Szabolcs Dániában - 1.

"Remélem, most azok olvassák ezeket a sorokat, akiknek szántam. Ha igen, akkor helló Tibi, helló Zsófi! De nagy tételbe mernék fogadni, hogy Bulcsú is ott van. Szóval: helló, dalek!"

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

2017. I. 31. (K) - még 699 nap

Eltelt az első hónap, még a visszaszámláló is látványosan változott, ideje valamiféle számvetést készíteni.
Először is kijavítottam ez elmúlt néhány nap visszaszámlálóját, amit múlt szombaton elrontottam (703 után 704-et írtam, nem 702-t). Akkor ez ezennel hó végi rituálé lészen.
Másrészt a kenyeret visszatettem a zacsijába és a szekrénybe, miután a hétvégén kétszer is kint felejtettem.

Indulás előtt 3 nagy aggodalmam volt (azóta lett pár új is), most ezek mentén megpróbálom áttekinteni, hogy is állunk.

Szakmailag nem tudok sokat mondani. Még csak irodalmazok, műszert még nem láttam. (Labort is csak takarítottam, azt pénteken is fogok.) Szerintem ez 1-2 héten belül megváltozik.
Amit eddig láttam az itt folyó munkából, az érdekes, a munkafeladataim úgyszintén, de ami még fontos: teljesíthetőek is. Amit a munkakörnyezetből látok, az rendben van (a műszerek működnek, a helyiségek tiszták, a feladatok tisztázottak). Kicsit uncsi egész nap egyedül ücsörögni egy irodában, de legalább nyugi van, és ha felkeresem őket, a kollégák igen segítőkészek. A rengeteg megbeszélés, közös reggelik és ebédek biztosítják, hogy benne legyek az információáramlásban és a közösség életében.

Honvágy még nem gyötör, a haza még nem felejtett el. Eszem az otthonról kapott csokit, olvasom az emaileket (köszönöm Barnabás üdvözletét!). Az írogatási lelkesedés nyilván csökken majd (olyan, mintha minden este fogalmazásból kéne dolgozatot írnom - elég fárasztó. Már általános harmadikban is túlstresszeltem magam a fogalmazásórák miatt). Talán az olvasásé is.
Cserébe szép lassan cserkészem be az itteni tájfutó-egyesületet, talán felveszek egy dán nyelvórát, esetleg valami testnevelést is (most még nagyon nem vonz a szabadtéri rohangálás). Meglátjuk, mire futja az időmből.
Az Internet működik, megtaláltam András lelkészi blogját, van még olvasnivaló a Mások ugyanitt-ből, Ági ígért könyveket, szóval unatkozni nem fogok.
Végül töredelmesen valljuk be, akármennyire is kellemetlen az itteni szél, messze jobban jártam, mint Ti a hideggel, a szmoggal, az ónos esővel és az időjárás további megpróbáltatásaival.

A dán állam eddig rendesen viselkedett, a mai postával (több kilónyi reklám és ingyenes újság közé rejtve) ma megjött a kaptam a taj-kártyám is. Biztos, ami biztos alapon rögtön küldtek hozzá szervadományozási formanyomtatványt is. Ilyenem otthon (még) nem volt, de amióta Dóri munkába állt, szerintem családunk minden tagja hallgatólagosan úgy gondolja, hogy a halála után már nem lesz szüksége a testrészeire. Nekem legalábbis nem, az meg (nekem) tökmindegy, hogy melyik országban ültetnek át. Szóval ezt nem lesz nehéz kitöltenem.
Állítólag a külföldiek szerint a dán egészségügy igen gyenge. Őszintén szólva nem akarok személyes információkat szerezni, de mivel családom jelentős része (újabban engem is beleértve) a magyar egészségügyben dolgozik/-ott, valahogy nem hiszem, hogy pont a dántól fog az inamba szállni a bátorságom.
Jött még néhány papír (összesen 3 borítékban), azok többnyire dánul vannak (ami angolul, az pláne nem világos). Holnap megpróbálom kideríteni, mit is jelentenek, plusz elindítom az adózási procedúrát, csütörtökön talán eljutok egy bankba is. Szóval kis szerencsével ez a vonal is sínre kerül.

Ami itt jött be, mint szélmalom, az a szálláskeresés. Eddig direkt nem fárasztottam magam evvel (legalább egy szempontból legyen nyugis a kezdőhónap), de holnaptól nekilátok. Persze, hogy félek, hiszen egészségbiztosítás nélkül túl lehet élni két évet, ha mázlija van az embernek, csak kockázatos. Szállás nélkül már bajosabb. De azért előbb körbenézek, és majd utána esem pánikba. Végül is záros határidőn belül már fizetésem is lesz, úgy mégiscsak könnyebb.

Összességében szerintem jól állunk. A célokról majd máskor.
Holnaptól új fórumtémát nyitok (Szabolcs Dániában 2.), mert ez a 32 bejegyzés már meglehetősen nehezen kezelhető.
Nagyon köszönöm, hogy eddig elkísértetek! Jó éjt!

2017. I. 30. (H) - még 700 nap

Nagyon köszönöm Zoltán jókívánságait és Dóra fényképeit a zajló Dunáról!
Befejeztem a Leleményes Hugót. Sajnos csak valami spanyol vagy portugál szinkronosat találtam, így pár gondolat nem teljesen volt érthető, de ettől még jó film, kapott is pár Oscart. Mondjuk amikor a kétharmadától elmegy művészetbe, az már nem nekem való. Inkább több vonatot és óraszerkezetet néztem volna helyette.

Pénteken tök véletlenül derült ki, hogy kínai újév van. A főnökünk is (aki speciel kínai) elfeledkezett róla, mondta is, hogy szabadságot vesz ki, ha hamarabb eszébe jut. Cserébe mesélt arról, hogy a fő tévécsatornájukon estétől hajnalig ünnepi közvetítés megy, de a államfő náluk nem mond beszédet. Most már a csirke vagy házityúk vagy kokas éve van.

A boltban szokás szerint töprengtem egy sort a Mathilde kakaók polcánál (Mathilde szembe néz = klasszikus, Mathide oldalra néz = laktózmentes, Mathilde kacsint = több kakaó van benne, Mathilde búzakalászt tart a szájában = öko, azaz a mi fogalmainkkal éve bio), majd megvettem az egyetlen nem-Mathilde típusút, mert az a legolcsóbb. Ízben ugyanis nem érzem a különbséget, bár még nem kóstoltam végig.
Hazafele jövet csak annyit láttam, hogy a gyülekezeti teremben szépen meg van terítve. Most, gépelés közben látom, hogy a nyugdíjasklub megy az esti szeretetvendégségre.

A leszerelési értekezlet (nem a genfi, ami atomfegyverekről szól, hanem a mienk, ami egy reaktortartályról) szerintem jól sikerült. Lassan megértem, hogy Shaolin mit is akar. Ugyanabban a malomban őrölünk, csak ellenkező irányba tekerjük a malomkövet. Szerencsére a búza-liszt konverzió mindkét irányban működik, de azért inkább az ő logikáját követem, hiszen kétségtelenül nagyobb a tapasztalata. Pár dolgot még kiderítek, összeírok, akármi, pénteken labortakarítás, a jövő héten talán már kísérletezek.

A szakmai és a magánemailek jönnek-mennek, szerintem nyugi van és béke. Szedem le a megszáradt ruhát, vacsora, mosdás, majd egyszer alvás.

2017. I. 29. (V) - még 701 nap

A tükörtojás ma is rántottaként végezte, de legalább kísérleti bizonyítékom van arra, hogy az üveges olívabogyó sós pácleve nem azonos az olívaolajjal.

A mobilom ébresztője és a tömegközlekedés megbízhatóan működött, bőven időre odaértem az anglikánokhoz. A főpályaudvarról láttam valamit, ami akár mászófal is lehetne, de nem volt időm részletesebben megnézni. Úgyis lesz még dolgom, ott lesz az LSC konferencia is. Az anglikánoknál (postacím: Churchill park 11.) hatalmas stáb (papok és kórus beöltözve, segéderők civilben), a hirdetőtáblán több oldalas leírás, hogy melyiküknek mikor mi a feladata.
Az anglikán szertartás valahol a mienk és a katolikus mise között volt, csak követni volt nehéz, mert az állandó használatú énekeskönyv mellett volt egy időszakos (vízkereszti) forgatókönyvről és egy különleírás a napi igékkel. Még jó, hogy nem voltunk tele, és a rengeteg papírt, füzetet, könyvet valahogy el tudtam helyezni magam körül, hogy minimális időkéséssel felkaphassam a szükségeset. Az első pár perc nehézségei után már elég jól ment.
Ugyan szerintem a legtöbben be voltak mikrofonozva, mégsem lehetett mindig érteni, hogy mit mondnak, bár ebben az én nyelvtudásomnak is lehetett szerepe. Kettő feltűnő furcsaság volt, az egyik a kék színű stóla (gy. k. ilyen időszaka a mi egyházi esztendőnknek nincsen), a másik, hogy az úrvacsoraosztás (felülről nézve) az óramutató járásával ellentétes irányba (a gyülekezet szempontjából balról jobbra) történt. Hivatalosan lett volna letérdelős imádság is (térdeplő volt), de ezt a társaság jó része (ideértve engem is) elszabotálta, és simán csak ültünk.

A kimenő ének alatt a templom közepére (ahonnan háromnegyed órája az evangéliumot olvasták) húztak egy asztalt, és rápakoltak pár tálca süteményt meg néhány kanna kávét. Azt hiszem, erre mondta (még az Egyesült Államokban) egy barátom, hogy persze, fontos a jó hangulat meg a közvetlenség (szerintem is), de azért ne csináljunk a templomból kávéházat. A többi helyen, ahol eddig voltam, mindig átmentünk a gyül. terembe / kimentünk az előtérbe, az azért nekem szimpibb.

Szerencsére sietnem kellett, mert pár perccel később kezdődött az őrségváltás a királyi paloták között. Szép nagy oktogon (nem így hívják), négy oldalán négy palota, ott laknak őfelségéék. Minden délben van egy egyórás attrakció: hivatalosan őrségváltás, a valóságban inkább térzene és vonulgatás. (A procedúra során azért a posztos őröket is lecserélik.) A parádézó testőrök kicsit olyanok, mint az angolok, csak nem pirosban, hanem kékben.
Az eseményt szép tömeg turista nézi, és tényleg látványos. A rendet a valóságban néhány rendőr tartja fenn, de inkább olyan turistaterelgetők, mint fegyveres hatóság. A forgatókönyvnek megfelelően terelgetnek minket ide-oda, hogy ne legyünk a testőrök útjában.
A zene is nagyon tetszett, nekem ezek a menetelős-vonulós fúvós-dobos zenék a kedvenceim közé tartoznak. Kíváncsi vagyok Ádám hányszor nézte meg őket (akár turistaként, akár szakmai szemmel), amíg itt volt.
Egy csomó húsz éves körüli srácnál volt néhány papírja a tér alaprajzával. Először azt hittem, hogy tájfutótérkép, de ahhoz túl részletes volt, ráadásul lelkesen jegyzetelgették a testőrök mozgását. Talán testőrtanoncok voltak? Nem kérdeztem meg őket, de két év alatt szerintem párszor még megnézem a parádét, és akkor talán majd kiderítem. Ha meg hazamegyek, előbb-utóbb a Sándor palota előtti díszőrjáratot is megnézem.

Szinte véletlenül vettem észre, hogy az egyik palotába be lehet menni. Egy időszaki kiállítás van ott (ezért is nem szerepel az útikönyvekben), és úgy döntöttem, hogy a kikötőt (meg amit még előzőleg elterveztem) kevésbé vacak időben is meg tudom nézni, úgyhogy jegyet vettem.
Hát nagyon megérte! A kiállítás két részből áll. Az első a szokásos: néhány szoba, mindegyik a legutóbbi királyok dolgozószobájának berendezve képekkel, fényképekkel, személyes tárgyakkal, történelmi ismertetőkkel, tehát amit kötelezően le kell tudni (ehhez képest kifejezetten érdekes és informatív).
A második fele szerintem órási poén, azon majdnem kétszer végigmentem. A kb. 45 éve hivatalban lévő királynő személyes engedélyével végigtúrták a palotákat a szó szoros értelmében a pincétől a padlásig, és egy emeletnyi mindenfélét kiállítottak. Ahogy számos rokonom és ismerősöm, úgy királyék sem dobnak ki soha semmit, ennek megfelelően az 1794-es beköltözés óta kis túlzással minden megvan. Egy szoba porcelánokkal: az udvari fogadások étkészletei, de a vízvezetékek előtti korokból víztartó kancsók, mosdótálak is. Egy szobányi ruha, ez értelemszerű, csak az benne a vicc, hogy a híres-nevezetes portréfotókon látható ruhák itt eredetiben láthatóak. Egy szobányi ékszer és kitüntetés (a koronaékszerek másutt vannak). Egy szobányi személyes használati tárgy, játék (több évszázados sakkbábuktól a most óvódás hercegi ikrek iker-triciglijéig. (A bátyjuk már iskolás, neki az a pedálos kistraktora látható, amihez hasonló zöld nekünk is volt Pakson, és amihez hasonló most is van a szüleimnél sárga.) És végül az eset fénypontja, egy szobányi limlom: régi díszegyenruhák, függönyök, öntözőkanna, a királynő iskolás kori naplója egy nyári utazásról (nekünk megvan még, amit én írtam az NDK-ról?) és milliónyi hasonló. Akárkinek a fejéből pattant ki, szerintem zseniális ötlet.

Mire kijöttem, már erősen szorított az idő. (Ahogy most a gépelésnél is, úgyhogy innentől kezdve csak távirati stílusban. Egyébként miért nem sms-stílusnak hívjuk? Akkor még tudnánk is, hogy mit jelent. Létezik még egyáltalán távirat? Ki mikor látott olyat utoljára?)
Palotából ki, ki a rakpartra, séta a folyóparton és a csatorna mentén. Hot-dog és a metróépítés megtekintése (ők még csak a 3-asnál tartanak, ráadásul az 1-es és a 2-es nagyobb része azonos). Metró, repülőtér, bérletvásárlás, kóla, sült krumpli (puska nem volt).
Már régen besötétedett, de azért a repülőtér vasúti megállójában megnéztem egy-két Svédországba menő vonatot. Tényleg a helytelen vágányra járnak be, mindenki kiszáll, gyalog átmegy a másik peronra, hogy ott (ellenőrzés után) beszálljon a következő szerelvényre. Közben az üres vonat Svédország felé, tehát továbbra is a helytelen vágányon jár ki. (Vajon ellenőrzi valaki, hogy nem maradt senki a fedélzetén?)
Nagyon élesre tervezhették a menetrendet, mert 5-10 percenként követik egymást, ami még akkor is szép teljesítmény, ha a vágánykapcsolati váltók nincsenek messze.

Ezt követően a már jól begyakorolt módon (életemben harmadszorra) vasúton a főpályaudvarig, ott csatlakozás Roskilde felé (meglepő módon más vonalon), ahol sokat kellett volna várni az ideális buszra, úgyhogy bevállaltam némi gyaloglást. Itthon megettem a maradék ráksalátámat, megnéztem Dóri remek jégtáblás fényképeit (tök jók), skypoltam Mátéval, és most már kezdek nagyon kifáradni, úgyhogy befejezem.
Fogadjátok elismerésemet, ha végigolvastátok!

2017. I. 28. (Szo) - még 702 nap

A mai nap viszonylag gyorsan elszállt, megírnivaló esemény is volt dögivel, de azért csak a tegnappal kell kezdenem, hiszen ebben az elektronikus naplóban estétől estéig telik az idő.

Este Siegurd lapzárta után érkezett haza, és Reza is vele volt. Reza Risoben az enyémtől számított második szobában dolgozik, és terepszemlézni jött: a jövő héten érkezik hozzá egy szintén iráni hallgatóhölgy, aki nálunk fog lakni (abban a szobában, amiben mostanáig Siegurd). Kicsit nyakatekert, és külön vicces volt, ahogy Reza Alival perzsául, Siegurddal dánul, velem pedig (jobb híján) angolul beszélt.
A távozása után Siegurdról kiderült, hogy nem turistaként jár a Viking Hajók Múzeumába, hanem régészként nemcsak archeometriával foglalkozik (természettudományos technikák alkalmazása a régészetben, mint Márta a reaktorból), hanem "kereskedelmi búvár" is. Ez nyilván nem úgy értendő, hogy a víz alatt kereskedik, hanem úgy, hogy nem haditengerész. (Egy ilyen országban haditengerészet, és azon belül búvárkatonák is vannak, speciel a trónörökös tudtommal pont az.) Egy csomó érdekes dolgot mesélt (nem a trónörökös, hanem Siegurd) arról, hogy az emberiség (ha már nevezhetjük így) jelentős időt töltött vizek partján, de a jégkorszak elmúltával a világtengerek szintje megemelkedett, és egy csomó cucc víz alá került. Ez a magyar régészeket értelemszerűen nem érdekli (talán a világháborús bombákat kutató hadtörténeszeket kivéve), de errefelé pár évtizede izgalmas kutatási irány. A sokat emlegetett elsüllyesztett viking hajókról már nem is beszélve.
Kár, hogy ma reggel (miután összepakolt és alaposan kitakarított maga után) elment. Nagyon barátságos és segítőkész srác, csak angolul nagyon gyorsan beszél, többször le kellett lassítanom.

Tegnap lefekvés előtt még segített lefordítani a OKR (Roskildei Tájfutóklub) honlapjáról ezt-azt, így ma a reggeli, a bevásárlás és pár hasonló üzemviteli cselekedet után összepakoltam, és elindultam, hogy részt vegyek életem első dániai edzésén. (Eredetileg versenynek - nyilván edzőversenynek - hittem, de úgy tűnik, az eredményt nem teszik fel az Internetre. Ez nagy kár, mert így nem tudom bizonyítani a Nyájas Olvasónak, hogy amit írok, az történetesen igaz.)
A rendszert még nem látom át teljesen, de pár dolgot megértettem. Klubtagoknak ingyenes, külsősöknek fizetős (mint odahaza - átszámolva a nevezési díj még olcsóbb is). Versenyközpont a "Naturcenter" épülete. Nem tudom, az öltözést hogy gondolták, mert rajtam kívül senki nem váltott ruhát, amíg ott voltam. (El akartam kerülni a félreértéseket, ezért a vécében.) A szabadidőruha okés, azért az amortizátorcipőm nagyon hiányzik. Tájoló sincs nálam (se a törött, se az ép), de az ég felhőtlen volt, a Nap tisztán látszott (gy. k. az északi félteke nagy részén déltájban délről süt). A dugókám sincs itt, de az sem kellett, fatönkökre erősített szúróbélyegzők voltak. (Sejtelmem sincs róla, odahaza mikor futottam utoljára a dugókám nélkül.) Érdekes módon a mi pályáinkról a bójákat is lespórolták, még csak papírbója sem volt. Szerencsére az erdő tök kopár és átlátható.
Ismeretlen személyek - talán a klub ifjúsági válogatottjai - dugókával futottak, nekik bójájuk is volt. De ők nem a mi pályáinkon mentek. Mintha két független esemény lett volna a téridő azonos pontján.
Ahhoz képest, hogy a fél órás indítási ablak alatt mindössze 10-15-en neveztünk, volt 4 kezdő, 3 közepes és 2 technikásnak szánt pálya (mindegyik különböző hosszúságú). Ha jól láttam a nevezési lapot, közepesre csak ketten mentünk, mindketten a legrövidebbre (Gul D 3,7 km).
Lehet, hogy az időm alapján hosszabbat is választhattam volna, de ilyen hidegben, ahol folyamatosan folyik az orrom, nem akartam többet rohangálni (45 perc lett az időm egyébként). A nehézség szerintem C volt, az utaktól 10-20 méterre lévő pontokkal. (Ez való nekem.) Ehhez képest a pálya harmadát nem úton futottam, például ahol egy töltés kötötte össze két egymás utáni pontomat, ott azt követtem. Egy vagy két útkereszteződésen lelkesen túlfutottam, különben úgy érzem, nem sokat hagytam benne (magamhoz képest).
Igazi problémát csak az jelentett, hogy hazafelé pár perccel maradtam le az óránként járó buszról, és - mivel nem volt kedvem 55 percet a megállóban ácsorogni - levezetésképpen egy terven felüli gyalogtúrát is elkövettem. Kár volt, de ennyi tanulópénz jár az ördögnek.

Hazaérkezés után természetesen az egész átizzadt ruházat ment a szennyesbe, ágyneműcsere, mosás, teregetés, porszívózás, vacsora, gépezés. Lassan utolértem magam, már csak a hajvágás és a hajmosás van hátra.
Befejezésképpen emlékezzünk meg a nap fénypontjáról, a lakásavató buli Skype-hívásáról. Nagyon örülök, hogy láttalak Benneteket (kit mekkora mértékben) és hallottam a hangotokat (néha többekét egyszerre)! Jó tudni, hogy a Kuzínok (és családjaik) mindig számíthatnak egymásra.
Holnap (az igen ritka ötödik vasárnapon) sincs evangélikus it. angolul, úgyhogy tervem szerint Koppenhágába megyek az anglikánra (olyanon még úgysem voltam soha).
Kolosnak pedig szívből gratulálok a remek írásbeli felvételi eredményhez!

