eredetileg persze az Ágostai Hitvallás évfordulóját akartam holnap megünnepelni (a kerek 487 év mellett esetemben súlyosbító körülmény, hogy a konfirmációi vizsgámon ez volt a kérdésem egyháztöriből), de a németeknél már nagyjából vége a tanévnek (a nyári szünetben a reformátusoknál van közös it.), angol nyelvű evangélikus istentisztelet most sehol nem lesz, a dánból nem sokat értenék, a Kossuth Rádió keleti szertartást közvetít, az anglikánok pedig nem hiszem, hogy annyira megünnepelnék. Úgyhogy ünnepélyes keretek mellőzésével csak elolvastam a hitvallást, meg a keletkezésének a történetét (kicsit részletesebben, mint ahogyan én azt 25 éve elmondtam). Pusztán a hecc kedvéért utánanéztem a Tridenti Zsinatnak, és elolvastam a határozatait is, de azokat én természetesen nem hiszem.

Hiányoztok, hiányzik a Múzeumok Éjszakája, talán még a Felszállott Páva is (természetesen a műsorvezetők kivételével), de azért kibírom augusztusig.

2017. VI. 23. (P) - még 556 nap

Fesztiválozódunk: egyre több a hátizsákos-sátras fiatal a környéken.

Egész nap a szerdai (kiértékelhetetlen) mérés csütörtöki (szintúgy kiértékelhetetlen) ismétlésének kiértékelésével foglalkoztam (meg persze közös reggeli, közös ebéd, magánjellegű lustálkodás stb.), így csak nyolcra értem haza. A máglyát csak negyed és fél kilenc között gyújtotta be néhány 20 év körüli cserkész, addig körbejártam a falunapot. Klasszikus vursli céllövöldével, körhintával, sörsátorral, vattacukorral. Holnap délután eszem majd egy-két virslit vagy szelet tortát.
Egyébként a Walpurgis-éj (aminek a tüzeit Nils látta Márton hátáról) április 30-áról virrad május 1-jére, de a máglyánk (és minden más dán település máglyájának) tetején lévő madárijesztő (hivatalosan boszorkány) ugyanúgy a Bloksbjergre repül, mint Valpurga éjjelén, hiába van ma "nyárközép" (avagy Szent Iván éjszakája). Hab a tortán, hogy állítólag ez a legpogányabb ünnep, itt mégis a lelkésznő beszélt a máglya fellobbanása utáni percekben.

2017. VI. 22. (Cs) - még 557 nap

A héten már másodszorra pont akkor jön a busz, amikor kiérek a megállóba. Hiába, az élethez mázli is kell. Persze akár meg is nézhetném a menetrendet...
A háziúr nem járt ennyire jól. Lemerült a mobilja, és amíg tegnap reggel töltötte (hogy felszálláskor megmutathassa, mert neki azon van a bérlete), elment a busz.

Kezdünk fesztiválhangulatba kerülni. Ez a városban állítólag abból látszik, hogy az üzletekben háttérbe szorulnak a szokásos élelmiszerek, a helyüket pedig az alkoholos italok (sör, vodka stb.) veszik át. Nikola (a horvát doktorandusz srác) állítólag már látott ilyet.
Nekem csak az tűnt fel az esti bevásárlásnál, hogy a kassza előtt most is ragad a padló (meg némi üvegcserép hever oldalt). A múltkor is hasonló volt a helyzet. Erre mondaná Fülig Jimmy, hogy jó hely, itt naponta szétvernek néhány üveget a pénztáros fején.
A buszról láttam egy "fesztivál egyenesen" táblát is, csak azt nem tudom, kinek szánják, ugyanis senkinek nem logikus abból az irányból jönnie. Nálunk Tune-ban feltűnőbb a vursli (körhinta, célbadobó stb.), a hétvégén lesz a Tunefest. A szomszédos libalegelőn egy hatalmas máglya áll, állítólag holnap fogják meggyújtani. Csak a Valpurgis-éj jut erről az eszembe (az svéd, a világ leghíresebb földrajztankönyvében olvastam), de nyilván ez is hasonló.

A ma délutáni értekezlet előtt kicsit megmosakodtam, hogy olyan könnyen ne aludjak be. De (szavahihető tanúk elmondása szerint) mások se bírtak igazán ébren maradni, így Jixin a további A-értekezleteket áttette délelőttre.

A leghosszabb nap

2017. VI. 21. (Sz) - még 558 nap

Ezen kívül errefelé (nekem úgy tűnik) a tanév utolsó napja (vagy a tanévzáróé), ugyanis egy csomóan tengerészsapkát viselnek. Gondolom, az iskolai egyenruha része (vagy ennyi az egész egyenruha), esetleg ballagási jelkép (mint nálunk a tarisznya). De ez nem akadályoz meg abban, hogy bepótoljak pár részletet, ami az elmúlt napokból kimaradt.

Vasárnap
Istentisztelet után, amikor a vécéhez álltam sorba, az egyik kieli (akik fújtak) felismerte a GyIO-s pólómat, és magyarul szólított meg. Ő ugyan német, de kiderült, hogy a felesége Debrecenből származik. Ezek szerint érdemes magyar feliratú felsőruházati terméket viselni a dániai evangélikus templomokban.

Hétfő
Az egyik értekezleten elhangzott, hogy az egyik mosogatónk alól ismeretlen tettesek elvitték a szennyvízcsövet. Valószínűleg szerelők vitték el mintának a cseredarabhoz (a szóban forgó mosogatóval voltak dugulási meg szivárgási problémák), de azért szólhattak volna. Így kicsit olyan a történek, mint amikor a Bécsi Egyetemen két fickó avval zavarta meg a professzor előadását, hogy el kell vinniük a vetítőt karbantartásra. Utólag derült ki, hogy tolvajok voltak.

Kedd
A nap eseménye természetesen az esti verseny volt, amit "Szenivánéji Futás" címen írtak ki. Adamot és engem John vitt ki autóval, aki egyébként elnézte az időt, és egy órával a megbeszélt találkozó előtt rámcsörgött, hogy merre járok már. Némi időbe telt, amíg a szobámban félmeztelenül (éppen átöltöztem, mert indultam volna) erősen háttérzajos telefonba valami dán-angol keveréknyelven tisztáztuk a kialakult forgalmi helyzetet.
A helyszínen igen erős szúnyogriasztószag és sok szúnyog volt. (A bokáig érő aljnövényzetben kullancs is akadt jó kedvvel, bőséggel, legalábbis egyet ma délután szedtem ki a combomból. Nem tudom, tegnap este zuhanyzáskor hogy nem vettem észre.)
Maga a verseny igen bizarra sikeredett: táblák jelezték a parkolót, zászlók a rajtot és a célt (gy. k. ilyesmi a nagy versenyeken szokás), de a versenyterület alig volt 400 négyzetméter (20 m x 20 m). Két pálya volt, mindkettő 1,4 km-es, rendezői döntéssel a nehezebbet kaptam, 12:51-et mentem rajta. (Ha észnél vagyok, másodjára lefuthattam volna a könnyebbet is, de sajnos nem voltam észnél.)
Harmadiknak volt egy 6 perces pontbegyűjtő, ami két pont híján meg is lett (5:54 alatt). Sajnos csak utólag derült ki (számomra), hogy a pontoknak többféle értékük volt, nekem egy 10-eset, egy 20-asat és egy 30-asat sikerült kihagynom. Menet közben töprengtem is rajta, hogy minek van az a sok apró szám a doboz száma mellett, de behatóbban nem foglalkoztam a kérdéssel.
Futás után végre-valahára meg tudtam rendelni a roskildés bozótomat is. Próbálható darab L-esből persze most sem volt, de mivel az M-es kicsit kicsi rám, az XL-es meg kicsit nagy, remélhetőleg jó lesz. Még fizetnem sem kell érte, levonják a tagdíjamból, ahogyan a nevezési díjakkal is tennék, ha lenne (végre) jelszavam a dániai nevezőrendszerhez.
Az este grillpartival folytatódott, de ez engem annyira már nem vonzott, meg megsütnivalóm sem volt, úgyhogy csak egy kis közsalátát ettem, és az első hazainduló autóval (két ismeretlen, de segítőkész hölgy volt benne) hazajöttem.
Evvel egy időre vége is, sajnos a sportág is nyári szabadságra megy, legközelebb augusztusban lesz valami.

