Szabolcs Dániában - 2.

"Remélem, most azok olvassák ezeket a sorokat, akiknek szántam. Ha igen, akkor helló Tibi, helló Zsófi! De nagy tételbe mernék fogadni, hogy Bulcsú is ott van. Szóval: helló, dalek!"

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Isten éltessen, Dani! Boldog születésnapot kívánok!

2017. II. 29.

Ilyen nap ugyan nem létezik, de ez lenne a keresztfiam első születésnapja. Ahogy Tibi fogalmazta meg a keresztelő előtt: még nincs kialakult rendje az ünneplésnek. (Remélhetőleg később majd lesz.) Mindenesetre nagyon sok boldogságot kívánok, még ha személyesen nem is tudlak felköszönteni!

2017. II. 28. (K) - még 671 nap

Végre a laborban dolgozhattam, bár nem volt sok köszönet benne. Az egész napos munka termése négy darab oldat, aminek legalább sejtem az összetételét (hiszen én készítettem el őket). Azért ment el vele ennyi idő, mert nagyjából mindent a nulláról kell kezdenem, például a szükséges műanyag edényeket Gunnar és Jixin együttes segítségével sikerült csak előbányászni. Ehhez képest néhány eszközt viszonylag hamar megtaláltam. Talán volt értelme párszor végigtúrni mindegyik szekrényt.
Kiderült továbbá, hogy az antimon-triklorid és a molibdén-trioxid csak folysavas közegben hajlandó oldódni, ezért aztán a procedúra félidejében az egész miskulanciát varázsolhattam át üvegedényből teflonba. A fehér teflonedény alján legalább nem látszik a fehér csapadék, így még csak abban sem lehetek biztos, hogy tényleg feloldódott. De ezt legalább holnap megpróbálhatom méréssel ellenőrizni - ha addig kitalálom, vagy valaki megmutatja, hogyan kell egy mérési sorozatot beállítani. Mert eddig csak egy dán útmutatót kaptam róla.

A menzán valami különleges napot tartottak, de ez a kaján nem igazán látszódott. Ha jól tudom, ma van húshagyókedd, holnaptól pedig böjt - szerintem a menzán ez sem fog látszani.
Az előrejelzés egyébként az egész hétre esős időt mond, úgyhogy nem vagyok biztos a holnapi biciklizésben.
Jutalomfeladatként pedig még a hét végére össze kell állítanunk a tesztkérdéseket, hiszen a jövő héten indul a Concert.

Estére még több fronton meglódultak az események. Kaptam egy levelet, amiben a NemID-mat találtam. Kicsit bonyolultnak tűnik, eltart majd pár napig, amíg megértem, regisztrálok, és a segítségével kifizetem a médiaadómat, meg persze megrendelem az uniós TAJ-kártyámat.
Utána felbukkant Luigi, aki a negyedik, mindeddig üresen álló szobába költözik be. Szemben pedig szerintem presbiteri ülést tartanak, legalábbis a kivetített szövegekből meg az előkészített cuccokból erre következtetek.

A második hónap elteltével jó lenne valami visszatekintő összegzést elkövetni, de nem lesz könnyű. A beilleszkedés még tart - lásd a hetente érkező hatósági és egyéb félhivatalos leveleket. Lehet, hogy már túl vagyok a felén, de nem vagyok biztos benne. Még májusban is lesz valami új DTU alkalmazottaknak szóló észosztás, és a próbaidőm is tart még.
A kutatómunkámmal nagyon nem vagyok megelégedve (mármint a saját teljesítményemmel), de lehet, hogy minden igazi kutatás ilyen lassan szokott vánszorogni. Eddig mindig volt egy témavezetőm vagy főnököm, aki értett hozzá, és megmondta, mit csináljak és hogyan. Mivel a mostani feladatot itt (továbbá néhány kivétellel a világon) még senki nem csinálta, valószínűleg tényleg nem tudja senki, mit és hogyan kéne. A megbeszéléseken nagyjából annyit mondanak, hogy mit ne és hogyan ne, amiben valószínűleg igazuk van, csak nehéz benne a segítőkészséget meglátni.
Ez az utolsó fél mondat pontosan azt jelenti, ami oda van írva. Egy pillanatig nem kételkedem a kollégák segítőkészségében, minden konkrét kérdésre készségesen válaszolnak. Ugyanakkor úgy általában enyém a feladat (azért kapom érte a fizetést), így meglehetősen magamra hagynak a problémáimmal. Lehet, hogy ez a normális kutatói mentalitás (pláne Dániában, ahol nem hierarchia van, hanem egyenrangúság), de nehéz megbirkóznom vele. Többször éreztem már úgy a diplomám megszerzése óta, hogy nem vagyok igazán alkalmas erre a pályára (máshogy fogalmazva nem élvezem a kutatói munkát). Itt most kettő évig nagyjából csak ezt csinálom, úgyhogy 2018 végére reménység szerint kiderül, mennyire tetszik. Optimista becslés szerint nagyjából az életem felénél járhatok, adott esetben most érdemes váltani.

Kis híján elfelejtettem: Orsi útmutatása alapján Ábelt is megtaláltam a Süni csoport farsangi képein!

Isten éltessen, Soma! Boldog születésnapot kívánok!

2017. II. 27. (H) - még 672 nap

Reggel kapásból a műhelybe mentem, ahol némi keresgélés után megtaláltam a pénteki segítőkész kollégát, aki némi magyarázkodás után megértette, hogy mit akarok, és pár perc alatt addig esztergált valami régi teflondarabot, amíg elegendő forgácsot nyertünk. Tehát az első rész teljes sikerrel zárult, bármikor mehetek hozzá újabb anyagért. Köszi, Mikael!
Valószínűleg ez az itteni közös táplálkozások rejtett értelme: közben egy csomó mindenről beszélgetünk, és egymás (nem túlságosan átgondolt) válaszaiból akár valami értelmes megoldásra (vagy legalább abba az irányba vezető ötletre) is bukkanhatunk.

A teflonforgácson felbuzdulva a délelőtt nagy részében kationcserélő gyantát méregettem és töltögettem oszlopba. Mint a délutáni leszerelési értekezleten kiderült, ehhez nincs is szükség teflonforgácsra, mert az oszlopaink egy része műanyagfrittes. (Aki nem érti, ne aggódjék, nem vesztett sokat. Előreláthatólag lesz majd később olyan oszlop is, amihez kell a teflonforgács.)

A kísérleti tervemhez meglehetősen sok hozzászólnivalójuk volt a többieknek, de most már kezdem megszokni. Nyilván könnyebb mások munkáját kritizálni, mint működőképes ötlettel előállni, de lehet, hogy tényleg segítőkészségből teszik. Ha egy ötletnek túl sok a buktatója, talán jobb, ha még az íróasztalnál elvetjük. És persze a fizetésemért azt kell csinálnom, amit mondanak.
A lényeg, hogy most már tudok végre kísérletezni. Illetve még nem egészen, de holnap remélhetőleg az utolsó lyukakat is betömjük a sajtban, úgyhogy most már majdcsak elboldogulunk valahogy.

Sajnos a fogamban is jelentkezett egy lyuk, amit viszont nem fogok tudni saját hatáskörben betömni. Akármennyire is szerettem volna megúszni, valószínűleg ki kell majd próbálnom a dán egészségügyet.

Ebédelni és dánra bringával mentünk. Gunnar ötlete volt, hogy Per bringáján menjek. Rossz ötlet volt. Nem ért le a lában a pedálig, ráadásul nem hátizsákban, hanem nejlonszatyorban vittem a könyvemet, ami a kormányzást nehezítette. A visszaút nagy részén inkább toltam, mint tekertem.
Viszont az idő tényleg normalizálódik, úgyhogy a március beköszöntével kérek egy vállalati cangát Claustól. Rozsdás tanyabájkom még úgysem volt. Csak érjen le róla a lábam!
A mai dán szavak is borzalmasak voltak, a mondatokról már nem is beszélve. Az "er" például a "vagyok", "vagy", "van", "vagyunk", "vagytok", "vannak" listából bármit jelenthet. Ez persze nem baj, csak sokáig tartott, amíg ezt fölfogtam!
Viszont a múlt heti mondatok szinte pihentetően hatottak, úgyhogy van remény (és persze a kezdeti lendület is tart még).

Az olvasói kérésnek megfelelően tovább keresek Éjfúriát, de nem tudok biztosat ígérni.
Boriska képei az óvodai farsangról nagyon jók!

2017. II. 26. (V) - még 673 nap

Ébredés, tükörtojás, vasútállomás. A 240-es busz (amivel a mai versenyre mehettem volna) az internetes menetrend szerint csak munkanapokon jár, de a megállójában lévő menetrendjegyzék szerint vasárnap is, csak némileg ritkábban (konkrétan 2 óránként).

Mindegy, a vacak (egész nap szitáló) időre tekintettel inkább Koppenhágát és az it.-t választottam. Nagyjából harangozásra értem a németekhez (speciel ma pont nem harangoztak), és egy karneváli it.-n vehettem részt. Az elején a gyerekek is bent voltak (többnyire valami maskarában), és néhány felnőtt is jelmezben volt. Aki szereti az ilyesmit, annak biztos tetszik, de nekem mindig az általános iskolai farsangok igen nyomott hangulata jut erről az eszembe. Ettől még persze teljesen helyénvalónak érzem, ha ebben a karneváli időben a keresztyén örömről szól a prédikáció, csak sajnos versben volt, így alig értettem.
Utána benéztem a Vor Frue Kirké-be, ahol a vikingek éppen szintén befejezték. Szép nagy templom, az első fele "duplapados", ugyanis a szószék nagyjából a templom felénél van. Oltárkép helyett Krisztus urunk szobra, körben a 12 apostolé. Kíváncsi voltam Júdásra, de helyette Pál van. A folyosókon a korábbi lelkészek (néha püspökök) festményei (már úgy értem, őket ábrázoló festmények, nem pedig olyanok, amiket ők festettek volna).

A királynő nem volt otthon. Ezt abból gondolom, hogy az őrségváltás 60 helyett csak 40 percig tartott (magyarul a zenekar már elindult visszafelé, mire odaértem a palotához). Sebaj, a zenéjük még hallatszott, úgyhogy a hang alapján mentem utánuk. Akkor még nem tudtam az útvonalukat, így több lehetőséget is kihagytam a rövidítésre (ui. nem a legrövidebb útvonalon mennek, hanem az egyirányú utcák szerint).
Félúton értem be őket, és ha már a kaszárnyájukban (ami zárt katonai objektum) nyitva van az ingyenes testőrség-történeti múzeum, bementem és megnéztem, vettem egy emlékkönyvet is.
Kissé ellentmondásos egymás mellett a két tábla "katonai terület, belépni tilos" és "a múzeum 10-05 óráig ingyenesen látogatható" felirattal, de annyi testőr lófrál odabent egyenruhában és felszereléssel meg azok nélkül is, hogy aligha lehetne múzeumlátogatásnak álcázni egy támadást. Egyébként a Kastellet ugyanez: működő katonai objektum, aminek egy része napközben látogatható. Lehet, hogy ez a "jópofizunk az emberekkel" megközelítés az oka, hogy a szükséges újonclétszámot 95%-ban fel tudják tölteni önkéntesekből?

Ha már ott voltam, megnéztem a szomszédos parkot (ahol nyugdíjasok bocsázgatnak), és körbejártam a Rosenborg palotát. Bemenni majd valamelyikőtökkel, aki meglátogat (odabent vannak a koronaékszerek), de kívülről is elképesztő. Olyan mesebeli elvarázsolt kastély, leginkább egy vidámparkba tudnám elképzelni, esetleg bentlakásos iskolának. Ha jól rémlik, valaha a királyék ott laktak.

Sétálgattam még egy órácskát, a tavacskás növénykertek szépek, de a térképen olyan jól mutató szögletes tavak vidéke tök semmilyen. Akkor már inkább a mászófal (tényleg az, végre volt időm megnézni) a főpályaudvar mellett. Sajnos nem találtam arra utaló információt, hogy mikor üzemel. (Nem vagyok annyira elvakult extrém sportoló, mint lenni szeretnék, de ezt tényleg kipróbálnám.) A májusi konferenciánk ott lesz mellette, remélem, akkor szerzek majd némi információt.

Még egy meglepetés: vonat állt a kilenc és háromnegyedik vágányon. Igazából 26.-nak hívják (szerintem 15-25-ig nem osztották ki a számokat), de olyan körülményes a megközelítése, mint a kilenc és háromnegyediké. Csak innen nem a Roxfortba, hanem Svédországba mennek a vonatok, magyarul peronzár van, és csak igazoltatás (útlevélellenőrzés, de schengenieknek illetve uniósoknak nyilván elég a személyi is) után lehet felszállni. Gondolom az benne a fantázia, hogy ez a vonat átszállási cécó nélkül mehet át Malmöbe.

Vonat és busz haza. Az még érdekes lehet a jövőre nézve, hogy a roskildei állomáson bementem a bazárba. Kicsit tényleg olyan, mintha az Ezeregyéjszakából jött volna: felmosóvödörtől tőkehúson át rizsig mindent lehet kapni, olyasmit is, ami más közértekben még nem láttam (pl. másfél literes palackos üdítő). Jól jöhet még.

2017. II. 25. (Szo) - még 674 nap

Mivel a mai napot kemény lustulással töltöttem, erről nincs értelme hosszan beszámolnom, inkább néhány olvasói levélre reagálok.

Igaz, hogy itt minden nedves (a reggeli napsütés délutánra beborult, és még esett is egy keveset), de a por valahogyan mindig utat talál befelé. Ennek vélhetően az sem tesz jót, hogy az előszoba fogalma Dániában kevéssé ismert, és a többiek gyakran utcai cipőben vonulnak végig az egész lakáson. A helyzetet a néhány naponta ismételt porszívózással próbálom kézben tartani. Szerencsére bútor alig van, a porszívót pedig a szoba közepén tároljuk, így nagyjából negyed óra alatt készen is van az egész.

Éjfúriát nem biztos, hogy találok, de ha szembe jön egy, azért megpróbálom hazavinni ajándékba.

Köszönöm a "sokáig el fog még tartani a belerázódás" jellegű biztatásokat. Ezek szerint másoknak se ment sokkal gyorsabban, nem én vagyok az extra béna. Ami meg nem sikerül 2 év alatt, avval legalább nem kell majd foglalkoznom.
Az például rejtély, hogy a holnapi verseny helyszínére miért nem dobja ki a kereső az odafele menő buszokat, miért csak a visszafelé jövőket. Így megeshet, hogy inkább Koppenhágát választom (maradt még ott néznivaló dögivel).

