Szabolcs Dániában - 5.

"Itt van május elseje,
énekszó, és tánc köszöntse!
Ott kint dalol az élet,
én meg remegek, félek,
tudom-e jól a sugvédet?"

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

2017. V. 31. (Sz) - még 579 nap

A himmelevi szállásom az egyetem oldaláról felszámolva. A délelőtt közepén szóltam, hogy egy órára el kell mennem, eltekertem a régi rezidenciára, ahol már várt a fickó (afféle gondnok). A hecc kedvéért bepillantott a szobába (már korábban átnézte, hiszen a következő lakó ágyneműkészlete már be volt készítve), megkérdezte, hogy minden okés-e, és elbúcsúztunk. Visszakerekeztem Risobe, ahol a portán kellett leadnom a kulcsot (hogy a következő lakó már ma fölvehesse). Hogy ennek az egésznek mi teteje volt (a háromnegyed órás kerékpáros edzésen túl), arról lövésem sincs.
A küldeményeimet (ha esetleg még érkeznének) Zakieh behozza Risobe, ahol egyébként egyre durvább a szúnyoginvázió. (Lehet, hogy veszek pár flakon rovarirtót, hogy legalább bentről kiűzhessem őket.) Vissza kell igényelnem a szálláselőleget (az amortizációs biztosítékot), és új "lakcímkártyát" kell kérnem (szerencsére elektronikusan megoldható).
A cirkóniumos cikket beküldtem; a mai (és a tegnapi) molibdénes kísérleteket holnap meg akarom mérni, és a dánra "újrairatkozást" is el kéne holnap intéznünk.

Mostanság tudatosul bennem (hónap végi összegzés következik), hogy a tanév végének közeledtével mennyi minden otthoni eseményről lemaradok. Ballagás, érettségi, bizonyítványosztás, felvételi, vizsgaidőszak, záróvizsga, tanévzáró istentisztelet és kerti parti. Nem látom a Virtuózokat sem (nagyjából az egyetlen tehetségkutató, amit végig bírok nézni).
Ugyan pár hét múlva kezdődik a Roskilde Festival (http://www.roskilde-festival.dk/), ami állítólag benne van az öt legnagyobb európaiban (a Szigettel együtt); de ez engem valamiért nem vonz, hiába vagyok egy fesztivál-nagyhatalom állampolgára. Csak akkor tud érdekelni ilyesmi, ha ismerem a résztvevők egy részét, ezt a kritériumot pedig tudtommal csak a Szélrózsa teljesíti. Nagyjából ugyanezért hagy hidegen a Csíksomlyói Búcsú is. (De sokaknak viszont nyilván fontos, úgyhogy áldott búcsújárást kívánok minden búcsúsnak!)
Ettől még - ha már úgyis itt van "a sarkon" - lehet, hogy (pusztán a hecc kedvéért) mégis benézek. A házban a lovas felszereléseken és díjakon túl néhány hajdani belépő-karszalagot is találtam, tehát van kit megkérdeznem, hogy mi is ez az egész. Meglátjuk.
Egyelőre az a legfontosabb, hogy Ádám a jövő hétvégén meglátogat. Megkérdeztem a háziakat, ha elférünk a szobámban, gond nélkül fogadhatok vendéget. Mivel 3 ágyam és 4 matracon van, szerintem el fogunk férni ketten. Úgyhogy mások is tervezhetnek és szervezkedhetnek!

Holnaptól új oldal!

2017. V. 30. (K) - még 580 nap

Volt ma némi csöpörészés és egy kiadós zuhé, de a szúnyogféléknek, akik az épületünk bejáratainál és mellette a sikátorban (amit bringatárolónak használunk) tanyáznak, sajnos meg se kottyant.
Amíg a magyar közigazgatásnak szóló levelemet írtam (vissza kell küldenem a tőlük kapott uniós TAJ-kártyámat - majd Ádámot megkérem rá), jött egy levél a dántól is (a csoportunk fele megkapta). Megvolt az 50 tanóra, iratkozzam fel a következő kurzusra. Remélem, ez csak papírmunka, a tananyag megy tovább, és az órarend, a csoport, de főleg a tanárnő marad változatlan.

A vasárnapi verseny oldalán (http://www.koegeok.dk/?page_id=240) megvan az eredménylista, és van link néhány képgyűjteményhez is, de engem ne keressetek, mert valamiért nem szerepelek egyiken sem. (Ez a képek esetében nem zavar, de a negyedik futamidőm azért érdekelt volna.)

2017. V. 29. (H) - még 581 nap

Ma kifejezetten dán időnk volt, a hőmérséklet például beszélő viszonyban sem volt az előrejelzettel. Ennek megfelelően páran mezítláb és strandpapucsban, míg mások kabátban és sálban fordultak elő.
A rövidnadrágom csak alsó hangon volt éppen elég, de felül nem fáztam. hiszen a dzsekim természetesen ott volt, ahol 5 napja hagytam (vagy inkább felejtettem). Mindenem megvan, a kölcsönkulcsot azóta már vissza is adtam a háziúrnak.

Hajnalban valami áramszünet agyonvágta Riso számos elektromos rendszerét. Ennek megfelelően a kapunál nem tudták megnézni a kártyámat ("nem működik a rendszer"), és a laborokban sem ment a szellőzés. Komoly összegben fogadnék, hogy amíg itt dolgozom, nem lesz normálisan működő mágneskártyám, úgyhogy ezentúl sokkal jobban oda kell figyelnem az este hat órákra. (Hiába, nem szerencsés olyan sokáig a munkahelyen maradni.)
Viszont az kifejezetten jól jött, hogy a laborban nem lehetett dolgozni, mert így délelőtt lényegében készre püföltem a cirkóniumos cikket, aminek holnapután van a határideje. Kis szerencsével el is mehet majd.

Nagyjából dánon is sikerült rendeznünk a sorainkat (elmaradt házi feladatok, kijavított beadandók és hasonlók). Boróka neve általános tetszést aratott.
Ugyanis most tanuljuk a családot, ami meglehetősen bonyolult, mert külön szavuk van nagyapóra és nagypapira (apai és anyai nagyapa), vér szerinti vagy házasság szerinti nagynénire stb. A házimban a Boriról szóló mondatot elrontottam (Soma húga, ami "kicsi lánytestvér"-ként fogalmazható meg, de a "kicsi"-t többes számba raktam), így bekerült a hibakereső feladatba, és mindenki olvashatta a nevét (Enebær), nagyon tetszett nekik.

Munka után elmentem a javasolt futócuccos boltba. Tényleg nagyon alaposnak és hozzáértőnek tűntek, továbbá igen menő, terepre való futócipőik vannak. Legnagyobb megdöbbenésemre kapásból olyat adtak, ami jó a lábomra (ez az én lábom alakját figyelembe véve nem kis dolog), remélhetőleg terepen is kényelmes és strapabíró, ráadásul a beígért kedvezményt is (a tájfutóegyesület tagjaként) bemondásra megkaptam.
Evvel persze az eredeti kérdés (miben szaladgáljak városi terepen, aszfalton és betonon, hogy ne fájjon a térdem és ne kapjak vízhólyagot) természetesen nem oldódott meg, de már arra is van egy tervem.
Hazafelé vettem még pár zsömlét, továbbá bérletet a következő 30 napra. A júliusival kell majd vigyáznom, hogy augusztus 5-ig tartson (aznap este repülök ugyanis haza a 3 hetes nyári szabadságra).

A nap megkoronázásaképpen Andrásék Skype-hívását várom 21:30-ra.

2017. V. 28. (V) - még 582 nap

Kellő depresszióval akár azt is mondhatnám, hogy ezen a négynapos hétvégén több feladatot termeltem, mint amennyit megoldottam.
Máté elküldte az önkormitól érkezett levelemet. Kissé nyakatekerten nyugtázzák, hogy felfüggeszttettem (ők pedig felfüggesztették) a magyar TAJ-számomat. A vicc az, hogy házi feladatként vissza kell küldjem nekik a (magyar) uniós TAJ-kártyámat.