Szerda (azaz ma)
Állítólag a rendőrség gyakorlatot tartott a kampuszunkon. Élőben semmit nem észleltünk belőle, de egy hete jött róla körlevél, amit nem akartam kiszivárogtatni (hátha titkos az információ, és a gyakorló állomány olvassa a Mevisz fórumát). Úgy értesültem (köszönet érte az informátornak!), hogy odahaza ezenközben nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlat zajlik.
Ezen kívül dán is volt, csakúgy, mint tegnap. A múlt héten elmaradt órákat pótoltuk, kedden ráadásképpen egy harmadikat is. Ez igen jól jött, tekintve, hogy az órarend szerinti (hétfői és csütörtöki) órák a héten természetesen több értekezlettel is ütköznek. Sajnos holnap lesz (a fent említett okokból kifolyólagosan várhatóan nélkülünk) a "tanév" utolsó órája, majd csak augusztus 15-ével folytatjuk. Kár, mert részünkről a munkavégzés folyamatos, így tudnánk járni, a tanórák élvezetesek és hasznosak, a fejlődés észrevehető. Na mindegy, nem tudunk rajta változtatni. Viszont megpróbálok majd könyvekből, hangfájlokból, innen-onnan azért gyakorolni.

A Greve-i önkormi értesített, hogy részükről befejeződött a lakcímváltoztatási procedúrám. Ez remélhetőleg azt jelenti, hogy rövidesen megérkezik az új TAJ-kártyám.

2017. VI. 20. (K) - még 559 nap

Most már késő van (a téli időszámítás szerint működő időbélyegzővel ellentétben mindjárt este tíz), a mai napot majd holnap elmesélem.

2017. VI. 19. (H) - még 560 nap

Ma nyár volt. Ezt elsősorban onnan lehet tudni, hogy akármilyen későn is indulok haza, találok helyet a portai bringatárolóban, ugyanis nem csak a kemény bringások, hanem a dolgozó nép java hazáig teker. Ezt Himmelevig én is megtenném, egy jobb (gy. k. többsebességes) bringával ilyen időben talán még Tune-ig is, de a 3 sebességes Riso tanyabike-kal túl sokáig tartana.
Ezen kívül a vikingek is ráutaló magatartást végeznek (mármint a nyárra utalót): mezítláb flangálnak a folyosón (azaz nincs rajtuk se papucs, se szandál. Zokni más évszakban sem látható). Ilyet én először és utoljára 2011 nyarán csináltam, akkor is csak kivagyiságból, amikor néhány hétre fölköltöztettek a TR106-ból az R2xx-be.

Ezen kívül ma többnyire édeseket ettem. A Hevesy értekezletén fánkok és diós csigák voltak (mindegyik émelyítően édes vaníliaöntettel súlyosbítva, úgyhogy csak másfelet ettem), az osztályértekezleten a szokásos keksz, a leszerelési értekezlet előtt pedig a kávéautomata forró csokijának formájában öntöttem magamba a bátorságot. Kompenzációképpen reggelire retket, vacsorára pedig hagymát is ettem a kenyérhez. Az ebédet mi valószínűleg sült csirkecombnak neveznénk, burgonyával, barnamártással és zöldkörettel.

A leszerelési értekezlet meglepően jó hangulatban telt. Most éreztem először komolyan, hogy a többiek is az én oldalamon állnak (pedig ugyanúgy egyedül ültem az asztal felém eső oldalán, mint a pápa szokott állítólag a reggelinél). Nyilván eddig is jót akartak, de valahogy mindig vizsgaszerűen egyoldalú kérdezz-feleletbe ment át a dolog. Most viszont láthatóan ők sem tudták, hogy mit lehetne tenni. Amikor kérdést tettek fel, akkor ők sem tudták a választ. Elsoroltak pár lehetőséget, de - ellentétben az eddigiekkel - nem várták tőlem, hogy megvalósítsam őket, hanem megállapították, hogy egyik sem valósítható meg. Mint pár perccel később kiderült, avval sem voltak tisztában, amit egyikük már kikutatott a témában. (Eszerint nem csak nálam jelentkeznek kommunikációs problémák.)
Normális hangulatú szakmai megbeszélést folytatunk, aminek a végén egy talán működőképes megoldás körvonalazódott. Nem mondom, hogy mindenben egyetértek a megfogalmazott teendőkkel, de legalább értem a koncepciót. Pár hétig még inaktív anyagokkal kísérletezgetek a félmelegben (ahol többnyire egyedül vagyok, a többiek a szomszédos laborokban ügyködnek, csak az egyik technikus, Kristina jön be néha, talán technéciumozni). Majd ha minden jól megy (pl. a "majd megkeresem Szabolcsot és elintézzük" kolléga nem felejti el, hanem tényleg megkeres és elintézzük), néhány héten belül akár már az aktív laborban is dolgozhatok. Shaolin szerint minél hamarább; de nem azért, mert szorít a határidő (Svédországban már kitört a nyaralás, őszig már senki nem intéz semmit), hanem mert felszabadult egy tenyérnyi hely valamelyik aktív fülkében, muszáj elfoglalnunk, mielőtt valaki más foglalja el. Hiába, az emberiség legősibb, legerősebb, legáltalánosabb vágya (amely a szomszéd tehenének megdöglésére irányul) itt is működik, és - ugyan fél évvel később, mint szerettem volna, de - összehozott bennünket.

2017. VI. 18. (V) - még 561 nap

Még tegnap, lefekvés előtt kiderítettem, hogy a németeknél ma zenés it. lesz egy Kiel-i fúvószenekarral. Mivel a fúvószenekar nálam döntő szempont, a tükörtojás megkeletkeztetése és eltüntetése után oda mentem.
Az esemény a mi (budahegyvidéki) fogalmaink szerint tanévzáró it. és "Hegyvidéki" Nap is volt, ugyanis kerti programokkal folytatódott (melyeken én már nem maradtam). Ezen kívül elbúcsúztak a "hatodéves" hittantanáruktól, továbbá a reformáció 500. évfordulója kapcsán (amire tekintettel minden itteni evangélikus templomban van egy csomó program, csak sajnos többnyire dánul) a lelkészek előadtak egy Luther-jelenetet is a 95 tétellel (Luthers Traum in Kirchenraum). Egyébként a direkt rövid prédikáció is 9,5 (azaz kilenc és fél) pontban foglalta össze a jövő egyházával kapcsolatos gondolatokat, a hitvallás pedig valahogyan az idei konfirmandusoktól származott. Természetesen volt sok ének és zene, énekelt az iskola énekkara is (meglepő módon igazán tetszett). Életemben először énekeltem németül az Erős várunkat; csak az lepett meg, hogy nem álltunk fel. Szóval 60 percben egy kifejezetten szimpatikus szertartás ment le, még a bűnbánati rész sem maradt el. (Ezt azért hangsúlyozom, mert a múlt héten Ádám egy kérdése kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy a hazaihoz képest az a szertartások fő különbsége, hogy nincs gyónás. Gyakorlatilag semmi nincsen a Tízparancsolat, bűnbánat, feloldozás témában.)