2017. I. 27. (P) - még 703 nap

Mindenek előtt köszönöm szépen Aladár-András, Dóra és Edináék köszöntését, továbbá a postán érkezett cipősdobozt! Hiába, Dórának mindig is zseniálisak a személyre szóló ajándékai. Mindjárt alkalmazásba is veszem, csak előtte azért vacsorázom.

Nézem a(z) ... magyar televíziócsatorna késleltetett adását, és várom, hogy az unokasógorom ismertesse a prognózist. Nem láttam őt képernyőn azóta, hogy (még egyetemistaként) egyszerre voltunk egy próba-felvételen az OMSz stúdiójában. (Sejthető, hogy mindketten kiestünk.)
[Megtörténik.]
Mivel Ali épp kijött vacsorát kotyvasztani, rögtön elhencegtem neki, ki is látszik a képernyőn. Megköszöntem neki, hogy behozta a csomagomat, elmondtam, ki küldte, majd beszélgettünk egy kicsit hazáink lakodalmas szokásairól. Náluk a hivatalos rész után a násznép kivonul egy erre szakosodott ligetbe, ahol állandó pavilonokban vagy alkalmi sátrakban tartják a nagy családi-baráti ünnepélyt.

Isten éltesse a névnaposokat! - Angéla, Pál és Károly jutnak az eszembe. Majdnem mindegyiküket valamilyen közvetlenebb becéző formával szoktam titulálni, de ezen a csatornán megpróbálom következetesen az alapformákat használni, Muszáj valahogy túljárni az imperialisták eszén.
Az utóbbi napokban több beteg ismerősöm kapcsán is biztató híreket kaptam, aminek nagyon örülök. További jobbulást kívánok mindnyájuknak!

Rátérhetünk mai fő témánkra, az értekezletekre. Ezeknek itt mind az angol a munkanyelve, úgyhogy egy részét még értem is.
Nem tudom, min alapul az a vélemény, hogy jó a nyelvérzékem. Az a két középfokú nyelvvizsga, amit gimi illetve egyetem alatt megszereztem, ma már inkább kevésnek számít. Emlékszem, hogy Réka ballagásán tucatnyi felsőfokú nyelvvizsgát említett az igazgatónő (oké, hogy a kéttannyelvű osztályban), de mintha Leventének is felsőfokúja lenne - pedig őt nem mindenki az iskolai eredményeiért tiszteli (én azért is). Más kérdés, hogy kis hazánk ezen a téren (úgy általában) tényleg nagyon komoly lemaradásban van. Így relatíve lehet, hogy jól állok, de a szükségeshez képest nem igazán.

Ma a Központnak (Nutech) volt havi gyűlése. Ez a legfelsőbb szerveződési szint, amit még átlátok. E fölött nem tudom, mi van, talán már csak az egyetem maga. A Niels Bohr (emlékszünk még a Bohr-féle atommodellre az általános iskolai kémia-tananyagból? Ő is dán volt.) Auditóriumban ültünk, az igazgató negyed órában elmondott pár újdonságot. Ezek között szerepelt egy új kollegina és én is. Fölálltunk, megtapsoltak (tisztára, mint a Roxfortban - jó érzés). Utána reggeli, majd egy (szerintem) doktorandusz srác tartott előadást a legújabb kutatási eredményeiről.

Hétfő reggel a Hevesynek volt havi gyűlése egy tanácsterem-féleségben. Hevesy magyar volt, de sokat élt és dolgozott Dániában. A Hevesy Labor pedig a középszint, nagyjából a Központ fele-harmada. Reggeli, majd a főnök (ő már eléggé alacsony rangban van ahhoz, hogy tudja, ki vagyok) negyed órában ismertetett pár újdonságot.

A Radioökológiának (alsó szint, a Hevesy negyede, de időnként - történelmi okokból - nem értjük bele a Hevesybe) hétfőn, ebéd után volt havi gyűlése (népiesen: a rövid értekezlet) a folyosó végi teremben, ahol először voltam állásinterjún. A kekszesdoboz mellett Jixin elmondott pár újdonságot, majd mindenkit név szerint megszólítva körbekérdezte, hogy kinek van bármi óhaja-sóhaja. Utána kollektívan töprengtünk az archív mintákról (ez most az ügyeletes Nagy Kérdés).

A Radioökológia kutatóinak (diplomások, beleértve a doktoranduszokat is, de ők félidőben elmehettek) kedden, ebéd után volt megbeszélésünk abban a szobában, ahonnan a második állásinterjúmat Skype-on közvetítették. Az esemény népies elnevezése: a hosszú értekezlet. A kekszesdoboz ezen is jelen volt, kávéautomata a folyosón. Na ezen már nem lehetett csöndben maradni, pár mondatban mindenki kötelezően beszámol az elmúlt havi munkájának közérdekű részéről (műszer javításának megrendelése, kutatási szerződés, ilyesmik). Utána kollektívan töprengtünk egy kiselőadásban ismertetett szakmai problémán. Az ezt követő rész erősen ismerős volt: a beérkezett árajánlatkérések alapján vacilláltunk, hogy bírni fogjuk-e mérési kapacitással és élőerővel a feladatokat.
A kedvencem az a rész volt, amikor valami sarkvidéki felmérés kapcsán az ügy azon áll vagy bukik, hogy mennyi jegesmedvét, sarki rókát és keleti pézsmatulkot engednek majd idén levadászni, mert legfeljebb annyi mintánk lehet, és az nem biztos, hogy elegendő. A program neve Thule, ami fiktív helymeghatározásként az ókortól kezdve az európaiak által ismert legészakabbi szigetet (helyet) jelenti. Jelenleg Grönland északi részén képzelendő el.
Nem valószínű, hogy eljutok oda (hiába Dán Királyság, elmondták, hogy a munkavállalási szabályok nem ugyanazok, az engedély nélküli munkavállalót akár ki is toloncolhatják), de azért nagyon romantikus ilyen világ végi helyekről tudományosan gondolkodni.

A hierarchia legkisebb (általam ismert) szerveződési egységének, a konkrét feladatra létrehozott kutatócsoportnak majd hétfőn délben, ebéd után lesz megbeszélése. Már alig várom!

2017. I. 26. (Cs) - még 704 nap

A véletlenek különös összjátéka folytán ma is csütörtök van, mint aznap volt. Nagyon szépen köszönöm az eddig beérkezett üdvözleteket! (Éva-Zoli, Ági, apu-anyu, Ricsi-Anna, Birgitte - ő az egyik itteni titkárnő, Istvánék, Móni, Zsolt)

Éva egy korty bort ajánlott, de azt nem szeretem, úgyhogy vettem az egyetlen alkoholos italból, amit szívesen iszom. (Somersby Apple Cider - halálomig hálával gondolok Andrisra, aki ezt a folyadékot egy táborban megismertette velem. Ugyan üveges változatban nem volt, de fémdobozból is ugyanolyan.) Közben természetesen Halász Juditot hallgatom, sokakkal együtt számomra is az övé a kedvenc köszöntő.

A postaládából mai is jelentős mennyiségű papírszemetet cuccoltam át a szelektív kukába, értelmes küldemény ma sem jött. Annyi baj legyen, ez a nap így is jól sült el. Saját hatáskörben úgy döntöttem, hogy egész nap a számomra kedvesebbik feladattal foglalkozom, a márciusi tanfolyamon tartandó előadásomra készültem. Magam is meghökkentem, hogy radioanalitikus létemre életemben először fogok úgy általában a radioanalitikáról beszélni (talán a doktori védésem első másfél percének kivételével). Mindenesetre nagyon igyekszem, hogy érdekes és szakmailag is tartalmas legyen ez a 180 perc.

Az ebédhez ünneplési céllal vettem egy sütit is, jelentős fennakadást okozva evvel a "pénztár"-aknál. (Az idézőjel arra utal, hogy ott pénzt csak elvétve tárolnak, lényegében mindenki bankkártyával fizet. Ha lesz taj-kártyám, csináltatok dán bankkártyát is.) A mérlegnél (fizetőgépnél) nem találtam "sütemény" funkciót (csak levest). Amit megnyomtam, az 2 koronában került. Persze ha még 3-szor megnyomom, akkor pénz az ablakban, és tulajdonképpen rendben vagyunk, de nem tudtam, ezt a turpisságot hogyan tolerálnák az illetékesek (akik egyébként nem akartak előkerülni), úgyhogy megpróbáltam kitörölni. Na ezt a rendszer már nem bírta, és zavarba ment (gy. k. becsavarodott). Segítséget kértem a mögöttem álló dán kollégától, de ő sem boldogult. Mögöttünk a sor kezdett fölszaporodni, szerencsére a többséget a mi társaságunk tette ki (ismeretlen okból ma kevesebben ebédeltek, mint általában). Amikor egy ismeretlen udvariasan javasolta, hogy talán kerítsünk valaki hozzáértőt (mert az egyetlen szabadon maradt kasszának az effektív áteresztési keresztmetszete nem bizonyult elégségesnek), az illetékes kapásból avval kezdte, hogy süteményt annál a gépnél nem lehet fizetni. Sajnos nem figyeltem, hogy hogyan húzta ki a gépet a zavarból, mert lelkesen cuccoltam át a másik kasszához, ahol végre kifizethettem a vágyott gyomorbavalót.
Egyébként a sütemény valami fahéjas cucc volt, igen ízletes.

Amíg itt iszogattam és írogattam (továbbá egy skypos hívást is lebonyolítottunk), a mosogatógép is elkészült, úgyhogy jöhet a vacsora.

2017. I. 25. (Sz) - még 705 nap

Említettem már, hogy ez egyetem (a saját koncepciója szerint) nemzetközi pályán játszik. A vicc az, hogy ezért nagyon sokat tesz is, külön Nemzetközieket Tutujgató Osztályuk van a HR főosztályon. Miután megkaptam az állást, néhány napon belül nemcsak a munkaügyisek, hanem ők is jelentkeztek, küldtek egy kazal hasznos (és egy másik kazal haszontalan) linket, fájlt, miegyebet. Itt is elég hamar megtaláltak, ami nem lehetett nehéz az emailcímek keletkezési algoritmusa alapján. Keresztnév első kettő karaktere, családnév első kettő karaktere (egybe), kukac dtu pont dk. Állítólag néha fura szavak jönnek így ki, olyankor egy kicsit változtatnak. Nem tudom, az SZOS mit jelent dánul (talán majd megkérdezem), de én a szabályt erősítő kivételként SZOSV lettem.
Na szóval a szülési szabadságon lévő külföldieket tudtujgatót helyettesítő helyettes külföldieket tutujgató kissé határozott olaszos temperatummal (a férje spanyol) javasolta, hogy keressem fel. Mivel minden eddigi emailes abajgatásomra nagyon kedvesen, szinte azonnal és maximális segítőkészséggel reagált, gondoltam, ezt érdemes lehet megtennem. A mai napot beszéltük meg, mert szerdánként van nálunk (a hét többi napján az egyetem központjában).
Kissé meglepett, amikor tegnapelőtt emailen megkérdezte, hogy miről akarok majd beszélni (nem én kezdeményeztem a találkozót). Mindegy, egy-két problémát viszonylag kevés gondolkodás után össze tudtam írni. Becsületére legyen mondva, alaposan felkészült ezekből.
Az irodája a menza mellett van, a szélenergiásoknál (legalább azt is láttam). Egy-két dolgot kérdezett (amit a HR-esek mindig kérdeznek, melyik nyugdíjtípust meg adótípust választottam), utána végigbeszéltük az én kérdéseimet. Egész jó dolgok derültek ki.

A szálláskeresést tényleg komolyan kell venni (a mostaninak a 6 hónapja nem hosszabbítható), de a mantraként ismételgetett "lejjebb az igényekkel" nem azt jelenti, hogy egerekkel kell megosztanom a padlást (vagy pókokkal a lépcső alatti gardróbot), hanem azt, hogy az ár-érték arány nagyobb, mint egyes országok állampolgárai megszokták. Azért evvel nem lesz sok bajom. Magyar szemmel nézve itt minden drága. Az otthon megszokott 50 perces munkába járási időt alapul véve itt az egész járás szóba jöhet. (A mostani helyem messze ideális, 10 perc gyalog és ugyanennyi busszal. Bringával nyilván gyorsabb lesz.) Aludtam én már szekrény tetején meg
(mondjuk ezeket táborban, ami max. 10 nap - azért többszáz éjszakán át lehet, hogy nem csípném annyira).

Az is kiderült, hogy a taj-kártyámon rajta lesz a lakcímem is, tehát a taj-kártya a lakcímkártya. (Itt nem Sólyom László volt az Alkotmánybíróság elnöke. Lehet, hogy nincs is Alkotmánybíróságuk? Alkotmányuk van, azt tudom.)
A teljes közigazgatás elektronikusan megy. Nyilván ezért kérdezték meg, hogy ki van-e írva a nevem a postaládára, hiszen errefelé merőben szokatlan, hogy a hatóság levelet küldjön. Ha megkaptam a taj-kártyámat (az egyik utolsó igazi levelemet dán hatóságtól - ma például üres volt a postaládánk), keletkeztetnem kell egy bankszámlát, és ahhoz kapok egy azonosítóm. (A magyarul beszélő ellenség megtévesztésére ezt Nem-ID, míg a bankszámla a Nem-Kontó. Odüsszeusz se volt ravaszabb.) Onnantól minden hatósági levelet arra fogok kapni. Nem mondom, nem a bankba mentem volna ügyfélkapuért, de emlékszünk, itt a taj-kártyát a könyvtárban kell kérni.
Így már azt is értem, hogyan fogadhatták el az emailen küldött aláírt-beszkennelt munkaszerződést, bérleti szerződést és aláírt-beszkennelt-kinyomtatott munkáltatói igazolást.
Ha eddig eljutok, akkor a taj-kártyám birtokában a Nem-ID-m segítségével megrendelhetem az unios TAJ-kártyámat. (Ezt már nagybetűkkel írom, mert ez (végre valami ismerős) az, a mi magyar TAJ-kártyánk alapján is beszerezhető okmány lesz. Hajrá Európa!

Elgondolkodtató kérdés, hogy 2 év (azaz 24 hónap, most már csak 23) miatt érdemes-e beiratkoznom dán nyelvtanfolyamra, de mindenki ajánlja. Egyrészt állítólag nagyra értékelik az igyekezetet, másrészt tényleg könnyebb lenne, ha a közértben nem kézzel-lábbal magyaráznám, hogy melyik kenyeret kérem. (Persze ezen tulajdonképpen kár rugóznom, hiszen egyikről sem tudom, milyen az íze, cserébe mindegyik finom.) Még van pár napom gondolkodni (hiszen taj-kártya nélkül magától értetődően ezt sem lehet), de jó eséllyel belevágok.

Tisztáztuk az adózás rejtelmeit, pontosabban csak annyit, hogy az enyém a legegyszerűbb eset (kutató 5 évnél rövidebb időre másodállás nélkül). Elmondta, milyen bankszámlát és bankkártyát ajánl. Tényleg érezhető, hogy itt a bankkártya az alapértelmezett fizetőeszköz, a pénz csak afféle vészhelyzeti tartalék - bár a vasútállomás mellékhelysége és az italautomata pénzérmével működik. Az egyetemi mászófal Lyngby-ben van, ami szívás, de mit lehet tenni. Erősen forszírozzák az egyetem külföldi alkalmazottainak közös programjait, amiben egyébként lehet fantázia. A Dán kultúra c. egynapos tanfolyam is érdekes lehet, legalább lesz miről írnom.

Beszéltünk még pár dologról, de természetesen nincs nálam az a füzet, amibe jegyzeteltem. Aki eddig eljutott, az vélhetően nem is bánja. Azt hiszem, ilyen kevés dologról ilyen sokat is igen kevesen meséltek még. (Churchill mondott valami hasonlót valamelyik világháború kapcsán.) Elegem is lett a saját szövegemből.

2017. I. 24. (K) - még 706 nap

Beújítok. Nem vacsora (és Híradó) után, hanem előtte jelentek. Igaz, nem teljesen éhgyomorra, mert mellesleg egy banánt majszolgatok.

Emlékeim szerint azt még nem meséltem el, hogy amióta itt vagyok (illetve jó eséllyel régebb óta) az utcánkban csatornafelújítás vagy valami hasonló van. Mindenesetre árkok, terelőbóják és munkások mindenfelé. A mi szempontunkból annyi jelentősége van, hogy minden reggel a munkagépek figyelmeztető jelzéseinek (gy. k. a villogó sárga a jármű tetején) fényében reggelizek és indulok itthonról. De mivel nem reggel gépelek, eddig estére minden nap kiment a fejemből.
Kora délelőtt (amikor én már minden bizonnyal a buszon ültem) állítólag jött valaki a csomagküldő cégtől, és érdeklődött a múlt héten már célba érkeztetett csomagról. Soren (Szőren, az O-t át kell húzni) fatális véletlenségiből nem csak itthon, hanem az egyetemen is a szembe szobában van; így - miután kb. egy órával utánam ő is beérkezett - megkérdezte, hogy hova lett a csomag. Elmeséltem neki, ő pedig megígérte, hogy felhívja a csomagküldőt, és beszámol neki. Úgyhogy kellő mennyiségű kacskaringó után lezárul ez az ügy is (amihez tulajdonképpen a világon semmi közünk, úgy kerültünk bele, mint Pilátus a krédóba).

A heti programban öt értekezlet szerepel (nekem lehetne hat is, de a hatodikat kihagyom). Eredetileg arra gondoltam, hogy ezekről írok, de az egerek az archívumból, a keleti pézsmatulkok kilövési kvótája és a többi végül is ráér péntekig (a héten aznap lesz az utolsó értekezlet). Ma ennél sokkal izgalmasabb dolog is történt.

Hazaindulás előtt még ránéztem a Roskildei Tájfutó Egyesület honlapjára. Egyelőre még nem igazán értem a szerkezetét (melyik oldalon miről írnak), és automatikus fordító is csak a saját gépemen van. (Végül is a dán egyetem számítógépe hová fordítaná a dán honlap dán szövegét?) De a "Himmelev Skov" karakterláncot a mai dátum mellett felismerem, és a szövegben a 18:00 is feltűnő.
Úgyhogy itthon leraktam a hátizsákomat, cipőt cseréltem (hogy a strapabíróbb legyen rajtam), magamhoz vettem a fejlámpámat és irány a Marsdeni erdő.
Jó ötlet volt az elmúlt két hétvégén arrafelé csavarogni. Elsőre kicsit nehéz lett volna a sötétben akár csak egy utat megtalálni. Szerencsére jó időben (pár perccel hat után) értem oda, a tavak túl oldalán lévő dombocskán szinte rögtön megláttam a mezőnyt, pontosabban a fejlámpájuk fényét. Aki még nem látott éjszakai versenyt, az nem tudja, mit hagyott ki. A nagy feketeségben fénypontok mozognak ide-oda, mégis valamilyen rendszer alapján (ti. keresik a pontokat). Legyünk őszinték, hiába vettem meg tavaly a legbikább fejlámpát, amit az Intersportban találtam, a vikingek fénycsóvái sokkal durvábban. Elindultam feléjük, páran rám is köszöntek, aztán egy lemaradt párostól megkérdeztem, hogy hol a vk. (gy. k. versenyközpont). Gondoltam, a versenyrendezőség egyedül van, ilyen lehetőséget nem hagyhatok ki.
Egy asztal térképekkel, egy lámpa és egy férfi, akivel lelkesen beszélgettünk egy fertályórát. Szombatonként 13 órakor a kikötőtől nyugatra lévő erdőségben tartanak nappali edzést, kedd délutánonként változó helyszíneken éjszakait . (Végre valami előny is származik abból, hogy a munkaidő végére besötétedik - nem kell késő estig várni a nullidőre.)
Amennyire meg tudtam állapítani, a mezőny jelentős része nálam idősebb, úgyhogy itt aligha kell avval az egyesületi mentalitással szembesülnöm, hogy "mi csak gyerekekkel foglalkozunk". Tudom, hogy az én koromban már nem várnak sikerek, de nem is azért csinálom. Versenyekről nem nagyon beszéltünk, de (a legtöbb vikinghez hasonlóan) ez az illető is tök rendes volt. Most már úgy nagyjából sejtem, hogy mikor és hol, a többi már csak a szorgalmamon és a kitartásomon múlik. (Mondjuk ez így nem túl ígéretes, de mindegy.) Adott mindhárom térképből. Ugyan ennek a versenynek (vagy edzésnek) az eredménylistájában nem fogok szerepelni (egy szép napon azért majd végigjárom - vagy futom - a pályákat), de van 3 igazi dán tájfutótérképem egy igazi dán terepről.

Betoltam a falovat, ideje vacsoráznom.

2017. I. 23. (H) - még 707 nap

Mindig igyekszem vicces posztokat írni (másmilyent talán nem is tudnék). Ez viszont ma, a nemzeti gyásznapon szerintem méltatlan lenne az elhunytak emlékéhez. Úgyhogy holnap találkozunk, mindenkit sokszor üdvözlök!

2017. I. 22. (V) - még 708 nap

Mindenek előtt nagyon köszönöm, hogy olvassátok a beszámolóimat! Megírni nagyjából esténként egy óra, de olvasni sem lehet sokkal kevesebb.
Másfél évtizede hallottam Észak-Amerikában egy lelkésztől, hogy ha pénzt kér az emberektől valami értelmes célra, általában adnak, többnyire még szívesen is. De ha az idejükből kér (jöjjenek el erre vagy arra a rendezvényre), annak alig van foganatja.
Erős a gyanúm, hogy a pénz és az idő között tértől és időtől függetlenül ugyanez a reláció áll fenn. (Ugye, Szilvi?) Szóval nagyon köszönöm, ha az időtökből adtok.