Vehetek új cipőt is. A mai első futamon néhányan az egyesületünkből megjegyezték, hogy mintha lassabb lennék a szokásosnál. Kézzel-lábban (mert a magyaron kívül semmilyen nyelven nem tudom) elmagyaráztam a vízhólyagot a jobb lábfejemen (ahol a nagymaminak a bütyke volt) és a térdfájásomat. Megnézték a cipőmet, behajították a bokorba, majd közölték, hogy vegyek egy újat, lehetőleg rendes tájfutócipőt. Megadták a címet is, ahol az egyesületünkre hivatkozva állítólag kedvezményt is kapok. Nekem ennél fontosabb, hogy megbízhatok a hozzáértő ismerőseim által ajánlott boltban. Sportboltot ugyan ismerek dögivel, de nyilván mindegyik a saját cipőjét akarná eladni nekem, én meg nem értek hozzá. (Annak idején pár magyar tájfutó ismerősömet megkérdeztem erről, de nem tudtam összehangolni a tőlük hallottakat. Csak annyi jött le, hogy a csehszlovák cipők a legjobbak, ami biztosan igaz, csak a gyakorlati használhatósága szerény.)
Egyébként az itteni eredménylisták rengeteg olyan adatot számolnak, amiről azt sem értem, hogy eszik vagy isszák. A mai még nincs fönt (természetesen hoztam a formámat és utolsó lettem), de a tegnapin rágódhat, aki akar: http://www.herlufsholm-orientering.dk/resultater/sjallandssprinten%20201... Mit jelenthet az utolsó oszlopban az "időveszteség"? És John hogyan detektálta futás közben a lassulásomat?
A régi cipőmet persze kivettük a bokor alól, részben környezetvédelmi okokból, részben mert ott helyben (egy nagyon csinos lakópark és egy nem kevésbé csinos iskola között) nem kaptam volna újat. Ettől még igen valószínű, hogy ilyen ócska cipőt az északi féltekén önszántamból már csak én hordok, úgyhogy tényleg lecserélem, mielőtt még versenyen szakad le a lábamról (ami másfél hónapon belül garantáltan megtörténnék).

Állt egy olyan eset, hogy verseny után ottmaradok a városban csavarogni (és BKV-val hazajövök), de mivel a második futam a belvárosban ment, gyakorlatilag mindent láttam, amit érdemes (szvsz messze többet, mint egy sima turista, ui. a pályák egy csomó ház belső udvarára is bevezettek). Rajt egy víztorony alatt, fantasztikus régi házak, árkádok, sétálóutcák, templomok, parkok, cél egy játszótér csúszdadombjának a tetején (legyen harmadfél méter szint is a pályában), bokrok közé dugva. És ami a legjobb: futamonként alig volt 2-3 kavarásom (ami nyilván a mérsékelt menetsebességemnek köszönhető).

A tegnapelőtti lecsó sikerén felbuzdulva ma hagymás-szalonnás rántotta lett vacsorára. (Nem tükörtojás és reggelire, de legalább az enyém.) Lehet, hogy kevesebb lustulással több is belefért volna ebbe a négy napba, de ahhoz mondjuk egy bringa kellett volna. Ha két hét múlva is ilyen szép idő lesz, talán megpróbálok hazakerekezni Risoből. A jövő hét (pünkösd) azért nem játszik, mert háromnapos verseny lesz. Amilyen jófejek, a rajtokat úgy tették, hogy pünkösdvasárnap kis szervezéssel és kicsit több szerencsével még el is tudok menni az anglikánokhoz istentiszteletre.
A katedrális most nem játszik, ott 11-én lesz angol nyelvű, sajnos szeptemberig az utolsó. Cserébe minden csütörtökön este ingyenes koncert. Többnyire csak orgona, de pl. a mostani héten a lánykórus és a híres fiúkórus is fellép, amit nem kéne kihagynom. Ugyan nálam a templom elsődleges funkciója vallási, de lassan kezdem megérteni, hogy a dánok miért a kultúra részének tekintik az egyházat, és miért támogatják annak ellenére, hogy - állítólag - nem hisznek.

2017. V. 27. (Szo) - még 583 nap

Tüzesen süt le ránk a nyári nap sugára, a szállásadóim nagyon csodálkoznak, hogy napok óta 25 fok felett van a napi legmagasabb hőmérséklet. Persze ez nekem nem olyan borzasztó hőség, bár nem is vágyom többre. A nap igen erősen tűz, többnyire van rajtam egy napsapka, eddig még nem sikerült nagyon leégnem. (A magyarországi augusztus ebből a szempontból sokkal fenyegetőbb.)

A verseny klassz volt, két sprintfutam szinte rögtön egymás után. Volt raktáráruházas vidék, kertvárosi utcák, igazi lakópark (ahol jóformán a nappali ablaka alatt és a bejárati ajtó előtt volt a pont), gazos mező és sportpálya. A kedvencem az a rész volt, ahol a lakópark házai között a sövények nemcsak a kerteket és az utcákat határolták el, hanem valódi (fél méter széles) sikátorokat alkottak. Igazi Maze runner.
Az autóforgalom szerencsére minimális volt, bár nekem így is fura, hogy nem ismerik az "autóút két oldalán egy-egy ellenőrzőpont, közöttük nem mért átmenet" technikát. De hát ahol a folyamatos eredményközlés is papíron megy...
Egyébként - legnagyobb megdöbbenésemre - valaki még nálam is lassabb volt, így csak utolsó előtti lettem.

Többen (gondolom az egyesületi adminisztrátorok) megígérték, hogy a jövőben benevezgetnek engem versenyekre, ha időben küldök nekik emailt, de azt senki nem tudta, kitől is kérhetnék jelszót, amivel magam nevezhetnék. (Kicsit olyan, mint a Mevisz régi honlapja volt tizenvalahány éve: még működik, de már senki nem tudja végigfejteni a fonalat, hogy ki is tudna ezt-azt beállítani.) Persze nem tragédia nyíltban futni, és a többletköltség is viselhető, de azért jobban szeretem közvetlenül intézni az ilyesmit.

2017. V. 26. (P) - még 584 nap

A vikingek nem a szombatok átrendezésével oldják meg a szóló munkanapok (mint a mai) problémáját: a DTU szabályzata szerint mára kötelező szabadságot kivenni. Ennek megfelelően itthon lustultam a felhőtlen ég alatt; a Nap melegen sütött, de azért a levegő reggel és este hűvös volt. Eltöprengtem azon, hogy a Nap ugyan tovább van a horizont felett, mint Magyarországon, mégis alacsonyabb magasságon delel.
Kaptam (és megválaszoltam) néhány kedves emailt is, köszönet értük! Külön megtiszteltetés, hogy a konfirmációról szóló bejegyzést a lelkészi karból is olvasták. Félreértések tisztázására megismétlem: örülök, ha meglátogattok (jövő év decemberéig van rá időtök).

A nap fő eseménye azonban a bevásárlás utáni főzőcskézés volt. Ugyan néhány hozzávalót csak nagyjából tudtam megvenni (pl. rendes zöldpaprikát Dániában még nem láttam, jobb híján kaliforniai paprikával pótoltam), mégis egészen ehető virslis lecsót hoztam össze. Ha én ezt előre tudom (mármint hogy tudok ehetőt főzni), nem eszem hónapokig tésztafélét, mint Luigi... A maradék szalonna és hagyma jó lesz vasárnapra a tojáshoz. (A hagymából még úgy is marad dögivel, de hát az egy magyarnak alapélelmiszer.)

Holnap és holnapután végre verseny (városi sprintek, napi kettő). Az érdeklődők Næstved és Køge városokat keressék! Ha minden jól megy, egy kedves egyesületi családdal utazom, ők itt laknak a szomszéd faluban, Vindlinge-ben, tehát jóformán útba esem nekik. (Az élethez mázli is kell.)