Egyesek szerint egy ilyen külföldi úttól / kalandtól / tartózkodástól nyílik ki a világ. Lehet, hogy így van, ezt még nem nagyon érzem.
Amikor már a sokadik repülőjegyet vettem Interneten, akkor halványan derengeni kezdett, hogy a két év végére talán én is olyan unottan fogok várni a gépemre a repülőtéren, mint néhány utas. Ami egyrészt nyilván nagyon menő ("amennyit én már repültem, nekem ez nem kaland"), másrészt viszont nem vagyok biztos benne, hogy el akarok jutni idáig. Persze lehet, hogy soha nem jutnék, hiszen vasúton vagy BKV-n sokkal többet utazom, ennek ellenére még mindig izgalmasnak találom. Lehet, hogy a tömegközlekedés rajongójaként mindig is jobban fog érdekelni a műszaki-szervezési megoldás, mint az úticélom elérése.

Hogy a világgal együtt én is megnyílok-e majd, arra inkább nem tippelnék. Ettől még persze jó érzés lesz, ha legalább nagyon kis részben megértem az emberek beszédét, de hogy ezt elérem-e?
Persze az is menő érzés, hogy felülök a vonatra, aztán ha nem érem el az anglikánok angol nyelvű 10 órását, akkor megyek a német evangélikusokhoz 11-re. De hogy ez segít-e, hogy megálljam a helyem életem (vagy legalább a munkám) hátralévő részében, az számomra még rejtély.

Nagyon köszönöm az itt-tartózkodásommal kapcsolatos jókívánságokat, és természetesen én is a legjobbakat kívánom Nektek!

---
Lapzárta után érkezett (hozzám), hogy odahaza már 10 napja be kellett adni a felsőoktatási felvételi papírokat.
Evvel kapcsolatban csak annyi, hogy mindkettőtöknek nagyon örülök, mindkettőtökért szorítok és természetesen mindkettőtökért imádkozom.

Isten éltessen, Matyi sógor! Boldog névnapot kívánok!

2017. II. 24. (P) - még 675 nap

Ahogyan az lenni szokott, hosszas (esetünkben két hetes) nyűglődés után hirtelen és kissé nehezen lekezelhető módon nekilódultak az események.
Reggelre elég rendesen behavazódtunk. A vikingek helyes kis traktorkákkal kotorgatták a havat a házak elől - a mienk elől is. Egyre inkább azt hiszem, hogy a templomhoz tartozunk (ui. szerintem a templomi traktor járt nálunk). Estére egyébként az utak szárazzá, a járdák pedig latyakossá váltak, csak a füvön maradt meg a hó, ugyanis egész nap szikrázott a napsütés. Hazaindulás előtt le is mentem a partra (strandnak nem nevezem, mert alig hiszem, hogy engedik a fürdést, pedig tök jó lenne), és kigyalogoltam a móló közepéig. Sajnos a Nap végig a szemembe sütött - igazából reggel kellett volna mindezt megtennem. De a hullámverés és a madarak (lehet, hogy nem sirályok, de én úgy szólítom őket) csivitelés így is remek, és hát még van egy csomó időm a parton andalgásra.

A reggeli nagygyűlésen az igazgatói beszéd (semmi lényegbevágó) és a tudományos előadás (nem értettem teljesen, de valami himalájai hegy keletkezésének és pusztulásának vizsgálata nukleáris módszerekkel) között (a reggelin) előre megfontolt szándékkal két szerelő asztalához sodródtam. Kapásból elkezdtek kérdezgetni, hogy szia, ugye új vagy itt, mivel foglalkozol, mire én rögtön előadtam, hogy teflongyapotra lenne szükségem a folysavas kísérleteimhez. Tök rendesek voltak, alig kellett kérnem, már magyarázták is, hol van a rezidenciájuk, keressem meg őket, van teflonjuk, majd kitaláljuk, mit hogyan. Oké, hogy a szerelők/karbantartók/műhelyesek/munkások pont ezért vannak (a két tudományos részleg összes szerelési és barkácsolási igényét kiszolgálni), de hogy ennyire, az azért meglepett. (Inkább nem idézem fel a kapcsolódó hazai tapasztalataimat.)

Lygával végül is ebéd után mértünk, elmondott és megmutatott mindent, amit tudott.
Tegnap megjött két vegyszerem is, ma pedig meghozták a védőfóliát. Rögtön ki is bontottam, és nekiálltam benejlonozni a fülkeablakot. A vicc az, hogy ezt belülről kell, tehát be kellett másznom a fülkébe. Befértem, de a lábom borzasztóan útban volt, igen jól jött volna, ha a nyakam mögé, vagy legalább lótuszülésbe tudom tenni. Kár, hogy soha nem tanultam jógázni (bár az utóbbi cserkésztáborban még ment). Sajnos a többiek csak viccelődtek, de nem fényképeztek le, így nem tudom megmutatni.
Az első két fólia még nem lett az igazi, de a többi már szinte buborékmentesre sikerült. Ugyan jelentősen rontja a láthatóságot, de még az elviselhetőség határán belül. És ami lényeges, még rengeteg fólia maradt, szükség esetén föl tudok ragasztani még egy-két réteget.

Annyi probléma azért van, hogy a védőfóliához nem küldtek rendes számlát. A titkárságról napok óta rágják a fülemet, hogy hol a számla (vagy nyugta vagy blokk). Ma reggel a titkárnővel beléptünk az e-bay-re (olyan elektronikus bolhapiac az Egyesült Királyságban, mint nálunk a Vatera, de állítólag már atom-tengeralattjárót is adtak-vettek rajta), és ellenőriztük, hogy ott tényleg nem kaptam számlát. (Utána a titkárnő autóján mentünk a nagygyűlésre.) Reméltem, hogy a csomagban lesz, de ott csak egy hiányos papírlap volt (az egyik sarkát kivágták), és azon sem voltak rajta a szükséges számlázási adatok. Szóval a nap avval fejeződött be, hogy írtam egy légyszi-légyszi levelet az eladónak, hogy küldjön egy rendes számlát (ami azért a vikingeknél sem sokkal egyszerűbb, mint nálunk).

Hab a tortán: jött egy email a banktól (nem a tegnapitól, hanem a hónap elejitől), hogy kész a bankszámlám, menjek aláírni, és rendelik a kártyát. Eddig egy dán bankszámlám sem volt, most hirtelen kettő lesz, de mihez kezdjek ennyivel? Tisztára mint az Erzsébet kártyám: otthon van rajta egy csomó pénz, amit itt nem tudom elkölteni.

Összefoglalva: elég sok ügyben (ha nem is érkeztünk fordulóponthoz, de azért) rendesen meglódultak az események.

2017. II. 23. (Cs) - még 676 nap

Tegnap este (éppen skype-olás közben) pár percre elment az Internet, a Skype meg értelemszerűen megszakadt. Amíg a szüleim hívogattak, még én voltam offline, amikor meg (a hálózat helyreállása után) visszahívtam őket, már kiléptek. Sebaj, a nagyját megbeszéltük, a többit meg el tudjátok olvasni itt. Annyit azért el tudtak mondani, hogy egészségügyi vonalon nem túl rózsás a helyzet. Ezúton kívánok mielőbbi jobbulást minden érintettnek!

Ragyogó napsütésre ébredtünk, de a félszigetünkön azért fújt a szél rendesen. Egyelőre még nem lazítok tovább az öltözködési szokásaimon.
Délelőtt sok hasznosat nem tudtam végezni: összeírtam a döglött ügyeket (tehát amit én nem tudok továbbgörgetni, mert valaki másnak a lépése következik): Zr-93-as cikk, IBF cikk, Sr-90 esemény előadás, Big Job (az itteni fő feladatomat hívom így) beszerzések (bórsav, folysav, fólia - súlyosbító körülmény a számlázás). Ezen kívül tervezgettem a rádiumos posztert az LSC2017-re. A Concert előadáshoz már nem tervezek nyúlni.

Gunnar nagyjából akkor hívott az ebéd előrehozása témában, amikor már szedelődzködtem, hogy átmenjek hozzá ugyanezen ügyben. A társaság jelentős része beteg (vagy az volt, esetleg lesz), néhányan hivatalos ügyeikkel foglalkoztak, így végül Shaolinnal hármasban mentünk.
A menzáról közvetlenül mentünk dánra (gy. k. nyelvóra), és nagyjából olyan izgatottan gyakoroltuk a 8-10 tanult mondatot, mint utoljára talán általános iskolás korunkban. Tulajdonképpen jó érzés (és a tanárnő is elismerően vigyorgott ránk). Az óra egyébként leginkább SGM-éra emlékeztet (ez nálam az elérhető legrangosabb elismerés idegen nyelv tanításának módszertanából).
Előkerült egy ötödik, majd egy hatodik résztvevő. Giovanni elsőre némileg megszeppent, hogy mi mennyivel többet tudunk, mint ő (a fent említett 8-10 mondatot), de utána a honfitársa mellé került, aki tudott neki segíteni. Az orosz sráctól viszont mi fogtunk padlót: kapásból és lendületesen válaszolt (ráadásul jól). Ez persze a tanárnőnek is gyanús volt, úgyhogy hamar kiderült, hogy ő már másodszorra kezdi a tanfolyamot (azt nem mondta, meddig jutott előzőleg). Ez egyébként itt teljesen rendben van, akárhányszor újra lehet kezdeni, csak valami időkorlát van, talán három éven belül le kell tenni az első (vagy az utolsó) vizsgát, utána véget ér az ingyenesség. (Ez a kritérium engem értelemszerűen nem aggaszt annyira.)

Mire kijöttünk dánról, már csöpögött egy kicsit, s a csapadékintenzitás a bankszámlás küzdelmek alatt folyamatosan növekedett. Kellő mennyiségű hezitálás után a buszmegállóhoz közelebbi bankba mentem, ahol legnagyobb megdöbbenésemre nem tanácsoltak el, csak végigkérdezték a szokásos litániát (útlevél, sárga kártya, jövedelem, tudom-e, hogy hitelkártya kizárva). Kaptam pár papírt kitöltésre (többnyire azt kérdezgették, hogy kell-e adóznom az Amerikai Egyesült Államokban), majd az irataim lefénymásolása (nagyon kellett nekik az útlevél - vajon mi lett volna, ha nincs?) után megígérték, hogy a jövő héten felhívnak. Azért ez lényegesen gyorsabbnak tűnik, mint a múltkori bank, és úgy általában sokkal segítőkészebbek voltak, de a kérdéseik is sokkal szakszerűbbnek, lényegre törőbbnek tűntek. Most már csak az a kérdés, mit csinálok, ha mindkettő bank hajlandó számlát nyitni nekem - de ezen talán még ráérek aggódni. Szóval bankszámlavonalon egy kicsit talán javult a helyzet.

A következő stáció a könyvtárban volt, ahol NemID-t (nagyjából a mi Ügyfélkapunknak felel meg) kértem. Itt a jogosítványom lett a kedvenc okirat. (Érdekes, szegény magyar személyim soha nem rúg labdába, pedig nem is olyan régi. Mi lenne velem, ha még a füzetszerűt használnám az általános iskolás fényképemmel? - bár meg lett hosszabbítva egy egyetemivel.) Szokás szerint megkérdezték, hogy ki van-e írva a nevem a postaládánkra, ami kedves elővigyázatosság, de jó eséllyel fölösleges, hiszen a többiek is megkapják a leveleiket, pedig az ő nevük sehol nem szerepel.
Ez a kártyám is postán jön majd, de a hozzá tartozó jelszót zárt borítékban előre megkaptam. Lassan új dossziét kell nyitnom, annyi hivatalos dán papírom van már.

Mire hazaindultam, már javában esett. Itthon gyorsan porszívóztam egy keveset (ez kezd állandó programponttá válni, de szükséges, mert a dán építészet igen mérsékelt szerepet tulajdonít az előszobáknak), majd ágyneműt cseréltem, mostam, teregettem, ettem, levelekre válaszolgattam, és közben a hóesést nézegettem. Pár perce Zachira is befutott. Még nem olyan volt, mint egy hóember, de azért igen látványos.
Kíváncsi vagyok, mi lesz itt reggelre. Szerencsére a főértekezlet csak 9-kor kezdődik, Lygával talán 10 tájban kezdünk mérni, addigra csak bejutok valahogyan.

2017. II. 22. (Sz) - még 677 nap

A mai nap is inkább volt elkeserítő, mint bármi más.

A munkaügytől kérdezték a dán bankszámlaszámomat, hogy hova utalják a fizetésemet. Mondtam, hogy még nincs, mert a bank február 2-a óta töpreng, hogy nyithatok-e náluk. (Az itteni össze-vissza kapcsolt rendszerben ezért nem tudok uniós TAJ-kártyát kérni és médiaadót fizetni.) A munkaügyis kollegina szerint ez szokatlan (mindenki más szerint is), de azért elintézi, hogy legalább a magyar bankszámlára megkapjam a fizetésemet. (Ami tök rendes tőle.)

Elkeseredésemben jobb híján elkértem magam holnap délutánról, és megpróbálok egy másik bankban bankszámlát nyitni, hátha ott gyorsabb. De honnan a csudából tudhatnám, hogy melyik bank hajlandó bankszámlát nyitni nekem? Így sajnos csak próba-cseresznye alapon megy, ilyen ostobaságokkal kell töltenem az időmet.
Nem szimplán az időt sajnálom, hanem az értelmetlenség és a kilátástalanság zavar. (Ahogyan már oly sokszor ebben az életben.) Persze legyünk őszinték, odahaza is a bankokkal van a legtöbb bajom. Sajnos ezen senki nem tud segíteni. Csak tudnám, ennek fényében miért csodálkoznak azon, ha egyesek ragaszkodnak a készpénzhasználathoz?!

A dán kezdővel ütköző hétfői leszerelési értekezleteket sikerült elcsúsztattatnom másfél órával, így - ha minden jól megy - rendben lesznek.

A következő ICP-mérés (némi egyeztetgetés alapján) pénteken, a legnagyobb értekezlet után lesz.

Küzdök a dán házival, de ezek az első hetek németből és franciából is nehezen mentek. (Lehet, hogy oroszból és angolból is, de azokra nem emlékszem.)

Az egyetlen pozitívum, hogy Nikola talált néhány hibát a Concert-es előadásomban, azokat kijavítottam, és (reményeim szerint) készre alakítottam a ppt-t. Vacakoltam a poszterrel is, de az garantáltan nem lesz túlb fényes.

2017. II. 21. (K) - még 678 nap

Nagyjából már sejtem, hogy hogyan kezdjem a kationcserélő oszlopon a kísérleteket. Sajnos teflongyapotja (teflongyapjúja? teflongyapja?) senkinek nincsen (H-ön kívül még senkinél nem is láttam), de majd még kitalálunk valamit.
Nekiálltam a poszter megtervezésének is.

A nap fénypontja azonban egyértelműen az ICP-OES (gy. k. induktív csatolású plazma optikai emissziós spektrométer) volt. Ma végre üzem közben is láttam. Ha minden igaz, az első méréseimet evvel fogom kezdeni. Igazán kár, hogy annak idején, amikor tanították, hiányoztam az iskolából (keddenként nem a harmadikos vegyész műszi anal előadásra jártam be, hanem az elsős meteorológus csillagászatra és földrajzra). De legalább Ildikó megtanította az AAS (gy. k. atomabszorpciós spektrométer) működését - az adatgyűjtő program igen hasonló, bár kissé modernebb.
Holnap egy másik kollegina mér vele, azt is megnézem.