Délutánra (Ádám példáját követve) az északi tengerpart felfedezését terveztem. Bemelegítésképpen a templomból kijövet rögtön eltévedtem (rossz irányba fordultam a sarkon), ebéd helyett ettem egy karamelles csokitortát, majd HÉV-vel elmentem Hillerødig. Onnan több "kis-HÉV" is megy különböző part menti településekre. Gilleleje-t választottam, mert Ádám szerint oda vezet a legszebb vonal. Tényleg nagyon szép, nekem ráadásul ismerős is, a pünkösd hétfői verseny volt abban az erdőben (Mårum mellett).
Gilleleje olyan, mint egy Balaton parti település, csak a mérete és a hőmérséklete kisebb; egyébként strand, kikötő, vendéglátóipari egységek, nekem nagyon szimpatikus méretezésben. Az állomásról természetesen rögtön a partra mentem. Ott pár percig töprengtem, hogy milyen technikával lehetne elérnem, hogy a homok nem menjen be a cipőmbe, majd megcselekedtem az egyetlen dolgot, ami az adott helyzetben értelmesnek tűnt: levettem a cipőmet és a zoknimat.
Ugyan gyönyörű nyári napunk volt, de induláskor még tiszta felhő volt az ég, úgyhogy a zsákomban volt dzseki és pulóver, ellenben fürdőruha nem. Mondjuk zuhanyzási lehetőség híján olyan nagyon nem is vágytam hajig elmerülni a hullámokban, de ettől még klassz volt a strand fövenyén sétálgatni, és hagyni, hogy a hullámok kedvük szerint nyaldossák (gy. k. mossák) a lábomat. (Mint Emil nagymamájáét az Északi-tenger partján. Vagy az enyémet 1997 nyarán Salou-ban.) Igazi falusi stand, ahol semmi nincs, csak egy információs tábla (szabadstrand a kikötő hullámtörő gátjától a jelzőzászlóig, üzemeltető a helyi önkormi, a vízminőség kiváló brakkvíz (gy. k. az édes és a tengervíz között), vécé 200 m-re arra), de láthatólag senki nem is vágyott többre. Visszanyaltam a vízbe (tényleg sós, bár nem olyan durván), elmentem a szigetünk legészakibb pontjára (a kikötő gátjára, bár nem a végéig), és nézegettem a hajókat és Svédországot (ami olyan "Balaton túlpart" távolságban látszott halványan).
A vasúthoz visszafelé menet rájöttem, hogy éhes vagyok, úgyhogy az egyik éppen-csak-nem-zsúfolt strandbüfében ettem egy adag rántott lepényhalat majonézes burgonyával. Ugyan a lepényhal (rødspætte) még a halak átlagához képest is tök ízetlen, de a citrom sokat javított rajta, és kaptam hozzá jó sok zöldséget is (paradicsom, uborka, saláta). Így persze csak a következő vonatot értem el (hétvégén óránként jár), de legalább még egy fél órát csavaroghattam a faluban, ami nagyon megérte, mert egy gyönyörű, régi házakból álló, igazi skanzenbe való utcába tévedtem. A vicc az, hogy ezekben laknak. Ez az, ami annyira tetszik az itteniekben: nem (csak) múzeumban tartják a múltjukat, hanem - bizonyos korlátok között - az életükbe is beengedik.
A nap legunalmasabb része a másfél órás buszút volt Hillerødtől hazáig, ebbe csak az vitt némi izgalmat, hogy néhány objektum (körforgalom, az eperárusító sátra, egy benzinkút) már ismerősnek számít. Köszönet érte a FIF Hillrød-nek, akik annyi versenyt rendeznek! Nagyon klassz ez az északi part (ha melegebb lesz, még akár strandolással is megpróbálkozhatnék), de az autóbuszos megközelítés kifejezetten vacak megoldás. Valami mást kell erre kitalálnom.

Isten éltesse Laurákat és Leventéket!

2017. VI. 17. (Szo) - még 562 nap

Ma megpróbáltam utolérni magamat.

Kezdetnek jó sokat aludtam, majd a szokásos felkelős procedúra (mosakodás, imádkozás, öltözködés) után alaposan bereggeliztem. (Emlékeztetőül: a tegnapi munkahelyi reggeli maradványaiból bőven van mit.) Közben azon töprengtem (hangosan), hogy el kéne már olvasnom a hivatalos üzeneteimet, amik a kormánytól (vagy legalábbis a hatóságoktól) jöttek, mire a szállásadóim is megjegyezték, hogy evvel ők is így vannak.
Ezt követően tényleg feldolgoztam a hatósági ügyek terén kialakult hátralékot, azaz elolvastam két üzenetet. Az egyik arról szólt, hogy a lakcímemet csak akkor írják át, ha az új szálláshelyem tulajdonosa is beleegyezik. Amikor ezt elmeséltem nekik, rögtön ők is nekiálltak a saját hivatalos leveleiket ügykezelni, és jövő év végéig jóváhagyták a jelenlétemet. (A helyzet az, hogy elképesztően rendes és segítőkész emberek, bár lehet, hogy errefelé ez nem akkora ritkaság.)

Következtek a pénzügyeim. Átnéztem a bankszámláimat, és utalgattam bizonyos pénzeket.

Harmadikként kimostam a két hét alatt összegyűlt szennyest, és ha már lendületbe jöttem, ágyneműt is cseréltem. Ugyan gyönyörű napos időnk volt, de a ruhaszárító foglalt volt (a háziak is mostak), ezért megbarátkoztam a szárítógéppel. Utoljára az Egyesült Államokban használtam ilyet 2000 nyarán. Délutánra mindenem tisztán került a helyére.

A tájfutószezon tényleg véget ért, a jövő szombaton (az egyesületi honlap naptár-oldalán olvasható információ ellenére) már Boserupban sem lesz népszerűsítő edzés. Ezért - kihasználandó az utolsó lehetőséget - érdeklődtem, hogy jövő kedden este elvinnének-e a szentivánéji (boszorkányszombat-éji) futamra. (Estére az igenlő válasz is megjött.) Nem értem teljesen, de mintha a helyszín valami régi legendás vasútvonal mentén lenne: https://da.wikipedia.org/wiki/Sj%C3%A6llandske_midtbane

Kellő mennyiségű lustulás (internetezés) után megéheztem, úgyhogy elmentem bevásárolni, majd főztem egy szép adag tojásos lecsót. Egész jó lett, de azért némi kolbász sokat lendített volna rajta. (Kolbászt nem nagyon láttam még a vikingeknél.)

A hatodik komoly napirendi pont a dán volt. Utána zuhany és borotválkozás, majd Skype haza. Sajnos az Internet megint gyengélkedett, de a lényeg átjött. (A lényeg, hogy a nagyobbik unokahúgom és a nagyobbik unokaöcsém is remek bizonyítványt kapott, amihez ezúton is szívből gratulálok nekik!)

Ezzel a nap nagyjából véget is ért, de az elmaradásaimat is behoztam (legalábbis ami az eszemben volt); úgyhogy jó lelkiismerettel hajthatom álomra a fejemet.