2017. V. 25. (Cs) - még 585 nap

Mivel itt mennybemenetel ünnepe piros betűs, lényegében egész nap itthon voltam. Süttettem a hasamat a nappal, dánt tanultam, lógtam az Interneten, folyamatban van a tegnapi mérés eredményeinek kiértékelése is. Délután csavarogtam egy kicsit a környéken. Igencsak útvesztő jellege van: földszintes házak, sövények, néhol füves parkok, köztük autóutak, bicikliutak, sétautak, ösvények. A garázsokat és a sövények folytonossági hiányait térképpel a kézben sem lenne könnyű megkülönböztetni a zegzugos közterületektől, térkép nélkül meg pláne.
Megismerkedtem néhány háztartási nagygéppel is: tegnap hazafelé vettem egy pizzát, azt tegnap este betettem a fagyasztóba (1), ami a szerszámoskamrában van. Ma reggel, miután a háziak hazajöttek a lovaglásból (házinéni) illetve a kutyagolásból (háziúr, aki nem a kutyán ült, hanem a kutyával együtt futott), megmutatták a mosógép (2) működtetését. A szárítógépre (3) nem volt szükség, olyan szépen sütött a nap, hogy délutánra minden simán megszáradt, a nagyját már el is pakoltam. Vacsorára a sütőben (4) készült el a pizzám.
Az Airbnb rendszer automatikusan levonta a következő havi lakbéremet a bankszámlámról. Még az auguszti hazautazásra kéne repülőjegyet foglalnom.

A tegnapi nap ennél lényegesen érdekesebb volt. Összefoglalva: "Autó oké. Búgyet (gy. k. будет) oké."

Úgy kezdődött, hogy reggel a Nutech értekezletről (gyakorlatilag az ingyen reggeliről) visszaindultában még beszaladtam az előadóterembe a dzsekimért. Ez alatt a többiek már elindultak, én meg jó darabig futhattam az autó után, míg észrevettek, és megálltak felvenni.
Sajnos ugyanez a motívum este is megismétlődött. Munka (kísérletek, mérés) után jó sokáig bent maradtam az "irodámban" (soha nem fogom megszokni, hogy nekem irodám van), valószínűleg az intézetből utolsóként indultam (volna) haza, amikor észrevettem, hogy a dzsekimet a laborban felejtettem. Az üvegajtón túl remekül látszott, de bemenni nem tudtam: olyan későn az ajtók már zárva vannak, csak mágneskártyával és kóddal lehet kinyitni. Az én kártyám és kódom viszont a kezdetektől nem működik (korábban ellenőriztük már a titkárságon meg a portán is, állítólag minden rendben, csak éppen ajtót nem lehet vele nyitni).

Némi járkálás (hátha találok valakit, de nem) és töprengés után kénytelen voltam belátni, hogy legközelebb hétfőn bújhatok a dzsekimbe. Leltár: mi maradt a zsebében?
(a) Egy bankkártya. Tiszta szerencse, hogy van még kettő. A hátizsákomban (ami a hátamon volt) pedig ott a pénztárcám, tehát tudok hazafelé kaját venni.
(b) A bérletem. Szerencsére az utazós mágneskártyám (gy. k. a Rejsekortom) nálam volt, vagyis hazajutottam. Persze így kvázi jegyet vettem arra a szakaszra, amire bérletem van, de hát ez csak a bénasági adóm.
Pénzkérdés, semmi több.
(c) A kulcsaim. A himmelevi rezidenciáét szerdán kell leadnom, az irodámét szinte csak presztizsből hordom. A bringalakaté is nélkülözhető hétfőig (csak gyalogolnom kellett egy picit). Igazából egyedül a tunei szállásom kulcsa volt necces, de szerencsére a háziúr már otthon volt, beengedett, és - miután eldadogtam neki a kialakult helyzetet - hétfőig kölcsönadta a sajátját.

Összességében tehát veszítettem néhány koronát, de semmi komoly. Búgyet oké. Csak némi tapasztalatot nyertem.
Vagy mégsem tanulok belőle?

A költő szavaival élve egész úton hazafelé azon gondolkodám, hányszor esett már meg velem ilyesmi.
Általánosban az osztályunk fele (a fiúk) öltözőszekrényének a kulcsát vesztettem el kétszer is. Egyszer - több hetes válság után - megkérdeztem a portán, és ott volt. Nyilván valaki megtalálta, és leadta. Másszor egy délutánon át a fél osztály kereste fel s alá a lakótelepen, míg végül megtaláltam. (Amint az a mesékben szokott lenni, természetesen a zsebemben volt.)
Elsős egyetemistaként egyszer elsőnek érkeztem számtechórára. A tanártól megkaptam a kulcsot, kinyitottam a termet, bekapcsoltam egy gépet, elolvastam pár email, majd szállingóztak a többiek és megkezdtük az órát. Utána elmentem autóvezetést gyakorolni, majd hazafelé (a Déliben a mozgólépcsőn) a zsebembe nyúltam (talán zsebkendőért). Természetesen ott volt a számtechterem kulcsa. Elég sok rossz gondolat megfordult a fejemben, míg visszaértem az Astoriára. A teremben még óra volt, a tanár (nem a miénk) amint meglátott, csak annyit kérdezett: vegyészhallgató? a kulcsot hozta vissza?
Volt olyan is, hogy apuval együtt indultunk otthonról, az ő kulcsával zártuk a házat, így csak délután, hazaérkezéskor tűnt fel, hogy az enyém nincs nálam. Szerencsére valaki nyitva felejtett (vagy szándékosan nyitva hagyott) egy ajtót a teraszon. Némi töprengés után felmásztam a cseresznyefára (akkor még megvolt), onnan pedig átugrottam a teraszra (ez biztosítókötél nélkül némileg parkouros volt, de szerencsére sikerült).
A leg(vér)fagyasztóbb esetben Kornéllal együtt tájfutottunk, és ki tudja már, milyen megfontolásból az ő övtáskájába került az én diákom (gy. k. tehát a bérletem) is, amit annak rendje és módja szerint nála is felejtettem. (Talán nálam nem volt övtáska, és nem akartuk az autóban hagyni az értékeinket.) Este (amikor észleltem a leltárhiányt), felhívtam, és megállapodtunk, hogy neki ugyan el kell mennie másnap korán reggel, de a diákomat otthagyja a gyülekezeti központban (egy nyilvánosan elérhető, de nem feltűnő helyen), onnan el tudom hozni. És hogy mi ebben a (vér)fagyasztó? Megállapodásunk értelmében (Kornél ötletére) a titkos hely a lelkészi hivatal melletti kiskonyha fridzsiderének fagyasztója volt.

2017. V. 24. (Sz) - még 586 nap

Minden oké, a többit majd holnap megírom, mert ma már fáradt vagyok hozzá.

2017. V. 23. (K) - még 587 nap

Munka, és persze szervezkedés dögivel (olvasói emailek megválaszolása, továbbá a hétvégi sprintverseny - ugyanaz, mint két héttel ezelőtt, csak most a mi szigetünkön).
Északon a helyzet változatlan.

2017. V. 22. (H) - még 588 nap

Dolgoztam, és végre dánra is eljutottam.
Északon a helyzet változatlan.

2017. V. 21. (V) - még 589 nap

Mivel a mai váltóverseny nem egy többnapos esemény kvázi kísérőrendezvénye volt, hanem egy önálló esemény, a győztesidők 25-45 perc között mozogtak. (A vesztesidők értelemszerűen lényegesen nagyobbak voltak ezeknél.) Mivel - képességeimnek megfelelően - a legutolsó helyet megszerző váltónak voltam a 3. (utolsó) futója, nagyjából a mi rajtunk után kezdhették szétszedni a rajtot.
A többes szám arra utal, hogy a kategóriánk másik váltójának utolsó tagjával gyakorlatilag másodpercre egyszerre indultunk. Számomra hihetetlen módon az átfutópontot is egyszerre fogtuk, de a kiskör két egymás utáni pontját is iszonyú nehezen találtam meg, így a célig sikerült 8 percnyi lemaradást összehoznom.
Ugyan a KFKI-s felső volt rajtam, Roskildésként mégis büszke lehetek: lett egy első és egy harmadik helyezett (továbbá - ha jól számoltam - 5 deszkás) váltónk. Mindezt persze csak utólag tudtam meg, az eredményhirdetés nagyját legfeljebb az erdőből hallgathattam, ugyanis én akkor még pontot keresgéltem.