Annyira már bejáratott kolléga vagyok, hogy ma több levelem jött toszogatandó belső ügyekkel (Ez a te számlád? Melyik beszerzési kódra kell írnunk? A tegnapi gyümölcsöket tévedésből rossz épületbe szállították), mint külső újdonság.
Köszönöm szépen Mártinak a csillagtérképet, és nagyon örülök, hogy Kolos felvételije olyan jól sikerült!

A mellettem lévő irodákban egyre csak változik az ott dolgozók összetétele, ma egy fizikai földrajzosra akadtam. Nem unalmas, az biztos, de valószínűleg beleőrülnék, ha teljes mélységében meg akarnám érteni.

Egy rémes dolog is történt: internetes térképen végigkövettem, mely útvonalak mentén szeltem át tegnapelőtt oda-vissza Slagelse-t. Hát, így utólag meglehetősen ijesztő. Annyira nem voltam tisztában a hollétemmel, hogy egyszer-kétszer kifejezetten rossz irányba mentem. Valószínűleg kétszer is jártam pár helyen, csak nem tűnt fel.
Szép, hogy ilyen borzadhatatlan vagyok (remek új szó, most tanultam, vajon honnan?), de egy kicsit több tájékozódási képesség sem ártana. Mondjuk annyi, hogy elővegyem a zsebemből a tájolómat, hátha feltűnik, hogy észak helyett délnyugatnak megyek.
A legközelebbi vadidegen városban igyekszem majd kevésbé eszetlenül közlekedni.

2017. II. 20. (H) - még 679 nap

Megvan a tegnapi verseny eredmény listája: http://www.oksoroe.dk/Resultat/2017-2-19_VTR%20Slagelseskovene.htm
Tényleg tegnap tették föl, de akkor én már ágyban (azaz matracon) voltam. És a gul tényleg sárga, nem fehér, bocsika.

Megvan az első megfejtő is, aki eltalálta a legtöbb idézet forrását. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy csak pár napja kapta meg a linket. A jutalmát még majd megálmodjuk.

Végül megvolt az első dán nyelvórám (Danish Intro) is. 11 óra tájban kaptam egy emailt, hogy fél egykor kezdődik - jobb később, mint még később. Szerencsére a többiek valami értekezlet miatt korábban akartak ebédelni, így simán hozzájuk csatlakoztam. Gunnar még a múlt héten kapott értesítést. Lehet, hogy megint úgy jártam, mint a gyakorlótanítással, aminek az értesítését az illetékeseknek sikerült rossz emailcímre küldeniük. (Sokat nem nyertek vele, mert meglett a tanárszakos oklevelem).
Már eldöntöttem, hogy a meviszesektől kapott füzetet fogom használni a dánhoz. A mai óra anyagát holnap este átmásolom, és csütörtöktől már azt viszem magammal.
Az elnöknek (rektornak) igaza volt: viccesen fogalmazva tényleg olyan, mintha oroszlánfókák kommunikálnának. Aki nem hiszi, hallgassa meg a tankönyvünk hanganyagát: www.synope.dk illetve http://www.synope.dk/pvny5-01-10.htm
De nagyon tetszik. Egyrészt poén újra az iskolapad többségi oldalán ülni, másrészt poén egy olyan nyelvet tanulni, amire a világon semmi szükség (mert minden dán keni-vágja az angolt), harmadrészt poén lesz, ha tényleg el tudok majd valamit mondani dánul. Jövő decemberig még esélyem is van rá.
Állítólag a nyelvtan nem ügy, ha az ember tud pár indoeurópai nyelvet (nyertem), ellenben a kiejtés borzalmas (az).
Nyolcan vagyunk a csoportban (ez a sztenderd, ennyi szék van a teremben), plusz a tanárnő, aki francia, de dán szakon végzett, és pár évtizede már itt él. Ebből ma csak 4 diák volt jelen - lehet, hogy a többieket még nálam is később értesítik?

A fő munka igen döcögve, de talán előrefele halad.

Néhány szakmai emailt megválaszoltam (hajópadlótól konferenciajelentkezésekig), és hazafelé tök sötét volt a fasorban. Van közvilágítás, de nem működött. Legközelebb a láthatósági mellényemet is hozom, egy ilyen sötét országban alapfelszerelés (jobbaknak népviselet is).

Itthon újabb levél várt. Levelez velem az idegenrendészet, az önkormi, a szervátültetős. Ez a mai a számítógépeket adóztató hivataltól jött. Tudtam, hogy van médiaadó (hajrá internetadó), de ők honnan tudják, hogy nekem van gépem? Nagy testvér mindent lát?
Ennek a befizetéséhez is kell a NemID, csütörtökön muszáj lesz megszereznem.

2017. II. 19. (V) - még 680 nap

Vekker (gy. k. mobil), mosdás, imádság, öltözés, bepakolás, reggeli, indulás. A buszon négyen voltunk (abból egy a vezető), de a vonat (IC, de a miénkkel ellentétben nem helyjegyköteles, csak helyjegy váltható) elég rendesen tele volt.
Slagelse már kívül esik a "nagy Koppenhága" napijegy körzetén, úgyhogy jegyet vettem. Sajnos a ködben legfeljebb 100-200 méterig láttam, pedig érdekelt, hogy mi van nyugat felé. Néha szemerkélt az eső, nagyjából lucskos és direkt vizes (esetleg havas vagy jeges) felületek váltották egymást. Volt némi vágányzár is, de késés nélkül érkeztünk (visszafelé ez már nem volt igaz).

Tegnap este nézegettem Slagalse térképét, és kijegyzeteltem magamnak egy lehetséges útvonalat, de - gondolkodás nélkül - mégis inkább toronyiránt indultam. A tornyokat a ködtől persze nem láttam, de ha már tényleg ott voltak, benéztem a hozzájuk tartozó katolikusnak tűnő templomba (szobrok, mellékoltár, stációk szenteltvíz stb.). Vicces, hogy náluk is "højmesse" van, honnan tudják szegény vikingek, hogy misén vagy it.-en vannak, ha ugyanúgy hívják?
A belvárosnak van egy-két szép sétálóutcája, tere, szobra, parkja. Egy csomó utcában nincs járda, a két szemben lévő ház között egy síkban van a teljes utcakeresztmetszet (illetve csak járda van, mert az autók ki vannak tiltva). Többnyire tájolóval tartottam a dél-délkeleti irányt, de egy park (tavacska, gyep, de Ave Caesar! Vavan - a véce zárva van) után már elővettem a feljegyzésemet az utcanevekkel. Szerencsére pont olyan utcában álltam, ami szerepelt a listámon, úgyhogy végig a kórház mellett, a végén picit kelet felé (gy. k. balra, mert az állomás északon, a vk. pedig délen volt), és már láttam is a bóját, amit a főúton autóval érkező sporttársak kedvéért tettek ki. (Ezen a versenyen végre a pontokon is volt bója.) Hídon át az autópálya fölött (közben jobbra le az autópálya pihenőjébe, mert annak a vécéje nyitva van), és onnantól ahova a tömeg (kb. 40 fő) megy.

A versenyiroda egy épületen belül volt, mi a kinyitott ablak előtt kívülről sorakoztunk nevezni (kb. mint Kádár idejében az üvegvisszaváltó). Némi magyarázkodás után a "yellow" (gy. k. sárga angolul) pályára írtak be, ami a valóságban "gul" (gy. k. fehér dánul). Csak annyit jegyeztem meg, hogy a 4,5 km-es (később a rajtban ezen adat alapján kikerestem a pótszimbólját és azt mutogattam a rajtszemélyzetnek).
Így utólag azt hiszem, hogy C pályának számított, legalábbis a pontjaim zöme út mellett volt (persze a gödörpontok bójáját jól benyomták a gödör aljára, nehogy kilátszódjék).
Kellő mennyiségű töprengés (és a többnyire szenior versenyzőgárda gardróbjának nézegetése után) alul a harisnya + bozótalsó, felül a dupla póló + bozótfelső kombó mellett döntöttem. Eleinte aggódtam egy kicsit (durván a pálya harmadáig fázott a karom), de utána már izzadtam, úgyhogy összességében szerintem ez volt a jó döntés.
Rajt párszáz méterre, az egyik tó partján, rajtolás az irányított demokrácia elvei szerint: nincs rajtidő, csak az 1-2 perces indítási időközt kell tartani azonos pályán, de a rajtban ácsorgó 8-10 ember rajtolásának összehangolására azért a rajtbíróság segít, hogy ki következik. Térkép fóliába hegesztve, ami az időnként nekilendülő csöpögés miatt igen praktikus.

Az első pontra menet rögtön túl sokat szaladtam a tóparti sétányon, mászhattam vissza, majd a másik pontra menet megismerkedhettem a három lehetséges felszíni minőséggel: vizes föld (ún. sár), vizes avar (tavaly lehullott levél, gally), tó vagy patak (esetleg részben befagyva). A vikinges is mondják, hogy ez egy igen nedves ország.
Ez (a második) lett a leggyorsabb átmenetem (7:22 min/km). A cipőmről a sártól már az első pontnál nem lehetett volna megmondani sem a márkáját, sem az eredeti színét (szürke) - úgy nézett ki, mint egy igazi tájfutóé. A harmadik pontnál már a bozótom is. A negyedik pontra menet elkezdett szemerkélni (szerencsére a cuccomat a célban be tudtam úgy gyömöszölni a zsákomba és a szatyromba, hogy nem lett bajuk, én meg már amúgy is elég vizes voltam mindenütt).
Az ötödik pontnál már bokáig át voltam ázva (a 4/7 pillangós pontunknak meglehetősen nagy volt a forgalma, ennek megfelelően a környéke csupa süppedős sár). Egyébként ha lett volna kedvem bámészkodni, a pályának az első fele egy szép, nagy, jól belátható mező volt, de pl. a 7. pontra menet egy dombtól nem láttam, hogy útban lesz egy tavacska, úgyhogy ez az átmenetem lett az egyik leglassabb (az eredményfecnim szerint 13:55 min/km).

A nyolcadik pontra volt a leghosszabb átmenetünk, amit megpróbáltam irányban megtenni, de minden ösvénynél elcsábultam egy kicsit, így összességében igen vacakra sikeredett. A pontra menet sikerült tovább fokoznom a cipőm víztartalmát, vádliig belesüllyedtem egy patakba, ami kb. 20 cm avar fedett. Innentől kezdve igyekeztem figyelni a az árkokra (mert mindben volt egy csomó víz), hátha elkerülhető a további nedvesedés, de ez alapvetően esélytelen volt (meg már minek is). Itt annyira gyakoriak a kék vonalak (vízfolyás, vizesárok), mint nálunk a száraz árkok. Valószínűleg ugyanarról a felszínformáról van szó, csak ebben az országban több a víz. Az utolsó öt pontomra menet nagyjából végig mocsarak és pocsolyák között mentem (időnként bennük).

Többnyire maradtam a jól bevált "C pályán futok, úton futok" stratégia mellett (a vége felé esetleg útkereszteződéseket levágtam), de ha egy kisebb tömeg nekivágott az erdőnek, akkor velük tartottam. Ebből csak az utolsó pontra menet lett baj, valahogy sikerült egy útkereszteződésnyit jobbra tévednem, és a 110-es gyűjtő helyett a 113-at megtalálnom. Eltartott egy darabig, amíg kiderítettem, mi történhetett és hol lehetek, úgyhogy ez lett a legrosszabb átmenetem (16:17 min/km).

A célban már akkor fázni kezdtem, amikor beálltam kiolvasni (az eredmények állítólag a http://www.oksorø.dk/ oldalra kerülnek föl, még nem találtam meg), szerencsére tegnap eszembe jutott, hogy elhoztam a termoszomat, és reggel varázsoltam bele forró teát (amit kissé túlcitromoztam). Egyébként spirituszfőzőn volt versenytea is.
Nagy nehezen visszabalettoztam magam száraz ruhába (érdekes mutatvány úgy nadrágot váltani, hogy a cipő és a zokni is csurom vizes, cserébe a lábamat nem tehetem le a földre, mert az is tiszta sár, és leülni sincs hova - szerencsére gyakorlott vagyok benne). A vasútállomásra visszafelé egy darabig az ismert úton mentem, majd úgy döntöttem, hogy a város további részei is érdekesek. Most mondjátok meg: keresem a bajt, kalandvágyó vagyok, vagy csak szeretek csavarogni? Találtam még pár parkot, egy tűzoltóságot, pár szép régi sikátor-jellegű utcát, és amikor már kezdtem aggódni, hogy végleg elkeveredek, egy buszmegállónál kiderült, hogy mégsem (ui. a vasútállomás 3 megállónyira volt).
Az állomáson vettem és ettem egy pár saslikrudat, tudván, hogy otthon (a hideg reggeliért cserébe) meglesz a tükörtojás, ami alá valami maradék tarjahúst is sütöttem. A vonatunk eleve késve érkezett, és menet közben is összeszedtünk még pár percet. Ettől még jó eséllyel elértem volna Koppenhágában a 14:30-as angol nyelvű it.-t, de inkább hazamentem kiteregetni az ázott ruhát (és cipőt).
Azért az Internetem megnéztem egy kőszegi it.-t, amit már hónapok óta akartam.

PS. A szüleim jelezték, hogy volt egy nap csúszás a visszaszámlálásban. Azt kijavítottam, úgyhogy ne lepődjetek meg, ha nem annál a sorszámnál tartunk, ahol tegnap gondoltátok.

2017. II. 18. (Szo) - még 681 nap

Tegnap volt egy hivatalos megbeszélésem a főnökömmel. Errefelé ez így szokás, a velem együtt felvett kolleginának az előtte való napon volt.
Hogy az ő szempontjukból pontosan mi is az értelme, az nem teljesen világos, talán a munkavállalói elégedettség mérése. Jixin végig nagy elvi kérdéseket tett fel, én meg földhözragadt gyakorlati problémákkal válaszoltam. Szerencsére azokra többé-kevésbé előremutató, gyakorlatban is használható válaszokat kaptam. Így például az ellentmondásos információk tengerét (pl. ki mikor látott utoljára bórsavat, és hol van, ha nincs ott, ahol a számítógépes nyilvántartásban szerepel) elintéztük avval, hogy ha már egy hete sikertelenül keresgélem, akkor nyugodtan rendeljek újat. (Délután meg is tettem.)
Körbejártuk az épület rejtett helyiségeit is. A tengervíz-raktárnak van egy galériája, rengeteg szűz új edénnyel, és van egy pincéje is, rengeteg régi edénnyel. Műanyag mérőlombikot ez utóbbiban találtunk, rögtön magamhoz is vettem négyet. A csigalépcsőn még tovább lefelé szerintem a mintaarchívumba jutunk. Azt senki nem tudja, hogy meddig kell megőrizni a mintákat, de előbb-utóbb el kell dönteni, mert már három és fél értekezlet óta ez az ügyeletes nagy kérdés. (A pincébe vezető csigalépcső csak egy kicsit van kevésbé elrejtve az egyik vegyifülke mögé, mint a az Abszolt Út bejárata a Foltozott Üst hátsó udvarán, vagy az észlelőterasz a Bécsi Gazdaságtudományi Egyetem legfelső emeleti fiú vécéjében.)
Jixin egyetlen kérdésére tudtam világos választ adni, az az volt, hogy akarok-e a fő munkámon kívül mást is csinálni (igen). Hogy mi sül ki belőle, azt nem tudom, de legalább változatosabb lesz, és tanulhatok belőle.