2017. VI. 16. (P) - még 563 nap

A pékségben - dánul magyarázták, miért - 25 helyett 30 zsömlét adtak, de legalább jó sokfélét. Szerintem így volt olcsóbb. Zacskó helyett egy nagy papírtálcára rakták (szerencsére akkor még nem esett). Éppen jött egy mentesítőjáratnak tűnő busz (ezeknek a menetrendjét titokban tartják), amin egész kényelmesen el tudtam helyezni az ellátmányt. Az átszállás kevésbé volt élvezetes, bicajozni persze nem tudtam, de végül gond nélkül bejutottunk a konyhába. Mivel - az előzetes jelentkezésekkel ellentétben - csak 8-an voltunk, a reggeli végén (amikor elindultunk a helyes kutatásról szóló továbbképzésre) még 20 zsömlém volt. Szerencsére napközben páran még megérkeztek, mások pedig megéheztek (én pedig egész nap győzködtem a kollégákat, hogy egyék és vigyék), így este csak 6-ot kellett hazahoznom. Állítólag sokat segített a helyzeten, hogy Kristina szokott cserkészekkel táborozni, talán a hétvégén is kirándulnak. Mindent összevetve a többség elégedett volt a szállítmánnyal, jól azonosíthatóan a finomabb zsömlék keltek el hamarabb.

Az észosztást így másodjára sokkal jobban tudtam követni. Lesz még második forduló is, az már / még nekem is új lesz.

Napközben a kellemes meleget többször szakította meg egy-egy hirtelen zápor; ui. tegnap estétől ma estéig egy csapadékzóna halad át fölöttünk. Az újabb előrejelzések szerint a hétvége mégsem lesz csapadékos, ettől még a szombatot itthonra tervezem. Rengeteg az elmaradt feladat (mosás, hivatalos ügyek intézése, dán gyakorlás stb.), és muszáj egy jó adagot lustulnom, ui. hétfőn fejenként átlagosan 5 értekezletet kell majd túlélnünk. Vasárnap lehet, hogy Ádám példáját követve ellátogatok az északi partra.

Arról már többször írtam, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban minden létező nyilvántartásban többször ellenőrizték és rendben találták a belépőkártyámat - eltekintve attól, hogy nem nyitja az ajtókat. A legutóbbi próbálkozás után Birgitte (az illetékes titkárnő) végső elkeseredésében emailen segítséget kért valakitől, aki ért is a rendszerhez. Hogy pontosan mi derült ki, azt inkább nem feszegetném (a levelezés úgyis dánul ment), de szerdán valaki valamit átállított, és amikor ma (este) fél hét tájban kipróbáltam, az ajtó kinyílott! Komolyabb összegben nem fogadtam volna arra, hogy ez még az itteni alkalmazásom idején bekövetkezik, de megtörtént. Gyorsan írtam is egy köszönőlevelet Birgittének.

VAKÁCIÓ!!!

2017. VI. 15. (Cs) - még 564 nap

Ugyan egy ideje (22 éve) már nem írtunk ilyet a táblára, de azért tudok róla, hogy odahaza ma volt az utolsó tanítási nap. (Itt még van néhány.) Vidám szünidőt kívánok minden érintettnek!

Reggel sikerült lemaradnom a buszról (az orrom előtt ment el), de ez nem tragédia, elsétáltam két megállónyit, ami a lustaság jele, mert 3-4 is belefért volna. Holnap ilyen nem történhet, ugyanis én viszem a kaját a közös reggelire - ami nem csúszhat, mert utána kötelező észosztás a becsületes kutatásról. Mivel én már egy hónapja is részt vettem egy ilyenen, ma ebéd közben mindenki engem faggatott, hogy volt-e értelme.

[Az Internet elment, de visszajött.]

A benti konyhában lekvár van dögivel (leánykorukban minták voltak), van egy kis margarin is, de azért azt viszek. Van egy doboz sajtom, ami még Ádámnak is csak mérsékelten ízlett (vettem másikat is, amit szeretek), és viszek felvágottat (az nem mindig van, de én szeretem). Végigkérdeztem az osztályt, mivel 12-en mondták, hogy jönnek, holnap reggel veszek 25 zsömlét a Tune Center pékségében (nyitva minden nap 6:00-17:30), az tuti elég lesz. Senki nem tudja, hová tűnik a maradék kaja (néha több kilónyi kenyér vagy tálcányi zsömle), de mire péntek este hazafelé benézek a konyhába, általában már nincsen ott. Esetleg a croissantok maradnak, mint két hete (lásd ott).
Sosem voltam egy nagy buliszervező (a csúcspont az volt, amikor egy meviszes kerti partira pont kenyeret nem vettem), egy kicsit izgulok is, de csak nem lesz nagy baj. Jók ezek a közös reggelik (egy csomó tanszéken csinálják és állítólag más munkahelyeken is előfordul); poén, hogy egyik nap felkelés után nem kell a táplálkozáson aggódni.

Érdekes módon a tájfutóegyesület kedd esti közös eszegetéséért nem vagyok annyira oda; talán mert az a szabadidőmből (vagy már inkább az alvásidőm rovására) megy (míg a munkahelyi reggeli természetesen a munkaidőből). Tegnapelőtt sem igazán értettem, miért kell egy váltóversenyen (ahol mindenki eltérő időpontban fejezi be a futást, ráadásul a többség utána egy darabig csak inni akar, illetve bekap valami gyümölcsöt) összevárnunk egymást a hivatalos kajával. (Táborban sem rajongok a táplálkozás túlszabályozásáért.) De persze ez az ő dolguk.
Egyébként a verseny honlapján lévő (rám nézve mérsékelten nagyszerű) időeredmények az egyesület honlapjára átkeveredvén az első futók esetében 6 perccel csökkentek (ami engem lényegesen kedvezőbb színben tüntet fel). Arról persze nincs információm, hogy mi hát az igazság.

2017. VI. 14. (Sz) - még 565 nap

Az elmúlt napokban a munkaidő javát a számítógép előtt töltöttem, mérési eljárásokat próbáltam keresni és megérteni. Jixin tanácsára kapcsolatba léptem Mikael professzortól, aki nagyon segítőkészen válaszolt, de az én - viszonylag - egyszerű kérdésemre egy több hónapos (vagy éves) kutatási tervvel reagált. Shaolin professzortól szereztem némi rozsdamentes (saválló?) acélt, most azt próbálom feloldani (savval). Ami ennél szomorúbb, hogy egyesek szerint nincs működőképes Röntgen-spektrométerünk. Innen szép nyerni.