Tegnap lapzárta után utánanéztem a Kossuth Rádió műsorának. Számomra is hihetetlen, de az Interneten is remek minőségben hallgatható a műsor. (Étá csugyésznájá tyéhnyiká - bár sajnos nincs cirill betűkészletem.) Úgyhogy ma délelőtt a tükörtojás után itthon maradtam, és magyarul hallgattam meg az evangélikus it.-et. Mégiscsak többet értek belőle, mint a dánból, ráadásul Zuglóból volt, ahová annak idején gybk.-ra, hittanra és ifjúsági órára jártam. Ott konfirmáltam, és néhány évig még kvázi harangozó is voltam. Persze, ez a húzós hangszer nem akkora szám, mint egy vonós a Virtuózokban, de akkor is életem zenei teljesítményének csúcsa.

Szintén lapzárta után néztem utána, hogy a vikingek annak idején kövekkel rakták meg és direkt süllyesztették el azt az öt hajót, ami ma a múzeum fő attrakciója. A fjord bejáratát torlaszolták el velük az ellenség elől.
Furcsa belegondolni, hogy pont ezek a pusztulásra ítélt hajók maradtak meg nekünk ezer évig, míg a többi, ami használatban maradt, mára már megsemmisült (a tenger mély vizében nyugszik, elégett vagy szétszedték - ki tudja?).
Ha a véletlenek különös összjátékának eredményeként ezek a sorok megmaradnak ezer évig, és valaki (nem feltétlenül egy ember) majd elolvassa őket, mit gondol majd rólunk? (Esetleg rólam?) Amikor a radioaktív hulladékok több ezer (pláne millió) év felezési idejű komponenseinek temetését tanítom, mindig belezavarodok ezekbe az időtartamokba. Hiába, nem vagyok Kalász Hanna, csak a jelenben élek.

Erről jut eszembe, hogy ha elfogy a mondanivalóm, akkor elkezdem megmagyarázni az eddigi irományaimat. Eddig még senki nem jelentkezett megfejtéssel, hogy melyik mondatot (szót, személyt, ötletet stb.) kitől loptam (plagizáltam). Bár páran jelezték, hogy nem mindig értik, mikor mire célozgatok.

Megkaptam az A+A esküvőre szóló meghívót (egyik unokatestvéremről és szíve választottjáról van szó). Szerintem óriási dizájn, nekem nagyon tetszik, köszönöm szépen! Megvettem a repülőjegyeket is. Már egy ideje nem számolom, hogy hányszor repültem. (Vélhetően kevesebbszer, mint vonatoztam, autóztam és bicigliztem, ellenben többször, mint vitorláztam.) Ugyanakkor erős a gyanúm, hogy mire ez a kettő esztendő letelik, meglehetősen jól fogom ismerni néhány repülőtér induló (tranzit) váróját.

Annyi előnye feltétlenül van ennek a világtól távoli, de informatikailag működő létnek, hogy megnézhetek egy csomó filmet, amit már régóta szeretnék, noha eddig valahogy nem jött össze. A héten megvolt Az útvesztő, most a Leleményes Hugót nézem (valami ismeretlen nyelven - de úgyis a látványra kapott Oscarokat).

És mivel a sok munkahelyi és itthoni üldögélés miatt már nagyon hiányzik a mozgás, délután kimentem rohangálni a Marsdeni erdőbe. (Ez egy Agatha Christie krimikomédiában szerepel, ahol - a főszereplő szerint - az áldozatot csak véletlenül ölték meg az ő nappalijában, ugyanolyan erővel meghalhatott volna a Marsdeni erdőben is, úgyhogy nekiállnak átcuccolni a holttestet. A rendőrség persze nem osztja a főszereplő nézetét.) Igazából Himmelev Skov a neve, és inkább liget. Van róla tájfutótérkép is, de meg nem tudnám mondani, pontosan merre jártam. (Azért a futás szót nem feltétlenül használnám.) Nagyjából annyi van meg, hogy melyik tavat melyik oldalról kerültem. Persze ebben az időben minden keréknyomban volt víz, és jó néhány zsombékból is szivárgott, amikor ráléptem. Kár, hogy az amortizátorcipőm még nincs itt. Kicsit sajnáltam a "pirosat", noha eredetileg azt is terepre vettük (nem mintha alkalmas lenne rá - inkább utcai). Viszont a terep nekem való, alig van benne szint. Órát nem vittem, de jól elfáradtam. Ennek ellenére itthon kiderült, hogy a terep legalább még másfélszer akkora, mint amit körbeszaladgáltam. Tehát tág tere van még a fejlődésnek. A 26-os, 25-ös és 17-es ellenőrző pontokat találtam meg (természetesen véletlenül), a 20-as és a 24-es már múlt szombaton megvoltak.
A helyzet az, hogy a honlapjuk szerint ezek a viking tájfutók itt Roskildében heti több edzést is tartanak. (Feltéve, hogy jól interpretálom a dán szöveg gépi magyar fordítását.) Szóval nyomni kell ezerrel, ha be akarok hozzájuk, mert ez nem olyan kamuegyesület, mint amire nekem szükségem van. (Vagy lehet, hogy pont erre van szükségem? Az igény és a szükség gyakran nem egyezik!)

Gratulálok Tündének az oklevélhez, Pirinek és Somának a versenyeredményekhez (óriásiak voltak a képernyőn szerényen, de érezhető büszkeséggel, éremmel a nyakukban - mint Bori a taréjával), Artúrnak és Vincének a névnapjukhoz! Remélhetőleg a kauzalitás törvénye és a téridő szerkezete miatt már gratulálhatok Kolosnak és Levinek is a felvételi dolgozatukhoz.

Isten éltessen a névnapodon, Ági!

2017. I. 21. (Szo) - még 709 nap

Megpróbálok írni valamit, de nincs ihletem. Az egyetlen, ami napközben az eszemben volt, hogy - ha jól emlékszem - ma volt a kisgimnáziumi felvételi napja. Hajrá, Kolos; hajrá, Levi!

Egész nap ködös, nedves idő volt. Alvás, evés, mosogatás, gépezés. Mihelyt megvettem, pár nap alatt menthetetlenül beleszerettem a laptopomba, de például a szövegszerkesztőjében a korrektúrák meglehetősen rejtélyesen (gy. k. nem) jelennek meg. Így nehéz a kollégákkal közösen szerkesztett irományból kihámozni az egyes hozzászólók mondanivalóját. A benti gépem ezt jól tudja, cserébe értelemszerűen dán billentyűzete van, így a magyar kollégák nevét nem tudom rendesen leírni. (A magamét sem.)
Na szóval evvel kínlódtam egy sort, és megválaszoltam néhány el-nem-felejtett emailt. Ha minden igaz, ledolgoztam a restanciámat.

Tegnap kaptam egy emailt a magyar munkahelyem titkárságáról, hogy az adóbevalláshoz tessek nyilatkozni. (Általában magam töltöm ki az adóbevallásomat. Pár éve kivételképpen megpróbálkoztam az adóhatósági adóbevallással, azóta állapítják. Ezek után nem tervezem, hogy halálomig még egyszer kiadom a kezemből, de azért évente kell nyilatkoznom.)
Az itteni titkárságon segítettek kinyomtatni. (Van ugyan pár nyomtató a szobámban, de egyik sem működik. Már szóltam az informatikusoknak, hogy légyszi segítsenek telepíteni az egyiket, visszaírtak, hogy iktatták a kérésemet.)
Aláírtam, beszkenneltük, hétfőn elküldöm, de papíron is kell, úgyhogy elmentem a boltba. (Logikus, TAJ-kártyát a könyvtárból, postabélyeget a kenyerestől. Ebédelni a hajómúzeumban voltam.) Ott van ugyanis egy postapult, ahol boríték ugyan nincs, de némi utánajárás után a postásfiú (aki tegnap a borosztályon dolgozott) kiderítette, milyen bélyeg kell rá.

Visszaváltottam az üres üvegeket (egy fillért, akarom mondani őrét sem kaptam egyikért sem, de az egyik legalább beszorult az automatába), majd elindultam nyugat felé.
Dél felé van a buszmegálló, arrafelé naponta megyek. Észak felé az olcsóbbik bolt, kelet felé a gimnázium, északkeleten a tájfutós liget. Nyugaton viszont még nem jártam. Egy darabig tipikus kertváros egyemeletes házacskákkal, majd megérkeztem a fjord melletti úthoz. Kár, hogy semmi nem látszott belőle, részben a köd, részben a parti telkek miatt. Találtam valami strandféleséget is, bár a hivatalos északabbra van. (Nem fürödtem, ha valakit érdekel.)

Dél felé indultam, és megérkeztem az egyetlen helyre, amit már ismertem: a viking hajók múzeumához. Amikor ugyanis tavasszal itt voltam állásinterjúzni (szerencsére sikertelenül), a múzeum melletti ifjúsági szálláson találtam szobát. Most egy kicsit több időm volt, egy kicsit nézelődtem a kikötőben ebédelés előtt.
Aki nem akar alaposabban utánanézni a témának, annak legyen elég annyi, hogy az ezredforduló táján (nem a mi ezredfordulónk, hanem Szent Istváné idején) néhány viking hajó elsüllyedt vagy elsüllyesztették a fjord vizében. Pár évtizede kiemelték őket, azóta van itt a múzeum. Megépítették a hajók mását, azokkal nyaranta túrákat szerveznek Rügentől Grönlandig, és a fél kikötő a viking hagyományőrzésről szól (szerintem tök ízlésesen és normálisan). Valószínűleg nem a legpontosabban adtam vissza a lényeget, de még soha nem olvastam végig az ismertetőket. A hajók egyébként nem nagyok, otthon a nappalinkban elférnének. Durva belegondolni, hogy ilyenekkel népesítették be Grönlandot és jutottak el Észak-Amerikába.

A magam részéről én csak a kikötőben sétálgattam. A leghosszabb móló végéről a part már alig látszott - ennek persze nem a móló hossza, hanem a köd volt az oka. Jól elment a napom és nem is bánom, de köd nélkül jobban élveztem volna a látványt. Persze az is poén, ahogy az ember a sirályokat és a hullámverést hallgatja, hátha előbújik a ködből a bolygó hollandi. (Kábé annyira volt kísérteties az egész.)
Visszafele még bolyongtam egy kicsit a kikötő melletti utcákban. Vicces, ahogy a százéves parasztháznak tűnő épületekbe feltűnésmentesen bepillogva (függöny vagy redőny az ablakokon definíció szerint nincsen, ez már magától értetődik) IKEA (ja az svéd, szóval dán IKEA-féle) modern bútorokat, mikrósütőt, videót láthat az ember. Újabb templom, majd aggodalmamban elővettem a térképemet. Fölösleges volt, a következő saroktól visszataláltam ahhoz a parkhoz, ami a katedrálisig nyúlik.
Szerintem holnap oda megyek templomba. Zsuzsa szerint nagyon klasszak az orgonái, és a múltkor csak egy kisegítő orgona üzemelt. Talán a 10 órás főistentiszteleten a főorgona zenél. Pár hét múlva lesz valami ingyenes koncertjük is. A lényeg, hogy ilyen időben semmi kedvem bevonatozni Koppenhágába az anglikánokhoz. Persze a dán prédikációt nem leszek képes dekódolni, bár ki tudja. Ebéd közben is tök jól értettem, ahogyan a mellettem lévő asztalnál ülők szülők a gyerekeiket fegyelmezték. Persze lehet, hogy ők német turisták voltak.

2017. I. 20. (P) - még 710 nap

A helyzet az, hogy ma semmi érdekes nem történt, így ezt most csak a rend kedvéért írom.
(Többnyire nagyon vacakul viszonyulok a hagyományokhoz, egy idő után ezt a napi naplózást is modernizálom majd, mondjuk áttérek a heti 2-3-ra. De holnap remélhetőleg több mesélnivalóm lesz, és addig ki akarok tartani. Meg persze a napi bejegyzéseknek elsősorban az otthoniak megnyugtatása a céljuk: még nem szabadultak meg tőlem.)

Éhgyomorra elindultam, odabent közös reggeli, majd munka (előadás és konferenciakivonat gyártása). Délelőtt majdhogynem verőfényes időnk volt, de délutánra beborult. Ebéd, utána újra munka, majd sötétben haza. A közértben volt egy félbevágott kenyér, azt vettem meg. Friss ropogós, és kifejezetten ízlik, talán burgonyás.

Összefoglalva: nyugaton a helyzet változatlan.
Nagyon köszönöm a napi emaileket!

2017. I. 19. (Cs) - még 711 nap

A mai nap viszonylag nyugalmasan (más szemlélet szerint: unalmasan) telt.
Munka címen próbáltam használható tudományos adatokat keresni, mérsékelt sikerrel. Sajnos ez gyakran előfordul. Ha valaki nem azt a címet adja a cikkének, amit én elképzelek, akkor már esélytelen (vagy legalábbis lényegesen esélytelenebb), hogy megtaláljam. Szerencsére (még) nem hajt a tatár.
A legizgalmasabb az volt, hogy két kolléga szerint délben nagy a sor a menzán (ez tényleg így van), és a jó kaják is elfogytak már (ezt én nem így látom, de persze ez némileg egyéni ízlés dolga), úgyhogy ők 11-kor elmennek enni. Még ketten velük mentek, így mi a "normál" turnusra csak 4-en maradtunk.
Ez - ha így marad - eléggé meg fogja változtatni az ebédelős szokásainkat, ami persze nem feltétlenül baj, de eddig a kaja környékén lehetett egy pár szót garantáltan váltani azzal, akivel akartunk. Ez a biztos pont, a munkaidő fókusza most kieshet. Talán ennek a középpontját vesztő világrendnek tudható be, hogy ebéd után nem almát, hanem banánt vettem ki a kosárból.

Négykor szedtem a sátorfámat, és elindultam ki a kampusz elé, a buszmegállóba. Lehet, hogy 3 hét alatt ennyit haladt a Föld a Nap körüli pályáján, vagy csak az idő nem volt olyan párás-ködös, mint eddig általában, mindenesetre az öböl és a fjord nagyon szép látványt nyújtott a lemenő nap fényében. Nem a szokásos gyorsjáratú buszra szálltam, hanem az óránként járó lassúra, ami másfél sarokra a könyvtártól tett le.
Minimális térképezéssel megtaláltam a létesítményt, tényleg van okmányiroda (vagy kormányablak, Petőfi-hivatal - minek nevezzelek?), tényleg nyitva volt, pár perc alatt sorra kerültem. Elmondtam, mit akarok, kaptam egy nyomtatványt, kitöltöttem, lemásolták az irataimat, és néhány héten belül postán megkapom a sárga kártyámat.
Erősen csípném, ha ez most is egy héten belül bekövetkeznék, mert akkor szerintem még a fizetésem sem csúsznék - de ne legyünk telhetetlenek. A lényeg, hogy az alaposan előkészített akció a látszat szerint látványos sikerrel zárult, és utazással együtt összesen egy órát vett el az életemből. (Ezt onnan tudom, hogy pont a házunk előtt jött szembe a következő busz, ami ugyebár óránként jár.) Megkérdeztem, a jogosítványomat nem kell kicseréltetnem. Érvként viszont teljesen új motívum merült fel: 10 éven belül lejár, míg a vikingeké 15 évig jó.

Meglepő módon az olcsóbbik közért (ami szinte mindig nyitva van) most zárva volt. Sebaj, elmentem a drágábbikba, és végre-valahára megtaláltam a szörpös polcot is. Nagyjából ez volt az utolsó élelmiszeripari termék, amit eddig nem tudtam beszerezni, most már ez is megvan.
Vacsora közben - váratlan fordulat - bezörgettek az ablakon. Ilyen eddig még nem történt velem. A csöngő is csak egyszer szólalt meg: amikor kipróbáltam. Kimentem, és egy dán úr kereste a csomagját, amit külföldről küldtek neki. Mivel egy ilyen az érkezésem óta hever a nappaliban (minden bizonnyal már korábban is ott volt), és Ali sem tudja, hogy kié-mié, nekünk pedig nem kell, odaadtam neki azt.
(Természetesen ellenőriztük, hogy az úr kezében lévő szállítólevélen és a csomagon szereplő név és cím azonos. A postás összekeverte a két - igen hasonló - utcanevet, a házszámunk megegyezik, a nevek pedig mifelénk gyakran változnak, hiszen diákszállás vagyunk.)

Maradt még egy kis hely. Remek, pár napja úgyis szeretnék írni valamiről.
Többek biztatására pár napja nézegetem a reformációi emlékünnepély felvételét. Tagadhatatlan, hogy nagyon szép és felemelő ünnepély volt, de nem érzem annyira megrázónak, amennyire a lelkes beszámolók alapján tűnt. Ez részben nyilván annak tudható be, hogy több estén át, dirib-darabokban, utólag, a távolból nézem; és egy felvétel nyilván nem képes visszaadni a helyszín, az együttlét és a közös éneklés élményét. A zenei és kulturális ízlésem sem feltétlenül azonos a célközönségével, ebben talán a koromnak is szerepe lehet.
Örülök, hogy megvan az Interneten, és természetesen minden elismerésem a szervezőké, rendezőké, résztvevőké, készítőké. Ugyanakkor például a "Láthatóan evangélikus" rovatban szereplő hétköznapi emberek rövid, néhány mondatos kötetlen, de személyes gondolatai nekem sokkal többet jelentenek. (Ez jó eséllyel annyit jelent, hogy többfélék vagyunk, többféle dolog tetszik nekünk.)

Isten éltessen a névnapodon, Piroska!

2017. I. 18. (Sz) - még 712 nap

Megmelegítettem és megettem a maradék paradicsomlevest, lemostam a konyhaasztalt, fölmostam a konyhapadlót (érdekes, hogy lényegében ugyanazt a tevékenységet ellenkező értelmű igekötőkkel fejezzük ki), elindítottam a mosogatógépet, megválaszoltam a mai emaileket, ideje naplóznom.

Mindenek előtt Isten éltesse a református unokahúgomat!

Olvasói igény, hogy legyenek képek. Hát azok biztosan nem lesznek. Leginkább azért, mert nincsen hozzá kütyüm (pl. okosteló). De ha lenne, akkor sem tudnám átvarázsolni a gépre, továbbá ezen a fórumon sincs őket hova helyezni. (A fenti menü "Képek" rovatához vagy hozzáférésem, vagy hozzáértésem nincsen.)
Gimnazistaként a fasori sítáborokban és egyetemista koromban a Michigan Lutheran Camp-ben rengeteget fényképeztem, de az még tekercsre ment, papírkép lett, és a legtöbb vitatható minőségű.
Azt tudom javasolni, hogy írjátok be valami keresőbe a Roskilde, domkirke vagy katedrális, Himmelev, DTU, Riso vagy Risoe Campus, Kobenhavn H, DSB, S-tog és hasonló szavakat. Ha sok időm lesz, lehet, hogy az Interneten fellelhető képekhez csinálok valami magyarázatos linklistát, de ez nagyon a jövő zenéje.

Reggel - amolyan bemelegítésképpen - megkértem a számítógépes szakasszisztencia szolgálatot, hogy segítsenek nyomtatót telepíteni a gépemre. Van több is a szobában meg a folyosón, de vagy a telepítő nem látja őket, vagy én nem rétem a telepítőt. Amelyiket meg elég lenne bedugni, az meg fekete foltokat nyomtat a papír mindkét oldalára egyszerre. Az emailemet visszaigazolták, majd lesz valami.

A tegnapelőtti "feladatértekezlet"-en (utálom a projekt szót, úgyhogy nem vagyok hajlandó leírni a projektértekezletet) elhangzottak alapján folytatom az irodalomkeresgélést. Jól ismert és ezerszer leírt technikák (pl. a molibdén megkötődése alumínium-oxidon) kazlából sokkal nehezebb előcibálni azt a néhány igen-igen speciális információt (más ionok dekontaminációs tényezői), amire nekünk szükségünk van. Feltéve persze, hogy az információt valaha valaki leírta egyáltalán. Találtam például egy cikket (pontosabban újságszámot), ami még az újság honlapja szerint sem létezik. Ezen a vonalon történt a legkisebb előrelépés. Hát ezt folytathatom holnap.

Ebéd közben Shaolin szóba hozta az LSC konferenciát, mondta, hogy poszterrel még lehet jelentkezni. A hányatott sorsú báriumos rádium-módszert úgyis régóta le kéne már publikálni (ezt Gyula teljes joggal említi meg időnként), és poszterként valahogy tényleg jobban el tudom képzelni, mint előadásként. (Mondtam már, hogy a szomszéd épületben van egy poszternyomtatónk is?)
Holnap összedobom a kivonatot (a sablont már megszereztem), és elküldöm a budapesti társszerzőknek. Hátha kedve támad valamelyiküknek eljönni.
A konferenciát "mi" rendezzük, a helyi szervezőgárda nagyjából az osztályunk kutatói névsora, mínusz én, plusz a két titkárnő. Lényegében minden diplomásunk ott lesz - tök jó lesz, ha én is!
Az egyetlen nehézség, hogy pénteken este haza (Budapest Liszt Feri-hegy) kell repülnöm a másnapi A+A esküvő miatt. Így jó eséllyel nem a legolcsóbb, hanem a szűkre szabott startablakba időben beférő repülőjegyet kell majd választanom. De hát ennyi megéri.

