Összefoglaló az Új Európa Alapítvány támogatásáról

:: kategória:

A 2016. évben megszervezett táboraink egy részét az Új Európa Alapítvány támogatta. Az általuk kiírt pályázat keretében a terveink szerint 5, a valóságban 3 fő közösségi szolgálatos fiatalt tudtunk fogadni és bevezetni a "bárkázás" titkaiba. Reményeink szerint ők is visszatérnek és jövőre újra jelentkeznek segítőnek a mozgássérült és Bóbita táborainkba. Esetleg még osztálytársaikat is elhívják, ami különösen nagy öröm lenne! Köszönet a támogatónak és a fiatalokat mentoráló lelkes táborvezetőknek. Élményeikből részlet:

"Rájöttem, hogy milyen kedvesek, őszinték és viccesek a mozgássérültek és az értelmi sérültek is. Kihívás volt minden feladat, de mindig többet szerettem volna kipróbálni. Meglepetés volt az is, hogy a segítők között csomó fiatal is volt. Nagyon megszerettem őket. Mindig segítettek nekem is, főleg a 2 vezető."

"Segítettem másoknak, szeretetet kaptam és adtam. Végre nem néztem magam a tükörben, nem foglalkoztam azzal, hogy vajon elég jó vagyok -e én ide, mindent tuti jól csinálok -e, hanem csak tettem a dolgom, etettem, öltöztettem, beszélgettem, toltam kerekes széket, segítettem, mosdóba kísértem, fürdettem, az utóbbit nem mertem még egyedül, ott ketten segítettünk... Ezek közben én is rengeteg mindent kaptam, főleg megértését, bizalmat, meglepetéseket, elfogadást és szeretetet."

CsatolmányMéret
tábor 2016.11.png1016.51 KB
tábor 2016.12.jpg227.73 KB
tábor 2016.13.jpg198.87 KB
tábor 2016.14.jpg121.22 KB