A hét fénypontja egyértelműen a tegnapi futóverseny volt. Igaz, hogy nem táj, de úgy tűnik, az egyesület évek óta nagy létszámmal részt vesz rajta, most 8 váltónk volt (1 váltó ideális esetben 4 főből áll). Rejtély, miért munkanap este rendezik, hiszen hétvégén több időnk lenne kiélvezni a több órás mulatságot. (Vagy én hibáztam, amikor nyolc után elindultam haza, hogy tíz utánra matracra kerüljek?)
Így is igen népszerű eseményről van szó, 350-nél is több csapat nevezett, ezért 3 részletben rajtoltattak. Az nem világos, hogy az eltérő rajtidőket figyelembe vették-e az időmérésnél. Egyrészt nagy blama, ha nem, másrészt a kiadott eredmények néhol meglehetősen valószínűtlennek tűnnek. Mivel pont első futó voltam, nem tudom a saját versenyidőmet.
Idejében érkeztem, és jelentős mennyiségű keresgélés után kezdtük megtalálni egymást a többiekkel. Na ilyen szituációkban valóban nagyon hasznos az egyenmez - írták is, hogy azt viseljünk, csak ugye nekem olyan nincs. (Némi szerencsével lehet, hogy lesz. Hanne - a vonatkozó információkkal ellentétben - tegnapra ugyan nem hozott magával mintadarabokat méretpróbának, de a jövő keddet illetően megígérte ezt. Már csak el kell jutnom a jövő keddi szentivánéji versenyre.)
Tényleg nagy buli volt, aki éppen nem futott, az melegített, szurkolt vagy a zenészeket hallgatta. Nekem úgy tűnt, hogy minden magára valamit is adó roskildei vagy környékbeli cég (bank, közért, iroda, műhely stb.), sportegyesület és persze iskola képviseltette magát, így igen vegyes mezőny alakult ki. Voltak, akik tűzoltó-felszerelésben mentek (hőálló ruha, álarc, palack, nem csodálom, hogy nem futottak), de néhányan közülük inkább iskoláskorúnak néztek ki. Talán tűzvédelmi vagy katasztrófavédelmi szakközépbe járnak, ki tudja.
Az egyik srácon két rajtszám is volt, mint rajtam a tavalyelőtti Hungárián. Csak ő nem különböző napokon futott különböző kategóriákban, hanem ugyanannak a váltónak ő volt az 1. és a 4. tagja is. Egy darabig azt hittem, hogy ő a kemény fiú a mezőnyben, de később kiderült, hogy a mi váltóinkból is hiányzik egy-két ember (talán megbetegedtek vagy közbejött nekik valami). Tartalékunk nem volt (a köremailben, amire válaszolva jelentkeztem, még tartalékról volt szó, de a visszajelzésben már simán beosztottak futónak), így néhányan bónusz köröket futottak, időnként nem a hivatalos váltóponton, hanem a zászlónk árnyékában (gy. k. a csomagjainknál, ahol az éppen nem futók nagy része lebzselt) váltva. Erősen emlékeztetett néhány hazai váltónkra, amikor kevesebb futónk (vagy futócipőnk) volt a szükségesnél, és a rajtszám (illetve a cipő) cseréje volt a beosztás fő szervezési szempontja. Egyébként kis híján én is dupláztam, ami tök jó is lett volna, ha előtte nem öltözöm át (persze az reverzíbilis művelet - gy. k. megfordítható, visszacsinálható) és nem állok neki vacsorázni (az viszont irreverzíbilis). Hivatalosan csak később kezdődött a közös evészet, de ezt egyrészt nem tudtam, másrészt nehéz volt a saját szendvicsek és gyümölcsök falását a közös táplálkozástól megkülönböztetni, harmadrészt amikor már az elnök is a közös készletből műzliszeletezett, akkor én is felbátorodtam.
Ami a futást illeti (mellékesen arról is essék szó, hátha valakit pont az érdekel), a tömegrajt tényleg kellemetlen, de volt hely, elég hamar szétszóródtunk. A pályát nagyon világosan kijelölték, időnként zászlós rendezők segítették a mi forgalmunkat és állították le a járművekét. Mivel általában hamar kifáradok, igyekeztem lassan futni. Ez annyiban sikerült is, hogy egyszer sem kellett leállnom, és a végén még egy sprint is belefért. Persze lehet, hogy más stratégiával jobb eredményt érhettem volna el, de mivel a mostani időmet sem tudom biztosra, a kérdés igen akadémikus.

2017. VI. 13. (K) - még 566 nap

Délután-este egy nem-tájfutó (de futó) váltóverseny volt a városi (Roskilde) "néppark"-ban. Tök jó volt, majd holnap mesélek róla (más mondanivalóm úgysem nagyon lesz sem máról, sem holnapról); de utána igen későre keveredtem haza, nincs erőm és időm kellő részletességgel megírni, úgyhogy most így hirtelenjében ennyi.

Gunnar (és mint hazafelé a buszon kiderült, Corrado szintén) ma is kapott sms-t, a csütörtöki dánunk is elmarad. Nem magunk miatt aggódom, mert a tanárnő elképesztően jófej, nyilván be fogjuk pótolni. De tartok tőle, hogy azért alakult így a dolog, mert az apjának (akit hazautazott meglátogatni Észak-Franciaországba) az egészségi állapota rosszabbodott. Ami viszont nagyon szomorú.

2017. VI. 12. (H) - még 567 nap

Éjjel hatalmas zuhé volt (meg még napközben párszor, és most is). Értékelném, ha bejönne az előrejelzés, és holnap nem esnék, bár állítólag akkor jó futni, amikor jól esik.
Ádám reggel elment, remélem, épségben hazaért. Egyszer én is megnézem majd Malmö-t.
Igyekeztem értelmesen tudománykodni, de nem nagyon sikerült.
A dán elmaradt (Gunnar kapott róla sms-t, én nem.)
A tájfutó-egyesületből újraküldték a jelszavamat (a nevezőrendszerhez), de ezúttal sem jött meg.
Kiírtunk két doktori ösztöndíjat. Ha nem Nóránál doktoráltam volna, akkor ezek közül szeretném elnyerni az egyiket (nem a radiogyógyszereset, hanem a nehezen mérhető radionuklidok analíziséről szólót).
Ha jól tudom, Pali már zarándokol, András pedig a hírek szerint jobban van.

2017. VI. 11. (V) - még 568 nap

Hajnali fél tíz körül keltünk; amíg én elkarikáztam zsömléért, Ádám nekiállt a hagymás rántottának. Olyan jól sikerült, hogy az esti it.-ig nem is gondoltunk evésre (bár én azért betoltam egy jégkrémet, hiszen ezen az éghajlaton az egy ritka lehetőség).
Javarészt ezt a napot is Koppenhágában töltöttük: körbejártuk a Kastelletet a töltés tetején lévő sétaúton, megnéztük a Kis Hableányt és az őt néző turistatömeget, az anglikán templomot (ami azért szolgált számomra is új információkkal, mert kaptunk - magyar nyelvű! - ismertetőt az épületről, a szentről és a gyülekezetről), továbbá a Márványtemplomot (ami ugye homokkőből épült). Találkoztunk Ádám barátjával, és utaztunk a menetrend szerinti hajójáraton (ami a 991-992-993 viszonylatszámot viseli). [Tulajdonképpen igen hasznos dolog vendégeket fogadni, az ember pár nap alatt rengeteg új dolgot tud meg arról a helyről, ahol már idestova fél éve él.]
Evvel majdhogynem el is ment a nap, négykor már a pályaudvaron akartunk lenni. Ez nagyjából sikerült is, de vonat csak pár perccel fél öt után indult, így Roskildében volt egy kis futás (városi sprint), hogy idejében odaérjünk az angol nyelvű it.-re. (Magyarosan úgy mondhatjuk, hogy harangozásra sikerült beesnünk.)
Most megpróbálom megírni a dán házimat, utána pedig kialudni a hétvégét, mert holnap (nekem) munka.

Befejezésképpen egy pár napos hír (amire nekem csak ma volt időm): http://evangelikus.hu/solyom-karoly-kotet-megjelenese-2017

2017. VI. 10. (Szo) - még 569 nap

Ádámot hiába ösztökéltem, nem akarta megírni helyettem ezt a bejegyzést, pedig az ő családja is várja a napi beszámolót - ami tulajdonképpen érthető is. Úgyhogy kénytelenek vagytok velem beérni.