Gunnarral beszélgettem a szálláskeresésről. Nem sok jóval biztatott, ő sem jutott vele semmire, pedig van néhány hónap előnye hozzám képest. Ugyan rengeteg honlap, levelezőlista és hasonló foglalkozik ilyesmivel, de az ő tapasztalata szerint azok javarészt hasznavehetetlenek. Ez a szálláskeresősdi kezd egyre ijesztőbbnek tűnni. Nem a Tisztáson vagyunk, ahol a többség hálózsákban alszik a füvön - ahhoz itt többnyire hideg és nedves az idő. Na szépen nézünk ki.

Mivel a vasat addig kell ütni, amíg meleg, nem hagyom kihűlni a regisztrációmat. A következő lépés a CPR, ami nagyjából a mi TAJ-számunknak felel meg (pl. erre kell háziorvost választani), de a szobabérleti szerződés is kell hozzá, tehát egy kicsit lakcímkártya is.
Meglepő módon ez a könyvtári olvasójegy, a beugró az ingyenes dán nyelvtanfolyamokra, továbbá az elektronikus busz-metró-HÉV-vonat-stb. jegy előfeltétele. Bankszámlát sem lehet nyitni nélküle, legalábbis olyat nem, amire a dán munkáltató a fizetést utalja. Egy kicsit sem lennék meglepve, ha üvegvisszaváltásnál is kérnék.
Polonius szerint őrület, őrület, de van benne rendszer. Nyilván ebben is van, egy csomó aspektusát már kezdem is érteni (tényleg nagy élmény, amikor leesik a tantusz és összeáll a kép), de azért még messze nem tiszta. Az elnök is mondta tegnap, hogy ha az újdonság varázs elmúlik, akkor kicsit zavarosnak látjuk majd a viking logikát, de csak addig, amíg meg nem értjük.
Szóval megnéztem a prospektusaimban (egy az egyetemtől, egy a várostól), hogy melyik hivatalban mikor és hogyan. Úgy tűnt, hogy a katedrálistól fél sarokra, a régi városházán. Ám én tanultam ám a múlt heti Hivatalos Ügyintézésből! Nem akarok még egyszer úgy járni, hogy nem is az a hivatal, nem is akkor van nyitva, és egyébként sem ők foglalkoznak avval az üggyel. Megnéztem az önkormi honlapján is!
A honlapot igen ravaszul szerkesztették. Példának okáért az ügyintézés helykoordinátái sosem szerepelnek azonos oldalon az időkoordinátákkal. De a külföldieknek szóló oldalakon még a régi ügyfélfogadási rend szerepel a 2014 előtti időkből. (Ezt onnan lehet kideríteni, hogy még részletesen leírják a 2014-re megszüntetni tervezett gyűjtőjegyes rendszert, aminek ma már se híre, se hamva; ellenben ígérik, hogy addigra kiépítik az elektronikus jegyrendszert, amivel viszont már tele van a megye. Emlékeztetőül: ehhez (is) kell a TAJ-kártya.)
De én nagyon kemény fiú vagyok ám (vagy legalábbis szeretnék annak látszani), és addig pötyögettem be az internetes helyszínkereső térképekbe a mindenféle utcaneveket és házszámokat, amíg rá nem találtam a megoldásra.
A körforgalom mellett van egy park (ez még nem sokat jelent, mert kábé minden második sarkon van egy), azon túl a kolostor (még csak képen láttam, de ott is jól mutat), avval szemben a könyvtár (bejárat a hátsó udvarból), és igen! Csütörtök esténként ott lehet TAJ-kártyát kérelmezni!
Szóval holnap igyekszem hamar elszabadulni, és hajrá! Majd megírom, milyen volt. Ha minden igaz, ez lesz az utolsó sorosan kapcsolt feladat, az ez utániak már párhuzamosan intézhetőek: uniós TAJ, bankszámla a fizetésnek, azaz NemKontó, adókártya (bár azt jó eséllyel megúszom, mert csak a kutatói munkámból lesz pénzem, az pedig igen különlegesen - és kedvezményesen - adózik), esetleg elektronikus buszjegy és esetleg jogosítvány.
Ez utóbbi kapcsán is páronként egymásnak ellentmondó gondolatok szerepelnek minden információs csatornán. Ott kezdődik, hogy az uniós jogosítvány minden további nélkül érvényes, a folytatás szerint csak némi pénz, idő és igazolványkép kell a regisztrációra (mert most még érvényes a magyar, de ha annyira dán lettem, hogy van TAJ-számom, akkor a dán jogsi is kell). A továbbiakban szerepel még orvosi vizsgálat (milyen jó, hogy eleve háziorvosom is lesz - megmondtam, hogy van rendszer az őrületben), és a vége az, hogy újra le kell tenni az autóvezetői vizsgát. Kezdem érteni, hogy miért bringázik itt mindenki.

Mára szerintem ennyi untig elég. Ha én unom, akkor Ti már pláne. Gratulálok mindenkinek, aki eddig eljutott. Holnap sem lesz rövid a nap, úgyhogy húzzunk bele!

2017. I. 17. (K) - még 713 nap

Tök jó, hogy ennyi emailt kapok, és ennyien hívtok Skypon, csak mire a végére jutok, már igen késő van, és még nem gépeltem egy sort sem. Az igazság persze az, hogy soha nem tudtam jól beosztani az időmet, és ezen a földrajzi szélesség változása sem változtatott.

Tegnap délután is megcsúsztam a programmal (több, mint egy órán át nézegettem a menetrendet a ma reggeli utazáshoz), ami este tovább fokozódott, és jó későn feküdtem le. Cserébe ma hajnalban keltem, és reggeli nélkül indultam. (Vittem magammal egy előre gyártott sajtos szendvicset az útra, és Lyngby-ben reggelivel vártak.)
Az utazás már bicepszből ment, busz, vonat, HÉV, busz. (Na jó, a még soha nem látott egyetemi kampusz kicsit megijesztett a sötétben térkép és tájoló nélkül, de az élethez mázli is kell, az északot egész jól megsaccoltam, és csak egy megállót tévedtem a leszállásnál.) Kaptunk egy szatyrot mindenféle egyetemi prospektusokkal (még nem néztem át az egészet), kávét, teát, üdítőt és ebédre egy szendvicset.
Kompenzációképpen már itthon (a Roskildei vasútállomáson) megleptem magam egy hodoggal, itthon (a szálláson) pedig megmelegítettem egy paradicsomleves-konzervet. Susan is azt adott a Fecskéknek, ha átfáztak és éhesek voltak, mellesleg egész jó íze van.

"A legtöbb nehézség a szálláskeresés kapcsán szokott felmerülni, tehát vissza kell fogniuk az igényeinket." Ezt a kijelentést én esetemben még finomhangolni kell, hiszen nem öröklakást keresek, hanem ideiglenes szállást két évre, szerintem nincsenek nagy igényeim, ráadásul nem Koppenhágában, hanem Roskildében vagyok. Mindegy, a jövő héten személyesen találkozom az Külföldieket Pátyolgató Osztály rám szignált ügyintézőjével (ő kezdeményezte, és ma igen jófejnek tűnt, amikor bemutatkoztunk egymásnak), majd megbeszéljük.
A "feleségeknek milyen programokat szervezünk" és "nem EU-állampolgárok hány év után kaphatnak állampolgárságot" kérdések az én esetemben kevéssé relevánsak.
Szabadságügyben nagyjából az van, amit a prospektusokból már kihámoztam. Majd egyszer elmesélem (mondjuk amikor szabadságra megyek). Adóügyben külön észosztás lesz. Vagy elmegyek rá vagy nem. Nem túl vonzó perspektíva kétszer két órát utazni azért, hogy megtudjam, milyen szabályok nem vonatkoznak rám (ugyanis a kutatói adó, amit választottam, igen egyszerű: levonnak 26%-ot, oszt csókolom).
A dán munkanélküli-juttatások (melyek nagyjából nincsenek), várandóssági és szülési kedvezmények sem igazán hoznak lázba (bár a két bónusz szabadnap tagadhatatlanul csábító). A nyugdíjrendszer tényleg bonyolult, de úgysem tudjuk, milyen megállapodások lesznek érvényben Magyarország és Dánia között, mire nyugdíjba megyek. Legalábbis én nem tudom, úgyhogy pont ezen pont nem aggódom.
Lesz majd szürke kártyám (biztosítás hivatalos utazáshoz), sárga kártyám (becslésem szerint ezen lesz a CPR számom, ami az itteni TAJ-szám, és fontosságban talán csak a koronaékszerek, az ENSZ alapokmánya és a Szent Grál vetekednek vele; az egészségbiztosítás, a dózismérő és a könyvtári kölcsönzés is evvel működik, már a munkaügy is kérdezte, hogy megvan-e már) és kék kártyám (ez már ismerős, ez az uniós TAJ-kártya). Ezekhez képest a BKK- (vagy itt: KKK-) bérletem (amihez talán már havijegyet is tudok venni, még nem biztos, de már sejtem) és a kampuszbelépőm kismiska.

Jött az elnök (nagyjából a rektornak felel meg), és mondott egy lendületes, barátságos, vicces, de komoly mondanivalójú beszédet. Nem az évente más szabályok szerint alakuló rangsorokra hajtanak, hanem az értékrendjüket (a társadalom szolgálatát) követik. A társadalom lehet az ipar (szakértés, műszaki fejlesztés, szabadalom, megbízás), de lehet a dán adófizető is (aki a bérünket finanszírozza, úgyhogy tisztelettel viselkedjünk vele). Náluk minden szakember VIP-nek számít (azért harcolták ki a ránk szabott adó- és szabadságszabályokat), fontos a közös munka, az együttműködés. Legyünk példaképek és hitelesek, tekintélyelvűség helyett innovatív gondolkodás (a tanársegédnek is lehet jó ötlete, ha a professzor le is hurrogja, úgyhogy ne hurrogja le),
Biztos sokmindennel lehetne vitatkozni, de legalább világosan megmondják, hogy számukra mi a fontos, és ahhoz következetesen ragaszkodnak. Néha kicsit menedzseresnek tűnik, de sok szempontból tagadhatatlanul sikeres. Nemzetközi szinten akarnak jók lenni, és ehhez kell a sok nemzetközi szakember (a teljes létszám harmada-fele). MSc és PhD képzés csak angolul van (Zoli az ELTÉ-n is ezt szeretné). Minden második előadó megismételte, hogy az egyetemnek mi (az ott tevékenykedő emberek) vagyunk a legfontosabbak.

Szakmailag etikus és felelős kutatás. Emberileg lazaság (mindenki a keresztnevén szólít mindenkit), de az időkoordináta mentén csak a németek pontosabbak a dánoknál. Self-management, de azért (vagy éppen azért) évente egyszer a főnök mindenkivel részletesen elbeszélget (ilyenből azért többfélét tapasztaltam már eddigi életem folyamán). Ajánlottak dán nyelvtanfolyamot (ingyenes) és dán kulturális tanfolyamot (fizetős). Beszéltek az információbiztonságról (holnap csinálok is egy mentést az eddigi munkámról) és az egyetem arculatáról. A gyakorlatban valószínűleg evvel lesz a legtöbb dolgom, ha előírják, hogy előadáshoz milyen színeket lehet és logókat kell használni. Bemutatták a könyvtár lehetőségeit (amit már jelentős részben használtam is, hiszen két hete többnyire irodalmazok).
Még nem világos, hogy lesz-e publikációképes munkám, de tagadhatatlanul utána kell majd járnom, hogy mit hogyan írhatok meg vagy adhatok elő konferencián DTU-alkalmazottként.

A mellettem ülő igen szigorú arcú lány sikeresen a táskáimra borította a vizet a kulacsából, más komolyabb eset nem történt. Még nem tudom, hogy ebből mennyi mindent lehet majd tényleg használni az életben, de arra mindenképpen jó volt, hogy lássam, hogyan csinálja egy menő nemzetközi egyetem.

Hazafelé kiderült, hogy a csak reggel járó 180-as busz körjáratnak (amit nyilvánvalóan arra terveztek, hogy a HÉV-állomásról 5 percenként az egyetemre közlekedtesse a tömeget) van egy inverze: a 181-es csak délutánonként az egyetemről megy a HÉV-állomásra. Egy körjárat esetén szerintem tökmindegy, hogy merre kering, de valakinek biztosan fontos.
Az egyetemi épületekbe ugyanúgy belátni, mint a lakóházakba, gyönyörűen látszott, hogy ki mivel foglalkozik éppen. Mondjuk az alagsori kémia laborokban zajló eseményeket a Szent Gellért téri buszmegállóból is remekül lehet követni. Hiába voltunk a sportközpont mellett, pont a falmászótermet nem láttam. Persze, lehet, hogy így jó, minek fájdítsam a szívemet - kicsit messze lenne odajárni.
A hecc kedvéért másutt szálltam át a HÉV-ről a vonatra. Először és utoljára, ugyanis a HÉV azon a szakaszon borzasztó zsúfolt.

Itthon a postaládában - a szokásos szakajtónyi reklámújság mellett - volt egy levelem is. Csak egy hete kérvényeztem, de már megjött a regisztrációm (amit 3 hétre ígértek). Lehet, hogy mégis van valami haszna az Uniónak. Ez azt jelenti, hogy holnap nekiállhatok megszervezni a további adminisztrációs lépéseket.
A nap utolsó meglepetése egy dán srác, aki pár napig itt lakik velünk, az enyémmel szemközti szobában. Elsőre igen jófejnek tűnik. Ha jól értettem, őt egy barátja fogja váltani.
Még nem teljesen tiszta, hogyan kell a Skypon több hívást fogadni egyszerre. Most már, hogy egynél több helyről hívnak (aminek igen örülök), erre a funkcióra is szükségem lehet. De ne legyek telhetetlen. Ma már annyi mindenre fény derült. Jusson valami rejtély holnapra is. Legfőbb ideje eltennem magam aludni.

2017. I. 16. (H) - még 714 nap

Olvasói igényre (melyeket nem mindig tudok kielégíteni, de most véletlenül igen) ma tudományos információk kerülnek terítékre.

Délelőtt az első kis feladatommal foglalkoztam. Márciusban tartunk egy két hetes tanfolyamot valami uniós pályázat megnyerése miatt. Radioaktív kibocsátások, környezeti minták elemzése, külső és belső dózisok becslése. Ebben kaptam egy előadást és egy másfél napos labormérést, amikhez elkezdtem anyagot keresgélni.
Később kiderült, hogy tavaly tartottak egy 7 hetes radiokémia tanfolyamot szingapúriaknak. Olyasmi lehetett, mint a mi 6 hetes vietnami tanfolyamaink (csak értelemszerűen másról szól és hosszabb). Ezek szerint Kelet-Ázsia (egy része) Európába jár nukleáris témákat tanulni, ami szerintem komoly megbecsülést jelent, hiszen arrafelé is vannak jelentős szaktudással rendelkező országok (Japán, Kína).

Ebédre ezúttal is ismeretlen anyagokat burkoltunk. (Ezt valószínűleg most írtam le utoljára. Majd szólok, ha változás van; ellenkező intézkedésig mindenki vegye úgy, hogy ez a kijelentés van érvényben.)
Ebéd után a nagy kutatómunka megbeszélése, majd ünnepélyes évnyitó koccintás, melyen az igazgató megdicsérte és megköszönte a tavalyi munkát (tényleg nem semmi, 57 publikáció és rengeteg fejlesztés), majd hasonlóan szép sikereket kívánt idénre is. Külön kihangsúlyozta, hogy nem csak szakmailag és anyagilag jó a hely(zet), hanem emberileg is, vagyis jó érzés itt dolgozni. Úgy tűnik, ez errefelé komolyan számít. (Egy-két magyarországi munkahelyen is lendítene, ha számítana.) Utána meg lehetett nézni az elkészült új laborokat - naná, hogy rögtön mentem.

Mágneszáras ajtó, beöltözés, lábzsák, eldobható védőköpeny, esetleg védőszemüveg (ha nincs rendes, de nekem 10 éves korom óta van). Vadiúj (ez nyilván nem sokáig marad így) laborok, szipiszupi kiépítés (minden ajtó mellett ott a barométer, és mutatja a depressziót. (Gy. k. Nem a munkatársak rossz hangulatát, hanem a légnyomáskülönbséget. Izotóplaborban fontos, hogy ha esetleg kiömlik, elpárolog, elszisszen az anyag, akkor a légáram, magyarul huzat ne vigye ki a folyosóra és onnan tovább.)
Lendületből talán 4-5 új ólomablakos kesztyűs fülkét tudtam megszámolni, sima vegyifülke többször ennyi (mennyi lehet a fel nem újított és meg nem látogatott helyiségekben?), mindegyik mellett a fülkenapló. Van itt minőségbiztosítás rendesen!
Van egy ciklotronjuk is, nem tudom, mekkora területet látnak el radiofarmakonnal (gy. k. radioaktív gyógyszerrel), de nem hinném, hogy erős a konkurencia. Kipróbálhattunk egy manipulátort, voltam abban a laborban is, ahová az íróasztalom mellett ülve látok be (ha jól értettem, ott hallgatók dolgoznak). Most már sejtem, miért hívják félmeleg labornak Shaolinét. Ezek mellett én is így hívnám.
Egy csomó műszer, spektrométer, szennyezettségmérő, kéz-láb monitor. Kifelé menet megméredzkedtünk, de semmi. Egyedül az nem derült ki, hogy a vadiúj fülkéken mit takar a "lifetime" jelzés, a fülke, a radionuklid vagy esetleg az operátor élettartamát.

Holnap megyek az új külföldi munkavállalók egy napos kötelező eligazítására. A nap hátralévő részében az odautazás (és az időben történő megérkezés) busz-vonat-HÉV-busz szekvenciájú röptervét raktam össze.
Jó hely ez a Riso, de azért kíváncsi vagyok az egyetem központjára. Ugyan ahhoz messze van, hogy használjam a létesítményeit, de azért kipróbálom a menzájukat és talán megcsodálhatom a falmászóterüket.

Ali most ment el, pár napig ő is Lyngby-ben lesz, enyém a kecó! (Nem mintha ez komoly változást hozna, rendkívül csendes, abszolút korrekt lakótárs.)

Minden beteg olvasómnak (és hozzátartozójuknak) gyógyulást kívánok! Sajnos ebben a témában nem túl jó hírek érkeznek.

A kis hableánynál

2017. I. 15. (V) - még 715 nap

Tegnap sikeresen megvettem a repülőjegyeket: nagycsütörtökön este oda, húsvét kedd délben vissza. Most már csak az A+A esküvőhöz csatlakozó járatok között kell keresgélnem.
Kellő mennyiségű internetezéssel az is kiderült, hogy már 3-án tájfuthattam volna valahol Roskilde alsón. Most már mindegy, tartok tőle, hogy még februárban is igen szerény lesz a sebességvektorom. Az internetes fordító elég vicces szövegeket produkált a helyi egyesület honlapjából, de azért a lényeget meg lehetett értenem.

Ma reggel összejött a sonkás tükörtojás (másik lábost használtam, nem azt a serpenyőt, aminek olyan kevéssé vízszintes az alja), így teli hassal indultam a fővárosba. Ravaszul eleve napijegyet vettem, és csak a vonaton jöttem rá, hogy ezúttal a 3 napos (72 órás) lett volna a jó választás, hiszen holnapután lesz az új külföldi alkalmazottak fejtágítása Lyngby-ben (Észak-Koppenhága), ami nekem értelemszerűen kötelező. Egyébként állítólag igen hasznos is.
A vonatok olyan sűrűn járnak, mint nálunk a piros hetes. Szikrázó nap, 1-2 okta (gy. k. kevés) felső az égen, a Káosz Temploma füstöl rendületlenül. Az út alig 20 perc, mire elővettem az útikönyvet, már szállhattam is le.

Mivel már csak heteim vannak hátra turistaként (legvérmesebb reményeim szerint még januárban megérkezik a work and residence permit-em), le akartam tudni néhány kötelező turistaprogramot, hogy az ilyen "sznobizmussal" később (dán adófizetőként) már ne kelljen foglalkoznom.
Az egyik útikönyv útmutatásait alapul véve kimentem a partra, megnéztem a kis hableányt, majd sétálgattam a fellegvárban. (A várárok itt is be van fagyva.) Ágyúcsövek, ágyúgolyók halmai, tisztára, mint a Várban. Az ötszögletű töltéséről ugyanúgy le lehet nézni a vízre, mint a Citedelláról, a különbség annyi, hogy a Kastellet-ből nem látunk el olyan messzire, ui. csak kb. másfél emeletnyivel (mondjuk 5 méterrel) van a kis hableány (én ennek megfelelően a tengerszint) felett. De van szélmalma, ami Budavárnak (tudtommal) nincs.

Láttam egy anglikán templomot (nem mentem be, mert éppen ment a szertartás), egy római katolikusat (ahol a dán mellett spanyol nyelvű misét, továbbá ukránul keleti liturgiát is tartanak) és a mészkőből épült márványtemplomot (aminek a tetejéről állítólag szép a kilátás, ha valaki meglátogat egyszer, majd felmegyünk és megnézzük).
A legtöbb helyen (ahol el tudtam olvasni, később az evangélikusoknál is ez volt) nagyon feltűnően hangsúlyozzák, hogy minden megkeresztelt személyt várnak úrvacsorára. Lehet, hogy liberalizmus van, esetleg kezdik feladni a vallási identitásukat; vagy az idegen nyelvű (nem dán) szertartásokra nem a keresztyénség részhalmazai, hanem anyanyelv és nyelvtudás szerint jönnek az emberek. De az is lehet, hogy csak komolyan veszik az ökumenizmust. Mivel tagadhatatlanul többet értenék egy angol nyelvű anglikán eseményből (nem tudom, ők misét vagy istentiszteletet mondanak), mint egy dán evangélikusból, nekem ez a hozzáállás most tagadhatatlanul jól jön.