Utána a másik kollégával végre tudtam egy kicsit beszélgetni az ICP-ről (ő a hét nagy részében beteg volt). Végre feltehettem pár konkrét kérdést, és kaptam rájuk pár konkrét választ! A kapott információknak annyira megörültem, hogy késő estig bent maradtam számolgatni, hátha előbbre jutok egy picit. Nagyjából tényleg annyit sikerült, de az egy hetes egy helyben topogásnál ez minőségileg jobb.

Egyedül a megbeszélt vegyszernyilvántartás-betanítás maradt el, ui. megbetegedett az illetékes kollegina. Más kérdés, hogy a szóban forgó nyilvántartás sokak szerint nem sokat ér (lásd a fent említett bórsav-keresgélést). Halványan úgy tűnik, hogy egyesek igyekeznek a szabályok szerint "politikailag korrekt" munkát végezni, mások ellenben kutatók, akik a fantáziájukra hagyatkoznak.
Új külföldi munkatársként fel kellett iratkoznom egy "helyesen végzett kutatómunka" jellegű fejtágítóra is. Kíváncsi vagyok, ott miféle új dimenziókat tárnak még fel ezen a téren. Mivel az első alaklom pont akkor lesz, amikor mi a tanfolyamot tartjuk, csak az A+A esküvő utáni keddre tudtam feliratkozni. Viszont addigra már - ha minden jól megy - átköltöztem, úgyhogy rögtön a kulcsot is visszaadhatom, ha már egyszer Lyngby-ben vagyok. Esetleg a mászófalukat is kipróbálom, ha megoldható, de lehet, hogy ez túl nagy álom.

A mai nap szorgos semmittevéssel telt el (azért némi porszívózás és bevásárlás belefért). Ha még délelőtt ráveszem magam, hogy utánanézzek az egyik levélnek, amit a napokban kaptam (és amelyben újólag figyelmeztetnek, hogy még nincs NemID-m), akkor kettőig még gyorsan elszaladhattam volna a könyvtárba és csináltathattam volna. (Talán még az uniós TAj-kártyámat is megigényelhettem volna.) De sajnos - a levél alapján - azt hittem, hogy elektronikusan is lehet (ami a dán állampolgárokra egyébként igaz is, csak a külföldiekre nem). Úgyhogy ez tolódik jövő csütörtökig, ha addig meg nem jön az értesítés, hogy elkészült a bankkártyám. (Azért nem semmi, hogy a közigazgatás összes bugyra korrelál a többivel - igazi rendszerdinamika.)

Ennyit mára. Nekiesem a menetrendnek, és kiderítem, hogy juthatok el a holnapi versenyre (és persze onnan haza). Az előrejelzésből úgy tűnik, ijesztegetésképpen lesz egy kis eső (1-2 mm) hajnalban, de azért megpróbálom. A szél jobban fog zavarni.

2017. II. 17. (P) - még 682 nap

Még én sem hiszem el, pedig igaz: ez az első estém (a naplót - néhány kivételtől eltekintve - mindig este írom), amikor végre eszembe jut, hogy nem fáj a földön alvás. Persze van alattam egy matrac, ami kb. 5 centis, de csak az első néhány éjszaka volt kicsit nyomott (vagy én voltam nyomott), mert a padló nyomott, de azóta tök jó. (Van ágy is, de az rettenetesen puha, egy hétig bírtam.) Táborban, sátorban rosszabb szokott lenni az izolír. Na mindegy, lényeg a mázli.

Reggel éppen csak beértem az irodámba (milyen nagyképű szöveg), már a folyosóról hallottam a telefon csörgését. Jixin volt - más még soha nem hívott vezetékesen (mobilon sem) -, hogy tudom-e vezetni a céges autót. Nem értettem, hogy a jogosítványomra kíváncsi (ami van), vagy arra, hogy van-e valamelyik főnöktől engedélyem a céges autó/k használatára (nincs - de lehet, hogy ilyesmi itt nem is létezik). Mindenesetre autózzak a menzára, mert a bringáján nem bírja el a két rekesznyi reggelirevalót. (A program szerinti kenyérfelelős Karlsruhéban van hivatalos ügyben.)
Útközben merült fel bennem, hogy nem tudom a sebességkorlátozást (de azt se, hogy a kampusz lakott vagy lakatlan területnek számít). A csomagtartót együttes erővel sem tudtuk kinyitni, úgyhogy a két (mint utóbb kiderült, tökéletesen sómentes) kenyér és a lefordíthatatlan nevű édes dán reggeli péksütemény a hátsó ülésen utaztak.
Érdekes módon Jixin bringával ugyanannyi idő alatt ért vissza, mint én autóval. Már mindennel készen voltam, amikor utolsó lépésként (a konyhába induláskor) sikerült az egyik rekeszt (a kenyereset) sikerült a földre borítanom. Azok kedvéért, akik nem sűrűn járnak táborokba és akkor sem a konyhában töltik az idejüket, elárulom: a többieknek nem mondtuk meg.

Ennél sokkal fontosabb (és kellemesebb) dolgok is történtek ma, de - szokatlan mesélői fordulattal - itt most abbahagyom. Holnapra úgysem tervezek semmi izgalmasat, majd elmesélem a maiakat.

A budahegyvidéki honlapon tök jók a szárszói képek, és sajnálom, hogy nem futhatom végig a kőbányai kőbányák alagútrendszerét.
Minden konferenciára jelentkezőnek jó munkát kívánok az előkészületekhez, és minden felvételizőért szorítok.

2017. II. 16. (Cs) - még 683 nap

Vissza nullára.
Az Apa-kép-írás egyik fejezete viseli ezt a címet, ami kifejezetten illik a mai napra. (Az Apa-kép-írás egy könyv alakban is megjelent blog-féle, szerintem nagyon jó. A szerzőjét nem írom ide, mert (amennyire lehetséges) szeretném minden közéleti szereplőtől és eseménytől mentesen tartani a fórumot, de ha valakit érdekel, kb. 9 másodpercen belül ki tudja deríteni.
A "vissza nullára" valami olyasmit jelent, hogy kemény munkával, rengeteg idő alatt eljuthatunk oda, ahol már korábban voltunk, és ahonnan - talán nem a magunk hibájából - lecsúsztunk. Mondjuk amikor záróvizsgára menet (szerencsére nem mint vizsgázó, hanem mint vizsgáztató) a buszon a kisgyerek lehányta a lábomat (tételezzük fel, hogy beteg volt, orvoshoz mentek, és a busz rázkódásától rosszabbul lett), és én érkezés után (mielőtt komoly arccal beültem volna a helyemre) a mosdóban némi vizes szivaccsal megpróbáltam kezelni a kialakult helyzetet. (Aggódó olvasókat megnyugtathatok, hogy júliusban rövidgatya van rajtam munkába menet, a díszruha az esemény hatósugarán kívül, a hátizsákomban volt.)

Valami hasonló játszódott le ma délelőtt is.
Mivel az irodája üresen állt, érkezés után írtam egy rövid emailt az illetékes kolléganőnek, hogy ha majd meggyógyul (hétfőn és tegnap beteg volt), légyszi mutassa meg a beszerzési rendszert. (Emlékeztetőül: műanyag fólia) A válaszát (ami pár percen belül megjött) nem nagyon értettem, de még néhány perc után megjelentek (előttem ismeretlen okból a másik titkárnővel), és a következő egy-másfél órában tök érthetően megmutatták és elmagyarázták az egészet. Mivel vágyaink fő tárgyát és célját, a fent említett műanyag fóliát a rendszer segítségével nem lehet beszerezni, ezért a következő fordulóra áthozta a céges bankkártyáját is, és a konkrét beszerzési feladatot is elvégeztük. A visszajelzés szerint március elejére meg is lesz az az anyag, ami talán megfelelően helyettesíti azt, amiről már a múlt pénteken azt hittem, hogy rendelkezésre áll.
Na így jutottunk vissza nullára - illetve ne hamarkodjuk el, márciusig még sok víz lefolyik a Dunán (hacsak a jégtorlaszok miatt ki nem árad) még rengeteg zűr közbejöhet.
Egyébként a betanítás sem volt értelmetlen, két év alatt valószínűleg rengeteg mindent kell majd rendelnem, pl. a bórsavról azóta sem tud senki semmit (emlékszünk, amikor azt kerestem, akkor csak kationcserélő gyantát találtam).

Ebédre menet új rekord született: ketten voltunk. Mióta itt dolgozom, ennél mindig többen jöttünk össze az osztályról.

Más jó dologról nem nagyon tudok beszámolni. Kínlódom rendesen a kísérletek tervezésével, szinte tökéletes információmentességet élvezek. Annyi előrelépés talán történt, hogy kicsit utánaszámolva két ötletemről is kiderült, hogy használhatatlanok.
Küldtem és kaptam pár emailt (ezeknek nagyon örültem), de az "érezd magad nagyon jól" részekre nem tudtam mit reagálni. Persze, hogy jófejségből írják, de mostanában valószínűleg ők érzik magukat jobban (ha nem is hiszik ezt el).

Isten éltessen, Kolos! Boldog névnapot kívánok!

2017. II. 15. (Sz) - még 684 nap

A helyzet ma sem javult. Ebéd után egy kolléga mondott pár hasznos dolgot (ezek szerint ő ért is hozzá), de ez így még borzasztóan kevés. Sejtelmem sincs, mit kéne tennem annak érdekében, hogy elmondják, amit tudnak arról, amit nekem tudnom kéne. Irodalmi alkotásokban (Útvesztő) is borzasztóan zavar, amikor csak azért nem tesznek fel illetve válaszolnak meg alapvető kérdéseket, hogy a könyv tovább tartson, és később izgalmasnak ható fordulatai legyenek.
Ráadásul ez a "sejtelmem sincs róla, hogy mit várnak tőlem" felállás nyomasztóan ismerős életem egy korábbi, jól definiálható (és sok szempontból legvacakabb) szakaszából (amit sejthetően nem szeretnék újra átélni). Részleteket - tekintettel a szöveg nyilvános elérhetőségére - nem írok. Mindenki arra gondol, amire akar, bár valószínűleg nem téved sokat.

Jobb híján a magam feje után próbáltam előrejutni, ami nagyjából a sötétben tapogatózás kínlódását jelenti. Pocsék, értelmetlen, és szinte biztos vagyok benne, hogy fölösleges is, de nem tudok mást tenni. Az egyetlen szakmai eredmény, hogy egészen más vegyszereket keresgélve (mert a vegyszernyilvántartást holnapután fogják talán megmutatni - de legalább van rá esély, hogy megmutatják) véletlenül találtam egy csomó kationcserélő gyantát. Az üvegek holléte és kinézete alapján ezekről már mindenki megfeledkezett. Ez egyrészt jó (mert arra is szükségem lesz - ha engedték volna, már régen rendeltem volna), másrészt a fenenagy (látszólagos) rendben végre valami ismerős rumli.

Arra még tegnap lefekvés előtt jöttem rá, hogy a tegnap délutáni tájfutóversenyről lemaradtam. Még hozzá kell szoknom, hogy legkésőbb hétfő este össze kell szednem a szükséges információkat, mert itt keddenként vannak a versenyek (kisversenyek, edzések). (Gy. k. Budapesten szerdánként.)
A következő, amire szívesen elmennék, fájdalom, vasárnap lesz. Azért olyan csábító, mert városi verseny (a vasútállomástól gyaloglásnyi távolságra) innen nyugatra, ahol még nem jártam. Ennek megfelelően se a menetrendet, se a viteldíj-rendszert nem ismerem, de természetesen mindkettővel szívesen megismerkednék.

Hát, remélem, Nektek jobb napotok volt.

2017. II. 14. (K) - még 685 nap

Reggelente még kellemetlenül hideg van, de napközben egész barátságos az idő.
Sajnos a mai napról sok más jót nem nagyon tudok elmondani.

Kellő mennyiségű utánajárással az derítettem ki, hogy senki nem tud semmit arról a védőfóliáról, ami - a remeknek tartott (egyébként valószínűleg tényleg működőképes, bár szerintem nem feltétlenül szükséges) gondolat szerint - az általam használandó vegyifülke üvegének betakarására kell. (Gy. k. folysavat fogok használni, ami megtámadja a szilikátokat, így az üveget is.)
Így aztán a napot műanyag védőfóliának a hajkurászásával töltöttem. Sajnos az interneten található leírások többnyire pont a savállóságról egy szót sem szólnak (néha még az átláthatóságról sem sokat), cserébe legalább angol fontban adják meg a termék négyzethüvelykenkénti (vagy négyzetlábankénti) árát. Elég az hozzá, hogy némileg nyomott hangulatban indultam haza.

Ebéd után volt egy "hosszú értekezlet"-ünk is. Ez nevével ellentétben meglehetősen röviden, kb. egy óra alatt lement. Nicola egész érdekes dolgokat mesélt a belga laborról, ahol járt.
Két hónap múlva nekem lesz szerencsém előadást tartani. Addig legalább van időm kitalálni, hogy miről.

Este (éppen a szüleimmel skype-olgattam) előbb arról jött üzenet és email, hogy a házinéni nem reagált a módosítási kérésemre, majd ő üzent, hogy küldjem újra a kérést. (A teljes történet hosszú és felesleges lenne, legyen elég annyi, hogy tegnap rájöttem: a költözést értelmesebben tudom megoldani, ha három nappal hamarább mehetek. Erre a három napra kértem módosítást, de a házinéni 1-2 perccel lemaradt a 24 órás reagálási határidőről, így a rendszer elutasítottnak vette a kérésemet.) A néni üzenete után újra elküldtem a kérést, ő gyorsan rábólintott, úgyhogy legalább ez nagyjából egyenesnek tűnik.
Majd nekiállok pontosan lenyomozni a helyszínt meg minden, de számomra az a lényeg, hogy annak a busznak a vonalán van, amelyikkel munkába járok.
Rázós dolog így a vakvilágba szállást foglalni (nem is tudom, honnan van rá bátorságom), de egyrészt nem nagyon van más választásom, másrészt ma ezt így szokás - kvázi bejáratott technológia, harmadrészt az elérhető információk (a szálláskereső honlap több forrásból megerősített megbízhatósága, a helyszín, fényképek, korábbi vendégek visszajelzései) alapján a legjobbakat remélhetem.
Hát, majd meglátjuk.

Hirtelen két Bálint jut az eszembe, de tartok tőle, hogy egyikük sem olvassa ezt a fórumot. Mindenesetre Isten éltesse őket (is)!