A pályám nem volt túl bonyolult, bár az aljnövényzet és a rengeteg letört faág sokat nehezített rajta. Eleinte többnyire úton futottam, később kénytelen voltam megbarátkozni a vadonnal is. Annyi vizes rész volt (konkrétan 3 mocsárpont és 4 patakpont), hogy 62 és fél perc futkorászás alatt sikerült 4-szer eláznom. Többnyire combközépig süllyedtem (mázli, hogy tévedésből a fekete bozótnadrág volt rajtam, azt nem sajnálom annyira), de a Nap elég erősen sütött, úgyhogy a következő ázásig nagyjából meg is száradtam. A kivétel a cipőm, az még most is kint szárad. (Természetesen a többi cuccomat is ki fogom mosni a héten.)

A rajt-cél-zóna nekem nagyon tetszett. Tisztára, mint egy jól szervezett vasútállomás. A gyűjtőpont után a befutók megkerülték a mezőt, majd az utolsó futókat jobbra terelték az 1. vágányra, a többieket balra a 2. vágányra. Az elágazásnál kellett leadniuk (a gyakorlatban többnyire eldobás lett belőle) a térképet. Céldugás után a 2. vágányon tovább kellett haladni a térképekhez (itt volt segítség, a rajtszám alapján mutatták, hol van). A befutó versenyző felvette a térképet, letépte róla (és többnyire elhajította) a gumit, majd a kordonnál átadta a kifutó versenyzőnek (nem a gumit, hanem a térképet), és csak ez után ment kiolvasni és inni. Az elején a tömegrajtok is a 2. vágány végpont felőli oldaláról voltak.
A szokatlan az átfutópont utáni kötelező útvonal volt, mégpedig a rajt-cél zóna mellett (3., átmenő fővágányként). A végpont felé a 2. és 3. vágányt egybe terelték, majd a kiskör első pontja következett, a rajtolóknak még hosszú kötelező útvonaluk volt a rajtbójáig (nevezzük kijárati jelzőnek?).

Az idő szép volt, és kaja is lett volna, de mivel sokáig nem esett le, hogy mennyi időt töltenek kint a váltótársaim a terepen, nem használtam ki a büfé lehetőségeit. Verseny után pedig igen hamar indulás volt.
Talán minimális késéssel és szervezéssel eljuthattam volna az angol nyelvű it.-re, de letettem róla. Helyette Pécsi Gospelt hallgatok és Andráskereszt Blogot olvasok.
Hazaérkezés és teregetés után bevásároltam (utána szóltak, hogy ilyenekre nyugodtan vigyem el a kerékpárjukat), vacsora címen bepótoltam a reggel elmaradt tükörtojást, és azóta gépezek (emailek, eredménylista, beszámoló, dán).

Konfirmáció

2017. V. 20. (Szo) - még 590 nap

Persze ma is történt egy csomó más dolog, például megpróbáltam kialudni magam, majd ledolgozni a dán elmaradásomat, áthoztam Himmelevből az utolsó hátizsáknyi cuccomat, kétségbeesetten aggódtam a munkafeladatom (a molibdén) miatt - ami azért jó, mert legalább körvonalazódik bennem néhány értelmesen feltehető kérdés -, kétszer ebédeltem (de nem sokat), lelkesen fájt a térdem, és sok más egyéb.

De azért a lényeg mégiscsak az, hogy eljutottam az itteni konfirmációi szezon (általam ismert) utolsó konfirmációs alkalmára, egyébként (tök véletlen) néhány nap híján pont 25 évvel a sajátom után.
Természetesen egyetlen alkalom alapján nem lehet egy államegyház minden eseményét megítélni, de - hacsak nem szól jövőre valamelyik tájfutó srác, hogy az övé mikor és hol lesz - nem valószínű, hogy többre eljutnék. Úgyhogy lássuk ezt az egyet!

Sok minden nem volt, ami nálunk magától értetődő:
- Erős várunk és Confirma éneklése. Volt 4 ének (szokás szerint megkaptuk papíron), de alig énekelte valaki. Persze lehet, hogy a hatalmas térben elveszett a hang (értelemszerűen leghátul ültem).
- Bibliaolvasás (legalábbis azonosíthatóan). Volt két prédikáció (talán az egyik valami köszöntő lehetett), de igehely, felállás stb. nélkül.
- Fényképészek toszulása az oltártérben. Ez tök jó.
- Vizsga. Az a tippem, hogy itt nem templomok szerint (gyülekezeti rendszerben), hanem az iskolai hitoktatás keretében zajlik a felkészítés, ugyanis a "miserenden" az egyes istentiszteletek úgy szerepelnek, mint "az XY iskola 7/a (vagy b, c stb.) osztályának konfirmációja". (Nyilván nem az egész osztály, mert csak 8-an voltak.) A konfirmáló lelkész szerintem az iskolai hittantanár (legalábbis nem a katedrális lelkészei közül való). Ennek megfelelően lehet, hogy a "vizsgá"-t is az iskolában tudják le, és talán nincs is személyesen közük a templomhoz. Azt csak választják, mint mi a szalagavatóra a helyszínt. Mondjuk ha én roskildei evangélikus hetedikes lennék és választhatnék, én is a katedrálist választanám.
- Úrvacsora. Ejnye. Eszerint a vikingek nem a konfirmációi istentiszteleten vesznek először úrvacsorát. (Na de akkor minek az egész?)

Ugyanakkor a név szerinti áldásokkor az adott konfirmandus családja (meghívottai) a helyükön felálltak. Egyrészt talán, hogy jól lássák, másrészt talán, hogy kifejezzék az összetartozásukat. Vagy csak verseny, hogy kinek van több vendége (de ez nem valószínű, mert a konfirmandusok pont nem látják a felállást).
Volt bevonulás is (csak éppen a másik irányból, mint ahová éppen mindenki nézett), a végén pedig kapunyitás. Életemben először láttam nyitva a főbejáratot, amin annak idején Pisti a királynő unokanővérével bevonult. Na én azon most kivonultam (miután a templomlépcsőn befejeződött a szokásos csoportfényképezés).

Kicsit olyan gyülekezettelennek, és emiatt olyan profánnak tűnt az egész. Felnőtté avatás, aminek a végén a célszemélyt egy régi (vagy gyors, de mindenképpen drága) autó anyósülésébe ültetik, és úgy szállítják el a helyszínről. Kicsit az úttörőavatásomra emlékeztetett (1988 tavasz): még megtartjuk, de már senki nem veszi komolyan.
Persze államegyház, tök más világ (történelmi, jogi, társadalmi helyzet), mint a miénk. Állítólag nem veszik komolyan, de azért fontos nekik, mint a kultúrájuk része. (Egyszer majd lefordítom a "konfirmáljunk vagy ne?" cikket az egyház honlapjáról.) És akárhogyan is, de a 14 évesek jelentős része konfirmál. Persze, hogy ez a statisztikai siker mire jó (pl. bárkinek vagy bárminek a jövőjére nézve jelent-e bármit is), arról nincsen információm. Pedig talán ez lenne a lényeg.
Lehet, hogy holnap megkérdezem, ui. a sokbeszédű lelkésznééknél lesz holnap az angol nyelvű.

Sikerült majd' egy héttel lemaradnom Piroska szülinapjáról. Utólag is Isten éltessen, Piri!
És persze Isten áldása legyen minden konfirmanduson!

2017. V. 19. (P) - még 591 nap

Északon a helyzet változatlan.

De legalább a hét véget ért. Tök véletlen, hogy pont a költözés után, de minden nap hat után indultam haza - már alig állok a lábamon. (Egyébként a matracom szélén ülök.) De - a Mo-93 mérésén kívül - csak az az igazi baj, hogy újra fáj a jobb térdem. Szerencsére csak kicsit, de az sem jó.

2017. V. 18. (Cs) - még 592 nap

Eddig még soha nem szerettem volna ennyire, hogy a címben szereplő számláló 1-en álljon és holnap végleg hazamehessek. De kezdjük az elején, még ha piszok késő is van, és majdnem összecsuklom az álmosságtól (ui. a héten többnyire csak fél hét után indultam el haza, cserébe reggel igyekeztem korán kelni).