Meglehetősen nehezen esett le, hogy a metró és az S-tog nem ugyanaz. (S = gyors, mondjuk schnell, a tog a vasút.) Mindegyik sínen gurul, helyenként a földön, másutt a föld alatt, néhol pedig magasvasútként, gyors és megbízható, ugyanaz a jegyrendszere és nagyjából a követési időköze is, szóval a közlekedési cél szempontjából semmi nem különbözteti meg őket, de a metrónak nincsen vezetője. Tisztára szellemvasút, mint nálunk a 4-es. Ma kipróbáltam mindkettőt, amíg eljutottam a mai angol it. evangélikus templomáig.

Ez már olyan bevándorlós környék, a helyi viszonyokhoz képest szegényebb vidék. Az it.-en nem voltunk sokan, rögtön kiszúrták, hogy új arc vagyok. Nem akarom azt mondani, hogy rám szálltak, mert nagyon kedvesek voltak, de nem vagyok benne biztos, hogy mindenki minden lelkiállapotban örül az efféle letámadásnak.
A lelkészné olyan igazi lelkészné (mint a nagymami volt), teázás közben (errefelé nem csak évente egyszer van forraltborozás templom után, hanem mindig van valami: tea, kávé, keksz, gyümölcs stb.) a fél életét elmesélte. Voltak például Ceausescu Romániájában teológiát tanulni, de Magyarország jobban tetszett nekik. Az angol nyelvű it.-eket eredetileg a menekülttáborok lakóinak találták ki, ha jól értettem, évtizedekkel ez előtt. A mostani mizéria annyit változtatott a helyzeten, hogy a migránsokat gyakrabban továbbköltöztetik, ezért minden alkalommal (havonta 1x) újak jönnek. De persze vannak állandó résztvevők, külföldi diákok, munkavállalók, környékbeliek.
Vicces volt, ahogy a néhány nyugdíjas hölgy zongorakíséret mellett vezette egy nálunk ifjúsági ének címen ismert gitáros nóta éneklését. Valahogy Pali tempója nekem jobban tetszik (kár, hogy nem tudtam ott lenni a main), bár az Egyesült Államokban tanult éneket nagy öröm volt most újra angolul elővenni.

Úgy érzem, nagyon érdekes és tanulságos lesz körbejárni az angol nyelvű rendezvényeket. Egyértelmű, hogy mindenki nagyon kedves és segítőkész (mondjuk sajátságos is lenne egy migránsoknak szervezett alkalom efféle hajlandóság nélkül). A Méréstechnika laborra emlékeztet, ami annak idején úgy került be a vegyészhallgatók tanrendjébe, hogy legyen valami fizikai témájú gyakorlati tantárgy. Néhány tanszék felajánlott egy-két műszeres mérést, aminek az eredményeként minden héten az épület másik eldugott sarkában kellett megjelennünk. A tantárgy leírásában is szerepelt, hogy a szanaszét lévő mérőszobák miatt sz épület jobb megismerését segíti elő.
Hát ha én itt minden vasárnap elmegyek az aktuális angol it.-re, egész jól meg fogom ismerni ezt a szigetet. Ami azért (valljuk be), alapvetően nem baj.
Esetleg felveszem a listára Lundot is (aminek a katedrálisában írták alá most a pápával azt a dolgot). Koppenhágából kvázi közvetlen vonat van, és legalább kipróbálom a repülőtéri vasúti megállóban a Svédországba utazók határellenőrzését is. Fúrja az oldalamat, hogy képesek egy kétvágányú fővonal megállójának két vonatfogadó vágányán és peronján ezt lebonyolítani. Meg persze bérletet is csak a repülőtéren tudok venni (egyelőre).

2017. I. 14. (Szo) - még 716 nap

Akármilyen nyúlós is lett a tegnapi beszámoló, csak sikerült lehagynom valamit. Nevezetesen: itt Dániában afféle munkaügyi fejlődésként élik meg, hogy néhány éve a legtöbb munkáltató már biztosítja a napi 1 gyümölcsöt.

Tegnap este jó sokáig fenn voltam, így ma reggel csak sokára kászálódtam ki az ágyból - akarom mondani, tápászkodtam fel a matracról, merthogy az ágy nekem túl puha, inkább nem azon alszom, hanem Ervin példáját követve keményebb felületen.
Éjjel esett némi hó, de mire elindultam, már nem sok nyoma maradt. Tiszta, szép, napsütéses idő volt (most már csak múlt időben), öröm volt sétálni. Hiába másoltam le a porzsákról az összes feliratot, a boltban kiderült, hogy géptípus alapján lehet a porzsákok közül válogatni. Ezért a bevásárolt holmi (ebédre például tortellini tészta és valami paradicsomos-baziliszkuszos, izé bazsalikomos kulimász, vacsorára bagett) hazacipelése után rögtön újra elindultam (a zsebemben lévő fecnin még több műszaki paraméterrel).

A bágyadt napsütésben ráérősen csavarogtam az egyik parkban, amiből szerencsére elég sok van errefelé. Lehet, hogy hosszú távon nem bírnám, hiszen világéletemben fővárosi panelgyerek voltam, és ezen alapvetően nem is akarok változtatni, de egyelőre jól érzem itt magamat a földszintes házacskák kertvárosias semmittevésében. Azon töprengtem, milyen jó parkversenyt lehetne itt tartani. (Tél végére már nagyon hiányzik a futkározás.)
A gyep közepén valami dombocskát láttam. Ez nem ritkaság (Dánia letarolt, hepehupás síkság; nem olyan sima, feltöltött, mint az Alföld), de azért felmásztam rá. Délen a Káosz temploma füstölt, nyugaton a himmelevi templom (az nem füstölt, szerencsére, mert amellett lakom), északon néhány propeller forgott (a risoi szélkerekek). A park sarkában gyermekjátszótér, a domb alatt néhány menhír (vélhetően nem a kelták hagyták itt, hanem az önkormányzat építtette, hogy legyen hol bújócskázni). Ráérek, semmi dolgom délutánig (tegnap este skypoltunk a szüleimmel, és megbeszéltük, hogy ma 15h tájban az unokahúgaim és az evangélikus unokaöcsém felhívnak), nyugodtan sétálgathatok.
Találtam valami sétálóösvényt egy ligetes részen (autóval, motorral és lóval beközlekedni tilos, kutyát csak pórázon), majd néhány perc séta után a kutyafuttató is meglett (nem mintha nekem hiányzott volna, de másnak kellhet).
Egy útkereszteződésben tájékoztató térkép is van, kiderült, hogy én csak egy nyúlványát találtam meg az igazi nagy parknak. Talán inkább természetvédelmi területet kéne írnom, mert nem csicsás grófi díszpark, hanem olyan igazi féldzsungel vagy félszavanna, de nem igazán tiszta, hogy mennyire védik. A lényeg, hogy egy csomó sátrazóhely, tavacska, hidacska, mindenféle van benne. Egy kiemelkedésről még a fjord vizét is láttam.

Kitérő. Ha valaki még nem nézte meg térképen, hol vagyok: Dánia egyik szigetébe (Sjaelland) észak felől benyúlik egy öböl (Roskilde Fjord), ennek egy félszigete Riso. Mivel a partvonalak össze-vissza kacskaringóznak, igen nehéz eldönteni, hogy egy-egy szárazulat nyúlik-e be a vízbe (félsziget), vagy a víz nyúlik be a szárazulatba (öböl). (Hasonló kérdés a Madagaszkár pingvinjeitől: a zebra fehér alapon fekete, vagy fekete alapon fehér csíkos.) Mivel a közlekedés fejlesztése érdekében hol csatornákat vágtak a szárazföldbe, hol pedig hidakkal vagy alagutakkal kötötték össze a szigeteket, számomra az sem mindig tiszta, hogy meddig tart egy-egy sziget vagy víztest. Tegnap már eszembe jutott, hogy egyszer majd bele kéne nyalnom a fjord vizébe: sós (tengervíz) vagy nem (édesvíz). Ha megnézitek térképen, Ti is belezavarodtok. Kitérő vége.

Kellő mennyiségű csatangolás után egy határkaróra erősítve olyasmit láttam, hogy szinte el sem hittem. Kábé tenyérnyi négyzet átlósan kettévágva, a bal-felső fele fehér, a jobb-alsó pedig narancssárga. Szívesen mondanám, hogy ezt még a Holdon is felismerném, de ez valószínűleg nem fedné a valóságot. Maradjunk inkább annyiban, hogy most felismertem. Egy tájfutóbója (rajza). Felette felirat: www.findveji.dk, alatta az azonosítója: 20SDT. (Később egy másikat is találtam, azon 24 UBE szerepelt.) Még nem néztem utána, de minden bizonnyal ez az, ami nekem kell.
Lementem a tavacskához is, ami be volt fagyva, de nem túl vastagon, úgyhogy inkább nem léptem rá. Nem akartam úgy járni, mint általános iskolás korunkban Dini azon a nevezetes cserkészkiránduláson. (Szerintem az is kitalálja, aki nem volt ott: vizes lett.)
Összegezve tehát nagyon kellemes délelőtt (illetve inkább már délután) volt, nagyon jól lehet itt sétálgatni, esetleg bicajozni vagy szaladgálni.

Hazafelé jövet megvettem a porzsákot, és egy zacskó chips-et is (mert sót nem találtam). Még így sem voltam biztos benne, hogy porzsákból az a típus kell, de itthon kipróbáltam, és stimmel. Skype, tortellini, beszámoló, harangozás.
Ma még jó lenne repülőjegyet vennem, válaszolnom kéne az emailekre (van pár nap elmaradásom, amiért ezúton is elnézést kérek), ki kell derítenem a holnapi angol nyelvű it. téridő-koordinátáit, meg kell terveznem az odautazást, és még egy filmet is szeretnék megnézni.
Remélem, nem felejtettem el semmit, mert nincs ezeregy éjszakám, mint Seherezádénak volt, nekem hamarább be kell fejeznem.
Köszi szépen, hogy elolvastátok!

2017. I. 13. (P) - még 717 nap

Mivel nem vagyok templomos lovag, ma sem ért több szerencsétlenség, mint egyébként.
A harisnyám reggelre prímán megszáradt, ami nagy dolog, mert nélküle szétfagynék deréktól bokáig. Életem egyik legjobb cucca (Ágitól kaptam tavaly télen).
Ellenőrök ma is voltak a buszon, de tehetetlennek bizonyultak velem szemben, mert nálam volt a bérletem. Ez azért egy kicsit megnyugtatóbb felállás, mint amikor a lengyel rendőr 2005-ben azért engedett el, mert egy szót nem értett a magyar személyimből (már Unió voltunk), és egyetlen közös nyelvet sem találtunk. Kénytelen volt kézzel-lábbal leszidni, hogy miért mentem át az úttesten (amelyen egyébként közel s távol egyetlen jármű sem közlekedett).

A változatosság kedvéért ma egész nap köd volt. A kísérteties sötét párában időnként mérsékelten kivilágított bicajosok tűntek fel, majd el.
A különböző előrejelzések többé-kevésbé csapadékos időről szólnak, bár van olyan is, amely szerint a hétvégén (vagy hétfőn-kedden) napsütés lesz.
Hazafelé jövet láttam, hogy a szomszéd épület (a gyülekezeti ház) konyhájában néhány fiú lelkesen kotyvaszt valamit. Biztos ifjúsági vagy konfirmációs óra lesz.
Gyorsan kiporszívóztam a szobámat, és megállapítottam, hogy a porszívó porzsákját évek óta nem cserélték. Mondjuk nincs is itthon mivel. Ha találok, holnap veszek egy adag porzsákot.
Vacsorára ettem egy krumplis (vagy íz alapján annak tűnő, igen ízletes) zsömlefélét vajjal és dán szalámival (állítólag odahaza is van ilyesmi, de én még ott nem próbáltam), majd nekiálltam (nekiültem) gépelni.

A tegnapi nap egyik fontos eredménye, hogy az egyik kolléga megmutatta azt az ismeretlen rendeltetésű helységet, amelyikből pár lépéssel a mi épületünk hátsó ajtajához lehet jutni. Így a legközelebbi értekezletre menet (ha ugyanabban a szobában tartjuk) már nem fogok annyi időt a hidegben tölteni. (Egyébként engem is meglep, hogy még nem fáztam meg. Mondjuk öltözködöm rendesen, de otthon ez sem szokott elég lenni. Biztos vikingizálódom.)
A hátsó ajtók hihetetlenül nagy jelentőséggel bírnak. Amióta olvastam róla, azóta sajnálom, hogy nem juthatok el a Foltozott Üst hátsó udvarából az Abszol útra. De még a magaslesre sem másztam ki, amikor a tuják tetejének levágása céljából odainstalláltuk az ablakom alá. (Aki nem ismeri a történetet, azt megnyugtatom, hogy nem a lakótelep 11. emeletéről, hanem a budafoki családi házról van szó.)
A cseresznyefáról (még mielőtt kidőlt volna) egyszer felmásztam a teraszra, amikor otthon felejtettem a kulcsomat, mert valaki más meg - szerencsémre - a teraszajtót felejtette nyitva. De elég ijesztő mutatvány volt (biztosítókötél nélkül meglehetősen vacak érzés mászni), úgyhogy többször nem próbálkoztam vele.
Az egyetlen igazi jó hátsó ajtó, amivel a sorsom összehozott, az Bécsben van. Erasmusos meteorológushallgatóként lelkesen részt vettem naponta a prognózismegbeszéléseken, és hacsak tehettem, előtte kimentem észlelni is. Az észlelés a szomszédos (a miénknél kicsit magasabb) épület lapos tetejéről ment. A kijutáshoz fellifteztünk a legfelsőbb emeletre, bementünk a fiúvécébe (ha lányok voltak aznap, akkor előreküldtek, hogy ellenőrizzem, tiszta-e a levegő), majd a kulccsal kinyitottuk a vécé hátsó ajtaját, és az ott rejtekező létrán fölmásztunk a tetőre.
Egy alkalommal sajnos túl elővigyázatos voltam, és magam mögött bezártam az ajtót. Nem tudtam, hogy a tanszékvezető pár perccel utánunk egy vendéget hozna föl, és (fatális bénaságból) kizártam őket a tetőről. Illetve - a másik oldalról nézve - bezártam őket a vécébe. Ez akkor kevésbé tűnt viccesnek, és ők sem díjazták nagyon. Mondjuk nagy ügyet sem csináltak belőle, amikor a délutáni óra után bocsánatot kértem. Bár onnantól kezdve az osztrák diákok mind figyeltek, nehogy én maradjak utolsónak a létrán.
Na szóval effajta bonyodalmak itt nem várhatóak. Mindegyik épületnek tucatnyi ajtaja és még több ablaka van. A honnan hova melyik útvonalon érdemes menni c. kérdéskör még tanulási fázisban van, de próbálkozni bátran lehet, ugyanis az ajtókat nem zárják (legfeljebb csak nagyon későn, amikor már mindenki hazament).

A közös reggelire való készülődés közben a saját (magyar) naptáromba bejelöltem a dán ünnepeket. Vigyázni kell, mert amelyik napot dán lobogóval jelölik, az nem feltétlenül munkaszünetes nap (csak ha vasárnapra esik), mert a dán lobogó a királyi család valamelyik tagjának a születésnapját jelöli. Mivel a két hercegnek és a három feleségnek (volt ott egy válás is) összesen nyolc gyerekük van, elég sok ilyen jelzés van a naptárban.
Viszont nagycsütörtök és nagypéntek igazi munkaszünetes nap, ami igen jól jön, hiszen a mozgássérült-passió nagypénteki előadására haza akarok érni. Tagnap nézegettem a repülőjegyeket, hát, ideje foglalnom és megvennem. Szerencsére van egy-két nap mozgásterem, Jixin (a főnököm) hozzájárult, hogy kivegyek egy-két nap szabadságot, ha a lépés (azaz a repülés) úgy jobban jön ki.

Ez a közös reggeli tényleg jó buli. Nekem majd valamikor júliusra kell ennivalót hoznom. Lehet, hogy bepróbálkozom majd valami magyarossal, mondjuk körözöttel (ha kapok hozzávalókat).
Aki részt vesz rajta, az otthon nem reggelizik, tehát van értelme a közös táplálkozásnak, és egy csomó érdekes vagy érdektelen dologról lehet közben fecsegni. Ennél csak az ebéd bír komolyabb társadalomszervező és -formáló erővel, de arról majd máskor mesélek.
Ma a naspolyalekvárról cseréltünk eszmét, de amikor megnéztem a szótárban, kiderült, hogy csipkebogyó. A lekvárosüveg címkéjén lévő rajz alapján rosszul azonosítottam. Mindegy, mert egyiket sem szeretem annyira (nekem inkább a savanyú lekvárok jönnek be, általában meggyet veszek, ha kapok).

A reggeli után a titkárnő elmagyarázta a gyümölcs-szétosztási stratégiát. Az az alapszabály, hogy minden munkavállaló minden nap egy gyümölcsöt kap. A 4-5 épületbe szétszórt Nutech nagyjából ugyanennyi konyhájában szemrevaló fonott kosarakban vannak a gyümölcsök (mostanában alma, körte, banán és mandarin).
A kosarak hétfő és szerda reggel érkeznek, kezdetben mindegyik azonos számú gyümölcsöt tartalmaz. Hétfőn a Radioökológia (ez vagyunk mi) kosarából 5 gyümölcsöt kell áttenni a Hevesy kosarába. (Ugyan most már a Radioökológia is a Hevesy része, de valaha nem az volt. Amikor a Hevesy Laboratóriumot emlegetik, akkor ki kell találni, hogy a régi vagy az új szervezeti egységre gondolnak. Többnyire egyébként a régire.) Szerdán ellenben a Hevesy kosarából kell 10 gyümölcsöt áttenni a Radioökológia kosarába.
Hogy ezt hogyan sikerült kimatekozniauk, az számomra egyelőre rejtély. Lehet, hogy egyszer nekiállok megfejteni, de jelenleg még nyugodtan alszom tőle. A lényeg, hogy eddig minden nap jutott nekem gyümölcs, ami a szervezet vitaminszükségletének fedezése miatt kiemelt jelentőségű, ún. stratégiai cél.
Többnyire egyébként péntek este is van még gyümölcs az asztalon, nyilván a szabadságon lévő és beteg kollégák jussa (január másodikán, a gyümölcskosarak érkezése előtt is volt még tavalyi). Nemhivatalosan meg lehetne enni ráadásként. Még nem tettem ilyet, de egy komolyabb szabadságos időszakban (amikor értelemszerűen kevés fogy és sok marad) lehet, hogy bepróbálkozom vele. Ahogy a közös reggeli maradványa is közprédának számít. (Abból a múlt pénteken, amikor senki nem látta, már zsákmányoltam egy fél croissant.)

2017. I. 12. (Cs) - még 718 nap

A költők szavaival élve egész úton (munkába menet és hazafelé azon gondolkodám, (hogy) néha sötétség vár, arcunka fúj a szél.
Pedig az éjszakák jól detektálhatóan egyre rövidebbek, ellenben a nappalok egyre hosszabbak. (Ez azért nem feltétlenül baj.) Ráadásul reggel egész tisztességesen kiderült az ég, még a nap is kisütött. (Ez ellen sem tiltakozom.)
Evvel együtt az időjárás több, mint kiszámíthatatlan. Ebédre menet meg is kérdeztem, mi az itteni Meteorológiai Szolgálat honlapcíme (dmi.dk). Lehet, hogy egyszer majd meg is nézem.

Megfigyelhető, hogy ebédnél nagyjából abban a 15 perces időintervallumban van hatalmas sor és tülekedés (ún. food fight), amikor mi is megpróbáljuk megszerezni a harapnivalót. (Ez így persze nem teljesen precíz, mert ma - legnagyobb megdöbbenésemre - leves is volt, amit ugye nem harapunk; bár egyesek szerint én olyan lassan eszem, mintha a csontlevest is alaposan megrágnám.)

Délután derült égből beütött egy megbeszélés. Egy érdekesnek tűnő két hetes tanfolyamot tartunk márciusban, és azon agyaltunk. Kicsit nehézkesnek éreztem, hogy sem az osztályvezető, sem a tanfolyamfelelős, sem a rangidős nem ragadta magához a hatalmat, és nem állt neki kiosztani a feladatokat, hanem inkább kollektív töprengésnek tűnt az egész a dolgot, de lehet, hogy errefelé így szokás. És persze az is lehet, hogy hosszabb távon ez szerencsésebb felállás, mint a hierarchia túllihegése, nem tudom. Mindenesetre igyekszem alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz.