2017. II. 13. (H) - még 686 nap

Egész nap hideg van (mondjuk tegnap sem volt meleg).
Mivel Per (akitől az ICP-t megtanulhatnám, és általában is a legsegítőkészebb) ma sem volt, így a nap nagy részében a márciusi előadásomat írtam. Gyakorlatilag befejeztem. Holnap kutatói értekezlet ("hosszú gyűlés"), meglátjuk, kell-e még valamit tennem vele.
Visszajött viszont Brüsszelből Nicola (a horvát doktorandusz srác). Holnap elmeséli, hogy mit csinált, majd megy is újra, most majd több hétre.

Ma osztályértekezlet ("rövid gyűlés") volt, ahol elmondtam, hogy szeretném elkezdeni a labormunkát. Az illetékes kolléganővel méretet próbáltunk, és rendelt nekem 3 garnitúra pólót, nadrágot, köpenyt. A hagyományoknak megfelelően fehéret kértem. Lehet, hogy a kék vagy a fekete menőbb lett volna, de ha mégse jön be, akkor 2 évig nagyon vacakul éreztem volna magam benne. Nem szokott zavarni, ha mások vihognak rajtam (csak akkor, ha bántóan csinálják), de azért ezt most mégsem akartam kockáztatni.
Kaptam védőszemüveget is (mondjuk azt rögtön becseréltem egy kényelmesebbre). Doziméterem már néhány hete van.

Hazafelé egy ismeretlen kolléga jófej volt, és felvett a fasor közepe táján (ahogyan azt egyes KFKI-s illetve OSSKI-s kollégák szokták). Az élethez mázli is kell: éppen akkor kanyarodott be a busz, amikor megérkeztünk. Megköszöntem a kedvességét, kiszálltam, visszaszaladtam a kártyámat lezúzni, és már szállhattam is a buszra.

A tegnap bejelölt szállás házinénije rábólintott a dologra, úgyhogy véglegesítettem a dolgot (az első hónapot kifizettem foglalónak). Most már van címem és telefonszámom, ami azért jó érzés. Még jobb érzés lett volna, ha ír hozzá valami kísérőlevelet, de hát végül is nem spanyol tánc- és illemtanórát szeretnék, hanem szállást.

Nagyon köszönöm a kedves és részletes emaileket (pl. Magdi, Péter, Levi).
Minden konferenciára jelentkező, készülő, kivonatot író, cikket fogalmazó, posztert tervező, publikációt javítgató kollégának ezúton is jó munkát és sok sikert kívánok! Napokon belül én is hozzá szeretnék látni a poszterünkhöz.

Ricsivel mindjárt kezdjük a gépem birizgálását. Ha ez a bejegyzés még holnapután is itt ér véget, akkor valami gubanc támadt. ("Holnap"-ot azért nem mertem írni, mert ha csak simán sokáig tart és elfáradok, akkor ma már nem írom tovább, csak holnap este.)

Kiegészítés 21.40-kor
De a szerencsésebb kimenetelű forgatókönyv valósult meg. Ricsivel egy órás - nem különösebben megfeszített - munka árán megszabadultunk a minden bekapcsoláskor elinduló, de egyébként működésképtelen Skype-omtól (úgyhogy most már nem rontja a gépemen az összképet), és néhány apróbb változtatást is eszközöltünk. Ricsi, nagyon szépen köszönöm a segítségedet!

2017. II. 12. (V) - még 687 nap

Alvás, felkelés.
Tükörtojás, ezúttal az egyik tojás még a tálcában tört el, abból rántotta lett.
Olvasgatás: tök jó a könyv, Ági, köszi!

Nézegettem a maradék szálláskereső honlapokat, de semmi biztatót nem találtam, úgyhogy nekiálltam felvenni a kapcsolatot a múlt héten talált Tune-i szállás házinénijével.
Regisztráltam, írtam neki, várom a válaszát.

Utána utaltam: Mérnöki Kamara, Fizikai Társulat, Kémikusok Egyesülete éves tagdíjak.
Ránéztem az Alapítvány bankszámlájára is, de a február és a március is sínen van, ott nincsen tennivaló.

Az ablak előtti kanapén gépeztem, a szikrázó nap már nagyon égette a hátamat, úgyhogy elmentem sétálni (úgyis régóta vissza akartam már vinni az üres üvegeket). Ilyenkor jól jön, hogy van a szomszéd erdőről néhány részletes térképem (gy. k. tájfutótérkép). Az idő szelesebb volt, mint tegnap, kicsit fáztam, de azért jó volt egy kicsit mozogni.

Itthon készítettem és elfogyasztottam egy bögrés levest (eredetileg tésztát akartam főzni, de a legtöbb edényben Aliék valamelyik maradéka pihen), majd buszmegálló, busz és katedrális.

Szerintem most voltam ott először napfényben, eddig mindig este, sötétben jártam arra. Úgy, kivilágítva is szép, de azért így jobban tetszett. Jól látszott, milyen nagy épületről is van szó (ez belülről a félhomály miatt nem annyira feltűnő).
Két orgonája van, az egyik az oldalfallal egybeépítve a szószék fölött, a másik az oltártér mellett (ez utóbbi tűnik az üzeminek).
Most is a lánykórus énekelt, a lelkésznő lila stólát viselt. (A mi útmutatónk szerint most zöld a hivatalos, az övékét nem tudom.) Az oltártérben most is fehér, a szószéken meg fekete köpeny volt rajta, de azt nem láttam, hogy melyik van a melyik felett.

Mivel most már kezdem megszokni az itteniek gondolkodását, az it. után átmentem a gyülekezeti terembe, a "szerény vacsorá"-ra. (Becslésem szerint egyébként a gyülekezet harmada se jött át.) Menet közben végre megtaláltam a királyok koporsóit (az altemplomban vannak), a vacsora közben pedig az is kiderült, hogy a lelkésznő márciustól egy másik városban dolgozik, tehát a következő angol nyelvű it.-t már valaki más fogja vezetni. A kaja finom volt és bőséges, közben a gyülekezeti nénikék (többnyire nyugdíjas misszionáriusok) egy kicsit beszélgettek is velem. Kiderült például, hogy Dániában orvosból és lelkészből van hiány. Az orvost sejtettem, a lelkész azért meglepő egy államegyházas országban (de lehet, hogy pont ez az oka).

Nagyjából ennyi.

2017. II. 11. (Szo) - még 688 nap

Alig hinném, hogy a Szárszón hétvégéző budahegyvidékiek a Mevisz fórumával töltenék az idejüket (amit meg tudok érteni, én is nagyon szeretem ezeket a hétvégéket, és a 40 órányi program, társasjáték, sportjáték, kaja, séta, beszélgetés, vetélkedés, ének és áhítat alatt ritkán gondolok a külvilágra), de azért nagyon sok szeretettel gondolok Rátok. Hiányoztok, kár, hogy nem lehetek Veletek - persze akkor nem futhattam volna táj.

Merthogy reggel 9 körül szikrázó napsütésre ébredtem (ahogyan vélhetően szigetünk lakóinak jelentős része). Felhő egy szál se, a levegő száraz (gy. k. nem párás, nem ködös, messzire el lehet látni), a szikrázó nap megkezdte a széttaposott latyak felszárítását, de a nem-járt részeken (gy. füvön, háztetőn) még ott a hó. Nagyjából erre mondják, hogy gyönyörű látvány, és a szélcsendnek köszönhetően kellemes is. Ugyan nem volt tervben, tegnap este lefekvéskor (éjfél) még fel sem merült bennem, de ilyen időben nem kérdés, hogy elmegyek szaladgálni.
A hivatalos programot (szálláskereső honlapok nézegetését) holnap is elvégezhetem - egyébként ma délelőtt, reggeli után is töltöttem vele egy órát: nagykövetségeknek és multicégeknek javasolt (és az ő pénztárcájukhoz igazodó) kiadó lakásokat találtam csak. Ha minden jól megy, holnap megnézem az utolsó rendelkezésemre álló címeket is, és ugyanazon lendülettel felveszem a kapcsolatot egy-két bútorozott szobát kiadó falusi házinénivel.

A ház (ez most azt az épületet jelenti, amiben jelenleg lakom) nagy részét (a saját szobámat és a közös használatú helyiségeket) kiporszívóztam. Egyrészt, mert rengeteg piszkot (pl. útfelszórásból származó homokot és kavicsot) hozunk be a cipónk talpán, másrészt, mert ha az irániak meghívnak kajálni (de a magyar kekszekből és csokikból nem esznek sokat), akkor én takarítok. A ruháimat leszedtem a fregoliról, és kiírtam a boserupi buszok menetrendjét. (A szombati versenyek - valójában inkább edzések - mindig a Boserupi erdőben, avagy Boserup természetvédelmi területen vannak.) Egy szűk óra alatt oda is lehet érni, én voltam a második nevező, ami nem nagy szám, mert a múltkorival ellentétben alig 8-10-en voltunk.

A versenyrendezőség (1 fő férfi) emlékezett rám két héttel ezelőttről, és általában igen barátságosan viselkedett. A pályakínálat azonos a múltkorival (mivel állandóra telepített pontok vannak, ez nem is meglepő). A remek időre való tekintettel hosszabb pályát akartam, és az "ide nekem az oroszlánt is" elv alapján a múltkorinál technikásabbat választottam. A felirata szerint ez 23D, nagyjából tényleg az, néhol még szalag vagy zászlócskák is voltak (nyilván nem nekünk), és egyik pont sem volt úttól vagy ösvénytől 20 lépésnél messzebb. 4,3 km, a szintemelkedés nem jelölik (de az szerintem országosan 0).
Jó érzés volt a "nyúlcipőben" alias "amortizátorcipőben" futni. Mivel legfeljebb egy ember járhatott kint előttem, a legtöbb pontot szűzhó vette körül. Állatok nyomai persze voltak rendesen (néhol embereké is, csak azokról nem lehetett tudni, hogy melyik pontra mennek), az ösvények egy része letaposva, az utakon (ahol autók is jártak) időnként jegesre tömörödött hó. A versenyrendezőség figyelmeztetett is a balesetveszélyre, de ez igazából csak a bemelegítéskor számított, később már nem mentem olyan gyorsan, hogy gond lehessen belőle.

-- Szünet, vacsoraképpen iszom pár bögre tejet és kakaót, és eszem egy vajas kenyeret. Ez most megint valami nagyon egészséges magos barna kenyér, a boltban fel is szeletelték - olyat úgyis csak Andris mutatott egyszer egy kemenesmihályfai tábor alatt Celldömölkön. Ali barátnője meséli, hogy milyen furcsa, náluk Svédországban a Valentin-nap (jövő kedd) is pirosbetűs. Most már értem, hogy jöhetett ide néhány napra. Hazulról kicsit drága látogatás lett volna. --

A pálya eleje kísértetiesen emlékeztetett a múltkorira, pedig nem volt az: másik tavacska másik partja, másik árok másik sarka, másik töltés másik kanyarja. Az 5. pontnál utolért egy dán srác, Rasmus. A nevét persze csak a célban tudtam meg (bár saccolhattam volna, vikingéknél szerintem ez a leggyakoribb név, keresztnévként Rasmus, családnévként Rasmussen - gy. k. Rasmusfi -, egyébként az Erasmus rövidülése). Másik pályán ment, a 6,7 km-esen (kb. 90 percet volt kint), de ezt is csak a célban tudtam meg. A pályáink közepe megegyezett, 5-6 pontot egyszerre fogtunk, majd egyikünk elindult erre, másikunk másfelé, hogy némi kavarást követően a következő ponton újra összefussunk.
Megjegyzem, a 13 rendes pontom mellett 8-at ráadásként vettem le (gyakorlatilag útba estek). Vicces volt, hogy a dobozok egy részéhez a néhány napos, olvadó, de azért még összefüggő havon jól kivehető nyomokat követve jutottunk el, a dobozok feléről viszont először le kellett söpörni a havat, hogy el tudjuk olvasni a betűjelét.

A nyomok egyszer egy befagyott csermely partján ért véget. Nem tudom, hova lett a tulajdonosuk, a nyomok sem az innenső, sem a túlsó parton nem folytatódtak. Belefulladáshoz a csermely kicsi, felmászni rájuk a fák kicsik. Ha a földönkívüliek beavatkozását is elvetjük, akkor csak az marad, hogy nem mert átugrani, a saját nyomain visszafordult, én pedig követhetetlenné tettem a dupla nyomsort, amikor harmadikként végigkövettem. A csermely be volt fagyva, próbálgattam a jegét, nem szakadt be, de érezhetően mozgott, és oldalt szivárgott be a víz. Mivel még nem vágytam vizes lábra (később azt is sikerült), kellő mennyiségű tanakodás után átugrottam. Szerencsére nem csak az aggodalmam, hanem a mozgási energiám is elegendő volt, úgyhogy megúsztam szárazon.

A hó rendesen befedte az egész erdőt, és még nem járt arra annyi kiránduló, hogy az utakat kitaposták volna. Cserébe az állatok közlekedési útvonalai gyönyörűen kirajzolódtak. Ennek megfelelően út, ösvény, nyiladék és vadcsapás között csak annyi különbség volt, hogy a térkép az egyiket jelölte, a másikat nem. Magam is meglepődtem, hogy összességében csak 2-3 helyen vétettem el a keresztutat. Ehhez azért az is kellett, hogy a pálya nagy részét úton futva tegyem meg. Néha próbálkoztam iránymenettel, de egyrészt a havas avar és a bozótos aljnövényzet miatt nem volt valami kellemes, másrészt annyi utacska szabdalja a terepet, hogy - az én tájékozódó képességeimmel - gyorsabb sem volt.

A 9. pont előtt egész közel kerültem a fjord partjához. A helyzet az, hogy gyönyörű. Szokásomtól eltérően nem álltam meg sokat nézelődni, de egyszer még vissza akarok ide jönni. Esetleg többször, több különböző évszakban. A pont után (ez volt az utolsó közös Rasmussal) irányba indultam a szűz havon. Nagyjából az ötödik lépéssel vízbe léptem (jobb láb). A térkép persze jelölte a csatornát, de egyrészt nem tűnt fel, másrészt rengeteg van belőle, harmadrészt tiszta hó volt minden, fel sem merült bennem, hogy a hó alatt laza avar, az alatt pedig folyékony víz van. Szerencsére annyi eszem volt induláskor, hogy egy pár tiszta zoknit is tegyek a zsákomba, úgyhogy nagyon nem estem kétségbe. (Azért büszke sem voltam, hogy úgy jártam, mint Nancy és Peggy Blackett a pocséta jegével.)
A 12. pontnál egy ág sikeresen megszúrta a combomat. A célban, öltözéskor - pusztán felvágásból - kértem egy ragtapaszt, de sajnos nem volt nekik. Mire hazaértem, már nem lett volna értelme.
A 13. pontnál már a bal cipőmben is érzetem a vizet, de már nem zavart, hiszen a befutó jött. Pont 60 perc lett a "versenyidőm".