Gondolom leesett, hogy tegnap még a munkahelyemről írtam (gy. k. nincsenek ékezetek).
Itthon beteljesítettem egy több hetes vágyamat, és levágtam a hajamat. Azt nem mondom, hogy soha életemben nem voltam még csinosabb (pedig elsőre így éreztem, még ha hiúságnak hangzik is), de ebben a "reggel sapkában is fázunk, úgy fúj a hideg szél, délben csurog rólunk az izzadtság, este pedig zuhog az eső" világban kifejezetten kellemes a rövid haj. Annyi kapucnit, kendőt, sapkát, bukósisakot stb. veszek rá, amennyit a pillanatnyi idő megkövetel (csak legyen a zsákomban elegendő).
A levágott hajam összeporszívózásakor kiderült, hogy itt még a porszívó is kutyaszagú. Ennek vélhetően az az oka, hogy az ő elhullatott szőrzetét is evvel szedik össze, avval van tele a porzsák. (Ui. partvist vagy seprűt az egész házban nem találtam.) Viszont jó hír, hogy a kutya kezdi megszokni az én szagomat, egyre kevésbé őrjöng, ha megjelenek.

Tegnap este itt volt a háziak nagyobbik lánya. Kedvesen elbeszélgettünk a konyhában, megdicsérte a dánomat. Jó is, hogy pár percig gyakorolhattam, mert a héten mindkét órát ki kellett hagynom (a 3 értekezletből 2 ütközött velük). Gunnar bezzeg az értekezleteket lógta el.

Ma reggel a buszon egy olyan srác mellett álltam, aki (vagy legalábbis a pulcsija) tavalyelőtt ott volt Japánban a dzsemborin (vagy jamboree-n, gy. k. cserkész világtalálkozó). Persze rögtön Andreáék jutottak az eszembe.

Ami pedig az elkeseredésemet illeti: a mai értekezleten én tartottam a tudományos előadást. Ilyen mindig van, néha értelme is; de előadás akkor is, ha értelme nincs. Ennek a rendszernek az értelmét nem csak én nem értem, bár ez most mellékes.
Az itteni munkámról kellett beszélnem, utána megbeszéltük. Én úgy éltem meg, hogy segítséget vagy használható ötletet nem nagyon kaptam, számonkérést annál inkább. Persze, világos, hogy ez egy egyoldalú vélemény, és nyilván nem ez volt a céljuk (ez egyébként teljesen világos és biztos), de nekem valahogy így jött le. Lehet, hogy pár nap alatt megnyugszom és helyrerázódom, de nagyjából olyan érzésem van, mintha lehetetlent követelnének tőlem, és nehezményeznék, hogy még nem vagyok készen vele. Persze volt már ilyen többször (korábbi munkahelyeimen). Néha szerencsésen kifaroltam belőle, néha meglett a baj, egyszer kellő mértékű sértődés árán megúsztam, egyszer elmenekültem (hab a tortán, hogy a feladatot végül mégis elvégeztem, egyesek még gratuláltak is az eredményhez). Ettől ez még most nagyon vacak, és nem látom a kiutat.
Egyelőre nyilván nem adom fel, de tényleg nem hiszem, hogy ilyenfajta kutatóként szeretnék (bírnék) tovább dolgozni, amikor hazamegyek. Valamin mindenképpen változtatnom kell, mert ez így nagyon rossz.

2017. V. 17. (Sz) - még 593 nap

Északon a helyzet változatlan.

Agyamra megy ez az itteni idojaras, most eppen meleg van (ami persze majus kozepesn ertheto, csak a tegnap utan varatlan).
A munkaban semmi elorelepes (neha ugy erzem, nem is lesz soha).

2017. V. 16. (K) - még 594 nap

Kiszámoltam a tegnapi kísérleteket, a molibdén nem működik. Ezen elkeseredve egész estig a cirkóniumos cikkel bajlódtam, amit talán sikerült is tető alá hoznom, de ettől még a molibdénprobléma megmaradt.
Hazafelé olyan tempóban nyomta a vezető a gázt, hogy elvétettem a közért megállóját. Itthonról mentem vissza bevásárolni, miután vacsorára nagyjából mindent megettem. Legalább olcsóbban kaptam a kenyeret, ui. 20 óra után féláron van. Bezzeg a himmelevi Meny 14 óra után adja féláron.
Különben jött egy front, lehűlés, szél és csapadék. Itt valószínűleg nyáron is alapfelszerelés a sapka és a kesztyű.
Cserébe nem fájt a jobb térdem (ami vasárnap óta fájt). A bal bokám is csak egy kicsit. A fogamról már nem is beszélve.
Összefoglalva: északon a helyzet változatlan.

2017. V. 15. (H) - még 595 nap

Tegnap lapzárta után, az internetes gugli-maps-ot és a versenytérképeket nézegetve esett le, hogy Nyborgban (amikor több óra fölösleges időm volt) csak pár percnyire voltam a híres kastélytól. Na mindegy.

Ma értekeztünk és dolgoztunk, északon a helyzet változatlan.

Ja, és az időbélyegző valamiért késik egy órát. Most fél kilenc van, de fél nyolcat ír ki.

Fyn

2017. V. 13. (Szo) - még 597 nap
2017. V. 14. (V) - még 596 nap

Rengeteget lehetne írni az elmúlt 36 óráról, amit a címben szereplő szigeten töltöttem, de erre most nem igazán van idő, úgyhogy számos lényegtelen részletet hanyagolva az alábbi.

A pénteki bejegyzés végén olvasható terv már a vonaton megbukott, ui. a Rejsekort-om - legalábbis a jegyvizsgáló (gy. kalauz, kaller) szerint, amit egyébként még a dánok sem értenek - nem érvényes Fyn-re (uborka), úgyhogy az utolsó Sjaeland-i állomáson (Korsor-on) leszálltam, kicsekkoltam, és vettem egy szimpla manuális jegyet Nyborg-ig. Ott szerencsére két Roskilde-i sporttárs felajánlotta, hogy a továbbiakban velük autózhatok. Így egyébként anyagilag is jobban jöttem ki (barack), és nemcsak a vasúti, hanem a közúti átkelést is kipipálhatom a Storebaelt-en (gy. k. Nagy Belt, azaz a Fyn és Sjaeland közötti víz - barack). Egyébként sem a tengerszoros, sem a hidak dicséretére nem találok szavakat. Nézegessetek róluk képeket!

Amíg a Nyborg-i vasútállomástól eljutottam a vk.-ig, ijesztegetésképpen még csöpörészett egy keveset (uborka), de ebből később már nem lett gond (barack), kopasz fejem meg is pirult ma estére. Közben láttam egy templomot (belülről is, mert éppen befejeződött egy konfirmáció), továbbá egy maratoni-félmaratoni futóversenyt (délután mi is futottunk ugyanott). Nem tudom, mennyire általános, de több konfirmandust is olyan autóval vittel el a templom mellől, ami direkt extra nagy zajt csap. ("Színvonal agyjáték IQ-system.")

A nevezésnél ugyan senki nem tudott angolul, de azért valahogy áthidaltuk. Ugyan elsőre a hölgyek közé soroltak be (és a kiolvasó a fejemre olvasta, hogy a női 35 térképét vettem el) de becsületükre legyen mondva, fél percen belül odajött hozzám egy fickó, közölte, hogy ők hibáztak, bocsánatot kért, és megígérte, hogy kijavítják (amit meg is tettek). Ezen kívül az OKR-ről nem esett le nekik az OK Roskilde (tanulság: ezentúl kiírom rendesen), de a nevemet nem szúrták el.
A versenyrendezők és a pályakitűzők igazán kitettek magukért. Egyébként is a városi sprint a kedvenc műfajom (fővárosi panelgyerek vagyok, na), de ez a hétvégi négy futam elvitt minket bolondokházába, kolostor belső udvarába, vasútállomás felüljárójára, építés alatt álló metrómegállóhoz, kikötőbe, kirakodóvásárra, lakótelepekre, művelődési házba, iskolaudvarba, minigolf-pályára, víztoronyhoz, sikátorokba, és még milliónyi klassz helyre (barack). Volt rengeteg pontőr, néhol forgalomirányítók (azért nem vitték túlzásba, volt pár lámpás kereszteződésünk, de szerencsére forgalom alig), és rendszeres eredmény frissítés. (Ez azért röhejes: van egy lakókocsijuk a számítógépeknek illetve kiolvasásra, de vetítőre nem telik. Ennél azért Magyarország sokkal jobban teljesít.)
Értelemszerűen nem a többieket néztem, de azért tök jól nézhettünk ki, amint fiatalok-öregek össze-vissza rohangálunk a városban. Kíváncsi vagyok, a "civilek" mit gondolhattak rólunk. (Amikor egy - a térképen szereplő, nekem az ideális útvonalat jelentő - átjáró be volt zárva, az egyikük járókelő magyarázott nekem valamit, de természetesen nem értettem, mit.) Versenyen kívül pedig kvázi piknikeztünk a parkokban.