Itthon nekiduráltam magam, és nagymosást rendeztem. A helyzet az, hogy a 2 heti szennyesem félig sem töltötte meg a mosógépet. Némi jóindulattal harmadáig volt. Eszerint több ruhát kell összepiszkolnom - csak hát ugye még nem nagyon van itt több ruhám.
Viszont némi szerkezeti analízis után sikeresen azonosítottam, hogy melyik rekeszbe kerül a mosóport, és melyikbe az öblítő. Úgy tűnik, megérte, hogy otthon én voltam a mosómedve.
Most viszont ideje teregetnem, ha holnap nem akarok nedves harisnyában kimenni a hidegbe.

Nem szokásom keresni a bajt. Rendszerint a baj talál meg engem.

2017. I. 11. (Sz) - még 719 nap

Ma is történt pár hátborzongató újdonság, úgyhogy ma még nem ússzátok meg szárazon a beszámolót.

Reggelente a buszok elég gyakran járnak, de a menetrendjüket nem teljesen értem. Néha ugyanis két busz érkezik egyszerre, talán valahol dugóba kerültek, és összetorlódtak? Néhány busz pedig nem megy el a végállomásig (ami valahol a szomszéd megyében van, ha errefelé létezik ilyen közigazgatási egység), hanem Risonél visszafordul. Ez engem persze nem zavar, hiszen ott szállok le. El is neveztem ezeket műszakos járatnak vagy mentesítő járatnak.
Ma reggel odafelé menet két, tetőtől talpig fekete egyenruhába öltözött, mindenféle kütyükkel felszerelt személy is felszállt a buszunkra. Gondoltam kommandósok, mostanság Európa-szerte gyakori az ilyesmi. De nem, ők a jegyeket kérték. Hogy minek, az nem teljesen tiszta, ui. felszálláskor a vezető ellenőrzi - ennek ellenére úgy tűnt, találtak egy bliccelőt.
Nekem arcképes papírbérletem van. Ez előre meghatározott zónákra érvényes (az enyém 8 = Roskilde és 86 = Riso), mondjuk egy hónapig. Egyeseknek az okostelójukon van bérletük, azt mutogatják felszálláskor. Nagyon menci. A buszon lehet venni sima jegyet pénzért. (Ezt azért kell kihangsúlyozni, mert a jegyautomaták többsége bankkártyával működik.) És van valami bankkártyaság, amire fel lehet tölteni pénzt, az ember felszálláskor csippant, leszálláskor csippant, és ebből a rendszer tudja, hogy hány koronáért utazott, amit levon a számláról. Még nem vagyok biztos benne, hogy nekem múlhatatlan szükségem van ilyenre.

A munkaidő nagy része alatt szakadt az eső, időnként havas eső. Az ablakból jól nézett ki, de nem szívesen jöttem volna benne haza (az esőköpenyemet természetesen tegnapelőtt vettem ki a zsákomból, addig minden nap cipeltem. Most visszateszem.

Délben átmentem a szokásos ebédelős találkahelyre. Meghallgattam a morgatópróbát. (Minden szerda délben tesztelik a központi riasztórendszert. Pontos, mint Pakson a konzervgyár dudálása volt, hozzá lehet igazítani az órát.)
Utána tűnt föl, hogy sehol senki. Kihalt a folyosó. Az irodák és a laborok is üresek. A konyha is. De még a fogasok (ahol a kabátokat tartják) is. Pár perc múlva előkerült Kasper, de ő sem talált senkit. Majd megjelent Shaolin (a professzor, aki itt angol átírással Xiaolinnak írja a nevét, de én maradok a magyar gyorskorcsolyázónál megszokott magyar átírásnál), és ő sem tudta, mi történhetett.
Csak hárman voltunk, mind szomszédos épületekből. (A normál létszám 5-6 fő, de voltunk már 8-an is.) Lehetséges volna, hogy az idegenek pont abból az épületből rabolták el az összes embert, de a szomszéd épületekben dolgozók nem kellettek nekik?
Általános zavarodottság ülte meg a levegőt. Senki nem tudta, mit is kéne tenni. Érezhető volt a tanácstalanság.
Szerencsére a modern technika még működött, így telefonos segítséget kérve kiderült, hogy ketten már a menzán vannak (ki tudja, hogy kerültek oda, az intézeti autó a ház előtt állt, az volt az első, amit ellenőriztem), a többiek pedig szabadságon vannak. Úgyhogy Shaolin magához ragadta a kezdeményezést és az autókulcsot, oszt elindultunk.

Két email is érkezett, ami tudományos felmérésben kérte a közreműködésemet. Az egyik a koppenhágai közlekedés fejlesztése érdekében a tegnapi utazásomat firtatta angolul, a másik a száraz hüvelyesekkel kapcsolatos szokásaimról és tudásomról érdeklődött magyarul. (Mint a babültetős társasjáték.)
Az előbbi nektek irreleváns, de az utóbbit átküldöm, ha segíteni akarjátok a Tudomány fejlődését.

Munka után hazafelé bementem a boltba citromléért (hogy ne csak ízetlen teát igyak), mosóporért és öblítőért (lassan itt az ideje szorosabb barátságot kötnöm a mosógéppel), némi gyümölcsjoghurtért (igazi gyümölcsöt szerencsére nem kell vennem, a munkahelyen naponta egy darab jár mindenkinek), és hirtelen felindulásból vettem egy szalámit is. Minden szalámi 39,90-be kerül, a fajlagos árkülönbség a rúd hosszán érhető tetten. Magyarul az egyik darab hosszabb, ellenben a másik rövidebb. Egy ideig tanácstalanul nézegettem a fantázianeveket, majd némi hezitálás után természetesen a "dán szalámi"-t választottam. Ugyan viszonylag hosszú, de nekem ízlik, olyan téliszalámi-jellege van. Vásároltam egy doboz krumplilevest is (pedig tudom, hogy a krumplileves legyen krumplileves, de ez akkor is konzerv), és pár zsömlét (a valóságban cibattát), ami ugye nem kicsi, cserébe a pofánk nagy (mert másfelet már megettem vacsira). Legközelebb (jó eséllyel péntek este) viszont a bagettet próbálom ki.

Köszönöm a mai emaileket (Anikóét, Magdiét, Barnáét)!
Válaszolt a dán lelkésznő, tök jófej, kérésemre elküldte az angol nyelvű evangélikus rendezvények teljes dániai listáját (van rá külön honlap). Részletes téridő-koordináták, még az is rajta van, hogy melyik menekülttáborból melyik rendezvényre viszi ingyen busz az érdeklődőket (így már érthető a fárszi szinkrontolmácsolás).
Nyilván nem az én feladatom a nagy európai migrációs mizéria diszkutálása, de valahogy úgy érzem, hogy ha egy bevándorló eljön az őslakosság vallásos rendezvényére (ha már az őslakosság nem jön el), akkor legalább érdeklődik a befogadó ország (földrész) kultúrája iránt, ami azért nem baj. Sejtettem, hogy sok szempontból a migránsok közé fogok tartozni, de hát tulajdonképpen az vagyok, még ha pontosan tudom is, hogy 719 nap múlva végleg hazaköltözöm.

2017. I. 10. (K) - még 720 nap

Reggel legalább negyed órán át kerestem a borítékot, amiben Kolosnak gyűjtöm a lejárt jegyeket és bérleteket (bele akartam tenni a tegnapiakat is). Csak a munkahelyemen találtam meg, természetesen abban a dossziéban, ahol a leglogikusabb ilyesmit tárolni, és amit itthon (a szobámban) legalább ötször odébbtettem, hogy ne legyen útban a nagy keresgélés alatt.
A postaládára kiragasztottam a nevemet, aminek annyi haszna volt, hogy Ali (akinek a neve speciel nincsen kiírva) estére megkapta a várva várt levelét.

Ezen kívül semmi izgalmas nem történt - nem mintha az eddigiek olyan vérfagyasztóak lettek volna.
Reggel a nagy keresgélés miatt egy busszal (kb. negyed órával) később indultam. Meglepő módon a negyed kilenc tájban érkező buszok is tele voltak gimisekkel. Lehet, hogy itt nem 8:00-kor kezdődik a tanítás?
Nappal némileg fagypont fölött vagyunk, így az öblünk, ami eddig napról napra jegesebb volt, ma ismét a folyékony halmazállapotot preferálta. Claus (aki a Nutech bringaellátásáért felelős, bár valószínűleg más munkafeladatokat is ellát) mesélt valamit az éghajlatváltozásról. Ami azt illeti, egy ilyen lapos tengerparti országban én is komolyan aggódnék a tengerszint néhány méteres emelkedése miatt. Főleg, hogy tulajdonképpen Grönland (ahol a sok elolvasztható hó és jég van) is az övék, tehát még csak szemrehányást sem tehetnek senkinek.

Az izgalmasabb beilleszkedési sztoriknak lassan a végére érünk, a jövő hétre várható még pár értekezlet, nagygyűlés, ilyenek. Azok hozhatnak újdonságot, de utána már túl sok megrázó momentum nem várható. Lehet, hogy rövidesen áttérek a heti jelentésekre, ha már nem lesz naponta ennyi írnivalóm.
Addig azonban néhány gondolat a kajáról, ami tényleg érdekes, és eddig (előre megfontolt szándékkal) kimaradt.

Mai szemmel nézve furcsának látjuk a régi rómaiakat, akik csak ettek jólétükben, de legyünk őszinték, azóta sem talál ki senki semmi más színvonalas technikát kollektív örömszerzésre. Akár új kormány alakul, akár valami díjat adnak át, szülinap vagy konfirmáció, esküvő vagy akármi, az esemény táplálkozásban kulminálódik. Legfeljebb előkelő nevet adunk neki, pl. állófogadás.
Ahogyan a közmondás is tartja: Amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra. Vagy hazafiasabban: Mindig ehetünk valamit a hazánkért. Az én személyes kedvencem egyébként Bagira, amikor megkérdezi Mauglitól: Mit forgatsz a gyomrocskádban?

Na szóval a két közeli közértben kenyeret nem lehet kapni. Zsömlét se. Kiflit se.
Műanyag zacskóba csomagolt szeletelt kenyér rengetegféle van, pl. fehér, barna, magos, vastag, vékony, nehéz, könnyű, bizonyára van gluténmentes is, kár, hogy nem értem a feliratukat. Az első nap némi hezitálás után a természetesen a Viking mellett döntöttem - ha már nem tudom, mi az, legalább valami jó helyi specialitás legyen.
Tényleg nem rossz, bár a savanykás ízét nem egészen nekem találták ki. Tartok tőle, hogy a recept az élesztő feltalálása előtti időből származik, és szigorúan ragaszkodnak hozzá. Sokan valószínűleg megpirítják, de itt az összes kenyérpirító egyoldalas. Szóval a készterméknek van egy pirult és egy pirulatlan oldala. Melyikre tegyem a lekvárt?
Ami ennél is érdekesebb, az az hogy sokan ebédre, a menzán is szendvicset esznek. Ki van rakva egy csomó kenyérszelet, és meg lehet pakolni egy csomó jó cuccal. Kencék, zöldség, sajtok, sonkafélék, és természetesen hal. Többnyire nyersen. Tiszta mázli, hogy már egy japán konferencián rájöttem, hogy szeretem a nyers halat. Persze vannak, akik a kenyérre sajtot, arra pedig lekvárt tesznek.
Fizetni a kaja súlya alapján kell, tehát a konfiguráció értelmét senki nem firtatja, csak minden legyen a mérlegen fizetéskor.

Lehet még kapni előre csomagolt cibattát is, ránézésre ez áll legközelebb a mi zsömlénkhez. Némi keresgélés után kiderült, hogy az egyik közértben egy külön pultnál van friss pékáru is. Másnaponta odajárok, és terveim szerint végigkóstolom az egész kínálatot. Érdekesség, hogy ott dolgozik az egyetlen dán lakos, aki nem tud angolul, de azért nagyon kedves és segítőkész, eddig még mindig megértettük egymást.
(Cserébe én a pénzükhöz nem értek. Lyukas és lyuktalan érmék, melyeknek az átmérője semmilyen korrelációt nem mutat a képviselt értékkel, de legalább olyan jól teleírták mindegyiket szöveggel, hogy képtelenség megtalálni a címletet.)
A pénteki közös reggelin is cibatta volt, meg croissan (le croissan, az édes francia leveles péksütemény, ami nem kifli, de néhányan úgy fordítják).

Rávalóból is hatalmas a választék. Úgy tűnik, itt igen fejlett a tehéngazdálkodás, egy csomó sajtjuk, sajtkrémük, tejföljük, kefírjük van. Az első nap vettem egy sajtkrémet, az pont rákos volt. Előre elkészített dobozos salátát is árulnak (egyet kipróbáltam, az is rákos volt). Az előre elkészített dobozos ebédet még nem teszteltem, de abban is látom a rákot.
Meg persze vaj, lekvár, méz, felvágott.
Tejből mindenféle van, pl. több tizedesre laktóz- és zsírmentes, csak pont 2,4-es nincs. Úgyhogy a 3,5-öset iszom.
Hétvégére vettem egy dobozos paradicsomlevest. Ha jól emlékszem a Fecskék és Fruskákra, ilyet Susan és Peggy is használt. (Ők onnan jutottak eszembe, hogy az egyik környékbeli ház udvarán álló csúszdán kalózlobogó leng. Biztos a kis Rasmusnak vagy Kaspernek is Ransome-t olvasnak esténként.)
A kedvencem az akvárium. Állítólag abban díszhalak vannak, nem lehet őket megvenni (és megenni), de nagyon jól néznek ki.
Tegnap bevásárláskor a pénztárnál láttam az előttem fizető úrnál néhány citromlevesnek látszó flakont. Most már végre tudom, hogy néz ki, mit kell keressek.

A menzán meleg ételt is adnak. Ugyan csak 3 lehetőség van (szemben a kencék, saláták, hidegtálak és zöldségek sokszoros választékával), de eddig még mindig ízlett. Hogy pontosan micsoda, azt általában nem tudom, de úgysem tudnék mást választani (napi egyszer azért jól esik a főtt étel). Ma például volt krumplipüré, valami rizskása (mint a nagyon híg tejberizs só, cukor és íz nélkül) és gulyás. Ez utóbbit a német srác állította, én inkább gombás-zöldséges pörköltet mondanék.
Ha belegondolok, Obnyinszkban (Oroszország) minden nap virsli volt reggelire és valami krumplipürés cucc ebédre, de ott sem zavart a dolog. A többiek adtak egy-két tippet, hogy mit érdemes még kérni (pl. levesnek vagy desszertnek), a konyhás nénik jó fejek voltak, és ezek az alapbeállítások itt is működnek.

Jó éjt!

Ügyiratkezelés Koppenhágában

2017. I. 9. (H) - még 721 nap

Annyi levelet kaptam, hogy jó eséllyel nem tudok mindegyikre ma reagálni. Réka, Móni, Zsuzsa, Gyula, Máté, köszönöm szépen mindnyájatoknak!

Ma bementem Koppenhágába, hogy megkezdjem lepapírozni a jelenlétemet. Kicsit többet utazgattam, mint eredetileg terveztem, és a Káosz Templomát sem láttam közelebbről, noha a vonatunk arrafelé megy, ui. a látástávolság még mindig 500 m környékén van (ahogy 3 napja). Viszont kiderült, hogy Roskilde egy elágazó állomás, és valami furcsaság van a Svédország felé menő vonatokkal is. Mindenki leszáll és csak okmányellenőrzés után szállhat vissza? Pontosan nem értettem, de egy hónapon belül kiderül, mert addig kénytelen leszek kimenni a repülőtérre újabb havibérletért. A főpályaudvaron ugyanis nincsen ember üzemeltette pénztár, csak automata (ahogy másutt sincs, csak a reptéren).
Az útiköltséget a feléből is kihozhattam volna, ha észnél vagyok, és előre kiszámolom, hogy a 24 órás összvonalas turistajegy olcsóbb, mint az oda-vissza utazgatás. Mindegy, ez volt a butasági adóm. Mostantól tudni fogom, és legalább Kolosnak többfajta dán jegye is lesz a gyűjteményében.

A híres mindent elintéző International House természetesen nem akkor nyit, mint ahogyan az a szamárvezetőmben szerepel (úgy kell nekem, miért hittem a DTU-nak, néztem volna meg az Interneten), de legalább az én ügyiratommal csak szerdán (és csütörtökön) foglalkoznak. (Gy. k. ma hétfő van.) A többit meg nem lehet elkezdeni, amíg az első le nem zárult.
Úgyhogy az előre kidolgozott veszélyhelyzet-kezelési eljárásrendnek (nem-nukleáris olvasók kedvéért: B-terv) megfelelően átmetróztam ugyanannak a hatósághoz egy másik (többet nyitva tartó) irodájához, ahol fél óra alatt sorra kerültem, beadtam a papíromat és okéság.
Állítólag postán is beküldhettem volna Magyarországról, de akkor hogyan ellenőrzik a személyimet? Fénymásolatban azt is el kellett volna küldenem? Ráadásul azt sem tudtam volna meg, hogy a postaládára ki kell írnom a nevemet, máskülönben a postás nem dobja be a hivatalos levelet. Ezt vajon Ali tudja? Napok óta valami küldeményt vár (kedvezményes bérlet vagy ilyesmi). Ha hazaér, megkérdezem, és kiírjuk a nevünket.

Állítólag pár héten belül megjön a papír, avval felszerelkezve kezdhetem a többi ügyet intézni. Azok már itt (Roskildében) is megoldhatóak, meglátjuk, melyik helyszín lesz a célszerűbb.
Metró vissza, vonat vissza, a csatlakozásnál a busz jófejségből megvárt (az első női pilóta, akivel eddig találkoztam), fél délre már benn is voltam a helyemen, így a nap legfontosabb társadalmi eseményén (az ebéden) részt is tudtam venni.
Kaja közben megkérdezték, mit csináltam a hétvégén. Elmondtam a katedrálist, mire az egyik dán technikus elmesélte, hogy ő ugyan soha nem jár templomba, de egyházi adót azért fizet. Azt nem értettem, hogy miért cselekszik így, de természetesen arra költi a pénzét, amire akarja. Lehet, hogy minden dán egészen addig evangélikus, amíg határozottan ki nem jelenti, hogy nem akar az lenni. Olyan államvallás-féle, legalábbis az útikönyv alapján valami ilyesmit saccolok. (A dán alkotmányt még nem néztem meg.)

Cserébe úgy tűnik, itt a nagypéntek (gy. k. a húsvétvasárnap tegnapelőttje) munkaszünetes nap. Még rákérdezek, de nem lenne baj, azon a hétvégén szeretnék először hazaröpülni. Ha már nem szerepelhetek az idei mozgássérült-passióban (pedig hívtak), legalább hadd nézzem meg.

A délután bizonyult a csúcspontnak. Rendesen végigolvastam azt a módszert, amit az állásinterjúra csak átfutottam (Asako Shimada, Yutaka Kameo (2016): Development of an extraction chromatography method for the analysis of 93Zr, 94Nb, and 93Mo in radioactive contaminated water generated at the Fukushima Daiichi Nuclear Power Station. J Radioanal Nucl Chem, 310 (3), pp. 1317-1323, DOI: 10.1007/s10967-016-5008-x, de nekem a szerző saját példánya van ám meg), és nagyon úgy tűnik, hogy ez kell nekünk! Hú, tényleg nagyon örülnék, ha sikerülne tető alá hoznunk egy olyan radioanalitikai eljárást, ami jól működik!
Persze még jobb lenne, ha el is henceghetnék vele (konferencia, publikáció), de az már csak hab lenne a tortán. Azért ne kiabáljuk el. Szerénység, elvtársak, szerénység! Majd ha a jövő év végi határidőre meglesz a munka, akkor lelkendezek.

Mára itt a vége, végre megehetem a berlineremet (emlékszünk, Kennedy, pár napja tanultuk). Még egyszer köszi az összes üzenetet!

Az első istentisztelet

2017. I. 8. (V) - még 722 nap

Amióta az eszemet tudom (kb. kiscsoportos óvódás koromtól), nálunk vasárnaponként tükörtojás van reggelire. Természetesen itt is tartani akarom ezt a menüt, ezért ma megpróbálkoztam az elkészítésével. A tűzhely és a serpenyő jellegzetességeinek következtében félidőben áttértem sonkás rántottára, de annyi otthon is belefér. (A tűzhely először csak a közepén melegített, ahol a serpenyő - alulról nézve - behorpad, tehát nem ér hozzá a meleg felülethez. Cserébe a tojás - engedve a gravitációnak - csak a szélén hajlandó tartózkodni, ahol ugyebár hideg van.)
Ebédre egy mirelit pizzát ettem, így legalább már a sütőt is értem (vagy legalábbis azt képzelem). Már csak a mosógéppel kell megbarátkoznom. A jövő héten arra is sort kerítek.
Alival beszélgettünk egy kicsit kis hazáinkról (ismerjük el, az övé egy kicsit nagyobb). Ezen túlmenően a nap nagy részét kellemes lustálkodással töltöttem, olvasgattam a karácsonyra kapott útikönyveket. (Köszi mindegyiket!)

A katedrális gyalog nagyjából egy órányira van, ezt nem volt nagy kedvem bevállalni, még ha itt nem is dőlnek meg a hidegrekordok, mint odahaza. Majd ha kitavaszodik, esetleg bringával.
Inkább kerestem egy megfelelő buszt Himmelevtől a központig. Ez nagyjából olyan, mint ha Gazdagrétről mennék Budafokra: mindkét helyen számos buszmegálló található kb. 3 percnyi távolságon belül. Nekem persze édesmindegy, hogy a sarkon merre forduljak, de az útvonaltervező nem volt képes kezelni ezt a helyzetet (sejtésem szerint a BKK Futár sem tudná), nekem viszont nem volt kedvem a rajt-cél páros összes variációját és kombinációját végigpróbálni.
Így (ma is) láttam egy buszt, ami jó lett volna, csak pont nem ott áll meg, ahol én álltam. De ez az eredmény szempontjából lényegtelen.