Ádám tegnap észak felé eljutott a sziget legészakibb pontjára, Helsingőrben látta a Kronborg-kastélyt, és Koppenhágában találkozott régi barátjával is. Ezért ma inkább dél felé indultunk, busszal és HÉV-vel mentünk a fővárosig. Ott egy darabig a sétálóutcákon (talán Stroget) csatangoltunk, megnéztünk pár templomot (az egyikben éppen zenészek és egy énekes próbáltak), majd bejártuk a botanikus kertet, voltunk a kaktuszházban is.
Egy kicsit előfordultunk a Sydhavn Fesztiválon (igen minimalista fesztivál, talán egy lakótelepi majálishoz lehetne hasonlítani), majd Christianshavn-ban felmásztunk a Vor Frelsers Kirke tornyára. Igen derekas mászás: eleinte sima kórusra vezető lépcsők, majd padláslépcsők, órapadlások, harangpadlások, létrák, toronykilátó, ahonnan még a toronysisak körül egy 3 fordulós spirállépcső vezet a csúcsgömbig. Durva.
A napot a Tivoliban zártuk. Nagyjából 3 órát töltöttünk ott, de még hármat lazán kibírtunk volna. Azért nem vagyok telhetetlen, a durvább játékokból elég volt annyi, amit Ádám mesélt róluk (ő fölült néhányra), a lájtosak poénnak jók voltak (bár alighanem kisgyermekes családokra tervezték azokat), de a középkategóriásakat (szolíd hullámvasutak, dodzsem, dodzsem) meg nagyon élveztem. Azért ha valaki majd még meglátogat a hátra lévő másfél év alatt (amit erősen remélek), a Tivolit erősen javasolni fogom.
Este hazafelé jövet Ádám napijegye már lejárt, de akkor már az én bérletem érvényességi zónájában voltunk, így a Rejsekorttal simán (és tök szabályosan) hazajutottunk.

Végül (ha már egyszer a Mevisz honlapján vagyunk) nehéz szívvel továbbítom, hogy több meviszes-bárkás barátunk, ismerősünk kórházban van, néhányan válságos állapotban. Többek kérése (beleértve a sajátomat is), hogy imádkozzunk értük és szeretteikért!

2017. VI. 9. (P) - még 570 nap

Ugyan érzésem szerint ma sem csináltam szinte semmit, mégis elment az egész nap. Vacak érzés, de lássuk - távirati stílusban - a tényeket.

Tegnap este Ádám gépe bő egy órás késéssel landolt. Jegyet vettünk, két vonattal és egy busszal hazajöttünk, bemutattam Ádámot a háziaknak, ettünk pár falatot, mosakodtunk, lefeküdtünk, aludtunk.

Ma reggel együtt indultunk el Roskilde felé, Ádám ott kiszállt (a folytatást majd remélhetőleg elmeséli, ha hazaér). Részemről a szokásos közös reggeli, majd a MUS interjú. (Meglepően jó hangulatban át tudtunk beszélni nagyjából mindent, amit akartunk, illetve aminek szükségét láttuk.) Ebéd után mértem. Az argon elvileg kifogyott (Per szólt, hogy az egyik mutató nullán áll), de ettől még jól bírta a két órát (a másik mutató rendületlenül állt a hetesen, és a plazma is köszönte szépen, jól volt). A kiértékelést elkezdtem, majd egyszer be is fejezem.
Hazafelé bevásárlás, vacsora, Skype, majd megpróbáltam megérteni pár egyesületi körlevelet (főleg a jövő keddi parkváltó és a ruharendelés érdekelt).

A hétvégén a dán házitól a molibdénig jó lenne sok mindennel foglalkozni, de azért aligha fogom bánni, ha két napnyi kalandozás és csavargás lesz belőle. Meglátjuk.

2017. VI. 8. (Cs) - még 571 nap

Terv szerint már a reptér felé vonatoznék, de Ádám írt, hogy késik a gépe (a jelenlegi helyzet szerint kb. 1 órát). Érdeklødøknek: https://www.flightradar24.com/ Ezért haza is még késøbb érunk, így inkább most naplózok (a munkahelyemrol - amint az a karekterkæszletbøl is megållapítható).

Megrázó esemény az utóbbi 24 órában nem tørtént. Kísérletezgettem (holnap megmérem, és kiderul, mi haszna a mihasznának), és voltunk dánon is. (A jøvø hætføi esélyes, hogy elmarad, de pótoljuk.)
Négy után már kifelé jøttem a laborból, amikor Jixin megállított, és a nagy munkafeladatom állásáról érdeklødøtt. Nem tudom, miért tette (korábban ilyesmire nem volt példa), de természetesen fønøkként joga van beszámoltatni. Ráadásul jól is esett elmondani néhány mondatban, hogy mi megyeget és mi nem (ez utóbbiakhoz adott néhány igen jó tippet).

Holnap køzøs reggeli, majd MUS interjú Jixinnel. Ez amolyan køtelezø éves áttekintés, mi mukodik jól, miben vagyok sikeres, miben kéne változni vagy változtatni. Ha jól csinálják, valószínuleg nagyon hasznos, bár az én konkrét esetemben szerintem tøk irreleváns az egész. Ettøl még persze kisulhet beløle valami jó.

Északon a helyzet változatlan.

2017. VI. 7. (Sz) - még 572 nap

Jó hideg lett, az intenzív csapadékhullás egész nap a szemerkéléssel váltakozott, hazafelé kis híján bringástól elfújt a szél. Az előrejelzés szerint ennyire nem lesz vacak (nagy zuhé csak hétfőre várható), de sokat napozni sem fogunk.
Dolgoztam, reménykedtem, aztán majd kiderül.
Északon a helyzet változatlan.

2017. VI. 6. (K) - még 573 nap

A munkáról nincs sok teteje sokat írni (lassan döcögök előre), de délután háziversenyünk (egyesületi edzésünk) volt Hvalsoeben. Az utazást kicsit túlszerveztem, végül kiderült, hogy vasúton a legegyszerűbb. Mondjuk volt olyan pillanat, amikor nem tűnt annak; például amikor bemondták, hogy törölték a Holbaek-i vonatot. Aztán (amíg elmentem zsömlét vásárolni)) mégis lett egy szerelvény az első vágányon, némi rohanás árán el is értem, így az elsők között érkeztem a versenyre. (Az "edzés" kifejezést képtelen vagyok megszokni.) Igaz ugyan, hogy az arcokat és a neveket alig tudom egymáshoz párosítani (bár ez is javul), de ettől még megvan az az "ismerősök között vagyok, mindenkinek köszönök, mindenkivel összevigyorgok" érzés, ami odahaza is a tájfutóversenyek kedvenc komponensei közé tartozik.

Terv szerint lefutottam a második leghosszabb pályát (sikerélményre vágytam, azért nem a leghosszabbat választottam), de még éreztem magamban erőt, úgyhogy az eggyel rövidebbet is bevállaltam. Ennek a közepén kezdett esni, de mire igazán belelendült (villámlás-dörgés), már célba értem, és a sátorban ettem a sült virslit.
Amint arra hazafelé Allan rámutatott (a szomszéd faluban, Vindingében laknak, és jófejségből hazahoztak), a kiírás szerint mindenki annyit ehetett, amennyi belé fér. Ehhez képest kissé alultervezték a fáradt futók fogyasztási kapacitását, a valóságban fejenként éppen jutott egy. Szerencsére nálam voltak a fent említett zsömlék.
A hátizsákom is vízállónak bizonyult (kissé meghökkentő módon nem vitték be a sátorba, egyedül árválkodott a zászló alatt - na ilyen Béla versenyén nem lenne). A rajtam lévő fürdőnadrág nem (ez egy lényeges tulajdonsága), cserébe gyorsan szárad; a váltópólóm és a pulcsim meg a zsákban volt. A cipőm (a futócipőkre jellemző módon) szintén ronggyá ázott, de itthon kértem bele egy kis újságpapírt, és kitömtem.

Az időeredményeim magamhoz képest egészen elfogadhatóak lettek, és a városka is tetszett. Elképesztő, hogy mennyire barátságos településeik vannak a vikingeknek: kerítés helyett sövény, rengeteg park, füves-fás terület, tavacska, sportpályák, az öregeknek bocsapálya (a csapadékhullás ellenére folytatták a játékot), higgadtan vezető autósok stb.
Egyébként Adam tud (legalább) még egy magyar szót. Egész este a tegnap kapott érmében virított (tegyük hozzá: teljes joggal), de amikor megkérdeztem, hogy futás közben is rajta volt-e, arra "nem"-mel válaszolt.