Fyn nagyon szép. Tiszta és rendezett, mint az ország nagy része, és valószínűleg soha nem tudok betelni a vöröstéglás épületek látványával. Mivel viszonylag korán érkeztünk Odense-be, több órát csavarogtam a belvárosban, és megnéztem, amit fontosnak gondoltam (Andersen szülőháza, templomok, régi vagy annak látszó épületek stb.). Egyedül a vasúti múzeum maradt ki, mert egy szűk órám lett volna rá, pedig inkább egy szűk napot töltenék ott el. Reményeim szerint van rá némi esélyem, hogy még eljutok oda is.

A szállásommal két dolog volt zavaró (uborka). Egyrészt a Danhostelt csoportoknak (családoknak, baráti társaságoknak találták ki, én pedig egyedül vagyok, így relatíve drága. (Egy éve az állásinterjúra jövet egy hatágyas szobában aludtam, tegnap csak háromágyasban.) Másrészt tök fölöslegesen cipeltem magammal a hálózsákomat, mert azt nem engedik, így az ágyneműért is fizetnem kellett (pedig éppen azt is vihettem volna magammal, ha előre tudom).
Ezektől eltekintve nagyon klassz volt ott aludni, akár hetekig is bírnám. A fürdőszoba olyan, mint az itthoni (Tune-i): egy mozgássérült-vécé és egy turkáló minimalista próbafülkéjének keresztezése. Kád vagy zuhanytálca nincs, egy-két zuhanyfüggöny segítségével lehet elérni, hogy ne ázzék el minden, hanem a víz nagy része a padlóösszefolyóba jusson. Olyan érzés, mintha űrhajóban zuhanyoznék. (Gy. k. nem, még soha nem zuhanyoztam űrhajóban, de mint minden rendes fiú, persze szeretnék.)
Egyébként a magammal vitt hátizsákomba klasszul belefér kétnapi (egy éjszakányi) ruha vagy a tájfutós cuccom, de így együtt nagyon necces volt. Persze, az itteni (igen változékony) időjárást alapul véve igen nehéz megsaccolni, mennyi és milyen ruha kell. Tudnám, a vikingek hogyan csinálják!
A táplálkozást többnyire ötletszerűen oldottam meg: állomási gyorsbüfék, közértek, gyrosos, Nyborg-ban volt kitelepült grillező (ahol majonézes krumplisaláta is volt), a Danhostelben pedig svédasztalos reggeli.

Remek időzítéssel érkeztünk haza (Haza? Van nekem hazám? Hol? Úgy értem, Magyarországon kívül.), némi raktárfeltöltés (gy. k. kajabeszerzés) után még lófráltam egy kicsit Roskildében, mielőtt kezdődött volna az it. Szokatlanul kevesen voltunk, és talán életemben először mondom: még nekem is feltűnt, hogy a lelkész olvassa a prédikációt.

Holnap először buszozom Tune-tól Riso-ig!

2017. V. 12. (P) - még 598 nap

Két fordulóban (és két bőrönddel) átköltöztem, ezt most már Tune-ban írom (azaz működik a wifi és megtaláltam a villanyzsinór hosszabbítóját is). Valljuk be: már most túl sok cuccom van.
A rezidencia egy része állatszagú (a szobám nem), ezt úgy fogom fel, mintha állatkertben laknék. (Ha minden jól megy, holnap ezen is túlteszek, és vasútállomáson fogok aludni - ott van ugyanis az Odense-i Danhostel. Remélem, Marci és András legalább egy kicsit büszke rám, ha nem is irigykednek.)
Az ágyak itt is nagyon puhák, meg sem próbálkozom velük, szerencsére van egy matrac is a szobámban. Nagyon valószínű, hogy itt is jól fogom érezni magam, de azért kicsit elszomorító volt kiüríteni, kitakarítani és otthagyni az első szálláshelyet, a jól ismert környéket (utcák, boltok, templom, buszmegállók, sportpályák), és persze a jófej lakótársaimat.

Ami a lényeg: holnap nem várható bejegyzés. Ha minden a terveim szerint alakul, reggel fölkerekedek, elvonatozom Nyborg-ba (át a Nagy Belt hídján!), nevezek és rohangálok, esetleg a város kulturális látnivalóival is foglalkozom egy keveset. Utána vonat Odense-be, és a szállás elfoglalása (ami ugye nem nagy távolság, hiszen az ifjúsági szálló a vasútállomáson van). Másnap 9-kor nyit a mozdonymúzeum, 10-kor pedig rajt. Rohangálás után vonattal vissza Roskilde-be, ötkor angol it. a katedrálisban, majd busz ide. (Igazából azt kéne írnom, hogy "haza", de még nem áll rá az agyam. Pedig a gépem már automatikusan kapcsolódik a wifihez - állítólag ez az "otthon" korszerű definíciója.)

Újra első éjszaka egy új helyen. Jó éjt!

2017. V. 11. (Cs) - még 599

Munka - talán lesz belőle valami. Legalábbis reménykedek, bár a vegyszerbeszerző rendszer természetesen rosszalkodik (gy. k. nem működik). Azért én is kitettem magamért: a salétromsav koncentrációját a sósav sűrűségéből számoltam ki. (Ez még mindig jobb, mint egyetemistaként; akkor tömény sósavból akartam 3 M salétromsavat hígítani.)
Dán - a két hét kimaradás után a fonálfelvételt kicsit egyszerűsíti, hogy a 2-3 új arc is megjelent, így Anne időnként az ő nulla közeli szintjükkel foglalkozik, vagyis nem túl vészes a tempó. Cserébe a mai új lányról rögtön kiderült, hogy túl jó hozzánk, őt gyorsan átvezényelték Yvonne és Ali csoportjába.
Holnap itt ünnep van - keresve sem lehetne jobbat találni a költözésre. Reméljük a legjobbakat.
A hétvégi versenyhez kibogarásztam néhány vonatot. Drága, de még a hazautazás előtt föltöltöttem a Rejsekort-omat (gy. k. az elektronikus bérletemet). Az idő ugyan nem lesz a legjobb, de legalább nem várható nyomnyinál több csapadék.
Vagyis északon a helyzet változatlan.

2017. V. 10. (Sz) - még 600 nap

Újra dolgozom (ne kiabáljuk el, de talán végre sikerült valami), kellő mennyiségű kavarás minden fronton (a poszterem számlájának kifizetése és a megmaradt hátizsákok-pólók osztogatása. Este a dán házimat is igyekeztem megírni, és ami a legfontosabb: piszok hideg van, még sálban is fáztam. Szóval északon a helyzet változatlan.

2017. V. 9. (K) - még 601 nap

Hihetetlen, mennyi elmaradást tudtam összeszedni pár nap (na jó, 9) kieséssel! Két hete nem voltam dánon, és szinte mindent elfelejtettem, amit addig tudtam. (Azért az nem volt olyan sok.) A konferencia utómunkálatai (a publikációk begépelése az MTMT-be - gy. k. Magyar Tudományos Művek Tára) persze ráérnek, de a költözést már jó lenne lassan befejezni. Pénteken állítólag ünnepnap van. Senki nem tudja már, mit is ünnepelnek pár száz éve, de arra talán jó lesz, hogy a maradék 1-2 bőröndnyi szajrét áttranszportáljam. Akkor már csak az utolsó kitakarítás és a kulcsátadás (megszervezése) van hátra...