Mivel a busz eléréséhez (óránként jár és a vk.-tól 10 percre van a megállója) volt még időm, sétáltam még egy sort az erdőben. Két sífutóval és egy kerékpárossal is találkoztam, ami némileg abszurd, de itt ez van.
A vasútállomáson ebédeltem (sült virsli sült krumplival), bevásároltam (mandarin, ami meglehetősen ízetlen, valami gyümölcsjoghurt és a fent említett szeletelt kenyér), és egy eddig még nem használt busszal jöttem haza.

Ennyi blabla szerintem elég volt egy napra.
Odahaza holnap püspök úr prédikál, de én már csak maradok a királysíros katedrálisnál. Zsuzsa szerint több orgonája van (pontos kvantitatív értéket nem említett) - abból kettőt már megtaláltam, de lehet ott még több is.

2017. II. 10. (P) - még 689 nap

Ali és vendége hatalmas főzőcskézést tartanak, még szerencse, hogy már megvacsoráztam. Mondjuk az a trutyi, amit tegnap pástétomnak hittem (és vettem), az valami baromi erős mustáros vagy tormás kivonat. Vékonyan kenve némi sajttal meg lehet enni, de az orrodat még így is tisztítja.
Egyébként a kenyeret tegnap este is elfelejtettem eltenni. Nagyon nem száradt ki, de azért valami adminisztratív vagy műszaki vagy szervezési jellegű javítóintézkedést hoznom kéne az ügyben.
Az irániak egyébként állandóan főzőcskéznek, Zakira például minden este. Ebédelni viszont még nem láttam. (Természetesen ő dönti el, hogy mikor és mit eszik.)

A közös reggeli ma is igen népszerű volt és vidáman telt. Az a tagadhatatlan előnye megvan a nemzetközi csapatnak, hogy véget nem érő viccelődések mehetnek az eltérő kultúrák kapcsán. Egyrészt komolyan érdeklődünk egymás hazája iránt és igen érdekes dolgokat tudhatunk meg, másrészt senki nem szívja mellre a poénkodást (legalábbis eddig nem mutatta). Ma például azon vihogtunk, hogy a keletnémet Gunnar és én vagyunk a legsoványabbak, márpedig (a horvát Nicola távollétében) mi származunk a keleti blokkból.

A leszerelési értekezleten végre eljutottunk oda, hogy a jövő héten kezdhetem a kísérleti munkát. Nekem egy kicsit vontatottan ment ez a hat hét, ennél azért hűbelebalázsabb vagyok. Persze lehet, hogy ez a korrekt kutatói munka ennyi (vagy több) előkészítést kíván. És persze értem, hogy baromira féltik a szép új laborjaikat, és nem szeretnék, ha bármit elszennyeznék.

Megkaptam, kinyomtattam, kitöltöttem, aláírtam, beszkenneltem és visszaküldtem mindenféle meghatalmazásokat, hogy odahaza ne álljon meg nélkülem az élet. Reméljük, tudjátok majd használni. Dániában tök hivatalos egy emailes nyilatkozat vagy egy aláírt-beszkennelt-kinyomtatott papír, de odahaza nem feltétlenül.
Egyébként tegnap az önkormi is küldött jellapot dán kezdőre (ugyanazt, mint amit már egy hete elindítottam egy egyetemen).

Csak a legfontosabba felejtem el minden este kedd óta. A postával nagyjából szemben a a Káosz Temploma áll, tehát olyan közelről láttam, mint még soha. A helyzet az, hogy közelről még nyomasztóbb, mint távolról, leginkább egy szerkezetkész panelhát és a csernobili szarkofág keresztezésének tűnik. Kasper szerint egyébként szemétégető.

Időközben az irániak elkészültek a kajával, és engem is meghívtak. Tök rendes tőlük. Azt nem kérdeztem meg, hogy náluk alapjáraton negyed tízkor van vacsoraidő, vagy csak a fiatalos lendület húzta el ennyire a dolgot.

2017. II. 9. (Cs) - még 690 nap

Szerencsére ma sem történt sok minden.

Reggelre még a tegnapinál is jobban behavazódtunk, késtek is a buszok rendesen. Fura érzés volt a kérdezősködésre ("nálatok odahaza milyen az idő") avval válaszolni, hogy az összetorlódott jégtáblák miatt szinte mindenütt árvízveszély van. Főleg, hogy az összetorlódott jégtáblát nem tudom angolul.

Shaolin a jövő héten elutazik, ezért a hétfői leszerelési értekezletet (nem a genfi!) némi tanakodás után áttettük holnapra. Szerencsére a mondanivalómmal már tegnap elkészültem.

A nap fő eseménye a folysav rendelése volt. Egyrészt tök jó, hogy komolyan veszik a baleset- és munkavédelmet, melynek keretében kinyomtatva a kezembe adják a HF használatának biztonsági szabályait, négyszer is a lelkemre csomózzák, hogy olvassam el és tartsam be. Még spéci kesztyűt rendelünk hozzá. Mivel ők szinte soha nem használnak folysavat (és ha igen, akkor is csak az a kolléga, aki a héten otthon van, mert beteg a gyereke), mindez még érthető is.
Csak ugye én már 100-as nagyságrendben készítettem NdF3-os (vagy LaF3-os) alfa-forrást, több talajmintát feltártam már, és a Nb-ot is folysavval szoktam pacsálgatni, vagyis több liter tömény folysav szárad a lelkemen. (Ezt egyesek lehet, hogy képzavarnak értékelik, pedig csak vegyész vagyok.) Szóval egy picit kevesebb aggódással is beérném - bár természetesen inkább sokkal többet aggódjunk, mint egy kicsit kevesebbet. És tényleg jó tudni, hogy komolyan veszik a munkavédelmet és a környezetvédelmet.
Mindezt persze nem mondtam el nekik, úgyhogy Ti se áruljátok ám el!

Egyébként írom lelkesen az előadást a márciusi tanfolyamra. Elgatyáztam az időt, holnapra nem leszek készen, de nem baj.

Hazafelé láttam a teliholdat, amíg valami felhő el nem takarta. Most nagyjából kelet-északkelet felé mutatkozik.

Este megettem a maradék krumplilevesemet, nehogy megromoljék.

Rengetegen küldtetek nagyon kedves emaileket (Lacika, Ricsi, Rita, Vízművek), köszönöm szépen mindegyiket!

2017. II. 8. (Sz) - még 691 nap

Reggelre behavazódtunk, és egész nap esett. Nem nagyon, csak kicsit, és sok helyen rögtön olvadt is, de azért meg is maradt. Még 1-2 napig marad a folyamatos havazás, a levegő fagypont körül, az ég borult, csak a szél zavaró.
Azt nem mondhatom, hogy megállt az élet, de a közlekedés érezhetően lelassult. Reggel a 600S-es buszt a mi utcánkban láttam, ahol normál esetben semmi keresnivalója. Nem tudom, miért terelték el, mire a következő busz (velem a fedélzetén) odaért, már a rendes vonalon mentünk.
Ebédre menet is az autó hótalanítása volt a fő akció.

Nagyjából elkészültem a hétfőn bemutatandó konkrét kísérleti tervemmel.
Érdeklődésképpen bementem Zachira (nem tudom hogyan írják, de nem így) bemutatkozó előadására. Valami talaj- és kőzetkutatós paleoklimatológiai témája van.
Megtaláltam a szingapúri kurzus anyagait a közös meghajtón, beleolvasgattam, lehet belőle tanulni (ICP-MS, meg ilyesmi).
A hét végéig be akarom fejezni a márciusi előadásomat (ki tudja, később mennyi fölösleges időm lesz rá).

Hazafelé végre vettem vajat (már napokkal ez előtt kifogyott, de még nem volt érkezésem a beszerzésre). Lurpak, a dán kollégák szerint ez az igazi dán vaj.
Mosás (nem lett tele a mosogatógép a szennyesemmel, de már szükség volt rá), mosogatás (amióta itt van, a konyhát többnyire Zachira viszi, vacsorára is főzött valamit), és vacsora után még ki is kéne teregetnem.

A tegnapi verseny

A tegnapi edzőversenyen lényegesen kevesebben voltak, mint Bélánál bármikor, az eredmények mégsincsenek még fönt a honlapon. Úgyhogy csak a főoldalt tudom belinkelni: http://www.okr.dk/loeb/bylob_1617/bylob16_17.htm
* Helyesbítés egy órával később: fönt van az eredménylista, csak nem ott, ahol a többi. Itt a link: http://www.okr.dk/loeb/bylob_1617/bylob_feb_res.htm Úgy tűnik, itt Szaboics lettem. Sebaj, Magyarországon a szülinapom szerepel rosszul a versenyengedélyemen (szögezzük le: az én hibámból, ui. annak idején rosszul töltöttem ki az engedélykérelmet).
Helyesbítés vége *

Bója egyetlen helyen volt, a versenyrendezőség garázsának ajtaján. Nem mondom, a mezőny javának bikább lámpája volt, mint nekem (pedig direkt a legerősebbet vettem, amit kaptam), de azért a sok ág-bog, bozót és kerítés között nem volt könnyű észrevenni a földbe szúrt fémpálcákat. Valami fényvisszaverő ragasztó volt rajtuk, de inkább csak jelzésértékűen. Amikor a célban rákérdeztem, azért megnyugtattak, hogy nagyversenyek tiszteletére még Dániában is kibójázzák a pontokat.
Cserébe kaptunk nejlontasakot a térképekhez, van mibe gyűjtenem az idei készletet. A többes szám nem véletlen, az első 11 pont volt az egyiken, még 6 a másikon. Rajt és cél öntevékenyen. Eltartott pár percig, amíg leesett, miért nézegetik rajt előtt egymás térképét. Nyilván azt akarták elkerülni, hogy ugyanazon a pályán egyszerre induljanak.

A terep leginkább üdülőövezetnek tűnt, apró telkeken álló apró vityillók (háznak még a sötétben sem nevezném a nagyját), tehát a hosszú és elágazás nélküli utcákon a tájékozódási feladat nem volt különösebben bonyolult. Közvilágítás mérsékelten. A pálya néha kiment az autópálya melletti bozótsávba, de az sem volt vészes, a szélessége belátható.
Az üdülőövezet mellett volt egy zsebkendőnyi füves rész is apró tavacskával, a másik oldalon pedig egy nem sokkal nagyobb bozótos erdő (úton 1-2 perc alatt keresztülfutható). Gondolom izgalmat akartak belevinni a terepbe, azért raktak néhány pontot az iskola (vagy óvoda) udvarára is, ahova a (térképen jelzett) bejárat mintha alapvetően kutyáknak vagy óvodásoknak lett volna tervezve: kb. egy méter magas volt, afölött folytatódott a kerítés.
A pályám legmagasabb pontja egy szánkódomb volt az erdő szélén, kb. 2-3 méter. A szimbólon/szimbolon (hogyan kell helyesen írni?) ki sem töltötték az emelkedő rovatát.

A szitáló hóesésben jó poén volt fél órát szaladgálni, de azért örülök, hogy nem hosszabb pályát választottam. Nem fáztam meg, nem lett semmi bajom, de ilyen időjárás mellett ennyi is elég volt. Nem tudom, városi vagy parkversenyen vannak-e betűkódok, de ez nekem egyértelműen C (úton futás). Nem is nagyon bánom, izgalmasabb tájékozódási feladat ráér napsütésben (gy. k. csapadékmentes nappalon).
Komolyabban csak két pontra kevertem: az 5. hivatalosan két bozótfolt között volt, de a valóságban csak száraz ágak voltak mindenütt. Valószínűleg azok elől hajladoztam, amikor túlfutottam a pálcán, és eltartott egy darabig, amíg az utca túloldalán álló házhoz betájoltam magamat. A következő pont pedig az erdő 1-es zöldjében elhelyezkedő 3-as zöld sziget lett volna, ahol ugyanúgy nem látszott semmi különbség a növényzetben.

Az eredményfecnin a szokásos adatok mellett a sebesség reciproka is szerepel. Ennek lokális maximuma értelemszerűen az 5. pontomnál van: 57,56 min-km. A 6. nem olyan durva: 16,22 min/km; ami még kiugrik, az a 12. pont 20,10-zel, de az szerintem elvi hibás. A 12. átmenetnél ugyanis egy hatalmas olívazöld részt kellett megkerülni valamelyik irányból, tehát futni sokat kellett, de a végén alig 100 m-re értünk vissza onnan, ahonnan elindultunk. Az átlagos reciprok sebességem 10,32 min/km volt.

A versenyrendezőség nem bonyolította túl az életet, egyesületnek hozzám is automatikusan beírták az OKR-t (gy. k. Orienteringsklubben Roskilde). Ez nem feltétlenül baj, úgyis be akarok lépni.

2017. II. 7. (K) - még 692 nap

Minden este úgy hiszem, hogy az utolsó izgalmas bejegyzésemet írtam meg, másnaptól tök uncsi lesz minden. Ehhez képest most (lefekvési időben) állok neki a jegyzőkönyvezésnek, és szinte biztos, hogy nem tudok minden mai eseményt leírni; kénytelen leszek megszegni a kimondatlan szabályt és elnapolni néhány gondolatot. Hogy ez csak egyszeri alkalom lesz, vagy megindulok a lejtőn, azt majd később válaszolhatjuk csak meg. (Egy lejtőn már megindultam, a vasalandók hetek óta rám várnak, de ez egyrészt otthon is így van, másrészt - ha muszáj - kb. 30 perc alatt megoldható.)

Munkaügyileg érdemi változás nincsen. Próbálom érthetőre fogalmazni a részletes kutatási tervet, aminek a mellékhatásaként egész rendes receptjeim születnek. A hét végére még talán meg is értem a nagyját.
Ami talán fontos, hogy Gunnar (aki szintén veszettül keres szállást) más pályán fut. Mivel ő azt az állást kapta meg, amit én tavasszal nem, tehát állandóra marad, neki nyilván nem házinénis berendezett szoba, hanem önálló lakás a vágya. Ez azért megnyugtató, ui. volt bennem némi félsz, hogy teljesen félreértek valamit, azért sikerül fél óra alatt tucatnyi ígéretes lehetőséget találnom, míg neki fél év alatt egyet sem. (A Külföldieket Tutujgató Főosztály óvatosan figyelmeztetett, hogy kevesen, de vannak, akik át akarják vágni a külföldieket.)

Munka után elmentem a Roskilde Postcenter-be (szerintem mindenki le tudja fordítani), ami a Roskilde Postcenter nevű buszmegállótól ugyan nincs messze, de segítség nélkül nem biztos, hogy megtaláltam volna (pedig előtte alaposan megnéztem a térképet).
A lényeg, hogy megvan a csomagom, nagyon szépen köszönöm!