Ami még talán fontos, hogy már gyártódik az új adag egyesületi egyenruha, hamarosan meg is érkezik. Egyszer majd még értekezem hosszasan ezeknek a jelentőségéről (ugyanis messze nem vagyok vele tisztában), az azonban kifejezetten jól esett, amikor valaki megjegyezte, hogy most már nekem is lesz, és elkezdtünk viccelődni, hogy Magyarországon mit szólnak majd hozzá(m). Akkor éreztem, hogy igazán fontos vagyok nekik.

Ádámmal (most a dédunokatestvéremről van szó) már napi 2 emailt váltunk. A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.

2017. VI. 5. (H) - még 574 nap

Tartok tőle, hogy soha nem fogom megérteni a dán tájfutást. Persze a magyart sem értem, de legalább annyit tudok, hogy az F21C (ennek hiányában a F35BR) kategória való nekem; Béla háziversenyein pedig úgyis mindig a leghosszabb pályát kapom (elsőre).
A tegnapelőtti tanulságok alapján ma odáig jutottam el, hogy a svaert (nehéz) nekem csak lépésben menne, ezért mellemsvaert (közepesen nehéz) nyíltat kértem. Célba érkezés után pár térképet végigbeszéltünk, a svaert-et talán nem is jutottam volna végig. Más kérdés, hogy az erdő (a fehérrel jelzett is) úgy nézett ki, mint egy atomtámadás utáni akadálypálya: kidőlt faágak mindenfelé, plusz a szokásos mocsaras talaj (a tegnapi csapadékhullásnak köszönhetően a szokásosnál több vízzel), ráadásképpen pedig némi csalán. Ebből persze nem vontam le a logikus következtetést, miszerint úton kéne futnom, hanem lelkesen csörtettem irányba, ami a szokásosnál is mérsékeltebb menetsebességet eredményezett. 11 min/km - ez még nekem is állati gáz.
Viszont az új cipőm tényleg remek, összehasonlíthatatlanul könnyebb (szinte élvezet) vele a vadonban mozogni. Legalább annyit segít, mint a hüvelyujjra húzható tájoló vagy a fejpánt. (Ez utóbbi nálam nem a hajam, hanem az izzadtság miatt.) Vagy mint a tornacipő helyébe vett mászócipő falmászáskor.

A verseny hatalmas felhajtással ment. A menőbbeknek (akik ma talán nem világranglista-pontokért, hanem a dán válogatottba kerülésért futottak, pl. Patrick ill. az egyik Rasmusunk a sok közül) rajtszámuk meg karanténjuk is volt, és autóval vitték őket a világ végére rajtolni. A többi kategóriát már nem nagyon értem, rengeteg volt belőlük, némelyikben csak 1-2 versenyzővel. Christopher így lett a "végig séta" stratégiájával első, de érdekes módon eh.-n nem hívták ki. Adam viszont kétszer is előrelépett: negyedikként érkezett a célba, de valamelyik dobogósról kiderült, hogy nem a mi szigetünkről való, így kihagyták (valljuk be, ezt sem értem), majd kellő töprengés után rájöttek, hogy ma nem csak napi, hanem 3 napos összetett eredmény is van, amiben Adam lett a kategóriája ezüstérmese.
A 4. nyílt pálya (összesen 6 volt) második helyére értem be, ami - szerintem - arra utal, hogy a többiek sem tudtak rendes, futható átmeneteket kiagyalni (mondjuk két sporttársnak még egyesülete sincs). Mivel a nyílt kategória semmit sem jelent, próbálom elhelyezni magam valahol a mezőnyben, de csak annyi jött ki, hogy a 14 éves lányok zömmel jobbak nálam (amit azért egyébként is sejtettem, eléggé elitnek tűnnek).
Egy 14 éves alleroed-i sráccal nagyjából a rajttól a célig együtt futottunk, csak utólag derült ki (számomra), hogy az ő pályája kb. 1 km-rel hosszabb volt az enyémnél. Ezt lelkesen nekiálltunk megtárgyalni, de pár perc után kénytelen voltam bevallani, hogy egy szót sem értek dánul. (Adam, aki ezt természetesen tudta, részben visszafojtott kuncogással, részben kissé gyanakodva figyelte az eszmecserét. Ennél durvább csak az volt, amikor hazafelé a - dánul megfogalmazott - "kérsz egy almát?" kérdésemre "igen"-nel felelt. Ez dánul azt jelenti, hogy "újra", de ő ezt konkrétan magyarul mondta...)

Összefoglalva: tök jó lenne már egyszer rendes, futható erdőben és rendes kategóriában futni, de állítólag itt napokon belül véget ér a szezon. Ahogy a versenynaptárat nézem, nem csak állítólag. Majd augusztusban kezdik újra (amikor pont nem vagyok itt). Persze, ez az ő országuk, de akkor sem értem.

Mielőtt elfelejtem: a közelmúltban volt Bercel és Bulcsú névnapja. Egy Bercelt ismerek (gy. k. a kisebbik unokaöcsém), őt Isten éltesse sokáig! Bulcsút talán még a Fasorban ismertem utoljára, pedig igen klassz név (mondom én, akinek szintén magyar vezér neve van).
Most még egy kicsit dánozok, aztán vége is ennek a hosszú hétvégének. Valamit ki kell találnom a nyárra, ha már szaladgálni nem lehet.

2017. V. 4. (V) - még 575 nap

Nagyjából minden terv szerint alakult. A hagymás tükörtojás után Greve-ig (afféle járási központ) busszal, onnan HÉV-vel mentem, délután majdnem ugyanez vissza. (Akkor Hundige-ben szálltam át, így végre a 600S teljes vonalát beutaztam.)
Az anglikánoknál a hajdani pünkösdi eseményeket avval szemléltették, hogy a bibliaolvasás idegen nyelven (fárszi, ír és még valami) zajlott (a nemzetközi istentiszteletek általános gyakorlata szerint a Miatyánkot alapértelmezésben mindenki az anyanyelvén mondja). A jövő héten jön a püspökhelyettes konfirmálni (gyanúsan katolikus-bérmálós motívum), továbbá - teljesen érthetően - a tegnapi londoni támadás és a jövő heti brit választás is szóba került.

A legtöbb turistáknak szóló néznivalót már láttam Koppenhágában, valamiért (talán az egész napos esőre tekintettel) az őrségváltás is igen visszafogottan (térzene nélkül) zajlott, ezért elsétáltam Christianshavn-ba. Átmentem egy hídon, ami a térképemen nem is szerepel, annyira új, és éppen ottjártamkor nyitották fel menetrend szerint. Találtam egy igen szép templomot (a király saját zsebből fizette pár száz éve), benne igen érdekes és tanulságos, a lutheri reformációról és annak dániai hatásairól szóló molinókkal. Csavargás közben felfedeztem néhány nyilvános vécét is. (Ne tessék vihogni, ez a főpolgármesterünk - mármint a budapesti - szerint is egy város kulturáltságának a fokmérője, és turistaként mélységesen egyetértek vele.) Végül annál a szendvicsbárnál kötöttem ki, ahol első ittjártamkor (az első állásinterjúról a repülőtér felé menet) vacsoráztam - na ma itt ebédeltem.