Reggel sikerült leszednem a fregolit, kivinnem a szemetet, levágnom a körmömet (Zakieh este rendezett egy mosogatógépezést), majd megindultam Lyngby-be: az egyetem központjában a helyes kutatói magatartásról okosítottak minket (ami egyébként meglepően érdekes és elgondolkodtató volt). Odafelé Hillerød-ön át mentem, amit többször nem fogok, mert a busz (a 600-as gyorsjárat) iszonyú lassan tekereg el odáig, de egyszer megérte, mert gyönyörűek a szikrázó napfényben fürdő erdők-mezők-falvak. Hillerød vasútállomását (vagy inkább HÉV- és egyvágányú villamosocska-állomását) is kár lett volna kihagyni. Az egyetemen még ebédelni is tudtam - a kaja nem különbözik a mienktől (mármint a Risø-itől, csak a hangulat "egyetemibb".

Haza már a szokott útvonalon és módon jöttem, és még az esti edzésre is eljutottam. (Előtte hazarohantam a reggel otthon felejtett rohangálós szemüvegemért, meg sapkáért és melegítőért, ugyanis időközben nagyon lehűlt és beborult az idő.) Hivatalosan váltót, a gyakorlatban inkább sprintet gyakoroltunk, kb. 2 km-es pályák voltak. Kíváncsi vagyok, sikerült-e valakinek a rendelkezésre álló 45 perc alatt mind a hármat lefutnia (annak alapján, hogy mikor és hol találkoztunk, Jakob esélyes) - nekem kettő jött össze.

Az időjárás igazán dán volt: napszemüvegben indultam, az ebédnél az egyetemisták rövidgatyában-pólóban feszítettek, este pedig még sapkában is fáztam. Gyorsan szögezzük le: nagyon tetszik a vikingek öltözködése, csak én megfagynék olyan kevés ruhában.
Ezt a követhetetlen változékonyságot még ők sem igazán értik. Hazafelé megkérdeztem Hanne-tól, miért csak rajtam volt fejfedő, válasz: mert ők megszokták ezt a hideg-nedves időt. Két perccel később megkérdeztem, miért voltunk ilyen szokatlanul kevesen, válasz: ebben a hideg-nedves időben még ők sem jönnek ki szívesen.

A nap nagy részében az egyik útikönyvemben olvasgattam Fyn alias Fynen szigetének ismertetését, ugyanis szombaton Nyborg-ban, vasárnap Odense-ben lesz verseny. Mindkettő városi sprint a vasútállomásoktól nem messze - ennél jobbat kívánni sem lehetne. Az Odense-i állomáson mozdonymúzeum is van, ami nagyjából el is döntötte a kérdést: szombatról vasárnapra ott alszom, nem jövök haza egyik Sjælland-i rezidenciámba sem. Érdekes módon a Danhostelnél (az is a vasútállomáson van - álomszép) egyszerűbben és gyorsabban tudtam szállást foglalni és fizetni, mint az egyetemi vendégház esetében.
Hab a tortán: vasárnap délután a katedrálisunkban lesz az angol nyelvű mise, amire előreláthatólag visszaérek.

Egy nagyon fontos kérdésre kell még válaszolnom, amit a lagziban tett fel valaki: meg lehet-e látogatni engem. Válasz: természetesen igen, nagyon örülnék neki! A repülés ma már döbbenetesen olcsó és egyszerű, a szálláskeresésben is szívesen segítek. Hétköznapokon persze dolgozom, de látnivalót tudok javasolni dögivel, hétvégére meg közös programot is szervezhetünk. Vagy ahogy jólesik - akkor sem sértődöm meg, ha Jyllandra jöttök, bár akkor jó eséllyel nem találkozunk.

2017. V. 8. (H) - még 602 nap

[Vasárnap este írom itthon, Budapesten]

Pénteken déltájban befejeződött a konferencia. Addig volt pár kritikus pillanat, például amikor a semmiből előkerült egy előadó, akit addig nem láttunk, de az előadása nem volt sehol. Szerencsére komolyabb fennakadás nélkül ezeket is megoldottuk.
Az ünnepélyes záráson Shaolin egy-egy szál virággal megköszönte a munkánkat. Mivel többen ódzkodtak a viráguk hazavitelétől, délutánra (az ebéd, a búcsúzkodás, az általános pakolászás és romeltakarítás végére) kilenc szál is nálam landolt, így odahaza volt mivel felköszöntenem anyut.
Felderítettem a Kastrup-i akváriumot és a repülőtér környékét, feltöltöttem a rejsekort-omat, majd hazarepültem. A berlini átszállásnál sikerült 2 óra késést összeszednünk (nagyon úgy tűnt, hogy a Tegel repülőtér igen bénán üzemel), így már bőven másnap landoltunk.

Szombaton András (nem pedig Gábor, ahogyan azt az anyakönyvvezető első próbálkozásnak mondta) unokatestvérem esküvőjén voltunk Pécsvárad-Pécs-Mecseknádasd településeken. Nagyon jó volt közeli és távoli rokonok (barátok, ismerősök) garmadával találkozni, társalogni, táncolni, táplálkozni! Be kell valljam, eddig valahogy nem mindig esett le, hogy ilyen remek rokonaim vannak. Igazán remekül éreztem magam, nagyon szépen köszönöm a meghívást, sok boldogságot és áldást kívánok Nekik! (Ha valaki esetleg nem találta volna ki: mindketten igent mondtak.) Értelemszerűen aznap sem kerültem már ágyba...

Az éjszaka utolsó óráiban ott aludtunk, majd reggeli után vasárnap hazajöttünk, és igyekeztünk lustulni. Most megpróbálom kialudni magamat, majd holnap délben indulok vissza. Számos kérdésre a válasz: amennyire ezt lehet előre látni, legközelebb augusztus 2-3-4. hetében jövök újra Magyarországra.

[Hétfő reggel írom itthon, Roskildében]

Reggel még gyorsan bementem a (budapesti) munkahelyemre, hogy odaadjam nekik a posztert, hátha kiteszik a falra. Találkozhattam a két új kollégával (és két régivel) is.

A Liszt Ferihegyen találkoztam egy kollégával és az ő munkatársával - aki speciel az évfolyamtársam volt az egyetemen. Jó volt beszélgetni velük, néhány régi ismerősről hallani.
A repülés simán ment. Brüsszelig megint volt egy európai képviselő a fedélzeten (ők még nem kormányoztak). Az átszállásra várva találtam egy remek majdnem-menza éttermet a repülőtéren, úgyhogy rendesen beebédeltem. A második úton az ablaknál ültem, egy ideig talán a holland tengerpartot nézhettem, majd a Nagy Belt hídját. (Kis szerencsével ez utóbbin a hétvégén át is kelek.) Sem Roskildét, sem a fjordunkat nem tudtam azonosítani, bár mintha a Káosz Temploma leszállás előtt nem sokkal látszott volna.
Vicces volt - ha nem is unottan, de - a megszokottság érzésével vonatra szállni. Persze, hogy Magyarország a hazám, de már nagyon megszerettem ezt a vidéket és az embereket is. Valahogy megértem Zakieht, aki erősen sajnálkozott, amikor mondtam, hogy pár napon belül elköltözöm innen (Himmelevből).

Egyébként igyekszem az egészet egy nagy kalandnak, afféle kétévi vakációnak felfogni. Persze engem is bánt, hogy rengeteg magyarországi eseményről lemaradok (gyülekezeti programok, tájfutóversenyek, családi események, szakmai rendezvények stb.), de legyünk őszinték: itt is egy csomó klassz dolognak lehetek a részese, ami nagy élmény. Nagyon megszerettem az itteni tömegközlekedést, gyönyörű a vidék, ahol rohangálhatunk, és az épített környezet is igen szép. (A kulturális értékek felderítéséhez még nem nagyon kezdtem hozzá.)

Sajnálom, hogy a Zizi-Ricsi (-Bongyi-Réka) -tábtalin nem vehettem részt, de képtelenség minden jó programra eljutni.
Isten éltesse a Györgyiket, Adriánt és Ivettet (belőlük csak egyet-egyet ismerek), a Giziket, a Bendegúzokat és a Misiket!