Visszamentem a városközpontba. Pont egy plázaszerűségnél kellett átszállnom, és annak a mosdójában átöltöztem utcai ruhából futóruhába. (Ez kezd a szokásommá válni. A tavalyelőtti passiókörutunk szállásán igen szűkös volt a mosdási kapacitás, ezért nagyhétfőn inkább a Pólus Center mosdójában borotválkoztam, mert ott több hely és idő volt rá. Most december 29-én pedig Miskolc Tiszai pályaudvarának mosdójában vettem át az átizzadt hátizsák-cipelős kirándulóruhát civilizáltabb vonatozós göncökre. Az aggódók ne aggódjanak, az Erkel Színház előtt volt még egy átöltözésem - de az otthon.)
Utána természetesen kibontottam a csomagot (valószínűleg nem a tetején, hanem az alján), és kikerestem a dugókámat és a tájolómat (ez utóbbit végülis fölöslegesen, csak ezt előre nem tudtam).

Mivel a versenyközponthoz legközelebbig vivő busz késett pár percet, inkább egy másikkal mentem, aminek a megállójától talán 10 percet is gyalogolnom kellett. (Ilyesmit naponta legalább négyszer teszek meg, hát ma 6 lett belőle.)
A versenyközpont egy kertváros egyik utcácskájának a végén, egy földszintes családi ház garázsa volt. Téli tüzelő, kerti szerszámok, kerti bútorok, mindenféle limlom. A kabátomat speciel egy kaszára tettem, a frissen megszerzett dobozt a locsolócsőre.
A versenyrendezőség (gondolom a tulaj) nem nagyon tudott angolul, de azért kitalálta, mit akarok. A dugókámat be tudták olvasni, a nevemet az igazolványomról be tudták gépelni (mire nem jó a dán taj-kártya). A hosszú pályát (7-8 km) eleve nem akartam, de a hószállingózásban és a hidegben az eredetileg tervezett közepes (5-6 km) is erősnek tűnt. A kezdő gyerekpálya (1,7 km) mégiscsak ciki lett volna, úgyhogy kiegyeztem a röviddel (3,5 km).

A versenybeszámoló marad holnapra, főleg, hogy most még nincsenek fönt az eredmények, és anélkül nem az igazi.
Most legyen elég annyi, hogy verseny után haza, itthon kinyitottam a dobozos krumplilevest, és a felét fölforralva megettem. Igen jól esett a hidegben rohangálás után.
A csomagban küldött ajándékokat és leveleket, továbbá az emaileket (pl. Magdinak az üdvözletét) nagyon szépen köszönöm! Mindegyiket meg fogom válaszolni, de nem ma. Már egy órája leragad a szemem, és még mosakodni is kellene.

Boldog névnapot, Dóri és Dorka!

2017. II. 6. (H) - még 693 nap

Jelentem, megjött a csomag! Úgy tűnik, nem tudták begyömöszölni a postaládába, mert csak egy értesítőt találtam. A rajta lévő címből sajnos úgy tűnik, a posta kicsit messze van, de legalább sokáig tart nyitva. Holnap este lesz egy verseny, szóval addig jó lenne átvennem, de attól tartok, holnap újra megkísérlik kihozni. Persze lehet, hogy kár tépelődnöm, ma havazott egy kicsinység, és ha holnap jobban rázendít, lehet, hogy - vérző szívvel bár, de - kihagyom a versenyt.
Ettől még megmarad a másodlagos probléma, hogy az otthoni (budapesti) vízórám túlszámlázott és némi utánajárás után visszaküldendő vízdíját hogyan fogom átvenni az otthoni (budapesti) postán. Hiába, bonyolult ez a pénz- és csomagküldő szakma!

Reggeli közben Z. megkért, hogy menjünk együtt Risobe, mert nem biztos benne, hogy egyedül odatalál. Megpróbáltam mindent világosan megmutatni és elmagyarázni, délután haza már egyedül jött. (Onnan tudom, hogy tök véletlenül Risoben is egymással szemben lévő szobákat kaptunk, és induláskor elbúcsúzott). Haza kellett érnie, mert itthon volt, mire megérkeztem, csak a bejárati ajtót nem sikerült becsuknia, amin szintén nem lehet csodálkozni - újévkor én is perceken át kísérleteztem, míg sikerült.

Éjjel lecsóról álmodtam, és ebédre - micsoda csoda - az volt. Persze nem az igazi, de egész jó pótlék.
Utána laborköpenyt húztam, és nekiálltam áttúrni az összes szekrényt, hogy megtudjam, milyen vegyszereink és eszközeink vannak (ui. lassan szeretném elkezdeni a kísérleti munkát). Nem rossz, de pár cuccot rendelnem kell (az egyik kolleginával megbeszéltem, hogy holnap segít ebben).

Segítettem kicsomagolni pár liter salétromsavat. Nagy papírláda, abban fémvödör, abban műanyag vödör, abban papírdoboz, abban a salétromsavas üveg. Hát, ha nekik ez kell, én nem bánom, de kicsit túlzásnak érzem. Hazai szállítónál a papírládában rögtön a salétromsavas üveg van.

Jó volt nézegetni az edzőtáboros képeket és olvasni az otthoni eseményekről szóló leveleket. Köszi mindenkinek!

Isten éltessen, András!

2017. II. 5. - még 694 nap

Tegnap este szokatlan részletességgel leírtam, mit tervezek mára. Ebből mindenki kitalálhatja, hogy a dolgok többnyire nem úgy történtek.
A reggeli tükörtojás, a Koppenhágába vonatozás és a városháza még stimmelt. Ez utóbbinál egyedül az nehezítette a tájékozódást, hogy a tér fele fel van túrva. Ők is metrót építenek, a Kongens Nytorv-nál (ahova - ismeretlen okból - minden koppenhágai csavargás végén jutok) a múlt héten meg is néztem a gödröt. (A megszólalásig hasonlít egy budapesti metróépítészeti gödörre.)
Utána - még mindig terv szerint - elindultam a Váci utcának megfelelő pénzköltészeti és turistaforgalmi közterületen. Mivel az egyik fő templomukban (talán Koppenhága katedrálisában, természetesen evangélikus) éppen ment a délelőtti nagymise (10:00-11:45-ig, ahogy minden vasárnap, elég jól bírják), kissé meglepett a harangszó (10:55-kor). Kiderült, hogy a szomszéd sarkon 11-kor kezdődik az it. a dániai evangélikusok német nyelvű templomában, a Sankt Petri Kirche-ben. (Na ettől elsőre nekem is lefagyott az alaplapom. Német, evangélikus, de szent, ráadásul Péter. Valami olyasmi a magyarázat, hogy már így hívták az épületegyüttest, amikor valamelyik Christian (így többnyire a királyokat hívják, plusz Andersent, a meseírót) nekik adta.) Távlatilag érdemes megjegyezni, hogy most már nemcsak az angol anglikán, hanem (a fatális véletlennek köszönhetően) a német evangélikus istentisztelet téridő-koordinátáit is ismerem.

Barátságosan integettek, gondoltam nagy baj nem lehet, úgyhogy gyors újratervezéssel lehalkítottam a mobilomat, és bementem. Nem voltunk sokan, és még kevesebben énekeltünk, de az énekeskönyv + különleírás kombót könnyebb volt kezelni, mint múlt héten a anglikánok 3 szövegét.
Olvasói igény érkezett, hogy a liturgiai adatokat részletesebben közvetítsem. Ezen a téren most sok újat nem tudok mondani, nagyjából a nálunk megszokott forgatókönyv szerint ment a menet, csak az Atya-Fiú-Szentlélek hiányzott az elejéről. A kezdő oltári és a szószéki részt dán egyenruhás lelkész végezte (harmonikaszerű körgallérral a nyakán), az úrvacsorait viszont Luther-kabátos. Lehet, hogy egyikük a dán, másikuk a német egyház szervezetéhez tartozik? Emlékeim szerint nagypapi azt mesélte Finnországról, hogy ott az oltári részt olyan lelkész végzi, akinek az öltözete engem (tökéletesen szakmaiatlanul és helytelenül) a katolikus miseruhára emlékeztetne, az igehirdető ellenben Luther-kabátot visel - ami ugye pont fordított felállás ahhoz képest, amit itt láttam. Összezavarodtam, valljuk be. (Hozzáértők magyarázatát köszönettel veszem.)
Itt is feltűnően kihangsúlyozták, hogy minden megkereszteltet várnak úrvacsorára, ha jól saccolom, a konfirmandusok is jöttek. Körbeállós geometria volt kenyérbél-kockával és kiskelyhekkel (azon belül borral vagy szőlőlével). A záróének után a kávé-tea-keksz az oldalteremben volt (ami azért nekem jobban tetszik, mint a templom közepe). Lassan kezd leesni, hogy ez az elmaradhatatlan eszem-iszom a négyszemközti, kiscsoportos beszélgetéseknek akar szervezett keretet adni (ami egyébként így már egész értelmes ötletnek tűnik). Kiderült, hogy ez egy szép nagy épületegyüttes (amihez jóformán az egész utca mindkét oldala hozzátartozik), és valami egyházi magániskola működik benne.

Az utca végében van a sok városi park egyike. Mivel botanikai tanulmányokat nem szemerkélő esőben, fagypont körül szeretnék folytatni, visszaindultam a sétálóutcához, előre megfontolt szándékkal a körtorony felől. Ez kívülről a mellette álló templom tornyának tűnik, de csillagvizsgálónak építették, olyanok dolgoztak benne, mint Tycho Brache és Ole (én Olafnak tudtam, de nyilván nem a dánok tévednek) Romer. Egy csigarámpán lehet feljutni (néha állítólag bicajos verseny is van), a tetejéről gyönyörű a kilátás (hiszen egy csillagvizsgálónak kell a nagy látóhatár, később meg igen szigorú szabályok korlátozták, és korlátozzák ma is a koppenhágai épületek magasságát). Svédország (Malmö) a párás időben természetesen nem látszott, de a fővárosból (gy. k. a dán fővárosból) lényegében minden. Az őrségváltásból a kaszárnyájukba visszafelé vonuló testőrök menetzenéje is remekül hallatszott.
A henger alakú épület közepén lévő kút számít Dánia 0 km-ének, vagy legalábbis valaha ilyesféle szerepet töltött be. A XIX. század végén bújócskázás közben egy kóristafiú szerencsésen bele is esett, de 24 óra múlva megtalálták és kihúzták. (Azért szerencsésen, mert kartöréssel és néhány fogával megúszta. A kutat nézve sokkal rosszabbul is járhatott volna.)
Van budi is, amit még Andersen is használt, amikor egyetemistaként idejárt könyvtárazni. A könyvtár azóta egy sarokkal odébb nagyobb épületet kapott, a budit pedig kivonták a forgalomból, és ipartörténeti emlékként mutogatják. Nekünk be kellett érnünk a közönséges vécékkel. Pedig micsoda érzés, ha többszáz éves csatornákon át távozik a távoznivaló! Ahhoz fogható csak a wieliczka-i mosdó használata lehet.

Ha már annyit emlegetem, akkor zárójel: itt Andersen olyan, mint nálunk Petőfi. Petőfi mindenütt járt, minden faluban lehet mutogatni egy gémeskutat, ahol ő egyszer megállt pihenni. (Csak az életéből ne kelljen felelni. Nekem általánosban és gimiben is kellett.) Itt minden kerületben van egy-két ház, amiben lakott, egy-két hely, ahova járt, egy-két akármi, ami megihlette. Kivéve a kis hableányt, mert az fordítva történt, a mese alapján faragták a szobrot. Zárójel bezárva, pont, új bekezdés.

A templomban sajnos pont tegnap volt egy ingyenes koncert. Ma is volt előadás, de annak a helyét nem tudtam azonosítani, úgyhogy mentem tovább a sétálóutcán. Gyors ebéd egy gyorsétteremben, még egy-két templom, majd kiértem a parlament szigetére. Itt van a városnéző kishajók kikötője, ami megint csak tök jó, csak nem ilyen időben. A parlament épületegyüttesét (amiben valaha királyék laktak - ami azt illeti, meglehetősen sok épületben laktak az évszázadok folyamán) már láttam tavasszal (kívülről), maradt a királyi kápolna. Komolyan így hívják, pedig akkora, mint a Deák tér. (Mármint a templom. Nem a gimnázium.) Semmi flanc, meglehetősen egyszerű, bár ebben az is közrejátszhat, hogy 25 éve leégett, és a mostani változatot azóta építették. A leégés után derült ki, hogy nincs róla műszaki leírás, ezért előbb makettezni kellett a kupolát. Cserébe most van egy kupola meg egy makett is. Üzemszerűen nem használják, csak ha királyékat kell keresztelni, konfirmálni, esketni vagy búcsúztatni. (Temetni ugye Roskildébe hozzák.)

Nézegettem egy kicsit a börze tetején a sárkányokat (a farkuk össze van csavarva, az a torony, állítólag valamelyik király tervezte), majd a zebrán szembejött pár tucat visítozó lány gurulós bőröndökkel. Miután átkeltem a zebrán (meg akartam nézni azt a templomot is), kellemetlen érzés kerített a hatalmába. A hirdetőtáblán ugyanaz a koncertplakát szerepelt, mint a körtorony mellett. Vagyis megtaláltam a mai koncert helyszínét, még a kórussal is találkoztam (gy. k. visítozó lányok a zebrán bőröndökkel), mindössze a koncertről maradtam le. Ez azért kicsit övön aluli ütés volt az Élettől, ráadásul már a templomot is bezárták.

Eltöprengtem, hogy szálljak-e buszra, de úgy döntöttem, hogy annak világosban van értelme (addigra már szürküledett). Gyalog mentem a Kongens Nytorv-ig (emlékszünk, metróépítés), vettem egy kókuszreszelékkel szórt csokiba mártott pálcás goffrit, és visszasétáltam a "Váci utcá"-n. Kicsit ábrándoztam a LEGO-boltban, ahol nem csak dobozosat lehet venni, hanem "lédig", tehát ömlesztettet is. Egy félliteres poharat avval rak tele az ember, amivel akar, egy egész polcsor (polc-sor, csak a Helyesírási Szabályzat még mindig nem engedi a kötőjelezést) van a szín és méret szerint csoportosított darabokból. A hátralévő néznivalók inkább csak kívülről voltak érdekesek, visszamentem a városházához, onnan a főpályaudvarra.

A jövőre nézve fontos, hogy megvan a főpályaudvar főpénztára, mármint turista-információs-központja. Ha nem a 8. (vagy a 86. zónában) lesz az új szállásom, akkor új bérletigazolványra lesz szükségem, amit egyszerűbb lesz itt megcsináltatnom, mint a repülőtéren. (Durva ez a 3 "lesz", de akárhogy fogalmazom át a mondatot, nem tudom elkerülni a szóismétlést.)
A peronokhoz már "érzésre" mentem ki, azaz nem kérdeztem meg, melyik vonat megy Roskilde felé, hanem valahogy sejtettem, hogy a 6. vágány környékén érdemes próbálkoznom. Az ablakból a sűrűsödő sötétségben csak sejtettem azt a betonfalat, ami nagyon mászófalnak látszik. Azt nem ígérem, hogy egy szép napon megmászom, de azért meg akarom nézni közelről.

2017. II. 4. (Szo) - még 695 nap

Most leírom, mi történik egy olyan napon, amikor semmi nem történik.