Harangozásra és éneklésre értem oda, majd kiderült, hogy még csak a kórus hangol. (Nem a híres fiúkórus, hanem egy lánykórus.) Így volt egy kis időm turistásan végigsétálnom a templomban. Világörökség, itt van eltemetve egy csomó dán király (tán az összes), és tényleg nagyon szép téglaépület.
Fura érzés egy ilyen útikönyvekben szereplő híres történelmi turistalátványosságban it.-en részt venni, de hát tulajdonképpen ezért építették. És valahogyan - a manó tudja, hogyan, de - össze tudják hangolni a pénzes nyitvatartást (turisták, koncertek) az istentiszteletekkel (amelyek természetesen ingyenesek).
A drezdai Frauenkirchében volt hasonló érzésem. Világhírű épület, a világháború (meg a kommunizmus) látványos emléke, jeggyel látogatható látványosság, menő koncertterem, de ettől még működő templom. Amikor december elején arra jártam tudománykodni, természetesen a Frauenkirchét is egy ádvent esti áhítaton látogattam meg.
A vicc az, hogy míg a Frauenkirchének deklaráltan nincs gyülekezete, hanem az arra járó látogatók, turisták, konferenciázók, vendégek lelki szükségleteit igyekszik kiszolgálni (bár nyilván a drezdaiak is látogathatják); addig itt Roskildében úgy tűnik, ez a belső városrész "üzemi" temploma. Szép nagy gyülekezet lehet, a hirdetőtáblán rengeteg program és 5 lelkész szerepel, a templomban meg rengeteg a pótszék.
Persze tök normális, ha egy evangélikus vasárnap elmegy egy evangélikus istentiszteletre. Az sem hátrány, ha olyanra, amin a nyelvet is érti. (Mintha Luther Mártonnak evvel kapcsolatban is lettek volna bizonyos észrevételei 500 éve...)
Harminc-negyven további átlagemberrel, errefelé dolgozó vagy tanuló külföldivel együtt ülök a padban, időnként átülök a szembepadba (mert a szószék hátrébb van, mint ahová ültem), énekelünk, imádkozunk, hallgatjuk a bibliai felolvasásokat annak rendje és módja szerint.
Ugyanakkor ennek az országnak a történelme benne van a levegőben (a királyaik meg az oldalkápolnák koporsóiban - mondjuk ilyet már Monacóban is láttam, amikor nem sokkal a korábbi herceg temetése után ott voltam), Világörökség, világhír, 7-800 év, miegymás.
Távolról sem kellemetlen, de szokatlan érzés, mert budahegyvidéken megszoktam, hogy a templom azóta áll, amióta mi oda járunk (ez utóbbi nem az ok, hanem a következmény); azok a nevezetes személyiségek, mint pl. "akit elsőként kereszteltek meg ebben a templomban" személyes ismerősöm (ráadásul nálam fiatalabb).

A forgatókönyvet kinyomtatva kézbe kaptuk, ez sokat segített, bár a lelkésznő és a felolvasók nagyon szépen, még számomra is érthetően beszéltek. Azért - a papír ellenére - az "álljunk föl - üljünk le" részeknél volt érezhető az általános zavarodottság.
Nem tudom, milyen itt egy átlagos it., de ennek rendesen megadták a módját. Kórus, ami az elején bevonul, a végén meg kivonul, a kettő között meg nagyon szépen énekel. Orgona és trombita. Egy szakajtóra való mécses, amit magánimádságképpen bárki meggyújthat (tűzvédelmi okokból van hozzá kereszt alapú homokláda).
Kicsit Tamás-misés érzésem volt (ami nem baj, mert alapvetően szeretem a Tamás-miséket, csak a legutóbbit volt nehéz megemésztenem).
Modern technika, mikroport a lelkésznő arcán, mert a 700 éve a szószéket mikrofon nélkül építették, továbbá - számomra ismeretlen okból - rádiós-fülhallgatós szinkrontolmácsolás fárszi nyelvre. (Ehhez azért hozzá kell tennem, hogy kaptunk egy kérdőívet, amin az egyik kérdés azt firtatta, szerintünk milyen nyelvre kéne szinkrontolmácsolni az it.-t, és ebben közre tudnánk-e működni.) Tolerancia nagyban, úrvacsorát lehet venni gluténmentes ostyával (Levinek pár év múlva jól jönne) és alkoholmentes grapefruit-lével is. Helyesbítés: nem grapefruit, hanem grape, ami szőlőt jelent, tehát szőlőlével. A magam részéről maradtam a hagyományos párosnál, de egy néhány kisgyerek is úrvacsorázott, ők értelemszerűen szőlőlevet kaptak. Ezek szerint a konfirmáció itt sem előfeltétel.
Volt pár meghökkentő motívum, mondjuk a Luther-kabát körgallérja (mint a középkori királyokat ábrázoló festményeken). Ráadásul a szószéken fekete Luther-kabát, az oltárnál viszont fehér alba és stóla a módi (az átöltözést nem láttam). A stóla egyébként is kétszínű: ma a fehér látszott, de megfordítva zöld - mint a kémfilmekben. Az úrvacsora utáni elbocsátásnál a keresztvetés a kehellyel ment. De hát errefelé mindez nyilván megszokott.

Végül szögezzük le: a legfeltűnőbb az egészben a "sokfelől jöttünk, sokfélék vagyunk, mi szeretettel látunk mindenkit, Isten hozott benneteket" koncepció volt, ami (legyünk őszinték) egy ilyen ideiglenesen itt tartózkodó idegennek, mint én, kifejezetten jól esik.
Egy templomot azóta érzek a magaménak, hogy takarítottam. BHV esetében erre pontosan emlékszem, de Zugló és Kelenföld esetén is erősen rémlik. Azt nem hiszem, hogy a roskildei katedrálist végig akarom pókhálózni (valószínűleg nem is engednék), de ez a havi egy lehetőség kifejezetten barátságos, vonzó alkalomnak tűnik.

Az első hétvége

2017. I. 7. (Szo) - még 723 nap

Ma is tisztázódott pár dolog.

Azt eddig is sejtettem, hogy van postaládánk, de ma kipróbáltam, és a kulcsom tényleg nyitja. Tehát postai küldeményeket is képes vagyok fogadni.
A mosogatógéppel nehezebb dolgom volt. Párszor megpróbáltam elindítani, de egyszer sem engedelmeskedett. Végül Ali megmutatta, hogyan működik.
Miután betöltöttem és beprogramoztam, egy start gombot is meg kellett volna nyomnom. Erre az elemi lépésre magamtól nem jöttem rá - mentségemre szóljon, hogy a gombról a felirat egy része már lekopott.
Ha már eddig eljutottunk, megkérdeztem Alit a mosógépről is. Arról ő is csak annyit tud, amennyit magamtól is kisütöttem: a számos dán nyelvű program közül válasszuk a "mix"-et, abból nem lehet baj (vagy legalábbis nem túl nagy).

Mellettünk a dombocskán a fallal körülvett terület valóban temető, közepén a templommal. Igazi középkorinak tűnő elrendezés, ahogyan az a történelemkönyvünkben is szerepelt.
Sétálgattam egy órácskát a környékén, megtaláltam a parkokat, amelyek tavasztól őszig valószínűleg tök szépek, bár most kopárak és egy kicsit havasak. Éjjel ónos eső is eshetett, mert a kövekből kirakott sétálóösvények (pl. a temetőben) jegesek voltak és nagyon csúsztak. Szerencsére a járdákat még korábban (tavaly) felszórták homokkal.
Ettől eltekintve echte kertváros az egész, földszintes házak, incifinci udvarok kerítés nélkül,

Bebuszoztam a központba. Találtam postát, bankot, fodrászt, sportruházati boltokat, bringaboltot, szóval nagyjából mindent. Azt nagyjából sejtem, hogy vonatjegyet hol lehet venni (az állomáson automatákból), de az még nem tiszta, hogy buszbérletet hol osztanak. Szerencsére még nem sürgős. A legrosszabb esetben végül is ki lehet bírni, hogy havonta egyszer bemenjek érte Koppenhágába, bár biztosan van jobb megoldás is.
Találtam egy csomó kávézót, gyorséttermet, ilyesmit is, végül - Drezdára emlékezve - a főtéren egy lakókocsiból vettem egy hot-dog-féle bratwurstot.

Onnan már csak egy perc volt a katedrális, ahol egyébként valószínűleg éppen esküvőt tartottak, legalábbis egy feldíszített autó állt a főbejáratnál. Pistiénél szerényebb fogadtatásban részesültem, mert nem jött velem a királynő unokanővére, így díszőrség sem volt.
De ami a lényeg: holnap (vasárnap) 17 órakor van angol nyelvű istentisztelet. Az egész januári program kint van, de sajnos ez az egy esemény van számomra érthető nyelven. Mindegy, a jövő vasárnapig még megálmodom, hogy dán istentiszteletre (h0jmesse) menjek, vagy kitaláljak valami mást (hátha valamelyik magyar médiumnak van internetes közvetítése).
A katedrálisnál ért a legnagyobb sokkhatás. Eddig is durvának találtam, ahogy ezek a vikingek a hideget bírják, de persze ők itt nőttek fel. Nekem az orrom is lefagy a Berci-féle füles sapkában (amit Évától kaptam tavaly vagy tavalyelőtt karácsonyra), ők meg sapka és zokni nélkül andalognak, esetleg tekernek a szitáló esőben. Az eddigi rekorder egy mezítlábas-strandpapucsos srác volt a reptéren (persze lehet, hogy éppen a trópusokról érkezett haza). De a katedrálisnál láttam egy fiút, aki jégkémet nyalogatott. Oké, hogy Boriska szülinapi ajándék társasjátékában Bogyó és Babóca fagyizni mennek, de ez a fiú élőben csinálta.
Ehhez képest én csak egy fél percig gondolkodtam, hogy a régi szép idők emlékére lemenjek-e fjord partjára a tavaszi szálláshelyemet megnézni, de úgy döntöttem, hogy ha a viking hajók pár száz évig el voltak, akkor néhány hetet még igazán várhatnak, amíg kitavaszodik.
Cserébe hazafelé a buszon szereztem egy Roskilde közlekedési térképet, és rögvest besoroltam a leghasznosabb segédeszközök közé.

Tartottam két forduló bevásárlást is. Az egyetem okosfüzetéből azóta kihámoztam, hogy a Netto az olcsóbb, de szerényebb kiszolgálású diszkont, míg a Meny a drágább, de szélesebb termékskálájú bolt. Az én szempontomból majdhogynem tökmindegy - nem érzem létkérdésnek a tizenöt polcnyi bort, és az akváriumos halaspult sem belőlem fog meggazdagodni.
A lényeg, hogy friss pékárú csak a Menyben van. Ott viszont mindenféle íncsiklandozó süteményt is adnak. Egyebek mellett berlinert! Egy történelem-népszerűsítő könyvben olvastam, hogy Kennedy híres mondata ("Ich bin ein Berliner.") félreérthető a berlini (lakos) és a sütemény azonos neve miatt. Berlinben még soha nem voltam (noha több unokatestvéremnek is ott vett fordulatot az élete), de végre láttam a süteményt! Erre mondta annak idején a szinoptikatanárunk, milyen szerencse, hogy nem Hamburgot osztották ketté.
Mindenesetre bespájzoltam némi kaját. Nem tart ki örökre, de pár napig biztosan. Otthon (úgy értem, Gazdagréten) is munkából hazafelé gyakorlatilag minden nap bementem a boltba ezért-azért, és itt is útba esik.

Vízkereszt

2017. I. 6. (P) - még 724 nap

Néhányan talán azt várják, hogy valahogy szóba hozom vallásunk egyik legrégibb ünnepét, sajnos azonban soha nem tudtam igazán mit kezdeni vele. Persze, konfirmációra megtanultam, hogy háromkirályok meg a karácsonyfa leszedése (amit a valóságban a Szilveszter és hetvened vasárnap közötti intervallum számos pontján láttam már), de mindig csak hagyománynak éreztem, bármiféle személyes, nekem szóló mondanivaló nélkül.
Számomra a mai napban sokkal kézzelfoghatóbb örömöt jelentett, hogy egyikőtök igen kedvesen érdeklődött a hollétemről, másikotok egy BHV kirándulást hirdetett meg (amin ugyan részt venni értelemszerűen nem fogok, de azért mindig nagy öröm rátok gondolni), és még Skypon is hívtatok.

A csillagokat egyelőre hanyagolom, teljesen elvesztettem ugyanis a fonalat. Cserébe találtam magamnak egy új kutatási témát. A hajnal első sugarainál a busz ablakából láttam egy füstölő kéményt, mellette pedig egy másik füstölő épületet. Nagyjából olyan, amilyennek a Káosz Templomát képzelem, illetve ahogyan a "Befűtünk Bécsnek" szemétégető él az emlékeimben az erasmusos hónapjaimból (meteorológushallgatóként hétfőtől csütörtökig minden nap kimentünk a tetőre észlelni, úgyhogy jó párszor láttam). Hétfőn (Koppenhágába menet illetve onnan jövet) megpróbálom kideríteni, mis is az.

A munka közös reggelivel kezdődött. Igencsak nemzetközi a társaság, 10-ből szerintem csak 3-an dánok, de ha őket nem zavarja, én nyilván nem szólhatok bele az egyetem személyzeti politikájába. Egyébként úgy sejtem, nekik pont az a céljuk, hogy nemzetközi szinten is ott legyenek az élbolyban, amihez nemzetközi szinten is labdába rúgni tudó gárda kell. Jót ettünk és jól elbeszélgettünk (vélhetően ez a cél). Azt hiszem, el fogok járni ezekre a pénteki reggelikre.

Utána megtartottuk a havi takarítónapot. Egy ilyen helyen, ahol ekkora a sürgés-forgás, ennyi ember dolgozik, ennyi mintát dolgoznak fel, ennyi műszer van, valószínűleg a színvonalas munka feltétele a rendszeres pucoválás.
A professzor távollétében én takarítottam ki a félig meleg labort (ahol egyébként néhány pipettahegy-tartótól eltekintve rend és tisztaság volt). Ez a "félig meleg" labor (semi-hot lab) a környezeti mintákénál nem nagyon aktívabb cuccok helyiségét jelenti, házi használatra elneveztem langyos labornak.
Igyekszem minimális mértékben tekintélytisztelő lenni, de tényleg durva érzés (lesz) egy világszerte (el)ismert szakembernél / szakemberrel együtt dolgozni.

Holnap végre világosban is láthatom a környéket, ahol lakom. Amilyen hideg van, nem hiszem, hogy komolyabb csatangolásra adnám a fejem, de majd meglátjuk.
Minden külön értesítés helyett: esténként (terv szerint) gépközelben vagyok, és nagyon örülök minden Skype-hívásnak (ahogyan minden emailnek is).
Az idővel erősen megcsúsztam - jó éjt mindenkinek!

Pár dologban tévedtem

2017. I. 5. (Cs) - még 725 nap

Amikor az imént bekapcsoltam a gépet, és a villanyzsinórját bedugtam a konnektorba, egy percre azt hittem, hogy megvan az első olyan konnektor, ami magyar módra működik: felfelé kapcsolom fel és lefelé kapcsolom le. Hát tévedtem, ez is olyan, mint a többi villanykapcsoló és konnektorkapcsoló (errefelé minden konnektornak megvan a saját kapcsolója): lefelé lehet felkapcsolni és felfelé lekapcsolni. A helyzet az, hogy még szoknom kell.
De ha már így alakult, akkor most olyasmikről írok, amelyek nem úgy vannak, ahogy elsőre hittem.

Kezdjük az állítólagos Vénusszal. Még messzebb van a Holdtól, mint tegnap, de amikor hazafelé megláttam, leesett, hogy ez semmit nem bizonyít, hiszen a Hold "tolódik" napról napra balrább. Vagyis nem inerciarendszert választottam vonatkoztatási rendszernek.
Aki nem érti, ne zavartassa magát, elé az hozzá, hogy igen buta voltam. Vacak érzés, ha az ember tudományos következtetéséről kiderül, hogy szamárság, de hozzá kell szoknom. Lesz itt még ilyen dögivel a következő 2 évben, és attól tartok, nem csak csillagászatból.
Hogy gyakorolja a kudarc utáni talpraállást, választottam egy másik, kissé halványabb csillagot referenciának. Meglátjuk, holnap hol lesznek.

Ezt azért tehettem meg, mert a tegnapelőtti vagy tegnapi 8 okta felhőzethez (gy. k. nem is látni az eget) képest ma szinte teljesen tiszta az égbolt. Van is lehűlés rendesen, azt hittem, komoly hideg van. Ez is tévedés, csak az erős szél miatt vacak a szubjektív hőérzetem. Odahaza (ha hihetek a Híradóknak) hidegebb van, bár Lappföldön még rosszabb.
Errefelé inkább a víz okoz gondot, az ország néhány pontján árvíz (vagy belvíz) van. Ebéd közben elmagyarázták (csak nem értettem teljesen), hogy a Balti-tenger a ludas a dologban. Nagy tartály szűk nyílással, az árapály alig érződik, de a szél rendesen kiveri a vizet a partra (ami egy lapos félszigetből és lapos szigetekből álló, igen hosszú partvonallal rendelkező országban elég sokfelé érzékelhető.

A kampuszunk egy félszigeten van, a bejárattól nézve a legtávolabbi épületek némelyikében vagyunk. Egyelőre nem merem bevállalni a bringázást, inkább oda-vissza végiggyalogolok a bejárattól a félsziget végére vezető fasoron (úgyis fasori öregdiák vagyok). Legalább nézegethetem az eget, az erdőt, az öblöt, hallgathatom a varjakat és a sirályokat. A didergéstől eltekintve tényleg klassz. Azért ma felfedeztem az árnyoldalát is: a sirályfészkek zónája alatt az úttest (ami egyben bringaút és járda is) tele van madárürülékkel. Még nem számoltam ki, mekkora a valószínűsége egy találatnak, de első becslésem szerint nem elhanyagolható.

Hazafelé jövet ismét vettem két zsömlefélét, majd viccből nem a szokásos utat választottam. Ez kellemes meglepetésként rövidebbnek bizonyult, mint a (szerintem) logikus(nak tűnő) átmenet. Végül is az első perctől kezdve az itteni tájfutásról ábrándozom - legfőbb ideje volt valami tanulságnak.

Hazaérkezés után kivittem a szemetet. Meglepetésemre a szomszéd (azaz a templom vagy lelkészi hivatal munkatársa, mondjuk az egyházfi - bár hölgy) is ugyanabba a kukába dobta a sajátját. Viszont ha kukaközösségben vagyunk, akkor lehet, hogy internetközösségben is, vagyis teljesen legálisan használom a wifijüket. Azért ez jó érzés.

Egy kicsit tisztult a kép az adminisztratív beilleszkedéssel kapcsolatban is. A lakbért valamiért nem tudom a bankkártyámmal fizetni (pedig a szállásadó iroda tényleg nagyon segítőkész, még a leszakadtan talált reluxámat is fölszerelték, így nem kell többé a hideg sötétben öltözködnöm), úgyhogy maradt (az általuk kevésbé kedvelt) átutalás.
Ugyanakkor sikerült összeismerkednem a laborfelelőssel, aki majd megtanít a vegyszerleltár használatára, és némi töprengés után elvitt a sugárvédelmi megbízotthoz, ahol leadhattam a dózisútlevelemet.
Viszont a továbblépéshez muszáj beszereznem a mindenféle hivatalos igazolásokat (pl. CPR = TAJ-számot), ezért hétfőre el is kértem magam. Holnapra terveztem, de holnap közös, ünnepélyes reggeli és labortakarítás lesz, amiken én is részt veszek. Talán végre kiderül, hogy errefelé mit is tekintenek kenyérnek.

Szépen lassan barátkozom össze a többi kollégával is, mindenki igen barátságos és segítőkész. Egy horvát fiú gamma-spektrometriából doktorál, ő megmutatta a mérőszobákat (így lendületből 15 HPGe detektorra emlékszem). A német srác pedig - aki tavasszal megkapta azt az állást, amelyiket én nem - a melyik hivatalos papírt hol kell ügyiratkezelni témakörben adott hasznos tanácsokat. Lassan kezdem érteni, hogyan van ez elképzelve.
A végrehajtás persze majd egy külön küzdelem lesz.

Későre jár, elég volt már a sok üres szót kibetűzni, későre jár.

2017. I. 4. (Sz) - még 726 nap

Ugyan van dögivel bő lére ereszthető mondanivalóm, de rengeteg kisebb volumenű dologról is beszélnem kell, ezért a mai iromány nem lesz túlságosan összeszedett. (Persze lehet, hogy ez az eddigiek után nem is fog feltűnni.)

A Holdtól jobbra lévő fényes égitest ma még messzebb volt a sarlótól, tehát tényleg a Vénusz az. Ezt persze már az ókorban is pontosan tudták, de azért jó érzés, hogy megtaláltam. Kb. 30 évvel ez előtt tanultam meg az Ég és Föld című akkori kedvenc könyvemből, hogyan kell megkeresni. (Nem meglepő módon az a könyv jóformán minden környezetfizikus csoporttársamnak megvolt.)