2017. V. 4. (Cs) - még 606 nap

Az ostromállapot folytatódott, de nem bánom, sőt, szinte elszomorít, hogy holnap már vége. Pedig az LSC nem is igazán a szakterületem.
Ma is többen gratuláltak a technikai segédcsapat (azaz a mi négyünk) munkájához, ami igen jó érzés, pláne, hogy volt néhány igazán meleg helyzet, avagy kritikus pillanat. De remekül helytálltunk.
A poszterem is népszerű volt (vagy legalábbis az ivóvízvizsgálat, mint feladat sokakat foglalkoztat Európában). Szóval klassz nap volt, de azért jó, hogy a mai díszvacsorára nem jelentkeztem. Így is alig bírom a tempót.

A (himmelevi) szállásomat május 31-ével felmondtam, nyugtázták, és megkezdtük a kijelentkezési procedúrát. A májusi szállásdíjat még nem sikerült kifizetnem, természetesen kavar és bénázik az online rendszer.

Holnapra elvileg összepakoltam. Ha minden jól megy, már nem jövök haza (Roskildébe), hanem a konferencia zárása, a búcsúzkodás és a romeltakarítás ránk eső része után megyek ki a repülőtérre, hogy hazarepülhessek (Budapestre). Esetleg (ha sok időm lesz) még csavargok egy kicsit Koppenhágában. Laptopot terv szerint nem viszek, ennek megfelelően a következő naplóbejegyzés hétfőn este várható. Addig sok szeretettel gondolok a Zizi-Ricsi-és-még-ki-tudja-kik tábortalálkozóra!

2017. V. 3. (Sz) - még 607 nap

Ma (csütörtökön) reggel a többiek tartják a frontot, én csak fél óra múlva indulok, így egy picit tovább alhattam, kimostam, bevásároltam, kiteregettem, gyorsan bepótolom a tegnapi naplót, és talán még reggelizek is (bár valószínűbb, hogy készítek egy szendvicset, amit majd a vonaton beburkolok. A poszteremet tegnap kiraktuk, ma ingben és nyakkendőben megyek, mert délután ki kell majd állnom mellé.

Tegnap a konferencia hozta a formáját: óránként 15-20 percet csúsztunk, az ebédet kb. 3/4 órás késéssel tudtuk elkezdeni. Mi (fehér pólós stáb) keményen helytállunk, már néhány dicséretet is kaptunk.
A kirándulás tök jól sikerült. A kastélyra egy óra nagyon kevés, viszont éppen akkor ágyúztak a királynő jachjának - ilyet se minden nap lát (hall) az ember (ami talán hallószerveink épségét illetően nem baj). Nagyjából annyit láttam, hogy rengeteg mindent nem láttam: a vasútállomást, a kikötőt, a tengerészeti múzeumot, a templomokat, meg nagyjából mindent. Tanulság: Helsingørbe máskor is elmegyek majd (bár ez eddig is sejthető volt, ui. remek tájfutóklubjuk van, nyilván klassz versenyeket is rendeznek).
A Tivoli sokáig az "egyszer megnézzük, hogy tudjuk, miért nem jövünk vissza többet" kategóriában volt. A vacsora tipikus ünnepélyes díszetetetés volt: látványnak szép, íznek elmegy, mennyiségnek elhanyagolható. A vajas kenyér jó lett volna, de azt az előétel után elvitték, amikor éppen nekiláttam volna. Viszont a vacsora után, hazafelé menet - nagyjából amikor a kijáratot keresetem - kiderült, hogy eldugva bár, de vannak egész szolid játékaik is: klasszikus körhinta, dodzsem, "nyugdíjas" hullámvasút stb. Ahogyan azt már Port Aventurán láttam, a helyi tinédzserek a menet végén rögtön állnak is be a sor végére; a karszalagjukról pedig kiderült, hogy annyiba kerül, mint 3 menet. Mivel - számomra - élvezetes játékból is bőven több van 3-nál, néhányra többször is felülnék, dodzsemezni például én is tudnék órákig, a karszalagos megoldás mindenképpen megéri. Tanulság: mégis visszajövök ide is.

A Mónikákat Isten éltesse!

2017. V. 2. (K) - még 608 nap

A konferencia lankadatlan lelkesedéssel dübörög tovább. Mi változatlanul remekül össze tudunk dolgozni, de a résztvevőkön már megmutatkoznak a fáradtság első jelei: a reggeli szekció két óra alatt fél óra (két előadásnyi) késést szedett össze. Ennek persze a borzasztóan feszítettre tervezett (gyakorlatilag tarthatatlan) program is az oka. Szerencsére az ebédszünetet meglehetősen bő lére eresztették, azon be tudjuk hozni a délelőtti késést.
Ma már végre engem érdeklő előadások is voltak, például Nóráé (amin társszerzőként szerepeltem). A poszterem csütörtökön délután kerül terítékre. Bevittem a laptopomat, most (a poszterszekció alatt) a majdnem üres teremben gépelek, mert ha minden jól megy, nemsokára elmegyünk Nóráékkal csavarogni, és nem akarom este a lefekvést még a naplózással is húzni. Így is elég kemény a tempó, de nagyon klasszul beosztottuk, hogy ki mikor áll helyt.
Különben minden okés, jó a hangulat és az idő is. Nagy poén ilyen híres és nagy tudósok (meg rengeteg nem olyan híres, de nagyon komoly szakember, kutató) között ugrabugrálni a rendezői pólóban.

[Esti kiegészítés]

Ugyan Nóráékkal csak a főpályaudvar átellenes sarkában lévő kávéházig jutottunk el, azért nagyon jó volt egy kicsit beszélgetni velük, és legalább tudok végre egy helyet, ahol azonosítható kaját lehet szerezni.

Holnap délután kirándulunk "Hamlet kastélyá"-ba (gy. k. Helsingør-be), utána pedig a Tivoliban bulizunk, úgyhogy naplóbejegyzés csak csütörtökön (jó eséllyel aznap is csak este) várható.

2017. V. 1. (H) - még 609 nap

Odahaza (Budapesten) rendesen 6-kor kelek, de négy hónap alatt már elszoktam tőle. Hát most visszaszokhatok.
A gyors indulásnak (a vonaton reggeliztem, bár később kiderült, hogy a konferencia helyszínén is kapunk valami harapnivalót) és a remek tömegközlekedésnek (kb. 5 percenként indulnak az - egyébként zsúfolt - vonatok Koppenhága felé) köszönhetően az elvárt időben (fél nyolckor) megérkeztem a helyszínre, és nekikezdhettünk a konferencia első rendes napjának.

A Belgiumból - végleg - hazaérkezett Nikolával és a Hevesy két korábbi diákjával együtt tartjuk kézben a technikai dolgokat (előadás-ppt-k felmásolása a számítógépekre, mikrofonok, ilyesmi). Mindkét hajdani diák kínai, így igen hatékonyan szót értenek Jixinnel, Shaolinnal és a rengeteg kínai résztvevővel (ami azért praktikus, mert a távol-keletiek angolját értem a legkevésbé).
Az ünnepélyes megnyitó szokásosan feszélyezett udvariaskodása után pillanatok alatt belerázódtunk a közös munkába (gyakorlatilag hibamentesen ment le a nap), és szerencsére az előadók is nagyon hamar vették a lapot. Mihelyt az előadó nekiáll összefoglalni a mondókáját, a következő már jön is az asztalunkhoz, mi pedig felszereljük rá az űrhajósmikrofont (ha kéri). A kérdések-megjegyzések alatt ugrabugrálunk a mikrofonnal (a holtidő minimalizálása érdekében stratégiailag jól megválasztott helyeken ülünk), majd amíg az elnök felkonferálja a következő előadást, egyikünk a számítógépen cseréli a ppt-t (azokat még jó előre, a szünetben felmásoltuk és leellenőriztük), a másikunk pedig a távozó előadóról hámozza le a mikrofont. Talán még a csehek sem csinálták ilyen olajozottan Marianke Lazné-ban.
A rendezői póló remekül működik, akármit csinálunk (pl. az előadás közben megyünk ki), senki nem köt belénk, hiszen mi nyilván jobban tudjuk, mi az ábra.

Sajnos a mai témák nagy része - számomra - zsibbasztóan unalmas volt, többször majdnem bealudtam (ami azért az első sorban kicsit ciki lenne). Holnap viszont Nóra kezd, úgyhogy minden tekintetben a maximumon kell lennem.