Mivel éjfélkor feküdtem le, nem siettem felkelni 9-ig. Érdekes módon az irániak még erre is azt mondták, hogy milyen koránkelő vagyok. Reggeli után pár órát az Éváéktól karácsonyra kapott album lapozgatásával töltöttem, közben nagyjából eltervezve a holnapot is. Gyorsan kiporszívóztam, majd déltájban elindultam bevásárolni. Z (az iráni hölgy lakótársunk, csak nem értettem pontosan a nevét, leírni meg egyébként sem tudnám) mondta, hogy készít ebédet mindhármunknak, ez kicsit egyszerűsítette a helyzetet. A boltban mindig felfedezek valami újat, most éppen rebarbarás eperlekvárt (apu majd kap belőle), átlátszatlan mézet (Szilvi majd kap belőle) és egy eddig még nem azonosított kakaót (abból én kapok).

Az iráni ebéd érdekes volt, szeretem ezeket a (tőlünk nézve) távoli világok konyháit kipróbálni. Valami zöldséges húsos cucc, amit valami puha lapos kenyérhelyettesbe lehet tekerni, sok salátával. Utána ettünk a kekszemből (most még jelentős készleteim vannak, és állítólag úton az utánpótlás), közben jól elbeszélgettünk (részben perzsául, részben angolul).

Ebéd után folytattam az édes semmittevést, majd elkezdtem bogarászni a szálláskereső honlapokat. Van olyan, ami csak Koppenhágában ajánl számomra megfizethetetlen lakásokat, de van igen biztató is. Néhány család ugyanis kiadja a házuk egyik-másik szobáját (többnyire külön bejárattal, fürdőszobával, esetleg konyhával), akár egy-két napra (mondjuk turistáknak), akár huzamosabb időre (diákoknak, hónapokra). Mivel venni nem akarok se lakást, se házat, nekem ez tetszik, még ha esetleg két-három költözködés is lesz a két éves történetben. Az árak megfizethetőek, a honlapok bejegyzései szerint a tapasztalatok jók, számomra a fő kritérium a tömegközlekedés elérhetősége, ami többnyire jónak tűnik. (Azért egyre komolyabb az esélye, hogy előbb-utóbb bringa lesz a dologból.) Igyekszem végigjárni az összes lehetőséget, mások talán igényelnék a függetlenséget, de szerintem sok szempontból előny, ha nem tök egyedül van az ember, hanem van a közelben egy család vagy házinéni, bármi zűr (pl. betegség, baleset) adódik. A legjobban eddig Albertirsa tetszett (ami természetesen nem a Pest megyei község, hanem egy itteni település, amit a gép fordítója így magyarított).
Mindenesetre megnyugtató tudni, hogy azért van esély. Az eddigi információk inkább a "borzasztó nehéz szállást találni" irányba mutattak. Persze, ha valaki "pályaszállásra" (az angolszász minták alapján a kampuszon található kollégiumra) vágyik, na az tényleg nem megoldható.

Vacsora, Híradó, Skype, naplóírás, majd mosdás, lefekvés, alvás.
Holnap Koppenhága, a Városház tér és a fő sétálóutca van betervezve. A környékükön már ezerszer jártam, hát most bele a sűrűjébe! Reméljük, nem lesz nagyon vacak idő. Az it. 14:30-kor kezdődik, nem messze a három héttel ezelőttitől (a HÉV-ről ugyanott kell leszállni, csak a másik irányba kell fordulni). Rejtély, hogy ezt a kezdési időpontot hogyan agyalták ki. Talán avval függ össze, hogy az ámenre már nagyjából sötétedik.
Ennyit mára, szevasztok!

2017. II. 3. (P) - még 696 nap

Kicsit hosszúra nyúlt ez a nap, későn ülök neki az írásnak, meg sok is a mondanivaló, de nem panaszkodhatom, hiszen olyan pocsék az idő, hogy holnap büntetlenül itthon maradhatok. Szitálás volt szinte egész nap, holnapra sem várható jobb. Kialvás, vasalás, bevásárlás mellett csak lustulás és gépezés (főleg persze szálláskeresés) van tervbe véve. Majd a vasárnapot komolyan veszem, egy ÉNy-Koppenhágai templom lesz a soros 14:30-kor, erre már van kipróbált forgatókönyv.

Ugyan a mobilomon valamiért töröltem a pénteki ébresztést (azóta már visszaállítottam), de a közös reggeliről elkésnem így sem sikerült, hiszen mosdás után azonnal, kaja nélkül indulhattam.
A hónap első péntekje a takarításé. Ami azt illeti, szükség is van rá, az egyik labor sarkában egy halom szemét alatt találtunk egy szűz új vízdesztillálót. A reaktorban annak idején két szekrényt találtam tele szcintillációs detektorral, eredeti csomagolásban (talán még a reaktorral együtt vették).

Egy óra téblábolás után (ami alatt szemmel láthatólag semmi szükség nem volt rám ott, ahova a takarítási terv rendelt) kiderült, hogy hol vannak azok a 600 literes tartályok, amiket a bringafelelős (mellesleg mintavételi felelős, aki ma szabadságon volt) Claus helyett kipucolhatok. Sapka, sál, kesztyű, kabát, nagynyomású vízipisztoly, béka (gy. k. kézi villástargonca), és egy-két kollégával együtt nekiálltunk. A leeresztőszelepekről még az eredeti alumínium zárófóliát se vette le még senki, de az első tartály suvickolása alatt gyorsan kidolgoztuk a nyerő algoritmust. Villásemelővel a rámpára állítjuk a tartályt (leeresztőnyílással völgyoldalra), záró alufólia le (ha addig nem cincáltuk volna még le), szelep kinyit (víz megindul), felső tető le, slaggal belülről körbemosni, majd ha kiürült, szelepek be és tetők vissza, majd békával a helyére. Egyszerre két-három tartály fér a rámpára (a lejtés miatt ott folyik rendesen a víz, és a slag sem ér messzebb), és nem akartam az egész parkolót telerakni vizestartályokkal, úgyhogy a 13 tartállyal (abból egyben még minta van, azt félretettük) erősen sokobanozni kellett. Jó móka volt, de nyáron valahogy nagyobb élvezeti értéke lett volna, mint most. Szerencsére a cipőm csak egy picit ázott be, és valljuk be, korábban sohasem tapasztalt, hatalmas élmény, hogy az Északi Sarkkörről, 180 méter mélységből származó grönlandi víz szivárgott be a zoknimra.

Közben mennek a hivatali ügyek is: a magyar adóbevallásomhoz szükséges papírok kinyomtatása, aláírás, beszkennelése, visszaküldése, az első szabadságos papírjaim (húsvét kedd és A+A esküvő hétfője) kitöltése, aláírogatása, célba juttatása, mindenféle konferenciákra jelentkezés, társszerzőkkel kommunikálgatás, lakáskereső honlapok abajgatása, meg persze turkálás tudományos cikkek között.

Idehaza éppen az új lakótársunkkal ismerkedtem (ugyan tegnap este már futólag kezet ráztunk, majd ma délelőtt is benéztem hozzájuk a szomszéd irodába, ahol a - szintén iráni - témavezetőjével értekeztek, de csak most állt össze neki, hogy ezek mind én vagyok), amikor előkerült Ali, és - mindenféle előzetes szervezés nélkül - nekiálltunk hármasban teázgatni (iráni tea és Győri keksz - a lány allergiás a csokira, úgyhogy tök jó, hogy mézeset is küldtetek). Egész kellemesen elbeszélgettünk másfél órát (családról, országaink szokásairól, történelméről, meg hasonlókról).

Az edzőtáborozó KFK-soknak (és persze mindenki másnak is) kellemes hétvégét kívánok!

2017. II. 2. (Cs) - még 697 nap

Szakmailag bizonytalanul, de legalább lassan haladok előre. Lassan összeáll a kép, hogy a melyik oszlopon mit hogyan kéne elválasztani, és mekkora dekó faktorokat remélhetek.

Munka után elrohantam bankszámlát nyitni. Ez meglehetősen nehezen ment. Az első banknál erősen lebeszéltek arról, hogy náluk nyissak számlát, a másiknál némi győzködésre beadták a derekukat. A honlapjukat javasolták, ahol minden dánul van. Amikor mondtam, hogy nem tudok dánul, nagy nehezen hajlandóak voltak lefénymásolgatni a papírjaimat (keresetigazolás szerencsére nem kellett, elég volt a munkaszerződésem, és az albérleti szerződésem). A személyi igazolvány nem volt elég nekik, cserébe a jogosítvány igen. (Mitől jobb az? Kevesebb adatot tartalmaz, de rajta van a 12 uniós csillag? Vagy az már uniósan egységes, és tudják, hogy mi mit jelent rajta? Ez számomra annyira logikátlan, mint hogy nukleáris létesítményt odahaza csak személyivel és útlevéllel lehet látogatni, jogosítvánnyal nem.)
Amilyen kártyát a Külföldieket Tutujgató Osztály - egyébként igen jófej és segítőkész - javasolt, olyat nem kaphatok, mert az hitelkártya (ha jól értettem), ahhoz előbb információt kell szerezniük rólam. (Ez tulajdonképpen érthető, de nem is akarok hitelkártyát.)
Nem tudom, mi sül ki ebből az egészből, nekem egy tök egyszerű bankszámla kéne a fizetésem fogadására és egy tök egyszerű kártya vásárlásra. Persze ilyet odahaza is nehezebb szerezni, mint egy százmilliós hitelt.
Várom az emailjüket, amiben majd lesz valami.

Megnéztem egy ötletszerűen kiválasztott szálláskereső honlapot. Ha az ott látható hirdetések naprakészek (tehát még nem adták ki azokat), akkor nem olyan reménytelen a helyzet. Azért igyekszem végignézni az összes lehetőséget.

Megérkezett az új lakótársunk, egy iráni geofizikus lány. (A geofizikus nem biztos, de akit meglátogat, az az.) Ali váltott vele pár szót (perzsául), én csak gyorsan kezet fogtam vele, mert szemmel láthatólag ki akarja pihenni magát, az utazást és az időeltolódást.

Hivatalosan egyébként nincs hideg, ugyanúgy fagypont fölött vagyunk 1-2 fokkal, mint eddig, erős szél sincs, de az arcom most sokkal inkább fázik.

Egy vasútbolond honlapról a dán vasutak lapja: http://www.finnmoller.dk/rail-dk/index.htm

2017. II. 1. (Sz) - még 698 nap

Itt a hónap eleje, fizetnem kéne a lakbért, de a rendszer természetesen nem működik. Vagy a kártyám nem kompatibilis. Három böngészőprogrammal egyenként kétszer megpróbáltam, de mindig hibaüzenetet küld.
Amikor ebédnél fizetek, akkor is csak a "PayPass" módszer (odateszem-elveszem) esetében valószínű a siker, ha rendesen bedugom a kártyámat, akkor általában befuccsol.
Holnap sokáig vannak nyitva a bankok, munka után elrohanok dán számlát és kártyát csináltatni, talán avval egy kicsit kevesebb bénázás lesz. (Úgyis az az első lépés az uniós taj-kártya felé vezető úton is.) Meg talán nem von le annyit a bank a korona-forint oda-visszaváltásokra. Merthogy ma reggel megjött az első dán fizum is. Nem teljesen világos, hogy hogyan (mert a szabályok szerint csak a NemKontómra lehet utalni, az meg nekem még nincs), meg miért (nekem jobb lett volna, ha egy hét múlva küldik dán számlára, mert akkor a Dániában megkeresett és Dániában elköltendő dán pénzemet nem kell közben forintnak nézni), meg honnan tudták a magyar bankszámlaszámomat (kicsit zavaró, hogy Nagy Testvér mindent tud).
Elhiszem én, hogy egyeseknek fáj, ahogyan mi magyarok csak a készpénzben hiszünk, de a jelenlegi üzembiztonsági szinten én még nagyon nem érzem megbízhatóan az elektronikus pénzkezelést. Egyébként is idegesítő, hogy a gép mindig okosabb akar lenni. A működésképtelen Skype például minden alkalommal elindul, úgy kell erőszakosan leállítanom. Sajnos indulás előtt nem volt elég időnk Ricsivel, hogy rendesen megcsináljuk a gépet, és ez a félig elkészített változat néha elkeserítő.

A nap nagy részében a dán taj-számom közöltem mindenféle emberekkel (munkaügy, titkárság, munkavédelmis, csoportvezető - hogy dózismérőt tudjon rendelni), meg kitöltöttem a szervadományozási kártyát. Találtam egy dán-magyar fordító honlapot (rejtélyes okokból egy román honlapcímen fut), így le tudtam fordítani a tüdőt, a vesét, a hasnyármirigyet és a többit. Persze, ha az elején kezdem, akkor egyszerűbb lett volna, beikszelem, hogy feltétel nélkül mindennel azt csinálnak, amit akarnak, és akkor a folytatással már nem kell vesződnöm, de én természetesen az alján kezdtem (ahol külön rubrika van arra, hogy nem nyilatkozom - kíváncsi vagyok, hányan küldik vissza azt megjelölve).

Egy szép napon majd a munkahelyemről is belépek ide, csak hogy a számunkra szokatlan dán betűket is megörökítsem. Bejelentkeztem kezdő nyelvtanfolyamra, talán még a betűk nevét is megtudom majd.

Egyre nő az olvasói igény fényképekre. Saját készítésű nem lesz, de azért pár honlapot idelinkelek.
A viking hajók múzeuma: http://www.vikingeskibsmuseet.dk/en/ Ez magáért beszél.
A kampuszunk az egyetem honlapján: http://www.dtu.dk/english/About/CAMPUSES/DTU-RISOE-Campus A 730-as épületben vagyok, ki találja meg?
A dóm gyülekezetéé: http://sogn.roskildedomkirke.dk/ Két hete a hirdetőtáblán láttam egy jó koncertet, de itt nincs meg. Majd holnap megnézem.
Az itteni evangélikus egyház: http://www.folkekirken.dk/ (Hol népegyháznak, hol államegyháznak fordítják. Állítólag automatikusan nekik is adózunk, kivéve, ha nem. Speciel én valószínűleg nem, cserébe most már értem, miért kellett a taj-kártya igényléséhez a könyvtárban beikszelni, hogy egyháztag vagyok-e itt.) Ezt az oldalt egyébként azért néztem meg, mert az egyik ingyenes újságunkban 7 oldalon keresztül tárgyalják a konfirmációt. A nagyja ruhát reklámoz, a többi frizurát vagy tortát, de becsúszott néhány bekezdés néhány lelkésztől is.
Végül a tájfutóklub eseménynaptára: http://www.okr.dk/almind/nykalender.htm

Értesüléseim szerint mostanában osztogatják a félévi értesítőket. Minden érintettnek gratulálok az elért eredményhez, Kolosnak feladtam postán az eddig összegyűlt jegyeket és bérleteket.
Igyekszem az összes levélre személyesen is válaszolni, a hétvégére például pocsék időt mondanak, akkor remélhetőleg ráérek majd.