Minden emailt köszönök, nagy öröm olvasni őket. Sajnos rossz hírek is érkeznek. Gyorsan összeszámolva 4 súlyos betegről kaptam hírt az ismerőseim köréből. Mindnyájukért imádkozom.

Péter megkérdezte, hogyan is szereztem ezt az állást. A történet még tavasszal kezdődött, amikor részt vettem a RANC-on. Ez egy új, de döbbenetesen sikeresnek bizonyult radiokémiai konferencia volt Budapesten. Akkortájt jutott el hozzám a DTU álláskiírása (először valamelyik kollégám továbbította hozzám, de a RANC után az összes résztvevő megkapta köremailben). Mivel érdekesnek és testhezállónak tűnt, megpályáztam.
Nagy meglepetésemre behívtak állásinterjúra, az utazást és a szállást nagyvonalúan fizették. Az első percekben kiderült, hogy két malomban őrölünk (én legfeljebb 1-2 évre jöttem volna ki, ők pedig közölték, hogy annyi csak a betanulás, ők 20-30 évre keresnek embert), de ettől még becsülettel végigcsinálták a félnapos állásinterjút, végigmutatták a laborokat, még ebédre is meghívtak.
Várható volt, hogy nem engem választanak (bennem pedig az körvonalazódott, hogy ha mégis, akkor nem fogadom el), de kifejezetten szívélyes hangulatban búcsúztunk el.
Tényleg nem engem választottak, de ettől még a szívélyes kapcsolat megmaradt. Majd az ősszel jutott el hozzám egy másik álláskiírásuk, ami - ha ez egyáltalán lehetséges - még testhezállóbbnak tűnt számomra (pl. 2 évre szólt). Azt is megpályáztam. Most már "csak" Skypon interjúztattak, ami egyébként szakmailag súlyosabbnak tűnt, és 2 nap múlva (éppen a Vérellátóban tartottam órát) azzal hívtak fel, hogy én kellek nekik.
Nagyjából negyed óráig sokkos állapotban néztem ki a fejemből, majd nekiláttam felfüggeszteni a magyarországi életemet (fizetés nélküli szabadság, hivatalos iratok, év végi jelentések stb.) és megalapozni az ittenit (repcsijegy, szállás, munkaszerződés, térképek útikönyvek stb.). Azóta a legtöbb otthoni mesefonalat sikerült elvarrnom magam után (köszönet érte pl. Ildikónak és Dávidnak). Az ittenieket még csak kisebb részben sikerült felvennem, de ez már egy másik történet, amit majd máskor mesélünk el.

Reggel (amikor elolvasom a napi igéket az Útmutatóból) még tudom, hogy néhány ismerősömnek névnapja van, de estére menetrend szerint elfelejtem (ui. Ordass Lajos Útravalójában nincsenek benne a névnapok). Úgyhogy Fruzsi, Ábel, Beni - Isten éltessen Benneteket!

Még talán az étkezés terén bekövetkezett váratlan fordulatokkal dicsekszem el. Egyrészt hazafelé végre tudtam venni valami ismerősnek látszó péksüteményt, konkrétan két cibattát. Merthogy (a mi fogalmaink szerinti) kenyér, zsömle, kifli, na azok mind nincsenek (vagy jól eldugták őket valahová). Másfelet befaltam vacsira, máris jobban érzem magam.
Másrészt rántott halat ettem ebédre. Cápaharcsának (magyarul pangasius-nak) tűnt, de valószínűleg nem az volt. (Egy félszigeten és szigeketen lévő ország mi a manónak importálna halat a Mekong deltájából?) A vicc az, hogy végre tudom, mi volt az a meleg étel, amit a menzán a tányéromra raktam, merthogy hétfőn és kedden nem sikerült kiderítenem.
Az étkezés más szempontból is izgalmas, de ez egy másik történet, amit majd máskor mesélünk el.

Aber das ist eine andere Geschichte, und soll ein andersmal erzahlt werden.

2017. I. 3. (K) - még 727 nap

Most skypoltam a szüleimmel. A hívás felénél befutott Ali, köszöntünk, majd elvonult a szobájába. A kiszűrődő hangok alapján ő is éppen skypol.
Az összeköttetés némileg jobb lett, mint az állásinterjún. (Összeköttetés: ez is egy legendás szó a magyar kultúrkörben. MZ/A, kitalálod, honnan van?) Tegnap Jixin (a főnököm) megmutatta azt a videókonferencia-szobát (reaktorosoknak: imaterem), ahol novemberben többszöri próbálkozás után sem sikerült rendes életet lehelniük a beépített multimédiás rendszerbe. (A megoldás egyébként az lett, hogy mindhárman behozták a laptopjukat, és egymás után felhívtak azokról. Amikor a professzoré lemerült (a töltőkábelt nem hozta el), akkor áttértünk egy másikra. Hiába, kommunikációalapú munltimédiás társadalomban élünk.

A kémszolgálat jelentése szerint néhányan lelkesen olvassátok ezeket a sorokat. Ennek nagyon örülök. Ugyan pusztába kiáltó szónak lenni sem egy rossz perspektíva (hittanos emlékeim alapján igen előkelő társaságba keverednék), de itt a földön egyelőre inkább az jelent nagyon nagy örömöt, hogy gondoltok rám. Így sokkal jobban érzem magam a nagy sötétségben, köszönöm Mindnyájatoknak.
(Ezúton is elnézést kérek azoktól, akikkel magázó viszonyban vagyok, de lusta vagyok minden igét és birtokos személyjelet kétféle toldalékolással begépelni. Mondjuk mondjuk azt, hogy az Interneten tegeződni szokás.)

Dániában ugyanis sötét van. Egyesek ugyan inkább azt hangsúlyozzák, hogy valami bűzlik errefelé, de ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom, mert még mindig elég taknyos vagyok (hideg is van, de erről majd máskor). Ennyiben nem jött be Gyula prognózisa. Az utolsó két nap folyamatos émelygése és gyomorgörcse a repülőn tényleg elmúlt, de azért a tökéletes egészség szerintem csak tavaszra várható.
Tavasszal Anikó avval rémisztgetett, hogy egyesek vacakul bírják ezeket a veszett hosszú éjszakákat. Akkor éppen a ló (továbbá a Föld Nap körüli pályájának a) másik oldalán voltunk, éjjel 11-re sem akart igazán besötétedni. Most fordított a helyzet, a munkaidő alatt (kb. 8-16 h-ig) fenn van a Nap, de egyébként nem.
Közvilágítás van, de nem meggyőző. Reggel sötétben indulok dolgozni, és amikor már semmit nem látok a szobám (nagyképűen: irodám) ablakából, akkor letelt a napi 7,4 óra. (Tök mindegy, mennyit vagyunk bent, de ma elmagyarázták, hogy ennyit kell lekönyvelni.)
Cserébe csillagászati megfigyeléseket lehet végezni. Azt hiszem, megvan a Vénusz (gy. k. Esthajnalcsillag). Nagyon fényes, a Holdtól kicsit jobbra, ma messzebb, mint tegnap. Ha holnap még messzebb lesz, akkor az az, ugyanis igazi csillag ennyit nem mozdulhat el. Halványan rémlik valami, hogy a bolygókat a csillagoktól csak akkor lehet megkülönböztetni, ha egymás után több éjszaka lessük az eget. Ezt odahaza a budapesti fényszennyezés miatt meglehetősen macerás, itt azonban pofonegyszerű.
Ráadásul a függöny, mint lakberendezési termék még nem jutott el ide (vagy nem hisznek benne). Gyakorlatilag minden házba belátni, ahol ég a villany. Igen ízlésesen vannak berendezve, csak azt tudnám, hogy hogy öltözködnek. Az én szobámon hivatalosan van ugyan reluxa, de leszakadt. Nem én szakítottam le, már le volt szakadva, amikor megérkeztem. Úgyhogy hajnali 7 tájban emlékezetből bújok bele a ruháimba.

Amikor a busz közeledik a félszigethez, először a torony piros fényeit pillantjuk meg. Nem tudom, milyen torony, még nem volt időm alaposabban megnézni. Utána a hajnali derengésben feltűnik a ... Na vajon micsoda? Beus tippje nyert: az atomreaktor épülete.
(A tavalyi Szélrózsán megmásztuk a tó túloldalán álló kilátót, ami leánykorában olajfúró torony volt. Az első pihenőnél megálltam körbenézni, és lelkesen felkiáltottam, hogy megvan a Mátrai Szénerőmű egyik hűtőtornya. Beus erre jegyezte meg, hogy lámcsak, Szabolcs rögtön talált magának egy erőművet. Hát kérem, szakmai ártalom.
Na hát itt erőmű nincs, de leszerelés alatt álló kisreaktor annál több. Konkrétan 3, az egyik lényegében az ablakom előtt. Úgy néz ki, mint egy óriássiló. (Ron, nem óriási ló, hanem óriás siló.) Természetesen ennek az ablakán sincs függöny, jól meg is kuksiztam, de már alig van bent valami. A körpályás híddarunk kívül semmit nem tudtam azonosítani. A bejárati ajtó kicsit emlékeztet az almádi sufni ajtajára; az van ráírva (további dán szavak kíséretében), hogy "kontrolrum". Ebből mindenki arra következtet, amire akar.

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok. Ha van rá fölösleges időtök, válaszoljatok valahogy (minden emailcímem működik, ami induláskor odahaza működött), vagy hívjatok Skypon. A (két nap alatt) kialakulni látszó rend nagyjából az, hogy este 7 és 8 között gépközelben vagyok.
Bár az is lehet, hogy később (ha már elmúlt az újdonság varázsa) nagyobb szükségem lesz némi személyes beszélgetésre, lelki támogatásra. Majd kiderül. Kísérleti adatok híján egyelőre csak feltételezésekre támaszkodhatok.

Adjon Isten jó éjszakát!

A tudományos helyzet

2017. I. 2. (H) - még 728 nap

Az elmúlt 24 órában is igen sok minden történt, példának okáért lefényképeztek, megettem egy almát, elolvastam több tucat tavalyi emailt (a fele dánul volt), kijavítottam a telefonszámomat, találtam egy közértet; de ezeknek a jelentőségéről majd később.

Felkészülve arra a remélt esetre, hogy valamelyik (magyar) kollégám is idetéved, megpróbálom elmagyarázni, mivel is foglalkozom (majd). Direkt rákérdeztem, hogy mennyire titkos, amit csinálunk. A módszer (amit fel fogunk fedezni) és az eredmények (amiket a fent említett módszerrel fogunk megmérni) üzleti titkok, a többi nem (vagy legalábbis nem nagyon).
A dán kollégák (meglehetősen nagyképűnek érzem, hogy így hivatkozom a radioanalitika egyik legnagyobbjára, de nem jut jobb az eszembe) nem vesztegetik az időt, ma ebéd után "projektindító értekezletet" tartottunk. Ezen a DTU (Dán Műszaki Egyetem) Nutech (kb. Nukleáris Technikai Központ) 4 munkatársa vett részt: két kínai, továbbá egy-egy svéd s magyar.

Azt elég jól megsaccoltuk, hogy svéd atomerőművek leszerelése áll a háttérben. Egyrészt, mert itt Dániában nincs atomerőmű (három kisreaktorunk van a kampuszon, az egyik az ablakom előtt, de már azokat is szerelik le); másrészt, mert Svédországnak van néhány, aminek egy részét már szerelik le, és még néhánynak a leszerelését pár éven belül megkezdik. (Érdeklődők lásd https://en.wikipedia.org/wiki/Nuclear_power_in_Sweden ; a politikai részleteket András a karácsonyi buliról hazafelé elmagyarázta, csak nem jegyeztem meg.)
A harmadik nyom az volt, hogy a professzor életműve atomreaktorok leszereléséhez kapcsolódik, aminek annak idején Péterrel igen jó hasznát láttuk.

Rendes nagy aktivitású mintákat kell majd megmérnünk (ami megnyugtató, mert nem azért lettem radiokémikus, hogy kívülről kukucskáljak be az izotóplabor ablakán). A vicc az, hogy a nagy aktivitású komponensek mellett van egy csomó olyan, aminek az aktivitása viszonylag csekély, de azért ezeket is tudni kéne (minél pontosabban). Na ez a nagy kaland: a szénapadláson megtalálni, és típusonként pontosan meg is számolni a különféle tűket. Privát mázli, hogy amit eddig csináltam a szakmában, az is nagyjából ez.
Talán annyit még elárulhatok (hiszen benne volt az álláskiírásban), hogy nekem elsősorban a Mo-93-mal és a Nb-94-gyel kell megküzdenem. (Azért van egy olyan benyomásom, hogy a többit sem fogom teljesen megúszni.)
Végül azt szeretném mindenképpen rögzíteni, hogy minden itt dolgozó (még nem áll rá a billentyűzetem a "munkatárs" kifejezésre) kifejezetten segítőkésznek és barátságosnak tűnik.

Holnap nekiugrom az irodalmazásnak - állítólag egyetemként egy csomó tudományos csatornához hozzáférünk. Ma viszont a Közelnek két felvételét (idei [helyesbítek: tavalyi] Szélrózsa és 2015-ös Szélrózsa-utótalálkozó) is végighallgattam már, ideje nyugovóra térnem. (A bejegyzés időbélyegzőjét ne vegyétek komolyan, az az első mentés pillanatát rögzíti.) "Tizenkettőt ver Adonyban: / Elég is volt ma regélni. -”

Az utazás és a szállás

Életemben először szálltam úgy repülőre, hogy csak egy útra szólt a jegyem. Megrázó élmény, mondhatom.
Az utasbiztonsági ellenőrzésről mindig eszembe jut, amikor alapfokozatú sugárvédelmet tanítottam a balatoni repülőtér (igen jófej és barátságos) személyzetének. Bent kipróbáltam az ingyen wifit (működött), majd beszállás után igyekeztem végigaludni az utat. Valami jegesedés elhárítása miatt néhány perc késéssel indultunk, de az út nagyon nyugalmas volt.
Kappanhágóban (Koppenhága nyelvújításkori magyar neve) szokás szerint pocsék idő volt. (Ha hihetek a buszon olvasott időjárás-előrejelzésnek, a héten eső és hó is lesz. Persze tél közepén ezen egy meteorológus ne csodálkozzék.)
A csomagjaim visszaszerzése után vettem egy 24 órás nagy-koppenhágai összvonalas jegyet és egy Roskilde-Riso-i 30 napos zónabérletet. Mázli (avagy előrelátó aggódás), hogy volt nálam néhány tartalék igazolványkép, mert a bérletigazolványhoz az is kell.
Errefelé integrált a közlekedési rendszer, a jegyek és bérletek BMV-re (buszra, metróra, és ha van, amit még nem tudok, villamosra is) érvényesek. Egy átszállással eljutottam Roskildébe, a vonaton befaltam egy szendvicset (köszi érte, anyu!). Ott volt némi keresgélés, mert tudtam ugyan, hogy nem minden busz egy helyen áll meg, de kiderült, hogy az általam tavaszról ismert kettő buszmegállón kívül az állomásépület túlsó oldalán egy harmadik is van - na az én buszom pont ott áll meg.
A következő stáció, az egyetemi kampusz bejárata volt a legrizikósabb láncszem, terv szerint ott volt ugyanis leadva a nevemre a szállásom kulcsa. (Az egyetem hivatalos szállásirodája értelemszerűen csak munkanapokon van nyitva.) Ez legnagyobb megdöbbenésemre tényleg így volt. Ennél nagyobb megkönnyebbülés szállásügyben talán csak akkor ért, amikor néhány éve a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szervezésében Obnyinszkban jártam - és ott is rendben volt a szállásom. Igazság szerint az egyetlen ellenpélda Karlsruhéban volt, ahol annak idején egy nappal elírták az érkezésem napját. Estére szerencsésen megoldódott az is (a teli szállodában mégis kaptam egy üres kétágyas szobát, ahogyan egyébként mások is), de azóta mindig van bennem némi félsz szállásügyben.
Visszabuszoztam a városba (1 megálló), megtaláltam az épületet, majd nagy nehezen az ajtót is. A szobám nincsen túlbútorozva (ágy, asztal, szék, éjjeliszekrény), de van egy szépen berendezett nagy közös nappalink amerikai konyhával. Mivel a 4 kisszobában csak ketten vagyunk, a gyakorlatban külön fürdőm is lett (persze lehet, hogy a későbbiekben megduplázódik a népesség).
Nagyjából kipakoltam mindent. Van egy szekrényem is a folyosón, kár, hogy nem zárható, ezért a ruhánál komolyabb cuccok a szobámban lesznek, az ugyanis zárható. Vacsoráztam, azóta gépezek. Ágyazás, mosdás, lefekvés, alvás. Jó éjszakát, Voyager!

PS. Kitalálja valaki, honnan mindenhonnan lopkodtam mindenféle idézeteket?

2017. I. 1. (V) - még 729 nap

Ugyan nem Kalász Hannának hívnak, és nem is Kempelen Farkas korába utaztam el kvázi véletlenül, hanem Dániába előre megfontolt szándékkal; de nem bírtam megállni, hogy ne legújabb kedvenc könyvem (és a Magyar Rádió közelmúltjának legsikeresebb rádiójátéka) soraival kezdjem el, annyira ideillenek.

(Most még) teljesen egyedül vagyok, és egyelőre beláthatatlan távolságban van 2018 vége, amikor végleg hazaérek (a "haza" fogalom alatt most Budapestet értem, nem pedig a mennyek országát). Ettől még persze kiszámoltam, lásd a keltezést. (Mindenki súlyos csalódásként érte volna meg, ha nem így teszek :-) )
Mindennél jobban vágyom arra, hogy kapcsolatban legyek Veletek, még ha minden esély meg is van arra, hogy az itteni kollégák között is jól érezzem magam. (Gyorsan szögezzük le: eddigi emailes és némi személyes kommunikációnk alapján csakis a legjobbakat mondhatom róluk.)

Ráadásul a megérkezés utáni órákban a gépen nem jelzett wifi-lehetőséget. Akkor tényleg úgy éreztem, hogy minden kapcsolatom megszakadt a külvilággal, noha a telefonommal nem csak sms-ezni, hanem (a tavaszi viselkedésével ellentétben) telefonálni is tudok. Mivel ebben a kissé elhanyagolt épületben annyira kevés berendezési tárgy van, hogy mindent egy szempillantással át lehet tekinteni, még én is meg tudtam állapítani (nem hiába villamosmérnök az apám), hogy Internet-vezeték vagy wifi-sugárzó aztán nincs. (Egyébként mikró sem, de az nem veszem annyira a lelkemre.) Ennek ellenére négyszobás szállásunk másik lakója (Ali Iránból, aki szélenergiából írja a doktoriját, a többi két szoba egyelőre üres) kicsivel később adott egy hálózatnevet és jelszót, de csak jelentős küzdelmek árán sikerült felcsatlakoznom (kár, hogy Ricsi nem látta, mi mindent állítgattam a gépemen). Mivel kézzelfogható magyarázata a wifi-jelnek továbbra sincs, erős a gyanúm, hogy az elektromágneses hullámokat a szomszéd épületből lopjuk.
Érkezéskor igen nehezen találtam meg a bejáratot, párszor körüljártam az épületet, és arra saccolok, hogy egy evangélikus templom vagy gyülekezeti ház van mellettünk. A Luther Márton arcképpel díszített miserendet legalábbis evvel tudnám a legegyszerűbben magyarázni. Lehet, hogy temető is van, oda nem másztam fel (legalább öt lépcsőfok, szerintem az a megye legmagasabb pontja. Holnap vagy valamikor majd kimegyek, és összevetem az épület feliratait a wifi-címmel.

Még tavaly :-) jött az ötlet, hogy ezt az évekkel ez előtt felhagyott fórumot használjam a velem történő események Hozzátok való eljuttatására. Nagyon sokat búcsúztattatok avval, hogy üzenjek időnként, de utálok emaileket szó szerint másolgatni, és ez a kísérteties fórum (ahol majdnem 3 éves az utolsó bejegyzés - ami, minő véletlen, az enyém :-) ) is van olyan mesébe illő, mint Mária Terézia palástja.

Elvileg minden emailemet látom (köszönet érte egyebek mellet Andrásnak), magánüzenetekre természetesen magánban válaszolok, de ami többeket érdekelhet, azt inkább ide gépelem. (Máté megengedte, reméljük, Ricsi sem vétózza meg.) Így utólag is bárki könnyen visszakereshet bármit. Ha minden a terveim szerint alakul, naponta vagy hetente írogatok erről-arról.
Mivel ez egy bárki által olvasható felület, az atomtitkokat pl. nem itt fogom kiszivárogtatni, és teljes neveket sem írok majd ki, csak keresztneveket. Lehet, hogy ettől kissé keszekusza lesz az összkép (például az "András" karakterlánc jelenthet több családtagot, barátot, tájfutót, gyülekezeti tagot stb.), de legalább túljárunk az imperialisták eszén. Nem szeretnék a helyükben lenni. (Ettől még becsúszhat olyasmi, amit nem szerencsés az emberiség tudomására hozni. Ha ilyet találtok, szóljatok, és leveszem. Ricsitől állítólag évekkel ez előtt rendszergazdai jogokat kaptam.)

S ha véletlenül egy ismeretlen is olvassa ezeket a sorokat - hát, ismeretlenül is nagy megtiszteltetésnek veszem, hogy rám áldozza az idejét. Lectori salutem!