Ahhoz képest, hogy reggel óta esett (rendesen bőrig is áztam), a hazaérkezésem után pár órával elállt, most meg hétágra süt a Nap. A szállásadóm avval biztat, hogy ilyen az igazi dániai nyár.
Próbálom tovább rövidíteni az elmaradt tennivalók listáját: ruhák elpakolása, jegyzőkönyvek elolvasása és feltöltése, dán házi megírása, otthoni Híradó megnézése, emailek írogatása, tájfutóversenyek nézegetése.

2017. VI. 3. (Szo) - még 576 nap

Próbálom utolérni magamat. Mosás, teregetés (szerencsére a reggeli felhők elvonultak, délutánra egész langyos időnk lett), leszedés (az elpakolás még várat magára). Borotválkozás, és terveim szerint lesz még ma hajvágás, hajmosás, körömvágás is. Tegnap hazafelé raktárfeltöltés tejjel, sajttal és felvágottal, ma zsömlével, gyümölccsel, ráksalátával és zöldséggel. Teljes ágyneműcsere majd 1-2 hét múlva. Igyekszem a dán házimmal is. Végül a hivatalosa rész: a költözés lepapírozása a dán hatóságoknál, azaz új "lakcímkártya" kérése. (Mivel itt a lakcím a TAJ-kártyán van, ezért új orvosom is lesz - remélhetőleg ugyanannyit fogom látogatni, mint az eddigit.) Sajnos magyar oldalon ugyanez nem sikerült, a konzuli szolgálat honlapja éppen rosszkedvében volt.

A mai verseny is valami világkupa-rangsoroló volt, de ebből nem sokat érzékeltünk. Amikor a világkupások kezdték a rajtolást (14:00-kor), mi még csak indultunk, így mire három óra táján odaértünk, ők már befutóban voltak. Mire pedig mi is megfutottuk a pályánkat, ők már el is tűntek. Egyáltalán sokkal kevesebb ember volt a vk.-ban, mint vártam, valószínűleg azért, mert a kb. 20-30 perces nettó versenyidő (gy. k. amíg rohantunk) sokkal rövidebb volt, mint az indítási ablak (kb. 2 óra), így a tömeg időben nagyon eloszlott.
Érdekes módon térben nem oszlottunk el annyira, az én (természetesen nyílt) pályám kétszer is a vk. környékén vezetett, még átfutópontunk (itteni szóhasználattal közönségpontunk) is volt. Egy lakótelep-féleség volt a terep, sok zöldfelülettel (gyep, bozót, kiserdő), játszótérrel, és rengeteg egymásba érő épülettel. Ennek megfelelően alig tudtam felgyorsulni (ebben persze a térdemnek is volt némi szerepe), állandóan azt kellett skubiznom, hogy melyik fal melyik bozóttal (nem) ér össze. Na persze, minek a legnehezebb pályát választottam, lett volna ugyanilyen hosszúból kevésbé technikás is.
Páran szóvá tették, hogy miért mindig nyíltban megyek, én meg nem győzöm magyarázni, hogy nincsen jelszóm a nevezőrendszerhez, nem tudok előre nevezni. (Errefelé a helyszínen többnyire csak nyíltba lehet.)
Egyébként legnagyobb meglepetésemre a 25 percemmel a kategória közepe táján végeztem, és volt néhány "dobogós" átmenetem is. Persze nyíltban semmi nem jelent semmit. Összehasonlításra általában tényleg sokkal jobb lenne egy rendes kategória. Viszont ezúttal a pályánk azonos volt a világkupások női pályáival, úgyhogy megállapítható, hogy a 20 éves nők között 2., a 21 évesek között 3. lennék hátulról. Egyedül az lomboz le kissé, hogy az utazással együtt 5 és fél óra ment el az egészre, vagyis igen mérsékelt a kihozatal.

Sokat töprengtem, hogy holnap mi legyen, ui. szeretem a középtávot, és kipróbálnám a csiriviri új cipőmet. Viszont csapadékot mondanak (ami semmit nem jelent, mondtak azt mára is), és az első (itteni) sátoros ünnepem lesz. Ezen kívül senki nem ajánlotta fel, hogy elvisz, bár ezt talán lehetett volna forszírozni. Végül a lustaság győzött bennem, inkább nem szaladgálok (gy. k. hanem templomba megyek), viszont új útvonalon utazom Koppenhágába (nem az én ötletem, hanem a hivatalos útvonalválasztóé, de érdekel, és ki akarom próbálni. Úgy tűnik, Tune már közelebb van a déli parti közlekedési folyosóhoz, mint a roskildeihez).

Hétfőre nem találtam angol nyelvű it.-t, cserébe fuvart igen, úgyhogy aznap hosszútáv, amit nem bírok annyira, de nyíltban az ember azt választ, amit akar...

2017. VI. 2. (P) - még 577 nap

Ma a szokásos havi takarítónapot tartottuk. Mivel néhány hónap után nagyon úgy tűnik, hogy a félmeleg labort leginkább tényleg én használom; az asztalon (meg minden egyéb helyen) szanaszét hánykolódó cuccok nagy részét elpakoltuk. Ha eddig nem kellettek senkinek, most már talán nem emlékeznek rá, hogy hol hagyták. (Érdekes, hogy ez a motívum minden munkahelyemen előkerül.)

A stáb fele nem volt bent (konferencia, anyuka temetése, szabadság,...). Így a közös reggeliből rengeteg maradt, uzsonnára két croissant-t (gy. k. kroásszan, a franciák kiflipótlója) is befaltam. Ennek megfelelően a vacsorám két pohár tejből állt.
A háziak különben is családi összejövetelt tartanak (végre egyszerre van itt mind a két lányuk - most már talán meg tudom majd különböztetni őket).

Az idő a mezítlábas szandáltól a sálig bármit megengedett. Sajnos a hétvégére csapadék is várható, de azért szombaton és hétfőn elmegyek szaladgálni. (Vasárnapra még nincs senki, akivel utazhatnék, és a pünkösdre tekintettel a templomba menetel is esélyes.)
Északon a helyzet változatlan.

2017. VI. 1. (Cs) - még 578 nap

Ezt még tegnap (azaz májusban) írtam, ugyanis ha minden terv szerint halad, akkor ma (június elsején) este a katedrálisban vagyok a koncerten. Mivel program szerint 20-21h-ig tart, mire hazakeveredek, jó eséllyel már semmi kedvem (illetve erőm) nem lesz gépezni, úgyhogy péntek estig ne várjatok újabb bejegyzést!

[Másnap este írom]

A nap gond nélkül, a szokásos mederben lement, talán csak annyi érdekesség történt, hogy megvolt (kb.) az 50. dánóránk. Ennek megfelelően jelentkezünk kellett (egy félsoros emailben) a következő 50 órás kurzusra. A gyakorlatban ez semmi változást nem jelent.
A koncertre is simán eljutottam. Nagyjából teli volt a templom, bár lehet, hogy a többség a fellépők rokonsága és baráti köre volt. (Egyszer már csak elmegyek egy vasárnap délelőtti it.-re - ha nem is értek semmit, legalább megtudom, hogy a "valódi" gyülekezet mekkora.)
Egy óra, nagyjából felváltva a kórusok és az orgona (nem az it.-ek üzemi kisorgonája, hanem a templommal egybeépített nagy). Jó volt, de engem valahogy nem fogott meg. Ráadásul a többi (a nyár végéig) sima orgonakoncert lesz, az pedig nekem nem jelent akkora élményt, mint a fúvószene - hiába ismerek (és tisztelek végtelenül) két remek orgonistát is.

Talán még annyit, hogy itt az új helyen a tapasztalat szerint nem tudom tartani a 19 órás kezdést. Aki skypeolni szeretne, légyszi 20 és 21 óra között hívjon. Köszönöm!